Heves Megyei Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 152-176. szám)

1991-07-15 / 164. szám

HEVES MEGYEI EGER. GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY HÍRLAP PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA Seregély — pihenőben... (Fotó: Adamik Miklós) Lóvá tett nyúltenyésztők Valósággal ostrom alá vették a nyúltenyésztők a múlt hét végén Oroszlányban, valamint a kör­nyező településeken a körzetben működő felvásárló szervezete­ket. Felháborodásukat az váltot­ta ki, hogy a leadásra szánt álla­tokkal hiába várakoztak a gaz­dák, az átvevők képviselői nem jelentek meg a falragaszokon ko­rábban meghirdetett helyeken és időpontban. A tenyésztők emi­att nemcsak az idejüket pazarol­ták el, hanem többüknek anyagi kára is keletkezett, mert a nagy melegben hőgutát kapott és el­pusztult jó pár tapsifüles. A te­nyésztők természetesen rekla­máltak az eset miatt. A válaszból viszont arra derült fény, hogy a plakátokat nem az érintett felvá­sárló szervezetek emberei ra­gasztották ki. Egyes vélemények szerint valaki vagy valakik így akarták megviccelni a tenyésztő­ket. Többen viszont azt feltétele­zik, hogy az ügy hátterében az it­teni piacra betömi szándékozó konkurens felvásárlók állnak, akik így próbálnak előnyhöz jut­ni. A felvásárló szervezetek több­ségére azonban a korrektség a jellemző. Kedvezményes áron adott táppal, szénával és szalmá­val segítik a gazdákat az akadozó sertés-, valamint szarvasmarha­értékesítéssel szemben még min­dig jól eladható nyulak tenyész­tésében. A felvásárlók az eset ta­nulságait levonva, ezentúl levél­ben értesítik Oroszlány környéki partnereiket a nyúlátvétel helyé­ről és idejéről. Magántörténelem Ugyan, hányfajta történelme van az emberiségnek? Sokféle, s nem biztos, hogy mindig a leglé­nyegesebbet ismerjük belőle. Talán néhányan olvasták Bulga­kov remekművét, a Mester és Margaritát, amelyben Messire, a Sátán megkérdezi a főhősnőt, vajon tisztában van-e a vér játé­kával, azaz származásával. Mert ő voltaképpen egy híres francia királynő leszármazottja. Bizony, létezik egy magántör­ténelem, amelynek lapjait nem tintával írják. A főszereplői nem emberek, hanem Férfiak és Nők. A kétnemű, kétarcú fajtánk, vagy ahogy Weöres Sándor költő megfogalmazza: a kétfejű fene­vad históriája. Ebből még nem­igen láttunk fejezeteket, mert az a fajta társadalom, amelyben él­tünk, csupán néhány dimenzió­ját tűrte el a múltnak és a jelen­nek. Láthattunk kosztümös vagy modem jelmezben készült filme­ket, de olyanokat nem, amelyek­ben (jel)meztelenül lépnek szín­re a szereplők. Nem kényeztetett el ilyesmi­vel bennünket a televíziónk, csak mostanában kísérletezik olyan alkotások bemutatásával, ame­lyekben a ruhák nincsenek nya­kig begombolva. S az elsők kö­zött került a képernyőre az Em- manuelle, amely lassan a szexfil­mek klasszikusának számít. Aki fennmaradt a késői óráig, bizonyára nem botránkozott meg. Részben azért, mert tudta, hogy mire számíthat, másrészt pedig különböző csatornákon át lényegesen durvább filmekhez is hozzá lehet jutni. Nem is szólva arról, hogy az Emmanuelle fő­szereplője egy igazán arisztokra­tikus nő, aki szinte véletlenül sodródik változatos kalandokba. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy szűzies, ha nem vezetne tévútra ez a szó. Igazából végig azt jelzi Sylvia Kristel arca és bujának nem mondható alkata, hogy sza­kadék tátong lélek és test, a vá­gyak és a valóság között. Ez a film erről is szól, ezért őszintébb, mint a szexfilmek át­laga, ahol gondolat nélküli hús­konzervek gyakorolják az ak­tust. Bár hozzá kell tenni, a törté­net itt se remekmű. Csupán a jel­zést érezzük: magántörténel­münk része a históriának, amely szakadatlan visz valami felé, amiről nem is sejtjük, hogy mi­csoda... (gábor) Mától kerül forgalomba Emlékpénzérmék II. János Pál pápa látogatására II. János Pál pápa látogatása rangos eseménye lesz hazánk történelmének, ebből az alka­lomból a Magyar Nemzeti Bank 10.000, 500, illetve 100 forintos névértékű, numizmatikailag is jelentős értéket képviselő arany-, ezüst-, illetve kupronik- kel pénzérméket bocsát ki. A ki­bocsátást követően mától a pos­tahivatalok és a nagyobb bankok hozzák forgalomba a pénzérmé­ket a nagyközönség számára. Az aranyérme úgynevezett proof, az ezüst- és a kupronikkel érmék pedig proof és BU kivitel­ben készültek a gyűjtők számára. A BU kivitelű érméken a teljes éremkép tükörfényes, a proof ki­vitelű érméken az éremkép ki­emelkedő része matt, a háttere pedig tükörfényes. Jelentős ez az érmekibocsátás abból a szem­pontból is, mert most jelenik meg hazánkban először 10.000 forint névértékű törvényes fize­tőeszköz, igaz, főleg gyűjtők szá­mára. A másik érdekessége az arany- és kupronikkel érmének, hogy ezen fémekből először jele­nik meg pénzérme hazánk új cí­merével. A Magyar Nemzeti Bank egyébként erre az évtized­re új érmekibocsátási tervet ala­kított ki, melyben — a korábbi gyakorlattal ellentétben — erő­teljesebben fejeződnek ki nem­zeti hagyományaink, kultúránk és történelmünk. Ennek megfe­lelően az elkövetkezendő évek során az arany-, ezüst- és kupro­nikkel pénzérméken rendszere­sen viszontláthatjuk majd törté­nelmünk neves személyiségeit. IMI 1991. július 15., hétfő A Nap-kél: 5.01 órakor, nyugszik: 20.39 órakor. A Hold kél: 8.43 órakor, nyugszik: 21.22 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon HENRIK és ROLAND nevű kedves olvasóinkat A mai HENRIK nevünk ősi for­mája az ógermán „Haimrik” volt, melyben a „heim" jelentése: „ott­hon, ház”, a „ridi” pedig „hatal­mas”, ily módon az „otthon ura” lenne a jelentése. Üj névként ka­pott helyet naptárunkban a RO­LAND, melyben az ógermán „hruod”: „dicsőség” és a mai né­met nyelv „Land” szava rejtőzik, így olyan férfira utal a név, akinek országra szóló a dicsősége. Nagy Károly frank uralkodó Roland ne­vű vitézének tetteit a XI. század hőskölteményében, a Chanson de Rolandban énekelték meg, ami alapul szolgált a spanyol Cid-ro- máncoknak és Ariosto: Őrjöngő Lóránd művének is. A franciában megtartotta eredeti formáját, a spanyolban Orlandó, a magyarban pedig hangátvetéssel belőle szár­mazik a Lóránd is. [időjárás Várható időjárás ma estig: Bár egyes helyeken futó zápor előfordulhat, továbbra is napsüté­ses, kánikulai időjárásra lehet szá­mítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 34 fok között alakul majd. Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a lottó 28. heti nye­reményösszegei a következők: 5 találatos szelvény 1 darab, nye­reménye 28.879.427 forint. A 4-esek egyenként 209.244, a 3-asok 1555, a 2-esek 70 forin­tot érnek. ( mozi ) EGRI URÁNIA Du. 3, 5 és este 7 órakor: Talpig zűrben Színes, szinkronizált amerikai film vígjáték Este (Tórakor: Tortúra Színes, szinkronizált amerikai film EGRI BRÓDY Du. 5 és este 7 órakor: Vad orchideák Színes amerikai erotikus film EGRI KERT Este 9 órakor: Szerepcsere Színes, szinkronizált amerikai film vígjáték GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. 4, este 6 és 8 órakor: L. A. Story — Az örült város Színes, szinkronizált amerikai filmvígjáték GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Du. fél 4, fél 6 és este fél 8 órakor: Arachnophó­bia (Pókiszony) Színes, szinkronizált amerikai film GYÖNGYÖSI KERT Este 9 órakor: L. A. Story — Az őrült város HATVANI APOLLÓ Du. 4, este 6 és 8 órakor: Jobb ma egy zsaru, mint holnap kettő Színes, szinkronizált amerikai film HATVANI KOSSUTH Este 6 órakor: Táncőrület (Shag) Színes amerikai zenés film vígjáték PETER­VÁSÁRA Keresztapa 3. FÜZES­ABONY Ne folytassa, felség HEVES Ne folytassa, felség Ovizsaru KÖZLEMÉNY. FIGYELEM! A REÁL Kft. Mű­szaki boltjában Husqvarna, STIHL és Hobby fűrészekhez most reklámáron, egységesen 980 Ft-ért vásárolhat fűrészláncokat. Tovább­ra is kedvező áron kínáljuk a Husqvarna és STIHL típusú fűrészeket: Husqvarna — 40-es 29 980 Ft, Husqvarna — 51 -es 35900 Ft, Husq­varna — 61 -es 39 990 Ft, Husqvarna — 254-es 45900 Ft, Husqvarna - 262-es 46900 Ft, Husqvarna — 268-as 43250 Ft, Husqvarna — 281-es 49980 Ft, STIHL - 28-as 51100 Ft, STIHL - 38-as 53100 Ft, RK-02 rotációs kapa 29290 Ft, RK-02/A rotációs kapa 28950 Ft, TZ-4 K14 kistraktor (14 LE) 269900 Ft, MT-8 132 kistraktor (19 LE) 298000 Ft Black and Decker termékek: fúrógép BD 202 520W 8490 Ft, szalagcsiszoló BD 83 500W 8190 Ft, körfű­rész BD 59 420W12190 Ft, fűszegélynyíró GL 110 3980 Ft, elektromos fűrészgép GK 310 1300W 12590 Ft. Ezenkívül még sok egyéb más termékkel is állunk rendelkezésükre, ér­demes boltunkat felkeresni. Eger, Bródy S. 4., tel.:10-473. (X) Mozzarella sajt Mozzarella sajt — sószegénysége miatt a diétázók által is fogyaszt­ható olasz különlegesség — készítését kezdte meg Székesfehérvárott a Mozzarella Kft. A vállalkozás — amely a dél-olaszországi Bariban levő Vasaificio cég és a Magyar KMR Holding társulásával jött létre — a Fejér-Komárom Megyei Tejipari Vállalattól bérelt üzemben olasz technológiával, olasz gépeken napi 25 ezer liter tejet dolgoz fel. Mivel a sajtkülönlegesség készítésére csak teljes értékű, kifogástalan minőségű tej használható, az ilyen alapanyag beszerzéséért a kft. fel­árat is fizet a tejipari vállalatnak. A tervek szerint évente 3 ezer tonna Mozzarellát készítenek majd. Az átlátszatlan fóliába csomagolt, lé­ben tárolt, pogácsaszerűen formázott puha sajtot rövidesen újabb ké­szítmények követik majd, mivel ez az olasz sajt nagyon sokféleképpen ízesíthető. Az újdonság első megrendelői a nagy budapesti szállodák voltak. De a hónap második felétől már az ország szinte minden ré­szében kapható lesz a Mozzarella. Augusztus 8-ig olcsóbb a Polonez Azonnali készpénzes vásárlási akció keretében az Autótechni­ka Vállalat olcsóbban árusítja a Polonez 1,5 típusú személygép­kocsikat. Augusztus 8-ig a len­gyel FSO-gyár termékéhez az eddigi 599 ezer helyett 565 ezer forintért juthatnak hozzá a vá­sárlók — tájékoztatta az Autó- technika illetékese az MTI-t. Heves Megyei Hírlap, * az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE Felelős szerkesztő: Budavári Sándor, dr. Szalay Zoltán * Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ, az AS-M Heves megyei irodavezetője. * Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301. (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Telefax: 36/12-333 * Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlap- kézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 199, negyedévre 597 forint. « Egri Nyomda Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865—9109 MAI MŰSOROK ( rádió ) KOSSUTH 4.30: Reggeli Krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Nyitány. 9.05: Napközben. 11.05: Tipp. 11.10: Hagyományápolók. 11.31: A jobbik élet. 12.00: Dé­li Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Házunk tája. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Most jelent meg. 14.35: Filmze­ne. 14.55: Reviczky Gyula ver­sei. 15.05: Népdalok. 15.28: Fúvószenekari hangverseny a 6-os stúdióban. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Szívesen hall­gattuk. 17.05: Eco-mix. 17.30: Tolcsvay Béla szerzeményeiből. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Rá­adás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt. 19.40: Mertz: Hazai virágok. 19.50: Gong. 20.05: Emlékek szár­nyain. 22.00: Késő esti Króni­ka. 22.30: A nagyvállalati „lobby”. 23.05: Nagy mesterek. 24.00: Hírek. Időjárás. PETŐFI 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sportreggel. 8.00: Hírek. Időjá­rás. 8.05: Kölyökrádió. 8.30: Ki kopog? 8.50: Délelőtti tor­na. 9.03: Derűre is derű. 9.33: Rivaldafényben: Magyar új­donságok. 10.40: Fülszöveg. 10.45: Magyarán szólva. 11.00: Hírek. Időjárás. 11.03: Hogy tetszik lenni? 11.35: Francia sanzonok. 12.00: Nóták. 13.00: Hírek. Időjárás. 13.03: Sláger­múzeum. 13.45: Időjárás- és ví­zállásjelentés. 14.00: Kívánság- műsor. Közben: 15.00: Hírek. Időjárás. 17.00-19.00: Rádió- Ma. Benne: 17.00: Hírek. Idő­járás. 17.30: Kataposta-klub. 17.50: A-B=CD. 18.20: MIK- RO-fon. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.03: „Nem boszorkányság”. 19.28: Popregiszter. 20.00: Ga­rázs. 20.30: Nótakalendárium. 21.00: Hírek. Időjárás. 21.03: Zeneközeiben. 22.00: Vízi ze­nebona. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.03: Maximális sebesség nincs. 23.15: Albumajánlat. BARTÓK 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: Barokk versenyművek. 10.10: A hét zeneműve. 10.40: Mont­serrat Cabballé operákat éne­kel. 11.07: Kamarazene klari­néttal. 12.00: Hírek. Időjárás. 12.05: Klasszikus muzsika. 13.00: Kilátó. 13.45: Muzsiká­ról versben, prózában. 14.13: Éneklő Ifjúság. 14.23: Magyar zeneszerzők. 15.05: Gounod: Faust. Ötfelvonásos opera. Közben: 16.00: Hírek. Időjá­rás. 18.15: Kamaramuzsika. 18.40: Holnap közvetítjük. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.05: Follow me! 19.20: A Voice of America sorozata. 19.35: Nagy siker volt! 21.32: Kritika két hangra. 21.50: Renato Brusoni Donizetti-áriákat énekel. 22.20: Legszebb Mozart Teme- zeinkből. 23.00: A véges végte­len. 23.30: A hét zeneműve. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10: Világhírű zenekarok felvételei­ből. Éjfél után (Petőfi URH): 0.15-4.20: Az MR zenés műso­ra hajnalig. MISKOLCI RÁDIÓ 5.55: Műsorismertetés, hírek, időjárás. Észak-magyarországi krónika: A hét sportjáról. — A rendőrség jövőjéről az ORFK vezetőjével, dr. Szabó Győzővel Szemes István beszélget. Rek­lám. 16.00-18.00: A Miskolci Stúdió kereskedelmi, informá­ciós, zenés műsora a Rádemis Kft. menedzselésében. RÁDIÓ EGER Adás: 16 órától 18 óráig a 71 Mhz-es URH-sávban, kábelen. ( televízió ) IV1 5.45: Jó reggelt, Magyarország! 5.50: Falutévé. 6.00: A Reggel. 8.30: Forma-1. (XIII. rész) 9.15: Képújság. 17.19: Napi műsorajánlat. 17.20: Szerbhor- vát nyelvű nemzetiségi magazin. 17.45: Képújság. 17.50: Katoli­kus Krónika. 18.00: Műsoris­mertetés, közlemények. 18.05: Pénzvilág. 18.15: Gyereksarok. 18.45: IS — Mozgás, tánc, szín­ház. 19.15: Mini klip-mix. 19.30: Híradó. 20.00: Tele­sport. 20.15: San Francisco ut­cáin. 21.10: Tíz előtt. 21.35: Szemtől szemben. 22.20: Felkí­nálom. 23.05: Késő esti híradó. 23.10: BBC-híradó. TV2 6.00-9.00: Napkelte. Műsorvezető: Radványi Dorottya és Dömsödi Gábor 16.20: Hírek — Műsorelőzetes — Időjárás. 16.30: Ötről hatra. 17.30: Torpedó. 17.45: Gyere­keknek. Tom és Jerry. 18.10: Pop-reál. Műsorvezető: Palcsó Brigitta 18.35: Műsorelőzetes. 18.40: Esti egyenleg. 19.00: Boldog család. (X/9.) 19.50: Ahétmű- tárgya. 20.00: Stúdió ’91. 21.00: Telesport. 22.00: Híra­dó. 22.35: Napzárta előtt. 23.00: Consuelo (svéd film) TV 5 16.05: Hírek. 16.15: Játék a szó­tárral. 18.35: Negyven fok ár­nyékban. 18.30: Francia nyelv­lecke. 19.00: Hírek. 19.20: Szempillantás. 19.30: Híradó élőben. 20.00: A vonatok törté­nete. Union Pacific vasútvonal. 21.00: Híradó. 21.35: Színházi est: Júlia kisasszony. 23.00: Hí­rek. 23.35: Szép és forró. SUPER CHANNEL 9.00: Rajzfilmek. 10.00: Egyve­leg. 12.30: Izrael. 13.30: Egyve­leg. 16.00: Gyerekeknek. 17.00: Élő videoshow. 19.00: Egyveleg. 20.00: Dokumentumfilm. 20.30: Power kapitány. 21.00: Koncert. 22.00: Hírek. Sport. 22.20: Vé­res nap (am. film) 0.20: Hírek. 0.30: Nagy koncertek ’80. MUSIC TV 18.30: Videoklipek. 19.30: Tár­csázz! 20.00: Ray Cokes. 22.30: Újdonságok a moziban. 23.30: Riport. 23.45: Újdonságok. 24.00: Az MTV slágerei. 1.00: Kristiane Backer. 3.00: Éjszakai videók. PRO 7 5.55: Buffalo Bill 6.20: Én már naylány vagyok. 6.45: Maxwell ügynökség. 7.30: Az űr. 8.20: Niklaas, kisfiú Flandriából. 8.45: Szindbád kalandjai. 9.10: Rich­mond Hill. 10.00: A bűvész. 10.55: Az űr 11.45: Mr. Smith 12.10: Bill Cosby-show. 12.35: Harttól hartig. 13.25: April felfe­dezi Hawaii-t. 15.10: Scarlet ka­pitány. 15.35: Captain Future. 16.00: Hírek. Időjárás. 16.10: Fiú a másik bolygóról. 17.05: Doogie Howser. 17.30: Hírek. Időjárás. 17.45: San Francisco utcáin. 18.30: Rajzfilmek. Batman. Szu­perkandúr. Tapsi Hapsi. Flintsto­ne család. 20.15: A lovas ember. 22.05: Halálos vadászok. 23.50: Starsky és Hutch. 0.40: Hírek. Időjárás. 0.50: Caddyshack. 2.25: Az autóstoppos. 2.50: Szo­katlan gyilkosság. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik. 9.05: Forma-1. 9.25: Jetsonék találkoznak Flintstonékkal. 11.00: Telebutik. 11.25: Wells Fargo meséi. 12.10: Buck Rogers. 13.00: Hírek. 13.10: Hammer. 13.35: Kalifornia klán. 14.25: A Springfield-sztori. 15.10: Senki más, csak te! 15.55: Chip’s. 16.45: Rizikó. 17.10: Forró nye­remény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: A hétmillió dolláros asz- szony. 18.45: Híradó. Időjárás. 19.25: A főnök. 21.10: Danny mindig késve érkezik. 23.15: Hí­rek 23.30: Férfimagazin. 24.00: Élj, vagy halj meg! 1.20: A csa­pat. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.35: Szomszédok. 9.05: Köz­kórház. 9.50: Teleüzlet. 10.10: Gwangi bosszúja. 12.00: Műsor- ismertetés. 12.05: Szerencseke­rék. 12.45: Telebörze. 13.35: Vi- deoklip-újdonságok. 14.00: Alf Meseországban. 14.25: Közkór­ház. 15.10: Szomszédok. 15.35: Teleüzlet. 15.50: Dániel Boone. 16.45: Műsorismertetés. 17.50: Dániel Boone. 16.45: Cagney és Lacey. 17.45: Műsorismertetés. 17.50: Megbabonázva. 18.15: Bingo 18.45: Híradó. Időjárás. 19.15: Szerencsekerék. 20.00: Trepper John M. D. 21.00: St. Michael lelkésze. NSZK film. 22.40: Hírek. 22.55: Jocken és Inge. 23.20: Újdonságok és tör­ténetek. 0.05: így láttuk. 0.10: Trapper John M. D. 1.00: Műsor- ismertetés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom