Heves Megyei Hírlap, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-15 / 139. szám
HÍRLAP, 1991. június 15., szombat SPORT 15. Labdarúgó NB II. v „Meghalni az X-ért” Van, hogy az utolsó forduló már csak formaság, a befejezés előtt minden eldől. Nos, ez nem mondható el a Hatvan-Deko szemszögéből, hiszen az utolsó másodpercig kérdés, hogy bent maradnak-e a másodosztályban, vagy a korábbi „hagyománynak” megfelelően búcsúra kényszerülnek. Remélhetőleg rácáfolnak a kétkedőkre. — Számomra a csapat elfogadható teljesítményt nyújtott Szolnokon — kezdte mondandóját Tóth Dénes, a Deko edzője. — Sajnos, a játékvezető számottevően segítette a házigazdákat, különben a múlt héten már ünnepelhettünk volna. A bíró egyébként tizennégy szabadrúgást ítélt meg a szolnokiaknak a kapu előteréből. A vereség ellenére felemelő érzés volt, hogy a szurkolóink mellettünk álltak. Ez hitet adott, s remélhetőleg vasárnap este lesz okuk, okunk az örömre. A játékosoktól maximális odafigyelést kértünk a Kazincbarcika ellen, s bízom abban, hogy a fiúk „meghalnak” az X-ért. Minimálisan ez kell ugyanis az üdvösséghez. Akkor hiába győz esetleg a Szolnok Baján, több mint egy tucat gólt kellene rúgnia a házigazdáknak, ami ugye eléggé elképzelhetetlen. Ha viszont a Hatvan győz, nem kell számolgatni, nincs csapat, amely beérhetné. A Hatvan a szokásos menetrend szerint készült a bajnokság utolsó meccsére, Gephardot kivéve — ő sárga lapok miatt kényszerül pihenésre — mindenki bevethető. Az Eger SE-nél is hasonló a helyzet, mint a hatvaniaknál, már ami ez utóbbit illeti. Az ESE-nél Vojtekovszki gyűjtött össze a kelleténél több sarga cédulát, így a DVTK ellen nem léphet pályára. Szlifka és Jávorszjty sérüléssel bajlódott a héten. A csapat vezető edzőjétől, Bánkún Lászlótól megtudtuk, hogy bár a nyolcadik helyről sem győzelem, sem vereség esetén nem kerülhetnek el, mégsem tét nélküli a találkozó. Egyrészt a diósgyőriekkel mindig is presztízs- meccset vív az Eger, másrészt a prémium szempontjából sem mindegy, hogy szerez-e még pontot az együttes. Márpedig a pénz nagy úr a mai világban. Megyei labdarúgó-bajnokság A Selypnek kell a negyedik hely A megyei labdarúgó-bajnokság utolsó előtti fordulójára alighanem az lesz a jellemző, hogy sűrűsödnek az izgalmak, valamennyi pályán késhegyig menő küzdelem várható a pontokért. Fokozottan érvényes ez a megállapítás a Selyp-Füzesabony rangadóra, ahol a házigazdák bebiztosíthatják negyedik helyüket, a vendégek pedig — esetleges győzelmükkel — kísérletet tehetnek ennek az előkelő helyezésnek a megkapa- rintására. Varga József edzőtől megtudhattuk, hogy Selypen optimisták, nagy csatában győzelmet remélnek. A súlyos és váratlan poroszlói vereség után a kispad gazdájának az volt az első dolga, hogy felrázza a társaságot, megszüntesse a csüggedtséget. Kerepesi Ferenc, a csapat egyik gólvágója úgy nyilatkozott, hogy — bár nagyon megviselte őket a múlt heti fiaskó — szeretnének szépen búcsúzni közönségüktől. A rangadón fejezi be pályafutását a 32 éves középhátvéd, Lánczos Gábor, aki néhány éve már játékvezetőként is tevékenykedik. A füzesabonyiak trénere, Pázmándi Gáspár háromesélyesnek tartja a mérkőzést, de a legnagyobb valószínűségét a döntetlen körüli eredménynek látja. Vélekedését azzal indokolta, hogy közel azonos képességű együttesek csapnak össze, s a kilencven perc során döntő lehet a pillanatnyi forma. A játékosokat talán a kelleténél is jobban foglalkoztatta a büntetőpontok levonása, ezért becsúszott néhány vereség, s emiatt fel kellett adniuk dobogós álmaikat. Az összeállításnál nem vehetik figyelembe a bajnokság egyik legjobb góllövőjét, Nagy Pétert, aki sérüléssel bajlódik. A Tamalelesz és a Gyöngyöshalász előtt jó lehetőség kínálkozik arra, hogy egy lépéssel közelebb kerüljenek a bajnoki címhez, mert a Sírok szabadnapos lesz. A lelesziek Egerben, a halásziak No- vajon próbálkozhatnak az előny- szerzéssel. Tippjeink: Domoszló-Maklár X, Selyp-Füzesabony 1, Recsk- Átány 1, Tamaörs-Petőfibánya 1, Novaj-Gyöngyöshalász 2, ESE II.-Tamalelesz X, Atkár-Kompolt X, Heves-Poroszló X. Labdarúgó NB III. Még két sorsdöntő összecsapás... A labdarúgó NB III. Mátra- csoportjában az utolsó forduló előtt végleg tisztázódott a bajnoki cím sorsa, ismert az ezüstérem gazdája, és két együttes már megyei csapatnak tekintheti magát. A fináléra így már csak két sorsdöntő mérkőzés maradt, az egyikben viszont megyénk két csapata érdekelt. Két 23 pontos gárda találkozik Apcon, ahová a Nagyrédei TSZHSE látogat. A hazaiak legutóbb, mondhatni az utolsó pillanatban szereztek lét- fontosságú pontokat Pásztón, a nagyrédeiek viszont meglepően nagyarányú vereséget szenvedtek otthon. Mivel csapataink mögött a Borsodnádasd két ponttal van lemaradva, a mieinknek egy-egy pont is elegendő, a győzelem azonban lényegesen nagyobb biztonságot jelentene bármelyikük számára. Végveszélyben a Borsodnádasd rémisztgethetné a megyénkbelie- ket, a lemezgyáriak egyébként a Gyöngyösi SE-t fogadják. A vendégek bronzos helyezésüket csak úgy biztosíthatják feltétlen, ha legalább egy pontot szereznek. Előbbi mérkőzések minden lényeges kérdést tisztáznak, a többi összecsapás inkább presztízsnek tekinthető. Remélhetőleg a Bélapátfalvi Építők is kitesz még egyszer magáért, és akkor a Rákóczifalva legyőzésével feltétlenjónak ítélhető lesz az egész bajnokság alkalmával nyújtott össztelj esítmény e. Tippjeink a további mérkőzésekre: Jászberény-SBTC X, Szolnoki Cukor-Dány 1, St. Öb- lösüveg-Pásztó 1, Sz. Kohász- Balassagyarmat X, Törökszent- miklós-Bag X. Díjak - diákoknak Hatodízben hirdette meg Hatvanban az önkormányzat sport- és művelődési osztálya a „Jó tanuló — jó sportoló” versenyt a város általános és középiskolás diákjai részére. Ami a korábbi éveket illeti, nem mindig sikerült a tanulóifjúságot úgy megmozgatni, hogy igazán jo eredményeket szülhetett volna ez a nemes szándékú vállalkozás. Vonatkozik ez mind a pedagógusok felkészítő munkájára, mind pedig a diákok szorgalmára, teljesítményére. Az 1990-91-es tanév során — úgy tűnik — megfordult a helyzet! Erre utal többek között az a tény, hogy nőtt a tanulóifjúság verseny iránti érdeklődése, vagyis érvényesült a nevelők igazi pedagógiai szándéka, ilyenformán a diaksportbizottság vezetőivel közösen megalakított rendezőség odaítélhette a „Jó tanuló —jó sportoló” címet, illetve az ezt tanúsító serlegeket és a velük járó díszoklevelet, amelyet Szi- nyei András polgármester írt alá és bélyegzett le. A diáktevékenység méltánylását növelte továbbá, hogy az oklevél és a serleg mellé az Ady Endre Könyvtár egy-egy értékes könyvet is ajándékozott a fiatalok legjobbjainak. És most vegyük számba, hogy a városháza tanácstermében tegnap délután lezajlott kis ünnepségen kiknek is j utottak az év elején meghirdetett verseny dijai? Az általános iskolás fiúk közül Micsonai Tamás (Kodály-isk.) birtokába került a serleg, a leányoknál Hatvani Csilla (Rákóczi úti isk.) elsőként, Mezei Virág (Bajcsy-Zs. úti isk.) másodikként, Balogh Emese (Szabadság úti isk.) harmadikként vehette át az elismerő díjat, felkészítő tanáraik pedig Jagodics István, Páldi Róbert, Petz József és Balogh Imréné voltak. A középiskolások kategóriájának első helyezettjeként Laska Tamás (Damjanich-szakmunkásképző) végzett. A leányok között pedig Bucholz Eszter ( Bajza-gimn.f Nagy Szilvia (Széche- nyi-szakközépisk.), Bata Henriett (Széchenyi-szakközépisk.) volt a rangsor, felkészítő testnevelő tanáraikként pedig Páldiné Pál Ilona, Bőze Attila és Lipko- vics Gábor érdemel elismerést. (moldvay) A HEVES MEGYEI TANÁCSI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT BÉRBE ADJA a vállalati irodaház V. emeletén lévő IRODAHELYISÉGEIT. A tíz, egyenként 5x4 m-es helyiségek egészében vagy megosztva bérelhetők, telefon, telefax, telex és irodabútor, fénymásoló igény szerint rendelkezésre áll. Ugyanitt bérbe vehető egy könnyűipari tevékenységre alkalmas 200 m* es ÜZEMCSARNOK, továbbá 300 m2 RAKTÁROZÓHELY kisebb részekben is. Érdeklődni lehet: Eger, Sas út 94. Telefon: 36/10-330 az igazgatási osztályvezetőnél. Először a másodosztályban „Beértek99 a zöldértesvágyak Az Egri Zöldért NB Il-es tagságot kiharcoló tekézői: Bertha Zsolt, Molnár Dezső, Molnár György, Simon József (játékos-edző). Guggolnak: Révász Zsolt, Molnár Attila, Osváth János (Fotó: Molnár Zsolt) Egy csapat életében aligha van felemelőbb, örömtelibb pillanat, mint amikor annyi készülődés után beteljesülnek az álmok, egy osztállyal feljebb kerül a gárda. Néhány hete ebben az örömben volt részük az Egri Zöldért Ép- tek tekézőinek, akik toronymagasan megnyerve az NB III-at — a klub történetében első ízben —, az ősztől már a másodosztályban gurítanak. Az Agria Bútorgyár mellett tehát ők képviselik még megyénket az NB II-ben, mivelhogy az Egercsehi búcsúzásra kényszerült. Simon József intéző, csapat- vezető, edző és játékos egy személyben a múlt évben elhunyt Szabó Pál feladatait is magára vállalta. A siker összetevőiről tőle érdeklődtünk. — Már harmadik éve készülünk a nagy áttörésre, de mindig közbeszólt valami. Két éve mindössze három ponton múlott az üdvösség. Úgy lettünk másodikok, hogy otthon kikaptunk az újonc Bélapátfalvától. Ez a bal- szerencsés végkifejlet teljesen visszavetett minket, és a megelőző bajnokságban csak az ötödik helyet sikerült elcsípni. Tavaly az Egri Spartacus feloszlatta a tekeszakosztályát, s innen olyan játékosok jöttek át hozzánk, mint Molnár Dezső, Tóth Barna, Nagy Tibor és Révász Zsolt, akikkel jelentősen megerősödtünk. Az ősz nagyon jól sikerült, nyolcpontos vezetéssel az élen zártuk a szezont. Egyetlen bosz- szantó vereség csúszott be, amikor az Egri Vasastól kikaptunk egy fával. — Mit hozott a tavasz? — Salgótaijánban meglepetésszerű győzelmet arattunk, s ez meghozta a társaság önbizalmát. Meg sem torpantunk már a továbbiakban, nem volt, aki megállítson minket. — Kik harcolták ki a feljutást? — Molnár Dezső, Molnár György, Révász Zsolt, Osváth János, Tóth Barna, Molnár Attila, Ipacs Béla, Bertha Zsolt, Nagy Tibor és jómagam. — Ki dicsérhető leginkább a csapatból? — A 24 éves Révász Zsolt, aki tagja a megyei válogatottnak is, végig remek, egyenletes teljesítményt nyújtott, 430 fa körüli átlaggal. Meg kell azonban mondanom, hogy a kitartás, a szorgalom gyümölcse volt az előrelépés, s a munkából mindenki kivette a részét. Úgy illik hát, hogy az ünneplésnél is mindannyian ott legyenek. Sikerünk a nem civakodó, az összetartó kollektívát dicséri. — A pénz mostanság mindenütt szűkösen csordogál. Lesznek-e támogatók, akik felkarolják az együttest? — Mindenképpen több forintra lesz szükségünk, mint egy osztállyal lejjebb, mivel nagyobb távolságokra — Gyulára, Debrecenbe, Hódmezővásárhelyre — kell utaznunk. A Zöldért vezetése magáénak tekint minket, a cégtől 80 ezerre számíthatunk. Különösen sokat köszönhetünk Bán Imrének, a hűtőház vezetőjének. A többi pénzt még — ki tudja, honnan — úgy kell összeszednünk. S ez legalább olyan nehéz lesz, mint a feljutás. — Újoncként mire számítanak? — Úgy néz ki, senki sem jön, de senki nem is megy el, ezért derűlátó vagyok. A csapat jelenlegi állapotában olyasmi erőt képvisel, mint az Agria, amely ötödik lett az idén. Az első tíz közé kerülésre mindenképpen jónak érzem magunkat. Buttinger László Mivel a teke NB Ill-ban az Egri Zöldért Épteken kívül még megyénk hat csapata is érdekelt volt, ezért érdemes egy pillantást vetni a tabellára. A bajnokság végeredménye: 1. Egri Zöldért 24 20 - 4 136-56 40 2. Ózdi Spart. 24 17 - 7 117-75 34 3. Mátranovák 24 16 - 8 108-84 32 4. St. Síküveg II. 24 14 1 9 108-84 29 5. Nádújfalu 24 12 1 11 93-99 25 6. Egri VM 24 11 1 12 94-98 23 7. Pásztó 24 11 - 13 99-93 22 8. B.talva 24 10 1 13 91-101 21 9. Sajóbábony 24 9 1 14 88-104 19 10. Egri Vasas 24 9 - 15 79-113 18 11. P.bánya 24 8 - 16 83-109 16 12. Lőrinci 24 7 2 15 75-117 16 13. Párád 24 8 1 15 84-108 15 Megjegyzés: a Párád csapatától két büntetőpont levonva. Szombat Vízilabda:: Egri Vízmű — MAFC, OB I/B-s férfimérkőzés, Eger, sportuszoda, 11. Labdarúgás: Megyei bajnokság (17): Domoszló-Maklár, Molnár L., Selyp-Füzesabony, Pest m. jv., Recsk-Átány, Polon- kai, Tarnaörs-Petőfibánya, Mészáros, Novaj-Gyöngyöshalász, Borsod m. jv., ESE II.-Tamalelesz, Szabad, Atkár-Kompolt- Káli SE, Szolnok m. jv., HevesWPM 32 I-es szőlőprés WPM 125 1-es szőlőprés WPM 175 I-es szőlőprés Vastalicska JK 151-es járókerék Zenélő babakocsi Gördeszka Y_ ___________-______ S portműsor Poroszló, Fekete. Egri Lendület- Szolnok, NB I-es női mérkőzés, Északi sporttelep, 14. Vasárnap Labdarúgás: Hatvan-Deko — Kazincbarcika, NB Il-es mérkőzés, HKVSC-pálya, 17. Szilágyi (Komáromi, Marcsok). NB III. Mátra-csoport (17): Apc-Nagy- rédei TSZ HSE, Molnár L., Bél25.500,21.200,28.500,24.600,1480,1100,12.500,11.200,14.000,12.500,2000,1500,r apátfalva-Rákóczifalva, Kálmán. Eger SE-DVTK, NB Il-es serdülő és ifjúsági mérkőzés, Északi sporttelep 10, ill. 11.30. Eger körzet I. osztály (17): Kis- nána-Andomaktálya, Pétervá- sára I.-Felsőtárkány, Egerszólát- Mátraderecske, Egerbakta-Szil- vásvárad, Egercsehi-Balaton, Parád-Istenmezeje. Heves-füzesabonyi körzet (17): Kömlő-Kis- köre, Sarud-Tiszanána, Besenyőtelek-Erdőtelek, Tarnamé- ra-Tenk, Boconád-Pély. 2 éves Dacia Combi és 12 éves Barkas mikrobusz friss műszakival eladó. Érdeklődni: 36/11 -833 telefonon az esti órákban. Félre bánat, félre bú, megnyitott a MALIBU söröződiszkó, olcsó csapolt sörök, italok Sztráda-Skála Részvénytársaság Tatabánya tudomására hozza a Tisztelt Vásárlóknak, Egerben a tihaméri GAZDABOLT-ban az alábbi árukat árengedménnyel megvásárolhatja: régi ár űj ár 8500,- 6000,-