Heves Megyei Hírlap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-12 / 214. szám

6. HORIZONT HÍRLAP, 1991. szeptember 12., csütörtök Az Egri Közgazdasági Szakközépiskolában (11/2.) Hány arc, hány kérdés van egy jubileumban? Az ünnepi liturgia mozgal­masságát, a felvillanó arcok ilyen-olyan redőzetét kérdések kísérték, válaszok nélküli vissza- kutatások, vajon milyen gondo­latokkal indulhatnak el haza az alma mater falai közül most azok, akik örömteli vagy vegyes érzéseiket legyűrve eljöttek erre a számadásra. Végül is minden ünnep alkalom arra, hogy szem­lét tartsunk mások és magunk fö­lött. Vagy inkább a sorrendet mindig is magunkkal kell kezde­nünk? Ehhez a mélyreszántó munkához adott segítséget két megnyilatkozás. Az egyik dr. Óriás Nándoré, a nyugalmazott egyetemi tanáré, az 1921 -es „ke- rr volt igazgatójáé, a ma is teljes szellemi frissességben élő, százöt esztendős örökifjúé, aki Kapos­várról hosszú levelet küldött az ünneplőkhöz. Ebből idézünk az erkölcsi haszon reményében: „A közgazdasági középiskola jubi­leumának megünneplésére gya­nútlanul egybegyűlt, jó szándé­kú, naiv alanyok most egy római jogi előadást legyenek szívesek végighallgatni, túrelemmel, s ha lehet, figyelemmel. Justinianus keletrómai császár másfél ezer éves törvénykönyvéből veszem a regulát. A jog parancsai ezek: tisztességesen élni, egymást nem bántani, mindenkinek megadni, ami neki jár. Erkölcs nélkül tisz­tesség el nem képzelhető. Hety­kén nagyra vagyunk mai élet- szemléletünk emelkedett szelle­miségével, holott erkölcsi felfo­gásunk túlnyomó részében jogi szankció nélkül bizony, nagy­részt fogyatékos erővel sántikal. Az a családapa, aki az átlagos polgári színvonalú ellátását biz­tosítja családjának, ha egyébként közbotrányt nem okoz, gátlás nélkül pazarolhatja jövedelmé­nek többi részét szórakozásra, élvezetekre, és két kézzel szór­hatja a lelkiismeretlen spekuláci­óval összeharácsolt pénzt, a rendőrség nem fog ellene eljárást indítani, az ügyészség hiába várja a vádemelési javaslatot. Bezzeg a római cenzor kíméletlenül orrá­ra koppintana a léha családapá­nak, s hathatósan asszisztálna neki a prétor. Másodszor: ne bántsuk egy­mást. Szemtől szembe támadni ma is aránylag ritkán előforduló jelenség, de embertársaink egyé­ni kvalitásairól, munkájáról, er­kölcsi emelkedettségéről egy- ejw kevéssé méltató megjegyzést tóbbé-kevésbé gátlás nélkül megkockáztat a mai átlagember. Harmadszor: a fenti negatí­vumnál is továbbmegy életutunk megjelölésében a rómaijog, ami­kor félreértést nem tűroen előír­ja: mindenkinek megadni, ami nekijár. Hálával, bensőséges há­lával, áldozatokra is kész hálával tartozunk mindenekelőtt Isten­nek, mert ő is valaki. És szüléink­nek, akik sok aggodalom, fárad­ság, lemondás, izgalom és sötét gond tömegén keresztül biztosí­tották köznapi és ünnepi kenye­rünket. Hálásak vagyunk tanító­inknak, tömérdek embertár­sunknak. Az elkínzott társada­lomnak, minden egyes ember­társunknak szeretettel tarto­zunk.” Ha vannak ennek a nem­zetnek „nagy öregjei”, akkor én ezeknek a veretes gondolatok­nak a tudóját, hordozóját közi­bük sorolom. Nemcsak ez alka­lom folytán, de régóta, diákidőm óta így becsülöm dr. Óriást. A másik — ide iktatandó — megnyilatkozást dr. Pócsik Dé­nes netől, az iskola igazgatójától hallottuk, aki többek között így okfejtett: „A régi rend politikai szerkezetének lebontása a romo­kat még nem varázsolja épületté, ezért nemcsak az országnak, az egyedeknek is fel kell szabadul- niok, hogy olyan erkölcsi, társa­dalmi értékek közvetítői lehesse­nek, amelyeknek