Heves Megyei Hírlap, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-07 / 261. szám

6 HORIZONT HÍRLAP, 1991. november 7., csütörtök Zarándoklat Lourdes-ba Az egri főegyházmegye főbb templomaiban kihirdettek, hogy a nyár folyamán egyházmegyei zarándoklat indul Lourdes-ba, erre a híres francia Mária-kegy- helyre. Felkerestük Czakó Ist­vánt, az Egri Bazilika plébáno­sát, hogy a zarándoklatról részle­tesebb információt kapjunk. — Kanonok úr, az egyházme­gyei zarándoklat gondolata ho­gyan vetődött fel? — A nyáron a belvárosi plé­bániáról egy autóbusszal végig­utaztuk Franciaországot. Elláto­gattunk Lourdes-ba is. Estefelé érkeztünk meg, a szállóban meg­vacsoráztunk, majd lementünk a bazilika elé, hogy részt vegyünk a körmenetben. Mire odaértünk, a körmenet már megindult. Meg­álltunk, és vártuk, hogy hol tu­dunk becsatlakozni. Á szívünk megdobbant, amikor magyar zászlót láttunk a körmenetben közeledni. A zászló körül lévők mosolyogva hívtak, ismertek, miskolciak voltak, két busszal ér­keztek. Hozzájuk csatlakoztunk. Akkor elgondolkoztam azon, hogy Lourdes-ban nem látszik a magyar katolicizmus súlya, mert mindig ötven-száz magyar tar­tózkodik a kegy helyen, róluk a zarándokok alig tudnak, és ők sem tudnak egymásról. Pedig a magyar katolicizmusnak szám­arányánál és intenzitásánál fogva egyaránt volna helye az európai katolicizmus térképén. A lour- des-i Mária-tiszteletünknek pe­dig különösképpen meg kellene jelennie. Egyszer előadást tartot­tam Lourdes-ban a magyarok Mária-tiszteletéről, és megemlí­tettem, hogy nincs magyar temp­lom, melyben a lourdes-i Máriá­nak ne lenne szobra. Minden ma­gyar hívő titkolt vagy nyílt szíve vágya, hogy egyszer Lourdes-ba eljusson. El kell tehát menni, de úgy, hogy legyen súlya is a ma­gyarok megjelenésének. — Tudhatnánk valamit az utazás részleteiről is? — Természetesen. Különvo­nattal mennénk. Egy vonat te­kintélyes számú zarándokot szál­líthat. A zarándokok pedig vi­hetnének magukkal zászlókat, lobogókat. így impozánsan meg­jelenhetnénk Lourdes-ban. A vonat Miskolcról, illetve Egerből indulna. Az egri kocsit (kocsi­kat) a különmozdony vinné el Füzesabonyba, és ott egy szerel­vénnyé kapcsolnák össze a két városból érkező szerelvényt. Út­vonalunk: Ausztria, Észak­Olaszország, a francia tenger­part, a Riviéra, a Pireneusok északi oldala Lourdes-ig. A za­rándokok Lourdes-ban szállná­nak ki. Ez sokkal kényelmesebb volna, mint az autóbusz, és sok­kal kevesebb időt igényel. Ké­nyelmesebb is, mert a vonatban fel lehet állni, járkálni lehet. Úgy tervezem, hogy hazafelé egy fél napra megállnánk valahol. A za­rándokok megnézhetnének egy francia várost, esetleg a ciszterek szigetét (L’ il de St. Honorat) Cannes-nal szemben. Ez még nagyon bizonytalan. Az indulás ideje is. Szerény véleményem szerint a legcélszerűbb az volna, ha július 1-jén indulhatnánk, és július 7-én térnénk vissza. — És mibe kerülne az út? — 29.500 forint. Ebben ben­ne van a vasúti útiköltség és há­rom nap szálloda Lourdes-ban, félpanzióval. Az utazási iroda 3500 forintért költőpénzt is biz­tosítana. — Ez meglehetősen magas ár... — Egy vasúti jegy Párizsig 25.000forint. Lourdes még mesz- szebb van. A szálloda pedig (fél­panzióval) három napra 4500 forint. Magyarországon sem kap ennyiért senki ellátást. Lourdes nem a szomszédban van. Az él­mény pedig egy életre szól. — Ki vezetné a zarándokla­tot? — A terv az, hogy maga az ér­sek úr. Nem természetes, hogy egy egyházmegyei zarándoklatot maga a főpásztor vezeti? Bizto­síthatom, hogy nagyon szívesen is teszi. — Hol és meddig kell jelent­kezni? — A jelentkezéseket novem­ber 20-ig várjuk. Az egriek szá­mára legcélszerűbb a belvárosi plébánián jelentkezni (Telekessy út 6.), a vidékiek számára a sajat plébániájukon, de a Belvárosi Plébánia mindenkit fogad. — Kanonok úr többször felté­teles módban szólt az utazásról. Miért? — Mert az utazás azon múlik, lesz-e elég jelentkező. — Kanonok úr is megy? — Igen. (g-1.) Pódiumon — a helyi irodalomért A Hevesi Napló első száma nemrég jelent meg. Bevallottan azt a célt tűzte maga elé, hogy a helyi irodalmi és művészi törek­véseknek biztosítson fórumot. A szerkesztőket a közelmúltban meghívták Hatvanba, a művelő­dési házba, hogy pódiumműsor keretében hoznák közelebb az olvasókhoz ezt az orgánumot. A kíváncsiságot az is ébreszthette, hogy a Hevesi Napló független folyóiratként létezik, az elpárol­gott állami mecenatúra helyét a szponzorok vették át, akik ugyan nem hatalmas összegekkel, de a megjelenést biztosító adomá­nyokkal éltetik a Naplót. Pécsi István felelős főszerkesztő ezen a műsoron a múltra csak a megér­tés kedvéért hivatkozott, hiszen ma már mindenki reméli, hogy azok a bizonyos árnyak a kézi ve­zérlés korszakából véglegesen visszahullottak a tegnapba. A lap jelene az önzetlen munka a heljn irodalom szolgálatában, a szer­kesztőbizottságban Páskándy Gézával és Szakonyi Károllyal, akik tevékeny támogatásukkal, írásaikkal, barátságukkal az el­telt években is osztoztak a szer­kesztők gondjaiban, célkitűzése­iben. Az est tengelyében az első szám versei és prózái állottak. Losonczy Ariel, a Gárdonyi Gé­za Színház művésznője olvasta fel Apor Elemér, Lőrinczy Ist­ván, Magyari Barna, Fajszán Irén verseit, érzékeltetve azt a sokszínűséget, amit ezek az írá­sok hordoznak. Hatásosan adta elő a főszerkesztő által írt és ki­adásra váró regénynek, a Beszé­des betűknek egy részletét, amely Ács Klára, a neves pszi­chografológus sorsából vett drá­mai jelenetet elevenített fel. A köpönyegforgatásról szóló, fáió- an aktuális írását Farkas András mondta el. A klasszikus anakre- oni forma nem leplezhette el egészen a mai sérelmeket, a köz­tünk élő alak- és szerepváltozta­tókat. A műsor külön meglepetése­ként értékelte a közönség is, hogy Basilides Barna, a Szabad Európa Rádió munkatársa, lel­kes versmondó vállalkozott arra, hogy a kialakult hangulat hatásá­ra elmondja József Attila versét. A Dunánál filozófiáját úgy tol­mácsolta, az erkölcsi nitel, a logi­ka és az átélés olyan szintjen, amire emlékezni fognak azok a hatvaniak, akik erre az órára meglátogatták a művelődési há­zat a Grassalkovich-kastélyban. (f i) HANG-KÉP Elégtételadás Az elmúlt napokban emléke­zett az ország az 1956-os forra­dalomra és szabadságharcra. Ebben az időszakban — s ez vol­taképpen érthető — felszakadtak a régi sebek, s némileg fokozód­tak a korábban szunnyadozó in­dulatok is. Ebben sincs semmi különös, ugyanis e periódusban vetődött fel — meglehetősen megkésve — az igazságszolgálta­tás mindeddig tisztázatlan prob­lémája. Számos műsor taglalta ezt a problémát. A szerkesztők, a megszólaltatottak vérmérsékle­tük, kötődésük szerint reagáltak. Véleményem szerint a legtár- gyilagosabb álláspontot Göncz Árpád képviselte, aki A mikro­fonnál a köztársasági elnök című programban Wisinger István kérdéseire válaszolt. Többek között jelezte, hogy a túlpolitizált társadalom kissé ki­ábrándult. Tisztelettel adózott az egykori, az eufóriától áthatott majd két hét hőseinek és áldoza­tainak. Hitelesen tehette, hiszen akkor ő is a nemes ügyért mun­kálkodott. Kiemelte: jelenünk hű kíván lenni ahhoz az örökség­hez, amelyet kötelességünk ha­tékonnyá formálni. Nyilatkozott az elszámoltatással kapcsolatban is. Szerinte ezt közvetlenül létre­jötte után tárgyalhatta volna a szabadon választott, a voksaink nyomán alakult Parlament. Megnyerőén, árnyaltan érté­kelt. Szerinte — s ebben egyértel­műen igaza van — a kommunis­ták soraiban is akadtak becsüle­tes, tisztességes emberek, akik nem ordítottak együtt a sakálok­kal. Nem kifogásolta a múltmér­legelést. Azt viszont hozzátette, hogy sérelmet ne újabb sérelem­keltéssel orvosoljunk, hanem az ártatlanul meghurcoltak jóváté­telével. Kár, hogy nem ezzel kez­dődött az a folyamat, amelyet csak rendezett jogi keretek kö­zött, illetve világos normarend­szer kötelmei szerint szabad, il­letve lehet vezényelni. Aligha vétózható szemlélet ez. Annál is inkább, mert a szub­jektivizmust feltétlenül száműzni kell. Természetesen nem menthe­tők azok, akik gátlástalanul ke- gyetlenkedtek, gyilkoltak, hiszen megszegték a Tízparancsolat örök etikai intelmét, a ne ölj ver­diktjét. S nem jár menlevél azok­nak sem, akik hatalmukkal visz- szaélve mások javára tollasod- tak, loptak, csaltak, herdálva azokat az értékeket, amelyeket milliók produkáltak. Hazánk első embere ekképp összegzett: kizárólag az számít, ki, milyen ember. Pártállásától, elveitől függetlenül. Kell-e ehhez kommentár? Kamaszok a vészbíróság előtt Mintha pótolni akarná mu­lasztását a televízió, ugyanis jó néhány történelemvallató blok­kal jelentkezett. Ezek közül leg­megrázóbb a Panoráma és a Ka­pu című havilap riport-doku- mentumfilmje volt. Az alkotók olyan, még mindig titkos okmányokhoz jutottak, amelyek leleplezik a Kádár-re­zsim diktatórikus, bosszúszom­jas arculatát. Döbbenetes adalé­kok sorjáztak egymás után. Be­széltek azok az 1957-ben 13-14 esztendős ifjak, akiket a szadista pufajkások lényegében ártatlan­ként szedtek össze, hiszen zö­mük semmit nem lázadt az úgy­nevezett szocialista államrend el­len. Az egyik pisztolyt talált, s azt őrizte, a másik hallgatott mind­erről. A harmadik felvette a nemzetőr karszalagot, minde­nekelőtt azért, hogy őrizze a nyu­galmat. Vérlázító bűnlajstrommal szembesültünk. Az egészben az a szörnyű, hogy ezekből a gátlás­talan ítélkezőkből hiányzott az emberség legkisebb szikrája is. Kibontakozott előttünk az az aljas komédia, amely rafináltan zajlott, hiszen senki sem sejtette, hogy mi történik, mert kifelé a konszolidáció jelszavait harsog­ták, s a kulisszák mögött féktele­nül kegyetlenkedtek. Nem parancsra cselekedtek, hiszen önként vállalták ezt a tob­zódást. Nem gondolva hasonló korú fiaikra, lányaikra. Az különösképp elrettentő, hogy a lelkiismeret ma sem mun­kálkodik bennük, hiszen megta­gadták a szembenézést. Addig sem jutva el, hogy legalább meg­kövessék a sanyargatottakat. Azokat, akik most is toleránsak, holott vádolhatnának. Nem lózungokra, hanem er­kölcsi regulákra hivatkozva... Méghozzá megfellebbezhetetle­nül... Pécsi István tartam, a bonyolult, többszálú cselekményszövés is. Szcenikai­ig átgondolt játék jött létre. A teljes színpadot kihasználták mélységében és magasságában: így több, jól elkülöníthető játék­teret hoztak létre, amelyben a könnyen mozgatható és a világo­san megfogalmazott díszletekkel a térbeli és időbeli változásokat is egykönnyen érzékeltethették. A színekben is megkomponált produkció bábjai anyagukban és szépségükben megfeleltek a me­se költőiségének. Hasonlóképp illeszkedett a zenei kíséret (melynek hangzásvilága eltér at­tól, amit megszoktunk az egri bábszínpadon.) A szereposztás nagyon tudatosan segítette a Lá­zár Ervin-i mondandót. Tündér Tercia (Albu Erzsébet) és a leg­kisebb boszorkány (Molnár Éva) hangja „árulkodott” igazi mivoltukról. Golen Mária Anya-Banyája, Havassy György Sárkánya jellemábrázoló erejű. Lázár Atilla színészi alkata, hangjának karaktere megfelelt a főhős, Király Kis Miklós szere­pének. Stuth Zsuzsa és Béres Deák Katalin alakították a bo­szorkányokat, Tóth Erzsébet a Csillag anya, Fricu Viorel a Tál­tosok, és Ferenczy István a Kis­csillag szerepében vette ki részét az összmunkából. Az előadás megérdemelt sikert hozott mind- annyiuknak. Professzionális siker ez, mert ugyan hazai, de a feladat nagysá­ga miatt csúszós pályán játszot­tak — egyenletes energiával. Jámbor Ildikó Bábszínházi premier: A legkisebb boszorkány A boldogság kétarcúsága Egész emberi életünk a világ­ban való helykereséssel telik. Vágyunk a boldogságra, arra a sokszor elérhetetlennek tűnő tel­jességre, amely ember és a másik ember, ember és környezet har­móniájában jöhet létre. Mindent elkövetünk ezért, leküzdjék az akadályokat, kiálljuk a próbá­kat, s amikor úgy látjuk, célhoz értünk, akkor vesztettük el csak igazán azt, amit kerestünk. Le­het, hogy nem is így van. Lehet, hogy az emberi boldogság csak hangulat, csak szellő, mely néha- néha megérint, s szépségét és örökkévalóságát a soha be nem teljesült vágyakozás adja. Az igazi mese — miként min­den ember teremtette, megélt ta­pasztalatból, őszinte igazságke­resésből fakadó műalkotás — az élet alapkérdéseiről szól. Lázár Ervin most sem hagyott cserben bennünket, felnőtteket és gyere­keket: nem tágított az igazságtól. Egy népmeséi alapanyagból írt bábjátékot. Meghagyta az izgal­mas cselekményt, nem nyúlt a jellemek „acélvázához”, a törté­net mégis megemelkedett, bele­csempészte a saját játékos fa­nyar-édes felnőtt költőiségét: az emberi élet teljességére törekvő főhős, Király Kis Miklós a leg­szebb lány, Tündér Tercia kere­sésére indul. Leküzdi az akadá­lyokat, a boszorkányos (emberi) cselvetéseket, a (szomjas) sár­kányt, a kíváncsiságot, az összes gyarlóságot, ami emberben léte­zik. A világszép tündért megta­lálja és elveszíti, és újból megta­lálja. S mikor már karjaiban tart­Király Kis Miklós a táltoson (Fotó: Szántó György) hatja élete tökéletesnek vélt pár­ját, akkor kell ráébrednie: lehet, hogy az a szellő, amellyé az észre sem vett, szeplős, folyton útban lévő legkisebb boszorkány válto­zott, többet ér mindennél... A Gárdonyi Géza Színház ta­gozata, a Harlekin Bábszínház november 3-án mutatta be két részben ezt a csodálatos mesejá­tékot. Több volt ez, mint az évad első bábszínházi premierje. Ős­bemutató, egy közös alkotás végeredménye, s újbóli — forró hangulatú — bizonyítás is. Nagy kihívásnak kellett megfelelni. A nívós irodalmi anyag, s az Állami Bábszínházból meghívott ven­dégrendező, Lengyel Pál és kol­légái — Koós Iván dramaturg, Orosz Klaudia tervező, Darvas Ferenc zeneszerző — elvárásai­nak, s mindenekelőtt az egri kö­zönségnek, az együttes saját múltjának. A próbatételt növelte a megszokottnál hosszabb idő­A három boszorkány Iskolatörekvések Minőségi változások az egri „négyesben” Nemcsak hogy elkezdődött, már javában tart rs az új oktatási év — az Eszterházy Károly Ta­nárképző Főiskola 4. Számú Gyakorló Általános Iskolájában sem különösebben zavaró talán, ha az igazgatót, Papp Lászlót „kinti” érdeklődés zökkenti ki egy kicsit a megszokott „kerék­vágásból”. — Mit hozott és mit tartogat a képzés mostani időszaka? — „Tavaly” óta elsősorban a minőségi változásokat említhe­tem — válaszolja a kérdésre. — Határozott törekvésünk az erő­teljesebb nyelvi képzés, s ennek során az ősszel, az angol után először indítottunk elsőseinknek további korai nyelvoktatásként már franciát is. A két angolos osztály mellett próbálkozunk harmadik csoportunkban a fran­ciával, hogy a megszokottnál két évvel hamarább kezdett tanítás­sal a gyermekeket nyolcadikos korukra elvezessük a középfokú nyelvvizsgáknak legalább a kö­zelébe. Sajnos, a nyelvi labort a mai napig nélkülözzük, de igye­kezetünkhöz úgyszólván megka­punk minden módszertani segít­séget. A Francia Intézet is köny­veket, meglehetősen változatos hanganyagot adott, ami határo­zottan könnyíti a munkát. Neve­lésünk egészének eredménye­sebbé tételére folytatjuk az alsó tagozatos osztályok bontásait. Az a célunk, hogy az előzőeknél lényegesen kisebb csoportokban foglalkozhassunk tanulóinkkal, s az ismeretanyagok átadására, el­sajátítására megfelelőbb feltéte­leket teremtsünk. Az eddigi 36­38-as helyett létrehozott vagy létrehozandó, maximálisan 24- es létszámok mindenképpen ideálisabbak törekvéseinkhez. Máris igazolni látszanak ezt har­madikosaink, negyedikeseink, valamint az idei elsőseink, s bí­zunk abban, hogy jövőre a kö­vetkező harmadik évfolyam sem hoz rosszabbat kezdeti tapaszta­latainknál. Mire a jelenlegi nagy létszámú felső tagozatos osztá­lyok „kifutnak” intézetünkből, minden további csoportunk mentes lesz a zsúfoltságtól. — A korszellem — mint hírlik — más területen is hódít. — Nos, igen. Iskolánknak is van már számítógépe, mi több: az egri főiskola számítástechni­kai hallgatói az új tanévben jár­nak hozzánk először tanítási yakorlatra. Reméljük, hogy ölcsönösen kamatoznak ezek a találkozások. A foglalkozások­hoz — némi átköltözéssel — megkezdtük a szaktantermeink kialakítását. Gyarapszik majd a berendezés is, a már meglévő gé­pek mellé újabbakra van kilátá­sunk. — Iskolájuk a sportról is rég­óta nevezetes. — Valóban, iparkodunk ma­gunkról hallatni a sportban is, több értékes elismerést kaptunk már érte. S nem titkoljuk: szeret­nénk e területen is gyarapítani eredményeinket. Következő si­kereinkért az új tanévben egy ki­csit tovább bővítettük a diák­sportkor kínálatát, hogy úgy mondjam: valamelyest kilép­tünk vele a tagsághoz még nem tartozó tanulók és a szülök irá­nyába is. Részint bizonyos sport­ágakban — a kosárlabdában, a labdarúgásban, a röplabdában, az úszásban, a tornában — te­remtünk lehetőséget a rendsze­res testedzésre, másrészt pedig a kondicionáló foglalkozásokban, az aerobicban, a jazz-balettben. Elképzeléseinket szolgálja a ter­mészetjárás, a kerékpározás népszerűsítése, s a már az első osztályosoknak biztosított kü- löntorna is. Azon szerencsésebb iskolák közé tartozunk, ame­lyeknek saját üdülőtelepük is van. A Mátrában, Parádfürdőn lévő nyári táborunknak már a „téliesitése” is elkezdődött. A Magyar Természetbarát Szövet­ség pályázatának 100 ezer forin­tos díjából és szülői segítséggel láttunk a munkához. Tetőtér-be­építéssel kétszintes lesz az új szálláshely, ahol alkalomadtán egy-egy teljes osztály elfér majd a falak között. Amikor pedig ré­szünkről kihasználatlan a létesít­mény — mint tettük már eddig is táborunkban — idegeneket foga­dunk némi bevétel reményében. Hiszen a mai, szűkösebb világ­ban nekünk is minden pénz jól jön működésünkhöz, fejlődé­sünkhöz. — S mi az, amiről még csupán beszélgetnek? — Szóba került már nálunk is a 12 osztályos iskolává történő átalakulás, s valószínű, hogy előbb vagy utóbb megvalósul a terv. Elképzeléseink azonban egyelőre csak bontakoznak. Ké­sőbb mondhatok róla magam is többet. Gy. Gy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom