Heves Megyei Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-11-12 / 9. szám
8. HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP, 1992. január 11-12., szombat-vasárnap Szentpétervár — 1991 végén A Néva folyó deltájában, a svédekkelfolytatott hosszú, véres háborúban elfoglalt területen alapította Nagy Péter cár Oroszország új fővárosát: Szent P étervárt (St. Peterburg). Az új fővárost azzal a szándékkal építette, hogy elszakadjon a konzervatív Moszkvától és közelítse népét és országát a nyugat-európai kultúrához. A városba érkező, első osztályú szállodában elhelyezett turista még ma sem csalódik. Az útikönyvekben leírtaknak megfelelően, a fehér éjszakák ragyogásában emlékezetesen szép napokat lehet itt eltölteni, és egyáltalán nem tűnik túlzásnak az „Észak Velencéje” elnevezés. Bár a városnéző turistabusz egy kicsit döcög, a helyi lakosságnak szánt boltokba nem érdemes bemenni, de matijoskából és már turista csecsebecsékből — különösen valutáért — széles a választék, és már a szállodában minden megvásárolható. A turista-látnivalók egyébként is a múzeumokban, a koncerttermekben vannak, és ezek ma sem veszítettek színvonalukból. A Forradalmi Múzeumot sem zárták be, új látnivalóval várja látogatóit. Kiállították az orosz történelem és politika meghatározó személyiségeinek viaszfiguráit. A körülbelül harminc darabból álló kollekcióban megtalálhatók a jelenlegi politikai vezetők: Gorbacsov, Jelcin, Sevar- nadze, az SZKP volt főtitkárai, de helyet kapott itt Berija és néhány neves hadvezér is. Külön csoportot alkotnak a dekabristák, és egy másik teremben kaptak helyet orosz írók és elméleti gondolkodók, úgy mint Plehanov, Bakunyin, Gorkij, Dosztojevszkij, Szaharov és mások. A stílusában azonos, történeti személyiségeket bemutató kiállítás Peterhofban kapott helyet. A Péter-Pál erődben felállított új Nagy Péter-szoborral együtt is bővült a látnivaló a városban. Másképpen éli meg találkozását a várossal az olyan látogató, aki múzeumok helyett, a város hétköznapi arculatának változását tekinti útiélménynek. Már a repülőtéren szembeötlik a változás. Hajdanán hozzámmérték az orkándzsekimet, szóvá tették, minek nekem két farmernadrág, miért viszek magammal antibiotikumot és más, egyesek szerint idegesítő, mások szerint megmosolyogtató kérdést tettek fel. Ma már ők is csak a kirívó szélsőségeket kutatják; nagyértékű berendezéseket keresnek, továbbá fegyvert, kábítószert, régiségeket, mint bárhol másutt a világon. Hajdanán a váratlan látogatót az a veszély fenyegette, hogy a repülőtérről nem tud bejutni a városba. Nagy szerencséjének kellett lennie ahhoz, hogy kapjon taxit. Igaz, akkor 8-10 rubelbe került egy órás taxiút. Ma várják az utasokat itt is a taxisok, különösen a külföldieket. Ugyanaz az út ma 150 rubelbe kerül, persze ez nem hivatalos ár, és legjobb, ha a kedves külföldi valutában fizet, így még olcsóbb is. Nyugati pénztárcával mérve még így is nevetségesen olcsó az ötdolláros ár. A város arculata is megváltozott. Eltűntek az erőszakosan agitáló feliratok. Ami még megmaradt, talán a következő nagy- takarításig emlékeztet a múlt kötelező optimizmusára. A Nyevszkij sugárút több pontján művészek kínálják alkotásaikat. Az értékes és az értéktelen áttekinthetetlen kavalkádja sajátos bazári hangulatot kelt, az árat pedig dollárban mondják. Ebből is látszik, hogy helyi lakos ritkán fordul meg itt vásárlási szándékkal. A kötelező materialista és ateista gondolkodás ma már a múlté. A közelmúltban a lelkiismereti szabadságról elfogadott törvény legalizálta az emberek vallásos gondolkodáshoz való jogát. Most, mint virágok a tavaszi réten, olyan sokszínűén nőnek, szaporodnak a különböző vallások, felekezetek, népcsoportok gyülekezetei és templomai a városban. A legerősebb közöttük az orosz pravoszláv egyház, melynek konzervatív ága kirívó a nacionalizmusával, hierarchikus rendszerével, dogmatizmusával. A távlatot veszített ember, amikor először betér az újonnan működni kezdő templomba a nyugalmat érzi, menekvést a mindennapi gondok elől, s mindez segíti a viszonyokkal való megbékélésben. Sok egydülálló lel befogadó közösségre a templomok köré szerveződött gyülekezetekben. Az örmény katolikusok temploma a városban élő örmények találkozóhelye, akik ma is kitűnnek egymás kölcsönös támogatásával. A mohamedán és zsidó közösségek is rendelkeznek gyülekezeti hagyományokkal. Megnyílt a buddhisták temploma is. Akik jógában, keleti misztikában kívánnak elmerülni, nyitva találják a kaput, mert mindennap tartanak nyilvános istentiszteletet. A Krisna-hívők keleti öltözetben felvonulva, énekelve próbálnak követőket toborozni maguk közé. Egyre erősödnek a babtisták, nazaré- nusok, a mormonok és számos más istenhívő gyülekezetek is. A felszínen látható felekezeteken kívül Szentpéterváron számos más, főként misztikára épülőszekta is működik. Ezek ideológiája csak töredékében ismert. Közös magjuk a kiválasztottság gondolata. Valamilyen megváltó csodában, segítségben reménykednek. Vannak, akik emberfeletti erőktől várják gyógyulásukat, sorsuk jobbra fordulását. Más csoportok viszont a földönkívüli lényekkel való kapcsolatban reménykednek. A földönkívüliek szerintük időről időre visz- szatémek, és kiválasztott embereket visznek magukkal. Ezzel magyarázzák azt a tényt, hogy a Szovjetunióban minden évben nyomtalanul eltűnik körülbelül 15 ezer ember. Van olyan feltételezés is, hogy e bizonyos földönkívülieknek az Uraiban kiépített földalatti lakóhelyük van, ahonnan a Föld több pontjára vezet kijárat. Az ember életösztöne és fantáziája nem ismer határt. (Amint az elnyomorodás sem, amelynek állapotát dolgozza fel Eldar Rjazanov új filmje, a „Bibliai mennyország”.) Az Admiralitás toronytűje Szentpétervárott változó időszakot mutat. Nagy Péter lovasszobra elszántan néz északra, de körülötte kételyekkel, szorongó szívvel gondolnak a péterváriak a beköszöntött télre, a ködbe vesző jövőre. Dr. Ágoston Magdolna Újjáéled a „Francia kapcsolat”? Tíz év óta először bukkant titkos kábítószer-laboratóriumra a francia rendőrség Marseille-ben. A laboratóriumban az Észak- Afrikából Spanyolországon keresztül érkezett alapanyagot dolgozták fel, s irányítói egytőlS többszörösen büntetett bűvoltak — igaz, kábítószerügyletekben eddig nem szerepelt a nevük. A rendőrök nagy mennyiségű drogot, alapanyagot, valamint a feldolgozáshoz szükséges berendezést találtak, 18 embert vettek őrizetbe a „gyártók”, valamint a hálózat szállítói és az értékesítők közül. Marseille a hatvanas-hetvenes években vált egy ideig a titkos kábítószer-feldolgozó laboratóriumok központjává, az alapanyagból készült drogok jelentős részét innen juttatták tovább, főként az Egyesült Államokba. A laboratóriumok felszámolásának történetét dolgozta fel az emlékezetesen nagy sikerű amerikai kalandfilm, a Francia kapcsolat. Bár a földközi-tengeri kikötővárosban a kábítószer-kereskedelem ezzel nem szűnt meg, a laboratóriumok munkája hosszú időn át szünetelt, s az utolsó ilyen vállalkozást 1981- ban zárták be a francia rendőrök. Január E lbúcsúztattuk az óesztendőt, az új kitárta előttünk mind a tizenkét kapuját. Vége a karácsonyi hangulatnak, a szilveszteri hejehujáknak, ocsúdunk az ünnepi hangulatból, és betekintünk az első kapun, amelyen ott a felírás: január. Tél van! Kopogósak a hajnalok, didergősek a nappalok is, didereg, fázik az egész világ. Az idők végtelen homokóráján még észrevehetetlen az a tyúklépés, amely mindennap közelebb visz minket a fényhez, a melegséghez, a tavaszhoz. Ráérősen, álmosan kel fel a Nap, bámészkodik, hunyorog a láthatáron, és úgy indul nappali útjára, mintha kényszerűségből robotba menne. — Nekem nem sietős! — mo- solyodik el déltájban, és ki-ki- kukkant a szürke felhők mögül, hogy ha más miatt nem, de tisztességből ragyogjon egy picit, ha már melegíteni nem tud. Kifújtatok a hegyoldalon, első utam a szőlőben az új évben. Távolról hangokat hallok, emberi szót, kutyaugatást, majd a szőlőhöz közeledve, vaíjúkárogást. — Kár...kár! — riogatnak a gyászvitézek, acélkék dolmányuk szikrázik a havas fehérségben. A kert üres és kietlen, tavalyi káposztatorzsák, paradicsomszárak csúfoskodnak a sok eső miatt ásatlan földön, a sárgásbarna szőlővesszők — mint most ébredt kócos lányok —, megtépázva éktelenkednek a dróthuzalok között. Ha beszélni tudnának csodálkozva mondanák: — Minek jöttél, nincs itt látnivaló! Látnivaló persze mindig van, mint ahogyan tennivaló is a kis ház, a pince körül, ahol fejtés után a hordókban tisztul a bor. Néznivalót kínálnak a kerítés sövényébe bújkáló sármányok, és a tollaikat borzoló verebek is, a madárvilág szürke eminenciásai. A szomszéd dörgő hangját csapja felém a szél, miközben méltatlankodva veszi tudomásul, hogy a kóbor macskák az éjjel a madáretetőt vették célba, és a fagyos havon a cinketollak árulkodnak a tragédiáról. A tőkék melletti karók, mint vert hadsereg dülöngélő katonái jelzik, hogy a téli szelek és viharok nem járnak nyomtalanul. — Átmegyek szomszéd!. — hallom a kiáltást, mert ilyenkor a januári első találkozásunk sohasem múlik anélkül, hogy egymásra ne köszöntenénk a boldog új esztendőt. Sírva nyűik a pinceajtó, de mielőtt belépnék egy pillantást vetek a hóra, amelyről olvasni lehet. Embernyom nincs, de macska és kutyataposás annál több, kisebb-nagyobb madárféle is bemerészkedett, sőt meglepetten veszek észre egy nyúlnyomot is, amely a veteményes kert felől érkezett, és a kerítésdrót alatt távozott a széles határ felé. Párás meleg csap szembe a pincegádorból, az ablakrésen mint elátkozott lélek sziszeg be az északi szél, meglebbenti az oda akasztott tarka kendőt, mintha valaki bepillantana csupa kíváncsiságból. A pince melege feloldja belső és külső szorongásaimat, és bár egyedül vagyok, úgy érzem, társaság vesz körül. Sercegve lobban fel a gyertyák lángja, múló karácsonyi emlékeket gyújt fel a szívembe az imbolygó fényesség. — Boldog új esztendőt! — hallom immár a hordók közül a szomszéd basszusát, döngő léptei hozzám vezetnek. Csillan a pohárban az új bor, nyújtóznak a hordók a beáramló friss levegőtől, libben a nemespenész a falon, a lopó is boldog, hogy végre használatba került. — Békességet, egészséget! Nézzük egymást — mert ha néhány napja is — mégis csak „tavaly” találkoztunk. Hallgatásunkban benne van a félelem és a reménykedés éppen úgy, mint a változásait élő világ mindenkit érintő aggodalma. Az idei első koccintás tovább tart a szokottnál, ünnepinek is nevezhetném, pedig éppenhogy az esztendő hétköznapjaihoz fűződnének a jövőbe vetett bizodalmáink. Roppan a gadnárfa a hordók alatt, egy későn szüretelt szőlő murcija buggyan fel a hordóban, jelezve, hogy ha nehezen is, de tavaszra kiforrja magát. — Lesz még ebből jó bor! Búcsúzik a szomszéd, egyedül maradok a gyertyafényes pincében, ahol a bort érlelő nemespenész fátylat borít a hajdan fehér tufára. Fordul a kulcs a zárban, csapódik a vastag tölgyfaajtó, arcomba csap az orromig érő köd. Szeretem a ködöt, mert nyugalom van benne és csend, túl azon a meleg kályha ölelésébe régi mesék tornyosulnak, amelyek ha másutt nem is, de álmaimban valahol és valamikor valóra váltak. Ma éjjel itt alszom a kis házban, rozsé vei és tuskó val varázsolok rövid idő alatt olyan meleget, hogy szögre kerül a báránybőr bekecs. Őszről itt rekedt mustillatot érzek, a szekrény tetején sorakozó birsalmák terjesztenek hamisítatlan gyümölcsillatot, amelyet később elnyom a sült krumpli kesernyés szaga. A sarokban megmozdul a pók, feltámadnak a régi képek mögött megbújó legyek és önmagukat becsapva erőtlen döngicselésbe kezdenek. A zsalugáterek zümmögnek, mintha a távoli hegyek havas birodalmából hoznának számomra titkol üzeneteket; nagy havakról, zúzmarás erdőkről, vonuló szarvasokról. A szoba homályában árnyak kavarognak, mint a füst, de amikor elképzelem, megformálnám őket, a kályha tüzes szájába bújnak örökre a hamu alatt. Nyitott szemmel fekszem a heverőn, megkopott, régi borzbőröm emlékeket idéz, amelyek amilyen gyorsan jönnek, olyan gyorsan el is tűnnek valahol az álom birodalmában... Szalay István Irodalom, szellemi környezetvédelem Az újságárusoknál a Hevesi Napló legújabb száma Még az elmúlt év utolsó napjaiban jelent meg a meggondolatlanul megszüntetett Hevesi Szemle értékes örökségét vállaló, továbbvivő Hevesi Napló első évfolyamának második száma. A beköszöntőben a szerkesztők — Pécsi István és dr. Farkas András ismételten hangsúlyozzák, hogy mindenféle pártérdektől elhatárolva magukat kizárólag az olvasók, a szerzőkkel töprengők megnyerésére összpontosítják erőiket. Ezért aztán nem kell értéknyirbáló kompromisszumokat kötni. E szemlélet jegyében fogantattak a különböző írások, amelyek — többek között — felhívják a figyelmet a hamisítatlan, az örökérvényű erkölcsi törvényekre, a humánum, a toleráns magatartás szükségességére. Nem az elkülönülés, hanem a szövetségesszerzés szándékával. Összeállításunkban a sajtóorgánum versanyagából adunk ízelítőt. Jobbágy Károly A tél küszöbén Hideg szobában vetkezem ie, Pokrócom nappal szép, gőzölgő' még a képek is dideregnek. lovakat véd a nagy hidegben, Pedig egynek sincs teste, lelke, éjjel a kócos, árva költő helyettük hát én dermedek meg. didereg, vacog fázva ebben. Egy öreg, rossz dívány az ágyam. Mégis, ha sárgás és szelíd (A zsinagóga rejtegette) szemét a lámpa is becsukja, törött rugója nyomja vállam forró melegként szerteszét s mély sóhajok lengnek felette. Te futkosol szét tagjaimban, és boldog arccal alszom én. Álmomban veled kergetőzöm a havas sártenger helyén tavaszi, virágos mezőkön. B.886.l944.nov.l6. Lőrinczy István Őszi kertek keménymellű körték álmodnak a nyárról rozsdás harangütés száll a szőlők felett krizantémot szednek halottak napjára s egy asszony nézi a fáradtarcú eget Magyari Barna Aktuális helyzetképek mind kisebb pénztárcánkra egyre nagyobb villámhárítókat szerelünk nehogy belécsapjon az infláció Öt deka optimizmuson élünk néha két hétig is hazánkban esik az eső hangulatunkra már 52-es esőkabát kell és valószínűleg nagy szél van tízmillióan leejtették az életszínvonalat Galambosi László Arcközeiben Kéretőzik föl a gyermek, anyja ölén alszik el. Kóró alatt madár búsul, fagy keríti hideggel. A Nap sose pihen, amíg szorgoskodhat sugara. A Hold sose pihen, amíg szájat tát az éjszaka. Történik a világ, ahogy történnie kell neki; villognak, mint piros tükrök, felénk fordult sebei. Csillagokat nyel a hajnal, csillagokat költ az est. Győzelemre készülődöm, kerülöm a végzetest. Eljő mégis! Sötétségből bújt ki a lét, hogyha rogy, nem ragyognak arcközeiben fénybe nyíló ablakok.
