Heves Megyei Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-18-19 / 15. szám
HÍRLAP, 1992. január 18—19., szombat—vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 9. n Csomagolt körte a fán „Azt hiszem a stabilitás az, amiben a japán szövetkezetek különböznek a magyaroktól” — vélekedett egy japán mezőgazdasági szakértő. — A szigetországban eszébe sem jut senkinek, hogy kilépjen a szövetkezetből, igaz, újabban nem is növekszik azok taglétszáma — fejtegette Aruga Fumiaki, aki Niigato kormányzóságon vezette végig a Tokióban dolgozó nemzetközi újságírók egy csoportját. Japán éléskamrája ez a vidék, innen kerül ki az agrártermékek tíz százaléka, de ami még többet jelent: az „életet adó rizs” legjobb fajtáját is itt termesztik. Tükrözi tehát e vidék mindazokat a feszültségeket, amelyekkel Japán egészének mezőgazdasága szembesül a piacok várható megnyitásával. Az ágazat világszerte tapasztalható gazdasági, társadalmi gondjait is érzékelni itt, s Japánról lévén szó még valamit: a természeti csapások lehetőségével való együttélés kényszerét. Az ottlétünk előtti napon pusztított az eddigi legerősebb, az idei 19. tájfun, éppen a kárbecslést végezték a kormányzóság Odzsiszaj nevű falujának szövetkezetében, a gyümölcsösökben, meg a rizsföldeken, amelyek közül sokat éppen a viharokkal együtt járó földcsuszamlások miatt művelnek meg teraszosan. — A hegyes vidéken képtelenség lenne nagyobb földterületeket kialakítani — magyarázzák a szövetkezet vezetői indokolva azt, hogy miért 0.9 hektárnyi mindössze az itteni átlagos paraszti gazdaság nagysága. A falu háromezer családjából alig tíz százaléknak van 2 hektárnál valamivel nagyobb földje, ezen műveli meg féltett gonddal a nemzeti terményt, a rizst, azaz a kisihigari-t. Japánban illetlenség ugyanis csak úgy általában a rizsről beszélni, hiszen szinte nincs olyan japán család, amely ne bizonyos fajtára esküdne, és ne tartaná azt összehasonlíthatatlanul ízlete- sebbnek, mint más vidékről származó társát, vagy legfőképp az Egyesült Államokból importált rizst. Háromnegyedét ilyen kosi- higari-val, vagyis magyarul „nii- gata fényével” vetik be a földterületnek. Magától értetődő, hogy hektárnyi parcellákon nem termelhető meg versenyképes áron a rizs, ezért is kerül a japán boltokban hétszer annyiba a hazai rizs, mint mondjuk az amerikai, ám Japán — így a helybéliek — „nem engedheti meg azt, hogy lemondjon nemzeti terményéről, hogy hátat fordítson a tradícióknak”. — Büszkeséggel tölt el, hogy rizstermelő vagyok, hogy már a hatodik generáció óta művelem a családi földet, 3,5 hektáromhoz még bérelek is egy keveset — mondta Isida Maszasu, aki hattagú családjával él Odzsisza faluban. Toyota Corollájával jött el találkozni az újságírókkal és elmondani azt, hogy hattagú családjának élete ma már persze nem kizárólag a rizstermeléstől függ. Négymillió forintnyi jövedelméből talán ha 1 milliót tesz ki az, amit a kosigihari hoz a konyhára. A kényszerű szerkezetváltás elől azonban még a hagyományokhoz olyannyira ragaszkodó japán vidék sem térhet ki — igaz, ez ügyben senki sem gondol a tulajdonviszonyok módosítására. A rizsültetvények egy része helyett gyümölcsösöket „építettek ki”, a körtét már a fákon becsomagolják, kettős zsírpapírborí- tásba burkolják, hogy a biogyümölcsöt ne lepjék meg a rovarok. A fák ágait a gyümölcsös egésze fölött átívelő dróthálószerkezethez rögzítik, hogy 1 kiló körüli körtéket lehessen „előállítani”. Ami a hagyományos