Heves Megyei Hírlap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-27 / 200. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1991. augusztus 27., kedd Látószög Állatok Gyermek- és ifjúkorom kedves emlékei közé tartoznak mindmá­ig az állatainkkal töltött idők. Szüleim és nagyszüleim portáján egya­ránt szívesen be-bekíváncsiskodtam az ólba, istállóba is, ha a cica, a kutyus már nem volt számomra elég érdekes. Az egyik és a másik állat is persze, mindig többet jelentett puszta játékszernél. Mindnek meg­volt a külön rendeltetése. Vagy a munkában, vagy pedig a háztartás ellátásában, kiszolgálásában, az élelmezésben számított rá a család. Az eb, a macska vigyázta is az otthont, távol tartotta a nemkívánatos idegent, a rossz szándékú látogatót, zavarászta, pusztította a hívatlan rágcsálókat. No, meg amolyan „romeltakarító” szerepet is betöltött a háznál: nekijutott az ételmaradék, amire jómagunknak már nem tá­madt gusztusunk. Később, az évek múlásával, a körülmények, szokások változá­saival — noha a szeretetemben mostanáig őrzöm valamennyit — akar- ván-akaratlan, valahogy eltávolodtam az állatoktól. Társasházban, tömblakásban — ugye — még az ártatlan kiscicát is nehezebb tartani, hogy a vakkantgató, ugatgató, olykor vonító kutyákról már ne szól­jak. Azon a néhány négyzetméteren, amelyen élek, egyszerűen már nincs helye egyiknek sem. S ha netalán éppenséggel még lenne is vala­mennyi, többnyire az asztalról sem hullana nekikvaló, előbb-utóbb bizony felkopna az álluk. No, meg aztánfélteném is őket a kényszerű rabságtól. Hiszen vol­taképpen szabadságra születtek ők is, a mégoly barátságos konyha, szoba, erkély sem pótolhatja nekik az udvart, a kertet, a határt. Azok a bizonyos erőltetett egészségügyi séták aligha elégítenék ki teljesen az igényeiket, vágyaikat. Elviselem hát, hogy macskás, kutyás ismerőse­im akár rossz embernek is tartsanak, s melldöngetve, a leggúnyosabb megvetéssel vezetgessék, futtatgassák mellettem békés vagy rémiszt­gető kedvenceiket. Amivel persze, mit sem érek. Hiszen — ha tetszik, ha nem — egyre nő az „állatbarátok” tábora. A macskákkal, kutyákkal sorra teli lesznek a lépcsőházak, s az a legkevesebb, hogy kakasszó helyett eb- ü völtésre riad a tartózkodóbb lakótárs. Mert a j ámborabb embert bi­zony olykor naphosszat zavarják, bosszantják mások becipelt, agyonkényeztetett, „mozgásban lévő” vagy zár alatt tartott jószagai, tótra reggeltől késő éjszakáig macerálják az idegeit a legkülönfélébb produkciókkal, Beleertve — uram bocsá’ — még az emeletről le-lezú- duló kellemetlenségeket is, amelyek orrfacsaró bűzzel menekítik visz- sza a négy fal közé a megóhajtott szabad levegő erkélyes élvezetének néhány percétől is megfosztva. Feltartóztathatatlanul, büntetlenül sorra-rendre elállatosodnak a más célra emelt panelházi otthonok is városainkban, mit sem törőd­ve az együttélés legalapvetőbb normáival, szabályaival. Minden ez, csak éppen nem igazi szeretet. Hiszen, aki a szomszédját is semmibe veszi, embertársát sem kíméli — sivár lelkében hogyan érezhetne töb­bet éppen egy cicus, kutyus iránt...? Gyóni Gyula Egri nyár ’91 Kis együttesek nagy elszántsága Az Egri nyár égjük leghangu­latosabb estjét köszöni a közön­ség két kamaraegyüttesnek. Pe­tényi Péter a vezetője annak az Aulos nevet viselő blockflőte­csapatnak, amely Reményi Ág­nes, Soproni Ildikó, Perényi Pé­ter né, Guthy Éva, Loiénzrté Far­kas Zsuzsa és Illyés Béla zenész­barátságából, összefogásából keletkezett. Lorenzné gordon­kán, Illyés gitáron játszik, és a négy fúvóssal együtt biztosítja a zenekari hangzast-hatást. No, de ezek a fúvósok sörösüvegeken is tudnak fújni, ha éppen egy, a szá­zadokkal előbb irott-lejtett haj­dútáncot kell megszólaltatni! Maga az uralkodó hangszer, a blockflőte szabja meg ennek a gárdának a műsorát: magyar táncok, ír népdal, olasz táncíel- dolgozás, hajdútánc-variációk mellett sort kerítenek A. Scarlat­ti Quartettinojára, Csajkovszkij balettrészletére, egy spanyol fi- estaszámára; nem maradt ki Strauss Anna-polkája, a XVIII. század homályából előbukkanó Bengráf József két verbunkosa, Bubenlius Jónás két kánonja sem. A pódiumok mai közönsége szinte elcsodálkozik, hogy a har­sogó zenei semmitmondás és vágtató decibelek idején ilyen zenei kisközösségek születnek, ellenállni a világméretű divat iszonyatosan romboló hatásá­nak, és rá akarják hangolni a hallgatóságot, a mai embert az elmelkedési lehetőséget sem ki­záró, halk, intim zenei élmé­nyekre. Az Aulos szellemi párjaként üdvözölhettük a Lassus-kvartet- tet. Nemcsak névadójuktól éne­keltek és nemcsak szakrális mű­veket, a jókedvű és olykor szen­vedélyes hangú Willaerttől, Ar- cadelt-től és Sweelincktől, és chansonokat, madrigálokat, mo­tettákat, ahogyan a XVI. század, a reneszánsz embere a vígassá­got, a szerelmet megélte, dalba szedte. Négy karácsonyi dal mintha visszafelelt volna Josquin motettájára; Lassus Ce faux-ja viszont szelíd évődésként hatott arról, amit mi is megélünk, talán zenés, irodalmi alkotásokban meg is örökítünk — de másképp. Dávid Péter gitáron dél-amen- kai könnyűzenei számokat adott elő. Ez a négy énekes ( Varga Pál és Patay Péter kontratenor, Erdős Ákos tenor, Alpár Tibor basz- szus) minden valószínűség sze­rint a nyugati pódiumokon olyan sikeres quartettek és szextettek gyakorlatára gondolt, amikor létrehozta ezt a kamaraegyüt­test: fel kell vállalnia valaktnek, meg kell valósítaniuk valakiknek azt az ébresztő feladatot, hogy a mai zenei életben minél többször és minél több értékes régi zene­mű hangozzék fel. És na profi módon, lelkesedéssel, nemcsak az egyszervolt alkotások tiszte­letből történő előadásával vo­nultatják fel ezeket a madrigálo­kat, dalokat, vidám és jámbor dallamokat, hanem abban az élő előadásban, ahogyan most a Lassus-együttes ezt tette, akkor támad közönsége Lassusnak, Willaert-nek, Josquin-nek, a re­neszánsznak, a barokknak. Ma sokszor hivatkoznak arra, hogy ez a kor a maga kegyetlen történéseivel, háborúival, lelket kivéreztető politikai gyötrelmei­vel kiszikkasztja még az emberi elmét is. A reneszánszban, a ba­rokkban is akadt egy és más, ami ellankaszthatta volna a figyelmet Európában. De a múzsák nem hallgattak, emberi mérték és ér­ték szerint ki akarták, ki tudták fejezni azt a tartalmat, amiért és amivel érdemes élni. Ez a leszűrt tartalma a Fran- ciskánus-udvarban hallott zené­nek, amit az Aulostól és a Las- sustól kaptunk. Figyeljünk rá­juk! (f. a.) Arcok Egerből Radnóti Tibor Dédelgetett álma egy humán hangoltságű egri középiskola... 1960-ban végezte el a Zene- művészeti Főiskolát, hegedűmű­vész, zenetanár. 1960 és 1968 között az Operában hegedült, miközben Hatvanban, szülővá­rosában tanároskodott. 1968- ban hívták Egerbe, azóta az Egri Szimfonikus Zenekar koncert­mestere, első hegedűse, ha így jobban tetszik. 1969 szeptembe­rétől nemcsak tanít az Egri Ze­neiskolában, de igazgatóhelyet­tese is az intézménynek. Ennél magasabbra — meggyőződéses katolikus volta miatt — akkor nem számíthatott. Ma sem tö­rekszik kifelé élni, bár meggyő­ződéséért szívesen vállal tenni­valókat. Öt gyereke közül három egyetemen tanul — orvosi, mű­szaki és bölcsész indíttatással —, a másik kettő még csak törekszik hasonló irányokba. Felesége op­tikus. Amióta Egerben él és dolgo­zik, állandóan a nyilvánosság előtt forog — a hegedűjével. Mo­solygós tekintete sokak számára ismerős, hiszen nemcsak a város nagy zenei együttesének hang­versenyein tűnik fel, amint han- goltatja társait, hanem kisebb létszámú, ún. kamarazenekari megoldások mestere is. Se szeri, se száma az olyan hivatalos al­kalmaknak, amikor negyed-, ötödmagával megszólaltatta Mozartot, Bachot, Vivaldit — ta­lán ez a szerző áll hozzá legköze­lebb, szívből és érzelmekkel telí­tetten, de fegyelmezetten ját­szotta azt a lényeget, a lélek és a szellem kitárulkozását, ami má­soknak csak keret, programpont, amin túl kellett esniök. Egy zeneművész — öt gyerek­kel, tanári foglalatossággal a nyakában — mi mást is vállalna szórakozásul, a belső kiegyenlí­tődés biztosításaként, mint azt az igényt, annak szolgálatát, hogy a megszólaltatott művekbe belevi- hesse a saját egyéniségét, élmé­nyeit, amelyeket sem erőltetni, sem letagadni nem lehet. Jelle­me, világszemlélete kizárta és ma is elhessegeti a hatalom felé való nyújtózkodást. Épp eleget látott a pártállamból, annak ilyen­olyan hatalmasaiból, hogy ne kérjen belőle. Nem is az ő terüle­te ez. Mikor éppen az igazgatói szék megüresedett a zeneiskolá­ban, sokan gondoltak arra, hogy ő ül oda, de rögtön értésére ad­ták, hogy vallási meggyőződése, magatartása miatt szóba se jöhet. Megállapítja, ha már kérde­zem, hogy egy-két fúrós „barát­jától”, sikamlós helyzettől elte­kintve nem támadtak konfliktus­helyzetei. Ezt egyéniségének is köszönheti. Meg annak az embe­ri fegyelemnek is, amely mindig is uralkodik rajta. Mert akkor sem harsogóan nevetett, csak el­gondolkodott, amikor az egyik zenekari próbájukra két vasalt arcú egyén — elvtárs — megje­lent stopperórával, beültek, vé­gighallgatták az izzasztó órákat. S mire megkérdezték tőlük, mi­ért az ő külön figyelmük, mit akarnak megtudni, a válasz le- hangolóap primitívnek tűnt: megbízásból mérték a lepróbált művek időtartamát. Vagy ha anekdotázni szottyan kedve, előveszi a csattanós történetet. Az egyik helyi „nagy helyre”, a Fehér Házba, a „nagy első”, ne is mondjuk első titkárnak, meghív­ta a fejlődő fúvósötöst, hogy ját­szanának a pártünnepségen. Közbejött akadályok miatt a fú­vósötös nem tudott felvonulni, ezért a vonósnégyes egészen más műsorral, de ellátta a művészi feladatot. Amikor a program le­zajlott, ama „nagy első” nem­csak az ujjával mutatott a műsor­füzetre, hanem a száján is ki­eresztette az okos kérdést: és az ötödik ember miért nem jött el? Úgy gondolta, hanyagság tör­tént, valaki nem tiszteli eléggé a pártot, nem akar részt venni az eseményen... Iyenkor kell mű­ködniük azoknak a reflexeknek, amik még a tanári pályán is rit­kán kapnak ekkora próbalehető­séget. Tudomásul vették őt, és azt, hogy dolgozik, és ezt szeh'd derű­vel nyugtázta. Azt azonban min­dig is érezte, hogy a neki megen­gedett keretben működhet, és feljebb nem léphet. Egerbe hív­ták, jött, itt segítették kollégái, Farkas István, Szepesi György, vagy az akkor még a hatalom bástyáin belül tartózkodó Búzás Lajos. Támogatták, olykor véd­ték is őt — ha kellett. Neki nem kellett váltania, amikor a pártállam működése megszakadt. Ugyan utólag meg­állapította, hogy a negyven év nagy kaszálást végzett az embe­rek jellemében, gondolkodásá­ban, sokan prostituálódtak, so­kan „lefeküdtek” az érdektől hajszolva. Most is nagy bizonyta­lanságot érez. Ez a társadalom, amelyben tömegek állíthatják magukról, hogy kényszerre cse­lekednek, hogy ők nem úgy érez­nek, mint cselekedtek, hogy bel­ső indíttatás okából indultak el, mert a damaszkuszi úton (akik jóformán azt se tudják, hogy an­nak idején mi is történt Saulusz- szal!) ez az így rommá nevelő­dött, lelkiekben, szellemiekben deformálódott közösség az elkö­vetkező tíz-húsz évben folyama­tosan tud megszabadulni a fél­múlt nyomásától. Állítja ő, a ze­netanár, hogy ma is, a mai hata­lom birtokosai is bizonytalanok a tennivalókat illetően. Megérti, ha melléfognak, ha apróbb-na- gyobb hibák, félszegségek be­csúsznak a mindennapi történé­sekbe. De az, aki kritikát kap, ne sértődjék meg, ne higgye azt, hogy a beosztására törnek, hogy el akarják rabolni tőle megszer­zett pozícióját. Itt, a mai politikai vezetésben mindenki amatőr, nem a saját hibájából. Nem árt néha erre gondolni! Ha tanácsot adhatna valakinek, valamerre, az így hangzana: Á japánok a második világháború után, porig verve, a Tennorba vetett istenhi­tet megalázva keresték a kiutat a mélyből. És akkor a vének taná­csa, a legfelsőbb vezetés megsza­vazta, hogy az első tíz évben a nemzeti jövedelem tíz százalékát oktatásra, művelődésre költik. (Mi hol tartunk?) Ejtett hangon meséli, hogy több társával terve­zetet dolgoztak ki 1980-ban, el is juttatták azt különféle fórumok­hoz: legyen Egerben egy kifeje­zetten humán hangoltságű kö­zépiskola, ahol hangsúlyosan oktatnának zenét. Nem feleke­zeti iskolára gondoltak, de arra igen, hogy az európai szemlélet és benne az erkölcsi nevelés fon­tos legyen. Nem vált valóra, nem foglalkoztak vele. Szerinte a rendszerváltás csak elkezdődött, és ha csalódottságot érez, annak oka az, hogy sokkal többet tehet­ne ebben az oktatási-művelődési ügyben a helyi kormányzat is, mint amit eddig kaptunk. Kaptunk — mondja, s mintegy magyarázatként, kiegészítésként elismétli: neki a szimfonikus ze­nekar és a kisegyüttesek állnak kézhez — az oktatás mellett —, ennek a vonalnak a felfejleszté­se, életben tartása szívügye. Ezért él családjával Egerben, a barokk városban, amit nagyon megszeretett. Farkas András Egy utat járva Hatvan fejlesztéséről nyilatkozott a főépítész Lapunkban húrt adtunk már arról, hogy Hatvan város képvi- selő-testülete dr. Papp-Váry Zsoltot választotta meg a telepü­lés első főépítészének. A napok­ban alkalmunk volt elbeszélgetni az ötvenen túljáró pirospozsgás, szemüveges férfivel, aki viszonya lag rövid idő alatt meglepően sok tapasztalatot gyűjtött új munka­helyén, mi több: már azzal is tö­kéletesen tisztában van, hogy a mai szűkös anyagi helyzetben miként lehet a város arculatát fi­nomítani, szépíteni, embersége­sebbé varázsolni. Elsőként arról informálódtunk tőle, miszerint a főépítészi állás megpályázása előtt már alapos helyzettanul­mányt végzett Hatvanban, meg­állapítva, hogy a város földrajzi fekvése, Budapesthez való kö­zelsége sok lehetőséget kínál a fejlődésre, ennek ellenére igen megrekedt, beszűkült fejlesztési szempontból az utóbbi évtize­dekben. A mai vezetés jól látja ezt, de most meg a pénzszűke az, ami határt szab az egészséges ter­vek, gondolatok megvalósításá­nak. — Hogy az előrelépés szem­pontjából — mondja — mit vélek én fontos célkitűzésnek? Nos, mind az önkormányzat, mind a különböző beruházók bőven ta­lálnak tennivalót szinte az élet minden szférájában, beleszámít­va a kereskedelem, az ipar, a kul­túra terrénumait. A sztráda és Pest közelsége például kitűnő le­hetőséget kínál egy nagy bevá­sárlóközpont létrehívására, amely univerzálisan szolgálná ki a kereskedelmet. Lehetőség kí­nálkozik egy új telepítésű, kis- és középüzemekből álló ipari öve­zet folyamatos létrehozására is, továbbá invesztícióért kiált a Kossuth téri Grassalkovich-kas- tély éppen úgy, mint a nagygom­bosi majorság. De városrendezé­si szempontból elengedhetetlen­nek ítélem az igen elhanyagolt városmag rendbetételét, miután az utóbbi négy évtized kellemet­len nyomait viseli. — Tudtunkkal Hatvannak van már egy rendezési terve. Ez nem hasznosítható a jövő szem­pontjából? — Igen, ismerem, áttanulmá­nyoztam. De azt a tapasztalatot kellett levonnom, hogy a még 1970-ből származó terv megkö­vesedett, ma már használhatat­lan, mivel az akkori, jobbára gi- gantomán szellemet sugalmazza. Nos, a jelen mást ígér, miután fo­lyik mar az új általános és részle­tes rendezési tervek kidolgozása, amelyek elsősorban a lakosság igényéből, az ehhez igazodó be­ruházási elképzelésekből indul­nak ki, hozzájuk kapcsolódó sza­kaszos tervszolgáltatással, elő- engedélyekkel, hogy addig is be- illantást nyújtson a fejlesztésre ailamos beruházóknak, amíg tökéletesen el nem készül. — Eddig városszerte rengeteg utánajárással lehetett építési en­gedélyhez jutni. Több elképzelés ezért is dőlt dugába. E tekintet­ben tud ön valami biztatót mon­dani? — A témára Szinyei András polgármester úr is felhívta a fi­gyelmemet, s igyekeztem a dolog hátterét fölfedni. Amit mondha­tok, s ami további munkámat is motiválhatja: ha Hatvant fejlesz­teni kívánjuk, akkor az első fel­adatok közé kell sorolnunk az építés engedélyezési eljárásának racionalizálását, gördülékennyé tételét. Ez ma kulcskérdés tíz ön- kormányzat részére, s biztosan meg is oldjuk záros határidőn be­lül. De ennél fontosabbnak íté­lem a külföldi tőke bevonását különböző nagyobb beruházá­sokba, mint a már említett bevá­sárlóközpont, vagy az ipartelepí­tés. Több angol es svájci cég már fel is tűnt a láthatáron, s nagyon remélem, hogy tárgyalásaink nem szakadnak meg ezen a szin­ten, hanem — élve a főváros kö­zelségének nagy előnyével — olyan új munkahelyeket tudunk teremteni, amelyek a szükséges infrastruktúrát is magukkal ránt­va viszik előre Hatvant a fejlődés útján. Itt szeretnék még kitérni arra a tényre, miszerint rövid időn belül sikerült kitűnő mun­kakapcsolatot létesítenem He­ves megye főépítészével, akinek elképzelései egybecsengenek terveimmel, így bizonnyal jól együtt tudunk működni a ki­emelten fontos fejlesztési elkép­zelések megoldásában, azok si­kerében. Persze, van még egy alapvető feltétele munkám haté­konyságának. Ez pedig a helyi önkormányzat, illetve a képvise­lő-testület viszonyulása a legkü­lönbözőbb tervfeladatoknoz. Egy ilyen arányú fejlesztés mi­előbbi véghezvitele csak úgy képzelhető el, ha mindenki fel­sorakozik a városi gondok meg­oldásához, s egy utat járunk, egy irányban haladunk — mondotta beszélgetésünk összefoglalása­ként dr. Papp-Váry Zsolt, Hat­van város első főépítészé, akit alig másfél hónapja iktattak be felelős tisztébe. Moldvay Győző f HEVES MEGYEI MUNKAÜGYI n KÖZPONT " ■ 3301 EGER, KOSSUTH L U. 9. TELJ 39/12-256 Kirendeltségek címet: Eger, Klapka u. 9. T.: 36/13-149. Gyöngyik, Kossuth dt I.T.: 37/13-046. Hátveti, Kossuth tér 2. T.: 39/11-301. Hetes, TandaAőztdrsaság tér 3. T.: 39/11-416. Füzesabony, Rákóczi tk 62. T: 39/41-053. rétéi vásáré, Kossuth L.M.L T: 36/69-449. állásajánlatai: FIGYELEM! A Heves Megyei Munkaügyi Központ szervezésében 1991. szeptember második felében induló, az alábbi képesítést nyújtó átképző tanfo­lyamokra lehet még jelentkezni: Egerben: — középfokú adó- és pénzügyi ellenőr — képesített könyvelő — fel­nőtt szakápoló — nőiruha-készítő — esztergályos — üvegező — tüzeléstechni­kai és kéményseprő szakmunkás Gyöngyösön: — nőiruha-készítő — hegesztő — tüzeléstechnikai és kémény­seprő szakmunkás Hatvanban: — nőiruha-készítő — hegesztő — tüzeléstechnikai és kéménysep­rő szakmunkás — számítógép-kezelő és gyors-gépíró. A tanfolyamokra csak azok a nyilvántartott munkanélküliek, illetve pályakez­dők jelentkezhetnek, akik egyébként munkanélküli-járadékra, illetve pálya­kezdők munkanélküli-segélyére jogosultak. A jelentkezés feltételeiről a Mun­kaügyi Központban a 36/13-011/121-es telefonon és a kirendeltségeknél le­het érdeklődni. Jelentkezést 1991. augusztus 30-ig fogadunk el. EGYÉNI ÉS TÁRSAS VÁLLALKOZÓK FIGYELEM! A Heves Megyei Munkaügyi Központ városi kirendeltségei várják munkaerő­felvételi szándékaik bejelentését. A kirendeltségek segítséget nyújtanak a megfelelő munkavállalók kiválasztásához és felkutatásához. Érdeklődni a Munkaügyi Központ kirendeltségeinél lehet, az emblémában feltüntetett cí­men és telefonon.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom