Heves Megyei Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-28 / 23. szám
HÍRLAP, 1992. január 28., kedd PÉTERVÁSÁRA ÉS KÖRZETE 5. A gáz régen is szivárgott A földből szivárog a gáz Mát- raderecskén — adtuk hírül lapunk múlt pénteki számában. Azóta megtudtuk, hogy a probléma nem új keletű, hiszen már a hatvanas években is hírül adta a Magyar Távirati Iroda, hogy a derecskeiek ilyen gondokkal küzdenek. Akkoriban ugyanis a tojásaikat kikeltő tyúkok pusztultak el a gáz miatt szép számmal. Most, nogy újból erős gázszivárgást érezni, a vizsgálat tovább folyik, ám mind ez idáig nem sikerült teljesen feltérképezni a helyzetet. A dögkút rejtélyéről Olvasóink közül többen is jelezték, hogy érdeklődéssel olvasták „A felrobbantott recáki dögkút titka” című riportunkat. Közülük néhányan arról is érdeklődtek, hogy mikor folytatjuk a témában a „nyomozást”. Nos, pillanatnyilag úgy érezzük, hogy a rejtéllyel kapcsolatos minden rendelkezésünkre álló információt közreadtunk, így egyelőre nem tervezünk folytatást. Az viszont természetes, hogy amenv- nyiben új adatok, tanúk kerülnek elő, vagy esetleg végleges döntés születik a dögkút feltárásáról, arról beszámolunk olvasóinknak. Sportvezetők Mátraderecskén A nemrégiben átadott áj mát- raderecskei tornaterem kínálta a lehetőséget, hogy közel száz budapesti és főváros környéki sportvezető találkozzon az elmúlt hét végén Mátraderecskén. A résztvevők szakmai tapasztalatcseréjét gazdagította, hogy vendégként üdvözölhették Gro- sics Gyulát, az egykori „aranycsapat* kapusát, s Jakabházy László helyettes államtitkárt. Az esemény tapasztalatairól következő területi oldalunkon számolunk be részletesen. Nem MSZMP — TESZ Még a múlt évben tettük közzé tudósításunkat egy viharos egeresein önkormányzati ülésről. Ebben azt is megemlítettük, hogy a helyi MSZMP képviseletében is felszólalt egy meghívott vendég. Később kiderült, hogy ez csak féligazság, ugyanis Kürti János valóban kifejtette a véleményét, ám mint később tudomásunkra hozta, nem az MSZMP — amelynek ugyan tagja —, hanem a Társadalmi Egyesülések szövetsége nevében. Százéves fák Gondozzák az Erzsébet-fasort A hosszú ágakat levágták Még ebben a században száz- esztendős lesz a Recsktől Párád felé vezető úton lévő Erzsébet- fasor. Hogy pontosan mikor telepítették ezeket a gesztenyefákat, azt talán már senki nem tudná megmondani, ám a környékbeliek azt tartják, hogy a múlt század kilencvenes éveiben egyszer Erzsébet királyné kereste fel a Károlyi-kastélyt Parádsasvá- ron, s mivel ez a terület is a grófék birtokához tartozott, a magas vendég tiszteletére — aki Eger felől érkezett hintóján — ültették el az akkor még vékonyka csemetéket. Azóta sok minden változott, a fák is terebélyesedtek, s az országút is arra halad el. ősszel néha gondot okoz az autósoknak, hogy hullik a gesztenye, s szerencsétlen esetben a szélvédőn vagy a motorház tetején koppan. A fákon néhány helyen koszorú is jelzi, hogy áldozatokat is követelt már ez a terület, a figyelmetlenül száguldozóknak nagyobb az esélyük arra, hogy az út szélétől alig pár centire lévő gesztenyéssel koccanjanak. A közelmúltban egy baleseti lehetőséget kiküszöböltek. Nagyon sok ág hajlott már ugyanis az út fölé, s félő volt, hogy a nagy szélben ezek letörnek, különösen amiatt, mert már igen nehéz terhet cipeltek. Ezeket az ágakat levágták, így ettől már nem kell, hogy fájjon az autósok feje. Korábban felmerült az is, hogy esetleg kivágják a gesztenyést, ám végül úgy döntöttek, hogy inkább „karbantartják”, mivel olyannyira hozzátartozik már a környék képéhez. Új utcanevek — közvélemény-kutatással Nem lesz Vörös tér Egercsehiben Többen már régóta reklamálnak az egercsehi polgárok