Heves Megyei Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-13 / 292. szám
4. TUDOMÁNY - PROGRAMAJÁNLAT HÍRLAP, 1991. december 13., péntek December 6-án múlt hatvan esztendeje, hogy elhunyt Böckh Hugó, korának egyik legnagyobb geológusa. Szerény, mégis jelentős ember hírében járt, aki úgy az egyetemi katedrán, mint a terepen — ahol megfordult és kutatott — eredményeset alkotott. Geológus família tagjaként elsősorban olajkutatásaival hívta fel magára a figyelmet. Mai összeállításunkban reá emlékezünk. Kutatómunkája a tudománytörténet lapjaira került Az Eötvös-ingával kimutatta a föld alatti olaj mezőt Geológus generáció tagja volt Böckh Hugó, hiszen édesapja, Böckh János is neves szakember hírében állt, aki fiát is erre a pályára irányította. Budapesten született 1874. június 15-én. A fővárosban, majd a németországi Münchenben végezte tanulmányait, és később visszatérve Budapestre, a Műegyetemen a mi- neralógus tanársegéd, Schmidt Sándor mellett volt. 1900-tól a Selmecbányái bányászati akadémia tanára lett, egy évtizeddel később bánya-főtanácsosi címet kapott. Az 1915-ös esztendő kimagasló volt életében. Ekkor választották a Magyar Tudományos Akadémia tagjává, és ugyanebben az esztendőben javaslatára kezdődtek meg az úgynevezett kincstári kutatások a mai Szlovákia területén lévő Nyitra közelében levő Egbell határában. Ez volt az első eset, amikor Eötvös-ingával sikerült föld alatti rejtett kőolaj szerkezetet kimutatnia. Ennek a kutatómunkának tehát tudománytörténeti jelentősége volt. A sikeres fúrást követően Böckh Hugót 1918-tól az állami bányászati monopóliumok és kutatások központjának igazgatójává nevezték ki. Ám ott nem töltött hosszú időt, miután két év múlva, 1921-ben az állami szolgálatból kilépett, és az Anglo-Persian Oil Company tanácsadója lett. Ennek megbízásából 1923-26 között, majd 1928-29-ben Perzsiában folytatott olajkutatásokat. A már említett Eötvös-inga segítségével nagy kitérj edésű olajmezőket fedezett fel. Ennek a kutatómunkának annak idején a legkiválóbb magyar képviselője és szakértője volt. A perzsiai munkálatok mellett aktívan közreműködött az erdélyi földgázkutatásban is. Később, 1926 és ’28 között Észak-, Közép-, illetve Dél-Amerikában végzett tanulmányokat. Utána pedig átvette apja szellemi örökségét, a magyarföldtani kutatások irányítását. 1929-től ugyanis haláláig az Állami Földtani Intézet igazgatójaként tevékenykedett. Számos kőzettani és őslénytani mű szerzője volt, amelyek főként a Földtani Közlönyben, a Földtani Intézet Évkönyvében, valamint a Bányászati és Kohászati Lapokban jelentek meg. 1904-1909 között adták ki Selmecbányán, az akadémián kétkötetes főiskolai tankönyvét, a Geológiát. Ugyancsak Selmecbányán jelent meg 1911-ben Az erdélyi medence földgázt tartalmazó antiklinálisairól című munkája. Viszonylag fiatalon, 57 éves korában, 1931. december 6-án hunyt el. Tudománytörténeti jelentőségű munkáját azonban ma is számon tartják. (mentusz) Jó kezekbe adta a „stafétabotot” Böckh Hugó szakmai munkásságára nagy hatással volt é- desapja, az ugyancsak neves geológus, Böckh János. Tulajdonképpen ő indította el fiát pályáján. Érdemes róla is megemlékeznünk. 1840. október 20-án, Budapesten született. A Selmecbányái Bányászati Akadémián szerzett bányamérnöki oklevelet. 1864-től a bécsi földtani intézet, majd pedig a bécsi pénzügye minisztérium bányászati osztályának munkatársa lett. A kiegyezés évében, 1867-ben helyezték át a pesti Pénzügyminisztériumba. Nem sok időt töltött ott, miután 1869-től a Földtani Intézet geológusa lett, majd pedig főgeológusa. 1882-től 1908- ig vezette az intézetet. Nagy érdeme, hogy 26 éves igazgatói munkája során felépült a mai Népstadion úti intézet székháza. Folt a zsákját Az egri mozikban táthatják Ragadozó Los Angelesben Az első rész sikere után a Pre- datort is elérte a végzete, megszületett a folytatása. A helyszín Los Angeles lett, a főszereplő pedig Schwarzenegger helyett Danny Glover. 1997-ben játszódik a cselekmény. Miközben a rendőrök elkeseredett harcot folytatnak a gengszterekkel, a kábítószer-kereskedők soraiban nagy pusztítást végez egy rémisztő, rejtélyes jelenség, amely nagy áramkisülések közepette vonul el... A brutális gyilkos azonban a rendőrhadnagy legjobb barátját is megöli, s ezért Mike személyesen is revansot akar venni. Mindenáron el akarja pusztítani a ragadozót, „aki” horgas dárdával és repülő koronggal támad... Az Ismeretlent egy infravörös folyóba csalja, és készül a végső leszámolásra. A horrorelemekben bővelkedő kemény akciófilmet az egri Uránia mozi mutatja be. Folt a zsákját Eddie (Richard Pryor) és George (Gene Wilder) még a csillagokat is lehazudják az égről. Ge- orge-ot három és fél évig kezelték egy pszichiátriai intézet zárt osztályán, mert úgy érezte, neki mindig hazudnia kell. Az utókezelésen azonban egy bűnbanda összetéveszti őt egy eltűnt milliomossal, s ezek a bűnözők elhatározzák, kiforgatják a férfit vagyonából. George már bedobná a törülközőt, és bevallaná, semmi köze sincs a fényűző villához, aminek kapuja szélesre tárul előtte, sem a vonzó nőhöz, aki feleségként vár rá... Ekkor azonban jön Eddie, és érdekes szerepjátszás veszi a kezdetét. A Vaklárma után ismét együtt szerepel a két kiváló komikus: Gene Wilder és Richard Pryor... A vérbő humorú, igazi vígjátékot az Uránia mozi nézői tekinthetik meg. Ragadozó Los Angelesben Emellett kezdeményezésére kezdődött meg Magyarországon a kőolajkutatás. A Földtani Társulat emlékérmét is ezzel kapcsolatos munkásságáért kapta meg. Tevékenysége úttörő jelentőségű volt a geológiai szintezés és térképezés területén is. Neki ítélték oda a má- ramarosi kőolajvidék ismertetéséért első ízben a Szabó József- emlékérmet. Nevéhez számos alapvető földtani munka fűződött. Ezek a Földtani Intézet, illetve a Földtani Társulat szakfolyóirataiban jelentek meg. Elsősorban a Bükk, a Bakony és a Mecsek földtani, illetve őslénytani viszonyait tanulmányozta. Igazgatása alatt az említett Népstadion úti Földtani Intézet székházában geológiai múzeumot is létesítettek. Amikor 1909. május 10-én, 69 éves korában elhunyt, azzal a nyugodt érzéssel távozhatott, hogy sikerült jó kezekbe átadni a „stafétabotot”: fia is geológus lett, méghozzá hasonlóan kiváló szakember, mint az apa. A tudós tanársegédje volt Bizonyára kevesen tudják, hogy a Selmecbányái Bányászati Akadémián az egykor Böckh Hugó által vezetett ásvány-föld- tan-terepi tanszéken a tudós közvetlen munkatársa és tanársegéde volt Pávai Vájná Ferenc. Szintén neves geológus hírében állt, aki Csongván született 1886. március 6-án. Egyetemi tanulmányai befejeztével 1910- ben a geológia doktora lett. 1912 és 1918 között az erdélyi, a horvátországi, majd pedig a dunántúli szénhidrogén-kutatásokban volt jelentős szerepe. 1920 végén a Pénzügyminisztérium bányászati főosztályára került, mint a kutatások geológus szakértője és vezetője. 1930-ban a Földtani Intézet főgeológusa lett, 1944ig, nyugdíjazásáig ott tevékenykedett. A felszabadulást követően 1950-ben újból meghívták az Állami Földtani Intézethez, ahol 1956-ig dolgozott. Munkássága elsősorban a tektonika, a kőolajföldtan és a vízföldtan területére terjedt ki. A hazai kőolaj- és földgázkutatás egyik úttörője volt. Nevéhez fűződik több jelentős gyógy- és hévíz feltárása is, például Szegeden, Hajdúszoboszlón, Karcagon, Debrecenben és Szolnokon. Élete végén főleg a hévizekről nyerhető geotermikus energia hasznosításának kérdései foglalkoztatták. Javaslatára létesültek az alföldi hévízkutak mellett az első ilyenekkel fűtött kertészetek. Tanulmányai főként a Földtani Közlönyben és a Bányászati és Kohászati Lapokban jelentek meg. 1942-ben először nyerte el a Hidrológiai Társaság Schafar- zik-emlékérmét. Akiket külföldön is elismertek Magyarországon a földtan rendszeres művelése csak a 19. század második felében kezdődött meg. Az 1848-49-es forradalom két eredményesen működő nemzeti intézményt hívott életre: a Magyarhoni Földtani Társulatot— amelynek mai utódja a Magyar Földtani Társulat, valamint a Budapesti Tudományegyetemen az Ásványföldtani Intézetet. 1869-ben alakult meg az Állami Földtani Intézet, amely megkezdte az önálló hazai földtani felvételezést. 1871-ben — 120 esztendővel ezelőtt — indult útjára a Földtani Közlöny. A magyar geológusok közül a legkiválóbbak, mint Hantken Miksa, Hofmann Károly, Szabó József — aki a geológia első tanára volt a budapesti egyetemen Böckh János és fia, Hugó, Telekdy Róth Lajos, id. Lóczy Lajos, Koch Antal és Schafarzik Ferencvoltak, akik a geológia tanításában és művelésében külföldön is jelentős eredményeket értek el. Amivel az olajat megtalálták Böckh Hugó, az akkori idők híres geológusa hívta föl Eötvös Loránd figyelmét arra, hogy az általa kifejlesztett műszer — az Eötvös-inga — nem csupán laboratóriumi, hanem föld alatti szerkezetek „nyomozására” is alkalmas. Ezáltal óriási segítséget nyújthat a nyersanyagtelepeket kutató geológusoknak. A gyakorlati geofizika voltaképpen akkor született meg, amikor Eötvös Loránd és munkatársai első ízben végeztek méréseket a műszerrel kinn a szabad terepen. A feltaláló 1890. január 20-án mutatta be a Magyar Tudományos Akadémián később világhírűvé vált műszerét, a torziós ingát. Mint már említettük, Eötvös eredetileg laboratóriumi kísérletekhez alkotta: a földi nehézségi erőtérnek igen kicsiny távolságokon belüli megváltoztatását mérte vele. Az elv nem volt új, már Cavendish angol fizikus is készített korábban olyan műszert, amelynek „lelkét” egy vékony szál alkotta, s az erre felfüggesztett, vízszintes helyzetű, két végén kis súlyokkal ellátott rúd elfordult, ha a műszer közelében nagy tömegeket helyeztek el. Eötvös forradalmi jelentőségű gondolata az volt, hogy — ellentétben Cavendish-sel — a két kicsiny súlyt nem azonos szintben helyezte el, hanem az egyiket mintegy 30 cm-rel mélyebben, mint a másikat. Ezáltal lehetővé vált, hogy a nehézségi erőtér vízszintes összetevőjének változását rendkívül nagy pontossággal méije meg. A korszerű Eötvös- ingákkal a grammsúly billio- modrészének megfelelő nagyságú erőhatás is meghatározható! Csáki-Maronyák József a Rudnay Teremben A műterem-látogató nem akar hinni a szemének: a nyolcvan felett járó Csáki-Maronyák Józsefképp — köztük kétportré is — soijaznak a Rudnay Teremben. Tájképek a Balaton minden évszakban más-más arcát mutató világával, a téllel, amelyben az a legnagyobb gyönyörűség, hogy a fehérségnek annyi kedvességet kínálja fel. Szeretnénk néhány mondat erejéig olyan könnyedek és fiatalosak lenni, mint ő, aki minden ecsetvonásával a lírát örökíti meg. Nem azt, amire a szerelmes- szeleburdi diákgyerekek gondolnak, félig átálmodott éjszakákon, mert őt a test mohó forrósága, kielégülni-betelni-vágyása réges-rég odahagyta. Nem is a nosztalgiázó érzelmeket, amikre azt szokták mondani nemegyszer epésen, cinikusan, hogy az öregedő ember vigasza, visszaemlékezni arra, ami soha nem adatott meg neki. Ezt a lírát a lélek éli meg. Ezek a világos színek, ahol nem uralkodik el semmiféle keresett árnyék. Lebegnek, feltűnni látszanak itt a tájak, mintha csak egy-egy kedélyes pillanat erejéig tartózkodnának itt, mert valaki megígérte felőlük, hogy örömöt hoznak, örömöt és békességet szeretnének hátrahagyni. A táj itt nem egy az egyben azonos azzal, amit ez a sokat élt és látott művész bekerített a két szemével; meg van toldva azzal a lelki részlettel, amit csak azért illeszt hozzá a művész, mert neki a valóság mellé kell még valamit adományoznia azoknak, akik elhiszik ugyanazt, mint ő. És amiben ez az illedelmesen is kama- szos öregnek nevezett művész hisz, nem más, mint a pillanat ra- yogása, amely úgy terül szét a or, a korszakok fölött, mint valami aranylóan áradó fény, amely önmagát gerjeszti, hogy a teret átalakítsa, újrateremtse, netán átsuvickolja valami magasabb értelmezésbe. Mondják ezt úgy is, hogy a valónak égi mását pingálja meg az alkotó az ő megszokottan mozgó ecsetjével, de hát az a bizonyos „égi más” nem beazonosítható, azt még senki nem láthatta, ha láthatta, talán álmában vagy lázas megsejtésében, deákkor minden olyan bizonytalan. Mint ez az egész élet. Fiatalabb korában, amikor „a fényes szellők” átfújták a Duna- Tisza hullámjárását, maga is úgy képzelte, irányítania, vezetnie kell; Csáki-Maronyák elvállalt tisztségeket, terheseket és kellemetleneket is talán. Aztán vagy ő jött rá, vagy mások figyelmeztették rá, nem neki való a társadalmi harsogás. Nem az ő kenyere aláírni, túllicitálni — megharcolni — a harsogókat, a nagyhangú- ak ellen hadba szállni. Abba is hagyta. Megfestette azokat, akiket akár a munkán kívül szeretett, akár a munka közben ismert meg igazán. Azzal a felhőtlen lírával és együttérzéssel, amely mércéje és alapja minden barátságnak, minden megérzésnek, beleélésnek. Aggály, aggodalom, ború nélkül pihen meg ma is a művész tekintete a kislányon, akinek a sorsáról a 2000. esztendő után majd vajmi keveset fog tudni, de azt igen, hogy ezt a jelenlegi állapotát, lelki karakterét ez a kislány majd nagymama korában úgy olvassa meg unokáinak, ahogyan ez a melegszívű ember a vászonra lejegyezte. Számon tartja gyűjtőit. Egerben is van egy ilyen híve. Talán ezért is kérte ezt a kiállítást ide, hogy ő, a nagy öreg elránduljon ehhez a hívéhez, megkérdezni, mit tart legújabb munkái felől. Mert ezek itt most egészen mások, még szelídebbek egy fokkal a két évtizeddel ezelőttieknél. És megint csak mások, mint majd azok lesznek, amelyeket még ezután fog festeni. De egy vonásuk közös: a szelíd boldogság és a meghitt elmélkedés mindenkiből kiolvasható. Most is, holnap is. Mint ahogyan most is kiszemel- getiük a táj tekintetéből azt, amit a finom mozgású ecset beleírt a fogalmazás idilli óráiban. (Fotó: Perl Márton)