Heves Megyei Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 152-176. szám)
1991-07-29 / 176. szám
HCVES a" HÍRLVP EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABON Y PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPHAPJA 1991. július 29., hétfő A Nap kél: 5.17 órakor, nyugszik: 20.24 órakor. A Hold kél: 20.15 órakor, nyugszik: 7.03 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon MÁRTA és FLÓRA nevű kedves olvasóinkat A mai MÁRTA nevünk keleti eredetű, és Dél-Mezopotámiában a káldeusok között már időszámításunk előtt 1000 évvel használatban volt. Ezen a nyelven jelentése: „úrnő, gazdasszony”. De elterjedt a héber nyelvben is, s a név hangulatának inkább a héber jelentése: „szomorú” ad kifejezést. Mártának lángvirágot, piros Phlox drummondit ajándékozzunk névnapjára. A virágok és a tavasz istennője volt FLORA, akinek latin neve a „flos”: „virág” szóból ered. Alkalmazzák nevét bővített értelemben a környező világ növényzetére (’’flóra”). Számára pedig nyári virágokból kössenek csokrot, és ezzel emlékeztessék őt nevének virág értelmére. ftljq^ldőjárás Várható időjárás ma estig: A felhőzet már jobban felszakadozik, de még továbbra is lesz eső, zivatar. Az északi szél a Dunántúlon viharos, másutt gyakran erős lesz. A délutáni órákra 21, 26 fokig emelkedik a hőmérséklet. ( mozi ) EGRI URÁNIA Du. 3, 5 és este 7, 9 órakor: Oscar Színes, szinkronizált amerikai filmvígjáték EGRI BRÓDY Du. 5 és este 7 órakor: Memphis Belle Színes amerikai háborús kalandfilm EGRI KERT Este 9 órakor: Halálos nyugalom GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. 4 órakor: Talpig zűrben Színes, szinkronizált amerikai film vígjáték Este 6 és 8 órakor: Egy ágyban az ellenséggel Színes, szinkronizált amerikai film GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Du. fél 4, fél 6 és este fél 8-kor: Delta force kommandó Színes, szinkronizált olasz kalandfilm GYÖNGYÖSI KERT Este 9 órakor: Talpig zűrben Színes, szinkronizált amerikai filmvígjáték HATVANI APOLLÓ Du. 4 és este 6, 8 órakor: Tortúra Színes, szikronizált amerikai film HATVANI KOSSUTH Este 6 órakor: Halálra jelölve Színes, amerikai bűnügyi film Csak 16 éven felülieknek! PÉTERVÁSÁRA Táncőrület FÜZESABONY A halál keresztútján HEVES Ollókezű Edward KÖZLEMÉNY. Figyelem! A REÁL Kft. Műszaki boltjában Husqvarna, STIHL és Hobby fűrészekhez most reklámáron, egységesen 980 Ft-ért vásárolhat fűrész- láncokat. Továbbra is kedvező áron kínáljuk a Husqvarna és STIHL típusú fűrészeket: Husqvarna — 40-es 27.400 Ft Husqvarna — 51-es 35.990 Ft Husqvarna — 61-es 39.990 Ft Husqvarna — 254-es 45.900 Ft Husqvarna - 262-es 46.900 Ft Husqvarna — 268-as 43.250 Ft Husqvarna - 281-es 49.980 Ft STIHL - 28-as 50.999 Ft STIHL - 38-as 52.779 Ft RK - 02 rotációs kapa 29.290 Ft RK — 02/A rotációs kapa 28.950 FtTZ-4 K14 kistraktor (14 LE) 269.900 Ft MT-8132,2 kistraktor (19 LE) 298.000 Ft Black and Decker-ter- mékek: Fúrógép BO 202 520W 8490 Ft Szalagcsiszoló BD 83 500W 8190 H Körfűrész 80 59 420W 12.190 Ft Fűszegély- nyíró GL110 3980 Ft Elektromos fűrészgép GK 310 1300W 12.590 Ft Ezenkívül még sok egyéb más termékkel is állunk rendelkezésükre, érdemes boltunkat felkeresni. Eger, Bródy S. 4. Tel.: 10-473. (X) Kik vezetnek a legveszélyesebben? Egy Londonban a héten közzétett statisztika szerint az angol utakon a taxisok, a tinédzserek és autóstelefonnal rendelkezők vezetnek a legveszélyesebben. Ezzel szemben a legbiztonságosabban és a legkörültekintőbben a nők vezetik autójukat. A pontozást tekintve, a nők mögött a teherautó-sofőrök és a rendőrautók vezetői következnek — derül ki abból az értékelésből, amely egy angol autoalkatresz- gyártó cég megbízásából készült. Arra vonatkozóan is megkérdezték az angolokat, hogy milyen közlekedést kívánnának maguknak. A megkérdezettek egyetértettek abban, hogy jobb elővárosi közlekedésre lenne szükség. Több mint a fele pedig úgy vélekedett, hogy a magánautókat ki kellene tiltani a belvárosokból. Paul McCartney megvédi a szarvasokat Paul McCartney és felesége, Linda asszony 32 hektárnyi erdőt vásárolt az Anglia délkeleti részén fekvő Skilgate-nél (Somerset), hogy birtokán amolyan természetvédelmi parkot alakítson ki a vadon élő állatok védelmére — a vadászokkal szemben. Mint az AFP és a DPA az egykori Beatles-fiúra hivatkozva jelentette, a „szarvasok szentélyének” nevezett birtokot McCartneyék a Kegyetlen Sportok Ellen Küzdő Liga segélykérő felhívására vették meg 100 ezer fontért (kb. 170 ezer dollárért). A liga a vadállomány védelmében hirdetett mozgalmat. Kerékpáros küldöncök Az egyirányú utcában menetiránnyal szemben, hatalmas kamionok között, a nem mindig defenzíven vezető taxisok mellett egy hajszálnyira húznak el versenykerékpárjaikon — mivel az „aszfaltcowboyoknak”, ahogy New Yorkban a kerékpáros küldöncöket nevezik, nem kell betartaniuk a közlekedési szabályokat. Az ügyfél ugyanis már vár, hogy dokumentumokat, csomagot, levelet, maketteket vagy virágot perceken belül eljuttathasson annak rendeltetési helyére. A szorgalmas pedálozók hetente akár 1000 dollárt is megkereshetnek. Nem könnyű kereset ám ez: „Mindennap 10 órán át kockára tesszük az életünket” — mondja Gary Ramsey, a Manhattani Bike Messenger cég alkalmazottja. Évi 700 a kerékpáros küldöncöket érő balesetek száma, nem csoda, hogy csak 10 százalékuk űzi ezt a foglalkozást egy évnél tovább. Minden nemzedék szeretné valamilyen formában megőrizni emlékét az utókor számára. Méghozzá nemcsak épületekben, szobrokban és más műemlékekben, hanem — Angliában már közel 120 éve — úgynevezett időpalackok eltemetésével is. A világ egyik leghíresebb gyermekkórháza a londoni Great Ormon Street. 54 millió font költséggel most bővítik az épületet, s mielőtt az építkezést megkezdték volna, Diana walesi hercegnő az alapkő alá elhelyezett egy ilyen időpalackot. Egykori elődje, Alexandra hercegnő a kórház régi épületének alapköve alá már 1872-ben is elrejtett egy üvegtartályt, amelyben a Times korabeli példánya és Viktória királynő fényképe volt. Most azonban a kórház vezetősége nagyot gondolt. Hét és 15 év közötti gyermekek számára pályázatot írt ki, és megkérdezte tőifik: véleményük szerint milyen tárgyak képviselnék sok száz év múltán is a jelent, a kilencvenes éveket? Az egyik nyertes, egy 9 éves kislány javaslatára az utókor számára most megőrizték egy hópehely hologramját, egy napenergiával működő számológépet, különféle angol pénzérmeket, és négy különböző fa magját. A második nyertes kívánsága is teljesült. Akinek véleménye szerint egy CD-lemez, egy ív újra feldolgozott papír, egy európai közösségi útlevél és egy zseb-tv képviselné legjobban a kilencvenes éveket. Ezeken kívül — a kórház vezetőségének javaslatára — az időpalackba zárták a Times legfrissebb példányát, valamint a A fantázia határa Ki ne olvasta volna gyermekkorában minden kincskereső történet legérdekesebbikét, a Kincses szigetet? Az évszázados történet megmozgatja a gyermekek fantáziáját, annál is inkább, mert a főhős egy hajósinas. Nem csoda, ha sokszor feldolgozták, ilyen-olyan filmen láthattuk már. Arra azonban még álmomban sem gondoltam volna, hogy fantasztikus történetet kanyaríta- nak belőle. Úgy látszik, már nem tartják érdekesnek a vitorláshajót s az ódon puskákat, helyettük inkább űrhajó és lézerpisztoly a divat. Ráadásul — ügy tűnik — hiába telnek el évszázadok, az emberi alapproblémák változatlanok maradnak. Ezért aztán épkézláb maradt a történet. Elfogadtuk, hogy ez alkalommal az űr távoli pontján zajlik a sztori, egy különleges bolygó szokatlan körülményei között. S mert jó szereplőgárda vállalta, hogy ebben a sorozatban megjeleníti a számunkra már megláthatatlant, a távoli jövőt, még szórakoztunk is a képernyő előtt. Azért elgondolkodtató, hogy legbelül nem tudunk elszakadni az általunk ismert világtól. Akár vissza, akár előre nézünk, korlátoznak bennünket érzelmeink, indulataink, ismereteink. A másfajta világlátást, gondolkodást, az eltérő univerzumot nem láthatjuk át, mivel két lábbal állunk a földön. így van ez még akkor is, ha fantáziánkban távoli bolygókat járunk be, mert múlt századi kalózok s westemhősök népesítik be a különös díszleteket. Hiába rugaszkodik el a képzelet, visszahúzza a nehézségi erő. Pedig a valóság sokkal fantaszti- kusabb, mint amit képesek vagyunk megálmodni. A Kincses sziget az űrben felemás, botladozó, földhözragadt jövőképünknek adott egy fricskát. Igaz, nem gúnyolódott, csak kiszolgált. (gábor) A Heves Megyei Bíróság 1991. május 20-án hozott P. 20.293/1991/4. számú ítéletével az alábbi közlemény közzétételére kötelezte a Heves Megyei Hírlap szerkesztőségét: Helyreigazítás A Heves Megyei Hírlap 1991. március 23-i számában „Öngyilkos lett a cserbenhagyó gázoló” címmel megjelent cikke valótlan tényt állít azzal, hogy Bartók János, miután gépkocsijával elütötte Fejes Bélát, cserbenhagyta áldozatát. Bartók János ugyanis a baleset észlelése után megállt, és haladéktalanul orvosi segítségért sietett. közszeretetnek örvendő Diana hercegnő fényképét. Ami az időpalackba zárt tárf yakat illeti, a Times vezércikke ífogásolta az ív papír elhelyezését, mondván: több száz év múltán hogy az ördögbe tudják megállapítani, hogy azt újra dolgozták-e fel, avagy sem? A cikkíró szerint egy kis ólommentes benzin jobban képviselte volna egyrészt a jelenkor természetvédelmi törekvéseit, másrészt a kilencvenes évek jellemző és oltha- tatlan autószenvedélyét. Annyi bizonyos — tette hozzá a kommentátor —, hogy a Times-ból a jövő embere megtudhatja, hogy milyen élénk vita folyt egy európai központi bank létrehozásáról, és könnyen lehet, hogy erről azok, akik majd az időpalackot is kiássák, még 100 vagy 200 év múltán is vitatkozni fognak. Heves Megyei Hírlap, *az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE Felelős szerkesztő: Budavári Sándor, dr. Szalay Zoltán » Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ, az AS-M Heves megyei irodavezetője. * Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301. (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Telefax: 36/12-333 * Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 199, negyedévre 597 forint. ♦ Egri Nyomda Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865—9109 MAI MŰSOROK ( rádió ) KOSSUTH 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Nyitány 9.05 Napközben 11.05 Tipp 11.10 Hagyományápolók 11.30 A jobbik élet 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Házunk tája 13.05 Klasszikusok délidőben 14.05 Kis magyar retorika 14.35 Régi magyar muzsika kéziratos gyűjteményekből 14.55 Tóth Áipád versei 15.05 Kóruspódium 15.26 Muzsikáról versben, prózában 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Szívesen hallgattuk 17.05 Eco- mix 17.30 Filmzene 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.38 Népdalok 09.50 Gong 20.05 Út-el- ágazáds 21.05 Húszas stúdió 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Kék mezőben ötven csillag 23.05 Barangolás régi hanglemezek között 21.31 A Venetoi Szólisták felvételeiből 24.00 Hírek. Időjárás PETŐFI 4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs 7.37 Sportreggel 8.00 Hírek. Időjárás 8.30 Ki kopog? 8.50 Délelőtti torna 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Derűre is derű9.26 Rivaldafényben: Magyar énekesek és együttesek 10.40 Fülszöveg 10.45 Magyarán szólva 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Hogy tetszik lenni? 11.35 Gyöngy Pál szerzeményeiből 12.00 Nóták 13.00 Hírek. Időjárás 13.03 Slágermúzeum 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 A Rádió kívánságműsora. Közben: 15.00 Hírek. Időjárás 17.00-09.00 Rádió Ma. Benne: 17.00 Hírek. Időjárás 17.30 Kapaszkodó 17.50 A-B/ CD 18.20 MIKRO-fon 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 Népdalok, néptáncok Erdélyből 19.30 Popregiszter 20.00 Garázs 20.30 Nótakalendárium 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Albumajánlat 22.06 Rádiószínház 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Maximális sebesség nincs... 23.15 Csongrádi Kata, Csuka Mónika, Aradszky László és Soltész Rezső énekel BARTÓK 6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Bruckner: VII. szimfónia 10.17 A hét zeneműve 10.56 Hírek. Időjárás 12.05 A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozata szimfonikus zenekarának hangversennyé 13.00 Kilátó 13.45 A nyíregyházi Pro Musica leánykar énekel 13.57 Évszázadok muzsikája 14.40 Bizet: Don Procopio 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 A Magyar Rádió szimfonikus zenekara Járdányi Pál műveiből játszik 17.08 Kamarazene fúvósokkal 17.53 Új Bach-kantáta lemezeinkből 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Follow me! 19.20 A Voice of America sorozata nyelvtanulóknak 19.35 Nagy siker volt! Közben: 20.45-20.50 Kritika két hangra 22.30 Zenekari operarészletek 22.50 Embertan 23.20 A hét zeneműve 24.00 Hírek. Időjárás 0.10-2.00 Világhírű zenekarok felvételeiből. Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi URH): 0.15-4.20 Az MR zenés műsora hajnalig. MISKOLCI RÁDIÓ 5.55: Műsorismertetés, hírek, időjárás. 6.30: Észak-magyarországi krónika, ül. országos tokaji „rock gyermekei” tábor. Reklám. 16.00-18.00: A Miskolci Stúdió kereskedelmi, információs, zenés műsora a Rá- demis Kft. menedzselésében. RÁDIÓ EGER Adás: 16.00-18.00 óráig a 71 MHz-esURH-sávban, kábelen. ( televízió ) TV 1 5.45 Jó reggelt Magyarország! Benne: 5.50 Falutévé 6.00 A Reggel 8.30 Forma-1. Francia- kanadai-magyar sorozat (XIII/ \2.) 9.15 Képújság 17.24 Napi musorajánlat 17.25 Szerbhor- vát nyelvű nemzetiségi magazin 17.50 Képújság 17.55 Katolikus Krónika 18.05 Pénzvilág 18.15 Gyereksarok. Cimbora. Görögország. Esti mese. Füles mackó kalandjai 18.45 Mozgás... Tánc... Színház 19.15 Mini klip- mix 19.30 Híradó 20.00 Telesport 20.05 Közlemények 20.15 Veszélyes élet. Ausztrál tévé- filmsor. (Ill/1.) 21.55 Tíz előtt... 22.20 Videó-világ 23.05 Késő esti híradó 23.10 BBC-hí- radó TV 2 6.00-9.00 Napkelte Műsorvezető: Kánya Kata 16.20 Hírek. Műsorelőzetes. Időjárás 16.30 Ötről hatra 17.30 Dominó 17.45 Gyerekeknek. Tömés Jerry. 1. Matinéelőadáson 2. Zongorakoncert 3. Hajnali küzdelem 18.10 Pop-reál Műsorvezető: Berkes Zsuzsa 18.35 Műsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg 19.00 A Szahara titka. Olasz-angol kalandfilmsor. (VII/1.) 20.00 Stúdió ’91 21.00 Telesport 22.00 Híradó 22.35 Napzárta előtt... 23.00 A haldokló Dandy. Svéd tévéfilm (Feliratos!) MUSIC TV 18.30 Videoklipek 19.30 Tárcsázz! 20.00 Ray Cokes 22.30 Újdonságok a moziban 23.00 Szombat éjjel 23.30 Riport 23.45 Újdonságok 24.00 Az MTV slágerei 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók SUPER CHANNEL 9.00 Rajzfilmek 10.00 Egyveleg 12.30 Izrael 13.30 Egyveleg 16.00 Gyerekeknek 17.00 Elő vi- deoshow 19.00 Egyveleg 20.00 Power kapitány 21.00 Koncert 22.00 Hírek, sport 22.20 Magas fák 0.20 Hírek 0.30 Nagy koncertek ’80. SCREENSPORT 10.00: Biliárd 11.00: Autószörnyek versenye 12.00: Tenisz 13.30: Nemzertközi motorkerékpár-verseny 14.30: Profi ökölvívás 16.30: Motorsport Kanadából 17.30: Nemzetközi sportmagazin 18.00: Birkózás 19.02: Start 20.00: Forma-1 21.00: Ökölvívás 22.30: Brit motorsport 23.00: Golf Európából 24.00: Teherautó-verseny PRO 7 6.00 Buffalo Bill 6.25 Mezítláb a parkban 6.50 Maxwell ügynökség 7.35 Dundee és Culhane 8.25 Niklaas, kisfiú Flandriából 8.50 Szindbád kalandjai 9.15 Richmond Hill 10.05 A bűvész 11.00 Dundee és Culhane 11.50 Egy görög meghódítja... 12.15 Bili Cosby-show 12.40 Harttól Hartig 13.30 April Párizsban 15.10 Scarlet kapitány 15.35 Captain Future 16.00 Hírek, időjárás 16.10 Fiú a másik bolygóról 17.05 Vidd 17.35 Hűek, időjárás 17.45 San Francisco utcáin 18.30 Rajzfilmek: Batman, Szuperkandúr, Tapsi Hapsi, Flintstone család 20.15 Bobo 22.00 A doktornő a laktanyába 23.20 Starsky és Hutch 0.1Ó Hírek, időjárás 0.20 Mennyei napok 1.50 Az autóstoppos 2.20 Grizzly RTL PLUS 6.00 Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 8.35 Telebutik 9.10 Forma-1 9.30 A Vander- geld-milliók nyomában 11.10 Telebutik 11.25 Wells Fargo meséi 12.10 Buck Rogers 13.00 Hírek 13.10 Hammer 13.35 Kalifornia klán 14.25 A Springfield-sztori 15.10 Senki más, csak te! 15.55 CHIP’S 16.45 Rizikó 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk 18.00 A hétmillió dolláros asz- szony 18.45 Híradó, időjárás 19.25 A főnök 21.10 Konvoj 23.05 Kulturális magazin 23.30 Hírek 23.40 Férfiak magazinja 0.15 Elátkozottak végállomása 1.35 Pankráció SAT 1 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.35 Szomszédok 9.05 Közkórház 9.50 Teleüzlet 10.10 A maratoni csata 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék 12.45 Te- lebörze 13.35 Videofilm-újdonságok 14.00 Alf Meseországban 14.25 Közkórház 15.10 Szomszédok 15.35 Teleüzlet 15.50 Dániel Boone 16.45 Cagney és Lacey 17.45 Műsorismertetés 17.50 Megbabonázva 18.15 Bingo 18.45 Híradó, időjárás 19.15 Szerencsekerék 20.00 Trapper John M. D. 21.00 Most csak körülötted forog a vüág 22.40 Hírek, sport 22.55 Jochen és Inge 23.25 Újdonságok 0.10 így láttuk 0.15 Trapper John M. D. 1.05 Műsor- ismertetés. Időoalack-ültetés