Heves Megyei Hírlap, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-07 / 261. szám
2 VILÁGTÜKÖR HÍRLAP, 1991. november 7., csütörtök Vance Jugoszláviáról: „A világ legsúlyosabb válsággóca” A német kormány továbbra is amellett van, hogy ne odázzák el a kiszakadni kívánó jugoszláv tagköztársaságok nemzetközi elismerését, de változatlan marad az is, hogy Bonn nyugat-európai partnereivel együtt kívánja megtenni ezt a lépést — közölte tegnap a Bundestagban Helmut Kohl. A német kancellár elmondta, hogy a római NATO- értekezlet egyik témája Jugoszlávia lesz, s üdvözölte az EK- külügyminiszterek hétfői határozatát a szerb tábort sújtandó gazdasági szankciókról. Kedden éjjel gránáttámadás érte a vajdasági Apatint, valószínűleg a Duna túlpartján levő horvátországi településről. Az akció fontos fejlemény: a harcok Sid után most kiterjedhetnek erre a vajdasági településre is. Zentán kedden késő este még tartott a háborúellenes tüntetés. A zen- tai behívottakat — akiknek csak mintegy harmada jelent meg a mozgósításra — hazafiatlanság- gal vádolta a területvédelmi parancsnok, a tüntetők viszont hangoztatták, hogy nem engedik megosztani a polgárokat magyarra, szerbre és horvátra. Cyrus Vance, az ENSZ főtitkárának jugoszláviai különmeg- bízottja kedd esti megérkezése után kétórás megbeszélést folytatott Budimir Loncar szövetségi külügyminiszterrel. Vance kijelentette, hogy Jugoszlávia jelenleg a világ legsúlyosabb válsággóca. A felek elsődlegesen a politikai rendezés, s ezen belül is az ENSZ szerepvállalása lehetőségeinek szentelték figyelmüket. (MTI) Robert Maxwell különös élete és halála Robert Maxwell nemegyszer büszkén mesélte, hogy távolról sem volt született milliomos: koldusszegény, csehországi zsidó família fiaként egyetlen szobában élt a népes családdal. A sanyarú sorból, a németek elől Angliába menekült, s onnan futotta be meredek ívű, drámaian befejeződött pályáját. Árverésen Lenin koporsója? A szovjet belügyminisztérium tegnap „alaptalannak és valótlannak” minősítette a US Forbes Business Magazine-ban megjelent értesülést, amely szerint a Lenin földi maradványait tartalmazó koporsót árverésre bocsátják 15 millió dolláros kikiáltási áron. Tegnap reggel a TASZSZ szovjet hírügynökség közölte a hírt, majd később visszavonta azt. Néhány óra múlva megjelent a belügyminisztérium cáfolata. Washington figyelmeztetett... Az Egyesült Államok már június végén figyelmeztette Mihail Gorbacsov szovjet elnököt a lehetséges puccs veszélyére, és neveket is tudomására hozott a készülő puccsal kapcsolatban — állítja legújabb számában a Novoje Vremja. A szovjet hetilap Bessz- mertnih volt szovjet külügyminisztert idézi, aki kijelentette, hogy június 20-án Berlinben ilyen értelmű információkat kapott amerikai kollégájától, James Bakertől, és haladéktalanul továbbította azokat Gorbacsov- nak. Kuvait lokalizálva Kuvaitban tegnap elfojtották az utolsó égő olajkút lángjait is — jelentette be ünnepélyesen a kuvaiti kormány. A kuvaiti államfő a burgani olajmezőn jelképes gombnyomással fojtotta el az utolsó tüzet, egy olyan kút lángjait, amelyet az alkalomra gyújtottak meg újra, miután egyszer már kioltották. Az utolsó kút lángjait egy kanadai brigádnak sikerült megfékeznie. Bush halasztott George Bush amerikai elnök elhalasztotta a Japánt, Dél-Ko- reát, Szingapúrt és Ausztráliát érintő, a hónap végére tervezett körútját. Bush útja eredetileg november utolsó napjaiban kezdődött volna és a Hawaii-szigeteken fejeződött volna be, ahol az amerikai elnök részt kívánt venni a Pearl Harbour megtámadásának 50. évfordulója kapcsán rendezett ünnepségen. Maxwell szegény származása mellett azt is szívesen emlegette, hogy még középiskolát sem végzett, de kiváló intellektusát már a háború alatt a brit hadsereg hírszerzésénél hasznosította. Azt követően pedig az üzleti világban, elsősorban a sajtóban, amelynek az angol nyelvterületen — az ausztrál Rupert Murdoch mellett — egyik, ha nem is tisztelt, de elismert fejedelme lett. Míg adott esetben, „díszként” megvásárolt, alapított minőségi (és ráfizetéses) lapokat is, mint például a londoni The European, elsősorban a nagy példányszámú, így nagy hasznú bulvársajtó érdekelte: szexszel, bűnügyekkel és egyéb „szenzációkkal” szolgáló milliós példányszámú angliai újságjai, a Mirror-la- pok óriási hasznot — s nem csekély gazdasági és politikai befolyást — hoztak tulajdonosának. Maxwell azután világszerte adott-vett lapokat, folyóiratokat, sajtóvállalatokat, kiadókat — néhány újságot újabban Kelet-Európábán is. Legutóbbi nagy szerzeménye a nagy múltú New York-i bulvárlap, a Daily News volt, amelytől tulajdonosainak az alkalmazottak hosszú sztrájkja miatt kellett megválni- ok. Maxwell a sztrájkolok megmentését ígérve megvette a lapot — azután részben sikeresen megvalósította azokat a könyörtelen takarékossági intézkedéseket, amelyek ellen a korábbi sztrájk irányult. Maxwell gyakran vakmerő, s még munkatársai számára is áttekinthetetlen üzleti műveletei következtében újabban mind súlyosabb gondok jelentkeztek, milliárdos adósságainak rendezésére a sajtómágnás újabb eladásokra kényszerült. E számára szokatlan gondok állhatnak egy esetleges öngyilkosság mögött. A másik ok Seymour Hersh, az ismert amerikai újságíró minap megjelent könyve lehet. A nagy feltűnést keltett kötetben a Pulitzer-dijas szerző azt írta, November 7. Gyász vagy ünnep? Bajban van az egykori birodalom: ünnep, gyász, vagy csak egyszerű hétköznap november hetedike? Annyi biztos: most is munkaszüneti nap lesz, de aligha hasonlít a régi, ismert koreográfiával megrendezett nagy ünnepre. Szentpétervárott, a Palota téren maga I. Péter és a cári család is „megjelenik”. A veteránok és a hithű kommunisták az Auróránál gyülekeznek majd. Előre bejelentett gyűlésükön vörös zászlókkal körbevéve emlékeznek meg a 74 évvel ezelőtti hatalom- átvételről. Moszkvai társaiknak csak délután, és akkor is a belvárost körülölelő nagykörúton kívül, távol a Kremltől engedélyezte a főváros radikális polgármestere a gyűlésezést. Biztos, ami biztos, a Vörös teret jó előre lezárják. hogy Maxwell kapcsolatban állt a Mosszad, az izraeli titkosszolgálat vezetésével, s mind neki, mind az egyik, tulajdonában lévő Mirror-lapnak szerepe volt a Va- nunu-ügyben. Mordehaj Vanu- nu izraeli technikus volt, aki a szigorúan titkos izraeli atomfegyverprogramban dolgozott, majd Londonban eladta ismereteit, leleplező fotóit a sajtónak. Mint Hersh az izraeli titkos- szolgálat egy volt munkatársára és más tanúkra hivatkozva írta, a Mirror egy szerkesztője — Maxwell utasítására — valótlant állítva próbálta lejáratni Vanunut, sikertelenül. Amikor azután a konkurens Sunday Times közölte Vanunu leleplezéseit, a Mirror-ember megsúgta az áruló rejtekhelyét Izraelnek. A Mosszad Vanunut Rómába csalta, onnan titokban Izraelbe szállították, s ott elítélték. Maxwell és a Mirror-lapok cáfolták Hersh állításait, és rágalmazásért beperelték. A főszereplő szerkesztőt mindenesetre Maxwell (hazudozása miatt) a múlt héten elbocsátotta. Seymour Hersh, aki három évig dolgozott a Vanunu-Max- well-üggyel is foglalkozó könyvén, kijelentette az MTI washingtoni tudósítójának: nem hiszi, hogy a rágalmazási perekre sor kerülne, hiszen Maxwell is tudja, mi az igazság. Most, a sajtófejedelem drámai halálával az ügy rejtélyesebb, mint valaha. (MTI) f AKCIÓ! AKCIÓ! ' TEMPÓKER-AKCIÓ! Minden héten csütörtökön más-más árukból vásárolhat rendkívül olcsó áron a TEMPÓKER Diszkont üzleteiben. November 7-én a téli finomságok készítéséhez kínálunk: 1 kg-os csomagolású rizst 43 Ft-ért 250 g-os őrölt borsot 121 Ft-ért 1 kg-os szegedi paprikát 420 Ft-ért 500 g-os majoránnát 270 Ft-ért 10 g-os majoránnát 7,50 Ft-ért 500 g-os köménymagot 155 Ft-ért 25 g-os köménymagot 9,60 Ft-ért —---------— A o lcsóbb az uj KONIXBRIKETT — Változatlan fűtőérték — Kedvezőbb égési tulajdonság — Kisebb koromképződés KONIX = NINCS KOROM Üzleteinket megtalálja: — Egerben a Piaccsarnokban és a Szvorényi út 54. sz. alatt, — Gyöngyösön a Mérges út 13. sz. alatt. Ne feledje, hogy minden héten csütörtökön 3 nap olcsóbban csak a TEMPÓBAN! — Egerben a Kallómalom út 88. sz. alatti TEMPÓ Prizmában november 7-én, csütörtökön női cipőt és csizmát 10 %‘Ual olcsóbban kínálunk + egy cipőtisztítót ajándékba adunk! Keresse fel a TEMPÓKER üzleteit, minden héten érdemes! November 1-jétől művi kiszolgálás esetén 10 %, viszonteladóknak 15 % árengedmény! Dorogi Szénbányák RT. BRIKETTÜZEM / Kihelyezett ülés Alatkán (Folytatás az 1. oldalról) Felmerült a terv, hogy bevezetnék Alatkára a vizet, de az ülésteremben a hallgatóság közül többen „beszóltak,” miszerint nekik ugyan nem kell víz, nem is kérdezték meg őket, pénzük sincs, különben is sokan már fúrtak kutat, amely egy csomó pénzbe került, úgyhogy nem kell vízvezeték. Már ezután a falugyűlésbe áthajtó képviselő-testületi ülés új irányokat vett, hiszen a terv megvalósításának mikéntje helyett az állt a vita centrumában, kell-e egyáltalán víz. — Mi lesz, ha a hevesi részre bevezetik, és akkor a boconádiak kannával elviszik a vizet? — merült fel a kérdés, és erre aztán senki nem tudott mit mondani. Néhány vélemény szerint csakis a vízért nem kellene egyesülni, hiszen az alapellátást a két ön- kormányzat együttműködés útján is megoldhatná. Végül is abban maradtak, hogy a tervek előtt kikérik minden egyes polgár véleményét. Ezután a november 30-i közmeghallgatás előkészítése került terítékre, valamint különböző indítványok. Meg kell jegyeznünk, hogy az egyik indítvány keretében Horváth László, Pölyhe István, és Fehér István képviselők lemondtak tisztelet- dijukról a város nyugdijasklubjá- nakjavára. (ha) Önkormányzati ülés Füzesabonyban (Folytatás az 1. oldalról) Ezt azzal indokolta, hogy a törvény lehetővé teszi: a kommunális beruházás céljára teljesített befizetéseiket a polgárok levonhatják a helyi adójukból, s így az önkormányzat több évre megfoszthatja magát egy jelentős bevételtől. így ésszerűbb a vállalkozókat érintő helyi iparűzési adó kivetése, amely a nettó árbevétel két ezreléke. Jeszenszky István azt is elmondta még, hogy erre az adózási formára azért van szükség, mert működtetni kell az intézményeket, s több helyütt szükség van közmű- fejlesztésre, útkarbantartásra és -felújításra. A rendelettervezetet a képviselők elfogadták, kihirdetéséről a jegyző gondoskodik majd. Az ülés hátralévő részében szó volt az önkormányzat idei hitel- felvételi lehetőségeiről. A testület úgy döntött, hogy a szükséges összeget a füzesabonyi takarék- szövetkezettől veszik fel. Majd dr. Pásztor József polgármester beszélt arról, hogy a közelmúltban tartott rendkívüli önkormányzati ülésen módosították a szervezeti és működési szabályzatot, s létrehozták a tanácsnoki intézményt. Javaslatot tett az állandó bizottsági tagok és a tanácsnokok költségtérítésére, a képviselőtársak két változat közül választhattak. A napirendi pontok közül utolsóként a polgármesteri hivatal dolgozóinak béremelése került sorra. Jeszenszky István előteijesztő elmondta, hogy az Országgyűlés várhatóan még az idén elfogadja a „köztisztségviselők jogállásáról” szóló törvényt, eszerint az érintetteket megillető munkabér lényegesen magasabb a jelenleginél. De ahhoz, hogy a bérszínvonalat Füzesabonyban is elérhessék, nagyarányú, 40 százalékos emelés szükséges. Ez egyszerre lehetetlen, így a több lépcsőben való megoldást szorgalmazta a pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke. Ä testület határozata értelmében az első emelés december 1-jétől történik, a többiről pedig még az idén döntenek. Végül a képviselők lakosonként két forint hozzájárulást szavaztak meg a Nemzeti Emlékhely Alapítvány javára, és engedélyt adtak Szajlai Csaba képviselőnek arra, hogy a művelődési tárcának adatokat szolgáltathasson a Géniusz Alapítványról. A„gázügy” A füzesabonyi testület tagjai várták a besenyőtelki polgármestert és jegyzőt, mivel még nem született megállapodás a két település vezetői között arról: Besenyőtelek mennyiért csatlakozhat a gázvezetékhez. írásos ajánlat ugyan érkezett, de Abonyban nem értették, személyesen miért nem jöttek el, hiszen a települést érintő fontos kérdésről volt szó. Az esettel kapcsolatban megkerestük Besenyőtelek polgármesterét, aki elmondta, korábban szóban ugyan kapott tájékoztatást az ülés időpontjáról, s arról, hogy várják, de meghívót nem kapott. Molnár Zsolt V Mély fájdalommal N tudatjuk, hogv PATAKI ISTVÁN az Egri Borkombinát és Intervitec Kft. dolgozója 47 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatásáról később intézkedünk. A gyászoló család y A gyászoló család ^ és a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság mély fájdalommal tudatja, hogy LÉNÁRT JÓZSEF ny. r. őrnagy életének 60. évében tragikusan elhunyt. Temetése 1991. november 8-án, pénteken 11.30 órakor lesz az egri Rozália temetőben. r/---------------------------------^ V Köszönetét mondunk N mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, akik felejthetetlen halottunk özv. CSUHAJ SÁNDORNÉ temetésén megjelentek és fájdalmunkat részvétükkel és virágaikkal enyhíteni igyekeztek. Leánya és a gyászoló család