Heves Megyei Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-02 / 282. szám
Üzen a szerkesztő: K. S. Idézünk leveléből: „Kb. egy éve örömmel vettük tudomásul, hogy (az egri) Rákóczi út elején, az üzletsoron salátabár nyílik. Az újság is írta, miszerint a salátákat amerikai alapanyagokból készítik... Örömünkbe azonban üröm is vegyül. Észrevettük, hogy Salátabár név alatt italbolt működik itt. Az embernek az étvágya is elmegy, ha bemegy a füstös helyiségbe salátát enni, nem beszélve a sok részeg emberről, akik itt vernek tanyát, s akiket ki is szolgálnak. Kérdezem én, itt most Salátabár néven egy salátákat is árusító étkezde, vagy kocsma működik?” A kérdés, ahogyan a kedves Olvasó felteszi, valóban költői, hiszen az ön által elmondottak szerint itt az italfogyasztás igencsak hangsúlyos tétel, ahogyan ön is így értékeli. Bizonyára rendelkezik az üzemeltető a megfelelő engedélyekkel, és azért alakult át a kezdetben csak salátára kíváncsi látogatók gusztusa másra is, mert mást is adtak, adnak. Nem vigasztalásul újuk le, nem is azért, hogy újat mondunk vele, de a talponállók a város minden pontján, a nap csaknem minden szakában igencsak látogatottak. Ön a Csebokszáriban tapasztalható (kemping) idegenforgalom érdekeit is védené a bár atmoszférájától, mi most ideiktatjuk B. K. olvasónk panaszát, aki az egri belváros nyugalmát félti. Elmondja ugyanis, hogy gyakori eset, szinte előírásszerűén bekövetkezik: kitódulnak az ivókból, éttermekből hatan-nyolcan a fiatalok (igazoltatásnál kiderülne, hogy maximum húsz év táján lehetnek az igazolvány adatai) harsány szóváltással, amit bent mégsem tűrtek volna el, s minősíthetetlen jelzők és feldicséré- sek után a közülük kiválasztott szidalmazottat az egyik társ káromkodva megüti, majd utána valahányan nekiesnek a már földön heverőnek. Aki esti programjáról tér haza színházból, hangversenyről, vagy egy-egy értékesebb előadásról, elveszti gondolatait, nyugalmát, és behúzott nyakkal somfordái tovább. Az őszi idő beálltával ritkultak a száguldozó motorosmutatványok. De az ilyen jelenetek nem. Mindkét levél kapcsán az ellenőrzésre utalunk. A salátabárnál az engedély kereteit és az üzemeltetés módját kell összevetni, akkor az engedélyező és az üzemelő egyeztetheti a módit a jövőre nézve. A közúti forgalom, a belváros nyugalma pedig szoros ellenőrzés alá vonandó. Látjuk, tapasztaljuk, hogy a rendőrök autóval járőröznek. Talán nem eléggé sűrűn, talán nem mindig ott, ahol a legtöbb hetvenkedés folyik gyalog, két keréken, autóval. A fiatalok társasága, a magáról megfeledkező csoport és a banda között, amely nem bír magával — lényeges eltérés van. Mindkét panaszunkat a rend őreinek szíves figyelmébe is ajánljuk. R. I. Egy nyári újsághírünk kapcsán nyújtott be pályázatot olyasmire, ami valóban nagy segítséget hozott volna a családnak. Körül is bástyázták a pályázatnak feltüntetett kérelmet mindenféle orvosi papírokkal, és legnagyobb bánatukra másvalaki megelőzte az ön igényét. Most nemcsak csalódott, de a várt eredmény elmaradása miatt gyanakszik is, hátha „közbeszóltak”, hátha mást segítettek ahhoz, amire önnek annyira indokoltan szüksége