Heves Megyei Hírlap, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-22 / 145. szám
4. SZEMTŐL SZEMBE HÍRLAP, 1991. jáiriiis 22., szombat „Félrebeszélésből ebben az országban volt éppen elég...” Csurka István nyilatkozata lapunknak Nemrégiben Gyöngyösön találkozott Csurka István, író, ország- gyűlési képviselő, a Magyar Demokrata Fórum elnökségi tagja az érdeklődőkkel. Nagygyűlése már nem emlékeztetett a korábbiakra, mindössze félház előtt beszélt a politikus, ám hívei igen lelkesen köszöntötték. Az esemény előtt Csurka nyilatkozott munkatársunknak. — Csurka úr, örömmel jön még ilyen eseményekre? Azért kérdezem, mert bizonnyal fárasztó, hogy főleg a nagygyűlés előtt sokan megrohanják: újságírók, autogramgyűjtők, rajongók, s olykor olyanok is, akik nem kedvelik önt. — Az ember szeret dolgozni: nekem ez a munkám. Ezekhez én már régen nem úgy viszonyulok, mint szereplési alkalmakhoz, hiszen hozzátartoznak a képviselői, MDF-politikusi tevékenységemhez. Ezt csinálni kell. — Régebben az írás volt az ön munkája. Bereményi Géza nemrégiben azt nyilatkozta a Magyar Naplóban, hogy egy írónak kevés esélye van arra, hogy jó politikus lehessen, ugyanis az irodalomnak és a politikának egészen más az indítéka, az írást olyan indulatok mozgatják, amelyeknek a politikában nincs helyük. Egyetért ön ezzel? — Rejlik ebben igazság, s a gondolat sem ismeretlen előttem, innen is meg lehet közelíteni a dolgot. De nem így történtek az események. Nem volt egy olyan pillanat az életemben, amikor ültem az íróasztalomnál, s ügy döntöttem, hogy most ezt én abbahagyom, és politikus leszek, s kipróbálom, hogy mit tud ott elérni egy író. Mozog, helyzeteket teremt a magyar történelem már legalább tíz éve, s ezekben helyt kell állni. Amikor még csak író voltam, már abban a minőségemben is kellett közéleti megnyilvánulásokat vállalni, még mélyen bent a múlt rendszerben. Aztán elkezdődött valami, amihez kellettek emberek, akik rendelkeznek politikai tapasztalatokkal, ismertek, valamit elvállalhatnak — így lettem politikus. Ha körülnézünk a térségben, Közép-Európában, akkor láthatjuk, hogy egyáltalán nem egyedülálló dolog ez. Havel elnöktől Szőcs Gézáig, Sütő Andrásig, Duray Miklósig sok író van a politikai élet élvonalában. — A kérdésem inkább arra vonatkozott, hogy az ön véleménye szerint is meg kell-e szabadulnia egy politikusnak az írói indulataitól? — Ezt a politikai ellenfelek szeretnék, hiszen ezek az indulatok elsősorban őket sértik. A világnak — azt hiszem — elege van a simulékony politikusokból, az egyenes beszéd ideje jött el a politikában is, mert félrebeszélés- ből ebben az országban volt éppen elég. — Számomra úgy tűnik, hogy nemcsak a politikai ellenfeleket bántja ez az indulatos, vagy ahogy ön fogalmaz, egyenes hang. Heves megye egyik ország- gyűlési képviselője, Elek István is kifejtette ezzel kapcsolatban az aggályait, s a vita túlmutatott az önök személyes nézetkülönbségén. Érdekel, hogy — mivel ugyanazon pártnak tagjai — közeledtek-e a nézeteik azóta? — Azóta mi nem vitatkoztunk, egy-egy cikkben kifejtettük nézeteinket, amelyek eléggé távol állnak egymástól. Személyes súrlódás nincs közöttünk, de az álláspontjaink nem közeledtek. Sajnos, úgy látom, hogy az a fél- recsúszás, amely az MDF-nek túlságosan az úgynevezett liberális irányba eltolódását jelentheti, még nagyobb mérvű, mint azelőtt, s a társadalomban is egyre inkább láthatóak az iránytű nélküli bolyongásnak a tünetei. Én nem tudok ma liberális lenni, mert úgy látom, hogy az a fajta liberalizmus, amelyet nem Elek hirdet, hanem például az SZDSZ képvisel, ma egyes- egyedül a már révbe jutott, a már gazdag, a már nagy tőkével rendelkező rétegek ideológiája. S ennek eredetét jobb, ha nem firtatjuk. — Most a zsidókra gondol? — Nem, dehogyis rájuk gondolok. Ha csak róluk lenne szó, akkor egyszerűbb lenne a kérdés. Nem az etnikai hovatartozásra, hanem a tőke eredetére céloztam. — Előadásának a címe: Csurka István tájékoztatót tart aktuális politikai kérdésekről. Ez nyilván behatárolja a mondandót, de mivel rengeteg hasonló eseményen szónok, kíváncsi vagyok arra, hogy mi az, amit minden nagygyűlésén fontosnak tart elmondani, mi az, amit mostanában a legaktuálisabb gondolatnak tart? — Hát, az aktuális dolgok napról napra változnak, alig van közös egy ilyen előadás-sorozatban. Amit én folyton hangsúlyozok, az az, hogy a közönnyel kell szembeszállni, mert ez a legnagyobb veszélye a magyar demokráciának. Ezt a helyhatósági választások is bizonyítják. Nem azzal, hogy ezeket elvesztettük, hanem azzal, hogy ilyen alacsony volt a részvételi arány. A társadalom hangulata nem csak MDF-ellenes, hanem parla- mentellenes, s ez a közöny azt jelenti, hogy az emberek elvesztették a változásba vetett hitüket. — Remélem, megbocsát, ha azt mondom: úgy tűnik, mintha mostanában higgadtabb lenne... — Ezt nem látja jól, mert én mindig ilyen voltam. Talán elhitte azt, amit az újságokban olvasott. De mikor nem voltam én higgadt? — Mondjuk az országgyűlési választások idején... — Biztosan nem volt választási gyűlésemen. Én nem tudtam követni az SZDSZ-t kommunis- taellenességben. Azt sem én mondtam — igaz, nem is ők, hanem a Fidesz —, hogy a kommunistákat földbe kell taposni. Még ők mondják nekem, hogy én vagyok szélsőséges. Sokkal nagyobb szájúak. — Köszönjük a beszélgetést! Kovács Attila „Utoljára — ötven éve — az oroszok fogtak rám fegyvert” A szarvaskői idős ember találkozása a szökött katonával Nemeslelkű ember a Szarvaskőben élő Földi Béla. Két levélben is felhívta szerkesztőségünk figyelmét egyik utcabelijére. írt az illetőről méltató sorokat a rendőrségnek is. Természetes hát, hogy megkerestük. — A dolog annak a katonának az esetével kapcsolatos — ad magyarázatot érdeklődésünkre Fő úti otthonában a nyugdíjas repülőtiszt —, aki — ha még emlékeznek rá — májusban a Ferihegy II-ről fegyverrel szökött meg őrségből. — Nyilvánvalóan Szaniszló István Zsoltról van szó, akivel akkor lapunkban is jelent meg beszélgetés. — Igen, úgy tudom, így hívják. Meg ma is emlékezetes: nagy erőkkel vonult fel akkor a rendőrség. Itt, az utcánkban tartózkodtak egy ideig. Még azt is jól hallottuk a feleségemmel, hof yan igazítják el a fiukat. Egyébént aznap este el is fogták a srácot, itt valahol a közelben. — Még pontosabban: amikor körbevették a katonaszökevényt, az ellenállás nélkül megadta magát... ■ — így igaz — bólogat Földi Béla. — De azt tudják-e, miért dobta el a géppisztolyt?! Ugye, nem. Hát ezért írtam önöknek! Barta Pista bácsinak vannak ebben nagy érdemei, tulajdonképpen neki köszönhető, hogy nem került emberéletbe ez az egész. Ő vette,rá a fiút, hogy adja fel magát. Éppen ezért szerintem, ő is nagyon megérdemelné a jutalmat, akárcsak azok a rendőrök, akik már átvehettek — persze, ők sem akármiért — bizonyos ösz- szegeket... Az Egerhez közeli településen, a Fo út 34. szám alatt lakik Barta István, akit meglett kora ellenére sem könnyű otthon megtalálni. Első próbálkozásunk ezúttal is sikertelen. A 71 esztendős férfi még ma is dolgozik, ahogyan mondja: a kényszer viszi rá. A kevéske nyugdíjból — amit pontosan 58 esztendei munka után kap — asszonyával Az idős éjjeli őr kenyeret, szalonnát, süteményt csomagolt a katonaszökevénynek (Fotó: Perl Márton) még csak elvolnának valahogy, de ott vannak a gyerekek és az unokák... Az is igaz, ez a mostani munkahely „hozta” a különleges kalandot. — A kőbányában vagyok éjjeli őr — meséli utánozhatatlan természetességgel. — Azon a napon, májusT6-án délután 3 órakor léptem szolgálatba. Az őrhelyemen, egy lemezbódéban voltam, még azt is bevallom őszintén, hogy épp újságot olvastam, amikor nagy dörrenés hallatszott. A hangból rögtön tudtam, valaki berúgta az ajtót. Azt követően a géppisztoly csövét láttam meg, ami pont rám szegeződött, majd pedig a fiatalembert. „Szökött katona vagyok!” — közölte azonnal. — Nem lehetett valami kellemes érzés... — Be is húztam először a nyakam, s vártam a lövést. Szerencsére a fiú hamar megnyugodott. Látta, hogy csak egy öregemberrel van dolga. Utána mondtam is neki: utoljára, 21 éves koromban az oroszok fogtak rám fegyvert, amikor fogságba estem. — Hogyan viselkedett ezután a fiatalember? — Nagyon szomjas volt. Kérdezte, van-e vizem. Adtam neki. Volt egy kis szalonnám, kenyerem, súteményem. Csomagoltam ezekből is neki egy nylonzacskóba. Meglátta az asztalon a csipkelekvárt, mindjárt kért is belőle. Úgy mondta, hogy ez a kedvence, az édesanyja igen finomra készíti. — Beszélgettek közben? — Megérdeklődtem tőle, hogy miért csinálta. Mármint a szökést. Azt válaszolta, hogy ő maga sem tudja. Csak úgy, hobbiból. Gondold csak el, ha édesapád és édesanyád megtudják. Micsoda fájdalom lesz ez nekik! — mondtam. Erre nagyon elsápadt. Kisvártatva megkérdezte, miként juthatna leghamarabb Egerbe. Valami olyasmiről beszélt, hogy jelentkezni akar a konzulátuson. Miközben elmagyaráztam az utat, azért hozzátettem: legjobb, ha lemégy itt a főútra, keresel egy rendőrszobát vagy valamilyen hivatalt, és megadod magad! Akkor legalább kevesebb lesz a büntetésed. — Erreő? — Csak hallgatott, hallgatott. Jó darabig így, csendben ücsörögtünk, azután ő elindult. Úgy láttam, volt hatása annak, amit mondtam, hiszen először felfelé a hegynek vette az útját, később azonban meggondolta magát, és elkezdett lefele ballagni. Á főút felé, ahová mondtam neki. — Milyennek ismerte meg? — Az az igazság, hogy kissé zavarodottnak tűnt. Mar csak onnan gondolom, azért akart Egerbe menni, hogy majd a konzulátuson jelentkezik. De hát én tudom, hogy abban a városban nincs is konzulátus! Amúgy nagyon szimpatikus gyerek. Intelligens, értelmes, io svádájú. Az eleimet is illedelmesen megköszönte. Induláskor pedig jo éjszakát kívánt. — 5 valóban jól telt az éjszakája?- Hát, meg kell mondjam az igazat, nem nagyon.. Idegesített az egész. Nem aludtam egy szemet sem. Ott fönn nem volt nálam rádió, így csak másnap reggel tudtam meg, hogy előző este elfogták. Akkor, amikor a főnökségnek jelentettem a dolgot. Szaniszló István Zsolt aznap már az egri rendőrségi fogdában töltötte az éjszakát. Anélkül, hogy bárkiben is kárt okozott volna, anélkül, hogy tragédiába torkollott volna ez a meggondolatlan cselekedet. Mint látható, nem kis mértékben a szarvaskői idős ember józan helyzetfelismerésének, nyugtató, bölcs, élettapasztalatot sugárzó szavainak köszönhetően. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon megtudtuk, hamarosan felkeresik Barta Istvánt. Kis jutalommal köszönik meg a segítségét. Nagyon helyesen. Szalay Zoltán Szomorú Európa- rekord Avagy: mérlegen Hatvan közlekedésbiztonsága Mint megyénkben már több helyütt, a napokban Hatvanban is lezajlott a Közlekedésbiztonsági Tanács testületi ülése, amelyen dr. Jusztin Ferenc városi rendőrkapitány, KBT-elnök számolt be az elmúlt év mozgalmi munkájáról. Véleménye szerint a rendszerváltás rányomta bélyegét a KBT tevékenységére is, miközben sajnálatos módon inkább a bűnüldözés élvez prioritást a közlekedésbiztonsággal szemben. Ebből ered, hogy hazánkban egy nagyobb falu lakosságát kiteszi évente a közlekedési balesetek következtében elhunytak száma, amivel szomorú rekordot tartunk Európában. A Közlekedésbiztonsági Tanács létével kapcsolatban is hangzottak el vélemények, kritikák az utóbbi időkben. Ezek általában az átalakulás szükségére utaltak. Miként a rendőrkapitány ez ügyben fogalmazott: elképzelhető, hogy a következő években már egyesületi keretekben folyik majd a lakosság biztonságos közlekedését, a balesetek megelőzését szolgáló társadalmi tevékenység. A testületi ülésen ugyanakkor tájékoztatást kaptunk arról is, hogy a balesetek megelőzése dolgában az 1990-es esztendő elismerésre méltó mérleggel zárult, s ebben élen jártak Hatvan és vonzáskörzete iskolái, óvodái, ahol általában hatékony helyes közlekedésre nevelő munka folyik. Ezt erősíti meg a megyei KBT több pályázatának eredménylistája is, amelyen szerepel a Szabadság úti iskola és a Vörösmarty téri óvoda is, de a közlekedési referensek ténykedését tükrözik a megyei szintű versenyek eredményei is. így két első, két második és két harmadik hely jutott a hatvani, illetve a vonzás- körzethez tartozó intézményeknek. Ugyanakkor a megyei KBT által szervezett kerékpáros, illetve segédmotoros versenyek kategóriájában szintén élre került a Kossuth téri általános iskolából Nagy Szabolcs, a Bajza gimnáziumból pedig Tóth Péter és Simon Gábor, hogy azután mindketten megyénket képviseljék a Szegeden lebonyolított országos döntőben. Az év számvetését készítve arról sem feledkezhetünk meg, hogy a KBT sikerrel valósította meg a tanintézetek ellátását gyermekrendőr-köpönyegből, sapkákból és jelzőtárcsákból, ami a fiatalok biztonságát és hatékonyabb működését segíti. De jól szolgálta célkitűzéseiket a közlekedésbiztonsági hét keretében szervezett filmvetítés-sorozat is, amelynek adásai a városi kábeltévén jutottak el a lakosság szélesebb tömegeihez. Jó eszköznek bizonyult közlekedésrendészeti szempontból a KBT által kezdeményezett „Vezess biztonságosan!” mozgalom is, amely a hivatásos gépkocsivezetőket szólította „ringbe”. Ennek első helyezettje a Hatvani Mezőgazdasági Szövetkezet járművezető kollektívája lett, második helyezettként a hord Mezőgép, harmadikként pedig a GÁTÉ gépkocsivezetői vehették át a legjobbaknak kijáró jutalmakat. (moldvay)
