Heves Megyei Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-31 / 305. szám

HÍRLAP, 1991. december 31., kedd SZILVESZTERI MAGAZIN 9. Kiss Gyula Séta városok és folyók mentén Útijegyzetek Járom a kassai főutcát, koráb­bi ittlétem óta Ulica Leninováról Ulica Hlauna névre változott. S változott egyéb is. Bizonyára nem csupán e sorok írója számá­ra kezdődik egy séta a nagyságos fejedelem hamvait őrző dómnál, s végződik is — ugyanott. Egya­zon jeles buzgalom s alkotó érte­lem állította ide a Szent Erzsé­betről elnevezett főszékesegyhá­zat, mint a magyar Parlamentet Budapestre: Steindl Imre zsenia­litása. Délelőtt tíz óra, s szeretnék bemenni a templomba. Az ajtók zárva. Egy itt toporgó korosabb asszonytól tudom meg: „Mindég becsukják, kulccsal; merthogy reggel felmossák a követ, egész nap meg összegázolnák a népek.” Látszólag legalábbis helytálló érvelés. Ődöngök a főutcán, s keresek egy hajdani házat, melyhez ked­ves emlék fűz. Nem lelem. Kar­öltve s beszélgetve férfi és nő mellőz el. Utánuk sietek, s bo­csánatot kérve a zavarásért, né­hány szóval jelzem, „mit” keres­nék, s azért épp tőlük kérdezem, mert „hallottam: magyarul be­szélnek”. A férfi önérzetesen, nem leplezett bosszúsággal felel: „Mi, kérem, nem beszélünk ma­gyarul, hanem magyarok va­gyunk!” Sarkon fordulnak, s ott­hagynak. Azt hiszem, kassai utam legmegrázóbb élménye volt ez. A Csemadok egyik veze­tőjétől még itthon hallottam: Kassa 220-230 ezer lakosából 10-12 ezer a magyar anyanyelvű. Legalábbis akik annak vallják magukat. Népszámláláskor, hi­vatalos beadványokon, iskolába íratás alkalmával. „Valójában” mennyi? — nem tudni. Fogadjuk el a hivatalos adatokat. Eme számadatok mögé keresem most a szellemi hátteret. A legjobban ellátottnak tűnő könyvesbolt ki­rakatát nézegetem. Az ide helye­zett „könyvállomány” — hozzá­vetőleges megítélésem szerint — egynegyedében lehet magyar nyelvű. Az említett lakossági­nemzetiségi lélekszámokhoz vi­szonyítva nem rossz arány. Főként gyermek- s ifjúsági iro­dalom a magyar nyelvű kínálat: verses kifestők, meséskönyvek, legjobb kivitelezésben a Heted­hétország című kötet, majd egy Szent István című könyv, melyről így, a bontót tekintve közelebbit megtudni nem lehet, nem tartal­mazván sem a szerző, sem a mű­faj megnevezését. Bizonyára ke­resett az itt is föllelhető Egri csil­lagok, Gárdonyi örökbecsű re­génye. A felnőttek számára aján­lottak közül talán Méliusz József kötete s egy magyarra fordított Dumas-regény érdemel emh'tést. Utcai árusoknál magyar nyel­vű lapra találok. Vasárnap cím­mel amolyan, családnak készült, jól szerkesztett 12 oldalas heti­lap. Értelmes írások, fotók, ta­nácsadó cikkek, még keresztrejt­vény is. Kivált telekommuniká­ciós eszközök műsorrendjének közlésével. Tartalmazzák ugyan­is a csehszlovák, a magyar és osztrák televízió, a szlovák rádió magyar nyelvű adásának s a bu­dapesti Kossuth, Petőfi és Bar­tók rádió műsorait is. A hajdani Magyarország egyik legrégibb kőszínháza előtt állok. 1899-től ad otthont Thália papjainak s papnőinek. Mára — állagüag — hihetetlenül lerom­lott az egy-két évtizede is oly káprázatosán pompás épület. Málló falak, üveg nélküli abla­kok, némelyiket — irgalomból — bedeszkázták. Akarva-akarat- lan a polgárháborús Jugoszláviá­ból sugárzott tévéadások riasztó képeit idézi e látvány. A szándék nem kétséges: renoválni fogják a város egyik legékesebb díszét. Erre utal, hogy körbe már lekerí­tették az épületet, s az egyik emeleti ablakban kihajolva s ci­garettázva két munkás nézegeti az alanti utca forgalmát. Állok s bámulok. Aztán megszán egy férfi, mellém lép, a színházra, majd rám pillant, s keserű mosoly- lyal az ajkán így szól: „Szegény a legeny, nem jól néz ki.” Nyilván szlovák anyanyelvű, ezért ejti ékezethiánnyal a magánhangzó­kat. „Bizony, nem jól néz ki” — ocsúdva mondom én is. Aztán miért, miért nem? — kezet rá­zunk. Csüggedten ballagok tovább. Ismét megállni kényszerülök. De itt már örömmel, készséggel. Le­hár operettmuzsikája hallik ki a konzervatórium nyitott ablakán. Épp A mosoly országa csacska dalbetétje: „ne félj, ne félj, bo­lond szívem, / Úgyis tudod már...” Most ez is ok a tűnődésre: mit is tud az én szívem? Egyálta­lában, tud valamit? Ha hosszú és hangos főutcájá­val, sárga villamosaival Kassa Miskolcot idézi — püspöki palo­tájával, székesegyházával, feren­ces templomával, barokk stílű kolostorával Rozsnyó Egerre emlékeztet. Az útikönyvek — ma is — Szlovákia legszebb kisvárosai közé sorolják a tizenháromezer lakosú hajdani „szabad jogú bá­nyaváros”-!. A Gömör-Szepesi Érchegységben nemcsak vasra, de aranyra s egyéb nemesfémre is leltek — ma már csak vasbá­nyászata van. Ami páratlan: a város hatalmas tere. Szabályos négyzet alakú, nem kevesebb, mint kétezer négyszögölön(!), s micsoda találékonyság: a térről a kijárati utcák a négy égtáj felé nyílnak. Ránk köszönt az alkony, s a tér még óriásibbra nő... „Hemád vize de széles...” — énekli lelkesen Béres Ferenc, itt Kassánál még korántsem az. A Sajó sem — állapítom meg Rozs­nyón, állva a medret átívelő kis hídon. De — sajnos — már itt sem eszményien tiszták, de ők mit sem törődve vele, futnak, futnak. Boldog sihederek, fris­sen inainak, mintha kergetnék őket. Azaz végzik dolgukat, mint ezer év óta. És több idők óta. De­rűsen, útlevél-ellenőrzés, kutató tekintetű vámos nélkül lépnek át a határokon, abban az ősállapot­ban, mint mindig is cselekedték. Áz emberi elme és kéz a határ- zárnál is klhzóbbat eszelt ki szá­mukra, pusztító, gyilkos mérge­ket kevert hullámaikba, s így kell továbbfutniuk. S túl az első hatá­ron — még betegebben — egy­másra találnak: a Hemádot el­nyeli a Sajó, őket a Tisza, a Tiszát a Duna, őt a Fekete-tenger, s mi­dőn a fodraikra-habjaikra rátele­pedett olaj rétegektől már víz voltukat sem érzik — megváltás­ként? halálként? — befutnak „a szent, nagy Óceánba”. Ipari tömegcikk lesz-e a vérpumpa? A műszívé a jövő Noha szívbetegek milliói gyógyszerek segítségével vagy műtét után panaszmentes életet élnek, mesterséges szívre nagy szükségük van — állítja EmilBü- cherl, az ismert német szívsebész, aki 30 éve foglalkozik a műszív fejlesztésével. Véleménye szerint az egyik legfontosabb megol­dandó feladat olyan vérpumpa létrehozása, amelynek anyaga nem károsítja a vért. Németországban a szív- és ke­ringési betegségek miatt halnak meg a legtöbben. Az évi félmillió gyász közül 100 ezer szívinfark­tus következménye. Különösen veszélyes az, ha valaki szívin­farktus után sokkot kap, mert azt a betegek 90 százaléka nem éli túl. Szívátültetés esetén viszont 70 százalékos a túlélési esély. Bü- cherl professzor a Die Welt-ben közölt cikkében azt is megírja, hogy hazájában a 20 ezer szív- átültetésre szoruló közül csak ez­ren tudnak segíteni, és ezért tart­ja rendkívül fontosnak a mester­séges szív fejlesztését. A műszív az elmúlt 10 évben hatalmas fejlődésen ment ke­resztül. A vérpumpákat például olyan érzékelőkkel látták el, amelyek a normális szívhez ha­sonlóan tudják szabályozni az anyagcsere-folyamatot. Felnőt­teknél nyugalmi állapotban per­cenként 5, de szükség esetén 20 liter vér pumpálására is képesek. A cél, hogy a pumpa anyaga ne károsítsa a vért, és viszont. A né­met professzor szerint a vegyipar ma még kevés érdeklődést mutat egy ilyen anyag kikísérletezése iránt. Abban bízik, hogy az űrku­tatás a műszívfejlesztés segítsé­gére siet. Vannak már olyan modellek, amelyekbe kis motorokat építet­tek be. A mesterséges szív mű­ködtetéséhez egytized lóerős motor kell, és a szerkezet megha­tározott karbantartást igényel annak érdekében, hogy évekig működjön. Az energiaellátás kü­lönböző módokon történhet. Például úgy, hogy az energiát a bőrön át a hasüregbe vezetik, és ott tárolják. A megoldás még tö­kéletesítésre szorul, akárcsak a gazdasági lehetőségek számba­vétele. 30 éve — amikor Bücherl pro­fesszor elkezdett foglalkozni a műszív fejlesztésével — három országban összesen négy mun­kacsoport dolgozott ezen a terü­leten. Ma már 18 országban — köztük Japánban, Nvugat-Euró- pában, az Egyesült Államokban, Kínában, Kubában és Oroszor­szágban — 30 orvosközösség ku­tatja a témát. Sokat tudnak. „Ezért ma már az az igazi kérdés, milyen mértékben kész az ipar felvállalni a további fejlesztést” — hangsúlyozza a német profe­sszor. Vagyis lesz-e pénz a mes­terséges szív tömeges gyártására és alkalmazására. Bízik benne, hogy lesz: legkésőbb az ezred­fordulóra. Hetvenezer elhagyott tárgy a kozmoszban Az űrhajósok összeütközéstől félnek A Discovery szeptemberi űr­repülése alatt a NASA egy ízben éjfél után riadóztatta az űrrepü­lőgép legénységét: „Discovery! A röppályát ismeretlen tárgy ke­resztezi, gyorsítsatok!” John Creighton parancsnok villám­gyorsan reagált, „gázt adott”, így az űrrepülő az utolsó pillanatban el tudta kerülni a katasztrófát. Egy szovjet rakéta autó nagysá­gú darabja mellett mindössze 15 km-re haladtak el, ami a kozmi­kus méreteket tekintve hajszál­nyinak számít. Szakértők szerint az űrhulla­dék egyre nagyobb veszélyt je­lent az űrhajózásban, hiszen Föl­dünk körül mintegy 70.000 ki­dobott vagy elhagyott tárgy ke­ring, pl. elromlott műholdak, el­használt szondák, levált meghaj­tófokozatok, kiégett burkolatok. Vannak közöttük milliméter nagyságú darabok is, de legalább egytizedük nagyobb egy tenisz­labdánál, ezeket már a radarok is észlelik a Földről. Ennek kö­szönheti életét a Discovery sze­mélyzete. Sajnos azonban a sok­kal kisebb méretű tárgyak is vég­zetesek lehetnek az űrhajósok számára, a piciny objektumok sebessége is több kilométer má­sodpercenként, így a velük való ütközés is tragikusan végződhet. A kozmikus hulladék pedig csak szaporodik. Évről évre több rakétát és műholdat lőnek fel, és minden egyes fellövésnél, ami­kor a végfokozatot felrobbant­ják, hogy elégessék a megmaradt hajtógázt, valóságos hulladékzá­por zúdul a világűrbe. Annak a valószínűsége, hogy az űrhajó­sok valamilyen tárggyal