rizstermesztést illeti, az átállás kapcsán itt is nagyobb megrázkódtatások nélkül képzelik el a változtatást. A tulajdonviszonyok a háború után, mai formájukban már kialakultak, és stabilan élnek tovább. Bevetnek viszont a biogenetikától a legkorszerűbb rizsfeldolgozó gépeken át a saját áruházi hálózat kiépítéséig mindent, amivel csak javítható a rizs ter- mésztésének, értékesítésének Határtalan bűnözés, avagy ausztriai gondok Nem arról van szó, hogy a külföldiek inkább hajlamosak lennének a bűnözésre, mint az osztrákok - mentegetőzött Franz Löschnack osztrák belügyminiszter, amikor a közelmúltban Litschauban megrendezett biztonsági konferencián, külföldi kollegák jelenlétében statisztikák is napvilágra kerültek. Statisztikák arról, hogy minden harmadik bűnelkövető külföldi állampolgár; hogy az osztrák börtönökben jelenleg 1500 külföldit tartanak fogva — ami az összes bebörtönzöttek 22 százaléka. A szovjet — csehszlovák — magyar — szlovén körben megrendezett tanácskozáson egyebek között az volt a cél, hogy valamiféle közös védekezést alakítsanak ki a növekvő bűnözéssel szemben, ami mellesleg láthatóan összefügg a nyitottá vált határokkal. Éppen a szabad utazás időszakában váltak Ausztriában riasztóvá az adatok, és elsősorban a kisebb bűncselekmények száma nőtt meg ugrásszerűen — 85 százalékkal több volt tavaly az autófeltörés, a zsebtolvajlás, a bolti lopás, a kisebb betörés, mint korábban. Nem az számít, milyen állampolgár valaki, hanem a körülmények, a létbizonytalanság szüli a bűnözést — folytatta a gondolatmenetet Löschnack. A külföldi vendégek országukból hasonló gondokról számoltak be, és az sem nyugtatta meg az osztrák házigazdákat, ahogyan Anatolij Olejnyikov, a KGB vezetőhelyettese egyszerűen széttárta a karját: „Nem lehet őket feltartóztatni. Egy szép napon veszik a cókmókjukat, és mennek, százezerszámra, menekülnek a káosz, a bizonytalanság elől, szerencsét próbálnak valahol Nyugaton. Önöknél, Ausztriában, de sokan meg se állnak Németországig”. És beszámolt arról is, hogy a szovjet biztonsági apparátus összeomlott; a köztársaságok most kezdik megteremteni a struktúrát. Ahol már megvan, ott a pénz hiányzik. A külföldi bűnelkövetők arányáról és az okokról azért az osztrák szakembereknek meglehetősen árnyalt véleményük van. Ha például — mondják — arról is készülne elemzés, hányán követnek el törvénybeütköző cselekményt azok közül, akik valamelyik tartományból kerültek föl Bécsbe, akkor kiderülne: a döntő, vajon otthon vagy idegenben él-e az illető. És ugyanez vonatkozik a külföldön élő osztrákokra, akik szégyenteljesen veszik ki a részüket az ottani bűnözésből — mondja Wolfgang Zei- ner, a belügyminisztérium kriminalisztikai osztályának vezetője. Az igazságügyi minisztériumban viszont csoportokba osztották a külföldieket — igen tanulságos eredménnyel. Semmi baj nincs ugyanis azokkal a vendégmunkásokkal, akik Ausztriában otthonra és munkára leltek. Kevésszer szerepelnek a bűnözési hírekben a turisták, mármint az igaziak. Baj inkább a menekültekkel, a menedékjogra várókkal van, azokkal akik tengnek-lengnek. A legveszélyesebb csoport viszont kétségkívül a nemzetközi bűnbandákhoz tartozók, akik mostanában fedezték fel Ausztriát és különösen Bécset. Míg más világvárosokat már régen felosztottak egymás között, az osztrák főváros éjszakai életének lefölözéséért csak mostanában indult meg a harc. Most éppen csönd van: a rendőrség nemrégiben tett ártalmatlanná két