Heves Megyei Hírlap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-13 / 189. szám
HÍRLAP, 1991. augusztus 13., kedd SPORT 7. Bajnoki címért: két hét Spanyolország A főtitkár nem kapott birkát Tegnap délután, az egri körcsarnok tanácskozótermében tartotta meg a Heves Megyei Labdarúgó Szövetség évadnyitó értekezletét, amelyen a megyei bajnokságban küzdő csapatok képviselői vettek részt. A megjelentek üdvözlése után Várkonyi Ferenc főtitkár átnyújtotta a Gyöngyöshalász és a Pe- tőfibánya küldöttének a felnőtt, illetve az ifjúsági együttes harmadik helyéért járó dijakat. Jutalmazták a legsportszerűbbnek ítélt Eger SE tartalék csapatát, a Magyar Kupában a legtovább jutó hevesieket és az ugyanitt jól szereplő Bélapátfalvat. Az év legjobb utánpótlásedzője Nagy László lett, de elismertek Fodor Pál, Pócs Tamás, Forgó János, Kovács Zoltán, Perge András és Agócs Tiborné ezen a téren végzett kiemelkedő munkáját is. Végül a megye labdarúgásáért évtizedeken át szorgoskodó dr. Csicsai József, a Mátra-csoport versenybizottságának leköszönt elnöke díszes serleget vehetett át dr. Vass Gézától, a szövetség elnökétől. A bajnokság rövid summáza- tát szintén az elnök adta, kiemelve, hogy régen nem tapasztalt éles párharc alakult ki a dobogó körül, s az utolsó fordulóra maradt a döntés. Kellemes színfoltnak bizonyult a megfiatalított recski gárda szereplése, várakozáson felül teljesítettek. A kiesőknek lett volna lehetőségük a bentmaradásra, de ezzel nem éltek. A beszámoló legszomorűbb passzusa a fegyelmi helyzet elemzése volt. A felnőtteknél, ifiknél és serdülőknél 104,64, illetve 20 kiálh'tás történt, és a sárf ;a lapok száma is csaknem dup- ájára nőtt. Sportszerűségéért dicséret illeti a Tarnaleleszt, a Selypet és a Recsket, az ellenkező végletet az Atkár, a Petőfibánya és a Kompolt képviseli. Az augusztus 24-25-én induló pontvadászat előtt megtudhattuk, hogy az ESE II.-Tenk mérkőzést előrehozták 19-ére, mivel a körzetiből feljutott tenkiek a bajnoki cím fejében két hetet tölthetnek Spanyolországban, erről fölöttébb nagyvonalú támogatójuk gondoskodik. Ezután megszavazták, hogy az utolsó forduló találkozói október 23-án kerüljenek sorra. Majd megtudhattuk, hogy a kiállított focista egy mérkőzésen — mindenféle fegyelmi tárgyalás nélkül — „pihen.” Közérdekű információ, hogy az átigazolásokat a megyei szövetség bonyoh'tja keddenként 14-17 es péntekenként 9-12 óra között. Az összejövetel végére jutott a csattanó. Az átányi küldöttség nevében Baráth György edző azt kérte, hogy állítsák vissza a 18 csapatos mezőnyt. Azzal érvelt, hogy a hasonlójellegű módosításokat legalább két évig érvényben kell tartani. Az elnök közölte, hogy ilyen előírás nem létezik, és a bentmaradást a pályán kellett volna inkább elérni. A csapatok képviselői szintén arra voksoltak, hogy 16 együttes kezdje a C ontvadászatot. Az átányiak se- ogy sem akartak belenyugodni a vereségbe, és a vita személyeskedéssé fajult. Ekkor Várkonyi Ferenc főtitkár „kipakolt.” Elege van abból, hogy az átányi vezetők azt terjesztik róla, hogy több tucat birkát kapott, holott egyetlenegynek sem látta még a színét sem. -Mi csak annyit tehetünk hozzá: csúnya volt ez az átányi is- tenhozzád... (buttinger) Körzeti bajnokok tornája Ismételnek-e az egri öklözök? Néhány napon belül felállítják a szorítót az egri körcsarnokban, ahol pénteken délután négykor rajtol a Bornemissza Gergely ifjúsági és junior emlékverseny. A viadal nagyszabásúnak ígérkezik, hiszen nem kevesebb, mint 27 egyesület 146 ökölvívóját neveztek be. A pénteki nyitány után szombaton 16 órakor lesz a folytatás, vasárnap kilenckor pedig a döntő összecsapásokat láthatja a közönség. A tavalyi kupagyőztes a házigazdák csapata volt, s Vitányi Antal, a 212-es szakmunkásképző DSE edzője bízik abban, hogy ebben az évben is meg tudjak ismételni a sikert. A trener tanítványai közül elsősorban Mihók Ádriántól, Krémer Csabától, Végért Józseftől és az utóbbi időben rengeteget fejlődött Gégény Zoltántól\Ár]ó szereplést. Kuba: túl a százon A Kubában zajló Pánamerikai Játékokon a házigazdák vasárnap túlléptek egy bűvös határt; a kubai sportolók több mint 100 aranyérmet nyertek már a játékok félidejében. A jubileumi győzelem dupla keserűséget okozott a nagy vetélytárs amerikaiaknak; az atlétikai versenyen a férfi 4x100 méteres váltóban a toronymagas favorit amerikai váltó egyik embere elejtette a botot. Ugyancsak csalódtak az USA-rajongók a baseballban is, ahol 3:2-es vereséget szenvedtek a házigazdáktól. Ugyanakkor vigaszt jelenthetett, hogy a játékok eddigi egyetlen világcsúcsát az Egyesült Államok skeetcsapata erte el. A Dean Clark, Bill Roy, Mike Schmidt összetételű trio 445 koronggal négy egységgel javította meg a hollandok 1989-es rekordját. Gyöngyösi világsiker Minneapolisban A legjobb játékvezetőnek járó dijat John Kelly, az USA játékvezető bizottságának főtitkára adta át Takács Györgynek A közelmúltban az Amerikai Egyesült Államokban rendeztek egy nagyszabású ifjúsági labdarúgótornát, amelyen közel 500 csapat vett részt. A viadal helyszíne a Minnesota állam fővárosától, St. Paultól, valamint a legnagyobb városától, Minneapo- listól egyaránt 20 kilométerre fekvő Blaine város futballkomp- lexuma volt, az 1994-es vb egyik várható helyszíne. No, nem is az a lényeg, hogy 32 pályán, 423 bíróval 1400(1) meccset játszottak le júliusban hat nap alatt, hanem az, hogy ezen a tornán igazán világsikernek mondható, szép magyar eredmény született. Ámint a Hírlap tudomására jutott, a gyöngyösi Takács György elnyerte itt a legjobb játékvezető címet. A 423 focibíró közül 5 nap alatt 18 mérkőzést vezetett hibátlanul, és már meghívták a jövő évben megrendezendő egyesült államokbeli kupára is. A szép nemzetközi sikert elért játékvezetővel gyöngyösi lakásán beszélgettünk. — Végül is hogyan került ki Amerikába? — kérdeztük Takács Györgyöt. — Tulajdonképpen szülői munkaközösségi tagként, mert a fiam a kunhegyesi Dózsa-iskolá- ba járt, és csapatuk a budapesti Egressy-szakközépiskola gárdájával együtt részt vett az ifjúsági tornán. Természetesen nekünk, szülőknek is be kellett szállni egy jókora összeggel. Az utat a Budapest — New York közötti menetrend szerinti légijárattal tettük meg, és két nap „városnézés” után mentünk tovább Minnea- polisba... — Szülői minőségben repült a tengerentúlra. Hogyan bízták meg a bíráskodással? — Vezettem egy barátságos mérkőzést a helyieknek — meséli a sztorit a gyöngyösi focibíró. — Ezt látta egy FIFA-képviselő, és ő kért fel arra, hogy a tornán vezessek, elsőként női(!) mérkőzéseket. A „hölgy-derbik” után sorra jöttek a felkérések... — Úgy tudjuk, olyannyira, hogy még a 19 éves korosztály „A” csoportos döntőjét is Ón vezette. — Igen, magyar játékvezetői szerelésében a döntőt is én vezettem, melyet az egyik televíziós társaság egyenesben közvetített. Kanadai és angol partjelzővel a 19 évesek nagydöntőjén fújtam a sípot, a Dinamo Moszkva és a brazil Sao Paulo csapatai között. — Tudomásom szerint némi dilemmát is okoz Önnek ez a sikeres sípolás.. — Másfél éve abba kellett hagynom a játékvezetést, egy sajnálatos sérülés miatt. Részleges izomszakadást szenvedtem, amely nagyon nehezen gyógyult. Ez a torna csak úgy spontán jött, ahol sikerült eredményt elérnem. Még azt sem mondhatom, hogy rákészültem volna, mert nem edzettem. A fiam a futballban többet elért, mint én. Kunhegyesen végezte el az általános iskolát, és éppen az Egressy- szakközépiskolában, Budapesten tanul tovább. Jelenleg már az FTC igazolt játékosa, és a magyar serdülőválogatott csapatkapitánya — mondta büszkén végezetül a gyöngyösi játékvezető, akinek ezúton is gratulálunk! (korcsog) Boldogí boldogság A hét végén Boldogon rendezték meg a labdarúgó körzeti bajnokok tornáját, amelyen egykor az NB 1-et és NB Il-t is megjárt futballisták tartottak seregszemlét. Olyan ismert focistákat láthattak a nézők, mint a jelenleg boldogi színekben játszó Juhász, Örsi, Kovács B., vagy a tenkieket erősítő Berecz /., Sas vári, Mudriczki. A torna boldogi sikerrel zárult, miután a döntőben 1-0 arányban jobbnak bizonyultak a tenki- eknél. A további eredmények: Boldog-Pétervására 1-1, Tenk-Pétervására 4-1. A végeredmény: 1. Boldog 3, 2. Tenk 2, 3. Pétervására 1 ponttal. A gólkirály a tenki Bakos Gyula lett, a legjobb mezőnyjátékos címét pedig csapattársa, Sasvári László nyerte el. A legügyesebb hálóőrnek a boldogi kapus bizonyult. A mérkőzéseken Ka- licz József, Kóródi László és Szabó Sándor fújta a sípot. Labdarúgó Magyar Kupa Hevesi fegyvertény Heves — Balassagyarmat 1-0 (0-0) Labdarúgó Magyar Kupa-mérkőzés. Heves, 600 néző. V.: Zvolenszky. Heves: Szarka — Szalmási, Réti, Sági, Tóth T., Szabó Cs., Tóth J., Bódi, Szabó Z., RétiCs. (Vona), Balog. Edző: Rideg József. Nagy várakozás előzte meg a hevesiek kupaszereplését az országos táblán, szépszámú nézősereg kísérte figyelemmel a pályán történteket. A házigazdák léptek fel támadólag, de az első félidőben sorra elhibázták helyzeteiket. Az 50. percben tört meg a jég, amikor Tóth Tibor elfutott a bal oldalon, s belőtt labdáját Balog szorongatott helyzetben, néhány méterről a hálóba továbbította, 1-0. A megyei bajnokságban szereplő, végig rendkívül lelkesen küzdő hevesiek megérdemelten kerültek fel a 64-es táblára, hiszen NB Ill-as csapatot kényszerítettek megadásra. Közülük mindenkit dicséret illet, a mezőny legjobbjának Tóth József bizonyult. A 32 közé jutásért augusztus 28-án 16.30- kor Hevesen mérkőznek az NB Il-es St. Síküveggyárral. Minden a pénzen múlik... (Fotó: Szántó György) Gyulai István, a tévé sportosztályának vezetője a 6. Magyar Nagydíj után inteijút készített Bernie Ecclestone-nal, a FO- CA elnökével. — Mit szól a Hungaroringen történtekhez? — Egy év alatt alapvetően megváltozott minden. Amivel elégedetlenek voltunk, azt kijavították, s ez jó dolog. — Milyenek az új emberek, akikkel Magyarországon tárgyalnia kellett? — Abszolút más típusúak. Fiatal üzletemberek, akik tanulni és legfőképpen tenni akarnak valamit. — Lesz-e jövőre világbajnoki futam a Hungaroringen? — Mivel a naptár még nincs kész, nem tudjuk pontosan, hogy hol lesznek a versenyek. — Ez nagyon diplomatikus válasz... — Ha most Franciaországban lennénk, és a francia futamot illetően tenné fel ezt a kérdést, a válaszom ugyanez lenne. — Mikor hozzák meg a döntést? — Október előtt mindenképpen határozunk. Amilyen gyorsan csak lehet, kijelöljük a helyszíneket, mert sürget az idő. — Sokan azt remélték, hogy más eseményeknek is otthont ad a pálya. — Mindent tisztán kereskedelmi alapokra kell helyeznünk, mert nem akarjuk, hogy 500 dollár nyereség 25 ezer dollár veszteséget termeljen. — Voltak rendkívül népszerű futamok itt, mint például a kamionok nagydíja. A sportbarátok csalódottak, mennem tudják, mi az oka annak, hogy nem láthatnak más ilyen versenyeket. — Egyetlen szóval felelhetek: a veszteség. — Nem lehetséges, hogy Ön, aki bérli a területet, túl sokat kért? — Pontosan ezt kell Magyar- országon megtanulni, hogy minden a pénzen múlik, és mindennek értéke van. Csak röviden... Sorra játsszák előkészületi mérkőzéseiket NB Il-es labdarúgócsapataink. A hatvaniak az St. Kohász ellen léptek pályára idegenben, és Baranyai góljával 1-0-ra nyertek. Szintén győztesen tértek öltözőbe az egriek, akik 4-1 arányban bizonyultak jobbnak az SBTC-nél. » Tegnap elutazott a jugoszláviai Őbecsére (Becsej) egyhetes edzőtáborozásra az Eger SE női vízilabdacsapata. Szilágyi Péter edző derűlátóan nyilatkozott a várható bajnoki szereplésről, hiszen sokat erősödtek a Duna- ferrből átigazolt Szremkó Krisztinával és a kapus Szép Brigittával. Az úszást abbahagyta és már a pólós foglalkozásokat látogatja Erdélyi Annamária és Domány Anikó. Ők négyen szintén a csapattal tartottak az erőgyűjtésre. * Felvették az egri tanárképző főiskolára Petik Zsoltot, az ismert vízilabda-játékvezető fiát. A KSI gárdájában irányító poszton játszott, de jelenleg már az Eger SE edzésein gyakorol. * Az idén is megrendezik az Ag- ria Kupa vízilabdatornát Egerben szeptember 6-8-án. A háromnapos viadalon klubcsapatok küzdenek majd a helyezésekért. Várhatóan itt lesz a tavalyi bajnok UTE, a Fradi, a Szolnok, a Szeged, a holland AZPC Amersfoort és persze a házigazdák együttese. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a totó 32. játékhetének nyereményei: 13 plusz egy találatos szelvény I darab, nyereménye 3.563.817 forint, 13 találatos szelvény 3 darab, nyereményük egyenként 1.143.111 forint, 12 találatos szelvény 150 darab, nyereményük egyenként 20.322 forint, II találatos szelvény 1858 darab, nyereményük egyenként 1641 forint, 10 találatos szelvény 14.395 darab, nyereményük egyenként 318 forint.