közül, hogy néhány — az elmúlt rendszerre emlékeztető — utca nevét változtassa meg az önkormányzat. Ezeket a nézeteket figyelembe véve, a képviselő-testület úgy döntött, hogy megkérdezi a falu lakóit, milyen új utcaneveket kívánnak. A napokban egy, a pártok által delegált küldöttekből álló bizottságot bíznak meg azzal, hogy végezzenek közvélemény-kutatást, s terjesszék a testület elé a legtöbb voksot kapó új utcanevet. Konkrétan két utcáról és egy térről van szó, hiszen az egercsehiek az Április 4. és a Lenin út nevével, valamint a Vörös térével nem voltak megelégedve. Ez utóbbi azért is érdekes, mert a teret már 1947 előtt is így hívták, s egyáltalán nem politikai okokból. Annak idején ugyanis mindig ide szállították a bányából felszabaduló vörös salakot, s ez indokolta az elnevezést. Mára azonban a „vörös” jelző negatív tartalmat kapott, s ezért kívánják a tér nevének megváltoztatását. A régi elnevezést néhány vállalkozó kedvű ember azonban már „végképp eltörölte”, ugyanis Egercsehi utcáin járva már nem olvasható sem Lenin neve, sem Április negyediké, sőt még a „vörös” jelző sem — ezeket fehér festékkel átmázolták. Egyelőre tehát a tájékozódni vágyónak semmi nem jelzi, hogy melyik utcában is tartózkodik. Polgári fegyveres őrség Lángoson Munkanélküliek vigyázzák A fontosabb objektumokra ezentúl fegyveres biztonsági őrség vigyáz több helyen is az országban. így a Recsk melletti lángosi laktanyában is, ahol a jövőben csökken a sorállományú- ak létszáma. Balázs Béla parancsnoktól megtudtuk, hogy különösen azért jo ez a kezdeményezés, mert a környékbeli falvakban — Recsken es Mátraderecskén — a bánya és a téglagyár eddigi létszámleépítése miatt sok a munkanélküli, s őket így tudják foglalkoztatni. Feltétel, hogy a jelentkező legyen katonaviselt, egészséges, rendelkezzen erkölcsi bizonyítvánnyal, s megfeleljen azoknak a kritériumoknak, amelyek alapján fegyverviselési engedélyt kaphat. A megfeleltek — akiknek az életkora nem haladhatja meg a negyvenöt életévet — jelenleg kiképzést kapnak, s februártól veszik majd át az akkor leszerelő katonák szerepét. A kis létszámú hivatásos állomány ezután is a helyén marad, s az ő irányításukkal őrzik majd a polgári alkalmazottak a műszaki harcanyagot. a raktárt Vidám katonák a laktanyában Ezzel ők egy biztos munkahely- lyel rendelkeznek majd, hiszen — a tervek szerint — a raktár nem szűnik meg ott. Elsajátítják egy kidolgozott védekezési terv részleteit, hogy adott — előre nem látható — esetekben alkalmazni tudják azt. Katonai rendfokoza(Fotó: Perl Márton) tűk nem lesz az alkalmazottaknak, de kiképzésük garancia arra, hogy továbbra is biztonságban lesznek az eszközök. Az esetleges támadókat pedig minden bizonnyal az is elriasztja majd, hogy a járőrök kutyákkal cirkálnak. „Milliomos” — nyugdíjban Egyszervolt „karistos” hétköznapok... »Hogy elszaladt az a harminckét esztendő...” (Fotó: Perl Márton) Azért hallgatunk olyan mélyeket, mert magam is eltöprengek, mit is mondhat ilyenkor az ember... S főként arra a kérdésre, hogy milyen érzés, amikor valaki — harminckét év után — utoljára bezáija maga mögött az Ikarus 266-os ajtaját, és a zsebre vágott indítókulccsal beballag a forgalmiba. Sikta...! Lejárt, mondják a bányászok, amint idefönn kilépnek a kasból. Isten bizony, nem emlékszik már rá, de elképzelhető, bólint később Klimaj János, hogy ő is ezt mondhatta, hiszen ismerős a kifejezés: szinte tiszteletbeli bányász volt már, többnyire őket szállította műszakba, utána meg hazafelé. Amíg Egercsehiben még működött a bánya... Mert egyszer csak annak is be kellett zárni az „ajtaját”, mint az autóbuszét. — Eljött az idő, leadtam a kulcsot... A váltótársam, Príbelszki