összeüt­közzenek, viszonylag csekély, körülbelül 400 évenként fordul­hat elő. De nem tudhatjuk, hogy ez mikor következik be: holnap, vagy 2391-ben. Á szakértők természetesen dolgoznak a megoldáson. A francia Ariane-rakétákat már úgy tervezik, hogy a maradék üzemanyagot kiengedje magá­ból, így nincs szükség a végfoko­zat felrobbantására. A több száz apró részecske helyett egyetlen nagyobb darab kering csak a vi­lágűrben, amit könnyű megfi­gyelni a Földről. De ez csak az el­ső lépés. Elképzelhető, hogy az elhasznált rakétafokozatokat közvetlenül a Föld levegőburká­ba irányítják, ahol elizzik, és megsemmisül. Az amerikai és nyugat-euró­pai űrhajósok számára követhe­tő lenne például a szovjet mód­szer: a „Mir”-re küldött Prog- ressz-rakéták legénysége össze­szedi az űrállomás hulladékát, majd a „gyűjteményt” a földi irá­nyítóközpont az atmoszférába irányítja, ahol megsemmisül. Ferenczy-Europress Fecsegések Zwack Péter már bort is termel. Ha ez is úgy bejön neki, mint a dip­lomácia... * Magyarországot beválasztották a Biztonsági Tanács tagjai közé. Milyen jól mutatna Für Lajos az ENSZ-haderők élén! * Egyesek szerint még nincs lezárva az Expo-ügy. Csak ha már Demszky le lesz zárva. * Közös német-francia hadtest alakul. Simán kenterbe vemé egy kö­zös magyar-román hadtest. * Antall József miniszterelnök Egerbe látogatott. Bezzeg a Szépasz- szony-völgybe nem vitték el... * Gödöllő lehetne a magyar Versailles. Fót meg Trianon? * Egyelőre nem hozzák haza vitéz nagybányai Horthy Miklós kor­mányzó úr hamvait. És kétkettőre? ♦ Faforgácslapcsavar, pozidriv kereszthoronnyal, gépi behajtóbegy­gyei kapható. Itt van már a Kánaán! ♦ Tölgyessy szerint nem szabad beszorulni a „liberális résbe”. Isten ments, vannak más rések is! * Most kevesebb a sertés. Disznó ellenben van elég. * Kónya: Ugyanazt, de határozottabban. Van egy érzésünk: határo­zottan ugyanaz, mint évekkel ezelőtt. * Több mint tízezer éves sziklarajzokat találtak Franciaországban. A rajzok alatt egy magyar felirat is volt: Vegyen a Fogyiból! * Mi akarsz lenni, fiam? Cserkész! Miért? Szeretem a cserkészkol­bászt. * Drágul a levélfeladás a postán. Darumadár, ha lehet, vidd el ezt a levelet... Portugáliában teljes győzelmet arattak a szociáldemokraták. Hja, kérem, Petrasovits nélkül könnyű! (majláth — mikes) Miért lett egyszerre világsiker a MIG-29? A híres harcigép-család, a MÍG-29-es jelzésű „sarja” 1979- ben született. A híre az első pilla­nattól kezdve jó volt. A nyugati szakemberek minden légibemu­tató után biztosabbak voltak ab­ban, hogy kiváló gép született. De ahhoz, hogy megtudják, mennyire kiváló, a német egység kellett. Berlintől 135 km-re délkelet­re, a lengyel határ közelében lévő prescheni támaszponton állomá­sozik a Luftwaffe, a német légi­erő immár első, hivatalosan is in­tegrált MIG-29-es repülőraja, amit a keletnémet hadseregből „örököltek”. A gépeket mosta­náig próbálták, míg a bonni had­ügyminisztérium is kimondta: ez a típus nemcsak alkalmas a „be­fogadásra”, de szinte minden szempontbólfelülmúlja a legmo­dernebb nyugati konstrukciókat is, ráadásul sokkal olcsóbb azoknál. A dologban lehet valami, mert egy raj ugyan 24 gépből áll, de Preschenben csak 23 van. A 24.- et már a texasi Fort Woerthban, a General Dynamics kísérleti rep­terén és hangárjaiban tanulmá­nyozzák. Több szakértő is azon a véleményen van, hogy a MIG-29 a korszerű F-15-ökkel és F-16- okkal is egyenlő esélyekkel veszi fel a harcot. Ez a repülő szép, hihetetlen manőverekre képes: orrát má­sodpercek töredéke alatt fordítja az ellenséges gép felé. Sebesség­határai szinte valószínűtlenek. Ha kell, egy kétszámyú légibatár lassúságával cammog, ez órán­ként százhatvan kilométer, ami ma egy rendes sorozatgyártású földi járgány utazósebessége a sztrádán. De képes 2,5 Machra, vagyis két és félszeres(!) hangse­bességre. — Fantasztikus — mondja a Time magazinnak Edward Me- chenbier amerikai repülőezre­des. — Olyan, mint egy Volkswa­gen, Cadillac-motorral, ala­csonyan szállva és a magasban egyaránt mindent tud. Imádom Ritát. Miért Rita? Mert a MIG-29 pilótája nem mindent a hagyo­mányos műszerfalról olvas le — egy kellemes női hang mondja számára a teendőket. Méghozzá addig, amíg az ember azt és úgy nem csinálja, amit és ahogyan kell. Mint egy feleség. Ferenczy-Europress Kevesebb kalória — hosszabb élet? Kevesebb kalória — hosszabb élet — legalábbis patkányoknál és egereknél. Ezt állapította meg egy hosszú kísérletsorozat után Dr. Roderick T. Bronson, a bos­toni állatorvosi egyetem profesz- szora. Az 1100 patkányon és egéren végzett megfigyelés során az derült ki, hogy azoknak az ál­latoknak az élettartama, ame­lyeknek a tápláléka a megszo­kottnál 40 százalékkal kevesebb kalóriát tartalmazott, egyhar- maddal hosszabb volt a normáli­san tápláltakénál. S ezenfelül ke­vesebb daganatos és egyéb be­tegségben szenvedtek. Bronson kísérlete nyomán amerikai orvoskörökben az a gondolat vetődött fel, vajon nem lehet-e kalóriacsökkentéssel las­sítani az embereknél az örege­déssel járó betegségek kifejlődé­sét? Előbb természetesen meg kellene ismerni a dolog mecha­nizmusát. Dr. Bronson figyel­meztetett: korai lenne emberek­nél csökkenteni a kalóriameny- nyiséget, hiszen a kutatók még nem tudják, hogy milyen folya­matokat indít el ez az eljárás. Na­gyon félünk attól — mondotta —, hogy fiatalok esetleg kipróbálják magukon ezt a módszert, s szer­vezetük károsulást szenved. Előbb a táplálkozástudomány­nak a mainál sokkal mélyebb is­meretére van szükség. Dr. Roy Walford, aki a Los Angeles-i egyetemen 1966 óta foglalkozik gerontológiával (az öregedéstudománnyal), elméle­tileg lehetségesnek tartja, hogy ha megtalálják a helyes diétás táplálkozás kulcsát, akkor 100 évre is meg lehet hosszabbítani az átlagos életkort. — Ha a kaló­riacsökkentés eredményes az ál­latoknál, nem lenne meglepő, ha embereknél is sikert hozna — je­lentette ki. Az embereken végzendő kí­sérletsorozatnak persze, több akadálya van. Az egyik: a tudó­sok nem élnek olyan hosszú ide­ig, hogy láthassák az eredményt. Az állatkísérleteket más kutatók is folytatják, így például Edward Masoro professzor, a texasi San Antonio egyetemén. Egyelőre persze, még nincs érvényes ma­gyarázat, csak találgatások foly­nak. Egyik elmélet szerint a ka­lóriacsökkentés lassítja a sejtek egyensúlyának felborulását, egy másik az immunrendszer erősö­désében keresi a magyarázatot. Mindenesetre még várnunk kell egy darabig, amíg sikerülhet egy- harmaddal meghosszabbítani az emberi életkort — hangoztatta Masoro professzor.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom