Heves Megyei Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-02 / 1. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1992. január 2., csütörtök Egri fizikusok Erdélyben Pokolsár A pokol bugyrai forrnak, buzognak, pöfögnek, kavarognak a hajdanvolt Háromszék — ma Kovászna megye — földje alatt és fölött. Az elszabadult indulatokat éppoly nehéz kordában tartani, mint a Kovászna város főterén fakadó, vulkanikus utótevékenységre utaló, népies nevén a Pokolsárra hallgató, fenyegetően bugyborékoló, habzó iszapvulkánt. A soha megszűnni nem akaró, föld alatti erjedésre utal a város „kovászából eredő neve is. De vannak itt a környéknek más tárgyi bizonyítékai is, amelyek a nem is oly távoli földtörténeti vulkanikus tevékenységre utalnak, mint pl. a Szent Anna-tó krátere, vagy a vele ikerkráter, az elmocsarasodott Mohos, avagy a torjai Büdösbarlang, hogy csak a legismertebbeket soroljam. De a város és környékének falvaiban, a pincékben és kutakban ásványvizek fakadnak, kénes, szén-mo- noxidos gázforrások törnek fel. A Sepsiszentgyörgyről Kézdi- vásárhely és Bereck felé kiágazó vasútvonal mentén, a háromszéki medence délkeleti részén, a berecki havasok tövében fekszik Kovászna, 568 m tengerszint feletti magasságban. A fürdőtelep éghajlata mérsékelt, túlnyomóan szélmentes. A helységben mindenütt, udvarokban és patakok medrében, a fenyvesekkel bontott völgyekben s a hegyoldalakban ásványvizek törnek fel. A vizeket ivó- és gyógyfürdő- kúrára egyaránt használják. Vegyi összetételük a legkülönbözőbb. Míg a Bálványosfürdő medencéinek vize színben és hőmérsékletben rendkívül különböző, addigi i?|Z itteni fíortásplc ; vegytanaiménak különbözősége a legváltozatosabb ízű gyógyvizeket adja. A Pokolsár vasas, ká- liumos és lítiumos vizét a forrásból állandóan feltörő szén-dio- xid és kén-dioxid tartja mozgásban. Az örvénylő, zúgó Pokolsár szeszélyes kitöréseit régebben több száz szeljémyi kővel és homokkal elfojtották, és ma egyszerű, dróthálóval letakart medencébe zárva vonja magára a látogatók figyelmét. Állandó forrásban, forrongásban van Erdély minden talpalatnyi földje a mélyben és a felszínen. A felszíni egészséges „kitörések” egyike az erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság létrejötte, amely az 1990-es esztendő elején hallatott magáról, s az év nyarán rendezte első tudományos ülésszakát Sepsiszentgyörgyön, míg a másodikat a múlt év augusztusában Kovásznára hívták össze. Képviseltette magát a magyarul beszélő fizikustársadalom több kelet-európai országból is. A kolozsvári egyetemmel közös szervezésben a rendező megyei szervek igen gazdag választékát kínálták a fizika kutatásában és oktatásában elért korszerű törekvéseknek. A lézer alkalmazása az oktatásban, a holográfia, újdonságok az elemi részecskék fizikájában, a fizika tanításának időszerű kérdései, a hit és a természettudomány rendszere és kölcsönhatásaik, a hit és a tudomány — íme, egynéhány a rendkívül élénk vitát kiváltó előadások és kerekasztal-beszélgetések témájából. E sorok íróját a hely és a környezet egy olyan előadás megtartására ösztökélte, amely szorosan összefügg a holográfiával és a gyógyító ásványvíz- és gázfürdők hatásaiban jelentkező emberi kapcsolatok művészi megjelenítésébe©, A gázfürdők, népies megnevezéssel mofetták, rendkívül változatos vegyi összetételükkel — meleg ásványvizes előfürdővel kombinálva — kiváló gyógyha- tással vannak többek közt az érrendszeri és idegrendszerbeli, a mozgásszervi megbetegedésekben szenvedők számára. De már maga a magas ózontartalmú, negatív ionokban rendkívül gazdag havasi levegő is gyógyír a mindenféle egészségi nyavalyákban szenvedők számára. Persze, mint minden orvosságban és kezelésben, hinni kell a hatásában. A gázfürdőbe derékig vagy nyakig bemerülőknek felesleges mozgással a leülepedett sűrű gázt nem szabad felkavarniuk, mozdulatlanul, feltartott fejjel kell fogadniuk a gyógyító gázok perceken belül jelentkező melegítő hatását. Az arcizmok rezdülésein észrevehetően követhető, amint a bizser- gető meleg a lábujjaktól halad felfelé, a magasabban fekvő testrészek felé. A gyógyulásba vetett hit tükröződése az emberi arcokon — nos, ez ragadta meg és ihlette remek festmények komponálására a vidék képzőművészét, s hogy mind többet mutathasson be egy adott kép keretein belül, megfordította a perspektívát, és művészi spontaneitással a holografikus képmodellt alkalmazta, lehetőséget teremtve a térhatás kiterjesztésére. A megfordított perspektíva vonalai a néző szemében futnak össze, illetve onnan sugaras irányban a messzi távlatokba vetítődnek. A „Gyógyító csend” nevet viselő kép hatását a szíh és a tónus perspektívájának megfordítása — előtérben kékes, háttérben meleg, sárgás színek, előtérben parányi ecsetkezelés, háttérben foltos ecsetkezelés — lenyűgöző hatással jeleníti meg... Á képet a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum őrzi. A tanácskozás résztvevői a helyszínen észlelhették és tapasztalhatták a művészi mondanivaló valódi hátterét és az alkalmazott holografikus képmodell elvét, melyben eligazodni e sorok írójának előadása segített. Mi sem volt természetesebb, mint hogy a látogatók a torjai Büdösbarlangot és a vulkanikus eredetű Szent Anna-tavat is megtekintették. A feledhetetlen táj, a Kárpátok ózondús levegője, no meg a székely vendégszeretet újabb ismeretségek, barátságok kialakulásához is vezetett, s a résztvevők abban a reményben távoztak, hogy esztendő múlva újabb anyanyelvű szakmai tanácskozásra gyűlhetnek össze Erdély szép tájain... DrSzőcsG(za HANG-KÉP Megkapó portrék Változatlanul állítom, hogy nem volt sürgős a rádiós műsor- szerkezet megreformálása. Hoz- zátehetném azt is: a jelenlegi is változatos, színvonalas, sokrétű, azaz minőségben messze túlszárnyalja a lassan már egyértelműen silány tévés kínálatot. Az is dicséretes, hogy a különböző programok zöme tárgyilagos, nem túlpolitizált, s általában humánus töltésű. Ez a nívósság jellemezte a karácsonyi, illetve az azzal összefüggő jelentkezéseket is. Két portré a legemlékezetesebb számomra. Az elsőt december 25- én délelőtt sugározták, Hit és hivatás címmel. Oláh Margit riporter dr. Seregély István egri érseket, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökét szólaltatta meg. Számos írást olvastam, de közülük egyik sem kerekedett ennyire szerves egésszé, mint ez a diskurzus. A megkérdezett — a nyilvánvalóan meghitt légkör hatására — póztalanul vallott önmagáról, pályafutásának lényeges fordulóiról, az otthon kapott útravalóról, teológiai tanárainak emberségéről, arról az örökségről, amelyet azért testáltak rá, hogy okosan sáfárkodjék velük. Megnyerőén hangsúlyozta, hogy az egyház alapvető feladata a krisztusi szeretettan következetes képviselete, beplántálása az emberek tudatába. Nem bur- kolódzott általánosságokba, hanem konkrétumokkal világította meg azt, hogy miként tisztulhat meg az, aki erre vágyik, aki rájön arra, hogy jótetteinek sora őt is kiegyensúlyozottabbá, elégedettebbé, nemesebbé edzi. Nincs, nem is létezhet ennél időtállóbb, örökebb ars poetica. Ráadásul bárki által gyakorolható. Nemcsak jeles napokon, hanem mindenkor... Gartner Éva 1991. november 4-én kérte mikrofon elé Surányi György közgazdászt, a Nemzeti Bank elnökét, akinek későbbi felmentése tetemes vihart kavart. Megismerkedhettünk azzal a személyiséggel, aki fokozatosan gazdagította karakterét, aki azt hirdette, hogy nem a pillanatnyi cím és rang számít, hanem az egyén kritikus önszemlélete, az, hogy önmagát kívülről nézve valósítsa meg a folytonos tökéletesedést. Megemlítette irodalmi élményeit, többek között Ady Endre mostanság is aktuális, remekbe mintázott tömör publicisztikáit, és arra utalt: hogyan befolyásolták ezek lényének alakulását. E részletek el is hangzottak, s mi élveztük nemcsak a literatúrai értékeket, hanem azt a szemléletmódot is, amely mögött a részrehajlást, az önzést tagadó javító szándék rejlik. Mi tagadás: van mit tanulnunk nagy elődünktől. Felháborító pazarlás Nem aggódtam, amikor értesültem arról, hogy a költségvetési előterjesztésben meg akarták nyirbálni a tévének juttatott summát. Nem hiszem ugyanis, hogy érdemes lenne bearanyozni azt a csődtömeget, amit a Szabadság téri székházban produkálnak. Ott, ahol rendületlenül pazarolnak, s a majdhogy semmire tékozolják a forintokat. Állítólag százmilliót költöttek a Julianus barátra, erre a magyar-olasz koprodukciós ször- nyelményre. Meggyőződéssel fogalmazom azt, hogy eddig még nem szembesültem ilyen fércel- ménnyel. Végigszenvedtem mindhárom részt. Felesleges, elnyújtott cselekmények vánszorogtak egymás után, csigatempót leköröző zsibbadtsággal. Megrettentem az öszvérstílustól, az értelmetlenül archaizáló nyelv és a Vikidál Gyula féle zenebona kényszerházasságának ellentmondásaitól. Közben az jutott eszembe, hogy efféle művet, ilyen megközelítőleg szellemi nullát még szántszándékkal sem lehet kreálni. Ennek a gárdának sikerült. Kárunkra. Tőlünk nyugatabbra másként csinálják. Bizonyította ezt az osztrák cégjelzésű, az Emst Ma- rischka által írt és rendezett Sissi, ez a maga nemében kétségkívül príma munka. Nem szoktam dobálózni a felsőfokú jelzőkkel, a méltatásnál mégis ezek dukálnak, hiszen ez az alkotás észrevétlenül okított, hiányérzet nélkül szórakoztatott mindnyájunkat. A recept követhető, persze tehetség, némi képességtár szükségeltetik hozzá. Épp az, amiben az előbb taglalt kudarcsorozat résztvevői szűkölködnek. Úgyszólván teljességgel. Pécsi István Arcok Egerből Patkós Attila Kétévi „bolyongás,, után országos pályázatokat nyert meg szakdolgozataival. Színes egyéniség. Ha találkozol vele, észreveszed, más mértékkel mér, mint magad, más hangsúllyal beszél a világ dolgairól, véleménye nem azért támad, mert éppen társalog, hanem mert közölni szeretné magát a társaival. Szabályosan indult, 1964- ben, tizennyolc évesen vegyész- technikus, 1970-ben vegyipari gépészmérnök, 1978-ban munkavédelmi üzemmérnök, 1981- ben közművelődési előadó, 1988-ban pszichológus. Az önépítésnek ezzel még nincs vége. Mindezekre rátelepül a megváltozott munkaképességű dolgozók rehabilitációja — magyarul a csökkent képességű emberek gondozásának a megismerése — 1985 és 1988 között; majd nar- kológiai és alkohológiai képesítést szerez, hiszen ez idő tájt az Egervinnél dolgozik. 1984-ben — hajlamainak engedve — megszerzi az előadóművészi engedélyt, ami ugyancsak képesítés. Az élet kényszere folytán 1989- ben munkanélküli és idegenvezető. Ahogyan terebélyesedett tájékozottsága a szakterületeken, szerény lépésekben ment előre fizetett munkahelyein. Előbb műszaki tanár a szakmunkás- képzőben, később — 1971 és 1976 között — tmk-vezető Budapesten, 1976-tól 1989-ig az Egervinnél műszaki osztályvezető, beruházási osztályvezető, a felmondásig szociálpolitikai főmunkatárs. 1989 az átalakulás első éve: a vállalati nyilvánosság előtt lelkiismerete szerint kritikát gyakorolt felfelé, mert úgy gondolta, hogy a javító célzatot felfogják ott és azok, ahol és akiknek címezte. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a gépezet beindult, munkástanácsi határozat az átszervezésről, annak következtében elsők között röppentették le arról a pályáról, ahol — mint pszichológus — eredményesen foglalkozhatott volna továbbra is a leépülő egyéniségekkel, azokkal az egzisztenciákkal, akiket még meg lehet és meg is kell menteni. Hogy mennyire befolyásolta az átszervezés során megtett vállalati lépést az a tény, hogy széles gesztussal kilépett az MSZMP-ből — nyitott kérdés. Két gyerek apja, a kritikus korban az utcára került, háta mögött egy felbontott házassággal, anyagi gondokkal. Ilyenkor a súlyok alatt az átlagember megtörik, vigasztalást, igazolást, menedéket keres. Ez a mérnök, pszichológus, előadóművész, idegenvezető nem adja fel a küzdelmet és önmagát. Szülői és nagyszülői ágon a vallást gyakorló, a lelki életet komolyan vevő református család erősítette abban a meggyőződésében, hogy kinek-kinek személyre szóló küldetése van ezen a földön, és azt senki más nem végezheti el helyette. Felismerte, végiggondolta, hogy képességei szerint szolgálnia kell az embereket, a bajbajutottakat mindazzal, amit eddigi sorsa és az isteni kegyelem neki adott tudásban, életerőben: abban a felkészültségben, amely- lyel át tud segíteni lelkileg a krízisen. Azon az akadályon, amely meggátolja, hogy a beteg, a szenvedő visszakerüljön a rendbe, abba a természetes környezetbe, ahol a többiek is egyenrangúnak ismerik el őt. Ingyenes foglalkozásokat szervezett, hogy megfoghassa az alkoholisták kezét: személyes ügyének tekintette — tekinti —, hogy kapcsolatokat teremtsen és ápoljon olyanokkal, akiket csak szakértelemmel lehet elterelni a züllés útjából. Cikkeket ír, fogalmaz, hogy felébressze a társadalom lelkiismeretét is, mert a közösség is hibás abban, ha a megpróbált sérültek nem képesek talpra állni. Ha már elzuhantak. Anyagilag és társadalmilag maga is vert helyzetben lévén, arra gondolt, hogy a szellem erejével kell úrrá lenni a romlékony és tehetetlenné váló test felett. S míg kutatta az egyéni problémák megoldását, a magáét is, mint munkanélküli, értékes tapasztalatokat szerzett több irányban. Azt is meg kell állapítania, hogy ez a társadalom már bemutatkozott a demokráciának, de mintha nem vette volna észre, mekkora törvények és milyen irányban hatnak majd, ha a diktatúra kimúlt. Az új szerveződések mintha fel se fognák, hogy a társadalomban a lelki értékek, a lelki folyamatok a fontosak, és ha az ész adta kereteket nem használjuk ki a lélek primátusa számára, akkor ismét csak zsákutcába jutunk. A szenvedés iránti fogékonyság és a mindennapi tapasztalat terelte őt eddig, hogy teljes mélységben felfogja: a szeretet hatalmát kell megtanulnunk jól szolgálni. Használnunk kell az Istentől ajándékként kapott készségeket, a kegyelmet, amellyel a Teremtő képessé tesz bennünket arra, hogy tartalmas életet éljünk, és hogy másoknak használjunk. Sorsa, küzdő élete a példázat arra, hogy nem szabad semmit sem feladni. Hinni kell abban a vaskövetkezetességben, ahogyan az embert a sorsa felkészíti a pályára és ahogyan dolgozni küldi. Kétévi „bolyongás” után országos pályázatokat nyert meg szakdolgozataival. A siker nemcsak elméleti, de pénzt is hozott a nemes szándékhoz. így háttérrel rendelkezik ahhoz az áldozatkész foglalkozáshoz, amit pszichológusként eltervezett. De még több megértést, még több támogatást remél a helyi szervekig itt, Egerben, mert igencsak megszerette ezt a barokk várost, amely azért olyan, amilyen, mert a XVIII. században néhány komoly egyéniség — Barkóczy és Eszterházy püspökök többek között — itt Európát építette. A középkori himnuszok hangulatát és főként szeretett Szent Pálját idézve vallja, hogy minden tettében az Istenbe vetett hit és a minden irányú segíteni akarással bélelt emberszeretet vezeti őt. Ha kikapcsolódásképpen pódium-előadásban Moliére-t játszik a barátaiból verbuválódó közönségnek, vagy irodalmi-zenei ötleteit veti papírra, egy cél vezérli: a másik ember lelkére hatni. Azzal a hittel, akarattal, tudattal, bensőséggel, ami a szeretetből fakad. Ami néha csak annyi, hogy váratlanul elmondjuk a látszólag oda sem figyelőnek Pál korinthusiakhoz szóló levelét, vagy a rómaiakhoz címzett gondolatait, mert bárhol éri a társta- lant a külső hang vagy a belső sugallat, mindenképpen javára szolgál. Az emberek között a kicsike kis hatalmat pedig úgy kell megélni, ahogyan azt Mórus Tamás tette: lord-kancellárként is odamondta a gőgös királynak, hogy nála is nagyobb az igazi Fenség, aki mindenkinek parancsol. Es segít. Mint őt is, aki ’89- ben látszólag mindent elveszített, de mára bejárta déltől északig Európát, feltöltekezett élménnyel, tartalommal, hogy lenne ereje elesett barátainak, szenvedő társainak talpraállításához. Az ég útjai valóban kiszámíthatatlanok... Farkas András Romok helyén üzletházak Hogyan szül testvéreket egy hatvani könyvesbolt? Miként lesz valakiből vállalkozó, pláne a könyvszakmában? A kérdést fiatal ismerősömnek, Vörös Gyulának fogalmazom, akit 1975 óta különböző állami tulajdonú könyvesboltok pultjai mögött láttam szorgoskodni, s aki 1989 őszén már saját üzletet nyitott Hatvanban, a Balassi Bálint utca 13. szám alatt. — Kezdem ott, hogy apró G yerekkorom óta szeretem a önyveket, rabja vagyok az olvasásnak. Persze, ha értékes irodalomról van szó. Középiskola után, pláne, hogy nem sikerült az egyetemi felvétel, így szegődtem el a Művelt Nép hatvani könyvesboltjába, amelynek később a vezetője lettem. Meg kell mondjam: a könyv különleges portéka. Szeretni és ismerni kell, különben nem tudok iránta vonzalmat kelteni a vevőben. Egyébként magam is rengeteget olvastam és olvasok, ami családunk ban ősi szenvedély, apám, nagyapám szintén lelkes könyvbarát volt. — Egy bolt nyitásához viszont tőke kell. Nem is kevés. Hogyan teremtette elő? — Családi összefogással. Mindenki segített, aki csak a feleségem és az én közeli rokonságomhoz tartozik. Összedobtuk a pénzt, megvettük ezt a lepusztult, hatalmas saroktelket, s még azon az 1989-es őszön könyvkereskedést nyitottunk. Ám épp a Bajza-gimnázium, a kórház, valamint a földhivatal közelsége hamarosan megkövetelte, hogy kiteijesszük árukörünket. Először a füzetet, írószert kezdtük reklámozni, majd jöttek a nyomtatványok, különféle ajándék- tárgyak. Éz a profilbővítés különben új keletű, most novembertől létezik, s az üzletbővítés újabb anyagi áldozattal járt. — Nagy itt a forgalom. S ez csak az említett két-három intézmény javára írható? — Az iskola, a kórház, a földhivatal valóban bázis, de miután a legképtelenebb igényt is igyekszem kielégíteni, legyen az könyv, édesség, játék, netán különböző egyedi iparcikk, rengeteg időmet, energiámat kell bde- ölnöm. Mondják, hogy kevesebből is vígan élhetnék. De én már csak ilyen vagyok. Az üzlet szenvedélyemmé vált, egyik szüli a másikat, s akkor érzem jól magam, ha valamilyen különleges igénynek, kívánságnak is eleget tudok tenni. — Ez lenne a jó kereskedő ismérve? — Szerintem első a korrektség. Olyanokat kell ígérnünk, ami elérhető, megvalósítható. Mi visszavárjuk még az alkalmi vásárlót is. S hiszem, hogy törzsvevőkor csak így jöhet létre, mi pedig már — lekopogom — erre támaszkodunk. — Óriási ez a telek, a romos porta. Nem ösztönzi még újabb vállalkozásra a meglévő üzletek mellett? — Dehogynem! Sorolom. Gyorsétkező ételkülönlegességekkel, virágbolt pompázó árucikkekkel, plusz egy kávézó. De mind minőségi szinten, továbbá változatlanul családi háttérrel. Mert még sok pénz és legalább öt esztendő kell ahhoz, hogy tovább bővülhessen ez a kereskedelmi sarok, az omladozó épületek helyén... (moldvay)
