Heves Megyei Hírlap, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-15 / 268. szám
HÍRLAP, 1991. november 15., péntek PÉTERVÁSÁRA ÉS KÖRZETE 13 Segítség a menekülteknek Az MDF Heves Megyei Választmánya segélyakciót szervezett a jugoszláviai menekültek támogatására. Elsősorban meleg ruhaneműt, gyermekholmit és pénzadományt kémek azoktól, akik csatlakoznak a felhíváshoz. Pétervásárán naponta — délelőtt 8-12, délután pedig 2-6 óra között — átveszik az adományokat a városi könyvtárban. A Szabad Demokraták Szövetségének helyi csoportja kezdeményezésére nemrégiben második világháborús emlékművet avattak Recs- ken, az ÉMÁSZ melletti parkban. Felállításához segítséget nyújtottak — a helyi önkormányzat mellett — a környékbeli gyárak, üzemek, valamint a falu polgárai is. Világháborús emlékmű Recsken Parádfíirdői gondoskodás és ünnep Az elmúlt években gyermekzsivajtól volt hangos a parádfür- dői Károlyi-kastély, amely ma az elhagyatott, valamint rokkant és szociális háttér nélküli öregek csendes pihenőhelye — micsoda különbség. A zajt a csendesség, a fiatalokat az öregek váltották fel az épület falai között. A vezetés viszont a régi: az új és teljesen más irányú feladatukat hivatásuknak megfelelően, nagy szakértelemmel végzik. Szakmai tudásuk gyarapítását is szem előtt tartják, és munkálkodnak azon, hogy minél többet tudjanak tenni az öregekért. A napokban viszonozták a nagymágocsi Kastély Otthon vezetőinek meghívását, és hasznos tapasztalatokkal tértek haza. Most pedig megrendezték az öregek napját, amelyen ismét érződött a vezetés és a beosztottak összehangolt munkája, hiszen az otthon lakói számára egy felejthetetlen napot szereztek. Ebben segítségükre voltak a környékbeli falvak intézményei is, amelyek az ünnepi összejöveteleket önzetlenül támogatják, s szívesen vállalnak fellepeseket az idősek szórakoztatására. A recski általános iskola tanulói állandó vendégei az otthonnak: ők délelőtt adták elő kedves kis műsorukat, délután pedig a mátra- derecskei I-II. osztályos iskolások, majd a híres menyecskekórus tagjai arattak sikert fellépésükkel Nagyon megható volt, amikor a kórussal együtt énekeltek az öregek, később a kóristák kívánság szerint énekelték az idősek nótáit, majd szobáról szobára jártak, hogy némi vigasságot nyújtsanak a fekvőbetegeknek is. A jó hangulatot „fűszerezte” a személyzet által készített tombolanyeremények sorsolása, valamint a sok finom sütemény és a hozzá felszolgált üdítőital. Gembiczki Béla Egercsehiben nemcsak a pénz beszél Információs szolgálat a közűtnál A pétervásárai körzet települései az Egri Közúti Igazgatóság egri üzemmérnökségéhez tartoznak, amelynek címén tartanak téli hóügyeletet a szakemberek. Az útnak indulók az egri Mátyás király út 136. alatt személyesen vagy telefonon (36/ 24-422), illetve telexen (63-417) érdeklődhetnek majd a közlekedési viszonyokról. Ezen a területen főként a Borsodnádasd-Mó- nosbél, Eger-Hollóstető-Mis- kolc, valamint a Gyöngyös-Ver- pelét közötti szakaszon kell jelentősebb hófúvásokra számítani. Recsk vízszennyezése Környezetvédelmi szempontokat mérlegelve: szükséges, hogy a recski rézérc kitermelésével és feldolgozásával kapcsolatban mielőbb döntés szülessen. A bányaművelés beindításával egyidejűleg ugyanis a bányavíz elhelyezése és tisztítása megoldódna. Jelenleg ugyanis a bányavizet — szabályozottan — 1,5-2 havi tározás után vezetik a pará- di Tama-patakba. A magas só- és nátriumtartalom károsan befolyásolja a patak vízminőségét, így az öntözési célokra alkalmatlanná válik ebben a tározóürítés időszakában. Tűz Tamaleleszen Jól befűtött magának szerdán Tamaleleszen a Szabadság út 122. alatti ház tulajdonosa. Távollétében ugyanis a fával alaposan megrakott sparhelttől lángot kapott a konyhaszekrény, s az alagsorban tűz ütött ki. A szomszédok még a tűzoltók megérkezése előtt megakadályozták, hogy nagyobb kár keletkezzen, de így is mintegy 15 ezer forintnyi érték pusztult el. November hetedikéi számunkban jelent meg az Egercsehiben a pénz beszél című riportunk. Ennek egyik szereplője, Dorkó Ottóné vezető óvónő az alábbi reagálást juttatta el szerkesztőségünkbe: „Szeretnék köszönetét mondani a cikkéért: reggel 8 óra utánra már minden Heves Megyei Hírlap elkelt Egercsehiben, a hiányt az itteniek Egerből pótolták. Talán az Ön jelenlétének köszönheti a falu, hogy újra felosztásra került a kamatadóra átutalt összeg, ugyanis eddig 280 ezer forintból csak 30 ezer forintot adtak ki. (20 fő kamatadókérelmét utasították el.) Engedje meg, hogy reagáljak a cikk következő soraira: .... Vannak, akik nem szimpatizálnak velem, de ezt soha nem mondják meg a szemembe. Egyedül az óvoda vezetője emeli fel a szavát ellenem..." Tisztelettel gondolok a régi tanácselnökökre (Nagy Józsefné- re, Boczán Józsefre), körzeti vezetői munkám idejéből Bekölce és öűíor tanácséi nőkéire, ill. polgármestereire, akikkel évek során az óvoda, illetve óvodák problémáit megbeszélve dolgozhattam. Problémamentesen dolgozom jelenleg is Szűcs község polgármesterével a szűcsi és Szűcs bt-i gyermekek „beóvodá- zása” érdekében. Tudom, hogy már hat éve „nemkívánatos” személy vagyok az eßercsehi — tanácsi, illetve polgármesteri hivatalban — a polgármester szemében, mert véleményem volt, van, és azt el is mondtam, illetve mondom. Sokan elmentek már a polgármester bosszúja elől (volt vb- titkár, orvos, központifűtés-szerelő, technikus, a napközi otthon főzőnője), én ezt nem tettem. „...szeretne egyetemre menni... én nem engedtem el. Itt kezdődött az ellentét.” — én ezt mindegyik tanácselnöktől kértem, megértettem, hogy nem tanulhatok tovább. Megszoktam már gyermekkorom óta az ilyen jellegű elutasításokat, hiszen nem támogatott esetleg egy „partizán” rokon, az „’56-os ellenforradalmárok” gyermekeinek a listáján szerepeltem (apám most kapta meg az ’56-os emlékérmet). „...Pedig a környéken az övé az egyik legmagasabb fizetés...” — olvasom. Attól függ, kiéhez viszonyítjuk. Ha a polgármester 30 ezer forintos fizetéséhez és egyéb juttatásaihoz, akkor az enyém kevés, az óvodapedagógusokéhoz képest az enyém a több. (Megjegyzem: a környék településein a polgármesteri munkát társadalmi megbízatásban látják el.) „... arra szeretném ösztökélni, hogy az óvoda is minél gazdaságosabban működjön...” Engem munkatársaimmal együtt nem kell erre ösztönöznie. Nem volt pénz a költségvetésünkben védőcipőre (valaki kihúzta az erre betervezett összeget), kigazdál- kodtuk. Közösen újítottuk fel az óvoda bútorait, lefestettük az udvari eszközöket. Óvodánk a főzőkonyhával együtt 4 csoportos, ennek ellenére 1991. január 1-jétől egy óvodapedagógussal csökkentették a létszámunkat. Nekem is csoportom van, napi 4-5 órát töltök velük, a kötelező óraszámom a csoportban heti 6 óra (a többletmunkáért eddig nem kértem egy fillért sem). Betegség esetén egymást helyettesítjük, díjazás nélkül, ugyanis ezt az összeget kapjuk jutalomként pedagógusnapra. „A választások után az óvodavezető aláírásokat gyűjtött...” — Eddig még nem gyűjtöttem. Ez rágalmazás! Nevezzen meg legalább egy személyt, akitől en ilyet kértem. Az viszont igaz, hogy a következő választáson sem fogok a jelenlegi polgármesterre szavazni, s remélem, Egercsehiben nem leszek egyedül.” s Engedményes vásár! A STUDENT Papírboltban (Egerben a Vasútállomással szemben) november 18-tól minden árucikk \. 50 % ENGEDMÉNNYEL \ kapható, amíg a készlet tart! r Ahol a bányászokat gyógyítják... Hosszú évek óta működik Bükkszéken a bányászok gyógyüdülője. Négy vállalat küldi ide dolgozóit, közöttük azokat is, akik már nyugdíjasok. Az üdülő szabad helyeit a nemzetközi idegenforgalmi katalógusokban is meghirdetik, így a távolból is sokan élnek az itteni pihenés lehetőségével. Fotóriporterünk, Perl Márton felvételei a mostani turnusban pihenő, gyógyuló beutaltak „programját” mutatják be. Az anekdotázó falu A derecskéi nagybácsi avagy a falucsúfolás Az utóbbi időben körzeti oldalunkon két olyan írás is megjelent, amely nem híreket közölt, nem tényeken alapult, hanem egy-egy környékbeli faluról szóló anekdotát mond el. Magunk igazán nem gondoltuk volna, hogy az érintett községekben ezek olyan viharos reagálásokat váltanak ki, mint amilyeneket kiváltottak, annál is inkább, mivel minden alkalommal leszögeztük: nem biztos, hogy igaz történeteket írunk le, az azonban biztos, hogy a környéken ezeket beszélik, hiszen mi is arrafelé hallottuk őket. Az is kétségtelen, hogy a Szajláról szóló történetet nem a szajlaiak, s a Szentdomonkosról szólót sem a szentdomonkosiak mesélték. Régebben ezt hívták: falucsúfolásnak. A falvakban mindig is szerettek a szomszéddal kötözködni, csúfolódni. Nem volt ezeknek semmiféle tragikus következményük, soha nem vívott ezek miatt két szomszédos település háborút, inkább azon igyekeztek, hogy minél inkább túlszárnyalják egymást a lódításban, s ami még ennél is fontosabb: minél inkább szellemesebbek legyenek ezek a történetek a másikétól, hiszen akkor lehetett jóízűbbet nevetni a másikon. Manapság sem ismeretlen ez a szokás, kollégák, barátok között népszerűén csak „zrikálásnak” nevezik az ilyet. Aki ezen megsértődik, az nem vesztes, csak éppen elkönyvelik róla, hogy nincs humorérzéke. Most úgy tűnik, hogy néhányan az említett falvakból egy kissé megorroltak. Ne tegyék, mert mi nem akartunk senkit bántani, mindössze úgy véltük: ezek az ízesen elmesélt „történetek” olyannyira szellemesek, hogy az olvasó jól szórakozik rajtuk, még akkor is, ha éppen azt latja, hogy állítólag az ő településén zajlottak ezek az események. Lehet, hogy ezek valóban nem történtek meg sohasem, de éppen az a bájuk, hogy akár meg is történhettek volna, s ha így is lett volna, akkor sincsen semmi baj, mert kárt nem okoztak vele, mindössze saját esetlenségüket, halandóságukat bizonnyítot- ták, azaz, hogy mondjunk egy közhelyet is, azt, hogy: emberek vagyunk. Mi mindenesetre megkérdeztük azt az embert — az apámat —, aki ezeket nekünk meséli, hogy igazak-e ezek a történetek. — Igazak, bizony — válaszolta somolyogva —, mint ahogy az is igaz, hogy a derecskeiek megették a nagybátyjukat. Ezen aztán jót nevettünk, hát még akkor, amikor azt is elmondta, hogy ez úgy történt, hogy Derecskéről— akár Bodonybólvagy Szajláról — a két háború között rengetegen kivándoroltak Amerikába, aztán volt, aki visszajött háromszor is, meg volt aki örökre ottmaradt. Az említett derecskéi család nagybátyja az utóbbiak közé tartozott, s már a legújabb korban, a hatvanas évek közepén, amikor áruínség volt hazánkban, nagyon sok tengerentúli cikket küldött. Amerikai szappannal mosdott a família, a gyerekek rágógumit rágtak, sőt még az is előfordult, hogy dobozos Coca-Cotó/szürcsöl- tek az iskolában. Egyszer aztán egy hatalmas fémládában por érkezett. — Mitévők legyőnkmost, mit küldött a Bandisó- gor — kérdezték a derecskeiek, s ott tanakodott a család egész éjszaka. — Én ammondó vagyok, hogy ez sütőpor... — mondta János, a többiek meg ráfigyeltek, mert okosan ráncolta a homlokát. — Úgyis írtam már a Bandi sógornak, hogy mifelénk ilyet ritkán lehet kapni, küldjön amerikait, mer’ az bizonyosan finom, meg van belőle odakinn sok. — Süssük meg—tette még hozzá, és hozzá is láttak, sütöttek Derecskén amerikai süteményt, jóízűen el is fogyasztották. Rendbe’is vót minden egésszen másnap reggelig — élhetnénk a szokásos fordulattal, de hát itt még a következő héten is rendben volt műiden, akkor jött ugyanis levél Bandi sógor amerikai szomszédjától: "Bandi sógorotok a múlt héten meghalt — írta a szomszéd. — Utolsó kívánsága az volt, hogy hazai földben nyugodjék, mert csak ott lesz neki könnyű a föld. Sokat tanakodtunk, hogy mit tegyünk, aztán úgy döntöttünk, hogy a hamvait elküldjük maguknak, temessék el rendesen. A Bandi sógor földi maradványait már feladtuk egy nagy fémládában." így eshetett meg — mivel a levél nem érkezett időben —, hogy a derecskeiek megették a nagybátyjukat, aztán meg még hosszú hónapokig valami furcsát éreztek a gyomrukban. S ne tessék ezt sem sértésnek venni... Kovács Attila Tt A
