Heves Megyei Hírlap, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-06 / 260. szám

4. UADI/AMT HÍRLAP, 1991. november 6. ;--------------­s zerda Lassan fél évtizede ismerem Kovács Ádámot, a rákkutatót. Tanúja lehettem vívódásainak, töprengéseinek, útkereséseinek, csatározásainak. Nemcsak szem­lélőként, hanem együttérző, méltató, azonosuló újságíróként is. Alapállásommal kétségkívül kiváltottam a konzervatív tudo­rok rosszallását. De hát az ilyes­féle soha nem zavart, mert sejtet­tem, hogy ki oldalán az igazság. Szerencsére nem maradtam ma­gamra, hiszen szépszámú egri vélekedik így. ók legutóbbis — október 25-én — tapssal köszön­tötték a megyeszékhely helyőr­ségi klubjában megrendezett nyilvános riporton. Jó néhányan jártak már e körben, de ilyesféle elismerés eddig csak neki dukált. Vendéget is hozott magával, Szabó Sándort, a Biofarm Kft. manager vezetőjét, a Gyógysze­rész Kamara elnökét. Jelezte: az érdeklődők tőle is kérdezhetnek, s az se baj, ha véleményük nem egyezik. Legalább vérbeli vita formálódik. így is lett. Rögvest kiderült, hogy két azonos célért munkál­kodó ember jó értelemben vett, nemes töltésű indulatai csaptak össze, s a közönség eljátszhatta a döntőbíró szerepét. A feltaláló — ezt már meg­szoktuk tőle — szárnyalt, gondo­latait frappáns, képszerű köntös­be öltöztette. Nyíltan beszélt v- nagyszabású vállalkozásának pillanatnyi anyagi nehézségeiről, s hevesen ostorozta a gáncsosko- dókat, a csakazértis maradiakat. Kollegája — stílulosan áthidalva kétféle funkciójának ellentmon­dásait — arra utalt, hogy körül­belül egy esztendő múlva gyógy­szerré nyilváníthatják a Cellada- mot. Mindenki fellélegzett, de az­tán következett a valóság zára­déka. Az, hogy a tudomány kép­viselői feltételt is szabnak. Még­hozzá azt, hogy a citosztatiku- mok káros mellékhatásainak enyhítésére, s a pozitív mozzana­tok erősítésére használják egy ideig. Ezzel a tehertétellel birkózott az ötletgazda, aki most is — akár­csak máskor—biológiai hitleriz- musnak minősítette az egészsé­ges sejteket is pusztító, s az im­munrendszert is bombázó eljá­rásmódot. Társa higgadtan érvelt, s a dis­kurzusba — meglehetősen szangvinikusan — beavatkoztak a jelenlévők is. Többek között azok, akiket régebben menthe­tetlennek minősítettek, s még most is élnek. Olyannyira, hogy fél évtized múltán — így summáz az orvosi regula — gyógyultnak is nevezhetők. Azt is hangoztatták — ezt magam is kiemeltem bármelyikünknek szuverén joga hogy önmagával rendelkezzen, s döntsön arról, hogy kinek az ajánlatát fogadja el, elutasítva az állami egészségügy bábáskodá­képest „Csau” egy demokrata volt. A világ válságban van. A ma­gyar emberre sokkhatásként ne­hezedik a munkanélkülivé válás lehetősége, a nyugdíjasok tengő- dése, stb. Ez világjelenség, es a világból csak csurran, cseppen. Itthon kell elkezdeni, újraszer­vezni dolgainkat és dolgozni. Nem hiszem, hogy erre a kihí­vásra helyes reagálás például a szőlő fel nem vásárlása, a szőlő­tőkék kivágása! És ezután majd bevetik bürökkel? Hisztérikusan nekiugranak a színháznak is. Nincs rá szükség? Hát, nincs! Mint ahogy nincs szükség lakásra sem! Elég egy te­rem, ahol sorbarakják az agya­kat. Sok ilyen fölösleges dolog van! De hát a színház az élet mi­nőségének mérője, fejlett ország anélkül nem létezhet. Ugyancsak megbánta a válto­zást a könyvkiadás is. Amikor el­jött az ideje, hogy mi, Nyugatra menekült költők is jelentkez­zünk, kiderül, hogy senki nem akarja. Marad továbbra is a ho­mály, „mert aki elment, az nincs többé!” — így mondták a Kádár- rezsimben. Még a nagyhírű Szerb Antal is ezt hirdette. Bizo­nyítani szeretnénk, hogy va­gyunk. Arra törekszünk, hogy elfogadjanak minket. Eddig nem jutottunk szóhoz. Kiadtak ugyan egy antológiát 7000 példányban, több mint egy évtizeddel ezelőtt, és 6000-et rögtön Nyugatra küldtek. Ezt így terveztek meg! Elfogadom azt is, hogy egy új re­zsimnek nem feladata az irodal­mi értékek felkarolása. De leg­alább legyenek kiadók, akik vál­lalkoznak rá. Nem olyanok, mint a Szépirodalmi, amelyik 150 ezer forinttal becsapta Kemenes Géfin Lászlót is. Gyűjteményes kötetem 2000 példányban jelent meg ezekben a napokban, Székesfehérváron. Remélem, eljut mindenhová, és nem kell házalnom vele, mint azt az egyik jónevű költő teszi, aki 500 példányt megvásárolt, s járja vele az országot. Mert a kiadás­nál csak a terjesztés rosszabb eb­ben az országban. Mi, Arkánisták nem akarunk lángoszlopok lenni, csak azt sze­retnénk, hogy fogadjanak el minket. Tudjuk, több író van Magyarországon, mint olvasó. Mégis reménykedünk, hogy az új rezsim a művészet melle áll, s nem elégíti ki őket az udvari köl­Budapesti Tavaszi Fesztivál - 1992 A jövő évi Budapesti Tavaszi Fesztivál első, beharangozó saj­tótájékoztatóját tartottak meg a napokban a Kongresszusi Köz­pontban. Mint elhangzott, az idei „tűzoltófesztivár helyett 1992-ben egy jól előkészített, tu­risztikailag is kedvezően értéke­síthető rendezvény várható. Ez utóbbi azért lényeges, mert a szervezők szeretnék, ha a feszti­vál azt az eredeti célt is betöltené, hogy a tavaszi időszak kihaszná­lásával meghosszabbítsa a turisz­tikai szezont. A rendezvény fi­nanszírozása mindig komoly problémát jelentett. S bár ez jö­vőre sem lesz másképp, az azért biztató, hogy a kormány végül is nem szünteti meg az Idegenfor­galmi Alapot. A kabinet jelenleg 1 milliára forintot javasol jóvá­hagyni, ami azonban lényegesen elmarad az Országos Idegenfor­galmi Hivatal 1,8 milliárd forin­tos igényétől. Kardos Kázmér, az OIH elnö­ke a sajtótájékoztatón az idegen- forgalom eddigi alakulásáról is beszámolt. Mint elmondta: az ágazat eddig évente mintegy 20 százalékos fejlődést produkált, ami azonban már sokáig nem tartható. Az idei év első kilenc hónapjában a tavalyi hasonló időszakhoz képest 10,6 száza­lékkal kevesebb — csaknem 26 millió — látogató érkezett az or­szágba. Örvendetes azonban, hogy az eltöltött vendégéjszakák szama 19,7 százalékkal emelke­dett. Az ágazat januártól augusz­tusig 376,6 millió dolláros aktí­vumra tett szert, ami 61 száza­lékkal magasabb az előző év azo­nos időszakának eredményénél, sőt, ez az összeg már 10 százalék­kal meghaladja az elmúlt eszten­dő teljes konvertibilis többletét. Az előrejelzések 1991 végére 450 millió dollár többletet is reá­lisnak mutatnak. A szállodavállalatok privati­zációjáról szólva Kardos Kázmér kijelentette: a magyar szálloda- láncok annak idején a közös költségviselés alapelvén jöttek létre, vagyis az erősebb egységek eltartották a gyengébbeket. Most ugynezen megfontolásból nem lehet a szállodákat egyen­ként, hanem csak egészükben privatizálni — erre az eredmény­re jutottak egyébként a privatizá­ciós javaslatokat kidolgozó kül­földi tanácsadók is. Nagyot változott a világ azóta, nem olyan már, mint négy éve volt. Hat milyen is a mi világunk? Valóban olyan rossz, ahogyan mi látjuk? Ez az út közepe, eleje, vé­ge, vagy mi? Mi ez a mi kis váro­sunk? Kérdezem Vitéz Györgyöt patakparttól Dobó térig, fag­gatom a színháztól patakpartig, a kitörő fényben október 24-en és reggel, amikor a hegyek fe­lett feltűnő napot nézzük. „ Nyomasztó éjszakák kísértet­tek évekig. Azt álmodtam, hogy az útlevelemet elveszítettem, vagy a pénzem fogyott el, és nem tud­tam új repülőjegyet vásárolni. Aztán jöttek a rendőrök... Bor- - zalmas álom volt. Borzalmas, hogy itt rekedtünk, nem tudunk kirepülni ebből az országból. Egy éve mindez megszűnt. Be­szélgettem erről más menekül­tekkel is, mindnyájan felszaba­dultak ebből a nyomásból. A menekült szót használtam. Igen, ránksütötték, hogy emigránsok vagyunk, pedig menekültünk 1956-ban, nem önszántunkból hagytuk itt az országot. Ma divat visszatérni! Sokan jönnek a kitüntetésekért, ünne­peltetik magukat. Ismerek én is olyan marhat, aki kalandvágyból hagyta el Magyarországot a 60- as evekben, s velem csak angolul volt hajlandó beszélni Kanadá­ban. Tört magyarsággal vissza­szivárog ő is, hogy valamit le­akasszon. Egy éve úgy jövök ide, mintha egy nyugati országban érne föl­det a gép. Nem járok csukott szemmel és csukott füllel. Sok mindent tudok az itthoni bajok­ról és kételyekről. Még az ország nem veszítette el az esélyét egy uj rend megalakítására, bár már közel áll hozzá. Az értelmiség újra csomagol, megy Nyugatra. A számítógép- technika területén nagy veszte­séget szenved az ország naponta. De mennek az orvosok, kutatók is. Egyelőre csak ideiglenesen, de tudjuk, ez a helyzetváltozás végleges lesz. Pedig itthon kelle- . ne magunkat megmenteni, mert az ország magától elkorhad, és harmadik világ lesz belőle. Ezt a folyamatot csak értelmes emberek akadályozhatják meg. Szerencsére azoKból még van szép számmal. Itt, Egerben a polgármesteri hivatalban ko­moly emberekkel beszélgettem, például Mészáros Györggyel, aki rendkívül tájékozott irodalmár. Vele lehet beszélni, szót érteni, fez a múltban nem így volt. Jött egy elvtárs a megyéim, vagy a vá­rostól, aki még könyvet sem ol­vasott, nem hogy írt volna. Ahogy járom a városokat, lá­tom, ez az ország a háborús pusz­títás és a kommunisták'56-os ta­rolása ellenére épült, szépült, fej­lődött. Lehet, hogy a Horthy-hű emberek, akik ugyancsak jelen vannak ezekben a napokban, jobban felépítették volna Ma­gyarországot. Lehet. De nem biztos! Látom én is Egerben a kom­munisták tábláit a falakon, és kérdezem: mit keresnek ott? Ha belegondolok, vidéken minde­nütt maradt belőlük jócskán. Pesten, ahogy kihúzták a párt alól a szőnyeget, eltűntek. Fi­gyelmetlenség ez, vagy indoko­latlan kompromisszum? Oda kell pedig figyelni rájuk, mert ve­szélyesen itt vannak közöttünk. Nem szeretem hangoztatni a vé­leményemet, de úgy érzem, hogy egy évvel ezelőtt egy hét alatt tudták volna visszaállítani a régi rendet, s most 4 hétre lenne szükségük. Az emberek józan ítéletében kell reménykedni. Mert a kommunista pártot nem lehet a demokráciában betiltani. Sőt! Ha valamelyik őrült azt mondja, hogy megszünteti a par­lamentáris rendszert és diktatú­rát vezet be, csak válasszák meg, akkor még az is megtörténhet. A nép józan ítéletében bízunk, hogy nem szavaznak ilyen őrült­ségre. Európának ebben a tér­ségben nagyon erős barrikádjai vannak a kommunizmusnak. Romániában lassan-lassan kide­rül, hogy a mostani rendszerhez Kompromisszum vagy megalkuvás? Kovács Ádám nem adja fel sát, a személyes elhatározások direkt irányítását. Aztán az is tisztázódott, hogy ez a szer — már nem vitatható kí­sérleti dokumentáció bizonyítja — kitűnően alkalmazható, az ér­rendszeri megbetegedések meg­előzésére, az ilyen jellegű pana­szok enyhítésére, az időskori problémák elviselhetővé tételé­re. Az utóbbiakra annál is in­kább, mert a közérzetet is javít­ja, növelve természetesen az ellenálló képességet. A meghívottak felvetették: mi lenne, ha olyan részvénytársaság alakulna, amelyhez bárki csatla­kozhatna anyagilag, s az így ösz- szejövő tőke fedezhetné a pilla­natnyi hiányt. Egyöntetű igenlés volt a vá­lasz. Valamennyien jelezték esetleges csatlakozásukat, hang­súlyozván, hogy pénzügyi bukta­tók miatt nem szabad, nem lehet tovább vesztegelni, hiszen 12 hó­nap alatt mintegy 35-40 ezer ha­zai polgár lesz áldozata ennek a most még legyőzhetetlennek tű­nő kórnak. A fő dilemma persze nem ol­dódott meg. Nem is azért gyűltek össze az Egri Egészség- és Kör­nyezetvédő Egyesület tagjai és mindazok, akik változatlanul nyitottak az újra, a világot előbb­re vivő kezdeményezések befo­gadására. Ők csak azt nyomatékolták, hogy a meccsnek nincs vége, épp ezért megtorpanni, visszalépni kár, sőt vétek lenne. A ritka adottságú, az ismét fel­töltődött kutató érzékelhetően hálásan nyugtázta ezt a reagálást, ^ s kijelentette: már az is nagy do­log, hogy eddig eljutott, fezért nem ismer olyan holtpontot, amelyről ki ne lendülne. Kötele­zi erre mindenekelőtt segítő­szándék, a bajba kerültek felka­rolásának soha nem szűnő óhaja. S csak legutolsóként az a szub­jektív óhaj, hogy bebizonyít­sa: Jusztícia végül is mellé áll majd. fez a fontos, mert a könyörte­lenül közelítő Vég szorításától vergődők, s azok, akik majdan erre a sorsra rendeltetnek, nem okosnak látszó szavakba burkolt majdhogy semmire számítanak, hanem valódi medicinát várnak. Elsősorban tőle... Pécsi István A helyőrségi klubban Ducsai Zoltán színes grafikái Az egri helyőrségi klub és a Hevesi Napló galériájában ka­pott nyilvánosságot Ducsai Zol­tán huszonnyolc színes grafikája. A művész huszonhat éves, tanár, és nem először szerepel tárlaton. Ha a költő elmondhatta ma­gáról, hogy „csak én tudok ver­semnek hose lenni” (Babits Mi­hály), akkor ezt a mondatot nyu­godtan ideilleszthetjük ennak a beszámolónak az élére, mert nyugtázni szeretnénk ezt a moz­galmas anyagot, ezt az őszinte és minden ízében dinamikus vallo­mássorozatot. Ducsai Zoltán minden lapján, minden ötleté­vel, minden egyes rajzos meg­mozdulásával, szín-ütköztetésé­vel önmagát mondja el. Nem­csak azzal, hogy az ábrák tenge­lyébe állítja önmagát, az őt szim­bolizáló alakzatot, legyen az gyertya, fű, fa, virág, emberután­zó ámyékszerűség, akár a jelen­ből, akár a történelemből, le egé­szen a görög mitológia istenvilá­gáig, vagy fel egészen a techniká­val ma még utol nem ért, de már képzelettel követhető