lett volna. Mi — kérésére válaszolva — a panaszt elolvastuk, tíznél több mellékletét áttanulmányoztuk: igen vitathatatlan. De mert nem tudjuk egybevetni azéval, aki önt megelőzte, az együttérzésen túl egyébbel nem szolgálhatunk. Az újság feladata a nyilvánosság, azzal tesz eleget hivatásának, ha a közösséget ilyen-olyan oldalról érintő kérdésekben fórumot biztosít olvasóinak is. És mert erkölcsi sérelmet is érez, vegye ezt a választ megnyugtatásnak: nem szabad az idegeinket felőrlő küzdelmet folytatni akkor, amikor a véget jelző határozatot meghozták, jogerősen. Köszönjük.. . Immár hagyomány, hogy novemberben, az idősek világnapján köszöntik a munkában megfáradt embereket. A mai nehéz, kiadásokkal terhes gazdasági helyzetben még inkább szükség lenne néhány jó szóra, apró figyelmességre. Ahol csak tehették, nem feledkeztek meg az öregekről. Ezt jelzik azok a levelek is, amelyekben köszönetét mondanak a bükkszéki és a besenyőtelki idősek az egészségügyi dolgozóknak, a szakszervezet képviselőinek. Kérésüknek, miszerint a nyilvánosság előtt szeretnék hálájukat kifejezni ezért a kellemes találkozóért, örömmel teszünk eleget. MEGJELENT A B I A N C A LEGÚJABB SZÁMA! Keresse a hírlapárusoknál! Illetve előfizethető: HELIR 4. HÍRLAP, 1991. december 2., hétfő Kételyek és gondok A lakók soványodó pénztárcája sok esetben bizalmatlansághoz vezet! Az általuk havonként befizetett összeget — üzemeltetési költséget — vajon mire fordítják? Kell-e, hogy ennyit fizessünk? El tudnak-e számolni a lakók pénzével a ház üzemeltetői? Milyen az üzemeltetés minősége? Sok kétely, bizonytalanság, gond tapasztalható manapság a kérdés körül. Alapvető bai az, hogy a lakók nehezen jutnak közös nevezőre. Ha sikerül is a többségi egyetértést elérni, akkor az üzemeltetés módjának megválasztása körül erősödnek a viták. Sajnos kevés lehetőség adódik a tömblakások lakóközösségeinek az üzemeltetés formájának megnyugtató megválasztására. Elterjedt és általában alkalmazott forma a lakók által megválasztott közös képviselőn keresztül történő üzemeltetés. A közös képviselőt általában a ház lakói közül választják. A munkájáért megállapított tiszteletdijat, fizetést kap. Ézért aztán „tisztességesen” számon kérik, sőt bírálják. Az ellenkezője sem ritka eset. Nem irigylésre méltó szereÍ >et vállaltak, de szükség van e eladat ellátására. Másik üzemeltetési forma az IKLV, vagy új nevén az Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Rt. (ÉVÁT Rt.) által végzett üzemeltetés. Az rt. a lakók által befizetett havi üzemeltetési és felújítási költség X százalékáért látja el a feladatokat. A tömblakásban lakó közösségek — ugyanazon négyzetméter, komfort stb. után — eltérő havi összegeket fizetnek a szolgáltatásokért. Ezért a felületes érdeklődőben nem csupán a kétely, de gyakran a bosszankodás jut kifejezésre. Szeretné az általa befizetett ösz- szeg felhasználását elszámoltatni az illetékesekkel. Érthető, hiszen az itt élők bérből-fizetésből, vagy éppen nyugdíjból élő emberek! Nem is gondolva arra, ha munkanélküli-segélyből kell kifizetnie az üzemeltetés költségeit. Sajnos, van olyan lakó is, aki képtelen fizetni. Ézt a többi lakó sem vállalhatja magára! Üzemeltetni, karbantartani azonban kell! Az IKLV átalakulása is késlelteti a tömblakások fenntartásának korszerűsítését. Még nincs igazán felkészülve — szakosodva — a lakók számára is elfogadható ellátásra. Remény van arra, hogy amint a Vagyonkezelő és Távfűtő Rt. új szervezeti felállása végleges formát ölt, akkor az új feladatra is gondolnak. Ha nem így alakulna a helyzet, akkor maradnak a vállalkozó polgárok, akik garantáltan ellátják a tömblakások üzemeltetését, karbantartását, sőt felújítását. Illetve megnyugtatóan elszámolnak a lakok által befizetett összeg felhasználásáról. A Szarvas Gábor u. 7. sz. ház lakói 5 tagú társadalmi vezetőséget hoztak létre. Feladatuk, hogy felmérjék a meghibásodásokat, ki is javíttassák, es kísérjék figyelemmel a költségeket. Tehát gondoskodjanak mindarról, ami az együttélést kellemesebbé, megnyugtatóbbá teheti. A lakó- közösség fő célkitűzése az volt, hogy az üzemeltetés megnyugtató Formáját a társadalmi vezetőség válassza meg. Hiszem, hogy nem csupán a fenti ház lakói keresik a megnyugtató megoldást. Pető Miklós, Eger A távolmaradás valódi oka... A Hírlap október 25-i számában A hozzáállás olyan, mint a környezetvédelem címmel tudósítást közöltünk a megyei közgyűlésről. A tanácskozáson elhangzott — többek között — az is, hogy a környezetvédelemmel kapcsolatos kérdéseket azért nem tudják a képviselők megvitatni, mert nincsenek jelen az érintettek. A környezetvédelmi szakemberek távollétének okáról levelet írt Gavallér István, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség igazgatója dr. Jakab Istvánnak, és kérte a szerkesztőséget, hogy ezt az írást hozzuk nyilvánosságra, íme: „1991. július 15-én felkérést kaptam Öntől a megye környezetvédelmének helyzetével kapcsolatos anyag elkészítésére. Levelében közölte, hogy az ülést október 25-én tartják meg. Az anyagot a felkérésnek megfelelő szempontok alapján elkészítettük, és időben megküldtük Önnek. A téma fontossága miatt nem a kért 3-5 oldalas teijede- lemben, hanem 20 oldalban foglaltuk össze a környezetvédelmi helyzetet. Az eredetileg október 25-re kitűzött közgyűlést időközben — az utolsó pillanatban — október 24-re módosították. Sajnálatos, hogy ebben az időszakban vezetőtársaimmal olyan munkán dolgoztunk, melynek készítését rajtunk kívül álló okok miatt nem tudtuk elhalasztani, így szándékunk ellenére nem vettünk részt a közgyűlésen. Véleményem szerint — egy egyenrangú partneri kapcsolat alapján — kellő időben történő idő- egyeztetés ezt a problémát megoldhatta volna. A november 29-i közgyűlésen részt kívánok venni, ha a kitűzött időpontot megváltoztatják, úgy kellő időben szíveskedjenek értesíteni.” Szolgák és királyok A mai miniszter urak fogadalmat tettek, hogy munkájukkal országunk és népünk ügyét szolgálják. De a tények azt mutatják, nogv hamar megfeledkeztek erről, egyesekből király lett, a másik részük meg az akar lenni. Ez a képviselő urak többsé- ére is szól. Őket mi, a nép küldtük a Parlamentbe, ogy érdekeinket képviseljék. Ehelyett mit csinálnak? Veszekednek, mert egyik több akar lenni a másiknál. Mi, mátraalji szőlő- és gyümölcstermesztő és kertbarát polgárok, a legnagyobb felháborodással láttuk annak a szavazógépnek a működését, amely a HAF ügyében a Parlamentben történt. Komenczi Bertalan (és két képviselő) interpellált a HAF- üzem felépítése ellen, amikor is a képviselők nem nagy többsége az üzem építésének tovább folytatása mellett szavazott. Feltételezhető, hogy a képviselők többsége nem volt tisztában azzal, hogy mire szavazott. így a mátrai nép egészségének megőrzése ellen, az itteni mezőgazdaság pusztulására szavaztak. A H AF-üzem leendő működése körüli környezetvédelmi hatások Komenczi képviselő úr szerint is még a mai napig nem tisztázottak. Ezek után van olyan becsületes és felelős gondolkodású állampolgár, aki ezt a felelősséget vállalni meri? A arlamenti képviselők egy része sajnos a nép érde- eit itt is, mint sok más ügyben, semmibe veszi. Ezek után ne csodálkozzanak azon, hogy a társadalom többségét nem érdekli a politika, kevesen mennek el szavazni. Lehetne pedig intő példa az illetékeseknek a Gagarin Hőerőmű ma is az itteni környezetet szennyező hatása, a Toka-patak még ma is kideríthetetlen és fel nem tárt talajszennyező volta. A HAF-üzem megépítése és működtetése még ezeknél sokkal nagyobb környezetszennyezési veszélyt jelent. Üzembe helyezése még tovább mérgezné a mátrai környezetet. Eladhatatlanná válnának az itteni szőlő-, gyümölcs- és mezőgazdasági kultúrák termékei még akkor is, ha a hivatalos ipari lobby tagadja a környezetszennyezés tényét. A mátraalji nép többsége nem tud beletörődni a törvényhozás szolgai, felelőtlen döntésébe, és azt kívánja, hogy újra tárgyalni kell a HAF-üzem ügyében. Kardos István, kistermelő Gyöngyös KOS (III. 21. - IV. 20.) Szerelem: Most igazán (jPMnPS) kellemes hét köszönt Önre. ^ leszámítva mindennap valami kellemes történik, amiben örömét leli. Bontakozó szerelmének kedvez ez az időszak. Hivatás: Valaki sok borsot tört az orra alá, de most nem neheztelt az illetőre, s ezzel nem is tudja, milyen kedvező irányt vesz sorsa. BIKA (IV. 21. - V. 20.) Szerelem: Hiúsága miatt a héten sebezhetőbb, mint máskor. Pedig szomorúságra semmi ok, a héten igazán kedvezően állnak a bolygók, ha szívügyekben kell döntenie. Hivatás: Vigyázzon, nehogy a váratlan sikerek túlkapásokra sarkallják! Ezzel csak felbosszantaná, s maga ellen hangolná a környezetét, s végül magára marad. IKREK (V. 21. - VI. 21.) Szerelem: Meglehetősen izgalmas napokra ébred, ha egyáltalán jut ideje az alvásra. Mindez fokozottan érvényes azokra, akik Mérleg vagy Nyilas partnerrel élnek. Hivatás: Amint egy kicsit nyugalmasabb helyzet alakul ki ön körül, máris úgy érzi, unalmas az élete. Új ötleteit egyelőre kevesen fogadják osztatlan sikerrel. RÁK (VI. 22. - VII. 22.) Szerelem: Az álmodozás az élet megrontó- ja! Hamarabb ér célhoz, ha megteszi az első lépést a hőn áhított személy felé úgy, hogy észrevegye Önt. Hivatás: Néhány dolog ugyan összekuszáló- dott az elmúlt napokban, de semmi nem olyan szörnyű, hogy ne tudná helyrehozni a héten. OROSZLÁN (VII. 23. - VIII. 23.) Szerelem: Bo- rongós gondolatokkal vág neki a hétnek. Nem akar valamit megtenni, így hiába is erőlteti partnere, úgyis Ön győz végül, csak mindkettőjüket meg- gyötri a huzavona. Hivatás: Ha túl sokáig halogatja a teendőket, egy idő után összecsapnak a hullámok a feje fölött. Az év utolsó hetei amúgy is zsúfoltak a közelgő ünnepek miatt. 24. - IX. 23.) Szerelem: Ne szégyellj e érzéseit, a szerelemben nincs korhatár, és ha a partnere jóval fiatalabb, az a kettőjük dolga. Sok mindent tanulhat Öntől. Ézúttal az érzelmek és nem az évek számítanak. Hivatás: Az átszervezés nem érinti, kár tehát aggódnia. Viszont felületességével vagy fe- ledékenységével magára vonhatja főnökei haragját. T elefon-Horoszkóp magyar nyelven! Tudj meg többet a jövődről! Ez a saját eheti horoszkópod. /» Hívd fel ezt a számot! Tárcsázd előbb a ^ & ÍT 00/1609 490 76 + számot és utána folytatólag a saját csillagjegyed számát 6$ 31 Kos 34 Rák & 37 Mérleg 40 Bak T| 32 Bika Ő 35 Oroszlán *é 38 Skorpió B 41 Vízöntő • 33 Ikrek t 36 Szűz 39 Nyilas 48 Halak A telefonhívás ára percenként 150 Ft MÉRLEG (IX. 24. - X. 23.) Szerelem: Egy váratlan, szomorú esemény minden tervét áthúzza. Partnere megértő és együttérez önnel. Hivatás: Már kezdi megtalálni újra igazi énjét. De még bizonytalan abban, hogy sikerei tartósak lesznek-e. Egy biztos: a mélypontról végre elindult fölfelé. És ez megsokszorozza önbizalmát. SKORPIÓ (X. 24. - XI. 22.) Szerelem: Sok L'/## Skorpió életébe most robban be először a mindent elsöprő nagy szerelem, s rádöbben, eddigi kapcsolatai menynyire felületesek voltak. Hivatás: Amennyiben vállalkozó, most felfelé ível a karrierje. Beosztottként sem alakulnak rosz- szul a dolgai. A hét közepétől minden terve akadálytalanul megvalósulhat. NYILAS (XI. 23. - XII. 21.) Szerelem: Szívügyekben leginkább a hétvége kedvez. Szombaton nagy társaságban forgolódhat, itt is sor kerülhet a sorsdöntő találkozásra. Hivatás: A hétfő és a kedd kellemetlen eseményeket tartogat, de aztán lassan kiderül az ég, és minden jóra fordul. Bánjon kesztyűs kézzel azokkal, akikről tudja, hogy féltékenyek sikereire. BAK (XII. 22. - I. 20.) Szerelem: Sikerein felbuzdulva beleveti magát a flörtökbe. Ez azonban nem az ön stílusa, nem is igen érzi jól magát a hősszerelmes Casanova (illetve a Végzet asszonya) szerepében. Hivatás: Egyre jobban feszíti a húrt, ami óhatatlanul megbosz- szulja magát. A fáradtság miatti ingerültségével mindent elronthat. VÍZÖNTŐ (1. 21. - II. 20.) Szerelem: Nagyon vágyik a rA\lCTI gyöngédségre, ! xSNvJV' ezért kompro- misszumokra hajlandó, csak hogy érezhesse, fontos valakinek. Hivatás: A munkahelyi vitákba nem érdemes belefolynia, mert csak felizgatja magát, s ráadásul vagy az egyik, vagy a másik csof iort haragját vívjaki. Hakívülál- óként figyeli az eseményeket, nyerhet. HALAK (II. 21. - III. 20.) Szerelem: A remélt találkozás elmarad, s ez kedvét szegi. Igyekszik meggyőzni magat, hogy ez a helyzet a legelfogadhatóbb, de tudja, hogy ez önámítás. Hivatás: Sorsfordító napok következnek. S hogy jóra vagy rosszra for- dul-e élete, az elsősorban az eddigi tevékenységétől függ. Számítson kemény ellenfelekre a harcban. Herczeg Kata :eg 1 (Átvéve a Tvr-nétből) Horoszkóp december 2-től 8-ig