Heves Megyei Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-04 / 284. szám
Figyelő HÍRLAP, 1991. december 4., szerda 7. Még mindig partnert keres a Bmói Vásár A Bmói Vásár szervező cége számára a csehszlovák illetékesek még mindig nem találtak megfelelő külföldi partnert. Egy bécsi és egy párizsi vállalattal folytatott tárgyalások konkrét eredmény nélkül zárultak. A mintegy 120 ezer négyzetméter kiállítási területre terjedő vásár privatizálását 1992 elején szándékoznak megkezdeni; ennek során a ma állami tulajdonban levő részvénytársaság 70 százalékát nyilvánosan értékesítik, míg 30 százalék továbbra is a külkereskedelmi minisztérium egyik szekciójának tulajdonában marad — közölte a helyettes vezérigazgató a legutóbbi sajtótájékoztatón. A vásárterületet következetes korszerűsítése révén folyamatosan vonzóbbá akarják tenni, idén augusztusban készült el az egész terület legnagyobb kiállítási csarnoka, további csarnok és egy 350 ágyas szálloda tervezési stádiumban van. Idén a szokásos nagyvásárokon túl hat új szakkiállítást tartottak, többek között turisztikait és számítástechnikait. Jövőre tervezik a Fibex nemzetközi pénzügyi, biztosítási és banküzemi kiállítást, valamint Vinum név alatt az ugyancsak nemzetközi borvásárt. Sámson-sztori — első kézből A birodalom talpra áll(?) életképességét —, ahol egy márciusi hitelfelmondást követően novemberben még az irodájában beszélgethetnénk. — Nem omlott tehát a Sámsonra a templom, holott az egyik tartópillér kibillent a mennyezet alól. Miben keresendő a megmenekülés? — Elsősorban abban a kiterjedt kapcsolatrendszerben, amelyet cégünk tulajdonosa, Balázs András és apparátusa bel- és külföldön kiépített, és a több lábon való állásban keresendő a megoldás lehetősége. Az előremenekülés taktikáját választottuk. Átalakítottuk a szervezeti felépítést, a veszteséges ágazatokat megszüntettük, a nyereségeseket ónálló gazdasági társaságokká alakítottuk, ésszerű létszámleépítést végeztünk, és személyi változásokat is történtek az ügyvezetésben. Emellett erőteljes pénzügyi, gazdasági rekonstrukcióba kezdtünk, melynek egyik fontos eleme a teljes körű hitelstop, a radikális költségcsökkentés és a hatékony marketingmunka, a széles körű piackutatás. Hitelező partnereinkkel tárgyalunk a visszafizetések átütemezéséről,^gondolva a januárban életbe lépő űj csődtörvényre is. Szerencsére különböző hiteleink — kb. 1,5 milliárd forintról van szó — nem fedezet nélküliek. — Gondolom, a legnagyobb fedezet épp a Szegedi Konzervgyár. Mi a további terve a Sámsonnak a Szekóval? Lehet, hogy a megoldás kulcsa éppen a konzervgyár? — Nézze, a Szeko-ügy, a Sámson és az ÁVÜ közti „kapcsolat” taglalása két újságoldalnyi szöveget is kitenne, ezért nem részletezem. Mivel gondjaink döntő részét valahol a konzervgyár okozta, ezért úgy gondoljuk, hogy a megoldás lehetősége is a Szekóban van. A vagyonügynökség reális tulajdoni részere elővásárlási jogunk van, így szeretnénk 100 százalékos tulajdonosai lenni a gyárnak. Ha ez megvalósul, előtérbe kerülnek azok a kapcsolataink, amelyek révén újabb pénzhez, forráshoz juthatunk. — No, jó. De addif> százmilliós készletek várnak piacra a konzervgyár raktárában. Az ésszerű megoldás az lenne, ha ezt az árut mielőbb értékesítenék. Talán még vevőt sem nehéz találni... — A Szeko révén a Szovjetunióban már megszerzett piaci pozíciónkat megerősíthetjük. Ennek a térségnek a visszahódí- tása nemcsak a Sámson Szeko Kft.-nek létfontosságú, hanem az egész magyar élelmiszeriparnak. Sajnos nem mindenki így gondolkodik — még kevesebben tesznek érte —.pedig itthon közel 40 milliárd forintnyi elfekvő élelmiszerkészlet vár vásárlóra. Tisztában vagyunk azzal, hogy a szovjet fél fizetési nehézségekkel küzd, nem tud akkreditívet, bankgaranciát nyújtani. Márpedig ez az üzlet csak úgy indul be, ha megnyerjük a szovjet fél bizalmát úgy, hogy megkezdjük a szállítást. Ebben a mai helyzetben kockáztatni kell, kellene, de épp az ÁVÜ miatt — ahol erről hallani sem akarnak — meg van kötve a kezünk. A gyár pedig tovább kénytelen hitelekből finanszírozni a hatalmas készleteit. — A Sámson szlogenje így hangzik: mindenki előtt egy láb- nyomnyi előny. Ön szerint még mindig aktuális ez a szlogen? — Hogy aktuális-e? Nehéz megítélni, hiszen Magyarországon nincsenek hasonszőrű társai a Sámson Holdingnak, nincs még egy ilyen nagy volumenű, szerteágazó magánvállalkozás. Ettől függetlenül már nem használjuk ezt a szlogent. Úgy érzem, hogy mindent egybevetve, a Sámson — időben — megelőzte a magyar gazdasági környezetet. Az, hogy ilyen nehézségeink adódtak, tőlünk független körülmények miatt alakult így. Ezt a miliőt, a jelenlegi bankrendszert egy ilyen magánvállalkozás nem tud elviselni. — Mekkora az esélye a Sám- son-birodalom bukásának? — Végül is minden elképzelhető. Mi szeretnénk, ha a birodalom egyben maradna. A cégeink általában nyereségesek, stabilak, jó piaci pozícióvalrendelkeznek. A Sámson ma már csak egy vagyonkezelő, koordináló, finanszírozó központ, amely összehangolja az érdekeltségeket és a stratégiát. Persze adott esetben a Sámson sem kerülheti el a véget, és ha az ön által említett bukása bekövetkezik, akkor az olyan lesz, mint a mitológiában... B. F. a HEVES mm Ne feledje: a legjobb befektetés a HÍRLAP-hirdetés! EGER, Baikáczy u. 7. sz. 3301.{PF.:23) T.36/13-644 Fax: 36/12-333 Egy lap amely a megye minden olvasójához szól! A csoda másik oldala Sikeres bankár volt az oszakai csavargó De el kellett menekülnie, mert hetenként 90 órát kellett dolgoznia, s ráadásul egy pénzügyi botrányért őt tették felelőssé. Meglepően sokan süllyednek ilyen mélyre. Többen emlékeznek még Ki- tamurára, a sikeres bankárra, aki egy belső vita miatt lépett ki cégétől. Minden családi köteléket elvágott, alkalmi munkából élt, és éjjel-nappal ivott. Májrákban halt meg. Sírjára senki sem kíváncsi. Tavaly ősszel az egyik megvesztegetési ügy során hatnapos véres lázadás tört ki Oszakában. Előzőleg egy tisztviselő figyelmeztette a Yakusat, a szerencse- játékokat és részben a munka- közvetítést is markában tartó japán maffiát a közeledő veszélyre. De senki sem tudta (vagy akarta) megakadályozni, hogy 600 nincstelen fenyegetően körbevegye és éjjel-nappal kövekkel, üvegekkel hajigálja a rendőrség épületét. 20 autót gyújtottak fel, 149 rendőr szorult ápolásra. Senki sem szeretné, ha megint hasonló jelenetek játszódnának le a városban. Az oszakai csavargók most békésen várnak a jobb időkre. (Ferenczy-Europress) Hajnali négykor azzal kezdődik számukra a nap, hogy sorban állnak Oszaka Kamagaszaki negyedében, az egyik betoncsarnokban. A 8-10 ezer csavargó mind munkára vár. Tekintetükből len, nem kevés alkoholt engednek le a torkukon. Mind azt reméli, most talán sikerrel. Ha nem, holnap megfagynak, elviszi őket a tbc, a májrák, vagy agyonverik őket az állástalan fiatalok. Japánban 70 ezer csavargóról és napszámosról tudnak. Közülük 53.868 segédmunkás, akik nélkül a japán gazdasági csoda nem valósulna meg. Csak az kap munkanélküli-segélyt, aki egy hónapban legalább 14 napig hasznos tevékenységet végzett. Ebben az esetben a fennmaradó két hétre a létminimumnak is alig megfelelő összegű támogatásra számíthat. — Innen nincs visszaút — mondja a 71 éves Nihel Haszega- va, a csavargók költője. Ő maga régen magas rangú pénzügyminisztériumi tisztségviselő volt, három remek gyerek apja. „Az egyik fiam az IBM-nél van, a másik adótanácsadó, a lányom is jól ment férjhez” — mondta, s tudja, hogy a gyerekei szégyellik csavargóvá lett apjukat. Zumtobel-tervek Magyarországon Az egyik legnagyobb osztrák konszern, a Zumtobel-csoport is akar külföldön terjeszkedni. Mint a vállalat tulajdonosa, Martin Zumtobel egy sajtóértekezleten bejelentette, az expanziót a szomszédos országokban kezdik. A magyar és a csehszlovák piac vizsgálata jelenleg is folyik. Zumtobel egy évvel ezelőtt felvásárolta a Köck elektronikai kereskedelmi hálózatot, amely így a Herlango után a második osztrák láncként vetheti meg a lábát Magyarországon. A Köck-boltok tavaly 1,4 milliárd schilling árbevételt értek el, idén 28 százalékkal többet várnak. A vorarlbergi cég az egyik legbefolyásosabb családi vállalat Ausztriában. A Zumtobel ipari konszern szorosan kötődik a kereskedelemhez, kávépörkölő és húsfeldolgozó üzemei is vannak. A teljes kereskedelmi konszern, amelyhez a Köckön kívül a „Família” élelmiszerbolt-hálózat is tartozik, idén 9,5 milliárd schilling bevételre számít. Cseh és szlovák törvények magyarul A közelmúltban a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság törvényhozása megalkotta, illetve korrigálta a külkapcsolatok- kal foglalkozó törvényeket. Az északi szomszédainkkal való növekvő gazdasági együttműködés vonatkozásában különösen fontos jelentősége van ezek alapos ismeretének. A két legfontosabb törvény: — a külföldi részvételű vállalatokról szóló és a — külkereskedelmi kapcsolatokról szóló törvény, melyek magyar nyelven az Észak-magyarországi Gazdasági Kamara irodáiban rendelkezésre állnak. oEge Jókai u. S Telex:43X S3 \ r4Tm-r*ov Ön ingyen utazik bécsi egynapos útjainkon: minden utasunk 500.- ATS értékű ajándékutalványt kap, mely ‘ óra- és aranyvásárlásra érvényes a Helvetia bécsi üzletben. Indulási időpontok: hétfő, szerda, szombat, vasárnapi napok Részvételi díj: 850 Ft Még mindig Trieszt és Tarvisió minden héten pénteken indítjuk decemberben kedvezménnyel. Részvételi díj: 1950 Ft. Szabadka: szombati napokon. Részvételi díj: 650 Ft. Nagyvárad: szombati napokon Részvételi díj: 480 Ft. Kassa: csütörtöki napokon. Részvételi díj: 440 Ft. Isztambul: dec. 11-15-ig. Részvételi díj: 5250 Ft + 32 DM Még autósoknak szilveszteri TATRA-i program kapható. Utazzon XX-es bérautóinkkal. Részletes felvilágosítás és jelentkezés WELCOMETOURS UTAZÁSI IRODA Eger, Jókai út 5. Tel.: 13-220, 13-782 Fax.: 11-711 / Abszolút sikertörténetnek indult. A sámfát gyártó kisüzem szinte az egyik napról a másikra kinőtte a „cipőt”. Újabb és újabb vállalkozások tűntek fel a cég neve mellett. Olyan nagyvállalatok privatizálásában vett részt, mint például a gyöngyösi MEV, a Szegedi Konzervgyár. Az év elején alig volt olyan hónap, hogy ne hallottunk volna a Samson Holding terjeszkedéséről. Aztán hirtelen csend lett. Amolyan vihar előtti csend. Majd egyre több híresztelés látott napvilágot a társaság jrénzügyi gondjairól, likviditási nehézségeiről, az Állami Vagyonügynökséggel állandósult cí- vódásaról. Mi a valóság, hol tart ma a hamarosan hároméves születésnapját ünneplő nagyrédei Sámson Holding Kft.? Erre a kérdésre első kézből szerettünk volna választ kapni, éppen ezért az ügyvezető testület egyik tagját, Kulcsár Andrást kerestük meg a cég rédei központjában. — Kezdjük az előzményekkel. A Sámson az említett fejlesztéseit, befektetéseit kizárólag saját erőből, a korábban meglévő vállalkozások eredményéből nem volt képes finanszírozni. A cég tulajdonosa, Balázs András egy olyan bankot keresett, amely elfogadja a kft. filozófiáját, terveit. Az OTP Komárom-Esztergom Megyei Igazgatósága fantáziát látott a Sámsonban, és mintegy 500 millió forintnyi forrást nyújtott. — A bonyodalmak akkor kezdődtek — folytatta Kulcsár András —, amikor bekapcsolódtunk a Szegedi Konzervgyár privatizációjába. Az ÁVÜ, az újjáalakult konzervgyár azt hiszem, jól járt velünk, hiszen pénzhez, nem kevesebb, mint 300 millió forinthoz jutott első lépésben. Tudni kell, hogy a privatizációt érintő állami cégek többségét bankok, bankcsoportok finanszírozták, amelyek az átalakuláskor a hitelek fejében részt szeretnének kapni az adott kft.-ből, társaságból. Nos, a Szeko esetében nem így történt, a társaságot a hitelező bank nélkül hoztuk létre. — Végül is ez indította el a lavinát, amely a szakadék szélére sodorta a Sámsont? — Az akkori folyamatok és történések elemzése után azt mondhatjuk, igen. Az OTP — a korrekt kapcsolat ellenére — minden jogalapot nélkülözve felmondta a hitelünket, azonnali inkasszóval megterhelte valamennyi bankszámlánkat. Az indoklás szerint tudomásukra jutott, hogy bekapcsolódtunk a Szeko privatizációjába, s ez a lépés sérti a takarékpénztár érdekeit. Ezzel nem elégedtek meg, körlevélben értesítették a hazai bankokat álláspontjukról, elérve azt, hogy a belföldi hitelpiacon teljesen lehetetlen helyzetbe kerüljünk. Természetesen sérelmeink orvoslása és káraink megtérítése érdekében keresettel éltünk az OTP ellen. A per márciusban kezdődik. — Ha jól értem, az OTP a számláikon lévő összes pénzt leemelte, vagyis valóban közel álltak a fizetésképtelenséghez. Mennyi pénzről volt szó? — Több mint százmillióról. Próbáltuk pótolni a hiányt — elsősorban nyugati tőkével —, de ezt nagyon nenéz tető alá hozni. Szerencsére akkor sikerült áthidalni a pénzügyi gondokat. Én nem hiszem, hogy ma Magyarországon találna még egy olyan céget — s ez igazolja stratégiánk