Heves Megyei Hírlap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-22 / 196. szám

HEVES MEGYEI EGER. GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY HÍRLAP PfTUtVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPIUPJA 1991. augusztus 22., csütörtök A Nap kél: 5.56 órakor, nyugszik: 19.45 órakor. A Hold kél: 20.19 órakor, nyugszik: 9.19 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon MENYHÉRT, MIRJAM nevűi kedves olvasóinkat A mai MENYHÉRT nevünk lát­szólag a latin „Meld>ior"-ral tart rokonságot, de ez csak hangzásbe­li, mert a „melacti” óhéber szóból származik, aminek jelentése kirá­lyi fény” vagy a „fények királya”. A monda szerint a „három napke­leti bölcs” egyike volt Menyhért- Melcfaior, de érdekessége a Gás- pár-Menyhért-Boldizsár mondá­nak, hogy a biblia nem tesz e ne­vekről említést, s csak időszámítá­sunk utáni VIII. században jelen­tek meg e nevek a „három kká- lyok”-kal kapcsolatban. Ezek sze­rint a monda és e nevek keletkezé­se a középkori néphitnek tulajdo­nítható. Az 1990-es évben kapott helyet a naptárban a MIRJAM név. Ez Mária ószövetségbeli héber alakja; Mózes és Áron nénje viseli ezt a nevet. Az ő emléke tette közked­veltté a nevet Júdeábán annyira, hogy az Újszövetség kisszámú női szereplői között (Szűz Márián kí­vül) még 6 Máriát találunk. Több­féle jelentése van: Istenanya, úr­nő, szépséges, Isten kedveltje. Ro­mantikus különlegesség bujkál a névben, ezért kékvirágú HKomol ajánlunk névnapi ajándékként. Időjárás Várható időjárás ma estig: Tovább csökken a felhőzet, egy­re többször süt ki a nap. A legma­gasabb nappali hőmérséklet 23-27 fok között lesz. í mozi 1 EGRI Magas URÁNIA barna férfi, Du. 3, 5, este 7 felemás és 9 órakor: cipőben Apócák a Színes, pácban szinkronizált Színes, amerikai szinkronizált film vígjáték angol GYÖNGYÖSI film vígjáték KERT EGRI Este 9 órakor: BRÓDY Oké, Néró! Du. 5 és este 7 Szinkronizált órakor: olasz Terminator film vígjáték 1. HATVANI Színes, APOLLÓ amerikai sd-fi Du. fél 4, este EGRI 6 és fél 9 KERT órakor: Este fél 9 Terminator órakor: 2. Bízzál Az ítélet napja bennem 1 Színes, (Nadine) szinkronizált Színes, amerikai film amerikai PÉTER­bűnügyi VASÁRA vígjáték Jobb GYÖNGYÖSI ma egy PUSKIN zsaru, mint Du. 4, este 6 holnap és 8 órakor: kettő Zarándoklat Franciaországba ás Por­tugáliába. LOURDES: Zarándok út a Mária kegyhelyre. 7 napos utazás, 3 éjszakai szállással Lourdesban. Visz- szaútban látogatás Szt Bernadette sírjánál. Indulási időpontok: szepL 4, 15. okt. 25. Részvételi díj: 6900 Ft + 180 DM. FATIMA: La Salettei látoga­tással. 10 napos utazás okL 8-tól. Részvételi díj: 10.200 Ft+280 DM. Bő­vebb felvilágosítás és jelentkezés a 46/ 50-665 telefonon. Van Gogh napraforgói Skóciában Egy skót kertész a természet­ben mutatja be Vincent Van Gogh híres festményét, a „Nap­raforgók”^. „Még beletellik egy kis időbe, amíg kivirágoz­nak, de már most nagyszerűen néz ki a búzamező”, — nyilat­kozta a 24 éves Andrew Scott, miután első ízben tekintette meg a levegőből a napraforgókat. A saját kertészettel rendelkező Scott húsz önként jelentkezett társával együtt 250.000palántá­ból varászolta a búzamezőre 14.000 négyzetméter nagyság­ban az impresszionista mester al­kotását. A palánták kiültetését július elején végezték és az tíz na­pot vett igénybe. Az első légi felvételek elké­szültéig titokban tartják a florisz- tikai attrakció pontos színhelyét. Szakértők szerint a „szabadtéri festmény” mesterséges holdak­ról is észlelhető lesz. A minden bizonnyal szenzációs teljesít­mény ellenére Scott nem óhajt nyerészkedni és — mint mondot­ta — véleménye szerint a napra­forgók kereskedelmi haszon nél­kül még szebbek lesznek. Külön­ben is, 6 csak palántákat ad eL Scott florisztikai attrakciója néhány hét múlva az ekevasnak esik áldozatul, amikor is a búza­mezőt ismét hétköznapi célokra veszik majd igénybe. Szovjet kannibál — fogságban Egy szovjet férfit, aki évekkel ezelőtt megölt és megevett hét nőt, majd megszökött a pszichi­átriai klinikáról, elfogtak a ható­ságok a kelet-üzbegisztáni Fer­gana városában — jelentette az amerikai AP hírügynökség a Ku- ranti című szovjet hetilap szom­bati híradására hivatkozva. Nyikolaj Dzsumagalijevet 1980-ban utalták pszichiátriai klinikára, miután bűnösnek ta­lálták gyilkosság és kann'baliz- mus bűntettében—írta a függet­len Interfax hírügynökség közlé­sére támaszkodó riportjában a KurantL A férfinak 1989-ben si­került megszöknie, amikor két egészségügyi dolgozó Tüském­ből egy másik városba kísérte. Híd, két ország között Svédország hasonló júniusi dömése után Dánia parlamentje is megszavazta, hogy híd épüljön a két ország között. A testület a környezetvédelmi aggályok ellenére nagy többség­gel szavazott a beruházásra, amely 2,5 milliárd dollár ráfordí­tással szárazföldi kapcsot étesít az ezredfordulóig a Skanc ináv- félsziget és az európai kontinens között, az Oresund-szoros átíve­lésével. A 17 kilométer hosszú­ságú, Malmot Koppenhágával összekötő hídon vasúti és közúti közlekedés egyaránt lesz. A svédek és a dánok már lega­lább 100 esztendeje dédelgetik híd építését ezen a helyen. Svéd­ország, amely júniusban benyúj­totta közóspiaci belépési kérel­mét, az Európához való csatla­kozása vágyának jelképét látja a beruházásban, amely meggyor­síthatja gazdasági integrálódását Európa többi részéhez. A terv ellenzői a Balti-tenger ökológiai egyensúlyának meg­billenésétől, a szoros gazdag ma­dárvilágának sérülésétől, a ten­geri levegő kipufogógázokkal való elszennyeződésétől tarta­nak. Alapítvány az orvostudományért Ünnepi ülésen írta alá Habsburg Ottó, a Páneu­rópai Unió elnöke és Kelényi Gábor rektor a Pécsi Orvostudományi Egyetem által alapított .Pro Me­dicina Quinqueecdesiense’ alapítvány alapító ok­iratát. . Az egyetem új szellemiség és stratégia megvaló­sítását tűzte ki célul, de tisztában van azzal, hogy szakmai célkitűzései megvalósításához és az euró­pai egyetemmé váláshoz jelenlegi súlyos helyzeté­ben segítségre szorul. Az intézmény által létreho­zott alapítvány éppen e célok elérését lesz hivatott segítem. (X) SZUPEREXPRESSZ Fizetési kedvezménnyel 4100- 4200 cal/kg (jó) fűtőértékű ház­tartási darabos, dió és rostált dara szén kapható amíg a kész­let tart. Eger, Kertész út 163/A. munkanapokon 8-14­ig.*14759/1 K _______________ A UTÓKOMPLEX Kft Eger, Külsösdr út 12. alatti telkéből bérbe ad, illetve vállalkozásba bevisz közművesített és teljes infrastruktúrával rendelkező 10000 m2 területet. Érdeklődni: Jéger Ernő főkönyvelő. Telefon: 36/24-734.*14848/2H Eladó vagy bérbe adó Rába 831.03 tip. tehergépkocsi új mo­torral. Rába 571 típusú pótkocsi teherbírása: 22900 kg. Érdek­lődni: Autókomplex Kft. Eger, Külsősor út 12. Nagy Tibor üzemvezető Telefon: 36/24- 710.*14852/2H 1 -éves zárt 4x4 diesel ARO el­adó. Érd.: Pély, Kossuth út 35. Tel.: Tamaszentmiklós 37/14936/2K 35.000 km-es Liaz nyerges (24 t) folyamatos nemzetközi fuva­rokkal eladó. „Megéri 15036" jeligére a kiadóba Eger, Pf.23*15036/1 K 2 éves szakcsoportos kitűnő őszibarackos eladó. Érd.: 36/ 12-656.* 14164/4H___________ A gusztus 10-én elveszett az AI magyar dombról kistermetű sötét színű tacskó kutyánk. Két kisgyermek várja, hogy vissza­kapja. Tel.: 36/19-267 Eger, Ce- cey20.*15073/1K___________ D ízel ponyvás ZSUK eladó. Tel.: 36/19-911.*15080/1K Cégbejegyzett Osztrák-ma­gyar Marketing Kft ‘vezetői ambíciókkal rendelkező mun­katársakat keres, magas kere­seti lehetőséggel Heves me­gyében. (Nem ügynök) Érdek­lődni: a 06-80/26-608-as veszprémi telefonon augusztus 24-25-én 8-10 között le- het.*15081/1K______________ M ásfél szobás társasházi la­kás garázzsal vagy anélkül el­adó. Eger, Hatvanasezred u. 22. Érd.: Krecz lstván*15083/ 1K________________________ 2 1/2 éves Skoda 120 L gk. el­adó. Érd.: 36/24-979 telefonon 17 óra után.* 15094/1K_______ O któberi kiköltözéssel sürgő­sen eladó belvárosi 61 m2-es földszinti öröklakás. Érd.: este Eger, Szálloda u. 4. fsz. 2*15095/1 K 65 m2-es tehermentes örökla­kás Eger, Kallómalom út 72. II/ & alatt eladó. Érd: ugyanott mindennap 16-18 kö- zótf 15096/1K______________ G áz -, és kp. fűtés szerelőt fel­veszek. Telefon: 36/10­047*15097/1 K______________ 5 éves 120-as Skoda eladó vagy régi Trabantra cserélhető. Érd.: 36/15-029.*15098/1K___ G arázs a Bercsényi úten el­adó. Tel.: 36/18-846/15100/ 1K________________________ V W Golf turbo dízel 5 ajtós el­adó. 36/16-036 Eger, Tittel Pál u. 1/15102/1K______________ B elvárosi 2,5 szobás 63 m2-es összkomfortos öröklakás ga­rázzsal vagy anélkül eladó. Ér­deklődni: 36/12-354 telefo­non* 15103/1K______________ S ürgősen eladó Nissan :>zgk. 5,5 éves 310.000 Ft vagy 5500 DM + 72.000 Ft vám. Érd.: Nagyréde, Dózsa Gy. u. 55/15113/1H_______________ 3 éves 3 ajtós 25 ezer km-et fu­tott Samara eladó. Irányár: 270.000 Ft. Érd.: 37/15-327 vagy 15-314/15114/1H Heves Megyei Hírlap, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezetőígazgató. * Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE Felelős szerkesztő: Budavári Sándor, dr. Szalay Zoltán * Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ, az AS-M Heves megyei irodavezetője. * Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301. (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Telefax: 36/12-333 * Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlap- kézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 199, ^^^^riegyedévre5‘^Mónnt^^Egi^!^ornd<^ge^WncellériskokMi^^>^^eleló^vezetőM<o£k<^UÍszk^IL^SSbM)86^^H()‘^^^^^^^ ( rádió ) KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. Út­közben 4.30: Reggeli Krónika 8.05: Hangszemle8.20:Szonda 8.50: Külpolitikai figyelő 9.05: Napközben 11.05: Tipp 11.10: Citeraszó 11.25: A Szabó család 12.00: Ki nyer ma? 12.45: Vála­szolunk hallgatóinknak 13.05: Klasszikusok délidóben Pa­rasztbecsület 14.05: Újraolvas­va 14.15: Népzene mindenki­nek 15.05: Megmentett hang­szalagok 16.00: Délutáni Kró­nika 16.15: Humorfeszivál győztesei 17.00: urh-n: Közve­títés az úszó Európa-bajnokság- ról, a kajak-kenu világbajnok­ságról középhullámon: 17.05: Cigányfélóra 17.35: Megzené­sített versek 18.00: Esti Króni­ka 18.30: Ráadás 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Sportvilág 19.15: Láttuk, hallottuk 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.39: A székesfehérvári Tilinkó együttes játszik 19.50: Hajszál­gyökerek 20.05: Agresszi-oh! 21.33: Nóták 22.00-23.00: Az MR Karinthy Színpada. De meg ne íija szerkesztő ur! 23.05: Ve­zényel a szerző 24.00: Hírek. Időjárás PETŐFI 4.30: Reggeli zenés műsor 6.03: Reggeli csúcs 7.37: Sportreggel 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Or­szág-város-híres ember 8.35: Az éjfekete táltos 8.50: Vessző- paripám 9.00: Hírek. Időjárás 9.08: Countryzene 9.35: Té­vedni „zenei” dolog? 10.15: Édes anyanyelvűnk 10.20: Operaslágerek 10.50: Peres, poros iratok 11.00: Hírek. Idő­járás 11.03: A mi korunkban 11.23: Johann Strauss: A dene­vér 12.00: Nótaparádé 13.00: Hírek. Időjárás 13.03: Nosztal­giahullám 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Lelátó 14.30: Muzsikusok az újságíró­klubban 15.00: Hírek. Időjárás 15.05: Magnósok, figyelem! 15.45: Virágénekek 16.00: Rá­diókvíz 17.00-19.00: RádióMa közben: 17.00: Hírek. Időjárás 17.50: A-B/CD 18.10: Gordi- usz 19.00: Hírek. Időjárás 19.03: Ahogy mi zenélünk 19.30: Popregiszter 20.00: Ga­rázs 20.30: A Bikini együttes új lemezéről 21.00: Hírek. Időjá- rás21.03: Daráló21.33: Népze­ne 22.00: Kabaré 23.00: Hírek. Időjárás 23.03: Sporthíradő 23.10: Hiánypótló BARTÓK 6.00: Muzsikáló reggel 9.10: A Budapesti Tavaszi Fesztivál hangversenyeiből 10.04: Rene­szánsz muzsika rézfúvósegyüt- tesek előadásában 10.18: „Szép ház, nagy park közepén” 10.50: Olasz muzsika 12.00: Hírek. Időjárás 12.05: Tokos Zoltán gitárhangversenye spanyol szerzők műveiből 12.54: A Londoni Pro Cantione Antiqua ismeretlen szerzők műveit énekli 13.00: Elindult egy em­ber 14.00: A Dohnányi Ernő If­júsági Zenekar hangversenye 15.13: Operahármasok 16.Ö0: Hírek. Időjárás 16.05: Fábián Márta és Szakály Ágnes cimba­lomhangversenye 16.41: Franck: d-moll szimfónia 17.27: Kórusok II. Világfeszti­válja 18.00: V materinskom ja- ziku 18.20: In limba matema 18.40: Na matemjem jeziku 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: In de Muttersprache 19.25: A Ba­jor Rádió szimfonikus zeneka­rának hangversenye 21.01: Kal­már Magda operafelvételeiből 21.41: Napjaink zenéje 22.57: Az Arbat gyermekei 24.00: Hí­rek. Időjárás 0.10-2.00: Éjsza­kai dzsesszklub Éjfél után (Kos­suth kh, Petőfi urh): 0.15-4.20: Az MR zenés műsora hajnalig körfjen: öttusa VB- MISKOLCI RÁDIÓ 5.55: Műsorismertetés, hírek, időjárás — 6.30: Észak-ma­gyarországi krónika — Gyarma­ti Béla jegyzete. Reklám. Szer­kesztő Mács Ildikó. 16.00- 18.00 A Miskolci Stúdió keres- kedelmi-információs-zenés műsora a Rádemis Kft. mene­dzselésében. RÁDIÓ EGER Adás: 16.00 órától 18 óráig a 71 MHz-esURH-sávban, kábelen. ( televízió ) TV 1 5.45: Jó reggelt, Magyarország! Benne: 5.50: Falutévé 6.00: Ä Reggel 8.30: Verkli 9.00: Jóga — Dr.'Weninger Antallal 9.20: Képújság 16.24: Napi műsor­ajánlat 16.25: Román nyelvű nemzetiségi magazin — Ecranul nostra 16.50: Képújság 16.55: Rabszolgasors 17.30: Zöld hul­lám A gátról 18.00: Közlemé­nyek — előzetesek 18.05: Pénz­világ 18.15: Gyereksarok „En­gedjétek hozzám...” Esti mese Mesék Mátyás királyról A két feketerigó Cimbória 18.45: IS- HANF-ár 19.15: Mini klip­mix 19.30: Híradó 20.00: Tele­sport 20.01: Közlemények 20.15: Szomszédok 20.50: Tévé másfél 21.20. Kutyaszív. Szov­jet tévéfilm 22.25: Vízilabda Európa-bajnokság 23.25: Me­nedzser magazin 0.10: Késő esti híradó 0.15: BBC-híradó TV 2 6.00-9.00: Napkelte Műsorvezető: Sugár Ágnes és Dömsödi Gábor 16.20: Hírek — Műsorelőzetes — Időjárás 16.30: ötről hatra 17.30: Egy perc tere 17.45: Gyerekeknek Jetson család. Nagyapus látogatása 18.15: Te­lesport Üsző EB-döntók Műsorvezető: Kertész Zsuzsa 18.35: Műsorelőzetes 18.40: Esti egyenleg 19.00: Roncalli NSZK tévéfilms. VI/3. Rend­kívüli előadás 20.00: Körzeti té­véstúdiók műsora 21.05: Kötet­lenül 22.00: Híradó 22.36: Napzárta előtt... 23.00: A TV 2 filmklubja Fényes szelek (Ma­gyar film) TELES 12.25: Hírek 12.30: Magazin 13.00: Ország, város 13.25: Bim-bam-bino 18.30: Hírek 18.33: Ország, város 19.00: Ruk-cuk 19.30: Hírek 19.45: Hopp vagy kopp 20.15: Kari DaU-show 21.05: Káosz, kaviár, KGB 22.40: Hírek 22.50: Szó­rakoztató magazin 23.20: Filmkritikák MUSIC TV 18.30: Video klippek 19.30: Tárcsázz! 20.00: Ray Cokes 22.30: Újdonságok a moziban 23.00: Ray Cokes 23.30: Ri­port 23.45: Újdonságok 24.00: Az MTV slágerei 1.00: Kristia- ne Backer 3.00: Éjszakai videók SUPER CHANNEL 9.00: Rajzfilmek 10.00: Egyve­leg 13.00: Japán üzleti élete 16.00: Gyerekeknek 17.00: Élő videoshow 19.00: Egyveleg 20.00: Fókusz 20.30: Üzleti hét 21.00: Nagy koncertek ’80 22.00: Hírek 22.10: Salome tánca 0.20: Hírek 0.30: Nagy koncertek ’80 1.30: Egyveleg PRO 7 6.00: Három fiam. Baseballozni tudni kell 6.25: Ingyencirkusz .Dr. Buttons fogorvos 6.50: Ház az Eaton téren 7.35: Cade seriff 8.25: Rajzfilmek: Batman, Ka­rate Kid, Tapsi Hapsi, Flinstone család 20.15: A nagy álom 22.00: Hawaü öt null (Gyé­mántokért mindig!) 22.50: Tit­kok háza 0.25: Hírek, időjárás 0.35: Spencer 1.20: Szenzációs hírek 2.55: Szürkület 3.20: Ha­lálfélelem szürkületkor RTL PLUS 6.00: Halló, Európa — jó reg­gel, Németország! 8.35: Tele- butik 9.10 Knight és Daye 9.35: Péter és az óriás 11.00: Telebu- tik 11.30: Vad Rózsa 12.10: A1 Mundy Tűzvarázs 13.00: Hírek 13.10: Hammer 13.35: Kalifor­nia klán 14.25: A Springfield- sztori 15.10: Farkasok klánja 15.55: CHIP’S (Autós hölgy) 16.45: Rizikó 17.10: Forró nye­remény 17.45: Játssz velünk! 18.00: AI Mundy 18.45: Híra­dó, időjárás 19.20: Jump Steet 21. Jog az élethez 20.15: Csoda a 8-ik utcában 22.05: Hírek, sport 22.15: Gideon Oliver— az ördög nevében 23.55: Hírek, sport 0.05: A borzalom gyé­mántja 1.25: Pankráció SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.35: Szomszédok 9.05: Köz- kórház 9.50: Teleüzlet 10.10: Első osztályú temetés 12.00: Műsorismertetés 12.05: Sze­rencsekerék 12.45: Telebörze 13.35: Bingo 14.00: Thunderai macskák (Hasonmás) 14.25: Közkórház 15.10: Szomszédok (Új seprő...) 15.35: Teleüzlet 15.50: Házzárd megye lordjai (Hektor bosszúja)l6.45: A rendőrnő (Sok hűhó semmiért) 17.45: Muso ismertetés 17.50: Három fiú, tárom lány (Csak egy cigaretta) 18.15: Bingo 18.45: Híradó 19.15: Szeren­csekerék 20.00: A szép és a bes­tia (Reménytelen éjszaka) 21.00: Sador — a világűr ura 22.45: Hírek. Sport 23.00: Gyengéd és kegyetlen 0.35: Sport 1.00: Műsorismertetés

Next

/
Oldalképek
Tartalom