Heves Megyei Hírlap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-01 / 179. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1991. augusztus 1., csütörtök Nemrég tetszetős kiállítású, figyelemre méltó belső terjesztésű könyv látott napvilágot a megyében: Abasár és Pálosvörösmart monográfiája. A szerzője Besztercei László, gyöngyösi középiskolai tanár. Elismeréssel üdvözölhetjük a szerző vállalkozását, hiszen elsőként lépett elő falutörténettel a rendszerváltozás után. Tette felelősségteljes, mert történetírói figyelme a korábbi évtizedekben többnyire mellőzött feldolgozásokra is kiterjedt, és a két település eseményeinek együtt tárgyalása mellett az összefüggések hiteles kapcsolataira is ügyelt. Noha összefogó szintézisre nem minden témarésznél törekedett, többet nyújt, mint az eddig — a két helységről — megjelent ismertetések újrarendezése lenne. A könyv külön-külön tárgyalja Abasárt és Pálosvörösmartot. A szerző a szerkezeti felosztással is érzékeltette Abasár súlyát, ugyanis azt 70 oldalon, míg az utóbbi helységet 7 oldalon részletezte. Igaz, a nagyobb terjedelem eleve a bővebb témabeosztásból adódott, mivel önálló fejezettel szólt Abasár műemlékeiről (Heves megye műemlékei fejezetcímmel) és a helybeli népszokásokról, továbbá a pálosvörös- marti róm. kát. templomot is Abasár történetébe ágyazta. Abasár történetét az 1990-es abasári adatok című fejezettel egészítette ki, és megemlítette, hogy a faluszépítő egyesület elnöke, Szabó Miklós állíttatta a Fő téri Aba Sámuel-szobrot. Feltehető, nyomdai okok miatt ez a fejezet nem napjainkig vezeti el az olvasót, hanem a 18. századtól a 20. századig terjedő időszak neves személyeinek, azaz a község életében szerepet játszó egyének felsorolásához. Besztercei László mértéktartó értékeléssel jellemezte a két község életét alakító szervezeteket, és a pálosokról is figyelemre méltó ismertetést közölt. Nagyon gazdag forrásanyagot használt fel, és a feldolgozások köréből is számos kiadványra épített. A Az Aba Sámuel emlékére emelt avatta fel források idézeteit hozzáértő kézzel válogatta. Stílusa megnyerő, olvasmányos. Elismerés a könyv kiadójának, az Abasári Faluszépítő Egyesületnek, amely nemcsak elindítója volt e lelkes, jó értelemben vett lokálpatrióta tettnek, hanem mecénása, ezáltal megvalósítója is. Bizonyára a gyors színrelépés volt a célja — hogy mielőbb megjelenhessen ez a 81 oldalas könyv —, ezért is szobrot Juhász Béla polgármester (Fotó: Szántó György) marad lektor és szerkesztő nélkül. Lehet, hogy emiatt maradt el a tartalomjegyzék, és a nyomdahiba is ezért gyakori. (Nem tüntette fel a nyomdát és a példányszámot sem.) Mindez azonban nem érinti Besztercei László munkája egészének értékeit. A monográfiát követésre méltó példának állíthatjuk a megye községei elé. Dr. Misóczki Lajos Falutörténet, a rendszerváltás után Abasár és Pálosvörösmart község históriájáról HANG-KÉP Útközben Ezernyi ellentmondás, átmentési, jellemtorzító akció közepette érthető, hogy lassan ha- laa az a rendszerváltozás, amelyet egyesek — önérdektől vezérelve — máris befejezettnek minősítenek. Az igazság az, hogy mások vehemens sürgetése se teljesen indokolt, hiszen a mindnyájunk által sóvárgott demokrácia előírásait valamennyiünknek be kell tartani. Különösképp lassú a szellem átalakulása, az a gondolatbéli váltás, amely megszabadít bennünket az elmúlt négy évtized során törvényszerűen rögződött értelmi beidegződésektől, téves véleményektől. Ezt a sajátos lelkiállapotot, ezt az útközbeniséget szinte hiánytalanul térképezte fel a mindig magvas Szellemtörténetek július 24-i programja. Ekkor Ludassy Mám filozófiatörténésszel, több meglehetősen ismert könyv szerzőijével beszélgetett el Rádai Eszter, aki akaratlanul is a tudat formálódásának meghatározó jellegű fordulóit villantotta fel számunkra. Méghozzá igen tanulságosan! Riportalanya ezer szállal kötődik az 1956-os forradalom és szabadságharc eufórikus hangulatú szűk lcét hetéhez. Ezt az érzést elsősorban azok értik meg, akiket Rákosi pribékjei kisem- miztek, üldöztek, akiknek munkával keresett vagyonát elragadták, akik nemzetorködtek, s hittek abban, hogy a független Magyarország nem elérhetetlen vágyálom. Ők a tisztességes, a heroikus fővonulat mellett érzékelték a históriáikig magyarázható restaurációs motívumokat is. így mérlegelt a megszólaltatott szerző, aki nem lett a Kádár- rezsim kegyeltje sem, hiszen megakadályozták azt, hogy egyetemi katedrához jusson. Most mégsem elégedett. Aggályok gyötrik, félelmek kínozzák, kimondhatatlanul is attól tart, hogy hamarosan megfellebbezhetetlen diktátumok tagiózzák majd le. Érvei megfontolandóak, mert őszinték és töprengésre készte- tőek. Ráadásul egyikőjüket sem torzítja semmiféle pártregula. A vérbeli humanista sorakoztatja fel riadalmas képzeleteit. Mégis ellent kell mondani neki, mivel tőlünk is függ, hogy milyenek lesznek holnapjaink. A diktatúra, illetve annak kissé ügyesen parfümözött változata mogöttünK. A szocializmusnak nevezett rendtorzó tökéletesen bebizonyította életképtelenségét. Gyűjtjük, rakjuk egymásra az új építőköveit. Súlyosbodó, a kóros örökségből s az átmenetből fakadó gazdasági gondok szorításában. De önállóan, egyenes gerinccel, s a szólás-, illetve megnyilatkozásszabadság ritka örömétől áthatva. Mindenképp az utánunk jövők kiegyensúlyozottságát megalapozva... Mélypontközeiben? Úgy tűnik: messze még a tévés kínálat mélypontja. Az ajánlatlista ugyanis folyvást csorbul. Megalkudtunk: már csak a szombat esték „vegyestálában” bizakodtunk. A legutóbb aztán kiderült: feleslegesen reménykedtünk, hiszen mindössze a kettes csatornára koncentrálhattunk. Hétkor indult az „ Új” Angyal sorozat, amely bizony meg se közelítette a régit. A Simon Tempiart alakító Simon Dutton előde nyomába se léphet. Ez a csetlő-botló szépfiú a női nézők kedvencévé válhat, de egyéniség aligha lesz. Különösképp tikkor nem, ha a megöregedett nagy riválist próbálja meglehetősen esetlenül utánozni. Aztán részletek következtek a Ciao, ciao bambinóból, a Vigadóban felvett olasz dalest műsorából. A bemutatkozók — például az örökifjú Kovács Kati — jóvoltából napjaink ötvenesei nosztalgiázhattak félórányit. Az ifjabbak persze unatkoztak, nekik ezek a számok vajmi keveset mondtak. Leleménynek titulált a Van szerencsém... Friss blokkjában Maros Gábor és barátai jelentek meg a pódiumon. Sajnos, csak az összecsapott hakni szintjén. Ennél azért magasabbra kellene tenni a mércét. Az efféle nagyvonalúság a közönség vétkes lebecsülése. Nem a felkért előadók a hibásak, hanem az „ötletgazda”, aki színpadra rendelte őket. Neki illene igényességet tanulni. S nem is alapfokon! S végül jött a Szökés azAlcat- razból cimű amerikai film ismétlése. Természetesen jelzetlenül. Hát kérem, nem mindenki szed Cavintont. Ne kíséreljük meg átverni a jó memóriájúakat. Nem is egyszer-kétszer, hanem rendszeresen... Állítsuk ki inkább a szegénységi bizonyítványt. Az legalább hiteles lesz. Pécsi István A hitelhez még mindig nem lehet hozzájutni A Start Alap mától muködohész A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVFA) kész a Start-hitelhez kapcsolódó garanciaalap kezelésére. Az elmúlt napokban valamennyi, még tisztázatlan kérdést pontosítottak a szakemberek. Immár semmi akadálya annak, hogy az alapítvány a 600 millió forintnyi, Start Alapnak nevezett pénzalapból a kezdő vállalkozókért garanciát vállaljon, amennyiben a hitelt igénylő nem rendelkezik elegendő fedezettel. Slosár Gábor, az MVFA kuratóriumának elnöke kifejtette: korábban több részletkérdésben is különböző véleményt képviseltek a Bankszövetség, illetőleg az alapítvány szakemberei. A vitatott kérdéseket azonban már az elmúlt hét közepén sikerült tisztázni: így megállapodás született arról, hogy a felvett hitel 80 százalékáig vállalhat garanciát az alapítvány, illetőleg, hogy a garantált hitelrész 4 százalékának megfelelő dijat kell fizetni, ha a vállalkozó nem rendelkezik elegendő fedezettel, és igénybe veszi a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány által kezelt garanciaalapot. Az úgynevezett Start Alap augusztus 1-jétől tehát működőkész, így az alapítvány fogadni tudja a garancia iránti kérelmeket. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a Start-hitelhez, melyet a kezdő vállalkozók kedvezményes feltételekkel kaphatnak meg, ezen időponttól hozzá is juthatnak az érintettek. Szükség van még egy átmeneti időszakra, amely alatt a Start-hitel folyósításának részleteit a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank szakemberei tisztázzák. Az alapítvány csak a Start-hitelhez kapcsolódó garanciaalap kezelését vállalta, annak működési szabályzata elkészült, tehát teljesült a német partner egyik lényeges kikötése. A vállalkozóknak üzleti tervüket a bankoknál kell benyújtaniuk, azt a pénzintézeteknél egy úgynevezett cenzúrabizottság vizsgálja felül, és felvilágosítást is ad arról, hogy a hitelkérelmet befogadj ák-e. Amennyiben a hitel 150 százalékának megfelelő fedezettel — tehát kétmillió forint hitel igénylése esetében 3 millió forintnyi mobilizálható vagyonnal — a vállalkozó nem rendelkezik, kérheti az alapítvány segítségét. Az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: a 600 millió forintnyi alapot az 1,8 milliárd forintos hitel fedezetéül szánják. Úgy gondolják, hogy 30 százaléknál nem lesz több a csődbe jutott vállalkozók aránya. Amennyiben időközben valamilyen oknál fogva ennél több vállalkozó bizonyul sikertelennek, szigorodnak a garanciaalap felhasználásának feltételei — mondotta a kuratórium elnöke. Szólt arról is, hogy napokon belül létrejön az alapítványnál az a szervezet, amely a várhatóan nagyszámú garanciakérelmet szakmailag előkészíti a pénzügyi szakemberekből állú 9 tagú zsűri számára, és amelynek feladata lesz az is, hogy folyamatosan ellenőrizze a vállalkozók pénzügyi helyzetét. Az alapítvány úgy tervezi, hogy negyedévente kér részletes pénzügyi beszámolót azoktól a vállalkozóktól, akikért garanciát vállalt. A pénzügyi beszámoló, illetőleg a benne szereplő adatok banktitoknak minősülnek, és nemcsak arra jók, hogy az alapítvány figyelemmel kísérje a vállalkozó tevékenységét, hanem arra is, hogy maga a vállalkozó időről időre pénzügyi helyzetének pontos felmérésére kényszerüljön. A közös magyarságtudat ébrentartásáért Megnyílt az Ady Endre Akadémia Második alkalommal nyitotta meg kapuit a héten Debrecenben az Ady Endre Akadémia. Az elmúlt évben a határainkon kívül élő magyar anyanyelvű és magyarul tanító pedagógusok továbbképzésére szervezett tanfolyam az idén orvosi szekcióval is bővült. A két hétig tartó továbbképzésen 150, Erdélyből, Kárpátaljáról, Jugoszláviából és Szlovákiából érkezett tanár, illetve 40 erdélyi orvos vesz részt. Az utóbbiak itt-tartózkodását a „Segítőjobb” nemzetközi alapítvány finanszírozza. Orosz István professzor, az Ady Endre Akadémia elnöke megnyitójában a tanfolyam céljaként a továbbképzést, a korábban megszerzett ismeretek felújítását jelölte meg. Ugyanakkor kifejtette: nem rejtjük véka alá abbéli törekvésünket sem, hogy a magyar művelődés múltját a magyar tudomány eredményei alapján igyekszünk bemutatni. Ennek szükséges voltát olyan magyar ajkú és nemzetiségű, a magyar nép elszakíthatatlan részét alkotó testvéreink számára, akik évtizedek óta idegen nyelvi környezetben élve, „másságuk”- nak kulturális hátrányait naponta tapasztalhatták, aligha kell külön hangsúlyoznunk. — Torz rendszerek béklyóiban vergődve mi, kárpát-medencei magyarok, akár Magyar- országon, akár Romániában, akár Jugoszláviában, a Szovjetunióban vagy a Cseh- és Szlovák Köztársaságban élők, nemcsak emberségünkben voltunk megalázva, de magyarságunkban is. A történészprofesszor beszédében sajnálatosnak nevezte, hogy számos országban a változásokkal együtt a féktelen nacionalista uszítás hulláma is elindult. Ebben a helyzetben még fontosabbá vált a közös magyarságtudat ébrentartása, amelyhez a maga szerény eszközeivel az Ady-akadémia is szeretne hozzájárulni. Caracasi vándorének Posztumusz kötet birtokába jutottam baráti szívességből: Rozanich István Kétség és remény című verses gyűjteményét egri nyomdában készítették, így az örökösök jóvoltából egy idegenbe szakadt magyar író síron túli üzenetét olvashatom. Itthon a szerző negyvenöt előtt vidéki új ságiró a székesfehérvári lapnál, a háború után megy Nyugatra. Végül is kiköt Venezuelában. Ott is újságot ír harminc évig, hacsak hetilapot is. Műfordít és verset költ, mert akit egyszer a füle meg a készsége a kötött ritmushoz ragasztott, nem tud elszakadni azoktól. Nem minden megilletődés nélkül vetjük egybe azt a zengést és verselési technikát, rímfogásokat, strófaszerkezeteket, amiket ő kitűnően gyakorol, szemben azokkal a klapanciákkal, amiket ma irodalom címén, folyóiratokban árusítanak széles e hazában. Emelkedett emberi érzések ejtették rabul ezt a minden eresztékében magyart és csak magyarul verselni akaró emigránst, aki Pisti unokájának 1971-ben a caracasi magyarházban ezt a versikét „szerezte” szavalásra: „Rózsa, Rózsa, rózsaszál,/ Rászállott egy kismadár,/ csőre arany, tolla kék,/ mint a mese, csodaszép./ Anyák napján megkérem/ kis madárkát én szépen:/ rószaszálat ne másnak,/ adja Édesanyámnak.” És ha ehhez az anyaköszöntőhöz, a népies dallam megzengetéséhez kapcsoljuk az 1957-ben Los Teques-ben papírra vetett hosszabb versének utolsó szakaszát, nyilvánvaló a képlet: ez a költő nagy batyut cipelt végig életén keresztül: „Boné Andris testét/ Csendben eltemették,/ Föléje emlékül/ Ezt az írást tették: / „Aki itten elmegy,/ Érte imádkozzon,/ Veszendő lelkének/ Isten irgalmazzon.” Nem lehet megindulás nélkül olvasni azokat a búcsúzd dalokat, amelyeket a kuruc idők irodalmi emlékeire épít. Vagy azokat a ritmus- és strófaszerkezeteket, amikor felfedezhetők a fiatalság éveiben megtanult magyar versek, balladák visszaidéző szándéka, hiszen őrizni akaija a vándor múltját, a magyarságot, nem szeretné elveszíteni azt az eltéphetetlen kapcsolatot a hazától, amit a több ezer ldlométeres távolság, az idegen környezet amúgy is gyengít, elhomályosít, koptat. Még akkor is, ha magyarul ír, magyarul gondolkodik, magyaroknak szerkeszt lapot „a népek óceánjában”. Egy versszakot idézünk ide: „Földi batyum összekötve,/ nincsen, ami idekötne,/ készen vagyok könnyedén;/ ősznek sípját egyre hallom,/ búcsúzóul még bevallom: nincs miért könnyet ejtsek én...” Ebben a pár sorban a vándorsorsnak minden összefoglalható keserve benne reszket. Mint aki már azonnal indulna, batyuját összecsomagolva tartja, a hontalanságot csaknem üldöző ürességnek vámolja el, könnyűnek és nem leláncoltnak érzi magát, mint akiben a vallomás száraz, könny nélküli: bárcsak jönne a hazautazás pillanata. És a gond — vagy közvetlenül, vagy visszafogottan, rejtve minden ritmus, a fegyelmezett verssorok mögött — ott jelez, sípol, dübörög, kiabál: vajon jól tettem-e, hogy a hazától, a „nyelv édes börtönétől” elszakadtam? Jobb lett volna, okosabb lett volna maradni? De hát ki talál utat visszafelé a múltra felelő mondathoz, és főképp ahhoz az idő- és térbeli bizonyossághoz, amely azt sugallná: meg kell nyugodnod, nem tehettél másként, így kell lezárnod, itt kell befejezned? Vagy az utolsó pillanat után is van remény? Ez itt a kérdés, s nemcsak azoknak, akik a hontalanság keresztjével terheltettek meg. Hitét azonban nem vesztette el, és ez a vigasztalása annak is, aki ezt a kötetet olvassa. (farkas)