György Tamaleleszről még járt vele egy darabig, aztán ő is búcsút intett a járatnak, meg az Ag- ria Volánnak is, most valahol Németországban dolgozik — törik meg a csönd. Aztán az asztalra hullik egy igazolványtok, a műanyag alatt két színes fotó, a „pilóta” a volánnál, büszkén, mosolygósán, ahogyan mindenki ismerte évtizedek óta. — Ez az egyetlen dolog, ami még a buszhoz köt — mondja. — A személyzeti jegyem... Forgatom a vállalati „jussot”, olyan, mint a többi bérlet, hivatalos, rideg, lajstromozott: No 173710. És vadonatúj, igaz, ha felszáll is vele valamelyik távolságira, melyik kolléga kérné tőle, régi volánostól. Talán majd évek-évtizedek múltán, amikorra megkopik az egykori gárda. Amelyikkel annyi ideig együtt „karistolta” az utakat... — Több mint egymillió... Olyan 170 ezerrel több, mint egymillió kilométer van a hátam mögött. Ahogy én számolgattam, mert hivatalosan a 750 ezer balesetmentesen levezetett kilométer után járó jelvényt kaptam meg a vállalatnál. — Hol tette meg az első fuvarokat? — Itt, Csehiben... De addig hosszú a történet. Szarvasi vagyok, onnan vittek Barcsra határőrnek, akkor fűzött katonabarátság az egri Turcsányi Elemérhez, aki leszerelés után elcsalt ide. A 32-es AKÖV dolgozójaként kerültem Egercsehibe, egy újonnan létesített kirendeltségre. Innen küldtek Miskolcra gépkocsivezetői tanfolyamra, ’57. december 31-én vizsgáztam, s megkezdődött a „karistolás”... Teherautó, szállítmányok az ország minden részébe, majd tíz esztendővel ezelőtt az első busz a bányánál, ahová egy időre elszegődtem, NB III-as focisokat, ké- zilabdásokat, tekézőket meg énekkarosokat hoztam-vittem rendszeresen... — ...Azután újra a Volán. — Igen, de hű maradtam ehhez a környékhez, meg a csehiekhez. Úgy alakult a helyzet, hogy nem szakadtam el a bányászoktól, minden másnap én voltam a „sofőijük”. Reggel 6.40- kor kezdtem, irány Ózd, majd vissza, közben egy-egy iskolajárat a környező falvak kisdiákjaival, néhány óra pihenő, és indulás újra Csehi-Ózd-Egerfoxá&\Á- ban. Másnap 6.30-kor fogtunk kezet a váltómmal, aztán 24 óra múlva ismét ott vártam rá a buszmegállóban frissen, pihenten. Szép utak voltak, meg nehezek is, télen ködös, síkos hegyi kanyargások, nyáron a gyönyörű környezet és az ismerős utasok, a gyerekek, akikről még azt is tudtam, ki hogyan felelt aznap. Ha jól, cukor járt érte... — És önnek, mondjuk a harminckét év után? — Volt, aki tudta, volt, aki nem, hogy például ez az utolsó fordulóm... Hát, így is váltunk el, kezet szorítottunk, egy-két kedves szó, a kollégáktól meg az ugratás, hogy na, majd meglátod, hiányozni fog a „karistolás”. Hát, hiányzik is... S itt újra hallgatunk egy csöppet, érzékeny pontra tapintottunk a szavakkal. Ezt csak az tudja, aki olyan mozgékony volt, annyit jött-ment a világban, mint egy „kilométer-milliomos”. — ...Azért ott nem tartok, hogy naponta kiállók az út szélére, s megbámulom a buszokat. Időnként útnak indulok Budapestre, Egerbe a fiamékhoz, lá- nyomékhoz, öt unoka vár bennünket a feleségemmel. Ha meg jó az idő, itt a ház mögött a 600 négyszögöles kert, van mit bogarászni benne. Hidegebb napokon meg marad a műhely, belan- gyítok, és lehet bütykölni. — Ez hát azt jelenti, hogy „lecsapták ” a kilométerórát... — Ugyan, uram...! Van egy tizenöt éves Skoda S 100-asom, abban is pörgetni kell az órát meg a volánt... Szilvás István Parádsasvári rendezvény Gazdasági társaság és párt a kocsmában A jövő hónap elején együttes gyűlést tart a „ Mátra ” Építőipari Javító, Szolgáltató és Kereskedelmi Betéti Társaság és a Republikánus Nemzeti Párt Parád- sasváron. A rendezvény február 8-án, délelőtt 10 órakor kezdődik az egyik helybéli italboltban, a Kossuth út 17. szám alatt. Elsőként a fent említett betéti társaság múlt évi működéséről, pénzügyi, gazdasági helyzetéről esik majd szó Jánosi Péter ügyvezető igazgató előadásában, ezt követően pedig — egyebek mellett — sor kerül az idei tervek ismertetésére is. A gazdasági társasággal kapcsolatos témák után kezdődik meg a Republikánus Nemzeti Párt ülése, amelyen elsőként dr. Bánovics Tamás, az Országos Választmány ideiglenes elnöke szól a tavalyi évről és az 1992-es országos tervekről. Aztán — Jánosi Péter megyei pártelnök tolmácsolásában — a megyei szintű tervekről hallhatnak a jelenlévők. Mindezeket követően a párt gazdaságpolitikai elképzelései lesznek terítéken, míg végül Bűn és megelőzés címmel Csomós Béla körzeti megbízott tart előadást. Egyébiránt mindkét ülés nyitott, így a helyszínen szívesen látnak minden érdeklődőt, más szervezeteket és azok képviselőit. Verpeléti levél — válaszokkal „A kalapom nem veszem, mert nincs rá okom...” Legutóbbi területi oldalunkon megjelent — verpeléti kérdéseket tartalmazó — olvasói levélre választ küldött dr. Prokai János polgár- mester. Ebből idézünk most azzal, hogy — a „hallgattassák meg a másik fél is” lehetőségének megadásával — Verebélyi Györgyös dr. Prokai János vitáját a magunk részéről ezennel lezártnak tekintjük. * * * A Heves Megyei Hírlap december 27-i számában megjelent „Az örömbe mindig vegyül egy kis üröm...” című cikkben hangzott el az újság munkatársának november 29-én adott nyilatkozatom, az időpontot az újságíró nyilván megerősíti. (Igen! A Szerk.) Ebben az épülő egészségügyi központ befejezését december 31-re tettem, de nem is tehettem másképp, hiszen a kivitelezői szerződésünk erre az időpontra szólt. Ezt követően azonban, mivel igen kemény hideg állt be, a szerződést módosítottuk, hiszen senkinek nem érdeke, hogy a kemény hidegben kőműves külső munkákat végezzünk, amivel csak kárt okozhatnánk magunknak. Önt, Verebélyi úr, nyilvánvalóan nem is az új egészségügyi központ építésének elhúzódása miatti aggodalom késztette szólásra, hanem inkább az okozhatta a problémáját, hogy ha elkészül az épület, akkor ez a képviselő-testület és ezen belül az én sikerem is lesz... Aggodalmát megértem ..., az azonban nehezebben fér a fejembe, hogy... miért kell mindig az MDF szervezete mögé bújnia. Kénytelen vagyok azonban kétségbe vonni, hogy létezik Verpeléten ilyen szervezet, mivel a hozzájuk 1991. december 13- án írott levelemre ez idáig senki nem válaszolt. Említett nyilatkozatomban arról is szóltam, hogy a képviselő-testület 6 millió forintot a szennyvízhálózat építésének indítására tartalékol. Ez a pénz jelenleg is a Magyar Hitelbank Rt. egri fiókjánál van tartós betétbe helyezve. A szerződést bármely érdeklődőnek, önnek is készséggel megmutatom... Ennek alapján az „iparszerűmesemondói” képességeimről szóló állítása sem igaz. Havi bruttó fizetésem jelenleg 39 ezer forint, amiből a levonások után 23 ezer forintot kapok meg. Hogy ez a fizetés ennyi munkáért sok vagy kevés, javaslom, ne ön döntse el... Egyébként felajánlom és vállalom: mindkettőnk pénzügyeit, vagyoni helyzetét, a vagyonszerzés körülményeit az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatallal vizsgáltassuk meg, de hogy a község lakói (polgármesterré) engem választottak, azért ne engem okoljon. ...A demokráciáról tanulmányokat folytatni valóban csak szerencsés keveseknek volt módja — írja végezetül dr. Prokai János —, de a becsület és más emberi tulajdonságok közötti különbséget meg tudják ítélni Verpeléten is... A kalapom nem veszem, mert nincs rá okom, a kezem és a lelkiismeretem tiszta. Fiatal életem során sem lefelé, sem fölfelé nem buktam soha, ez viszont valóban az én típusomra jellemző...”
