Heves Megyei Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-12 / 291. szám
HÍRLAP, 1991. december 12., csütörtök SPORT 7. Horváth Balázs lesz a sportminiszter? Sajtóértesülések szerint ár. Horváth Balázs tárca nélküli miniszter, a Magyar Demokrata Fórum ügyvezető alelnöke az MDF hétvégi országos gyűlésén megválik párttisztségétol, s a jövőben a sport ügyek felelős minisztereként erősíti a kormányt. Mit szól az információhoz? — tette fel a kérdést Gallov Rezső helyettes államtitkárnak, az OTSH elnökének az MTI munkatársa. — Hadd kezdjem azzal, nem vagyok tagja az MDF-nek, függetlenként kerültem az OTSH élére, tehát nincsenek is híreim a párton belül tervezett változásokról — válaszolta. — Az egyik szerdai napilapban azonban én is olvastam egy erről szóló hírt, tehát nem ér váratlanul a kérdés. Ami tény: noyember 28-án a kabinet foglalkozott a sporthivatal jövőjével, s úgy határozott, hogy az OTSH 1992. január elsejétől a kormány irányítása alatt álló országos hatáskörű szerv lesz. Ez komoly változást jelent, hiszen eddig a Művelődési Minisztérium irányítása és felügyelete alá tartoztunk. — Véleménye szerint a jövőben kit illet mega sportminiszteri rang? — A kabinet állásfoglalása szerint kormányirányítás alá kerülünk, méghozzá olyan formában, hogy a kormány egyik tagja lesz a közvetlen főnökünk, akinek kijár majd a sportminiszteri titulus. — Hogyan készül, Ön marad az OTSH élén? — Én nem várok lényeges személyi változásokat a sporthivatalon belül, de hozzá kell tennem: semmi sem kizárt. Alakul az albertville-i csapat Már két hónap sincs hátra az albertville-i téli olimpiai játékok meg tele lassan-lassan körvonalazódik, ám a „nevesítéssel” a MOB szombati közgyűléséig várni kell, hiszen ekkor véglegesítik a listát. Annyi már bizonyos, hogy hat szakág mintegy 25 sportolója kap lehetőséget az ötkarikás részvételre. A korcsolyázó szövetség versenyzői 8-10 helyet kapnak a csapaton belül, míg a síelők 15 fővel delegálhatják magukat Albertville-re. A kupában •> A Szentes ellen A vízilabda Magyar Kupában az Eger SE ellenfele a Szentes lesz. Mivel a fordulót februárban rendezik meg, így az ESE kénytelen a hazai mérkőzését másutt, jelen esetben a Hajós Alfréd uszodában lejátszani. Február elsején Szegeden vívnak bajnoki meccset, másnap kerül sor a kupatalálkozóra, majd 8-án előbb bajnoki mérkőzésen, 9-én pedig a kupavisszavágón szállnak vízbe Szentesen az egri pólósok. ♦ // Még mindig van lehetőség az új számviteli törvény megismerésére! 1991. december 14-én 1 napos, 1991. december 16-20-ig 5 napos tanfolyamot szervezünk Egerben. Jelentkezni lehet a Bükk Holding Részvénytársaságnál Eger, Kossuth L. út 9. E. épület 2. emelet 201. szoba. Telefon: 36/10-987. % s Kedvezményes SZENVASÁR-NÁL! Komlói rostált daraszén 614 Ft/mázsa bruttó áron kapható, amíg a készlet tart. Árusítás: METALLOGLOBUS TELEP Tarnaszentmiklós Nyitva tartás: hétfőtől csütörtökig: 6-14 óráig pénteken: 6-10 óráig szombaton: zárva. Házhoz szállítás megrendelhető a 06-39/11-800-as telefonon. HUTOVÁSÁR AMPER Gyöngyös, Szt. Bertalan 2. r7ÜZLETHÁ2^1 Tel.: 37/12-085-ban KÍNÁLATUNKBÓL: HB 200xx hűtőszekrény 16.950,H125 ET fagyasztószekrény 19.950,H 230 ET fagyasztószekrény 29.950,F 200 ET fagyasztóláda 27.950,F 300 ET fagyasztóláda 32.950,H 280/60 kombinált hűtő 25.950,H 260/75 kombinált hűtő 26.950,V Gyöngyös területén DÍJTALAN HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS! EZÜSTVASÁRNAP 9-13 óráig NYITVA! Mérlegen a labdarúgó NB III. Őszi tánclépésünk: kettő előre, három hátra... pmíh Gólveszélyes jelenet a Tarnalelesz — Balassagyarmat mérkőzésen (Fotó: Szántó György) A labdarúgó NB III. Mátra- csoportjának őszi idénye nem volt mentes olyan kísérőjelenségektől, amelyekre valójában nem kíváncsiak a legnépszerűbb sportág igazi szurkolói. Anyagi okok miatt sok csapat esetében csak keservesen indult be a szezon, még a rajt pillanatában is bőven voltak bizonytalanságok. A legszembetűnőbb, hogy hiába játszották le a Törökszentmiklós — Monor mérkőzést, utóbbi együttest más csoportba helyeztek. Az intézkedés elbizonytalanította a versenybizottság elnökét, Barta András sportvezetői szereplése a testület elén tiszavirág-életűnek bizonyult. Kínos ügy lett a játékvezető hiányában elmaradt Sajóbábony — Heréd- Apc párharcból, miatta hetekig nem lehetett „tisztába tenni” a bajnoki táblázatot. A zöldasztalos csaták mellett, szerencsére a zöld gyepen is voltak izgalmas találkozók. Ami Heves megye öt csapatát illeti, közülük kettő előre, nárom viszont túlságosan is hátra „táncolt” a bajnoki táblázaton. Az 1991-92-es évi bajnokság első félidejének végén a Jászberény várhatja legkedvezőbb helyzetben a tavaszi folytatást. A listavezető herényiek több esetben arattak gólzáporos győzelmet, nagy fegyvertényként otthonában tréfálták meg a sokáig egyeduralkodónak tűnő Gödöllőt. Utóbbiak némi meglepetésre végül a harmadik helyre estek vissza. Ezzel együtt a bajnokság még egyáltalán nem tekinthető „lefutottnak,” hiszen a hetedik helyezett Sz. Kohász is csak négy ponttal van lemaradva az éllovastól. A kieső helyek mindegyikén megyénk csapatai tanyaznak. Nemcsak a reményeink diktálják, a számok is igazolják: sorsuk mégsem tűnik megpecsételt- nek. Helyezésük sorrendjében a következőket jegyezhetjük fel a mieinkről őszi mérlegzárásként: 2. Gyöngyösi SE Otthon 8 7 1 — 20-5 15 Idegenben 7 2 2 3 8-8 6 Erre az esztendőre is átmentette dobogós formáját a GYSE. Feltétlen előre lépésnek tekinthető, hogy a korábbiakkal szemben növekedett a győzelmeik száma, mivel javultak a góllövésben. Otthon egyetlen pontot vesztettek, viszont legyőzték az őszi bajnokot. Talán csak a törökszentmiklósi „sima” vereséf ük okozott csalódást, egyébént becsületesen megdolgozott a csapat a második helyezésért. A házi góllövőlistát Bezzegh vezeti 10 góllal, Patócs 9 gólos. Mindkét játékos ért el mester- hármast, Bezzegh kétszer, Patócs egyszer duplázott. Mögöttük Tóth I. A. 3, Márkus, Török, Csomós, Vajda, Borsányi 1-1 gólos. A tamaleleszi Nagy öngóllal segítette Ács János edző csapatát. Tapasztalt és fiataljáté- kosok ideális keveréke napjaink gyöngyösi gárdája. Egyéni kiemelések helyett valósabb dicsérni az egész csapatot. 4. Bélapátfalvi Építők Otthon 8 5 2 1 17-9 12 Idegenben 7 3 13 12-11 7 Négy 19 pontos csapatból a legjobb a gólkülönbsége az Építőknek, így előkelő helyre lépve fejezte be a szezont. A kezdés harmatosra sikeredett, Albert Csaba edzőnek kemény munkájába került, amíg „összerázta” a Helyesbítés! Az Észak-magyarországi Tégla- és Cserépipari Vállalat december 5,7-én megjelent hirdetésében egy adat tévesen szerepelt, mely helyesen a következő: HB 38/19 Putnoki téglagyár hőtakarékos falazóblokk régi ára: 29.230 Ft/1000 db új ára: 26.307 Ft/1000 db fáim2 ár: 657 Ft / L Vállalkozók, mezőgazdasági boltok figyelem! MEGHÍVÓ A TVK Műanyagfeldolgozó Profit Center agrotermékeinek értékesítésére a TVK, az AGROKER Kecskemét és az EXCOM Kft. Szeged ORSZÁGOS MINTABOLTHÁLÓZAT KIÉPÍTÉSE CÉLJÁBÓL AGROKONFERENCIÁT rendez, melyre tisztelettel meghívjuk Önt és a téma iránt érdeklődő kollégáit. A konferencia helye: AGROKER Kecskemét, Halasi űt 29. Ideje: 1991. december 16. 10 óra. A konferencia témái: — Megnyitó — A TVK termékismertetője, különös tekintettel az új 3 rétegű TERMOFOL agrofóliára. — Az országos mintabolthálózat kialakításának feltételei, az együttműködési megállapodás (szerződéstervezet) megvitatása. Kérjük, hogy a részvételi szándékát lehetőség szerint jelezze Faragóné Miskolczi Ildikónál telefonon a 76/20-485, telexen a 26-230, telefaxon a 76/22-311 számon, vagy táviratban a kecskeméti AGROKER címén. Reméljük, hogy konferenciánkat megtiszteli látogatásával! csapatot. Gyökeres fordulat az eredményekben az idény közepén következett be, az utolsó nyolc fordulóból hetet megnyert a Bélapátfalva, és csak a Jászberény otthonában vesztett. A góllövésből Lehnert 9, Mi- kó 8 találattal vette ki a részét, Szabó 5, Csanádi 4, Barta 2, Szilágyi 1 gólos. Egyénileg Kapui, Zay és Miké neve szerepelt legf yakrabban a jó között. Elbiza- odottságra persze semmi ok, hiszen a cementgyáriak helyezési átlaga megközelíti a tízet. 14-15. Heréd-Apci Vasas Otthon 8 3 2 3 10-9 8 Idegenben 7--------7 1-17 8 Kristyán István edzőnek mindvégig az okozta a legnagyobb gondot, hogy miként nanf olja össze a több csapatból ver- uválódott együttest. A hetedik fordulóban aratták első győzelmüket, utolsó helyen állva nyertek az akkor listavezető Gödöllő ellenében. Azt követően voltak még sikeres mérkőzéseik, de a befejező szakasz a kezdési periódust idézte vissza. Idegenbeli szereplésük enyhén szólva is „harmatos”. Kilenc mérkőzésen nem szereztek gólt, ennek örömét máskor Jobbik 3, Bazsó, Patkós 2-2, Porubek, Jambrik, Egyed, Kalmár 1-1 esetben osztotta meg a gratulálókkal. Elfogadható, olykor kirúgó egyéni teljesítmények (Jobbik, Németh, Győri, Bazsó) csak ritkán párosultak a társak i ótettei vet, így nem eredményezhet döntő sike- reket 14-15. Nagyrédei TSZHSE Otthon 7223 6-76 Idegenben 8 1—7 5-19 2 Úgy tűnt, ebben a bajnokságban nem lesznek kiesési gondjai a tavasszal egyesült csapatnak. A kívülállóknak meglepő volt az edzőcsere, Kovács Ferencet Ro- zovits János váltotta a kispadon. A szezon közepén volt egy nagyon gyenge szériájuk, amikor semmi sem akart sikerülni a ré- deieknek. Hullámzó volt a játékosok egyéni teljesítménye, a iók között Kisbali, Csáki, Lábát, Kürtősi szerepelt a leggyakrabban. Kisbali 5 góllal vezeti a házi rangsort, Csáki két 11-es góllal követi társát. Nagylaki, Skoda, Mirkóczki, Balogh 1-1 esetben talált az ellenfél kapujába. 16. Tarnalelesz Otthon 8 2 2 4 8-16 6 7-16 2-17 1 Megyénk újonca edző nélkül maradt a rajtra. A tervezett erősítések helyett inkább gyengült a csapat. Változást akkor lehetett tapasztalni, amikor Murányi István edző munkához látott. Újabb igazolások is javítottak a helyzeten, de jelentős fordulatot már nem tudtak elérni a leleszi- ek. A tapasztalatlanság miatt döntő pillanatban buktak el, az utolsó fordulóban ritkán látható módon, nagy balszerencsével vesztettek már nyert helyzetből... A csoportban a legkevesebb gólt szerezték. Orosz G. 3, Suha (hátvédként) 3 gólos, a többiek közül Szőke, Sike, Utassy Gy., Pakocs 1-1 alkalommal volt eredményes. Utassy Gy., Sike és Ivády alkotja a csapat gerincét, a kapus Ferencsák a végletek között teljesített. Hátrányuk nem ledolgozhatatlan. Valamennyi NB III-as csapatunk mérkőzésén a 300-as nézőszámot jegyeztük legtöbbször. Összeállította: Fesztbaum Béla Profi gépeket a legolcsóbban a REÁL-nál vásárolhat! Stihl 021 fűrész Stihl 023 fűrész Stihl 028 fűrész Stihl 038 fűrész Stihl 064 fűrész 26.700 Ft 32.700 Ft 44.700 Ft 46.700 Ft 57.700 Ft 27.400 Ft 34.200 Ft 39.900 Ft 42.800 Ft 49.980 Ft Husqvarna 40 fűrész Husqvarna 51 fűrész Husqvarna 61 fűrész Husqvarna 268 fűrész Husqvarna 281 fűrész A gépekhez láncot, vezetőlemezt 10-50 % árengedménnyel adunk. 27.400 Ft-os reklámáron kínáljuk az RK-02 4 LE amerikai-motoros rotációs kapát. Ezenkívül fűrészalkatrészek széles választékával várjuk kedves vásárlóinkat! Miskolc, Szeles u. 49. 46/29-814 Eger, Bródy S. u. 4. 36/10-473 Debrecen, Bem tér 11. Az andornaktályai ^ Szociális Foglalkoztató Intézet azonnali munkába lépéssel alkalmaz felsőfokú kálász vagy ipari mérlegképes könyvelői végzettséggel rendelkező dolgozót. Jelentkezni lehet az intézmény igazgatójánál. V STIHL KARÁCSONYI VÁSÁR a STIHL SZAKÜZLETBEN! Részletfizetési lehetőség! Győződjön meg személyesen a legolcsóbb árakról! Eger, Hadnagy u. 1. Tel.: 18-212 J V J