bandát. De senki sem ringatja magát illúziókba: kis idő múlva megjelenik a harmadik és a negyedik. Hacsak nem sikerül valamit tenni, mégpedig közösen, a szomszédos országokkal. Kennedy elnök és a maffiavezér szeretője Nemcsak szeretője volt John Kennedynek, hanem titkos futára is, akivel az amerikai elnök a Fidel Castro meggyilkolására irányuló terveket juttatta el a maffiának — állítja Judith Exner. A vonzó, fekete kaliforniai szépség 26 éves volt, amikor 1960-ban Frank Sinatra (egy rövid viszony után} Las Vegasban bemutatta az ifjú Kennedy szenátornak, akinek elnökválasztási kampánya már javában kibontakozott. A Kennedyek hírhedt nőbarátok, az elnök alkalmi kedveseinek listáján más ismert nevek mellett Marylin Monroe is szerepel. A bemutatást hosszabb viszony követte, amelynek során Judith Exner utóbb hol Kennedy titkárnőjének tudtával fordult meg a Fehér Házban (természetesen Jacqueline Kennedy távollétében), nol teljesen titokban, úgy csempészték be autón, egy mellékbejáraton, hogy senki ne tudjon róla... Ismerve az elnök természetét, a dolog nem tűnt fel különösebben addig, amíg Edward Hoover, az FBI, az államrendőrség mindenható elnöke fel nem figyelt arra, hogy a szépséges Judith Exner más ismert férfi társaságában is megfordul, de egészen més környezetben: ismételten a maffia egyik hírhedt vezetője, Sam Giancana társaságában látták. Jóllehet, pontosat mindmáig senki nem tud, az eddigi általános vélekedés szerint az egyébként jómódú polgári családból való hölgy egyfajta elegáns pillangó volt, aki párhuzamosán az elnökkel és a maffiavezérrel tartott kapcsolatot — s így súlyos veszélynek tette ki az amerikai kormányzatot. Judith Exner azonban, aki mindeddig a lényegről, mint mondja, hallgatott, most előállt a vallomással: valóiában Kennedy futára, titkos bizalmasa volt. A történet nem egészen eredeti, de egyéb visszaemlékezések tükrében nem is megalapozatlan: számos alkalommal felmerült már, hogy Kennedy elnök, illetve a OÁ, az amerikai kémszolgálat az akkor hatalomra került Fidel Castro meggyilkolását fontolgatta. S valóban kézenfekvő, hogy miután ilyesmi összeférhetetlen nemcsak az elnökkel, az amerikai törvényekkel, így még a CIA-vel is — az ügyet titkos csatornákon, a maffia révén próbálták volna intézni. Judith Exner mindenesetre azt állítja: Kennedy ismételten küldött vele a Castro-ügyre vonatkozó titkos iratokat a maffiavezémek. Még szenátor korában pedig készpénzt is, zsákszámra: az utóbbinak az lett volna a célja, hogy a maffia a maga eszközeivel segítse Kennedy elnökké választását. A hála azonban elmaradt, sőt: Robert Kennedy, az elnök fivére igazságügy-miniszterként könyörtelen harcot vívott a maffia ellen. Judith Exner is nyitva hagyja a kérdést, hogy a maffia állt-e tehát a Kennedy-fivérek meggyilkolása mögött. Mind kevésbé valószínű, hogy az igazság valaha kiderül, hiszen a fo tanúk a másik oldalon is halottak: Sam Giancanát és alvezérét, John Rosellit régen meggyilkolták. A szép Judith ma 57 éves, és Mrs. Campbellnek hívják. A The Washington Timesnek mondta el történetét, azzal, hogy nem várhatott tovább: gyógyíthatatlan rákban szenved, s orvosai szerint már nem sok lehet hátra az életéből. hatékonysága. Odzsisza falu teljes agrárnépessége, akárcsak japán mezőgazdasági termelőinek egésze, tagja valamelyik szövetkezetnek. A japán farmer földjét a háború óta, amikor a nagybirtokokat felosztották, magáénak tudhatja, de a szó szoros értelmében életképtelen lenne gazdasága, ha „nem támaszkodhatna a közösre”. Nem lejáratott közhely ez a japán faluban: Odzsisza falu farmere többek között a szövetkezet öt áruházának szolgáltatásaira, vagy azokra a pénzügyi szolgáltatásokra támaszkodhat, amelyekkel a szövetkezet megforgatja a háromezres lélekszámú falu közös pénzügyi tartalékát, amely csaknem 200 millió dollárt tesz ki. A szövetkezet azonban nemcsak termelési központ a japán paraszt számára, aki megszokta, hogy mindig szoros közösségi kötelékek között éljen. A szövetkezet kultúrházában, amelyet itt jóléti központnak neveznek, rendszeres egészségügyi szűréseket végeznek, főzőtanfolyamokat rendeznek, sőt, házassági és temetési szertartásokat is. Mint a részletes mérlegbeszámolóban olvasom: a „temetési ágazat” száz esetben gondoskodott tavaly a tagok hozzátartozóinak eltemetéséről, és a tavalyihoz képest 101,3 százalékkal használták ki jobban a házasságkötő termet, ahol 85 párt adtak össze és 470 rendezvényt tartottak. Világszerte terjed a malária A malária, ez a szúnyog terjesztette trópusi betegseg kikerült az egészségügyi hatóságok ellenőrzése alól, és világszerte ismét teijedőben van. Jelenleg 100 millióra becsülik a maláriában megbetegedettek számát, és évente kétmillió ember hal meg maláriában földünkön. Sok helyen, ahol a múltban sikerült kiirtani, újból megjelent, és meghaladja a korábbi arányokat is. A közelmúltban a világ 102 országából jelentettek maláriás megbetegedéseket, és terjedőben van a malária legveszélyesebb fajtája, a gyógyszerrel szemben ellenálló plasmodium falciparum. Mindez az Amerikai Tudományos Akadémia Orvosegészségügyi Intézetének legutóbbi jelentésében olvasható. Á jelentés kutatók széles körének megállapításaira támaszkodik. Mint köztudott, a maláriát az anopheles nevű szúnyogfajta terjeszti. A malária mindennapos a trópusokon, és a leginkább Afrikában, Ázsiában es Dél- Amerikában pusztít. Az enyhébb lefolyású betegség emberben magas lázat, hidegrázást és vérszegénységet okoz. A súlyosabb esetek tünetei: a vese működési zavarai, tüdővizenyő, sokk, kóma, és végül bekövetkezhet a halál. Az Egyesült Államokban a malária valamikor mindennapos volt a déli államokban, de a betegséget sikerült megfékezni, és 1950 óta mindössze 23 esetet jelentettek az országban. Mint a jelentés rámutat azonban, az elmúlt három év mindegyikében több megbetegedés fordult elő San Diego térségében. 1988-ban például 30 estetet regisztráltak, többet, mint 1952 óta valaha is az Egyesült Államokban. A malária súlyosan veszélyezteti azokat, akik olyan országokba látogatnak, ahol járványszemen van jelen. Turisták és más utazók, akik még nem estek át malárián, és ezért nem szereztek immunitást a kórral szemben, komoly veszélynek vannak kitéve üyen utak alkalmával. A legnagyobb kockázatot az jelenti azonoan, ha idejében nem diagnosztizálják a betegséget. A legtöbb amerikai orvos ugyanis életében nem látott még maláriás beteget, gyakran elbizonytalanodik a tünetek sokféleségének láttán, és fogalma sincs róla, hogy amennyiben védettséggel nem rendelkező személy betegszik meg maláriában, úgy egészségügyi szükséghelyzet áll fenn, és a kór gyorsan végzetes fordulatot vehet — szögezi le a jelentés. Egy új óriás-repülőgépről... Az óriási szerelőcsarnokot a francia repülés egyik úttörőjéről, Clement Aderról nevezték el. Nemrég még üresen állt, de most már csaknem minden hely foglalt benne: az állásokban — a készültség különböző szakaszaiban — ott vannak az Airbus legújabb típusa, a 340-es óriásgép első példányai. Ezek a gépek lesznek az Airbus konzorcium, a francia, brit és német közös vállalkozás legújabb termékei — s összeszerelésük a francia Aerospatiale toulousei telepén történik. A csarnokban most négy üyen gép áll — egy részük még darabokban. Az Airbus gyártási folyamata ugyanis különleges: törzsének, szárnyának egyes részei a konzorcium más és más gyárában, más-más országokban készülnek, hatalmas szállítógépek hozzák azokat a helyszínre. (A szálh'tást nemsokára a világ legnagyobb szállítógépére, a szovjet Antonov tervezőiroda óriásgépére bízzák, az Aerospatiale két darabot vesz belőlük, mert a hatalmas 340-es fő részei is kényelmesen elférnek bennük.) Itt különleges robotok végzik az ösz- szeillesztés egyes munkafázisait. Ezek is közös munka szülöttei: a tervek francia és angol mérnökök elgondolásai, a kivitelezését német gyár végezte. Még a mérnök- és munkásgárda is nemzetközi, bár természetesen a túlnyomó többség francia, s itt szinte mindenki több nyelvet beszél: a közös alkotó munkához erre is szükség van. Az Áirbus-340 első példánya már kinn áll, nem messze az igazgatóság Saint-Exuperyről elnevezett épülete előtt. A kis herceg írója ugyanis valaha itt dolgozott, pilótaként a Toulouse-ból Latin-Amerikába induló posta- jaratokon repült. Ha most alkalma volna megtekinteni, mekkorát fejlődött a repülőgépgyártás az ő kora óta, minden bizonnyal büszke lenne erre a gépmadárra. Hatalmas, több mint hatvan méter hosszúságú törzsében — a változatoktól függően — 262- 440 utas kaphat kényelmesen helyet, a gép 14 ezer kilométeres távolságra röpítheti őket leszállás nélkül. Igaz, az ülések most még hiányoznak: az első példányok a gép kipróbálására szolgálnak, s ennek az óriásnak gyomrában most több mint húsz tonna műszer van, hogy a repülés minden adatát rögzítse, sokat közülük menet közben továbbítson a földi megfigyelő központba. Ennek a gépnek és a szerelőcsarnokban sorakozó társainak ugyanis egyelőre még csak a próba a feladata: a gépnek legalább kétezer órát kell a levegőben töltenie, hogy egyrészt a tervezők minden esetleges hibát korrigálhassanak, másrészt a gép megkapja a hatósági engedélyt a menetrendszerű járatok lebonyolítására. A 340 ugyanis az Airbus nagy ásza lehet. Áz egyetlen olyan európai gyártmányú gép, amely felveheti a versenyt a tengerentúli óriásokkal a hosszú távú ösz- szeköttetések megvalósítására, nagyobb transzkontinentális utakra. A gép kisöccsei, a rövid távú utakra szolgáló 320-asok és a középtávú utakon repülő 320- asok és 321-esek már sikerrel vizsgáztak: ezekből jelenleg már több mint 770 van forgalomban, és további ezerre van rendelés. Az új óriásgép még csak a próbarepülések kezdetén tart, de máris egy tucatnyi légitársaság adott fel rá előrendelést, 94 gépre lenne vevő. Mivel árban is kedvezőek az ajánlatok, az Airbus kon- zorcorium, s vele az Aerospatiale megvalósíthatja terveit: 1995-re napi egy légibuszt gyárthat és megszerezheti magának az ilyen típusú gépek világpiacának negyedét. Az újságíró néhány nappal ezelőtt még csak körbejárhatta az óriásgépet, megismerkedhetett Pierre Bauddal, a veterán berepülő pilótával, aki az első útra vitte a 340-est. Azóta megtörtént az első, több mint négyórás próbaút, s Baud igen elégedetten szólt a tapasztalatokról. A gép, amelynek vezérlése — kisebb „öccséihez” hasonlóan — elektronikus úton történik, a lehető legengedelmesebben hajtotta végre a parancsokat, a fel- és leszállás simán ment. Most a legkülönbözőbb időjárási és földrajzi viszonyok mellett folytatják a próbarepüléseket előbb ezzel, majd a már készülő többi próbagéppel is. Remélhetőleg a repülési engedélyt Európában már 1992-ben, az Egyesült Államokban pedig 1993-ban meg is kapják. Az Aerospatiale és társai azonban nem pihennek meg. A tervező asztalokon már készül az Alliance, az első nagy befogadó képességű és olcsón üzemeltethető szuperszonikus gép terve. Az ugyancsak itt készült Concorde bebizonyította, hogy a szuperszonikus polgári repülés megvalósítható — de kis férőhelyű, magas költségű gép maradt. Áz Alliance viszont már 250- 300 utassal közlekedhet, olcsó hajtóanyaggal, 11 ezer kilométeres távolságba. A tervezésbe most az európaiak mellett az amerikai érdeklődőket is bekapcsolják, sőt, a konzorcium -a szovjet repülőgépiparra is számít az Álliance elkészítésében, főként a különleges anyagok gyártásában. Kártyamemória A számítógép felhasználásának új távlatait nyitja meg az a memóriakártya, amelynek bevezetéséről Japán és az Egyesült Államok intézményei között született megállapodás. A hitelkártya-méretű kartya a nagyobb és nehezebb floppy lemezeket váltja majd föl a számítógépekben, és ezzel jelentős mértékben kiszélesíti a személyi számítógépek felhasználási körét. „Ha valaki a jövőben újságot akar venni, nem kell mást tennie, mint számítógépkártyáját — a floppy diszket felváltó integrált áramkört — beraknia az utcai újságos automatába és a kívánt újságot kiválasztania” — mondja a japán elektronikai szövetség egyik szakembere. A kártyára „rákerül az új sáp”, így az olvasható, amint a kártyát a személyi számítógépbe helyezzük. A ma használatos hordozható személyi számítógépnél alkalmazzák ugyan a kartyaméretű integrált áramköröket, de csak a gép memóriájának bővítésére. A mostani japán — amerikai megállapodás értelmében viszont a kompatibilis kártya használatát általánossá teszik, azok felváltják a floppy diszket. Ez utóbbi ugyanis nemcsak túlságosan nagyméretű, de könnyen porosodik, ki van téve a mechanikai sérüléseknek is, és jelentős az áramigénye. A kártya integrált áramkör viszont néhány gramm súlyú, nincsen mozgó alkatrésze, és korszerűbb változatai már elemet sem igényelnek. A fejlesztőket a videojátékok ihlették meg, ezeknél amint a kártyát a gépbe helyezik, megjelenik a program. Az idén piacra kerülő kártyák memóriája 4 megabitos kapacitású lesz, de négy éven belül a piacon megjelennek a 40 megabites kártyák is. A kártyaszabványt a legnagyobb japán gyártókat tömörítő japán elektronikai ipari szövetség, illetve az az amerikai személyi számítógép szövetség dolgozta ki, amelynek tagja az IBM és több ismert software-fejlesztő cég, a Microsoft és a Lotus nevű vállalat is. „A számítógépek összekapcsolhatósága szempontjából nagyjelentőségű, hogy az amerikaiak és a japánok megállapodtak a szabványban” — vélekedett a Toshiba vallalat technológiai igazgatója. Az új kártyával kapcsolatos kutatások hat évvel ezelőtt indultak be Japánban, két éve az Egyesült Államokban, és akkor határozták el, hogy helyesebb, ha egyetlen, mindenütt alkalmazható rendszert fejlesztenek ki — közölte a japán elektronikai ipari szövetség illetékese. A közeli jövőben várhatóan egy sor amerikai és japán gyártó jelenik meg az új memóriakártya befogadására alkalmas készülékkel, köztük a Texas Instrument, az Intel, a Mitsubishi, a Fujitsi, az Itt-Canon és a Mikrosoft.
