Heves Megyei Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-12-13 / 240. szám

5 Vízmintát vettek Tarnaleleszen A közelmúltban már beszá­moltunk arról, hogy Tarnalele­szen és a környező községekben kiépítik az ivóvízhálózatot. A költséges beruházás mára odáig jutott, hogy már a vízmintákat is levették, s így nemsokára az érin­tett településeken a kút meg a laj­toskocsi helyett elegendő lesz, ha megnyitják a lakásban a vízcsa­pot, mikor hozzá akarnak jutni az éltető folyadékhoz. Szüreti mulatság Balatonban Szüreti mulatságot rendeznek vasárnap reggeltől estig Balaton­ban. A programban szerepel többek között felvonulás, nép­táncbemutató, s az est fénypont­ja valószínűleg a szüreti bál lesz. Pékség Verpeléten Friss házi kenyeret is vásárol­hatnak ezentúl a verpelétiek községükben. Szombaton dél­előtt tíz órakor adják át ugyanis azt a műhellyel egybeépített üz­letet, ahol Katona Gábor vállal­kozó süti a friss terméket. Parádsasvár — a falu legmagasabb pontjáról (Fotó: Perl Márton) Az apartman vendégei az ezüstlakodalmukat ülik. Az év­forduló tegnap volt, nagy csokor virággal állított be a férj, pezs­§ ősdugók durrantak az ejszaká- an, távol a világtól ünnepelt a házaspár. De ez a reggel borongós, köd- bevész a Kékes csúcsa, az eső is el-elered, reggeli közben terve­zik a mai utazást: Párádra men­nek, a Cifra Istállóba, meg Eger­be, egy kicsit szétnézni. — Lehet, hogy nem jövünk meg ebédre. Talán csak délután, de az is lehet, hogy este — mond­ják dr. Abroncsosné Tóth Évá­nak, aki a parádsasvári 11A ven­dégház tulajdonosa, s mindenese is egyben, o készíti el a reggelit, az ebédet, a vacsorát, megveti az ágyat, főz és takarít, s emellett meg hasznos tanácsai is akadnak a programokhoz. Pedig néhány évvel ezelőtt még nemigen ismerte ezt a kör­nyékét. A kecskeméti Aranyho­mok Szálloda vezetője volt, s fér­je is ugyanott, a „hírős városban” orvos. Ám egy idő után egyikük sem érezte jól magát akkori munkahelyén, s elkezdtek más állások után nézni. Több, rövi- debb-hosszabb kitérő után tele­pedtek meg Párádon, ahol a férje elnyert egy állást — azóta is csak úgy hívja a család: Brinkmann doktor. A feleség pedig vérbeli vendéglátósként felújíttatott egy házat Parádsasváron, egy olyat, ahol a kert végéből túrázni lehet indulni, hiszen a piros turistaút éppen keresztezi a birtokot. Régi ismeretségei révén külföldön es Magyarországon egyaránt aján­lani kezdte vendéghazát — s nem panziót, mert ezt az elnevezést utálja —, amelynek egyszerűen a 11 Á nevet adta, ugyanis a szálló a Kossuth utca 11/A alatt talál­ható. Óvták sokan. A Heves Me­gyei Idegenforgalmi Hivatal pél­dául kijelentette, hogy nem tart­ják jónak a vállalkozást, hiszen a környék telített vendégházak­kal, újak már nemigen élnek meg. Csattanós cáfolatként Éva asszony a januárban megnyitott vendégházát szinte egész nyáron telt házzal működtette, s már visz- szatérő vendégei is akadnak. — Én nyugalmat tudok bizto­sítani a vendégeknek — beszél erről. — Még egy reggeli elkészí­tésén sem kell Fáradozniuk, s fő­leg nem az ennivaló beszerzésé­vel, ugyanis itt, Sasváron nem olyan széles a választék. Sokan vadászni jönnek, s szinte egész nap az erdőt járják, mások csak pihenni szeretnének, ki sem mozdulnak a szobájukból, csak alszanak és esznek. Néhány köz­ismert országgyűlési képviselő is szívesen jön ide, késő este érkez­nek, hogy senki ne ismerje fel őket, s a házból nem nagyon mozdulnak ki. Most viszonylag nyugalmasak a hétköznapok, de a nét végén is­mét telt ház lesz. Szilveszter ide­jére pedig már az egész hetet el­adták, így a család egyelőre csak reménykedik abban, hogy majd egyszer eleget tehetnek a szám­talan meghívásnak, amelyek rendszeresen érkeznek a volt vendégektől. (kova) ' Megjelent Juhász Pál verseskötete Játék Veszélyben a forrás Mi lesz a szilvásvárad! szennyvízzel? Lapunkban többször írtunk már a tolókocsihoz kötött, fiatal parádsasvári költőről, Juhász Pálról. Legutóbb — egy beszél­getés keretében — arról számol­tunk be, hogy Juhász Pál — ha si­kerül támogatást szereznie — egy verseskötetet szeretne kiadni. Nos, örömmel adjuk most hírül, hogy a szükséges pénz össze­gyűlt, a kötet pedig Játék címmel az elmúlt hét végén megjelent. A parádsasvári művelődési házban lehetett először megvásárolni, ahol egy héttel ezelőtt szomba­ton — nagy érdeklődés mellett — irodalmi estet is rendeztek a köl­tő tiszteletére. Ezen Holló Hen­rik polgármester köszöntötte a jelenlévőket (egyébként az ön­kormányzat s maga a polgármes­ter is sokat segített a versek meg­jelentetésében), majd Juhász Pál műveit olvasta fel az a négy falu­beli, akik vállalkoztak a szerep­lésre. Némely vers, ifj. Kopcsik Lajos tolmácsolásában, megze­nésítve hangzott el a közönség előtt, csakúgy, mint az, amelyet most közlünk. Elment Elment, révedez egy fénysugár, Elment, kiáltja egy kis bogár, Elment, suttogják a fák, Elment, sírnak a madarak, Elment, nevetnek az emberek, Elment, szavait felidézem, Elment, csókjára emlékezem. Tizenhetedik életévébe lép Szilvásvárad község szennyvíz­tisztítóműve Bertalan Imre, az ÉRV Heves Megyei Regionális Vízmüvének vezetője jól emlék­szik rá, amikor 1975-ben átadták rendeltetésének, most mégis kérdőjel van mögötte: működ- het-e tovább, vagy más megol­dást kell keresnie a falunak az egyre növekvő mennyiségű szennyvíz elhelyezésére. — Nem a jelenlegi üzemelés, hanem az esetleges további fej­lesztésjelenti a gondot. Napi 300 köbméternyi kapacitásával a mű ugyanis ma teljesítőképességé­nek határán van, vagy ha mégis, hát 40-50 köbméternyi szenny­vizet, ha tud még naponta fogad­ni. — Márpedig sokan érzik a fa­luban a sajátos emésztőgödrök tarthatatlanságát, amelyek né­melyikét éveken át nem szippant­ják... — Nyílt titok, hogy ezek a gödrök kivétel nélkül szabályta­lanul — áttört oldalfalakkal, fe­nék nélkül — épülnek. Csak a tu­lajdonviszonyokon múlik, elszi- varog-e belőlük a szennylé a ta­lajban, vagy sem. Akad, aki 30 éve itt lakik már, s nem volt még a portáján a tartálykocsi. Maga alá piszkít mind, aki csak így csinál­ja. Kénytelen vagyok bólintani. Hányszor facsarja hajnalonként orromat a bűz a kis patak mellett. Eredete túlontúl is egyértelmű. Természetföldrajzi adat: Szilvás­várad minden felszíni vize a láz- bérci ivóvíztározóba jut. S ezen nincs mit vitázni! Hetven lakás lehet a faluban, amit évek során rákötöttek a községi hálózatra. Meg a közüzemek es a kisvállal­kozók a Szalajka-völgyi bejáró­nál. Kevés! Kevés, mert örülni kéne, hogy ilyen természeti adottságokkal áldotta meg a sors e lakhelyet, s hogy tisztításra még máig sem szoruló minőségű karsztvizet ihat — saját forrásból. — Mi lenne hát a megoldás? — Ha fejlesztésre szánja rá magát a lakosság, kettő is kínálja magát. Az egyik szerint — ki­használva a 100 százalékos bőví­tési lehetőséget — duplájára kel­lene emelnünk a tisztítómű ka­pacitását. Ez lenne csak képes fedezni azt az igényt, amit Szil­vásvárad vízfogyasztása támaszt vele szemben. Nem kis munka, s főleg nem olcsó: nem mondok ugyan pontos árat, de 5-6 millió forinton alább nemigen úsznánk meg. — És a másik megoldás? Az talán jobb? — Föltétlenül kedvezőbbnek látszik. A nagyvisnyói és dédes- tapolcsányi szennyvizek befoga­dására most építenek egy víztisz­títóművet, aminek napi kapaci­tása már ezres nagyságrendű. Ezt már eleve úgy tervezték, hogy akármit is ráköthetnénk; föltéve persze, ha kiépítjük a vezetéket Visnyó és magunk között. És hogy mennyivel olcsóbb ez, mint a sajátunk, a vak is láthatja! — ??? — Most jelent meg a törvény, hogy januártól minden olyan ivóvíz- és szennyvízmű önkor­mányzati tulajdonba megy át, ami egyetlen települést szolgál ki. Annak összes bajával, az üze­meltetés kötelezettségével. S ha az veszteséges lesz a falunak, bi­zony le kell majd nyelni a „bé­kát’’ is. — Mindez azonban csak a víz­tisztítómű. A faluban azonban hiányzik a vezetékhálózat is! — Legalábbis a nagy részé­ben. Erre ugyanis épp a napok­ban kaptuk az űrlapot: kívánja-e a lakosság a fejlesztést, s bár nem tudom az eredményt, én magam mindkettőt bekarikáznám: tíz­milliókat megtakaríthatunk, ha egyszerre csináljuk a gázt meg a szennyvizet. — Nem rugaszkodik el ön na­gyon a valóságtól? Hisz még ki­mondani is sok pénz, amibe mindkét dolog egyszerre kerül! — Az igaz! Csakhogy oly sok­szor megtanulhattuk már, hogy az olcsó a drága. Ha a bekerülési összeg 60 százalékát sikerülne megpályáznunk, a visszamaradó pénzt pedig hosszúlejáratú hitel­re felvennünk, tíz éven át havi ezer forintot se igen tenne ki, amiből gázvezetéke és szenny­vízhálózata is lenne végre a falu­nak. Közös dolog ez, nekünk kell rólá döntenünk — ha akarunk valamit is egyáltalán... Hubai Grúber Miklós Kis Miiaós W*6I>Í0AS Jön a hideg... (Kénes György karikatúrája) Kiállítás Pétervásárán Vezekény 1987-1991 „Immár ötödik éve, hogy itt vannak, talán már meg is szokta a város a Vezekényi Környezet- formáló és Képzőművészeti Al­kotótábor kis csapatát. Festőáll­ványaikkal, mappájukkal járkál­va, néha leültek vázlatozni vala­hol. Kiállításukat minden évben láthatták a művelődési házban, akárcsak a városka terein fara­gott oszlopaikat, játékaikat. Ér­dekes és izgalmas folyamat ered­ményét láthatja Ön is, ha betér a jubileum alkalmából rendezett kiállításukra. A születés az em­ber életében csodálatos pillanat, egy közösség születése néhány perccel több időbe telik. Veze- kényben az elmúlt évek nyarain érlelődve alkotóközösség szüle­tett — frázis nélkül, a szó legne­mesebb értelmében. Alkotásaik­ban megjelenik a Palócföld múltja és jelene, amely akár ars poeticaként is felfogható: a szü­lőföld a haza szűkebb és tágabb értelmezése, megfogalmazása önmaguk és a közönségük szá­mára.” Egy bevezetőből idéztünk, amely azokat köszönti, akik fel­keresik a vezekényi alkotótábo­rok ötéves jubileumi tárlatát Pé­tervásárán. A kiállítás a városi művelődési ház, illetve az ifjúsá­gi és szabadidős egyesület rende­zésében szeptember utolsó nap­jaiban nyílt meg, s összesen nyolc, a táborozásban rendsze­resen résztvevő művész zsűrizett alkotásaiból áll össze. Molnár László, Matyikóné Valaczkai Erzsébet, Nagy Barta Péter, Ve- rebélyi Antalné, Kozma József, Kustor Gyula, Valyon László és Gáspár Emil szép olajfestmé­nyeit, akvarelljeit, grafikáit te­kintheti meg az érdeklődő kö­zönség, s aki kívánja, még az al­kotótábor vEZEKény című lap­jából is vihet magával. A kiállítás a művelődési ház­ban október 15-ig — szombat ki­vételével — naponta 8 és 20 óra között látható. Kozma József: Vezekény III. Nagy Barta Péter: Pétervására Harminchét év a parádi óvodában „ Mindennapos segítőtársam: a gyermeki mosoly... ” Harminchét év után a közel­múltban búcsúzott hivatásától, munkatársaitól, picinyeitől Far­kas Jánosné vezető óvónő — Irén óvónéni —, akinek 1954 óta szívügye a parádi óvoda. Ez al­kalomból köszöntötték őt köz­vetlen munkatársai, barátai, s több évtizedes kitartó munkáját méltatva, az ÁMK igazgatója át­adta részére a Pedagógus Szol­gálati Érdemérmet. Egy testületi ülés keretén belül az önkor­mányzat, pontosabban Nagy Oszkár polgármester is megem­lékezett néhány köszönő szóval a nyugdíjba vonuló óvónőről. Farkas Jánosnéval eddigi pá­lyafutásáról beszélgettem: — Irénke néni, hol szerezte meg óvónői képesítését? — A Miskolci Óvónőképző­ben végeztem 1954-ben. Em­berségre és munkaszeretetre olyan tanárok tanítottak, mint Zétényi Elek, Sárközi András, Dr. Koppány Kálmánná. Ma is szeretettel és hálával gondolok rájuk. — Hogyan emlékszik vissza a pályakezdésre, vagyis az első pa­rádi óvodára? — Egyedül kellett megten­nem az első lépéseket. Hiányzott mellőlem egy tapasztalattal ren­delkező kolléganő, akitől kétes helyzetekben tanácsot kérhet­tem volna. Szerencsére a szülők segítőkésznek bizonyultak, s így hamar átzökkentünk az apró bukkanókon. S itt volt kéznél mindennapos segítőtársam, a gyermeki mosoly, mely feledtet­te velem a gondok mélységét. Ma is elevenen él emlékeimben az az óvodának nevezett egyet­len szoba, melynek berendezését a kecskelábú asztalok és a hosszú lócák jelentették. — Mikor következett be jelen­tősebb változás az Ön és az Önre bízott gyermekek életében? — Az előbb említett egy szoba hamarosan kicsinek bizonyult. A túlzsúfoltság miatt egyre ége­tőbb kérdéssé vált az új óvoda, míg hosszas utánajárás, fáradsá­gos munkák eredményeként 1984-ben birtokba vehettük Pá­rád község szép, jól felszerelt óvodáját, melynek felépítésében és belső terének kialakításában sokat segítettek a szülők, vala­mint akkori munkatársaim, s a környéken működő egyes üze­mek, mint például a Parádsasvá­ri Üveggyár, a bodonyi tsz és a háziipari szövetkezet, a parád- fürdői erdészet és a kórház. — Hogyan összegezné a hiva­tásában eltöltött éveket? — Az eltelt idő során nem vol­tak látványos tetteim, de pályám követelményeinek igyekeztem a legmesszemenőkig megfelelni, a rám bízott feladatokat tudásom­hoz képest teljesíteni. Munka­társaimmal jó kapcsolatok kiala­kítására törekedtem. Akadtak komoly gondjaim is, de ezeket a gyermekekből sugárzó szeretet segített megoldani. Szívesen adom át a stafétabotot a követ­kező generációnak, hogy friss lelkesedéssel, új tudással és mo­dernebb életfelfogással vigyék tovább a parádi óvodai nevelést. Kívánom nekik, hogy jó légkör­ben, eredményes munkával tölt­sék el a ráj uk váró éveket, és soha ne hagyják el ezt a csodálatos pá­lyát. — Hogyan kívánja eltölteni nyugdíjas éveinek első napjait? — Reménykedem, hogy való­ban évekről lesz szó. Pályafutá­som közben lettem édesanyává, s amit fiatal anyaként nem volt módom megtenni, arra most megadatott a lehetőség. Minél hamarabb szeretném viszontlát­ni egyetlen leányomat, aki kül­földön él, s szeretnék vele ma­radni addig, amíg csak lehet. Simon Sándorné

Next

/
Oldalképek
Tartalom