távlatáig: a homo sapiens, a homo ludens, vagy éppen az az öntudatos vala­ki, aki még a jövőben, de nem korszerűtlenül szeretné megva­lósítani, kifejezni, felépíteni Ni­etzsche übermensch-álmát. Vagy valami mást, de túl a köz­napin. Ha valaki ezek után a megálla­pítások után talán szertelenség­gel vádolná a festő-grafikust, szelíden elterelnénk ettől a szán­dékától. Mi sem áll távolabb a fiatal művésztől, mint hogy szer­telen legyen. Minden egyes ábra tartóoszlopa is egyben annak a vallomásnak, amit teljes őszinte­séggel, a fiatalság olykor talán meglepően gyanútlan kitárulko­zásával rak elénk. Magától érte­tődő, hogy önkörén belül azt tartja fontosnak, közlendőnek, alkotássá érettnek, ami benne végbemegy. Amiről ösztönei, a tudatalatti világ, az egymásba fo­nódó élmények, átélések, áttű- nések, fel-felhullámzások, meg­történt, vagy megtörténendő események fodroznak, képi alakzattá sűrítenek. Itt színek, vonalak, pontok, indák, formák, virágok, tövisek, geometriai lát­ványok is felsorakoznak, mutat­va összefüggéseket, értelmezhe­tőségeket, olykor nemcsak egy irányban, de jól összehangoltan ahhoz, hogy nem tudunk elmen­ni előttük érzéketlenül. A közé­pen álló és mindennek kiinduló- és végpontjául szolgáló önjelzés a szüloapja, vagy -anyja mindan­nak, ami ötletként köréjefonó­dik, „ránépesül”. Az ötletekét talán azért nem ruházzuk fel ma­gunkban önálló élettel, mert Du­csai képzeletében ma él egy olyan naprendszer, amely önál­lóan, a saját képzeletbeli határa­in belül, öntörvényű pályán mo­zog, ezzel is fedezve őt minden káros, vagy megtévesztő befo­lyás ellen. Mert lehet kifogásolni nála azt, hogy rendkívüli, ám szeretetteljes önzéssel zár min­dent magába, maga köré. Csak magára pazarolja több száz for­más-szellemes jelzését, odara­gasztja a lélektan törvényei sze­rint sokféleképpen, vagy csak egyféle-formán magyarázható színeit, rajzait, hogy aztán kifes­sék: mindaz az erő, ami ebben az emberben a jelen pillanatban vulkánszerűen veti ki magából az asszociációkat, a képzetek társí­tásának, magyaráznatóságának olyan mozgását lökve ki a pályá­ra, ahol kétségek nem találhatók, izgalmak, megértenivalók annál inkább. S ha már a lélektant említet­tük! Mindig is örömünkre szol­gált, ha a szétmorzsolódó évek­ben rácsodálkozhattunk olyan egyéniségre, akit nem kellett ma­gyarázni, akit az első látásra be­fogadtunk. Ducsai Zoltán ilyen. Szimbolikájának gyökereit ne­héz félreérteni, annyira az ösztö­nök mélyéről meríti feldolgo­zandó lelki, szellemi matériáit. Ábráinak ad ilyen és olyan cím­kéket, hivatkozik az alvilági iste­nekre és egyéb, általunk csak fé­lig sejtett, de a művészben igen­csak uralkodó hatalmakra, akik mozdítják minden kézvonását. Akár ecsethez nyúlt, akár a ceru­zához. Ha némi aggodalom tá­mad bennünk a folytatást, a pá­lyát illetően, az talán azért szólal meg bennünk, mert az ilyen egyéniségek — éppen belső fe­szültségei, magánya, látszólagos túlkompenzáltsága miatt is — ki vannak téve nagy robbanási ve­szélyeknek. Ez a bizonyos önkö­rén belül történő megtelepülés átcsaphat egy kényszerítő kiván­dorlási vágyba, ahol mindent megtagadva, mindent ellenkező­jére ragozva megjelenhetik a kí­sértés: elszakadni minden reali­tástól, átvándorolni oda, ahol az ötletek önmagukban élnek, és komoly irányítás nélkül járják — fék nélkül — azt a táncot, amely az egyéniséget üressé taposhatja. Sok fegyelmet kívánunk — most még van — és sok türelmet — most is szükséges, a jövőben még inkább — a művésznek önmagá­hoz, hogy éppen a nagyszerű le­hetőség ne pusztuljon el benne. Mert a vulkán akkor igazán iz­galmas látvány, ha bámulatos fü­zével szórakoztat, mielőtt hamu­vá válna minden. Farkas András A természettudományi kutatások támogatására Teleki Sámuel Alapítvány A természettudományi kuta­tások támogatására Teleki Sá­muel néven alapítványt hozott létre a Magyar Földrajzi Társa­ság és a Magyar Tudományos Afrika Expedíció két kft.-vel együtt. Céljuk, hogy anyagilag segítsék hazai és külföldi expedí­ciók lebonyolítását és a kutató-, gyűjtőutak eredményeit bemu­tató tudományos, ismeretter­jesztő művek kiadását, filmek készítését. Az expedíciókat, kutatóia­kat a Teleki Sámuel Alapítvány és a Magyar Földrajzi Társaság expedícioszervező, tanácsadó irodája, a Nomád Szafari bonyo­lítja le. Felfedező, tudományos, kutató-, megfigyelő-, gyújtóia­kat, vízi és magashegyi expedíci­ókat szervez ez a vállalkozás, amely nyereségével az alapít­vány tőkéjét növeli. fegyik első akciójukként tá­mogatják az Elgon-program megvalósítását. Házi termé­szettudományi szakemberek ugyanis Kelet-Afrika egyik ke­vésbé ismert, 4000 méter magas tűzhányójának feltárását terve­zik. Elsőként az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Növénye rendszertani és Ökológiai tan­székének fiatal kutatói kívánják feltárni az Elgon-tűzhányó tér­ségének növényvilágát. Feltevé­seik szerint meg ismeretlen nö­vényfajokra és társulásokra is bukkanhatnak itt. A következő év elején indulnak, és több héten át kutathatnak majd Kenya és Uganda határvidékén az alapít­vány jóvoltából. A Szegedi Jó­zsef Attila Tudományegyetem Éghajlattani tanszékének kínai és az ELTE Térképtudományi tanszékének szaharai expedíció­jához szintén az alapítvány nyújt anyagi támogatást. A természetgyógyászat tévesztéséért Az Eurosana szőriét — angol — magyar vegyes vállalat egy új természetgyógyászati módszert, a homeopátiát kívánja elterjesz­teni hazánkban. A vegyes válla­lat szakemberei a napokban be­mutatót szerveztek. A módszer lényege, hogy nem szakít ugyan a gyógyszerek használatával, ám a gyógyításhoz igénybe veszi a szervezet természetes védekező rendszerét. Ehhez nagyhígítású, a betegséghez hasonló tüneteket kiváltó ásványi, állati és igen kis részben vegyi eredetű anyagokat alkalmaznak. Gyógyszel* lesz a. Celladam „Az ország önmagától elkorhad” Eaer vendéae volt Vitéz Gvörav költő Hullaszállítót kérek a színpadra! Sürgős! — üvölt a hangosbe­mondó a színház büféjében. Vitéz György beszéde elakad. „Ugye, ez csak játék?” — kérdezi. Négy évvel ezelőtti élményem ez. A ló­csiszár virágvasárnapjának főpróbája folyt. Pár óra múlva valaki megkérdezte tőle: kinek ad igazat a három főhős közül: annak, aki fejjel megy a falnak, aki mérlegel, vagy a mindenkori politikusok­nak, a Müllereknek? — Én nem tudok egyikkel sem azonosulni — mondja —, mert nálunk, Kanadában fogadok egy ügyvédet, és az visszahozza a lovam. Ez egy kicsinyke művelet, és nem kerül életek­be és több ezer idegsejtbe. Állunk megdermedve, alig értjük mondatait.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom