Heves Megyei Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-31 / 255. szám

VILÁGTÜKÖR HÍRLAP, 1991. október 31., csütörtök Merénylet Bejrutban Egy közeli magaslatról kilőtt gránát találta el kedden este a Bejrútban lévő amerikai nagy­követségi koifiplexum egyik fa­lát. Arról, hogy a támadás követ­keztében milyen károk keletkez­tek, illetve, hogy a támadás elkö­vetéséért ki vállalja a felelőssé­get, egyelőre nem érkeztek jelen­tések. Újra szabadok a foglyok A kambodzsai kormány beje­lentette, hogy az országban ok­tóberben 442 politikai foglyot engedtek szabadon. Sál Sakhan belügyminiszter azt is közölte, hogy az országban történt válto­zásokkal összhangban további politikai foglyok szabadon bo­csátása várható. A szerdai beje­lentésig a Phnom Penh-i kor­mány a politikai bebörtönzöttek puszta létét is tagadta. Tömeges zarándoklat Tízezer azeri lépte át kedden a szovjet-török határt és érkezett a kaukázusi Nahicseváni Auto­nóm Köztársaságból Törökor­szágba — közöltek Aralik váro­sának hatóságai. Egy török ille­tékes szerint a látogatók az októ­ber 29-i török nemzeti ünnep al­kalmából érkeztek. A félhivata­los Anatólia hírügynökség köz­lése szerint a tömeges zarándok­lat során két kisgyermek meg­halt; az értesülést a török hatósá­gok cáfolták. Kína segíti az iráni atomtechnológiát Az iráni vezetés arra törek­szik, hogy az ország atomfegyver birtokába jusson, s ehhez segít­séget kap Kínától — jelentette amerikai kormányforrásokra hi­vatkozva a The Washington Post. Az amerikai adatok szerint Irán legutóbb olyan berendezést vásárolt Kínától, amely képes magasan dúsított uránium, az atomfegyverek alapanyaga elő­állítására. Irán Brazíliától is kí­vánt atomtechnológiát vásárolni, de eddig sikertelenül. Hegel-díj amerikai filozófusnak Stuttgartban kedden Donald Davidson amerikai filozófusnak ítélték oda a háromévenként ki­osztandó Hegel-díjat. 20.000 márka a jutalom. A 74 éves Da­vidson Springfieldben (Massa­chusetts állam) született, és je­lenleg a kaliforniai Berkeleyben él. A természetes nyelvek kiváló ismerőjeként szerzett tudomá­nyos hírnevet. Tudományos te­vékenységének középpontjában ma is ez a téma áll. Magyar — Román Baráti Társaság Irodát nyit Bukarestben A magyar-román barátsági mozgalom „zászlóbontásának” harmadik évfordulója alkalmá­ból sajtótájékoztatót tartott szer­dán a pécsi székhelyű Magyar- Román Baráti Társaság. A Le- nau-házban rendezett esemé­nyen megemlékeztek arról, hogy 1988 őszén, amikor valóságos hidegháború dúlt a két szomszé­dos ország között, a pécsi értel­miségiek maroknyi csoportja lét­rehozta a magyar-román barát­ságot nyíltan valló és vállaló kö­zösséget. A társaság elnöke, Iglói Zol­tán elmondta: jelenleg már há­romszáz tagja van az egyesület­nek, csaknem fele részük Romá­niában élő magyar és román. Az utóbbi hetekben, hónapokban különösképpen nőtt a román ta­gok száma, jeléül annak, hogy ők is többet akarnak tenni a két nép barátságáért. Az idei őszön im­már a negyedik társasági évad kezdődött meg Pécsett. A prog­ram során előadásokat hallhat­nak az érdeklődők a románok életéről, a román történelemről és kultúráról, a magyar-román kapcsolatokról. A társaság létre­hozta a Barátság Alapítványt, az első olyan közcélú alapítványt, amely kifejezetten a szomszéd népek barátságát szolgálja. A társaság terveiről szólva el­mondta az elnök, hogy informá­ciós irodát nyitnak Bukarestben, a magyar-román kulturális kap­csolatokat bemutató kiadvány- sorozatot indítanak, elősegítik magyar és román családok kap­csolatfelvételét, romániai gyere­keket nyaraltatnak Magyaror­szágon, autóbusztúrát szervez­nek Romániába, s húsz kis­könyvtárat (egyenként félezer kötettel) adományoznak erdélyi falvak magyar közösségeinek. Leggyakoribb az idősek tűzhalála (Folytatás az 1. oldalról) Mindehhez különféle oktató­filmek, videoanyagok, tűzvédel­mi előadások csatlakoznak. Nem kis aggodalommal szólt továbbá a parancsnok a tűzoltóság felsze­reltségéről, amely az elmúlt évti­zedek alatt vészesen leromlott, amortizálódott, és mint megtud­tuk, fejlesztésre, de még a szinten tartásra sincs pénz. Az elmúlt év­ben a tűzoltók minderre orszá­gosan a költségvetésből nyolc- kilenc százalékot kaptak, jövő évre pedig már semmire sem szá­míthatnak a kormányt ól. Ez an­nál is inkább szomorú, mivel a kormány a következő évtől a ka­tasztrófaelhárítás elsőrendű fe­lelősévé tette a tűzoltóságot, s ehhez a veszélyes feladathoz — a felszerelések, berendezések mai árait ismerve — nevetségesen ke­vés pénzt, mindössze ötvenmillió forintot biztosít. Heves megyé­ben 135 millió forintra lenne szükség ahhoz, hogy kicserélje­nek eszközöket. Feltétlen kelle­nének olyan, mindennel felsze­relt, gyors mozgású kisjárművek, amelyekkel Eger legszűkebb ut­cáiba is beférnének. Évek óta használják például azt a létrás, kocsit, amely már hosszú ideje rászolgált a pihenésre. Egy újnak az ára azonban számukra megfi­zethetetlen, s akkor még nem be­széltünk a különféle mentőfel­szerelésekről, amelyek nélkül nincs korszerű, gyors tűzoltás. Számolni kell továbbá azzal is — a legfrissebb adatok is igazolják —, hogy a tűzoltók életkora egy­re rövidül, hiszen az állandó stresszhatás, készenlét felőrli idegeiket, egészségüket. A tájékoztató végén dr. Rab János a már hagyományos, szep­temberi tűzvédelmi hónap ren­dezvénysorozatát értékelte, ki­emelve, hogy ezek a bemutatók, gyakorlatok is bizonyították, az emberek érdeklődnek a tűzoltók munkája iránt. A sajtótájékoztatón Szókéné Szilágyi Katalin megyei vezető védőnő és Fajcsák Pálné megyei gondozónő ismertette az újság­írókkal azt a programot, amely­nek keretében hamarosan a me­gyében öt helyen, oktatás kereté­ben készítik fel a védőnőket, szo­ciális gondozókat új feladataik­ra. (szüle) A Szovjetunió és Fort Knox raktárai még nem nyíltak meg Eltűnt kincsek nyomában Borisz Jelcin és kísérete nem csap a hóna alá 360 műkincset, hogy novemberi németországi látogatásukkor visszaadják őket a brémai múzeumnak: 15-19. századból származó rajzokat, festményeket, amelyeket a má­sodik világháború végén orosz tisztek vittek magukkal. Nyiko- laj Gubenko szovjet művelődési miniszter, a moszkvai Taganka Színház egykori színésze ugyanis közbelépett. Szerinte először ka­talogizálni kell a kincseket, s ne csak a Németországból elhurcolt műremekek kerüljenek vissza a tárlókba, de a Szovjetunióból el­raboltak is. Egyedül Ukrajnából 130 ezer műtárgyat vittek el, a Szovjetunió visszaadta a drezdai gyűjteményt, miközben mindösz­cto "Vr.r.í öít»/ ---­i iiiv lien iivuuij vgj oiiwuiwt c^y festményt kapott cserébe — állít­ja Gubenko. A német nagyközönséget, muzeológusokat, műértőket e pillanatban az igazság egyik fele érdekli: a Szovjetunióba vándo­rolt műkincsek, bár a második vi­lágháború végének zűrzavará­ban a nyugatiak is szépszámú műtárgyra tették rá kezüket. Fort Knox raktárait még nem nyitot­ták meg a német televíziósok előtt. A szovjet raktárak vaspán- tos ajtajai is nehezen tárulnak fel, ám a kevés biztató jel inkább ke­leti irányból érkezik, s ezek azt sugallják, hogy a SzQvjetunióba hurcolt pémQt vagy hplland mű­kincsek nagy része épségben át­vészelte az évtizedeket. Az ARD televízió kamerája előtt egy Alekszandr Rosztorgu- jev nevű művészettörténész fel­fedte például, hogy az Odera menti Frankfurt Mária-templo- mának késő gótikus ablakai az Ermitázsban találhatók, a berli­ni Kelet-ázsiai Múzeum és a Mű­vészeti Akadémia kincsei is megvannak, részben restaurál­ták, de tudományos szempont­ból mindenképpen feldolgozták őket. Nemrég a SAT-1 magánte­levízió képekkel illusztrálta, hogy a zagorszki kolostor egyik tornyában, valamint egy Moszk­va környéki szanatórium titkos tárlójában műtárgyak tízezreit raktározzák, köztük állítólag Mi- chelangelókat, Goyákat, El Gre- cókat, Breugheleket. A múzeu- ------ í­r„T."L': ,„bJ .....pu-,,bylé­nyekből származó tárgyakat a szovjet hadsereg hadizsákmány­ként, illetve a háborús jóvátétel részeként hurcolta el. A legtöbb találgatás a trójai király, Priamosz idejéből szár­mazó arany-, ezüst- és bronztár­gyak hollétét övezi. A diadémo- kat, fülbevalókat, karpereceket feltehetően a moszkvai Puskin Múzeumban rejtegetik, de az ARD munkatársai nem tudtak holtbiztos információt kipréselni az igazgatónőből. A németeket egyelőre a jelzé­sek is boldogítják, a leghíresebb „szovjet ellentétel”, a Carszkoje Széló-,i (puskinői) Borostyán­szoba után kutatókat még ennyi sem. A műremeket I. Frigyes Vilmos porosz király ajándékoz­ta Nagy Péternek, s a Szentpéter­vár környéki Katalin-palotába építették be. A Leningrádot ost­romló németek Kant városába, Kalinyingrádba (Königsbergbe) szállítottak, ahol vagy elpusztult, vagy továbbkerült Pomerániába, esetleg Thüringiába vagy Szász­országba. A borostyánok után kutatva eddig már vagy 130 rej­tekhelyét fésültek át — ered­ménytelenül. Ha igaz a legújabb verzió, a kutatók akár fel is ad­hatják. Heinz Schön tengerész­tiszt azt állítja ugyanis, hogy a Borostyánszoba valahol a Kele­ti-tenger mélyén hever. A néme­tek a „Wilhelm Gustloff’ nevű hajón szállították a kincset, ám a hajó, fedélzetén ötezer emberrel, jobbára menekültekkel, támadás iCGVctKéztéuéíi cisüiiyeuÜ Scíiöii úgy hiszi, hogy a raktérben az al­kotóelemeire bontott Boros­tyánszoba feküdt. Sarkadi Kovács Ferenc Sírkertet avattak és szenteltek Kaiban (Folytatás az I. oldalról) A díszelgő őrség váltása után mondott avatóbeszédet az apai ágról káli származású miniszter, aki ezúttal nemcsak a kormány s a falu nevében, hanem magán­emberként is fejet hajtott a talap­zatnál: a sírkövekre vésett nevek — Balsaik, Ficsórok, Farkasok, Várkonyik — között számos egykori rokonáét is ott olvasta a tiszteletadás pillanataiban. — Sors verte történelmünk­nek az az igazán alapvető tragé­diája, hogy a nemzet tudatába a függetlenségért folytatott, de vér­be fojtott forradalmak, a függet­lenségért vívott, de elvesztett há­borúk vésődtek be most már szá­zadok óta. Nem véletlen tehát, hogy Kál polgárai egy levert for­radalom és szabadságharc 35. évfordulójához kapcsolódóan avatják fel drága hőseik emlék­művét... — mondta, majd Kosz­tolányi szép verssoraival utalt az idő múlására: „Már ötven éve, ...jaj, már ötven éve — halottaim is itt-ott, egyre többen. ” A továbbiakban arról szólt, hogy Oroszország, Németor­szág, Lengyelország és Jugoszlá­via után hazánk következik az áldozathozók sorában. — Megdöbbentően előkelő helyezésünk adatait ismerve, szembeötlő az a vétkes mulasz­„...E gyászünnepség keretében hajtsunk fejet az elesettek, a há­ború áldozatai előtt” — mondta avatóbeszédében a miniszter tás, amely több mint négy évtize­de terheli lelkiismeretünket... Az elmúlt rendszer sok-sok bűne mellé oda kell sorolnunk a ránk parancsolt elfeledés, a gyászta- lanság vétkét is... Félő, hogy öt­ven év után itt és ma talán már sírni sem tudunk. Az egykori fényképek megsárgultak, a ha­lottak arca elhomályosult ben­nünk, és most mégis gyertyát gyújtunk, mert — s ezúttal ismét Rubint Zoltán esperes megszenteli a II. világháborús áldozatok emlékművét (Fotó: Perl Márton) Kosztolányit idézem — kinek- kinek kedves halottja „milliók közt az egyetlenegy... ” A múlt idézése után a minisz­ter napjainkról is beszélt, s ki­emelte: — Tudom, az ünnepség után hazamenet mindenkit várnak a hétköznapi gondok: a kevés, ki- centizett fizetés, a nehezen, vagy néha meg sem fizethető árak... Most, negyvenévi diktatúra kor­róziós folyamata után ugyan­olyan romokban hever az or­szág, mint 1945-ben, jóllehet, ezek a romok nem szemmel lát­hatók, nem kézzel tapinthatók, de világosan érezzük őket... Ám mai körülményeink — szuvere­nitásunk helyreállítása folytán — összehasonlíthatatlanul ked­vezőbbek: bízzunk tehát a ma­gyar újjászületésben, a magyar feltámadásban, egy új, boldog Magyarország megteremtésé­ben... A temető újonnan létesített sírkertjében ezt követően he­lyezték el az emlékezés és a ke­gyelet koszorúit, a lakosság ne­vében dr. Balsai István miniszter és Tompa Vilmos polgármester tisztelgett a két talapzatnál. Őket követték a helyi honvédalakulat parancsnokai, majd az ünnepség végeztével a hozzátartozók, ro­konok, falubeliek tették le virá­gaikat a jelképes fejfáknál. Fél térdre borulva, néma főhajtással adóztak katonaelődeik emléke előtt a honvéd kollégisták, akik mindvégig egy-egy szál fehér kri­zantémmal, s gyertyaszállal vi­gyázták az ott nyugvók örök ál­mát. Ezekben a percekben dördült el a tisztelgő század díszsortüze, majd a katonák díszmenetben vonultak el az emlékművek előtt. Akik csak részesei voltak az avatás megható mozzanatai­nak, mind-mind tekintetükkel kísérték a dobbanó lépteket, a •zászlók lobogását, a virágok pompázó színeit, s együtt hall- gatták-énekelték a Szózatot, ta­lán azzal a gondolattal, hogy hol­nap — halottak napján — ismét * friss csokrokkal borítják majd be őseik nyughelyét. Szilvás István Egyperces interjú Az ifjúság megszenvedi a változást Megyénk vendége volt tegnap dr. Joseph FinderoszXxak minisz­terhelyettes, aki főleg az ifjúsági problémákkal foglalkozik. He­ves megyei megbeszélései köz­ben kértünk tőle rövid inter­jút. — Hogy an látja a magyar ifjú­ság helyzetét, törvényszerű-e, hogy a piacgazdálkodásra való áttérés ilyen nehézségeket okoz a fiatal korosztályok számára? — Bárhol is történik ilyen nagy átalakulás, a társadalom leggyengébb rétegei azok, ame­lyek a legtöbbet szenvednek tőle. Az ifjúság még nem találta meg a helyét, nincs meg a megfelelő anyagi és más háttere. Ezért na­gyon nehezen viseli az ilyen nagyságrendű változásokat. De semmiképpen sem szabad, hogy gondjaikat a társadalom figyel­men kívül hagyja. A legnehe­zebb kérdés — amely a magyaro­kat is kell, hogy foglalkoztassa —, miként lehet integrálni őket. Persze nehezen lehet megváltoz­tatni azokat a struktúrákat, ame­lyek több mint 40 év alatt itt ki­alakultak, mind a lakáshelyzet- ucil, miíiu ä Szücians ellátottság tekintetében. A demokrácia nem egy varázsszó, amelyet az ember csak kimond, és minden azonnal megváltozik. — A nemzetközi kapcsolatok mennyit segíthetnek a problé­mák megoldásában? — Az a véleményem, hogy az egyes országokat nem lehet egy­mástól elkülönítve kezelni, ab­ból kell kiindulni, hogy az euró­pai fejlődés az országok egymás­hoz való közeledését, „összenö­vését” jelenti. A nemzetek kö­zötti szolidaritás szemüvegén keresztül kell nézni az ilyen gon­dokat is. Ausztria, mint közvet­len szomszéd, nagy figyelemmel kíséri a Magyarországon történ­teket. Kellemesebb egy olyan szomszéddal együtt élni, amely­ben demokratikus struktúrájú az állami berendezkedés. Ezért a történelmi hagyományokból is kiindulva, igyekeztünk erőnktől függően minden támogatást megadni, mind a gazdaságban, mind az oktatás területén. Ezt a segítséget megígérhetem a jövő­ben is, s a nemzetközi fórumo­kon is fellépünk majd, hogy a né­pek közötti szolidaritásból Ma­gyarország profitálhasson. — Mi is a piacgazdálkodásra tértünk át. Milyen tapasztalatok­kal rendelkeznek, illik-e ehhez egy ilyenfajta minisztérium, mint az Önöké? — Nem akarok beavatkozni a magyar belügyekbe, de kedden találkoztunk az Országgyűlés szakbizottságának két képvise­lőjével, s a szavaikból azt vettük ki, hogy hiányolnak egy ilyenfaj­ta szervezetet. De nem szabad türelmetlennek lenni, időbe ke­rülnek a demokratikus lépések. — Hogyan tudnak enyhíteni a fiatalok gondjain, milyen eszkö­zeik vannak rá? — Az ifjúságpolitika legna­gyobb része a tartományok ha­táskörébe tartozik. A minisztéri­um nem rendelkezik hatósági jogkörrel, tanácsadóként, s az if­júság „ügyvédjeként” tud fellép­ni. A speciális problémák megol­dása — munkahely, lakás — az il­letékes minisztériumok feladata, mi koordinálunk. Mindenhol megvannak a sajátos problémák, a volt szocialista országokban persze sokkal élesebbek. De ná­lunk sem minden rózsás. Gondot jelent például a szakmát nem ta­nultak elhelyezkedése, a fejlett ipari társadalomban ez nem köny­nvií T rr.Píí .V./Ig­---to n unk a fiatal lányok hátrányos helyzetét, amely a tradicionális felfogásból származik. — Köszönjük a beszélgetést! (gábor)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom