Heves Megyei Hírlap, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-05 / 259. szám
HÍRLAP, 1991. november 5., kedd SPORT 7. Megyei labdarúgó-bajnokság Kilyukadt a halászi háló A megyei labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában két rangadó mérkőzést is vívtak. A pontveszteség nélkül listavezető Füzesabony Gyöngyöshalászra látogatott, s a házigazdáktól mindkét pontot elrabolta. A Heves-Pétervására összecsapáson a hazaiak meglepő könnyedséggel fektették két vállra az eddig jól szereplő újonc gárdát. A szemre jó erőkből álló novaji csapat ezen a hétvégén sem talált magára, ezúttal Boldogon szenvedett vereséget. A recskiek viszont kezdenek felfelé kapaszkodni, legalábbis ezt sejteti a Sírok elleni győzelmük. A Tarnaörs-Poroszló meccsen bekövetkezett pont- osztozkodás azt is jelenti, hogy a mezőnyben már valamennyi csapat játszott döntetlent. A mérkőzésekről a következő tudósításokat kaptuk: ben Gódor a saját térfelén elvesztette a labdát, s az indításból Fehér a 16-osról a hosszú sarokba lőtt, 0-1. A 47. másodpercben esett gól leblokkolta a hazai csapatot, és az első félidőben végig az éllovas akarata érvényesült. Á halásziak nagy erőfeszítéseket tettek az egyenlítés érdekében, de ez nem sikerült nekik a lestaktikát kiválóan alkalmazó vendégek ellen. Jók: Nagy K„ Szabó B., ill. Gál, Novák Z., Sima, Fehér. Ifik: 2-2. Tóth József Recsk — Sirok 2-0 (1-0) Recsk, 100 néző. V.: Mátyus (4), Dávid, Marton. Recsk: Hegyi — Rózsa, Kolozsvári, Bolyki, Klement, Bajkó (Szatmári), Maruzs, Lucza (Szabó AT, Kozma (Janosik), Csomós, Bencsik. Edző: Megyesi Ferenc. Sirok: Dávid — Harmati (Térjék), Szántai, Halász, Erdélyi B., Doktorcsik, Utassy (Szalai), Takács, Erdélyi F., Bujaki, dr. Jacs- manik. Edző: Ábuczki Béla. A régebben szebb napokat megélt két csapat találkozóján egy vitatott gól, illetve egy, a kapusról kipattanó labda döntötte el a két pont sorsát. Megjegyzendő, hogy a vendégek időnként durva játékukkal hívták fel magukra a figyelmet a küzdelmes mérkőzésen, amelyen megérdemelt hazai győzelem született. G.: Kozma, Csomós. Jók: Bolyki, ill. Erdélyi B. Ifik: 1-2. Megyesi Ferenc Heves — Pétervására 4-0 (1-0) Heves, 400 néző. V.: Jenei (5), Szántó, Kóczián. Heves: Farkas — Szalmási lódi), Réti L., Sági, Tóth T., ilmár, Szabó Cs., Tóth J. (Réti Cs.), Szabó Z., Balogh, Ötvös. Edző: Ridegh József. Pétervására: Kovács — Pap, Árvái, Ivády I., Ivády P., Kifusz, Földi, Fenyves, Bukrán, Ivády A., Berki. Edző: Bocsi Barnabás. Ritkán tapasztalható jó játék- vezetés mellett a hazai csapat kezdettől fogva támadó szellemben futballozott. Számtalan helyzetet dolgozott ki, és a második félidőre elfáradt vendégek csak szerencsével úszták meg a még súlyosabb vereséget. G.: Szabó Cs., Szabó Z., Balogh, Tóth J. Jók: Kalmár (a mezőny legjobbja), Tóth T., Szabó Cs., Szabó Z., Ötvös, ill. Kovács, Berki. Ifik: 2-0. Pataki László Makiár — Tenk 1-1 (0-0) Makiár, 150 néző. V.: Kovács (5) Nagy S., Márta. Makiár: Kiss — Bagi, Csomós, Alter, Hortobágyi, Kerékgyártó (Tyukodi), Smuczer, Pa- rádi, Bőgős, Szigetvári, Sike. Edző: László István. Tenk: Csukás — Berecz, Nagy, Bakos T., Káló, Vinczepap, Szabó (Bakos Gy.), Sasvari, Mud- riczki (Markóczi), Jónás, Kovács (Bodnár). Edző: Káló Mihály. Az első játékrész meddő hazai fölénye után kiegyenlítettebbé vált a játék, majd a 10 főre fogyatkozott hazaiak jutottak előnyhöz. Balszerencséjükre, nem sokkal a találkozó lefújása előtt a vendégek egy ritkán látható bombagóllal mégis elvitték az egyik pontot. A játék képe alapján a makiáriak közelebb álltak a győzelemhez. Kiállítva: Bagi (utanrűgásért). G.. Parádi, ill. Vinczepap. Jók: Kiss, Hortobágyi, Szigetvári, Smuczer, ill. Sasvári, Vinczepap, Nagy, Berecz. Ifik 3-2. Misz György Kompolt-Kál — Selyp 1-1 (1-0) Kompolt, 150 néző. V: Gombos (5), Polonkai, Bartos. Kompolt: Hajdú — Klein Z., Koródi, Ürmös, Báder F., Mága, Lakatos, Báder J. (Lázók), Farkas R., Rajnai, Farkas O. Edző: Klein Ferenc. Selyp: Nagy — Baranyi J., Ku- rucz, Szabafícs, Pásztor, Pádár (Makaria), Szabó G., Szabó R. (Hepp), Baranyi Gy. (Molnár), Molcsan, Kerepesi. Edző: Varga József. Nagy iramú mérkőzésen az első félidőben a házigazdák, a másodikban a vendégek kezdeményeztek többet. A helyzetek kihasználásával mindkét csapat hadilábon állt, így a döntetlen igazságos. G: Rajnai, ill. Kerepesi. Jók: Ürmös, Rajnai, ill. Ku- rucz, Molnár. Ifik: 4-4. Klein Ferenc Boldog — Novaj 2-1 A találkozóról nem kaptunk tudósítást. A bajnokság állása: 1. F.abony 12 12 — — 42-3 24 2. ESE II. 12 6 3 3 22-12 15 3. Selyp 12 6 3 3 17-7 15 4. Gy.halász 12 6 2 4 23-9 14 5. Heves 12 6 2 4 19-8 14 6. Poroszló 12 6 1 5 26-24 13 7. P.vására 12 6 1 5 21-23 13 8. Tenk 12 4 4 4 17-17 12 9. Boldog 12 5 2 5 11-17 12 10. Novai 12 5 1 6 17-16 11 11. Sirok 12 4 2 6 23-25 10 12. Domoszló 12 3 3 6 19-30 9 13. Recsk 12 4 1 7 11-25 9 14. Kompolt 12 2 4 6 13-32 8 15. Tarnaörs 12 3 1 8 15-25 7 16. Makiár 12 2 2 8 11-29 6 Klasszikus mozdulatok A hét végén rendezték meg Egerben a hagyományos Dobó István-kupa kardvívó II. osztályú versenyt, amely az idén első alkalommal Csányi Barna-emlékversennyé lépett elő. A Heves Megyei Vívószövetség és az Eger SE Vívószakosztálya által lebonyolított rendezvényen ott volt a magyar vívás teljes második vonala, érkeztek sportolók többek között a Bp. Honvéd, a Vasas és a Gödöllő színeiben. Mivel az OB I-es kardcsapat tagjai sérülés, illetve munkahelyi elfoglaltság miatt nem léphettek pástra, a házigazdákat fiatal sportolók képviselték, akik jól helytálltak. Az emlékverseny anyagi hátterét a megyeszékhely sportszerető közönségének összefogása biztosította. (Fotó: Szántó György) Dél-Afrika „titkos” döntése Ahogy előre bejelentették, a Dél-afrikai Köztársaság legmagasabb szintű sportvezetői vasárnap tanácskoztak az esetleges barcelonai olimpiai részvételről. A zárt ajtók mögött Johannesburgban lefolytatott kilencórás ülés eredményeképpen a döntés ugyan megszületett arról, hogy elfogadja-e az ország az 1992. évi ötkarikás játékokra szóló meghívást, de minderről a világ csak szerdán szerezhet tudomást. Sam Ramsamy, a Dél-Afrikai Olimpiai Bizottság (NOCSA) elnöke újságíróknak elmondta, hogy az eszmecsere gyümölcsöző volt, ám annak eredményéről csak szerdán egy díszvacsora keretében adnak tájékoztatást. Ennek oka egyrészt, hogy ezen a napon alakul meg hivatalosan a NÓCSA, másrészt a dél-afrikai sportvezetők a nyilvánosságra hozatal előtt a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal akarják tudatni döntésüket. Szakértők szerint minden jel arra mutat, hogy a köztársaság 32 évi szünet után ismét visszatér az olimpiai porondra. Az albert- ville-i téli ötkarikás szereplésről szintén a szerdai sajtótájékoztatón „hull le a lepel. Pingpong a gyermekvárosban Ma délután 3 órától az Egri Gyermekvárosban asztalitenisz-emlékversenyt rendeznek az intézmény fennállásának 26. évfordulója alkalmából. A sporteseményen olyan általános iskolások léphetnek asztalhoz, akik nem rendelkeznek sporttagsági könyvvel. Nevezni 14.30-ig a helyszínen is lehet. Pályázati felhívás Gyöngyös Város Önkormányzata pályázatot hirdet a SPORTLÉTESÍTMÉNYEK GONDNOKSÁGA VEZETŐI ÁLLÁS BETÖLTÉSÉRE A gondnokság feladata az önkormányzathoz tartozó sportlétesítmények fenntartása, gazdaságos üzemeltetése, sportági szakszövetségek működési feltételeinek biztosítása. Pályázati feltételek: — legalább középfokú iskolai végzettség, — sportmúlt (sportszakmai képesítés előny). A pályázathoz mellékelni kell: — iskolai végzettséget igazoló okmány másolatát, — esetleges sportszakmai képesítés igazolását, — egy hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, — szakmai tevékenységre is kiterjedő részletes önéletrajzot. Bérezés: megállapodás szerint, a vonatkozó jogszabályok alapján. A pályázat benyújtásának határideje: a megjelenéstől számított 15 nap. A pályázatot Gyöngyös Város Polgármesteri Hivatal Humán Közszolgáltatások Igazgatóságához (Gyöngyös, Fő tér 13. sz.) kei) benyújtani. / Női sakkozók Egyesített világbajnoki cím? A napokban véget ért női sakk világbajnoki döntő után úgy látszik, a külföldi szakértők is osztják Polgár László edző-édesapa véleményét, miszerint egykor a női sakkozók is komolyan versenyben lehetnek a férfi világbajnoki címért. Legalábbis ebben a szellemben nyilatkozott Robert Wade angol nemzetközi nagymester, aki a Manilában megrendezett Hszie Csün (kínai) — Maja Csi- burdanidze (szovjet) finálé főbírája volt. A 70 éves nagymester szerint nem elképzelhetetlen, hogy tíz-tizenöt év múlva női versenyző komolyan beleszóljon a férfitrónért folytatott harcba. Wade az erre esélyesek között az újdonsült világbajnokot, Hszie Csünt, az előző két világelsőt, Maja Csiburdanidzét, Nona Gaprindasvilit, valamint a Polgár nővéreket említette. Még mindig szuperlatívu- szokban beszélnek a 21 éves kínai sakkozónő manilai teljesítményéről. Anthony Miles angol nagymester szerint technikai repertoárján még így is sokat lehetne javítani azzal, na több férfitornán is elindulna. Igaz, ami igaz, Hszie bámulatosan gyors és váratlan karriert futott be, hiszen első próbálkozásra szerezte meg a világbajnoki koronát. A pekinf i leány 1980-ban kezdett sakozni, rá négy évre mesteri címet szerzett. Három esztendeje versenyzett először külföldön, de 1989-ben már nemzetközi mester lett, majd újabb egy év elteltével érdemelte ki a nemzetközi nagymesteri titulust. Csak zárójelben érdemes megemlíteni, hogy a tavalyi újvidéki, és a három évvel ezelőtti, szaloniki sakkolimpián Polgár Zsuzsa az első táblán mindkétszer döntetlent játszott Hszie- vel, míg Judit eddigi egyetlen találkozóján legyőzte az új világbajnokot. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a totó 44. hetének nyereményei: 13 plusz egy találatos szelvény 1 darab, nyereménye 3.905.355 forint, 13 találatos szelvény 4 darab, nyereményük egyenként 1.070.823 forint, 12 találatos szelvény 286 darab, nyereményük egyenként 12.480 forint, 11 találatos szelvény 4084 darab, nyereményük egyenként 874 forint, 10 találatos szelvény 33.861 darab, nyereményük egyenként 158 forint. Úszás Országit és Flaskay remekelt Miskolci, tiszaújvárosi, salgótarjáni, encsi és egri úszók részvételével rendeztek versenyt En- csen, ahol megyeszékhelyünk sportolói hét egyéni szám után átihattak a dobogó legfelső fokára. A 4x50 méteres gyorsváltót a lányoknál és a fiúknál egyaránt az egriek nyerték. Időeredménye alapján a delfin Országh Ákos és a még csak béka korcsoportú Flaskay Mihály nyújtott kiemelkedőt. A egri dobogós helyezettek eredményei. Lányok. Delfinek. 50 m hát: 1. Fábry 47,6. Utánpótlás. 100 m mell: 1. Feith 1:31,1, 2. Karanyicz 1:35,9. Gyermekek. 200 m gyors: 1. Grósz 2:30,3... 3. Karanyicz 2:43,5. 200 m vegyes: 1. Grósz 2:58,7... 3. Feith 3:04,2. 4x50m gyors: 1. Eger SE (Fábrv, Feith, Grósz, Herendovics) 2:21,8. Fiúk. Békák. 50 m mell: 1. Flaskay 43, 2. Sumi 47,8, 3. Nagyfejed 48,2. Delfinek. 100 m gyors: 1. Országh 1:13,3. 50 m hát: 2. Országh 38,8. Utánpótlás. 100 m mell: 2. Vas 1:24,9, 3. Madaras 1:25,1. 200 m gyors: 1. Gólya 2:24,4. 4x50 gyors: 1. Eger SE (Országh, Madaras, Gólya, Karanyicz) 2:04,2. Encsen megoldották... Az egri úszóedzők szeretnek is, meg nem is más városba utazni. Ami jó benne, az az, hogy csemetéik végre — ha csak rövidke időre is — élvezhetik a fedett uszoda áldásait. A kevésbé kellemes része a dolognak az, hogy alkalmanként mindenféle gondolatok is ébrednek bennük, s ezek többnyire keserűek. Ha ott van, nálunk miért nincs? Miért kell már a hetedik telet is végigdideregniük az egri úszópalántáknak? A válasz amilyen egyszerű^annyira megszokott is. A pénzhiány minden jó szándékot megöl, de ez az igaznak tűnő megalapítás vajmi kevés vigaszt jelent az esztendők óta fagyoskodóknak. File István edző több mint tíz éve jött Miskolcról, azóta minden áldott nap a Bárány-uszoda betonját koptatja. Ha valaki, ő aztán tudna sopánkodni, panaszkodhatna, hogy itt fáj, ott fáj, érzik már tagjai az átvészelt telek szigorát. Mondandója mégis inkább elismerést sugároz, jóllehet, ezt a megyehatárokon túlra címezte. — Szemem-szám tatva maradt, amikor megláttam ezt az ötpályás, 25 méteres, feszített víztükrű medencét. Öröm volt itt versenyezni. Persze, a fantáziám is meglódult, és elgondoltam, hogy milyen nagyszerű lenne egész évben egy ilyen uszodában edzeni. Igaz, hogy Encs város — nemrég kapta meg ezt a rangot —, de mindössze 6500 lelket számláló település. S ők már megtalálták a megoldást. Igaz is. Miért pont a nagy múltú Egernek kellene ezen a téren mindig hátul kullognia? Egy fedett majd csak jut a későn ébredezőnek is. Előbb vagy utóbb. Azt ne kérdezzék az újságírótól, hogy mikor. (buttinger) Johnnie Walker EUEREM ÉS KOKTÉLBÁR A Mágnes Áruház mellett Salgglass — Eger SE — A beküldő neve: ............. .................................................................... C íme: ...................................................................................................... A lapból kivágott szelvényeket a Hírlap címére (Eger, Barkóczy u. 7.) péntek délig kell eljuttatni. A helyesen tippelők között a Johnnie Walker koktélbár 3 db háromszáz forintos bonuszát sorsoljuk ki, melyet a helyszínen válthatnak be ételre, italra. Múlt heti nyerteseink: Somos Kálmán Eger, Deák F. út 46.1/5., Kocsis Árpád Eger, Kovács J. u. 124., Szántó RitaTamaszentmá- ria, Egri u. 40. Nyerteseinknek gratulálunk, ne feledjék magukkal vinni a személyi igazolványukat. Eger SE II. — Domoszlő 5-1 (2-1) Eger, 100 néző. V.:TóhB.(4), Gombos, Dévai. ESE II.: Nagy P. - Tóth, Nagy E., Schmidt, Fónagy, Há- gen (Zahorecz), Baranyi (Palotás), Képes, Nagy Zs., Szerdahelyi (Csőké), Román. Edző: Zsidói József. Domoszlő: Likker — Nagy B., Bekecs, Pál, Szöllősi, Juhász, Kovics, Besenyei, Szabó II. (Kiss), Pásztor, Labancz. Edző: Schriiffel Gyula és Juhász Péter. Csípős hidegben, alacsony színvonalú, küzdelmes mérkőzést játszott a két csapat. A hazaiak nagyon jó százalékban használták ki helyzeteiket. A do- moszlóiak a nagyarányú vereség ellenére nem játszottak alárendelt szerepet. G.: Nagy Zs 3, Palotás, Csőké, ill. Labancz. Jók: Nagy Zs., Tóth, Fónagy, ill. Labancz, Besenyei. Ifik: 8-1. Rozsnaki Gábor Tarnaörs — Poroszló 2-2 (1-1) Tarnaörs, 200 néző. V.: Pintér (3), Nagy R., Farkas. Tarnaörs: Sütő — Peredi, Csömör, Tari, Esvég, Lőcsei I., Agócs, Lőcsei II., Bodonyi, Király, Kerek. Edző: Sütő László. Poroszló: Szepesi — Mikes, Lengyel, Rajna, Görbe, Birinyi, Nagy S., Takács, Nagy I., Ha- bóczki, Himer. Edző: Görbe Károly. A rossz talajú pályán nem alakulhatott ki folyamatos játék. A házigazdák közelebb álltak a győzelemhez, de a játékvezető egy szabályos körülmények között esett góltól fosztotta meg őket. G.: Agócs 2, ill. Lengyel, Takács (11-esből). Jók: Lőcsei II., Agócs, ül. Lengyel, Rajna, Takács. Ifik: 2-1. Kovács István Gyöngyöshalász — Füzesabony 0-1 (0-1) Gyöngyöshalász, 500 néző. V.: Illyés (5), Sallai, Tóth. Gyöngyóshalász: Nagy K. — Gódor, Komjáti, Mádi, Szabó B., Jerem (Huszár), Asztalos, Szabó L., Incze, Nagy Z. (Tóth), Bódi. Edző: Szabó Gyula és ar. Ördög István. Füzesabony: Varga — Novák T., Polgár, Pelyhe, Gál, Novák Z., Sipos (Csóka), Sima, Nagy (Baranyai), Fehér, Bocsi (Palkó). Edző: Pázmándi Gáspár. A gól története: Az első perc-