Heves Megyei Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-04-05 / 3. szám
10. HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP, 1992. január 4-5., szombat—vasárnap Pérez de Cuéllar méltatása „Célom a béke, és nem a Nobel-békedíj” 1991. december 31-én búcsúzott hivatalától Javier Pérez de Cuéllar, aki tíz évvel ezelőtt mint viszonylag ismeretlen perui diplomata lett az ENSZ ötödik főtitkára. (Elődei: 1946-1953. Trygve LIE (Norvégia); 1953- 1961. Dag Hammarskjöld (Svédország); 1961-1971. U Thant (Burma); 1972-1981. Kurt Waldheim (Ausztria). Pérez de Cuéllar 1920. január 19-én született a perui Limában, spanyol nemesi család leszármazottjaként. Sikeres üzletember apját négyéves korában vesztette el. Katolikus iskolákba járt, majd a Limai Katolikus Egyetem jogi fakultására iratkozott be. 1940- ben, még egyetemi tanulmányai idején, tisztviselő lett a Perui Külkapcsolatok Minisztériumában, ahol gyorsan emelkedett a ranglétrán. 1943-ban diplomázott, egy évvel később diplomáciai szolgálatba lépett. Először hazája párizsi nagykövetségén szolgált, majd 1946-ban a perui küldöttség tagjaként részt vett az ENSZ Közgyűlésének első ülésszakán. A következő években a perui követségek első titkáraként dolgozott Nagy-Britanniá- ban, Bolíviában és már tanácsosként Brazíliában. 1961-ben a perui külügyminisztérium jogi és személyzeti főnöke, 1962-től a minisztérium adminisztrációs, protokolláris és politikai ügyeinek igazgatója lett. Emellett tudományos tevékenységet is végzett, 1962-1963 folyamán a Perui Diplomáciai Akadémia diplomáciajogi tanára, majd 1963- 1964-ben a Perui de Gerra Aé- rea Akadémián (a Légierő Akadémiája) a külkapcsolatok professzora volt. 1964-ben jelent meg a Nemzetközi jog című kézikönyve című munkája, valamint a különböző nemzetek és kormányok diplomáciai elismerésének problémájával foglalkozó műve. 1964-1966 között svájci nagykövet volt, majd 1966-ban a külügyminisztérium állandó főtitkárhelyettese, majd főtitkára lett. 1969-ben, amikor Peru teljes körű diplomáciai kapcsolatot létesített a Szovjetunióval, Pérez de Cuéllar lett országa első moszkvai nagykövete, emellett a lengyel nagyköveti tisztséget is betöltötte. 1971-ben ő lett hazája állandó ENSZ-nagykövete, ebben a minőségében 1973-1974- ben, Peru biztonsági tanácsbeli tagsága idején a rotációs rendszernek megfelelően ő töltötte be a BT soros elnöke tisztét, ő vezette a perui küldöttséget a közgyűlés 1975-ös ülésszakán. Az 1974-ben kitört ciprusi válság rendezésére tett erőfeszítésekbe az ENSZ is bekapcsolódott. Kurt Waldheim akkori főtitkár 1975. szeptember 18-án Pérez de Cuéllart nevezte ki különleges ciprusi megbízottjává. A perui diplomatának 1976-ban sikerült rábírnia a ciprusi görög és a török közösség vezetőit, hogy kezdjenek párbeszédet. Erőfeszítései elhárították a további fegyveres konfliktus veszélyét egy olyan térségben, ahol az etnikai zavargás, az erőszak mindennapos. Rövid kitérő (1977-1979 között Peru venezuelai nagykövete volt) után visszatért az ENSZ- be, mint a különleges politikai ügyekért felelős főtitkárhelyettes. E minőségében utazott 1981 áprilisában Afganisztánba és Pakisztánba, hogy közvetítsen a két országnak a szovjet invázió után megromlott viszonyában. Bár főtitkárhelyettesi rangjáról 1981. május 31-én lemondott, az afganisztáni ügyekkel tovább foglalkozott. Küldetése befejeztével hazatért Peruba, majd 1981. október elején úgy határozott, hogy visszavonul kormánya aktív szolgálatából, és megpályázza az ENSZ-főtitkári tisztséget. 1981-ben a két legesélyesebb jelölt a tisztségre az addigi főtitkár, Kurt Waldheim, illetve Salim Ahmed Salim, Tanzánia akkori külügyminisztere (jelenleg az Afrikai Egységszervezet főtitkára) volt. Az első, eredménytelen szavazási forduló után csak az iráni születésű Sadruddin Aga Han, az ENSZ Menekültügyi Hivatalának korábbi vezetője, valamint Pérez de Cuéllar maradt versenyben. Pérez majd hathetes huzavona után győzött, mialatt Limához közeli nyaralójában tartózkodott, hogy befejezetlen, kényes afganisztáni megbízatása miatt ne kerüljön szembe valamelyik állandó BT-tagál- lammal. Tapasztalt diplomatához illően, ügyesen taktikázott; végül is 1981. december 11-én közfelkiáltással választották a világszervezet vezetőjévé. Négy nappal később a közgyűlés hivatalosan is beiktatta a BT főtitkárválasztó határozatát. A perui diplomata főtitkárrá választását nem fogadták túlzott lelkesedéssel. A méltatások főleg tapasztalatait, tisztességét, szerény, megfontolt természetét emelték ki, de hiányolták belőle a karizmatikus erőt. Veterán ENSZ-politikusnak számított, rutinos, óvatos politikusként ismerték, akinek ciprusi missziója tovább emelte tekintélyét. Mindemellett nem kétséges, hogy személye csakis mint kompromisz- szum jöhetett szóba. Mint független, „tömbön kívüli” politikus, mindenki számára elfogadható volt. 1982. január 1-jei hivatalba lépése után a közgyűlés számára készített első jelentésében arról számolt be, hogy a BT szerepét elhanyagolják, és ennek következtében az ENSZ sem töltheti be feladatát. Hangsúlyozta, hogy erősíteni kívánja a főtitkár politikai szerepét is. Deklarálta, hogy a világpolitika legkritikusabb pontjának a kelet-nyugati kapcsolatokat tartj a, de azt is, hogy látókörében a harmadik világ problémái fogják az elsőbbséget élvezni, nemcsak mert a világ lakosságának többségét érintik, hanem mert a fejlettebb világ prosperitását is meghatározzák. Az első komoly politikai konfliktus, amellyel szembe kellett néznie, a Falk- land-szigetek körüli argentinbrit viszály volt. Jóllehet, az ellentétek fegyveres konfliktussá fajultak, erőfeszítései a probléma megoldására elismerést keltettek, az ENSZ-főtitkár mindkét fél bizalmát megnyerte. Pérez de Cuéllar majd minden fontos ügyben állást foglalt: szorgalmazta, hogy tűzzék napirendre a lengyelországi eseményeket, síkraszállt a palesztin állam megteremtése és Namíbia függetlensége mellett, Roelof Botha dél-afrikai külügyminiszternek címzett nyűt levelében elutasította az apartheid rendszert. Határozottan elítélte a fegyverkezést, abszurdnak nevezte, hogy miközben emberek hatalmas tömegei az éhséggel küzdenek, egyes országok fegyverkezésbe ölnek hatalmas összegeket, és hovatovább az egyetlen valóban prosperáló iparág a hadiipar lesz. A világ egyszerűen nem engedheti meg magának a fegyverkezés „luxusát”. Többször kijelentette, hogy az öt év elteltével nem kívánja újrajelöltetni magát, mert nem látja biztosítva a világszervezet hatékony működésének feltételeit, elsősorban a tagországok költségvetési hozzájárulásainak elmaradásából fakadó anyagi gondok miatt. Hivatali ideje lejártakor azonban megváltoztatta véleményét; nyilatkozata szerint épp az ENSZ nehéz helyzete indította őt arra, hogy mégis folytassa tevékenységét. Mind a BT, mind a közgyűlés egyöntetű támogatását élvezve, 1986. október 10-én újabb öt évre főtitkárrá választották. Kitartása meghozta gyümölcsét, az ENSZ valóságos sikerszériát könyvelhetett el ebben az időszakban, és a nemzetközi konfliktusok megoldásában valóban fontos szerepet játszó intézmény- nyé vált. Nagy szerepe volt az Afganisztánból való szovjet kivonulás részleteinek kidolgozásában, a kambodzsai és a namí- biai válság megoldási kísérleteiben, majd Namíbia függetlenné válásában. ENSZ-közvetítéssel jött létre az Afganisztán-Pakisz- tán közötti genfi békemegállapodás és az afganisztáni rendezési terv. Ezután következett az Irak és Irán közötti 1988. augusztusi tűzszünet tető alá hozása és ENSZ-megfigyelő erők kiküldése, és az ő nevéhez fűződik a ciprusi török-görög tárgyalások 1988-as felújítása is. A közel-keleti válságban mindkét felet visszafogottságra és a vérontás elkerülésére szólította fel, több ízben sürgette nemzetközi közel- keleti konferencia összehívását. Közreműködött az angolai tűzszünet (1991. május) elérésében és a másfél évtizede húzódó nyugat-szaharai konfliktus kimozdításában a holtpontról. Hivatali idejének második periódusa alatt az ENSZ kilenc békefenntartó akciót kezdeményezett, míg fennállásának első 43 évében összesen 13-at. Kuvait iraki lerohanása, majd az eredménytelen közvetítési kísérlet után az ENSZ történetében első ízben adott a BT felhatalmazást erő alkalmazására (az Egyesült Államok hadseregének). Pérez de Cuéllar személy szerint ezt a döntést bírálta, és a háborúról készített jelentésében a BT-hatá- rozatról úgy nyilatkozott, hogy az adott helyzetben ugyan elkerülhetetlen volt, de nem állt összhangban az alapokmány szellemével. 1991. január 15-én a BT ülésén Pérez de Cuéllar bejelentette, hogy nem vállalja további öt évre az ENSZ irányítását. 1991. szeptember 10-én elkészített utolsó jelentésében keserűen írja, hogy bár a világszervezet számos esetben bizonyította, hogy pótolhatatlan szolgálatokat tud tenni a béke fenntartására, a fegyveres konfliktusok megelőzésére, anyagi eszközei mégis eltörpülnek amellett, amit a tagállamok fegyverkezésre költenek. Miközben a békefenntartó akciókat általánosan támogatják, a költségekből a tagországok csaknem félmilliárd dollárral adósak; a tagdíjaknál több mint 800 milliós a hiány, a 159 tagállam kétharmada nem teljesíti pontosan fizetési kötelezettségeit. Sürgette az ENSZ kereteinek, apparátusának régen időszerű újjászervezését, legfőbb feladatnak a fegyverzetkorlátozást, a szegénység, a bűnözés, a kábítószer, az emberi jogok megsértése elleni küzdelmet és a környezet- védelmet tartotta. Pérez de Cuéllar magas,jól öltözött ember, Lima elegáns villanegyedében szerénynek számító otthonban lakik. Szabadidejében bélyeget gyűjt, verseket ír és klasszikus darabokat játszik zongorán. A spanyol mellett angolul és franciául beszél. Érdeklődik a művészetek, az irodalom, a klasz- szikus zene és a tradicionális építészet iránt. Számos egyetem díszdoktora, szereti a tudományos munkát, és örömmel tér visz- sza a tudomány világába. Becsületes, előítéletektől mentes, szerény ember, aki jól ismeri lehetőségeit, céljait és önmagát: tisztában van vele, hogy fő erénye nem a kemény határozottság, hanem a szívós, kitartó munka. „Ha hatékony akarok lenni, diszkréten kell dolgoznom” — vallja. „Célom a béke, és nem a Nobel-békedíj.” 1989-ben Olof Palme-dijjal, 1990. február 15-én Onassis-díj- jal tüntették ki a világbékéhez való hozzájárulásáért, a nemzetközi válságok megoldását szorgalmazó személyes kezdeményezései és diplomáciai művészete elismeréseként. „Jelentkezett” a Titanic testvérhajója A Titanic luxusgőzös 1912- ben jéghegynek ütközött és elsüllyedt, de volt egy testvérha- jója is, amely nem jutott erre a sorsra, és nemrégiben maradványai előkerültek egy falusi csűr mélyéről. Míg a Titanic négy kilométer mélységben fekszik az Atlantióceán fenekén, addig az Olympic egyes darabjait decemberben árverésre bocsátották. „Az Olympic sokkal híresebb volt a két hajó építésének idején, és a figyelem rá összpontosult, de a Titanic katasztrófája háttérbe szorította a testvérhajót, és az Olympic csaknem feledésbe merült mára” — nyilatkozta Andrew McCoull, az árverés vezetője. A pompás tölgyfaburkolatok, az ajtók, az álkandallók és az Olympic társalgójának ablakai jól emlékeztetnek az atlanti hajózás aranykorának luxusára, és mindenben egyenrangúak a Titanic berendezésével. A White Star Line egyenként négykéményes két óriáshajója mindenben hasonlított egymásra, kivéve, hogy a Titanic vízkiszorítása ezer tonnával nagyobb volt, és a sétálófedélzetét elöl szélvédő zárta le. A két luxusgőzöst egymás mellett építették a Harland and Wolff cég belfasti hajógyárában, és a hét hónappal a Titanic előtt, 1910-ben vízre bocsátott Olympicnak hosszú és nevezetes „pályafutása” volt. A 45.000 tonna vízkiszorítású Olympic másfél millió mérföldet tett meg 257 körúton az Atlantióceánon. 1935-ig volt szolgálatban, akkor került ócskavastelepre. Az árverés december 13-án, pénteken volt — babonások számára nem éppen jónak ígérkező napon — Newcastle upon Tyne- ben, annak a meg nem nevezett idős hölgynek a lakhelyén, aki apjától örökölte az Olympic maradványait. Az illető úr 1935-ben vásárolta meg a hajómaradványokat, és átmenetileg vidéki birtokának csűrében helyezte el őket Berwick upon Tweedben. Új házat készült ugyanis építeni, és ott akarta elhelyezni az Olympic berendezési tárgyait. Közbejött azonban a második világháború, az új házból nem lett semmi, és a hajómaradványok mind a mai napig a csűrben maradtak. A Titanic az első útján — Sou- thamptonból New Yorkba tartva — az Atlanti-óceán északi vizein jéghegynek ütközött, és három órán belül elsüllyedt. Testvérhajója, az Olympic akkor éppen hazafelé tartott New Yorkból, és 900 kilométerre lehetett a Titanic katasztrófájának színhelyétől. Pornósztár — az olasz „Szerelempárt”jelöltje A magyar származású olasz pornósztár és parlamenti képviselő, Cicciolina, alias Staller Ilona házassága után sem kíván képviselet nélkül maradni a római törvényhozásban az újonnan alakult „Szerelempárt”. A hét végén ugyanis sajtóértekezleten jelentette be, hogy indul a tavaszra várható választásokon Moana Pozzi, az olasz „pomóki- rálynő”, valószínűleg eddig az egyedüli nő, aki anyaszült meztelenül jelent meg egy olasz televíziós műsorban. Pozzi, aki ezúttal szolid öltözetben foglalt helyet a kamerák előtt, bevallotta, hogy semmit sem konyít a politikához, de hangoztatta, azért kívánja jelöltetni magát — amihez egyébként 4000 támogató aláírás szükséges —, mert úgy véli, hogy „az olasz társadalomnak több szerelemre van szüksége”. Nehezen félreérthető hangsúllyal tette hozzá: „Fizikailag minden tőlem telhetőt el fogok követni, hogy elhozzam a szerelmet a parlamentbe”. A sajtóértekezleten az újonnan alakult „Szerelempárt” (Staller Ilonát radikális színekben választották képviselővé 1987-ben) megalapítója, Ric- cardo Schicchi — Cicciolina távozására utalva — hangoztatta, hogy „a szerelemnek nem kell visszavonulnia”, és nem kis meglepetésre bejelentette, pártja reméli, hogy a Nyugdíjasok Pártjával szövetségben indulhat a választáson. Ez utóbbi részéről pedig Carlo Fatuzzo úgy vélekedett, hogy „nincs semmi pornográfia ebben a szövetségben. A kormány azonban nem jár el becsületesen, amikor fenyegeti a fix összegű nyugdíjasokat. Részünkre megtiszteltetés, ha szövetkezhetünk ezzel a párttal”. Schicchi végül közölte, hogy a „Szerelempárt”, örökös tiszteletbeli elnökévé választotta Staller Ilonát. Ne álljon fejre az elefánt! Cirkuszi elefántok ne álljanak fejre, de még két lábra sem, mert ez ellenkezik az állatok természetével, és azonkívül „alapos állatkínzás” — vélekedik — gondolhatnánk — bármelyik magára valamit is adó zoológus. Csakhogy ezt a véleményét politikus, Peter Paul Gantzer bajor SPD- képviselő nyilvánította ki az állatvédelemért felelős bajor belügyi államtitkárhoz, Günther Becksteinhez (CSU) intézett levelében. Gantzer azonban — aki szerint a fejre és a két lábra állás „fizikai károsodásokhoz és betegségekhez vezet”, amelyek például szűnni nem akaró rázkódásban nyilvánulnak meg — még ennél is tovább ment levelében, és felvetette: „Azon is el kell gondolkodni, hogy ne tiltsák-e be teljesen elefántok cirkuszi fellépését.” A parlamenti képviselő számára „az elefánthegynek csak a csúcsa” volt az a legutóbbi jelentés, amely szerint a müncheni tűzoltóságnak kellett egy beteg cirkuszi elefántot a lábára állítani, mert magától már nem volt képes felkelni. Elvégre az elefántok — így a képviselő — vadállatok, természetes életterük a szavanna vagy az erdőségek. Ehhez hozzátartozik a közös lubickolás és a játék. Szomorú ellentéte ennek a cirkuszi elefánt sorsa. Más cirkuszi állatok ugyanis legalább korlátozott mértékben képesek szabadon mozogni. A bajor SPD sajtószolgálatában megjelent állásfoglalásában Gantzer hasonlóan vélekedik az elefántok idomításáról. Nem szabadna őket arra kényszeríteni, hogy „fajtájukra nem jellemző magatartásformákat mutassanak fel.” A nagyobb nyomaték kedvéért hangsúlyozta, hogy a cirkuszból ismert elefántmutatványokkal nem találkozott a természetben. A fejreállás vagy a két lábon állás egyáltalában nem jellemző az elefántokra. Erre kínzással, veréssel, szurkálással és más módokon veszik rá őket. A képviselő végül arra kéri levelében az államtitkárt, hogy ne csak Bajorországban gondoskodjék a cirkuszi állatok kellő védelméről, hanem „országos szinten is megfelelően egészíttes- se ki a cirkuszi állatok tartását szabályozó előírásokat. ” Minőségi eldorádó Gasztronómiai barangolások Dániában A dán konyha kicsit skandináv, kicsit kontinentális. Mindenkinek ízlik, mert jó minőségű alapanyagokból, igényesen elkészített ételekből áll, egzotikum nélkül, ezért senki ízvilágától nem áll messze. Az étkezésben és a terítésben kulturáltak és konzervatívak. Kényesek a szépen terített asztalra, nemcsak az éttermekben, hanem a talponálló büfékben és otthon is. Sehol nem látni zacskóból vagy zsírpapírból uzsonnázó embereket. Az étkezési szokások angolosak: felkelés után egy pohár kávét isznak, majd 8-9 óra tájban kiadós reggeli következik. Ez müzliből, joghurtból, gyümölcsből áll, ezt követi a felvágott vagy a tojás, a ham and eggs vagy a tükörtojás, a hideg pástétomok ezernyi variációja, amelyeket készen lehet venni. Ebédre csak egy-két szendvicset kapnak be, a főétkezés a vacsora, 6-8 óra között. Ez két-három fogásból áll. Az élelmiszerek közül a tejtermékeket illik elsőnek említeni, hiszen a dán sózott vaj fogalom. A sajtok választéka nagyobb, mint Franciaországban. Egy jól felszerelt sajtszaküzlet akkora, hogy nem lehet kitalálni belőle. Sokszor nagyon hangulatosan, rusztikus fabelsővel rendezik be a sajtüzleteket. Dánia a sajtkedvelők paradicsoma, az egyik jobb üzletben csak rockfortfé- lékből 52-t számoltam meg. Sajton kívül számtalan olyan savanyított tejtermék van, aminek magyar neve sincs, ezek átmenetet képeznek a tejföl és a joghurt, illetve a tejszín vagy a krémsajt között. Rengeteg az ízesített, édes, gyümölcsös vagy éppen fokhagymás, sonkás, zöldborsós, fűszeres, senki sem tudja, hányféle tejtermék. Űgyancsak széles a skála a felvágottak között. A magyar téliszalámira hasonlító szalámifélékből is több tucatot lehet kapni, különböző ízesítéssel, zsírtartalommal, más-más módon füstölve. Mert füstölési eljárás is több létezik: van hideg, langyosan és melegen füstölt áru, marinában, borban áztatva. A halfüstölés több generáción át megőrzött családi hagyomány, a titkos recept apáról fiúra száll. A dán virsli, a Wiener Würstchen az osztrák turisták szerint is jobb, mint az eredeti. Az italok közül a sör vezet, nők és férfiak egyaránt fogyasztják, méghozzá nem is keveset. Második helyen állnak az európai ranglistán. Mégsem látni any- nyi részeg embert az utcán, mint nálunk, mert nemcsak étkezési szokásaikban, hanem italfogyasztásukban is kulturáltak.
