Heves Megyei Hírlap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-08 / 185. szám
HÍRLAP, 1991. augusztus 8., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP Postás nyugdíjasok Tegnap délután az egri Helyőrségi Művelődési Központban adtak egymásnak találkozót az idős postások. Az ország minden részéről érkeztek vendégek abból az apropóból, hogy megünnepeljék a Postás Nyugdíjas Klub 10 éves évfordulóját. Olasz fiatalok küldöttsége Ezen a héten Hevesen vendégeskedik az észak-itáliai város, Breganze küldöttsége. E látogatásnak az adott különös hangsúlyt, hogy hamarosan testvérvárosi kapcsolat alakul ki az északolasz, valamint a dél-heves megyei város között. Az utat az „ACLI” — a Keresztény Ifjúmunkások Szövetsége — szervezte, a fiatalok pedig Mario Sa- ugo vezetésével jöttek Magyar- országra. A hevesi házigazdák nemcsak városukat ismertették meg a vendégekkel: tegnap Egert mutatták be nekik, ma pedig a Hortobágyra, illetve Debrecenbe utaznak. Bogácsi Nyár Ezen a héten is folytatódik a Bogácsi Nyár rendezvénysorozata. A hét végén, 10-én délután 3 órakor a fürdő szabadtéri színpadán operettparádé lesz, ugyanezen a napon este 7 órától a Fiatal Énekesek hangversenyére kerül sor, amelynek színhelye a bogácsi Szent Márton-temp- lom. Dzsesszhangverseny A gyöngyösi Török Ignác Gyermek-Szabadidőközpont ma dzsesszhangversenynek ad otthont. Itt lép színpadra hét órakor az az Ifjúsági Jazz Bigband. A brit nagykövet Egerben A budapesti brit nagykövetség tanácsosa után — aki egy hónappal ezelőtt ismerkedett a megyeszékhellyel — tegnap ismét egy angol urat köszönthettek az egriek. Nagy-Britannia és Eszak-írország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, John AUaT'Turch találkozott és a kapcsolatteremtés újabb lehetőségeiről tárgyalt dr. Ringelhann György polgármesterrel. A vendéget ezt követően az Eszter- házy Károly Tanárképző Főiskola egyházmegyei könyvtárába kalauzolták, majd a bormúzeum ritkaságait tekintette és kóstolta meg. A brit nagykövet egri látogatása Szilvásváradon ért véget, ahol megszemlélte a hazájában is jó hírnévnek örvendő lipicai ménest. Ésxak-magyurországl TUzép Vállalat ugri tulup Eger, Kistáiyai út Nálunk is Bramac cserép kedvezményes vásár. 130 m2 feletti vásárlás esetén 12.000 Ft kedvezmény vásárlási utalvány formájában. Csak szeptember 30-ig! Paletta Lakáskerámia Szalon Eger, Kistáiyai út (Fotó: Perl Márton) Diszkont-áruházak Egerben Napjainkban sorra nyílnak az úgynevezett „disz- én ezeket követi a Bükk-kapu Diszkont a Csebok- kont-áruházak”, de a vásárlóknak gyakran csalód- szári-lakótelepen. Talán a kedvezőtlen tapasztalniuk kellett. Hiszen ezekben néha még drágább az tokra utalva hangzik úgy a cég reklámszlogenje, ár, mint a hagyományos boltokban, de legalábbis hogy: „Egyszerűen más, mint a többi”. A nyitáskor alig érzékelni a különbséget. Tegnap az Eger Est- meggyőződhettünk róla, hogy ezúttal tényleg érzé- West Kereskedelmi Rt. két új diszkont-áruházát is kelhető a különbség a szokványos, valamint a „rak- megnyitott — az egyiket a Kertész úton, a másikat tár” árak között. Felvételünk a Domus Diszkont- pedig a Domus Áruház aljában —, s augusztus 14- ban készült. Ülést tartott Füzesabony önkormányzata (Folytatás az 1. oldalról) A költségvetési jelentéshez Jeszenszky István, a pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke fűzött kiegészítéseket, amelyekből kitűnt, hogy a saját források bevételi előirányzatának teljesítése 52,7 százalékos volt, ami jónak értékelhető. Ezt elsősorban a lakossági adók és telekhasználati díj időarányost meghaladó befizetése tette lehetővé, továbbá az, hogy kevés beruházás szerepelt az eddigi programban. A bevételek tervezett ütemét viszont döntően befolyásolja, hogy az állami gazdaság térítése és a telekértékesítés gondot okoz, s ez, valamint a gázprogramnak a vártnál is nagyobb sikere, lehetősége hitel felvételét teszi szükségessé. Ez utóbbit sürgeti az egészség- ügyi intézmény, a piac felépítésének, átadásának igénye is. A gázbeszerelések lakossági sürgetését motiválja az elterjedt hír is, hogy várhatóan rövid időn belül megszűnik az ÁFA- visszatérítés és a kedvező hitelfeltétel. Füzesabonyban 650 családról van szó. A fentiek „apró pénzre váltása” volt lényegében a témája a második napirendnek. Ennek alapján rövidebb-hosszabb vita után 12 javaslat sorsa dőlt el, amelyet dr. Gál István ÉVB-el- nök terjesztett be. így elfogadásra került többek között, hogy elárverezik az önkormányzat tulajdonában lévő Nagyrét, Jókai és a Sziklai Sándor úti építési telkeket, az úgynevezett „falusi” temetőben kijelölik a II. világháborús emlékmű helyét a díszsírhelyes parcellában, 50 ezer forinttal járulnak hozzá a Teleki Blanka Általános Iskola építési kárainak felszámolásához, valamint a gázprogram második és harmadik ütemének meggyorsításához, idei megvalósításához. Összesen több mint 10 km-es vezetékfektetésről van szó. Mindezek tükrében az önkormányzat úgy döntött, hogy októberben — az addig kialakult helyzet alapján — rendkívüli képviselő-testületi ülésen határoznak a további teendőkről, miközben jóváhagyják az első félévi költségvetési kiadásokat, szigorítottak a második félévi beruházásokon, s nem engedélyezik az elkülönített tartalékok felosztását sem. (fazekas) Tájrendezési tervpályázat Toronyzene — alulnézetben Marcona őr ügyel a romantikára mostanság Egerben. Hogy így van-e? Érdemes utánajárni. Egyik olvasónk — M. I. (név és cím a szerkesztőségben) — osztotta meg „élményét” velem, s én most tovább adom. A munkában töltött hét után — nyaraláson innen és túl — kedve támadt jól érezni magát lakhelyén, Egerben, amely mint tudjuk „kívülről nézve” idegenforgalmi centrum is. „Menjünk el sétálni, hiszen itt úja az újság: toronyzene lesz a várban” — invitálta feleségét, s nyomban készülődtek... Az igazi meglepetés a várbejáratnál érte őket. Este hat óra tájban szürke egyenruhás, marcona őr állta útjukat: „Kérem, záróra van” — jelentette ki szigorú tekintettel, s mutatta a visszafelé vezető utat, miközben „fegyverével” buzgón hadonászott. Nemcsak a hazaiak jártak így, úgy látszik, belföldi-külföldi itt egyremegy. Szezon ide vagy oda: a záróra — az záróra. Vigasztalanul ballagtak hát visszafelé a Dobó tér felé. Betértek a Dervisbe, talán odahallatszik a muzsika. Mennyivel hangulatosabb lett volna odafenn a várfalon, a bástya tövében sétálni a kellemes, estére már enyhülő nyári levegőben. E helyett azonban csak a lefelé baktató, csalódott turisták „szabadcsapatait” szemlélték az ajtón át kitekintve. Arra már nem is nagyon emlékszik ismerősöm, valójában szólt-e, s ha igen, meddig hallatszott a toronyzene... (jámbor) Véradó vasutasok Bükkszentmártonban Ingyenes tankönyvek az önkormányzattól A település önkormányzata képviselő-testületének legutóbbi ülésén a „faluatyák” — többek között — döntöttek a polgármesteri hivatalhoz érkezett segélykérelmekről, azután pedig elfogadták a szervezeti és működési szabályzat terveztét is, amelyről a közeljövőben dönt a Bélapátfalvával és Mónosbéllel közös, „nagy” képviselő-testület. Bükkszentmártonban iskolaügyben is határoztak: úgy döntöttek, hogy minden általános iskolai diák könyveinek árát az ön- kormányzat fedezi, így a gyermekek ingyen jutnak a tananyagokhoz. Ez nem jelentéktelen segítség, mivel — a tankönyvek szabadárassá válásával — a tanMegszépül a Tisza-tó és környezete Az utóbbi időben fokozott érdeklődés nyilvánult meg a Tisza- tó térsége iránt. A mintegy 90 négyzetkilométer nagyságú — immár 18 éve létesített — mesterséges vízfelület jelentős mértékben megváltoztatta a Közép- Tisza-vidék tájegységének arculatát, a települések helyzetét, az itteni lakosság életkörülményeit. Az eredeti tervek és elképzelések a felduzzasztott Tisza vizének többcélú hasznosítását irányozták elő, ezek — ha részlegesen is — megvalósultak. Az aszályos esztendőkben elegendő víz áll rendelkezésre az öntözéshez, nőtt a Tisza-völgy árvízi biztonsága, működnek a tiszaújvárosi üzemek, s olcsó energiát ad a vízierőmű. Mindemellett létrejött az Alföldön a vízparti üdülés és pihenés lehetősége: a 70-es évek közepétől folyamatosan nőtt az ide látogatók száma, a horgászat mellett kialakult a vízisportok és a természetjárók helyi tábora. Lassan szervezetté vált az idegenforgalom, megjelentek az első szolgáltató- és vendéglátóhelyek. Az évekkel ezelőtt regisztrált néhány tízezres „vendégnap” tavaly már meghaladta a félmilliót, s ez a partmenti településeknek egyaránt jelent gondot, s fejlődési lehetőséget. Mindezek ismeretében — tájékoztatott Kerekes László, a Közép-Tisza-vidéki Intéző Bizottság főtitkára — a Tisza-tó ügye iránt elkötelezett három megye — Jász-Nagykun-Szol- nok, Heves és Borsod-Abaúj- Zemplén — önkormányzatai, valamint a Környzetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, az Országos Idegenforgalmi Hivatal és a KIB tervpályázatot hirdetett a környék gyarapítására. A Tisza-tó térségének tájrendezése és üdülési-idegenforgalmi hasznosítása címet viselő pályázat kiírói már váiják azoknak a tervezőknek — és tervező kollektíváknak — a jelentkezését, akik a témában megoldásokat tudnak javasolni. A pályázat feltételei — ennek mellékletei — a Környzetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumban vehetők át munkanapokon. A tájékoztatóból kiderült az is, hogy a díjazására, s a művek megvételére 1,2 millió forint áll rendelkezésre, ezt az összeget a bíráló bizottság december 20-ig osztja meg a?ok között, akik 1991. november 18-ig benyújtott pályázataikkal nyernek. Magányosok országos klubja A magánytól rosszabb, kín- zóbb érzés nincs, sokszor a jót is elviselhetetlenné teszi. Jó lenne olykor egy hasonló korú, érdeklődésű, viselkedésű barát vagy barátnő, akivel megoszthatnánk bánatunkat, véleményt kérhetnénk aggasztó problémáinkra. Magyarországon — mint bárhol a világon — nagyon sokan élik az életüket egyedül, valamilyen oknál fogva elszigetelten az emberektől, a társaságtól, a szórakozástól. Ez az állapot gyakran okoz a lelki egyensúlyban zavart, és még betegségeket is kiválthat. Az egyedülálló emberek megsegítésére Nyírábrányban megalakult a Newness Iroda, amely most szervezi a Magányosok országos levelező klubját. A jelentkezőknek — a lehetőségekhez mérten — igyekeznek minden- ___séjuíSégCt nyújtani. A belépni kívánok a tagdíjért cserébe orvosi, pszichológiai, jogi tanácsokat kérhetnek a szakemberektől Alkalmanként közös kiránduláson vehetnek részt, és a leg- rászorulttabbaknak vissza nem térítendő egyszeri segélyt juttatn ak. A társaságba vágyók a következő címen jelentkezhetnek: Newness Iroda. Nyírábrány, Pf. 394. 4264. Ez a kéz szombaton (*■)) meglepetést hoz Önnek! VASVILL PRESENT KFT. A hatvani vasútállomáson ebben az évben immár harmadik alkalommal tar-. tottak a napokban térítésmentes véradónapot. Eddig 240 donor nyújtott segítséget a betegek gyógyításához. Legutóbb hússzal többen adtak vért, mint ahogy előzetesen feliratkoztak. A vöröskeresztes alapszervezet aktívái, szervezői tevékenyen részt vállaltak a véradónap sikerében. A fiatalokon kívül az idősebbek, a többszörös véradók is szép számmal jelentkeztek: többek között elismerést érdemel Somogyi János, Kukta Mihály, Melus Miklós, Balázs József, Szalmási József, Maczkó Károly és Rankó István. A vérellátó állomás és a városi vörös- kereszt vezetősége elégedett a vasutasok segítőkészségével, a véradómozgalom terén kifejtett ténykedésével, ismételten köszönetét mondanak nekik. szerköltségek várhatóan jelentős mértékben megnövekednek majd. Végül pedig egy jó és egy rossz húr: elkészült a községi tűzoltószertár, s befejezés előtt áll a tűzoltók raktára is. A kellemetlen hír pedig, hogy január elsejétől — várhatóan — bevezetnek egyes helyi adófajtákat: igaz, a tervek szerint csak minimális díjtételekkel. Segít a Newness Horton a napokban kezdték meg a falu központjában lévő pavilonsor építését. A tervek szerint 8 üzlet kap majd helyet az önkormányzat által értékesített telekrészen. Mivel a komplexum helyi vállalkozók összefogásával és kivitelezésében készül, egyelőre bizonytalan az átadás idő- Atí VÍSZOnt nieetudtuk, hogy a tulajdonosok többek között kozmetikai szalont, fagyizót, sörözőt, vegyeskereskedést, di- vatáru-butikot szeretnének kialakítani az egységekben. Az elképzelések természetesen még változhatnak, az azonban bizonyos, hogy a saját érdekeltségű miniboltok mindenképpen a helyi lakosság jobb ellátását szolgálják majd. Horton is űj pavilonsor