a segítségével újra felfedezhetjük a társadalmi­lag hasznos morális, humanisz­tikus értékrendet. Egy pár mon­dattal arréb: „Hol készülhet fel a mai fiatal az életpálya nehéz for­dulóira? Hogyan sajátíthatja el az öröm képességét, hogyan sza­badulhat meg a gátlásoktól? Ma ennek az emberi dimenziónak a hiánya az, hogy épp csak megin­dult a fogyasztói felhalmozódó lendület. A zavarokat tehát az okozza, hogy a társadalmi elszá­moláskor jóval többet adunk a társadalomnak, mint amennyit mi kapunk vissza. Mindez a tár­sadalmi szerződés hiányára ve­zethető vissza. A legfájóbb azon­ban az, hogy maga a tudás is le­értékelődött. Pedig Illyés Gyula már 1946-ban arra figyelmezte­tett, hogy „...elvész a nép, amely nem szerzi meg a tudás fegyvere­it". Egy okfejtésssel arrébb így folytatta: „A rendszerváltás si­kere sok tekintetben attól is függ, hogy ennek az időszaknak a fia­tal generációja számára mit je­lent a rendszerváltozás, kiket, mely rétegeket képes maga mellé állítani. Az oktatás, a kultúra, a művészet stratégiai ágazat, s ezt Í el kell ismernie a kormánynak. ” iizony, bizony — harsognám én is, felerősítendő ezt a komoly ok­fejtést, amely indokaival együtt lekörözi — hangnemében is — azokat a nyilatkozatokat, ame­lyek a honatyák, helyi szentárok szájából akkor e tárgyban el­hangzanak. És hogy mire gon­dol, nagy nyomatékkai, négy szóban rögzíti: „Tanár, diák, ta­nulás, fegyelem.” Ezt kellene márványba vésni, és nem az inté­zet eltörölt, eltörlendő neveit. Ennyi indulatot, gondolatot sikerült kimentenem abból az ünnepi folyamatból, amely mint­egy kétezer embert összefogott szeptember elsején egy fél napra. Gondban és napfényben, emlé­kezésben és jövővárásban. Hát­ha nemcsak szalmalángból és pernyéből áll a mi elmélkedé­sünk!? És akkor csak pótlólag és utó­lagjut eszünkbe, nogy az egri le­ánykereskedelmiről csak úgy mellékesen is alig ejtettek né­hány szót! Már csak a lovagias­ság okából is fel kellett volna vo­nultatni az apácákat, volt diákja­ikat és kedves emlékeiket! És hogy a szellemi és erkölcsi szemlének némi kézzelfogható „szemléltetőeszköze” is legyen, amire rá lehet gondolni, amire azt lehet mondani, hogy ebben a pillanatban nemcsak a kihívott taps, a fénylő ünnepi perc ado­mánya, hanem jelentés és jelzet is mindazoknak, akik számára a hűség, a becsület, vagyis a gazda­sági haszonnal nem kecsegtető tőke, tehát az erkölcsi még el­érendő, meghódítandó, két „em­lékérmet” is átnyújtottak egy ta­nár és egy diák számára. A taná­rét Fazekas Bertalan kapta. Rég nyugdíjas, szerényen hallgatag egyéniség, az az oktató-nevelo, aki akkor sem tudott másként vi­selkedni, beszélni, mint ma. Ak­kor, amikor kaszárnyahangnem­ben, kemény fenyegetésekkel szedték ráncba a tanárt és diákot egyaránt. Tette a dolgát szorgal­masan, elhivatottsággal... A diák, Kikli Tivadar is éppen túl van a hetvenen. írásaival, ze­nei alkotásaival túlteljesítette azt, amit diákként vállalt. Hűsé­ge és hite, szorgalma és szenve­délye vezette őt, amikor kibúvár- kodta az iskola 1921-1948 kö­zötti eseményeit, rábökve olyan furcsaságra is, mint ami Dövenyi Nagy Lajossal megesett diákko­rában: csak távolról tűnik titok­zatosnak, honnan és miért is in­dult el akkor az a karrier... Kellenek ezek a lélekmosda­tó, a tudatot jól megforgató ün­nepek! Hány arc, nány kérdés húzódik meg egy jubileumban? (Vége) Farkas András HANG-KÉP Álviták Valaha volt — az első szabad választások idején — az a néhány hétig tartó eufória, amely sajnos hamar szertefoszlott. Az ország akkor szavazott, persze nem el­sősorban az egyes pártokra, ha­nem a több mint negyven eszten­deje létező rend, az úgynevezett szocializmus és annak képviselői ellen. A hajdani remények aztán megkoptak, mert a közélet nem­csak önmagukat átmentő, eny­hén szólva fura figurákkal fertő­ződött, hanem mérgezte a lég­kört a folytonos acsarkodás, vag- dalkózás, kiszorítósdi. A csömör magyarázza azt, hogy nem értékeljük kellőképp helyzetünket, azt, hogy egy sza­baddá vált haza, egy demokrati­zálódó állam polgárai vagyunk. Elkeserítő az, hogy a szándé­kosan felkorbácsolt álviták to­vább szennyezik az atmoszférát. Ezek tükröződtek a hét külön­böző műsoraiban, különösképp a Vasárnapi Újság, a 168 óra blokkjaiban. Szó esett az MDF állítólagos jobbratolódásáról, a Kónya-féle tanulmányról. Nyilatkoztak — az ellenzék képviselői — a köz- társasági elnök jogköréről is. Számosán utaltak a mumusként emlegetett forró őszre, a kor­mány tagjainak alkalmatlansá­gára. Másként fogalmazva, békét- lenségi pirulákkal etettek ben­nünket. Nem az a baj, hogy a tömeg­kommunikáció különböző frontjain felerősödnek az efféle hangok. Érthető, s helyes is, ha tárgyilagosan, higgadtan mérle­geljük a koalíció tevékenységét, az államférfiak ügyködését, a honatyák szereplését. Ha ezt bárki indulatok, pártérdekek ér­vényesítése nélkül teszi, még­hozzá érveket felsorakoztatva, akkor valóban elgondolkodunk, töprengünk, közösen aggódva azokért a holnapokért, amelyek­től joggal várunk sokat. Elítélendő viszont a stílus, a nyerseség, a csakazértis rohamo­zás, mert megkavarja a kedélye­ket, s olyan káoszt sugalmaz, amelyre semmi szükség. Épp ezért tetszett az a vasár­nap délelőtti interjú, amelyet Wi- singer István készített Szabad Györggyel, az Országgyűlés el­nökével. Nem a riporter reme­kelt, hanem a megkérdezett, aki épp az előbb jelzett játékszabá­lyok betartására emlékeztetett, taglalta a Parlament erényeit és hibáit, kiemelve azt, hogy a kilá­bolás nem hiú ábránd. Koncent­rált a másság tolerálására is, hangsúlyozva az önzetlenség, az együttes célokért munkálkodás fontosságát. Hasznosak az ilyen progra­mok, mert eloszlatják azt a ho­mályt, amely zavarja a tisztánlá­tást. Olykor nem is kissé. Szűkös kínálat A évé székházában a helyzet változatlan. A pénzpazarlás kö­vetkeztében nem formálódnak épkézláb munkák. Ráadásul még azzal sem törődnek, hogy valamennyire egyeztessék a két adó ajánlatát. Gyakori az ütkö­zés, s ez bizony valamennyiünket zavar. Csak egy példa, szomba­ton este — a 2-esen — bemutat­kozott az eredeti tehetségű Szö­rényi Éva. Igen ám, de a híradóra is kíváncsiak voltunk, s vonzott minket az Agatha Christie regé­nyéből feldolgozott angol fűm, a Halál a Níluson is. Szerencsés lenne elkerülni az ilyen kavaro­dást, hiszen lassan már nem lesz miből válogatnunk. Más kérdés, hogy csalódtunk a krimiben, mi­vel a rendezés a meglehetősen vontatott alapműre épült, ezért hosszú perceken át unatkozhat­tunk. Nem is egyszer. Sürgető a fordulat. Annyit azért megérdemelne sok millió néző, hogy naponta minimum három órát áldozzanak kikap­csolódására, szórakoztatására. Régen ez állandó gyakorlat volt. Annyit szólamoznak a szerkesz­tők valamifajta megújulásról. Ez azonban csak ígéretözön. Hagy­janak fel vele, s nyújtsanak leg­alább olyan szerény szintet, mint korábban. Annál is inkább, mert az arcok, ha púderozottan is, de ugyanazok. Ébredezhetne az igényesség, a fejlődés óhaja. Már csak azért is, mert ez számukra is kamatozna. Elismerésben... Pécsi István Őszi ritmus... (Fotó: Perl Márton) Betakarítási gyorsmérleg Kalászos gabonából az idén hétmillió 863 ezer tonna termett az országban, ez a mennyiség az előző évinél 43 ezer tonnával ke­vesebb, míg az 1986-1990-es évek átlagánál 204 ezer tonnával több — tűnik ki a KSH mezőgaz­dasági statisztikai főosztályának a gabonaaratás eredményeit ösz- szegző jelentéséből. A betakarí­tott termésnek közel 76 százalé­kát a búza adta, e kalászosfajtá­ból csaknem 6 millió tonna ter­mett, ez mintegy 200 ezer tonná­val volt kevesebb a tavalyinál. A rozs termésmennyisége 221 ezer tonna volt, 8 ezer tonnával keve­sebb, mint 1990-ben. Őszi árpá­ból ebben az évben közel egymil­lió tonnát takarítottak be, vala­mivel több mint 50 ezer tonnával nagyobb mennyiséget, mint a múlt évben. A tavaszi árpa ter­mésmennyisége megközelítette a 600 ezer tonnát, amely 140 ezer tonnával múlta felül az elő­ző évit. Új elképzelések a színművészeti főiskolán Jövő év februárjától posztgra­duális oktatás keretében, 4 éves producer-menedzser tanfolyam indul a Színház- és Filmművé­szeti Főiskolán — tudta meg az MTI munkatársa Illés György professzortól. Ezzel olyan, ko­moly felkészültségű szakember- gárdát akarnak létrehozni — hangsúlyozta —, amely egy-egy produkciót dramaturgiailag és gazdaságilag egyaránt képes irá­nyítani. Az évfolyamra mindösz- sze 6-7, elsősorban bölcsész-, közgazdasági vagy gyártásveze­tői diplomával rendelkező hall­gatót vesznek fel, akik neves ma­gyar és külföldi — amerikai, an­gol — előadókat hallgatnak. A tanfolyam vezetője Zsombolyai János lesz. A színház- és filmszakmában is egyre inkább kialakuló ver­senyhelyzethez igazodva, a főis­kolán angolból is felvételiztet- nek. Felvételi vizsgán követel­mény a középfokú nyelvtudás, diplomaosztásra pedig felső szintre tehetnek szert növendé­keik, ami külföldi szerződések elnyerésére növeli esélyeiket. A nyelvismeret szintjén odáig sze­retne eljutni az iskola, hogy a ná­luk végzettek munkájuk során könnyen kommunikálhassanak külföldi kollégáikkal. A végző­sök elhelyezkedési lehetőségeit értékelve a professzor rámuta­tott: megváltozott az a korábbi gyakorlat, hogy a Színház- és Filmművészeti Főiskola a televí­zió és a Mafilm számára, azok vezetőivel egyeztetve, meghatá­rozott számú végzősöket képez, és így lényegében segíti elhelyez­kedésüket is. Ma a versenyben kell felszínen maradniuk a vég­zetteknek. A főiskolán történő változtatások is arra irányulnak, hogy a versenyhelyzetre felké­szüljenek a hallgatók. Interjú Konrád Györggyel „Bonyolultabb alkotmányos gondolkodás szükséges” Ha a vegyes lakosságú orszá­gokban az államot a többségi nemzet államává — és nem min­den ott lakó polgár államává — deklarálják, ha homogén nem­zetállamról képzelődnek a több­ségi nemzet politikusai, akkor fájdalmat okoznak a kisebbségi nemzetnek, és megalázzák an­nak tagjait emberi méltóságuk­ban. Ezt a gondolatot fejtette ki Konrád György író, a Nemzet­közi Pen Klub elnöke, az MTI prágai tudósítójának adott nyi­latkozatában. Konrád a cseh­szlovák fővárosban részt vett azon a nemzetközi fórumon, amelyen — az UNESCO kezde­ményezésére — a kultúra és a de­mokrácia összefüggéseinek kér­déskörét tekintette át több konti­nens csaknem háromszáz szakte­kintélye: gyakorló politikusok, tudósok, írók, művészek. Konrád úgy vélekedett, hogy a kelet-közép-európai térségben a homogén nemzetállami felfogás­nál „bonyolultabb alkotmányos gondolkodásra” van szükség — olyan gondolkodásra, amely „a demokráciának a többségi elve mellé nagyon sokfelé garanciát épít ki a kisebbség szabadságá­nak védelmében”. Konrád György szerint a nem­zeti türelmetlenségnek „nagyon kemény” megnyilvánulásaira le­het még számítani ebben a régió­ban, amelyet eddig — mint a ta­nácskozást megnyitó beszédé­ben Vacláv Havel mondta — má­sodik világként emlegették, de amely most megszűnt létezni, s amelynek helyén az első és a har­madik világ egyfajta keveréke ta­lálható. A problémák gyökerét Kon­rád abban látja* hogy a nemzeti alapon szerveződő, önállósuló államok vegyes népességű terü­leteken helyezkednek el, és a he­lyi többségi nemzet másodosztá­lyú polgárként kezelheti a ki­sebbséget. Hogy valóban így is fogja kezelni, az nem biztos, de „sok jel mutat arra: több ország­ban már ez a helyzet”. Ez min­denképpen az alapvető emberi jogok sérelmét jelenti — állapí­totta meg Konrád György. A Bugát Pál Kórház szakmai elismerése Orvostanhallgatók gyakorlati képzése Gyöngyösön Kár lenne tagadni, nem a leg­jobb a megítélése a gyöngyösi Bugát Pál Kórháznak a laikusok körében. Inkább negatív, mint pozitív a kép, s természetesen ez is — mint sok minden — relatív, attól függ, milyen más egészség- ügyi intézményhez viszonyítjuk, és mennyi kirívó esetből általá­nosítunk...! Mindenesetre az előzőeket merőben cáfoló hírről szereztünk tudomást, mert — írd és mondd — a Bugát Pál Kórház a Debreceni Orvostudományi Egyetem Oktatókórháza lett, amely mindenkéjrpen rangos szakmai elismerés! Erre a címre a szomszédos megyék kórházai is pályáztak, és közülük a gyön­gyösi intézmény volt a „nyerő”. Dr. Nagy János orvos-igazga­tó a Hírlap érdeklődésere el­mondta, hogy ez év májusában vették fel a kapcsolatot a Debre­ceni Orvostudományi Egyetem­mel. Egy meglehetősen részletes felülvizsgálat következett ez­után, amely a jelenlegi és a maj­dani új kórház gyógyítómunká­jára, személyi, technikai, szerve­zeti feltételeire vonatkozott. Utána pályázatot nyújtottak be, hogy elnyerhessék az oktatókór­ház minősítést. Végül is úgy dön­tött a DOTE Rektori Tanácsa, hogy az 1991/92-es tanévtől ok- tatókórház lett a gyöngyösi egészségügyi intézmény. Alkal­masnak találták a személyi felté­teleket, az orvosok szakmai fel- készültségét abban a tekintet­ben, hogy oktatómunkát végez­zenek. Ezentúl tehát orvostan­hallgatók betegágy melletti gya­korlati oktatását végzik Gyön­gyösön. A tanterv szerinti okta­tási feladatokat az intézmény fő­orvosi és szakorvosi kara látja el. A hallgatók munkáját közösen minősítik majd az egyetem okta­tóival. Arra a kérdésre, hogy a gyön­f yösi kórház orvosait tovább- épzik-e, az intézmény vezetője elmondta, kihasználva a lehető­ségeket, nagy hangsúlyt helyez­nek arra, hogy emeljék a saját or­vosi kollektíva szakmai munká­jának a színvonalát. Az egyetem „megígérte” számukra, nogy a kórház szakembereit tanul­mányutak keretében fogadja, és biztosít az intézmény részére minden olyan kiadványt, jegyze­tet, speciálkollégiumi anyago­kat, amelyeket ez idáig csak az egyetemi könyvtárban lehetett megtalálni. Az idei tanévtől a Gyöngyö­sön végzett oktató-nevelő mun­káról szóló szerződést a Bugát Pál Kórház orvos-igazgatóján kívül a Debreceni Orvostudo­mányi Egyetem rektora: Prof. Dr. Gergely Lajos írta alá. Érde­mes a szerződés első pontját idézni: „A Bugát Pál Kórnáz je­lenlegi szervezettsége és műsze­rezettsége, főorvosainak, szak­orvosainak és egyéb diplomásai­nak képzettsége garancia az ok­tatás színvonalára. Az épülő új kórházban pedig mind a klinikai szakmák, mind a diagnosztikus tantárgyak oktatásának eszkö- zös és szakmai feltételei is jelen­tősen javulni fognak.” Ügy gondoljuk, a fentiek ön­magukért beszélnek! (korcsog)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom