Heves Megyei Hírlap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-20 / 221. szám

2. VILÁGTÜKÖR HÍRLAP, 1991. szeptember 20., péntek Továbbra is harcok dúlnak Horvátországban Törékeny tűzszünet Egy biztos a távfűtésben: a borsosabb számla Az egri hőközpontban is felkészülten várják a hideget (Fotó: Szántó György) Horvátországban csütörtökre virradóra harcok voltak Vuková- ron, Vinkovciban, Eszéken és Si- benikben. A horvát rádió szerint lelőttek két MiG-29 típusú repü­lőgépet. Veljko Kadijevic nemzetvé­delmi miniszter a horvát fegyve­res erőkre hárította a felelősséget a szerda délben megkezdődött tűzszünet megsértéséért, a har­cok folytatódásáért. Lord Car- ringtonhoz, a hágai békekonfe­rencia elnökéhez és Hans van den Broekhez, az EK miniszteri tanácsa elnökéhez küldött leve­lében Kadijevic hangoztatta, hogy rögtön az igalói béketa­nácskozás után, Belgrádba tör­tént visszaérkezésekor kedden megerősítette a katonai alakula­toknál addig is érvényes paran­csot: elsőként ne nyissanak tü­zet, és kerüljék a konfliktushely­zetek kialakulását. A hadsereg — A hét elején megkezdődtek a beharangozott elbocsátások&vi- lág egyik legnagyobb hírügynök­ségénél, az amerikai United Press Internationalst. A hat éven belül másodszor is csődbe jutott UPI alaposan karcsúsodni kíván, hogy kelendőbb legyen az esetleg jelentkező vevő szemé­ben. A UPI szóvivője nem közölte, hogy végül hány munkatárs kap­ja meg a felmondólevelet. Ko­rábban a cég bejelentette, hogy 135 beosztott és 15 vezető állású dolgozótól lesz kénytelen búcsút venni, azaz dolgozóinak negye­dét szándékozik elbocsátani. A fogyókúra már korábban meg­kezdődött: 1988-ban, amikor az Infotechnology nevű cég vásá­rolta meg a UPI-t, még 1600 em­ber dolgozott a hírügynökségnél. A hat évvel ezelőtti átszerve­zés csak ideiglenesen segített: ta­valy az év végén a cég vezetése hangsúlyozza a levél — teljes mértékben tartja magát ehhez a parancshoz. Kadijevic szerint a horvát fél viszont nemhogy meg­szüntette volna, inkább fokozta támadásait a katonai alakulatok és objektumok ellen, Zágrábban és egy sor más városban. A mi­niszter a levélben cáfolta azt az állítást, hogy a hadsereg egy harckocsizó menetoszlopa Zág­ráb felé tart. Kadijevic szerint ez is csak a „dezinformációk sorába tartozik”. A horvát vezetés közben több lépést tett az igalói tanácskozás után. A kormány jóváhagyta a kedden megkötött újabb fegy- vemyugvási egyezményt. Tudj- man elnök ezután felmentette a nemrég kinevezett hadügymi­nisztert, Luka Bebicet, s helyébe helyettesét, Gojko Suasakot ne­vezte ki. Bebic a közlemény sze­rint maga kérte felmentését. már hosszas tárgyalásokat kez­dett a szakszervezettel az önkén­tes fizetéscsökkentésről. A UPI vezetői nehéz döntés elé állítot­ták a dolgozókat: vagy elfogad­ják fizetésük 35 százalékos meg­kurtítását, vagy bezárják a hír- ügynökséget. A dolgozók enged­tek. Az ideiglenesnek mondott fizetéscsökkentés ma is érvény­ben van. A munkatársak korábbi — normális — bérüknek 80 szá­zalékát kapják. Ez a legjobban fi­zetett újságíróknál heti 568 dol­lárt jelent. A UPI 65 millió dollárral tar­tozik mintegy 4 ezer hitelezőjé­nek. Kintlevőségei 22 millió dol­lárt tesznek ki, tehát meglehető­sen nagy a hiány. Jelenleg 2500 előfizetője van szerte a világban, de a hírügynökségek általánosan nyomorúságos helyzetét ismer­ve, kevesen hiszik azt, hogy a UPI az eddiginél is több külsős­sel tartósan talpon maradhat. (Folytatás az 1. oldalról) A hőközpont vezetőjétől, Tóth Simontól megtudtuk to­vábbá, hogy rendben lezajlottak a karbantartási munkák, egy épületet kivéve, ahol bizonyos szerelvényeket csak most tudtak beszerezni. A hónap végére azonban ebben a háztömbben is felkészülten várják a hideg napo­kat. Elmondta azt is, hogy a Ma­lomárok utcában lévő egyik 55 lakásos épületben — kísérlet­képpen — átalakítják a fűtési rendszert, ahol hideg-melegvíz- mérő órát, a radiátorra úgyneve­zett átkötő szakaszt építenek, va­lamint olyan szelepeket, ame­lyek segítségével szabályozni le­het a hőfokot. Általánosságban viszont az elkövetkezendő idő­szaktól már lehetőség nyílik arra is, hogy egyes lakóközösségek, a hivatalos, október 15-ével kez­dődő fűtési idény előtt vagy után is kérhetik a szolgáltatást. Fűtési szezon előtt Gyöngyösön Akár már ebben a pillanatban is „be tudnának indulni” a fűtés­sel — tudtuk meg Nagy Istvántól, a gyöngyösi távfűtési üzem veze­tőjétől. A karbantartási munká­kat rendre elvégezték — még né­hány kazánbiztosi ellenőrzés hi­ányzik csak a teljes felkészültség­hez. Arra a kérdésünkre, hogy esetleg tervezik-e a fogyasztás mérésére szolgáló műszerek be­állítását, nemleges választ kap­tunk. Ez a szerkezet egyébként hivatalos néven: „viszonymérő”, olyan párolgó vegyszer van ben­ne, amelynek elpárolgási muta­tói alapján egy számítógép meg­határozza a valódi fogyasztást. A beszerelésnek viszont az a felté­tele, hogy egy adott épület min­den lakásában akaijon mérőmű­szert a lakó. Ez, a mai társadalmi rétegződést ismerve, szinte meg­oldhatatlan lenne — állítja Nagy István. Ugyanakkor szükséges a számítógépes háttér megoldása. Mindent összevetve, jelenleg 8-10 ezer forintba kerülne egy kétszobás, öt fűtőtestes lakás ilyen szerkezetekkel való ellátá­sa. A díjtételekről egyelőre nem tudnak konkrétumokat. A Ne­hézipari Minisztérium számára már elkészítettek egyfajta kalku­lációt. Gyöngyösön úgy tudják, a minisztériumban tervezik a díj­szabási rendszer megújítását. Ez hasonlatos lenne az áramszolgál­tatás fizetéséhez, tehát egész év­ben fizetnénk a fűtésért vala­mennyi általányt — év végén pe­dig a különbözetet. De hogy ezt még az idén, vagy jövőre, vagy valamikor később vezetik be — erről még a városi távfűtőmű­veknél nem tudnak semmit. Hatvanban is felkészültek a télre Hatvanban a Városgazdálko­dási Vállalat illetékesétől, Né­meth Ferenctől azt az informáci­ót kaptuk, hogy a városban idén is elvégezték a szokásos karban­tartási munkálatokat, így a fűtési szezon beköszöntével akadály­talanul nyújtják a szolgáltatást a 300 távfűtéses lakásban, és a kü­lönböző intézményekben. Saj­nos, a számlákon itt is borsosabb árak szerepelnek majd, de az emelés mértékéről egyelőre nem tudnak pontos adatokat szolgál­tatni. Annyi azonban bizonyos, hogy a közületeknek és a lakos­ságnak a megszokotthoz hason­lóan különböző áron számlázzák majd a dijat. Elbocsátások a UPI-nál f VÁLLALKOZÓK, KISTERMELŐK, FIGYELEM! > Az egri Nagyobbacska ABC A Mátravidéki Cukorgyárak 1991. szeptember 12—30-ig értesíti kedves vásárlóit, kedvezményes hogy áruválasztékát répaszelet-árusítást tart francia 180 Ft/t áron. pék­Vásárlásra október hóban is van árukkal lehetőség bővíti. 230Ft/t áron. Továbbra is várja tisztelt Érdeklődni: vásárlóit a 1^ 38/12-255/192 mellék. j Nagyobbacska l ABC­r AKCIÓ! ^ Szeptember 23-tól 30-ig kedvezményes őszi vásár a ZÖLDÉRT-nél az Egri Hűtőház parkolój ában 12-17 óráig. (Külsősor u. 8.). BURGONYA 14 Ft/kg, VÖRÖSHAGYMA 12 Ft/kg, FEJES KÁPOSZTA 9 Ft/kg. ÁRUINK TÉLI TÁROLÁSRA ALKALMASAK. LEGYEN ÖN IS A VÁSÁRLÓNK! HOLGER Élelmiszer Nagyker. intézmények, kiskereskedők, vendéglátósok, magánszemélyek vásárlását, megrendelését, termelők ajánlatát várja. Kristálycukor 5 q feletti vásárlás esetén 36 Ft/kg. Eger, Talizmán u. 4. (Almagyar-domb). Tel.: 36/18-326. Nyitva: 9—17 SZOMBAT, VASÁRNAP 9—12-ig. Cgt.: Holló László Ha csapágy, közCletek, magánszemélyek, VISZONTELADÓK! ÚJ csapágyszaküzlet nyílt Gyöngyösön a 3. sz. főút mellett, Róbert K. u. 5. sz. alatt. Üzletünkben megvásárolhatók, ill. megrendelhetők az SKF által forgalmazott termékek! MEGBÍZHATÓSÁG, MINŐSÉG, PONTOSSÁG A talpraálláshoz 10-15 év kell A teljes talpraálláshoz lega­lább tíz-tizenöt év szükséges — jelentette ki Mihail Gorbacsov az Izvesztyijának adott interjú­ban. A szovjet elnök azonban hozzátette: az ezt megalapozó döntéseket haladéktalanul, leg­később egy-két éven belül meg kell hozni. Az elmúlt évtizedek gazdasági hibái erőteljesen be­határolják a központi vezetés, de a köztársaságok számára is a mozgásteret — mondta. A ter­melés évek óta csökken, vele együtt a nemzeti jövedelem is, és súlyos hiteleket kell törleszteni. Az államapparátus és a végre­hajtó hatalom szervei csődöt mondtak, ráadásul időközben a köztársaságok és a központ kö­zött kitört a „törvényháború”. Kína közeledése Európához Kína baráti együttműködésre törekszik Nyugat-Európával és annak integrációs szervezeteivel, de a jó kapcsolatoknak nem le­het az a feltétele, hogy Kína tér­jen le a szocialista útról — fejtette ki Li Peng kínai kormányfő az Európai Parlament küldöttsége előtt Pekingben. Azt is kijelen­tette a küldöttség fogadásán, hogy a Kelet-Európábán és a Szovjetunióban lezajlott változá­sok bizonyos mértékig hatni fog­nak ugyan Kínára, de nem szá­mottevően, mert Kína belső fel­tételei jelentősen különböznek a kelet-európaiaktól. Hungaro Lloyd vegyes vállalat alakult Hungaro Lloyd néven vegyes vállalatot alapított a Hungaro ca­mion és a német Bayerischer Lloyd Hajózási és Szállítmányo­zási Vállalat. Az erről szóló megállapodást szerdán, a német- országi Regensburgban írták alá a két cég képviselői. A szerződés értelmében tulajdonképpen két cég létrehozásáról van szó, az egyik Hungaro Lloyd Regens­burg, a másik Hungaro Lloyd Budapest néven kerül bejegyzés­re. A két vegyes vállalat egyen­ként 15 millió forintos alaptőké­vel jött létre, a partnerek 50-50 százalékkal részesednek. Európai konferencia Magyarországon Az új Európa az átalakuló vi­lágrendszerben címmel szeptem­ber 23-25. között Velencén ren­deznek nemzetközi konferenci­át. Ez — az ENSZ Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia szervezésében — az első láncsze­me annak a programnak, amely a világ egyes régióinak problémáit vizsgálja. Magyarország számára megtiszteltetés, hogy a sorozat első rendezvényét itt tartják. Göncz Árpád és Franz Vranitzky reggelije A magyar köztársasági elnök csütörtök reggel rezidenciáján villásreggelin látta vendégül a hi­vatalos látogatáson Magyaror­szágon tartózkodó osztrák szö­vetségi kancellárt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom