Heves Megyei Hírlap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-18 / 219. szám

HÍRLAP, 1991. szeptember 18., szerda FÜZESABONY ÉS KÖRZETE Széchenyi-ünnepségek Füzesabonyban A Széchenyi-évforduló alkal­mából „Névadónk hete” címmel rendezvénysorozat zajlik Füzes­abonyban a 2-es Számú Általá­nos Iskolában, ahol szeptember 21- én, szombaton 9 órakor kez­dődő ünnepségen veszik fel a legnagyobb magyar nevét. Ezen­kívül kiállítás keretében mutat­ják be Széchenyi életét, munkás­ságát, és szellemi vetélkedőt is rendeznek a tanulók részvételé­vel. Pénteken, szeptember 20-án hagyományteremtő céllal iskola­napot tartanak, ahol a diáksport- kör egész napra biztosít mozgást, játékot, ügyességi feladatokat diákoknak. Pályára, illetve sző­nyegre lépnek a kézilabdázók és a birkózók is. A győztesek, he­lyezettek jutalomban részesül­nek, és oklevelet is kapnak. Környezetvédők Felsőtárkányban Az elmúlt napokban mondta ki megalakulását Felsőtárkány­ban a helyi környezetvédelmi szövetség. Az alakuló gyűlésen 22- en vettek részt, és öttagú ve­zetőséget választottak. Az elnök Koleszár Anna védőnő, a titkár pedig Kisbenedek Gyula ve­gyészmérnök lett. A szövetség tagjai úgy határoztak, hogy meg­teremtik a kapcsolattartást a me­gyei és más társszervezetekkel, ugyanakkor követelő szándék­kal fogalmazták meg azt a kíván­ságukat is, hogy az érintettek ál­lítsák vissza a felsőtárkányi tó eredeti állapotát, és amennyire lehetséges, biztosítsák a környe­ző patakokból azt a napi 300 köbméter vízmennyiséget, amely a tó minimális szükségle­te. Bővülő üzlethálózat Feldebrőn Egyre bővül Feldebrőlakossá­gának áruellátása. Ez derül ki abból a jelentésből, amelyet a község önkormányzata elé ter­jesztettek a falu kereskedelmi, vendéglátó és felvásárlási tevé­kenységéről. Pillanatnyilag az áfész ABC-áruházán kívül még két magánkereskedőnél, a hon­védség helyőrségi klubjában le­het megvásárolni i az alapvető élelmiszereket vagy cikkeket. Két üzletben palackozott italo­kat, egyben pedig zöldséget- gyümölcsöt, és egy-egy helyen ajándékot és dohányárut lehet kapni. Ruhaneműt a kis- és nagyker. lerakatban, a minidisz­kontban és egy magándivatüzlet- ben árusítanak. Tagtoborzó Füzesabonyban Az újra induló különböző tan­folyamok mellett tagtoborzót is hirdet Füzesabonyban a Városi Művelődési Központ. Szívesen fogad jól éneklő tagokat a nagy­nevű Tinódi Férfi Kamarakórus. Ugyancsak váija a 15-30 év kö­zötti hölgyek jelentkezését a nemrégiben újjáalakult női ka­marakórus. Tovább folytatja működését az idén is a központ rézfúvós zenekara. Bővebben a művelődési központban adnak felvilágosítást az érdeklődők­nek. Egerfarmosi öregek Együtt könnyebb elviselni a napokat...” n A falu közepén van Egerfar- moson az idősek klubja, ahol egy 50 méteres képzeletbeli körben minden megtalálható, ami egy ilyen 810 lakosú kis községben szükségeltetik. Az „öregek ott­honával” szemben — ahogy itt a köznyelv még mindig nevezi a klubot — van a községháza, a buszmegálló, balra a templom, a világháborús emlékmű, a kultúr- ház. Jobbra az orvosi rendelő, a kocsma, hátul pedig az általános iskola. így aztán, amikor az öre­gek letelepednek az udvaron lé­vő hatalmas fa árnyékába, min­dent látnak: ki hová, merre tart, s ki honnét jön. Sokan be is kö­szönnek, hiszen szegről-végről rokonok itt valamennyien. Ne­vük is jelzi ezt, mert sok a Veres, a Tóth és a Bóta. Az utóbbi évek­ben néhányan letelepedtek