Heves Megyei Hírlap, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-08 / 262. szám

HÍRLAP, 1991. november 8., péntek HATVAN ÉS KÖRZETE 13. Gyermekhotel Lőrinciben Lőrinciben a Mátravidéki Erőmű lakótelepén működő gyermekotthonban dolgozók új szolgáltatást kínálnak a kör­nyékbeli szülőknek. A közel­múltban úgynevezett Gyermek Hotelt alakítottak ki az intéz­ményben, ahová várják azokat a gyerekeket, akiknek felügyelete napközben nem megoldott. Azokra is számítanak, akik vala­milyen ok miatt éjjel nem tudják elhelyezni gyermeküket. Bővebb felvilágosítást a 38/31-144-es számon kaphatnak az érdeklő­dők. „Tékozló fiií” Apcon az Ady Endre Művelő­dési Házban műkedvelő színját­szó előadást rendeznek novem­ber 9-én, szombaton. A nézőkö­zönség a Tékozló fiú című zenés darabot láthatja. Az előadás este hat órakor kezdődik. Megújul az ecsédi egészségház Az idén nagy lépést tettek elő­re Ecséden az egészségügyi szol­gáltatás területén. Az önkor­mányzat elhatározta az egész­ségház épületének felújítását: a tetőszerkezet cseréjét és a fűtés­rekonstrukciót. A célra négymil­lió forintot irányoztak elő, s mi­vel jelenleg a fogorvosi rendelő az idősek klubjának épületében működik, jövőre áthelyezik az egészségházba. Ezzel egyidejű­leg a belső felújításra is sor kerül. Jubilál a művelődési ház Ötéves fennállását ünnepli a napokban a hatvani művelődési ház. Ez alkalomra egy részletes programfüzet készül, amelyben az aktuális hírek mellett az intéz­mény múltját, valamint az épület jellegzetes helyiségeit is igyekez­nek bemutatni. Emellett újdon­ságot is kínálnak a városlakók­nak az itt dolgozók. Szombaton­ként egésznapos játszóházi fog­lalkozásokra invitálják a szülő­ket és a gyerekeket. Az első ilyen összejövetelre november 16-án kerül sor. Segítsd a menekülteket! Korábban már hírül adtuk, hogy az MDF Heves Megyei Vá­lasztmánya nagyszabású segély­akciót hirdetett meg a jugo­szláv menekültek megsegítésére. Megyénk városaiban különböző helyeken váiják az adományo­kat. Hatvanban a Grassalkovich u. 16 szám alatt fogadják a felkí­nált ruhaneműt, tartós élelmi­szereket. Őszi verőfényben a lőrinci Szent Anna búcsújáró helyen (Fotó: Perl Márton) Olcsóbb lesz a távfűtés Korábban már beszámoltunk arról lapunkban, hogy Hatvanban milyen reakciókat váltott ki a táv­fűtési dijak emelése. Az óriási felháborodást kivál­tó rendelkezést követően értesült az önkormányzat a kormány által megítélt támogatásról, amely októ­ber 15-től december 31-ig 1 millió 22 ezer forintot jelent. Ezen összeget a városgazdálkodási vállalat­nak már átutalta az önkormányzat, s döntött arról is, milyen szempontok szerint történjen az elosztá­sa. A városfejlesztési bizottság október 29-én meg­tartott ülésén tárgyalt a távhődíjak kompenzálási lehetőségeiről. Az előzetes előterjesztésben három alternatíva szerepelt: nevezetesen a maximált la­kossági díjból árengedmény nyújtása, vagy indo­kolt esetben szociális kompenzáció, azaz költsége­ket csökkentő beruházásokra, fejlesztésekre fordít­hatták volna a pénzt. Az előterjesztés megvitatása után a bizottsági ta­gok az első variációra szavaztak. Ennek alapján a szolgáltatást igénybe vevők — a rendelkezésre álló összeg erejéig — egységesen részesülnének támo­gatásban. A város képviselő-testülete egyetértett a bizottság javaslatával. Az árengedmény kidolgozá­sa, illetve az erről való tájékoztatási kötelezettség a városgazdálkodási vállalatra hárul. A képviselő-testület ugyanakkor azt is feladat­ként szabta meg, hogy a VGV az 1991/92. évi fűtési idény végén tételesen számoljon el a városfejleszté­si és környezetvédelmi bizottságnak, valamint az érintett épületekben lévő fűtési bizottságoknak a felmerült költségekről. A határozat megszületését követően Takács Pé­tert, a városüzemeltetési bizottság vezetőjét arról kérdeztük, elegendő lesz-e a pótkeret a feszültsé­gek enyhítésére. — Az egymillió forint a céltámogatásnak csupán az első részlete, amely december 31-ig használható fel. Az viszont már most látható, hogy ez az összeg is kevés. A bizottság igyekezett igazságos döntést hozni, amikor az első alternatíva mellett szavazott, de igazi megoldást ez a variáció sem hoz. A vállalat kintlévősége minden bizonnyal tovább növekszik az év hátralévő részében. Érdemes jól és pontosan dolgozni Már 1992-re szerződik a Hatver Kft. A hatvani kórház nagyarányú rekonstrukciós munkálatai kap­csán a közelmúltban elmaraszta- lólag írtunk a kivitelező vállalat teljesítményéről. Ám fontosnak véljük, hogy a társult cégek kö­zött hasznossága, pontossága ré­vén jó pozícióban van a Közép- Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság, amely a teljes közmű munkálata­ira szerződött, 42 millió forintot meghaladó összeg erejéig. A „víz­ügyesek” szinte menetrendsze­rűen hozzák a különböző mun­kaeredményeket, így e pillanat­ban minden remény megvan ar­ra, hogy bő 20 millió forint ér­tékben december végéig teljesí­tik vállalásaikat, a többi feladat­tal pedig a szerződésbe foglalt 1992-es határidőig végeznek. Ezen a fronton mi a zökkenő- mentes munka titka? Hallgassuk meg az Albert Schweitzer Kór­ház gazdasági igazgatója, Holecz János véleményét! — Szerintem a szolnoki víz­ügyesek — jó előrelátással — nem hagyatkoztak magukra, hanem generálkivitelezőként igyekez­tek jó előre olyan partnercégek­ről gondoskodni, amelyek a részmunkálatokat végzik, és meg is felelnek a követelményeknek. Azt külön erényként könyvelem el e nagyvállalatnál, hogy figye­lemmel volt Hatvan helyi foglal­kozáspolitikájára, vagyis nem vi­dékről telepített hozzánk mun­kaerőt, hanem városunkra össz­pontosított. — Mit értünk ez alatt? Illetve milyen módszert érvényesített a Szolnokon székelő Közép-Ti- szavidéki Vízügyi Igazgatóság? — Úgy vélem, hogy a vízügye­sek igen jó partnerre találtak a helyi Hatver Kft.-ben, amelynek irányítója, Ruszin Ferenc szerint csak az idén legalább ötmillió fo­rintot hoz házukhoz a hidrofor épület kivitelezése, illetve külön­böző gépi és villamos szerelési munkák elvégzése. És ez a helyt­állásuk, amely hétről hétre nyo­mon követhető, megéri a befek­tetett munkát, a tisztességesen és határidőre teljesített feladatok megoldását, mert hitelt biztosít a cégnek, vagyis építhet rá a gene­rálkivitelező. — Fogalmazhatunk úgy, hogy az idei jó munka gyümölcse ha­tással van a viszonylag kis cég egész jövendőjére? — Ez már most biztosra vehe­tő, hiszen legjobb tudásom, leg­újabb információm szerint a víz­ügyi igazgatóság olyan értelmű szerződést kötött a Hatver Kft.- vel, mely szerint az ideinél maga­sabb volumenű munkaértékre számíthatnak 1992-ben. így rá­juk hárul többek között az új de­rítő építése, továbbá néhány olyan jellegű feladat, aminek meg is tud felelni a kft., miköz­ben egyetlen munkásától sem kell megválnia. Ez pedig igen nagy szó a mai világban, amikor leginkább elbocsátásokkal, lét­számcsökkentéssel vannak teli az újságok, a rádió és a televízió híradásai. A Hatver portáján maradva, s kiegészítve Holecz János infor­mációit, még arról is hírt adha­tunk, hogy versenytárgyalást nyert ez a cég egy tízmillió forin­tos beruházás kivitelezésére. En­nek megfelelően jövőre a helyi, hatvani Kossuth téri iskola be­építetlen területén szintén hasz­nosíthatják tapasztalataikat, a munkásállomány és a szakveze­tés tudását, teljesítőképességét a jövő esztendőben. (moldvay) A winkelhaidi polgármester Apcon Nemrégiben kedves vendége­ket köszöntöttek Apcon: dr. Di­etmar Trautmann, Winkelhaid polgármestere és felesége Rupert Nowotny úr és neje társaságában látogatott el a községbe. Az itt töltött három nap alatt találkoztak a képviselő-testület tagjaival, családjaikkal, az apci emberekkel. Körülnéztek a kör­nyéken is, a Széleskőn és a Fe- renc-tanyán. A falunézés során ellátogattak a templomba, ahol az esperes úr kalauzolta őket, s történelmi ismertetést adott a műemlék épületről. A winkelha­idi polgármester felkereste az idősek klubját is. A beszélgetések során szó esett a két település között ki­épülő, s elmélyülni látszó kap­csolatról, s arról, hogy az apci is­kolából két diák is tanul a bajor- országi Kastl városkában. A lá­togatást a tervek szerint az apci- ak is viszonozzák. J V Az INTERPLAY SIÓ KFT. megnyitja november 12-17 között, Siófok, Bajcsy-Zs. út 234. sz. alatt, Magyarország egyik legnagyobb, vásárlással egybekötött nyerő és szórakoztató játékautomata kiállítását. Flipperek, videók, szimulátorok, biliárdasztalok. Kedvezményes árusítás, vétel, szerviz, bérbeadás, lízing és alkatrész eladása. A kiállítás ideje alatt nyereménylehetőség, kétszemélyes utazás Velencébe és egy próbaút Ferrarival. Nyitva tartás: 9-18 óráig a kiállítás után is. Telefon & Fax: 84/13-620 Keresünk nyerő és szórakoztató játékautomaták üzemeltetéséhez helyiséggel rendelkező partnereket. li^^^^^Jelentkezéstj^fenti^menJíérönk^^^^^ Villanófényben: Csány A polgármesteri hivatalban azzal a hírrel fogadtak: elterjedt a faluban, hogy az önkormány­zat megadóztatja a fóliásokat. Ez ugyancsak érzékenyen érintené a csányiakat, hiszen majd min­den harmadik ház kertjében ha­talmas műanyagsátrak alatt ter­mesztik a zöldséget. S ha most a négyzetméterek után borsos árat kell fizetniük — ki tudja, meg­éri-e egyáltalán a vesződség... Nos, Bánki Ede polgármester sietve leszögezte: kacsa az egész! Csak kommunális adó Már a legutóbbi önkormánya zati ülésen felmerült a téma, mi­lyen helyi adót vezessenek be Csányban. Sajnos, valamilyenre mindenképpen szükség lesz, hi­szen az állami támogatás csökke­nését itt is megérzik. S hogy kizá­rólag kommunális adóban gon­dolkodnak, annak az az oka: e forma a község minden lakóját érinti, nem csupán egy-egy réte­get. Figyelembe veszik azt is: a csányiak zöme mezőgazdasággal foglalkozik, s helyileg is megter­helni őket — nem volna ember­séges. Mivel december elsejétől a ré­gi adókat eltörlik, az önkor­mányzatnak új rendszert kell be­vezetni ahhoz, hogy zökkenő- mentesen tudjon gazdálkodni. Mindezt természetesen úgy, hogy a lehető legcsekélyebb mértékben terheljék a lakossá­got. Ezért a kommunális látszik a legésszerűbbnek, mivel így nem fizetnek többet a polgárok, mint eddig. Olyanok is lesznek, akik jobban járnak, hiszen csak a tu­lajdon- és a bérleti jog alapján adóznak. A testületi ülésen vi­táztak arról: fizessenek-e a falu­lakók a garázsok után. Végül úgy látták igazságosnak, hogy ne, hi­szen sokan nem is a rendeltetési célra használják, a gépjárművel kapcsolatos terheket fjedig amúgy is viselik. Az ötlet elveté­sét az is indokolta, hogy összesen csak százezer forint bevételt je­lentene ez az önkormányzatnak. így is a jövő évben mintegy egy-másfél millió forintot nyer­Megújult az idősek klubja nek az adókból Csányban. No­vember 25-én falufórumot ren­deznek, amelyen a lakosság el­mondhatja a véleményét mind­ezekről. Előtte időben — szóró­lapok segítségével — tájékoztat­ják őket az önkormányzat elkép­zeléseiről. November 27-én pe­dig testületi ülést tartanak, s vég­leges döntés születik a helyi adókról. Kétmillió — utakra A friss történések sorában ar­ról is hallottunk: bővítették a víz­vezetéket a Csokonai utcában. A Hatvani Városgazdálkodási Vál­lalat a napokban készült el a munkával, már megtörtént az át­adás is. Erre a célra 700 ezer fo­rintot fordított az önkormány­zat. Nemrégiben új utakkal is gya­rapodott a falu. Teljesen újonnan épült meg a Táncsics, a Munkás utca, a Rákóczi út, a Szent György tér pedig burkolatot ka­pott. Á jókai és az Arany János utcában az idén ősszel megépült a járda is. A munkálatok össze­sen közel kétmillió forintba ke­rültek. Fejlődő szolgáltatások Ottjártunkkor tartottak éppen megbeszélést a polgármesteri hi­(Fotó: Perl Márton) vatalban a szolgáltatások bővíté­séről. Az önkormányzat elhatá­rozta, hogy — egyelőre — három pavilonból álló épületsort épít a falu központi helyén. A közmű­vesített telkeken létesülő pavilo­nokat a jövő év márciusában ad­ják át, s azokat vállalkozók vehe­tik bérbe. A célra egymillió 500 ezer forintot irányoztak elő. Megtudtuk, már van is egy je­lentkező, aki gazdaboltot akar nyitni. Ha valahol, akkor Csány­ban igen kelendőek lesznek a permetezőszerek, vetőmagvak, különbő kerti gépek, szerszá­mok. A falu gazdái azon törik a fejüket, hogyan nyerhetnének meg a környékről egy cipész­mestert, aki javítóműhelyt nyit­na a faluban. A falu egyetlen idős cipésze — sajnos — meghalt, s bi­zony, nagyon hiányzik a munká­ja... Falusi privatizáció A vállalkozói kedv Csányban is megnőtt, s ez a község ellátását nagyban segíti. Kiadták például a mozit, s az új tulajdonos nem­csak vetítéssel fogíalkozik. Az épület előterében presszót nyi­tott — egyöntetű a vélemény: kellemes a környezet, kultúrált a kiszolgálás. A tűzoltószertár épületében a volt irodahelyiséget is kiadta az önkormányzat. Itt a Színvonal nevű vegyeskereskedés nyűt meg, amelyben az alapvető élel­miszereken kívül kurrens áruk is megtalálhatók. A kiskereskedő egyébként azt tervezi, hogy a kö­zeljövőben a volt buszgarázsban, nagyobb alapterületen alakítja ki boltját. Az öregekért és a gyerekekért A régi óvoda épületében a kö­zelmúltban felújították az idősek klubját. A helyiségeket úgy ala­kították át, hogy nagyobb ren­dezvények tartására is alkalmas legyen. A múltkoriban nótaestet rendeztek itt, s nem egy lakoda­lomra is kibérelték már az épüle­tet. A fűtést az új óvodával közös kazánról oldják meg — erre a cél­ra 300 ezer forintot fordítottak. Ebben az évben az általános iskola épületét is bővítették: 400 ezer forintért új vizesblokkot építettek. A képviselő-testület pedig nemrégiben elfogadta azt a tervet, hogy tornatermet épít­senek a csányi iskolában. Köz­ponti céltámogatást pályáztak meg, az önkormányzat pedig nyolc és fél millió forintot bizto­sít az étkezésre. Szociális segítség Szociális juttatásokra eddig egymillió forintot fordított a csá­nyi önkormányzat, s az idén még újabb fél milliót tudnak kifizetni rendkívüli segélyek céljára. Az igénylők száma ebben a község­ben is egyre nő: sok az idős, egyedülálló ember. De sokan kértek a tanév kezdetén beisko­lázási segélyt is — elsősorban a nagycsaládosokat tudták ilymó- don segíteni. A fiatalokat úgy sikerült tá­mogatni, hogy az első lakáshoz jutó családok vissza nem téríten­dő kölcsönt kaptak. Az idén ed­dig tízen részesültek ötven- nyolcvanezer forintban, s az ön- kormányzat teljes egészében átvállalta a kamatadó terhét is. Mikes Márta

Next

/
Oldalképek
Tartalom