Heves Megyei Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 152-176. szám)

1991-07-09 / 159. szám

HÍRLAP, 1991. július 9., kedd MEGYEI KÖRKÉP 3. Violetta Divat az Ifjúsági Házban A szűkös pénzügyi keret miatt kénytelenek voltak bérbe adni az egri Ifjúsági Ház földszinti kiállitóter- mét. Elsősorban a fiataloknak árusftanak mostani divatos import ruhákat, bizsukat és egyéb kiegészí­tőket. (Fotó: Szántó György) Fővárosi pódiumon Vidróczki 10-én, szerdán lép fel a Budai Parkszínpadon a híres gyöngyösi néptáncegyüttes. A Vidróczki júliusban és augusztusban Olasz­országba és Franciaországba ké­szül. A turnéra összeállított re­pertoár főpróbája lesz a buda­pesti szereplés. A műsor címe: jeles napjaink. Jazzkoncert — szabadtéren Az Egri Nyár ’91 jegyében júli­us 10.-én, szerdán az Állami Ze­neiskola szabadtéri színpadán népszerű jazzmuzsikát hallgat­hatnak a helybeliek és a megye- székhelyen üdülők. Szepesi György triója este fél nyolckor lép színpadra. Többek között Gerschwin, Cole Porter, Duke Ellington szerzeményeit játsz- szák. Balog László dobon, Kele­men Zsolt gitáron, az együttes vezetője Szepesi György pedig billentyűs hangszeren idézi fel az ismerős dallamokat, remekmű­veket. Menedzserképzés Miskolcon Egyre-másra szerveződnek a különféle menedzsertanfolya­mok. Biztató jel, hiszen előbb vagy utóbb a gazdaság élénkülé­sét segítik elő. A Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskola Szervezési és Vállalatgazdasági Tanszéke a szomszédos megye- székhelyen, Miskolcon a mene­dzser szaküzemmérnök-képzést indít. Az 1991/92-es tanévben egyetemet vagy főiskolát végzett szakemberek jelentkezését vár­ják. A négy szemeszteren át tartó képzés végén a hallgatók vizsgát tesznek. A diploma megszerzé­séhez angol vagy német közép­fokú nyelvvizsgára is szükség van. Július 10-ig még lehet je­lentkezni a következő címen: Bánki Donát Műszaki Főiskola Miskolci Konzultációs Központ 3530 Miskolc Kun Béla u. 10. Telefon:(46)45-811 Balesetek a hét végén Három jelentősebb baleset történt megyénkben a hét végén. Hort község belterületén egy személygépkocsi borult föl, ve­zetője könnyebb sérülést szenve­det, Tamamérán K- Zs az általa vezetett személygépkocsival a bejárati kapunak ütközött. Sze­rencsétlen véletlen folytán a ka­pu mögött tartózkodott Kele­men Ernő, aki nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenve­dett. Tiszanánán Balogh Győző az általa vezetett segédmotor­kerékpárral összeütközött Nagy Lajosnéporoszlói lakos által ve­zetett személygépkocsival. A se­gédmotor-kerékpáros súlyosan megsérült. A rendőrség vala­mennyi ügyben folytatja a vizs­gálatot. A ferences barátok templomában Gyöngyösön A Continental Singers koncertje A nemzetközileg elismert a legnagyobb könnyűzenei ke­resztény szervezet magyar cso­portja, a Continental Singers 1991. évi turnéján Gyöngyösön is fellép. A koncertre — amelyen a „Szabadság vár” című progra­mot mutatják be — csütörtökön este 19 órai kezdettel a Ference­sek templomában kerül sor. A 40 tagú együttes, amely éneke­sekből, zenészekből, techniku­sokból áll, tulajdonképpen az or­szág különböző pontjairól érke­zett fiatalokat tömörít, akik Jé­zus Krisztus szabadságát hirde­tik; bátorítanak, szórakoztatnak, elgondolkodtatnak azért, hogy megmutassák az igazi szabadság forrását. A Szabadság vár című prog­ramról — melyet Gyöngyösön most mutatnak be először — Cam Floria, a Continental Sin­gers alapítója és elnöke a követ­kezőket vallja: ”A világ minden részében élnek emberek, akik nem lehetnek szabadok. Fogva tartja őket az otthontalanság, az éhezés megoldhatatlannak tűnő köteléke, gyerekek milliói nélkü­lözik a szeretetet, s mindannyi­unk ismer olyanokat, akik vala­milyen betegség félelmében él­nek, míg másokat megkötött a faji, vallási, nemi előítélet... A legnagyobb tanulság számunkra az, hogy az igazi szabadság még mindig egyedül Jézus Krisztus­ban található. Ez az az üzenet, amit a Continental Singers-cso- portok szeretnének tudatosítani bárhol, ahol csak járnak... ” Gyöngyösön ez idáig nem lá­tott és hallott vallási könnyűze­nei esemény lesz tehát csütörtö­kön. (k.) Pályázat a falusi turizmusról Az MTA Regionális Kutatások Központja a FAO szakemberei­nek közreműködésével egyhetes intenzív, önköltséges képzést szer­vez 25-30 jelentkező részére a falusi turizmus marketing és manage­ment módszereiről. A kurzusra azok jelentkezését váiják, akik tele­pülésükön vagy szűkebb-tágabb körzetükben a falusi turizmus meg­szervezésére vállalkoznak. A kurzuson való részvétel feltétele egy előzetes terv, koncepció benyújtása az adott település, közösség, térség lehetőségeiről, a le­hetséges vállalkozók köréről, tevékenységük jellegéről, a jelenlegi problémákról, akadályozó tényezőkről, stb. A pályázat ne haladja meg a 3 oldal teijedelmet. Ki kell derülnie belőle, hogy a jelentkezők szerint mi teszi különösen alkalmassá a te­lepülést és a körzetét a falusi turizmus bonyolítására. A munkákat legkésőbb július 31-ig kell eljuttatni az MTA Regionális Kutatások Központa címére (Pécs, Kulich Gy. u. 22. 7621). Heves megyéből is várják a jelentkezőket. A kurzus várható időpontja október végén, november elején lesz. Valamennyi jelentkezőt értesítik majd a pályá­zat elfogadásáról, illetve elutasításáról, valamint a tanfolyammal kapcsolatos teendőkről. Százéves az egri természetjárás Élő tanúi már nincsenek, de elsárgult papírlapok, irattári jegyzetek, korabeli újsághírek mesélnek a száz éve alakult egri természetjárók megalakulásáról, az életrehívás okairól. Mint Hor­tobágyi Ernő szakosztályvezető­től megtudhattuk, a Magyar Kárpát Egyesület Budapesti Osztályának jeles képviselői, Ledniczky Ipoly és Zalár József propagandájának nyomán, — a napokban éppen egy évszázada —, hogy az egri városháza nagy­termében létrejött az MKE Egri Bükk Osztálya. A természetet kedvelők kutatási területe Nagy- Eged, Várhegy, Bogács, Cserép­falu, Hórvölgy-Zsérc, Dédes, Bán-völgye, Sajó-völgye, Péter- vására, Sírok, Tarna-völgye és a Tisza környéke volt. A rendszeresen túrázók törté­nelmi, régészeti, földtani, termé­szetrajzi, nemzetgazdaságiam és egészségtani ismereteket is sze­reztek. Több évtizedes munká­juk során menedékházat, fakilá­tót, pihenőpadokat és szerpentin- utat is építettek. A századfor­dulón Bükk-kalauz címen kiad­ványt jelentettek meg, amely hasznos ismereteket közölt a ki­rándulóknak. A legfontosabb szervezeti változás 1907-ben történt, amikor kiléptek az MKE-ből, és Egri Bükk Egyesü­let néven tevékenykedtek tovább. Mi lesz a gyöngyösi ingatlankezelő utódja? (Folytatás az 1. oldalról) — Nem, nem. Ezt és minden hasonló javítást azonnal elvége­zünk. Ez a kötelességünk marad. — Elég gyakran hangzott el kifogás a bérlők részéről az in­gatlankezelő munkáival kapcso­latban. Tud róla? — Hogyne tudnék. A mi szak­munkásaink a bérlők szeme lát­tára dolgoznak. Minden kalapács­ütésükre figyelnek a lakók. Más a helyzetük az építőipari vállalatoknak és szövetkezetek­nek. Állítom, hogy mi sem vé­geztünk minőségileg rosszabb munkát, mint a vállalatok. Nem tagadom, nálunk is előfordultak hibák. — Ebbe a lénybe bele kell nyugodniuk? — Meggyőződésem, hogy so­kat fogunk javulni. Az utóbbi időben több olyan személytől megváltunk, akiknek a munká­jával nem voltunk elégedettek. Most már csak azokat tartjuk meg, akik jól tudnak és akarnak dolgozni. — Tehát jobb lesz a helyzetük a lakóknak? — A mi munkánkat illetően: igen. De hadd ismételjem: mi ezentúl csak vállalkozók leszünk és azért csak azokat a munkákat, teendőket látjuk el, amiket a vá­ros megrendel tőlünk. Minden attól függ, mire, mennyi pénze lesz a városnak a lakásokra és a bérleményekre tekintettel. — Még valamit szeretnék kér­dezni. Eddig a vállalat gondos­kodott a munkásjóléti feladatok elvégzéséről. A részvénytársaság jogi helyzete egészen más. Mi lesz mostantól? — Létrehoztunk egy alapít­ványt Támasz névvel. Áz elnöke Papp Ferenc. Ez az alapítvány átvállalta mindazokat a feladato­kat, amelyek a munkásjóléthez tartoztak, tehát például a segé­lyezést, az üdültetést és így to­vább. Á munkavállalóinkat em­berileg sem hagyjuk magukra ez­után sem. Mi is történt tehát? Nem egy egyszerű névváltoztatás, hanem ezek szerint minőségi megújulás is, az új piacgazdálkodás szelle­mében. Ä Patina Rt. székháza az elődje helyén, a Katona József utcában található. G. Molnár Ferenc A Pesti úti lakótelepen már pénteken is Gázszünet lesz Gyöngyösön és Nagyrédén Július 13-án szombaton Gyöngyös és Nagyréde területén a vezetékes földgázszolgáltatás szünetel, mert ezen a napon vég­zik el a Gáz- és Olajszállító Vál­lalat és a Tigáz szakemberei az éves karbantartási, illetve rákö­tési munkálatokat. Lengyel Ist­vántól, a Tigáz gyöngyösi üze­mének vezetőjétől azt a lényeges — több családot érintő — infor­mációt is megtudtuk, hogy Gyöngyösön, a Pesti úti (volt Vörös Hadsereg úti) lakótelepen már pénteken is gázszünet lesz reggel 8-tól 16 óráig, mert ezt a városrészt ellátó gáznyomás­szabályozó tízéves felújítását egy nap nem tudnák elvégezni a munkákba besegítő KÖGÁZ szerelői. A szombati napon, reggel 6-tól 12 óráig Gyöngyösön és Nagyrédén nem lesz gáz. Nem árt erre felkészülni a háziasszo­nyoknak. Ekkor új vezetékek rá­kötését végzik el a szakemberek. Gyöngyösön például a Bástya- Úttörő utcákat kötik majd rá a hálózatra. Természetesen, azon túl, hogy karbantartanak — így például felújítják az Orczy-kert melletti gáznyomásszabályzót is — olyan szivárgásokat hárítanak el, amelyekhez a hálózat leállítá­sa szükséges. A Tigáz szakembe­rei kérik a fogyasztókat, hogy a gázszünet alatt a gázfőcsapokat zárt állapotban tartsák és a ké­szülékek használatával — a saját biztonságuk érdekében — ne kí­sérletezzenek. Azon túl, hogy a lakosság megértését, türelmét is kérik, a gyöngyösi üzem vezetője közölte lapunkkal, hogy a gáz­szünet ideje alatt, továbbá előtte és utána megerősített ügyeletet tartanak a Kenyérgyár út 7/2 sz. alatti telephelyükön. A 12-481- es telefonon lehet a Tigáz szak­embereit hívni. (K. B.) Angolul — a Mátravidéki Cukorgyárakban ( Tudósítónktól): A TIT Hatvan Városi Szerve­zetének igen jó kapcsolatai van­nak a helyi és a környékbeli vál­A kistermelőknél növekszik Megyénk állatállománya Az ENSZ szakosított szervezete, a FAO tíz évenként szervez világösszeírást. Ennek a része­ként hazánkban is végeztek vizsgálatokat. E prog­ram keretében megyénk lakosságát 550 összeíró kereste fel. Ez alkalommal számot vetettek e közi­gazgatási egység állatállományával. A Központi Statisztikai Hivatal Heves Megyei Igazgatósága tájékoztatása szerint több mint 89 ezer háztartást kerestek fel. Háromötödük foglal­kozott állattartással, négy százalékkal kevesebb, mint a legutóbbi vizsgálatkor, 1986 december vé­gén. A szarvasmarhát tartók száma négy százalék­kal csökkent, a sertéstartóké 38 százalékkal nőtt négy év alatt. Ugyanebben az időben a tehenet tartó kistermelőké közel kilenc, az anyakocát tartóké csaknem 14 százalékkal esett vissza. Megyénk szarvasmarha-állománya 1991. márci­us 31-én némileg meghaladta a 39 ezer 100 dara­bot. Ez az egy évvel korábbinál egy, a négy évvel kokrábbinál 8 százalékkal kevesebb. Á csökkenés mértéke kisebb, mint országosan .Elsősorban a nagyüzemek állománya fogyott, a kistermelőké vi­szont dinamikusan nőtt. A kistermelők a tehénállo­mányukat is növelték, valószínűleg azért, mertaki- mért, jó minőségű olcsóbb tej iránt élénkült a keres­let. A szakmai közvélemény által várt nagyarányú sertésállomány-csökkenés nem következett be, el­sősorban az értékesítési gondok miatt. Feltehetően jelentős a túlsúlyos hízósertéseknek a száma. Az ér­tékesítési többlet leapadása után várható a csökke­nés, mert az anyakoca-állomány egy év alatt jelen­tősen visszaesett. Négy év alatt mintegy 16 száza­lékkal csökkent a számuk, főleg a kistermelőknél. Megyénk sertésállománya március végén 186 ezer 600 darab volt, s főleg az 54 százalékukat tartó kis- termelék tenyésztési kedve mérséklődött. A KSH megyei igazgatósága köszönetét fejezi ki az előkészítésben, s az összeírásban résztvevőknek, a helyi önkormányzatoknak, illetve a lakosságnak. lalatokkal, termelőüzemekkel, köztük a Mátravidéki Cukor­gyárak Hatvani és Selypi gyárá­val. Mindkét gyár vezetői és dol­gozói igénylik a különböző tan­folyamokat: így az év elején a TIT angol nyelvtanfolyamot in­dított 12-12 dolgozó részvételé­vel, a kurzus az év végén fejező­dik be nyolcvanórás tananyag- gal­A hatvani és a selypi üzem ve­zetése a szakmai színvonal eme­lése érdekében tavaly a betaní­tott és segédmunkások részére — harminchárom dolgozó részvé­telével — szakmunkástanfolya- mot szervezett a TIT-en keresz­tül. Amint arról Monori Zoltán, a TIT városi szervezetének veze­tője tájékoztatott, a napokban megtartott vizsgán huszonhatan tettek eredményes vizsgát, s kap­ták kézhez bizonyítványukat. A hét további tanuló — akinek nem sikerült a vizsga —, októberben jelentkezhet pótvizsgára. A TIT július 22-én ötvenórás tananyaggal angol nyelvtanfo­lyamot indít a városi könyvtár és közösségi házban, amelyre kö­zépiskolásokat és felnőtteket egyaránt várnak. Hétfőtől indították IPOSZ és aBB hitele Ha a Start-hitel szervezését el is vették az ipartestületektől, van olyan hitelforma, amelyet ők in­téznek. Ez pedig a Budapest Bank fiókjai által folyósítható, az ipartestületek javaslatára. Mint Füle Benőné, az Eger és Vidéke Ipartestület titkára elmondta, hétfőtől indították el másodszor — változatlan feltételrendszer mellett — ezt a lehetőséget. Szükséges két vállalkozó kéz­fizető kezes. Nekik, s az igénylő­nek is legalább hároméves ipar- testületi tagsággal kell rendel­kezni. Az összeg nem haladhatja meg az előző évi árbevétel 50 százalékát. Minimum százezer, maximum 500 ezer forint adható fél évre, évi 39 százalékos kama­tozással. Az első félév a legfontosabb tanulsága az volt, hogy 258 ipar­testület közül hat már ez alka­lommal nem kaphatott hitelja­vaslati lehetőséget, mert vállal­kozóik nem fizették vissza az ösz- szeget. Ezért csak megfelelően előkészített anyagokkal érdemes a bankhoz fordulni. Ezt az úgy­nevezett forgóeszközhiteit gyor­san meg lehet kapni, a jelentke­zőket hetente kétszer bírálja el az IPOSZ elnöksége, így legkésőbb egy hét alatt hozzá lehet jutni a kért összeghez. (SAMSUNG mintabolt Nyitás: július 15-én 12.30 órakor Eger, Bástya u. 38. (a Vár mögött) r\ Figyelje további hirdetéseinket!

Next

/
Oldalképek
Tartalom