ide az Alföldről, öt család pedig Ro­mániából, pontosabban Erdély­ből. Számon tartják őket. — Nehéz szegényeknek. Úgy jöttek át, ahogy tudtak, amit a kezükben, hátukon elbírtak — újságolja beszédbe elegyedve ve­lem Polgár Arpádné és Veres Gáborné. Mindketten 82 éve­sek, alapító tagok, akik 1975-től látogatják a klubot. — Most meg itt van a jugo­szláv helyzet. Szörnyű, hogy mit művelnek a néppel odaát — teszi az előbbiekhez már az ízlésesen berendezett szobában a 77 éves Sas Béla. — Hát sohasem lesz bé­ke Európában? A kérdést mintha nekem sze­gezné, de nem tudok rá válaszol­ni. Inkább „könnyebb vizekre” evezünk. Dobó Imréné helyettes vezető, aki felügyeli az időseket, elmondja, hogy szinte minden évben újra kell szervezni a klu­bot. Több mint 20-an voltak a té­len, de azóta hatan meghaltak, többen ágynak estek, néhányu- kat pedig elvitték gyermekeik más településekre. De ha erre járnak, hazalátogatnak, el nem mulasztanák, hogy a klubba be ne térjenek. A 90 éves Bóta Al­bertis így tesz, amikor a fia haza­hozza Egerből. Nagyon szeretett az idősek közé járni. Jókedvét most is emlegetik. Hiába, együtt könnyebb eltölteni, elviselni a pihenőévek napjait. — Elöregedett a lakosság, de többen szégyenkeznek ide bejár­ni, pedig rászolgálnának. Mi meg szívesen gondoskodnánk róluk — magyarázza a helyettes veze­tő. — Húsz fő alatt nem kifizető­dő az üzemeltetés. Van 10 házi gondozottunk is, hatan pedig szociális étkeztetésre szorulnak. A 85 éves Veres Albert is min­dennap itt étkezik, s innen viszi haza beteg feleségének az enni­valót. — Ki a legöregebb afaluban? —- Rajna Józsefné. 0 95 éves, de már fekvő—jön a válasz némi tanakodás után. — Hogyan érzik magukat? — Öregesen. Itt is fáj, meg ott is. Szerencsére a szomszédban van az orvosi rendelő. Hetente kétszer jár át a doktor Mezősze- meréről, de ha hívjuk, azonnal jön. Gubis Sándomét is, aki ma kezdett, fogászatra küldték. Reggelit, ebédet, uzsonnát ka­punk. Az óvodában főznek, on­nan hozzák. A szakácsnők értik a mesterségüket. Az iskolások meg az otthon lévők is innen kosztolnak... Újságot olvasunk, tévét nézünk, kártyázunk, var­runk, a rádiót hallgatjuk... Gon­dozzuk a virágokat... Kisebb hangzavar támad. Kémek, ezt is meg azt is újam meg: a választásokig el voltak nyomva. Remélik, hogy még megélik a falu felvirágzását, né­hányan meg a 100. születésnap­jukat, illetve dédunokájuk eskü­vőjét. De azt is a lelkemre kötöt­ték, hálásak az önkormányzat­nak a róluk való gondoskodá­sért. (F. I.) Uj tanév — új iskola Az idei tanévnyitó különbözött a többitől Ostoroson, szeptember elejétől ugyanis négy tanteremmel bőví­tett, új épületszámy várta a diákokat és a tanárokat. Bár csak két hét telt el az első tanítási óra óta, az osto- rosi tanulók mégis otthon érzik magukat a kicsinosított iskolában. (Fotó- emzsé) Őszi kirándulás Mottó: A turistát nem csupán a lába, a szíve is viszi Felsőtárkányból, a Bükk kapujától indulunk. Maroknyi bakan­csos csapat sütkérezik a reggeli napfényben, valahonnan harang sza­vát sodoija felénk a szellő. A kétnapos túra célja a Bükk híres kövei: az Imókő, a Peskő, a Bélkő, a 7arMmegmászása, az őszi napfényben való sütkérezés, a test elárasztása, a lélek pihentetése. Megízlelni a hajnal csípős levegőjét, megmászni a langyos szeptemberi napsütés­ben az égnek meredő sziklákat, felfedezni a vadont, az erdőt, ahon­nan már lassan búcsút vesznek a vándormadarak, megkóstolni szom­jasan a források hideg vizét. Amint elhagyjuk az irtást, az erdő csendje fogad, karcsú derekú süvölvény tölgyek és gyertyánok, alattuk az oldalban izzik a csipke és a galagonya, kökény kéklik, csípős őszi deret várva, amitől aztán megpuhul és megédesedik a most még oly fanyar erdei gyümölcs. A Bükk-fennsík déli peremét beszegő csúcsok közül jellegzetes alakjával különösen kettő tűnik ki: a Tarkő és a. Peskő! Amíg az egyik tompa, idétlen testtel nyúlik a magasba, a másik takaros kúpot alkot. Abban hasonlítanak egymásra, hogy déli oldaluk egy része teljesen leomlott, így igen meredek falúak. A Peskőészaki fele szelíden bele­simul a fennsíkba, tőle északnyugatra a hegység tömegéből a Magas­tető rugaszkodik ki, amelyet a környék népe Őrkő néven ismer. Szomszédja a Hegyeskő, majd a Simakő, amelynek a déli oldalán nagy, messzire tekintő tisztás van. Nem sokan tudják, hogy a Peskő legnagyobb érdekessége az a nagy, igen nehezen megközelíthető bar­lang, amely a Bükk egyik rejtelme és titka. A langyos szeptemberi nap reggelén indul a kis csapat a Peskő megmászására. Az Egeres-völgyben nyarat sirató virágok hervadoz­nak, a vágás sűrűjében feltűnnek a nyírfák sárgás levelei. A hegyek még zöldben úsznak, mintha tudomást sem vennének a kalendárium­ról, és felednék az őszt, amely reggelente már deres, a mélyebb völ­gyekben fagyos. A Peskőlilás ködben borong, csupán a sziklái viríta­nak a gomolygó bárányfelhők közül. Az út fokozatosan emelkedik, csikorog a kavics a bakancsok tal­pa alatt, utunkon errefelé málna- és szederbokrok kísérnek, amíg ki nem érünk az első kis tisztásra, az A Isó-rétre. A fák és a gallyak között nehéz a járás, a meghalt, kipusztult tölgyek oldalán elszaporodtak a gombák. Innen közel van a hegy felső rétje, ahonnan öreg, sok időt megért tölgyek között visz az út, és csakhamar szembenézünk a Peskő szürke falával. Egy emeletnyi mászás, és itt a barlang szája. A nap fénycsóvát vet a tátongó torokba, amelyből dohos pincelevegő árad. A látvány csodálatos, hiszen felettünk a kéklő égbolt, alattunk a zöld­ben hullámzó bükki rengeteg erdő, amelyben rovarok, kisebb és na­gyobb állatok százezrei élnek velünk egy fedél alatt. És mi, városi em­berek alig-alig ismerjük őket. A Peskő tengerszint feletti magassága mintegy 820 méter, bejá­rata délnek fordul, a barlang magassága 14, hosszúsága 33 méter, a bejárattól jobb kézre egy másik ág is indul, amelyből két kürtő vezet a tetőre. Ki tudja, hogy valójában mit rejteget a mély, a hegy gyomra? A torok közelében füstösek a barlang kövei. Ez az a hely, ahol szállhat, röpködhet a képzelet az ősembertől egészen napjainkig. Csontok és pattintott kövek, kezdetleges szerszámok mind-mind íratlan emlékei a régmúlt időknek, amelyben az ember megjelenése csupán egy „tyúklépés”. A bakancsosok fáradtan pihennek, majd sátrat verve, egy alkal­mas helyen felkészülnek a holnapi kirándulásra. Várja, hívja őket a Bükk... (bogácsi) A Zsóri-fürdő a szihalmiaké is üdülőtelkek az Ostorosi-patak partján Sokaknak nem újság, de tény: a híres Zsóri-fürdő — a két me­gye, Borsod és Heves határán — egy része Szihalom község tulaj­donában van. A térkép szerint az Ostorosi-pataktól mindenesetre. Az is igaz, a mezőkövesdiek előbb ébredtek, jobban is volt rá pénzük, hogy a gyógyvíz mellé üdülőket, kempingeket, vendég­lőket, szórakozóhelyeket építse­nek. Ám ösztönösen léptek a szi- halmiak is, amikor évtizedekkel ezelőtt elkezdtek építkezni az említett területen. Ma már több százan lakják az új telepet, de szó ami szó, eléggé rendezetlenül, el­hanyagolt, szegényes infrastruk­túra mellett. — Az új testület, a községi ön- kormányzat tavaly decemberben hétszer is bejárta a környéket, és olyan elhatározásra jutott, hogy a régi, idejétmúlt rendezési tervet erősen módosítani kell— mond­ja Gulyás László, Szihalom jegy­zője, amikor maga elé teríti a tér­képet az asztalra a polgármesteri épületben. — Többek között, hogy alakja legyen a telepnek, az egyik kis utcát meg kellett szün­tetnünk — nyolc család mérges- kedett is érte —, hogy ott 14 üdü­lőtelket alakíthassunk ki. Olcsón kezdtük árusítani a 150-350 négyzetméteres parcellákat: 600 forintos egységáron, hogy a kis­pénzűek is megtalálhassák szá­mításaikat. Mára csupán 2-3 te­lek áll üresen, a többi gazdára ta­lált. — Elárusító központot ho­zunk létre a második lépcsőben — folytatja a jegyző. — Vállalko­zókat várunk: 14 elárusító pavi­lont építhetnek. Kétszintesre ter­vezzük az épületeket. — Itt megy el az M3-as fő köz­lekedési út. Ragyogó alkalom a kereskedők számára — mutat a rajzokra. — Nyolc elárusító hely­re, pavilonépítésre van lehető­ség. Ebből hatot már eladtunk. Ezek is 150-300 négyzetmétere­sek, és 36-tól akár 600 négyzet- méterig is bővíthetők, amennyi­ben a vállalkozás bejön. Megvan tehát az egységes beépítési ter­vünk. Tízfele variációból válo­gathatnak a vevők: gondosko­dunk a víz-, a villany- és a szennyvízvezetékről. — El akarjuk kerülni a ren­detlenséget, a bádogdobozok, kulipintyók felhúzását — mond­ja a térképeket összehajtva, cso­magolva. — Jövő nyáron már mi is megelégedéssel, minden szé­gyenkezés nélkül szeretnénk ki­állni a mezőkövesdiek mellé, mert Szihalom sem hanyagolhat­ja el Zsóri-fürdőjét, s él is a kínál­kozó lehetőségekkel. (fazekas) A Friedrich Naumann Stiftung Alapítvány meg­hívására a napokban több SZDSZ-es és fideszes utazik a németországi Konstanz városába. A szep­tember 19-től 25-ig tartó vendégeskedés során elő­adásokon, konzultációkon vehetnek részt a magyar politikusok, illetve politikusjelöltek. A delegáció­val utazik a füzesabonyi képviselő-testület tagja, Szajlai Csaba is, aki a Fidesz Országos Tanácsának tagjaként utazik Németországba. Az előzetes fel­mérések, igények alapján mindenki megjelölhetett néhány témát, amelyről odakint tájékoztatót hall­gathat meg. A füzesabonyi „városatya” a nyugat­európai országok munkanélküliségi helyzetére, a probléma kezelésére, illetve a liberális pártok mű­ködésére lesz kíváncsi. A többnapos tanulmányút költségeit teljes egészében az alapítvány fedezi. Evett-e már „bacsa” körtét? Amikor még fákon termett a forint A monda szerint, amikor a jó Isten egyszer jókedvében volt, tele marékkai szórta a világra az ajándékait. Minden ország min­den falujának, városának jutott valami, csakhogy nem mind­egyik egyformán sáfárkodott a mennyei ajándékkal. Az egyik megbecsülte, megtartotta, a má­sik elherdálta a hírnevét. Innen van azután, hogy az egyik hírne­ve megkopott, a másiké fényesen tündöklik mind a mai napig... Ha igaz lenne a monda, akkor igazán tudhatnánk, hogy ebbe az országba, ebbe a megyébe egy pi­civel talán több ajándék is jutott, mint máshová! Ezek általában a helységnevekhez kötődnek: egri bor, kompolti búza, verpeléti do­hány, noszvaji szilva és körte. Elek Sámuel, Mátyus Zoltán, Pataki Gyula noszvaji gazdák bi­zony megették már a kenyerük javát, élték, látták a tegnapelőt- töt, a tegnapot, s a mát is, így az­tán hiteles megmondhatói, hogy az ő falujukra miként vonatkozik a mondabeli történet. Pataki Gyula nyugdíjas mező­gazdász negyven kerek esztende­ig dolgozott az egri pincegazda­ságnál, a falujában is. Feleségé­vel — és sokakkal együtt — állít­ják, hogy néhány évtizede a gyü­mölcséből még gazdag volt a fa­lu. — Akkor még a fákon termett a forint! Mint ahogyan a szomszéd köz­ség, Szomolya országos hírnév­re tett szert a fekete, rövid szárú cseresznyéjével, ugyanígy Nosz- vaj is a szilvával, körtével. — Utcahosszat álltak a ládák a felvásárlók előtt, vagonszámra szállították a világ minden tája felé a híres noszvaji besztercei szilvát, a különleges, itt honos „bacsa” körtét... Kezem a kert roskadozó szil­vaágai közé téved, amelyeken már beérett a gyümölcs. — Most nincs felvásárlás Noszvajon! Egyedül a fekete ri­bizli kellett. Beszélgetünk. Hajdani emlé­kek sorakoznak fel tényként — mintegy bizonyításképp —, hogy ha máshonnan nem is, de ebből a faluból mindig megvették a mus­kotály zamatú, lekvárnak való szilvát. Tizenhat-húsz vagonnal is jó esztendőben. A noszvaji „szilvalekvár” sláger volt a bécsi, a budapesti és az egri piacokon, nem is szólva a legkülönbözőbb aszalt gyümölcsökről, amely Mi­kuláskor, karácsony táján sokak kedvenc „rágcsikálója” volt... Hol vannak már a szórvány gyümölcsösök és a gyümölcsa­szalók? Az aszalás annyira hoz­zátartozott a noszvaji paraszt­portákhoz, mint a kemence. A szórványfákat, a kisparaszti gyü­mölcsösöket a tagosítás során ki­vágták. Éppen úgy, mint a ké­sőbb, a tsz által drága közpénzen telepített gyümölcsösöket... Pataki Gyula a maga irányí­totta hajdani tsz-telepítéseket fejből sorolja: 110 hold cseresz­nye, 60 hold barack, 50 hold al­ma és 50 hold besztercei szilva... Maga állítja, felesége bizonyítja, hogy Csáki szalmájává, ebek harmincadjára jutott úgyszólván minden beruházás... — Megmutassam a temető mellett a még „meglévő” szil­vást? A kérdésben benne van a vá­lasz, mint amiként az is, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetünket nem szabad összetéveszteni, még kevésbé odaállítani egy falu ter­mészetes adottságainak tönkre­tétele helyére. Mert a két dolog nem egy. Lehet, most örülni kel­lene, hogy nincs sok, hiszen a ke­veset sem könnyű eladni, de ha a, „van” és a „nincs” között kell vá­lasztani, mégis az előbbire kell voksolni, mert a variból még le­het valami... Noszvajon ezekben a napok-* ban kezdődik meg a mintegy két- három hétig tartó lekvárfőzés. Valaki megemlíti, hogy hajdan még lekvárfőzési szünet is léte­zett az iskolában. — Házanként egy-két mázsa „lekvárt” főznek. Három kiló szilvából van egy kiló lekvár, el­fogadható ára van ma is a mis­kolci, az egri piacokon... Akad még egy elfelejtett, jóízű híressége Noszvajnak: a krump­li. Évente 500 mázsát adnak el. Az idén is elkel körülbelül ez a mennyiség, korábban ötször eny- nyi is gazdára talált. — Nem is ház, aholötven-hat- van zsák krumpli ne teremne. A falu népe telve van bizony­talansággal, mindenki váija, mit hoz a holnap. Nehéz időket él át a gazdaság, de nem annyira ne­hezet, hogy a természet nyújtotta „ajándékokat” ne kellene meg­becsülni. Ki tudja! Talán egyszer még a szilva, az aszalt gyümölcs és a zamatos „bacsa” körte lesz a válságból kivezető „ösvény”... (Sz. 1.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom