Heves Megyei Hírlap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-19 / 220. szám
HÍRLAP, 1991. szeptember 19., csütörtök SPORT 7. A nap további részében is a Fő tér maradt az események középpontja. Amikor a forgatókönyv nem ígért különösebb élményt, akkor is pezsgett az élet, ünnepi kavalkádra emlékeztetett a város központja. Egymást érték a játékos vetélkedők, a kötélhúzó és zsákbafutó versenyek, folytak a véget nem érő lábtenisz és kosárra dobó partik. A Mátra szálló előtt BMX-es rámpa magasodott, s egy legény szökkent, perdült, fordult a bicajával a magasba, mintha nem is az izmai, hanem valami beépített motor röpítené. Nem volt az más, mint Tóth Károly a. szakmunkásképző másodikosa, aki — korántsem mellékesen — a BMX-világbaj- nokság aranyérmese. Két gyakorlat között megállítottuk egy szóra. Hangsúlyozta, hogy ő nem bemutatót tart, sőt hivatalosan nem résztvevője a sportnapnak. Bár nem áll szándékában „térítő tevékenységet” folytatni — erre nem is kérte fel senki — abban azért reménykedik, hogy minél többen kedvet kapnak a sportoláshoz. Ahogy elnéztük a bámészkodók sokaságát — valamennyien trénigruhában voltak, készen a negyedórás mozgásadag teljesítésere — reménykedése nem lehetett hiú ábránd csupán... A délután cselgáncs és ökölvívó bemutatót kínált, tovább peregtek a szkander, hulla-hopp és egyéb erőpróbák. Ötkor bárki felmérhette szívósságát a Coo- per-futás másfél mérföldje során. Rá egy órával a hordógörge- tés izgalmai hozták tűzbe az ösz- szeseregletteket, néhány mókás percet is ajándékozva. Egy időben számos helyen Tehénhajtás és focimaraton A sarudi polgárok bizonyára elámultak, amikor éjjel egy órakor némi csoportosulás tamadt az iskola előtt. Nem csoda, hiszen rendhagyó, a falu életében még sohasemvolt esemény következett: a település apraja- nagyja éjszakai kocogásra indult. A futók sorában ott volt maga a polgármester is, s szinte a képviselő-testület valamennyi tagja. A futás azonban csak a program kezdetét jelentette, hiszen hajnalban „Mozogj a falu érdekeben” gimnasztikát tartottak a munkába indulók számára. Még a pásztort is bevonták az akcióba, neki az volt a feladata, hogy Sarud egyik végéből a másikba hajtsa a teheneket. Az igazi pezsgés nyolc óra körül kezdődött, Stemler Ferenc testnevelő tanár és kollégái változatos programot állítottak ösz- sze a diakoknak. Volt focimaraton, zenés diszkó, aerobikkal ösz- szekötve. Az erősebbek ezután rönkdobásban, az ügyesebbek pedig gördeszka és görkorcsolya-versenyen vizsgáztak felkészültségükből. A rendezvények késő estig tartottak, s mintegy 400 ember mozgott legalább egy negyedórát. A főtéri Sámson-kavalkád három jellegzetes pillanata folytak a vetélkedések, a tanintézetek tornatermei, udvarai sportol!) diákokkal népesültek be. A vállalatok is kivették részüket az össznépi megmozdulásból. A teljesség igénye nélkül megemlíthető a sütő- és édesipari, a gabonaforgalmi vállalat, valamint az építőipari ktsz., ahol a dolgozók egy kis munkahelyi testnevelést „csaptak.” A sokszínűség és az eseménygazdagság miatt szinte képtelenség a történések hiánytalan keresztmetszetét nyújtani, ezért meg kell elégednünk, néhány érdekesség kiragadásával. Ezek sorába tartozott a Pokoli toronynak „becézett” lépcsőfutóverseny, amelyet a húszemeletes épületben rendeztek meg. Atkárról — Ugyanekkor és ugyanitt a kíváncsiaknak is akadt látnivaló, hiszen a gagarinos alpinisták kötélmászó attrakciót mutattak be. A játékos városismereti futóverseny mezőnye az Orczy-kertből indult, majd — végigszaladva az ismertebb helyeken — ide is tért vissza. Az esti utcabál és a fáklyafutás célbaérkezése méltó záróakkordja volt a megyénkben eddig még nem tapasztalt sokaságot megmozgató sporteseménynek. A hangulatot csak fokozta, amikor — este 10 óra tájban — kiderült, hogy a nemhivatalos végeredmény szerint Gyöngyös megelőzte Sopront, úgy, hogy ők 206, az ellenlábas város 190 %-ot teljesített. két keréken A szemerkélő eső elől a tornaterem előterébe húzódott egy csa- patnyi gyerek. Mintha legalábbis délután öt óra lett volna, olyan vidáman játszottak, tereferéltek. Pedig hajnali ötöt mutatott az óra. — Atkárról érkeztünk — adott felvilágosítást Fülöp Tibor, a hetedikesek osztályfőnöke, s egyben testnevelő tanára. — Három órakor indultunk, kerékpárral jöttünk el Gyöngyösig. Már letudtuk a gyertyafényes futást, es a nap során minél több sportolási lehetőséget szeretnénk kipróbálni. A tekézés nagyon izgatja a gyerekek fantáziáját, de egyelőre még vámunk kell. A teke az egyik legkapósabb „szórakozás” ma. Azt is megtudtuk, hogy Atkáron már nem utópia a mindennapos testnevelés, és a DSÉ-n belül több sportágat is űznetnek a diákok, kár, hogy a tornateremnek csak jóindulattal nevezhető helyiséggel rendelkeznek. A lelkesedés, a sport szeretete többet érdemelne. A bicikli volt az úr Az andomaktályai általános iskola ezúttal hangosabb volt a szokásosnál — versenyeztek a gyerekek. Délben a falu *2600 lakosából már több mint a fele eltöltött negyedórát valamilyen testmozgással, s egyöntetű volt a vélemény, a nap végére Andornaktálya 100 százalékos teljesítménnyel büszkélkedhet. A gyerekek körében legnépszerűbb a kerékpározás volt, előbb ügyességi, majd gyorsasági szakaszon tettek próbát tudásukból. De nemcsak az oktatási intézmény kapcsolódott be a Kihívás napjába, a termelőszövetkezet, a szociális-foglalkoztató intézet, a kultúrház, az óvoda, és az idősek klubja tagjai sem tétlenkedtek. Az esti csúcsot a tornatermi teremfoci jelentette. A legötletesebb A résztvevők igazán nem panaszkodhattak, hogy a Challenge Day gyöngyösi „agytrösztje” unalmas programot állított volna össze. A szervezők fantáziája nem ismert határt, így akár a legötletesebb program diját is kiírhatták volna. No, de melyik volt a sok-sok sportolási lehetőség közül a legek legje? Azt hiszem a pontyfogó verseny eséllyel pályázott volna erre a címre. Még pontosabbhan az ötletadó, az OTSH alelnöke dr. Jakabházi László, aki a halker- getést egy méretes harcsával képzelte el, de aztán a rendezők a békésebb természetű pontyra szavaztak. Sport lett volna ez a javából, ha csak azt vesszük alapul, hogy a pontynak nem kellett levegőért feljönnie a víz felszínére, no meg valamivel jobban úszott, mint az alkalmi Tarzanok. Mégis a hal vesztett, bár meg kell hagyni, eléggé mélabús hangulatú volt ez a ponty. Alig telt el egy perc, s Pál Szabolcs becserkészte az „ellenfelet.” Hogy halászlé vagy rántott hal készült-e belőle, ne kérdezzék, főzőverseny nem szerepelt a tegnapi „étlapon”. A mérhető tényezők A gyöngyösi polgármesteri hivatal tanácstermében halk zúgás — belépve impozáns látvány fogad: tizenhat számítógép morajlik, mellettük asszonyok ütik be a különféle utasításokat. A legtöbb képernyőn ott a felirat: Challenge Day. Dr. Szabó Tamás, jogász, a számítógépes részleg vezetője a polgármesteri hivatalban. Melegítőben ül, így óhatatlan a kérdés: — Ön is részt vett a mai sportakción? — Hát, ha a gépek felcipelését mozgásnak veszem, akkor igen. Máskülönben nem, és ennek is megvan az oka. Mi itt a beérkeTizenöt perc Japán Tudván tudtam, hogy Gyöngyösön a Mátra Ruhaipari Kisszövetkezet varrodájában vagyok, a Challenge Day tiszteletére tartott negyedórás aerobic mégis a távol-keleti szigetországot, a munkahelyi testnevelés őshazáját idézte. A szabászlányok, asszonyok félszeg, bátortalan mosolyán, valamint azon, hogy csak lassacskán rendeződtek a sorok, látszott, merőben szokatlan jelenséggel állnak szemben. Aztán a magnóból megszólaló zenére, mégiscsak hozzáláttak a gimnasztikához. Mi meg közben eldiskuráltunk Baranyi János szövetkezeti elnökkel. — Mennyire tartja hasznosnak ezt a rendezvényt? — A nagy hajtásban jól jön egy kis lazítás. Különösen az ülőmunkát végzőknek, akiknek teljesen elgémberednek a tagjaik. — Miért nem teszik ezt rendszeressé? — Higgye el, nem a szövetkezet vezetőin múlik: nincs rá igény. Pedig az emberek felfrissülnének, jobban menne a munka. De tartok tőle, ha időt engednénk ilyesmire, sok dolgozónknak esze ágában sem lenne tornázni. Inkább rágyújtana... zett adatlapokat összesítjük, és remélhetőleg este tíz óra felé már pontos számokat mondhatunk arról, hányán sportoltak ma a városban, és milyen sportágakban vettek részt. Az adatlapokból néhány szerencsés nyertest is kisorsolunk, szintén a gépek segítségével. Gondolja el, ha beadom az adatlapot, es véletlenül az enyémet választja ki a gép, az isten se mossa le rólunk, hogy bun- dáztunk. — A hivatal rendelkezik ennyi számítógéppel, vagy kölcsön kellett kérni? — Nem ennyi, hanem közel harminc számítógépünk van — így nem is kellett igénybe venni a teljes kapacitást. Ha nem használjuk ezeket a masinákat, legfeljebb arról tudtunk volna a nap végén beszámolni, hogy hány adatlap érkezett be. így viszont jóval amyaltabbak az információk. Elhagyva a termet, észreve- szem Szabó Gyulát, a város jegyzőjét. — Sportolt ma? — Érdekes, mindenki ezt kérdezi tőlem — válaszolja. — Természetesen sportoltam: délelőtt úsztam a strandon. Az időeredményemet sajnos nem tudom, de a második helyen végeztem az adott futamban... Szöveg: Budai Ferenc Buttinger László Doros Judit Monár Zsolt Fotó: Szántó György Nemzetközi kupaforduló Tegnap négy labdarúgó csapatunk is elkezdte nemzetközi kupaszereplését. A találkozókon a következő eredmények születtek: BEK: Honvéd-Kispest FC — Dundalk 1-1 (0-1) G.: Negrau (83.), ill. McEvoy (30.) KEK: Levszki Szpartak — Ferencváros 2-3 (1-1) G.: Dartilov (35.), Bankov (94.) ill. Deszatnik (6.), Lipcsei (72., 82.) UEFA: Vác — Dinamo Moszkva 1-0 (0-0) G.: Hahn (61.) VfB Stuttgart — Pécs 4-1 (4-0) G.: Sammer (20.), Walter (32., 39.), Buchwald (35.) ill. Balogh (89.) Fábián érmei A napokban zajlott le az angliai Coventryben a szenior úszók Európa-bajnoksága, amelyen több mint ezer veterán sportoló állt rajtkőre. A magyarok remekül szerepeltek, tíz arany, tizennyolc ezüst és tizenöt bronzéremmel érkeztek haza. Az egri Fábián Béla szintén tagja volt a csapatnak, és a rendkívül erős mezőnyben is a legjobbak közé verekedte magát. Mellen 100 és 200 méteren egyaránt második lett l:21,40-el illetve 3:01,43-al. Ugyanebben az úszásnemben, az 50 méteres távon bronzérmet szerzett 36,2-es idővel. A 200 m vegyesre már szinte csak „kirándult”, de itt is sikerült felállnia a dobogó harmadik fokára. Ideje: 2:48,82. Tizennégy hónap — felfüggesztve Maradona megúszta Tegnap tárgyalta egy nápolyi bíróság Diego Maradona ügyét. Tudott: az SSC Napoli olasz futballklub argentin légiósát márciusban doppingoláson érték. Ezért az Olasz Labdarúgó Szövetség 1992. június 30-ig eltiltotta őt a játéktól. Utóbb, a még alaposabb, módszeresebb rendőrségi nyomozás során kiderült, hogy Maradona kokainélvező, s a kábítószer-birtokolás miatt kapott idézést az itáliai bíróság színe elé. Maga a dél-amerikai futballcsillag nem volt jelen a tárgyaláson. A bíróság bűnösnek találta őt az ellene felhozott vádban, és ezért 14 havi börtönbüntetésre ítélte. Maradona számára öröm az ürömben, hogy a büntetés végrehajtását felfüggesztették. Körzeti labdarúgó-bajnokság Kikapott a A Gyöngyös körzetben nem sok babér termett a vendégeknek a nyolc mérkőzésen csupán két pontot vihettek haza. Az éllovas Apc és Gyöngyöspata biztosan fektette két vállra ellenfeleit. Adács — Gyöngyöstarján 4-1 (1-1) Adács, 300 néző. V: Györgyfi. Adács: Tóth — Varga G., Varga L. (Varga T), Kiss, Viktor, Balogh. Varga Z., Lengyel, Rácz, Ács, Kovács. Edző: Varga János. Gyöngyöstarján: Miksi — Tóth L., Bella, Dobre, Ludányi, Maksa, Alattyáni, Ivády, Rúzsom, Tóth T., Ozsvát. Edző: Méhesi János. Kiegyenlített első félidő után az Adács mezőnyfölénye gólokban is megmutatkozott, és megérdemelten nyert. Kitűnő játék- vezetés. G: Rácz 3, Varga G. 1, ill. Alattyáni. Jók: Varga L., Varga Z., Rácz (a mezőny legjobbja), Kovács, ill. Bella, Alattyáni, Ozsvát. Ifik: 3-0. További eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Visznek- Abasár 2-0 (5-1), Szücsi-Ecséd 3-2 (1-0), Visonta Kapitány- Gyöngyössolymos 2-2 (5-1), Apc-Karácsond 6-0 (4-0), Peto- fibánya-H. Lokomív 2-0 (4-0), V ámosgyörk- Gyöngyösoroszi 1-1 (5-0), Gyöngyöspata-Atkár 3-0 (5-0). A felnőtt csoport állása: 1. Apc 5 4 — 1 17- 6 8 2. Gy.-pata 5 3 2 — 10- 5 8 3. Atkár 5 3 1 1 10- 4 7 4. Petőfibánya 5 3 1 1 15-11 7 5. Vámosgyörk 5 2 3 — 5- 3 7 6. Adács 5 2 2 1 12- 7 6 7. Szűcsi 5 2 1 2 11-11 5 8. Gy.-oroszi 5 2 1 2 8- 9 5 9. Visonta K. 5 1 3 1 7- 9 5 10. Gy.-tarján 5 2 1 2 6-12 5 11. Visznek 5 2 — 3 17-14 4 12. H.Lokomív 5 1 2 2 89 4 13. Abasár 5 1 1 3 6-10 3 14. Gy.-solymos 53 2 7-12 3 15. Karácsond 5 1 — 4 5-14 2 16. Ecséd 5 — 1 4 6-17 1 Az Eger körzet I. osztályában a baktaiak meglepetésre mindkét pontot elhozták a tavalyi ezüstérmes Kisnána otthonából. Az éllovas szólátiak fölényesen nyertek Andomaktályán. Az eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Kisnána — Eger- bakta 0-1 (1-1), Egercsehi-Fel- sőtárkány 2-3 (2-3), Andornak- tálya-Egerszólat 1-4 (3-2), Mát- rederecske-Apelle ISZE 3-1 (1- 6), Istenmezeje-Egerbocs 1-1 (5-1), Parád-Balaton 1-1 (1-0), Noszvaj-Szilvásvárad 1-1 (3-3). A bajnokság állása: 1. Egerszdlát 4 4 — — 13- 3 8 2. Egerbakta 4 3 1 — 9- 4 7 3. F.-tárkány 4 3 1 — 8- 5 7 4. Egerbocs 4 1 3 — 8- 4 5 5. Kisnána 4 1 2 1 9- 4 4 6. Balaton 4 1 2 1 5- 5 4 Sz.-várad 4 1 2 1 5- 5 4 8. l.-mezeje 4 1 2 1 5- 7 4 9. M.-derecske 4 1 1 2 6- 8 3 10. Párád 4 1 1 2 4- 7 3 11. Apella 4 13 4- 7 2 Noszvaj 4 — 2 2 4- 7 2 13. A.-tálya 4 — 2 2 2- 6 2 14. Egercsehi 41 3 5-15 1 A II. osztályban a péterkeiek biztosan győztek Kerecsenden, és ezzel az élre ugrottak. A mar- kaziak ugyancsak megverték az eddig jól szereplő Demjént. A bodonyi csapat vezetése gazdasági nehézségeire hivatkozva visszalépett a bajnokságtól. Eddig eredményeit a versenybizottság törölte. Az eredmények: MarkazDemjén 3-1, MCKSZ Kere- csend-Pétervására II. 0-2, Eger- szalók-Novaj II. 1-1, Szajla- Bükkszék 3-3, Hevesaranyos- Nagyvisnyó 6-0. A Mátraballa- Vécs találkozó elmaradt. A bajnokság állása: 1. P.-vására II. 4 3 1 — 17- 5 7 2. H.-aranyos 3 3 — — 12- 1 6 3. Vécs 3 3 — — 14- 5 6 4. Demjén 4 31 14- 8 6 5. Márkáz 4 3 — 1 8- 5 6 6. Novaj II. 4 1 2 1 3- 4 4 7. M.-balla 3 1 1 1 7- 1 3 8. Szajla 3 — 2 1 5-11 2 9. Nagyvisnyó 3 1 — 2 7-15 2 10. Makiár II. 3 — 1 2 4- 9 1 11. Bükkszék 4 — 1 3 9-16 1 12. Kerecsend 4 — 1 3 2-10 1 13. Egerszalók 41 3 4-14 1 A Bodony visszalépett. A heves — füzesabonyi körzetben az erdőtelkiek győztesen tértek haza Tarnaméráról, a Kömlő a Tiszanánától, míg a Pély az Átánytól rabolt pontot. Eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Tarnaméra-Erdőte- lek 1-5 (6-2), Sarud-Kisköre 2-1 (1-5), Atány-Pély 4-4 (1-2), Szi- halom-Boconád 4-1 (5-2), Ti- szanána-Kömlő 0-0 (4-0). A bajnokság állása: 1. Besenyőtelek 3 3 — — 10- 1 6 2. Erdőtelek 4 2 2 — 13- 7 6 3. Kisköre 4 2 1 1 10- 6 5 4. Pély 4 1 2 1 13-11 4 5. Kömlő 3 1 2 — 2- 1 4 6. Tiszanána 4 — 3 1 7- 8 3 7. Szihalom 4 1 1 2 9-11 3 8. Boconád 3 1 1 1 4- 6 3 9. Tárnáméra 3 1 — 2 7- 8 2 10. Átány 42 2 8-13 2 11. Sarud 4 1 — 3 4-15 2 Fitt-föld a Mátra alján A kihívás visszhangra lelt