Heves Megyei Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-28 / 123. szám
4. ■ : 1 HÍRLAP, 1991. május 28., kedd Pünkösd után, magyar pünkösd előtt A pünkösd egyházi megünneplésén túl vagyunk. A hívők jórészt a szokott buzgósággal igyekeztek felidézni és átélni az egykori jeruzsálemi eseményeket, amikor Krisztus megtestesülése után másodszor lépett be az Isten világunkba — a Szentlélek eljövetelével. Méghozzá érzékelhető bizonyosságként: vihar, lángnyelvek és a nyelvcsoda meggyőző jeleivel. De sajnos — úgy tűnik—a magyar pünkösd még várat magára. Pedig vágya sokak szívében él a nagy változás után, és összezavarodott, reményt vesztett világunkban még őszintébb óhajtásként. Mert negyven esztendő erőszak-uralma és ideológiai ámítása épített itt egy egészen „evilági várost”, még azokra is kisugárzó hatással, akik igyekeztek megtartani hitüket a másik világban, az Isten országa ígéretében. De az aranyborjú csábítása, a relatív jólét és a „szerzés” igézete hatalmas tömegeket vont bűvkörébe, úgyhogy az egykori csodálatos pünkösd öröksége, a Szellem és Lélek világa nagyon kicsire zsugorodott. Az egyház és hívők életében is csak a templomra, sekrestyére, a mind kevesebb keresztény család benső életére, sok megbúvásra és megalkuvásra, és sajnos elég kevés hősies tanúságtételre. Most itt van a kiábrándulás és üresség. Feloldódtak ugyan a béklyók, az erőszak kötelékei, és a szabadság lehetősége megnyílt, de sokan alig tudnak vele mit kezdeni. Sőt, mint egykor a zsidók a pusztai vándorlás küzdelmes, szabad útján az „ígéret földje” felé, visszavágyódnak az egyiptomi szolgaság ünnepi „húsos fazekai” után. Es még mintha Illyés Gyula egykori prófétálása is a visszájára fordulna: „a mezítlábas didergés kora” nemhogy elmúlt, de réme újra kísért sokak számára. Ráadásul a szellem és lélek éhsége is kielégítésre vár. Egy magyar pünkösd, a lelki ébredés jelei azért már évtizedek óta csöndben és titokban megjelentek, és tartanak, szaporodnak a mában is. Ilyenek: a karizmatikus és egyéb lelkiségi mozgalmak kisközösségei, a fiatalság ébredő és növekvő vallási érdeklődése, az egyházkózósségi élet, a templomi liturgiák családiasu- lása, elmélyülése. És most legújabban a Szentatya-várás lelki izgalma, fokozódó várakozása, a mind tudatosabb és lelkesebb készülődés rá... De a szélesebb, evilági-társadalmi és közéleti „pünkösd’ sajnos még távoli sóvárgás csupán. A „vértelen forradalom” kibontakozása után a lelkesedés és a kezdés bizakodása, bizalmi előlege elég hamar kimerült, sőt ha őszinték akarunk lenni, a nagy tömegek magatartása kezdettől elég tartózkodó volt és meglehetős várakozó bizalmatlansággal gyengített. Most pedig már jószerivel csak kiábrándulás, keserű kritika, egzisztenciális félelmek és reménytelenség található a társadalom többségi közérzetében. Ez persze részben érthető, a megélhetési gondok súlyosbodása miatt, de a sommás elmarasztalás az új magyar vezetéssel szemben mindenképp igazságtalanság, hiszen tragikus mélypontról és súlyos terhekkel indultunk, és egy egészen új politikai, gazdasági rendet és európai államiságot kellene megteremteni a múlt romjain. Csakhogy ehhez a legrosszabb alap a társadalom bizalmatlansága, a rövid távra szabott tolerancia és áldozatvállalás egy beszűkült történeti szemlélet, és a (demokráciákban természetes) kritikus hangok már demagóg méretű felhangosítása. Persze a dolog másik oldala is igaz, hogy ti. a kormányzat is követett el bőven hibákat és mulasztásokat, főképp tapasztalatok hiányában és főképp a szociális védőháló fokozatos fejlesztésének megkésésé- vel (nyugdíjasok, munkanélküliek, nagycsaládosok, stb. segítése.) Ezeknek a lélektani tényezőknek az eredője a mostani re zignáció, sőt általános pesszimizmus, amelyet ilyen mértékben a külföld és külföldiek is érthetetlennek és indokolatlannak találnak nálunk — a nehézségek ellenére —1 ilyen hatalmas történelmi változás perspektívájában. Ezen csak egy pünkösdi csoda segíthetne, a hitnek és reménységnek olyan „viharos” és „lángoló” felbuzdulása, mint az egykori apostoli közösségé volt Mindössze tizenketten, egyszerű kétkezi munkásokból fellelkesült apostolok, „amatőr” igehirdetők — el mernek indulni egy világ átalakítására. És történeti tény, a legnagyobb latin történetíró, Tacitus (a nérói keresztény- üldözés kapcsán), vagy például egy kisázsiai római kormányzó, ifj. Plinius leírták, hogy 30-50 évvel Krisztus halála után „hatalmas tömegek” voltak már keresztények, „minden rangú és korú férfiak, nők, városokban, falvakban, tanyákon — nagy számmal”, és nemcsak Júdeábán, hanem az egész birodalomban, és „elözönlötték Rómát is”. „A hit hegyeket képes mozgatni” — az evangélium szerint. És ha ez nem is a profán, gazdasági életről mondatott, de ebben a fogalmazásban már biztosan általános igaz: hit és reménység, bizalom és lelkesedés nélkül nem lehet élni, építeni, előbbre jutni, legkevésbé új országot építeni. Aminthogy folytonos gán- csoskodással, akadékoskodással sem léphet előre egy társadalom. És bár a demokrácia legfőbbb törvénye és vívmánya a vélemények pluralizmusa és a szólásszabadság joga, de bizonyos mértéktartás és tárgyszerű ügyszolgálat is elengedhetetlen mellette. A május elején Budapesten tartott pszichiátriai kongresszuson komolyan felmerült a „nemzeti szétmorzsolódás” rémlátomása hazánkra nézve. (Gondoljunk a végnélküli parlamenti és sajtóbeli szócsatákra, személyeskedésekre, melyek következtében sürgős és fontos dolgok, törvények súlyos haladékot szenvednek!) ...Az egykori pünkösd csodájához tartozott az is, hogy az ünnepre Jeruzsálembe özönlött soknyelvű sokaság a római birodalom minden részéből — szót értett egymással, illetve a szóvivő Szent Péterrel. „Akik itt beszélnek, Galileából valók. Hogyan hallhatja akkor mindegyikünk a saját anyanyelvét, mi pártusok, médek, elamiták, Ázsia, Egyiptom lakói, rómaiak, stb.?” Apcs. 2,9). Ez a pünkösd is nagyon kellene most nékünk: a közös nyelv, szótértés, egyetakarás, nemzeti buzgalma, lelkesedése és műiden erők összefogása. Ez volna a „magyar pünkösd” beteljesedése. A hívő emberek komolyan remélik, hogy e pünkösd útban van felénk, II. János Pál pápa hitünket erősítő lelkipásztori látogatásának közeledtével mindig közelebb. És mert a hívők elég jelentős többséget képviselnek még e hazában, az ő reménykedésük és hitük legyen fokozatosan és mind jobban e nemzeti bizakodásnak, áldozat- vállalásnak, egymást segítő szolidaritásnak, egyetértésnek és „pünkösdi” lelkesedésnek ébresztője és fenntartója. Dr. Koncz Lajos Bulla Márta grafikái Egy olimpikon a hatvani Bajzából A hatvani Bajza József gimnáziumban az elmúlt évek során igen sokrétű, hatékony idegen nyelvi oktató munka folyt, egyebek közt négy nyelvből is választhattak a diákok. Ennek eredményeként a német nyelvi területi döntőben Ziegler László tanár úr növendékeképp Mónika az idén harmadik helyre küzdötte fel magát, majd a sikeren felbuzdulva ujtípusú nyelvvizsgát tett a Geothe Intézetben. A másodikos Berecz Zsófia, mint dr. Farkas Kálmánná igazgató hírül adta, még erre is ráduplázott. A nyúlánk, szőke leányai az orosz nyelvi országos tanulmányi verseny harmadik helyezettjeként már egyetemistának tudhatja magát. Sót! Teljesítménye réven beválasztották a magyar diákolimpiái csapatba, amely nemsokára hazánkat képviseli a Szovjetunióban rendezendő nemzetközi versenyen. — Hová nyúlnak vissza a gyökerek? Honnan ez a készség, Zsófika? — Az idegen nyelvek iránti fogékonyságot, szenvedélyt édesanyám oltotta belém, tőle örököltem, aki maga is angol, francia szakos tanárnő. így aztán már általános iskolásként eredetiben olvastam orosz szépirodalmi műveket, s a legutóbbi tanulmányi verseny sem jelentett különös nehézséget, pedig alaposan megforgattak bennünket. — Milyen távlati céljaid vannak? — Ha mindent befejeztem, tolmácsként szeretnék dolgozni, vagy legszívesebben műfordító lennék. Berecz Zsófia felkészítő tanára, Ambrus Éva is köztünk ül, s igen nagy megbecsüléssel nyilatkozik az ifjú hatvani olimpikonról. — Húsz esztendeje tanítok már, de ilyen szenvedelyes, mindenre nyitott diákom még nem volt, mint a Zsófi. Szerintem nem is munka, hanem szórakozás neki az egész. Ellenőrizni sem kell. Minek? Ha álmából keltik fel, fújja a memoritert, vagy éppen Csehovtól fordít. De a magyar lírának is szerelmese. Egy szépkiejtési versenyen országos második helyezéssel növelte gimnáziumunk jó hírét, versmondóként pedig megnyerte a Magyar Napló által kiirt szavalópályázatot. Villámportrénk nem lenne azonban teljes, ha megfeledkeznénk Berecz Zsófi további két jellemvonásáról. Szerénysége tiltja, de Ambrus Éva tanárnő elárulja, hogy ez a 16 éves leányzó mind az elsoroltak mellettt a muzsikának is nagy barátja. Olyany- nyira pedig, hogy a különböző nyelvi tanulmányokon kívül zeneiskolába jár. Választott, kedves hangszere a hegedű. S ennek a zengetésében szintén eminens. Vagyis mindezt tudva bízhatunk benne, hogy Hatvan ifjú olimpikonja rövidesen elhúzza majd ellenlábasai nótáját is a Szovjetunióban, az imént már említett nemzetközi orosz nyelvi versenyen. (moldvay) POP KVÍZ »91 Örömmel tudatjuk a Hírlap olvasóival, hogy minden hónap utolsó hetében könnyűzenei játékkal jelentkezünk, POP KVÍZ ’91 címmel. Ezen játékban azok a kedves olvasók vehetnek részt, akik némi ismeretekkel rendelkeznek a könnyűzenéről. A helyes megfejtők között hónapról hónapra kisorsolunk popkönyveket, műsoros kazettákat, posztereket. A megfejtéseket nyílt postai levelezőlapon kéijük megírni a következő két címre minden hónap 20-ig: Heves Megyei Hírlap szerkesztősége 3301, Eger, Barkóczy u. 7. Pf. 23., Sal- lai Ferenc lemezbemutató 3300, Eger, Faiskola u. 8. 4/43. És most nézzük első játékunkat: 1. Az alábbi lemezeknek kik az előadói? THE LING PLAY (1985) MIRROS (1986) TEN ON ONE (1987) INTO A SECRET LOVE (1988) PAINTINGS IN YELLOW (1990) 2. Fordítás egy nyugati zenei magazinból: „...továbbra is jól táncolható, dallamos zenét akarunk játszani, szándékunk érthető, hiszen nevünkhöz méltó, vidám dalokat szereztünk a slágerzene kedvelőinek, hacsak az első nagy sikerünkre is gondolunk a Touch by touch-ra a HELLO című nagylemezünkről, és a legutolsó, 1990 karácsonyára kiadott The Christmas mix lemezről...” Melyik együttesről van szó? 3. Pótolja a hiányzó neveket a megfelelő „polgári” nevekkel, hiszen az itt olvashatóak csupán becenevek! Annyit elárulunk, ezek hazai előadók. a. CSÉPI - ................................................................................. b. DOLLY -............................................................................... c. KIKI .......................:............................................................ d . LOJZI -................................................................................. e. PICI - .................................................................................... A postai levelezőlapra ne feledje ráírni a jeügénket: POP KVÍZ ’91, mert a jelige nélkül érkező megfejtések nem vehetnek részt a sorsoláson. Tehát várjuk megfejtésüket, jó és szerencsés játékot kívánva búcsúzik a játék összeállítója: Sallai Ferenc lemezbemutató A Profán zsolozsma, e küllemét tekintve szerény, ám ízléses könyvecske megyénkből indult fiatal költő verseinek foglalata. Ez már a második kötet, amellyel Hevér Zoltán a nyilvánosság elé lépett. S mert a benne olvasható versek ezt sugallják, bátran leírhatjuk: eredeti hangütésű, széfjén és feszesen komponált verskötettel gazdagodtunk. A figyelmes olvasóban már a mottó nyomán kíváncsiság támad. A Pascaltól vett szöveg ezt mondja: „Korunkban oly homályossá lett az igazság, a hazugság meg oly elfogadottá, hogy csak úgy ismerhetjük meg az igazságot, ha szeretjük.” Világunk igazságai és hazugságai között eligazodni nem könnyű. Az útjelzők s a tilalomfák meglehetősen elbizonytalanodtak, némelykor egybemosódtak, s az „erény hegye” ha látszik is, a hozzá vezető „igaz út” a költőtől ma is dantei pokoljárást kíván. A jeles firenzei a kegyelmi ajándék, az üdvözülés hitevei és reményével indult a túlvilági útra — tudós erudícióval vértezetten, de a világias motívumok recepciójától sem tartózkodva. Nincs hát semmi csodálkozni való azon, ha a ma poétája, verseit komponálva, a keresztény hagyomány motívumvilágából építkezve a laicitas, mi több, a profanizálás elemeivel elegyíti költészetét — az igazság kimondásának s a feloldozás reményének hitével. Hevér Zoltán — versei tanúsítják — beérkezett költő. Hogy milyenné növekszik majd költészete az időben, az a jövőben születő költeményeinek függvénye. Égy bizonyos: e profán zsolozsmának szánt versek az ígéretesség zálogai Szerzőjük mindent tud, amit a hagyományokból korszerűen építkező modem költőnek tudnia kell, s e tudás mellé a belső rend iránti érzék és annak igénye is társul. Kötetének egésze éppúgy erre vall, mint az egyes ciklusok (Anno domini, Hontalan, Ikarosz, Profán zsolozsma, Tíz év után), s az egyes költemények. A kétsorosak csakúgy, mint a nagyobb kompozíciós lehetőséget kínálohosszabb versek. Igazságkereső hevülete, aggódó nyugtalanság, múltunk és jelenünk gondjának-b^ánk a tényei vibrálnak e tépelődő, ugyanakkor feszességre, harmóniára törő versek formai megoldásaiban. Különösképp szembeszökő ez az Anno Domini verses naplónak is tekinthető darabjaiban. A nyolcvanas évtized második felében halmozódó problémák e verses reflexiói az egyén és a társadalom lélekállapotának tükrözői s persze mindannak is, ami e lelekállapot eredője volt. Mondanunk sem kell: nem túl derűs a kép, a versek hangulatiságában ott kísért szüntelen a bi- zonytalansagérzet, a jövőt féltő aggódás s némelykor felvillannak a kilátástalanság képei is. A ciklusait s kötetét tudatosan komponáló Hevér Zoltán természetesen az ellenpontozás lehetőségét is kamatoztatja. A számvetés szándékával a kötetet záró versfűzér élére ezt úja cím gyanánt: Tíz év után. Már a nyitó vers szövegében ott van a helytállás, a sorsvállalás szükségességének gondolata. Itt sem hiányoznak az előbb mondott lélekállapot tükörképei, ám a zárópasszusban ott cseng a jövő vállalásának parancsa: „Ne reméld: a holnap más lesz! Hiú ábránd. / Minden marad. /Inkább készülj: sors vár itt rád, fakó, didergő / láztalan. / Sors. Magyar. És semmi több. Mégis minden. És / haza. Szép szó. / Szitok is. S tán örök árvaság. / Mégis várlak, jövő vándora.” Nem itt a helye e szép kis kötet versanyagáról tüzetesen értekezni, kompetenciánk is kevés ehhez. Reméljük viszont, a műkritika értő elemzéseit is olvassuk majd jelesebb folyóiratainkban e dicséretre méltó szép kötetről... Lőkös István Ismét Adácsról Ádámból vagy Adából? A Heves Megyei Hírlap 1991. május 13-i számában jelent meg dr. Horváth Mihály „Hozzászólás Adács néveredetéhez” című írása. A szerző nem említette, hogy mihez szól hozzá, de nyilván az én „Heves megye települései” című cikksorozatomnak az Adács falunévről szóló részéhez, amelyben azt írtam, hogy a község neve a régi magyar Ada személynévből származik — az Árpád-kori nevek végén gyakran előforduló-cs képzővel. (Hírlap, 1991. ápr. 27.) Nos, dr. Horváth Mihály szerint is legvalószínűbb, hogy személynévből keletkezett az Adács név, de ő az Ádám férfinévben keresi az eredetét. Szerinte az Ádám névnek -cs képzős „becézett alakja” az „Adacs, és megerősítésül Kálmán Béla nyelvészprofesszor könyvére hivatkozik. A nevek világa című könyv 1967. évi kiadásának 64. oldalán valóban megtaláljuk a -csképzőnélaz ”Adacs (Ádám)” példát, de Kálmán Béla ezt nem hozza kapcsolatba Adács község nevével, sőt könyvének 1989. évi átdolgozott, negyedik kidásából ezt a példát ki is hagyta. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy Adács nevének második szótagjában nem a, hanem á betű van. Valószínű, hogy a név már a falu legkorábbi okleveles emh'tésének idejében is 4-val hangzott, mert egy 1323. évi adat szennt a falu nevét Adaach formában is írták. Ebben az a betű kettőzése nyilván az á hang jele. Ezt az adatot Győrffy György nagy monogáfiájának Heves megyei részében olvashatjuk. (Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza III. kötet 65. oldal). Minthogy Adács község nevének az Áaám keresztnévvel való kapcsolatát a jelzett hozzászólás sem tudta bizonyítani, nem kell változtatnom azon, amit a cikkemben írtam, vagyis hogy Adács neve az Árpád-kor Ada személynévből ered. Ennek a megállapítása egyébként nem tőlem, hanem Kiss Lajos nyelvtudósunktól származik, aki a Földrajzi nevek etimológiai szótára című kétkötetes művéért most kapott Akadémiai Dijat. Ma már az Ada személynév legföljebb csak családnévként használatos. Ez a név ugyanúgy a pogány korból származik, mint az Abasár nevében ma is élő Aba. Mind a két személynév előfordul a régi századok okleveleiben. Valószínű, hogy Adács falu legrégibb birtokosa egy Ada vagy Adács nevű jelentős személy volt, s az ő neve öröklődik mindmáig a község nevében. Ahogy az anya szó -s képzős alakja anyás, úgy az Ada névnek -cs képzős változata az Adács. Ez a ma már nem használt -cs képző valaha talán kedveskedést és tiszteletet fejezett ki az illető személy iránt. Ez a -cs maradt fenn máig is a Dániel névből származó Danes és a Jakab névből alakult Jakucs családnév végén. Abban egyetértek a hozzászólás szerzőjével, hogy a népetimo- lógiás magyarázat, mely szerint az Adács név egy régen élt Ács nevezetű egyénnek adott adományra utalna (Ad-Ács) — teljesen tudománytalan. A múlt században Pesty Frigyes ezt a magyarázatot azzal a megjegyzéssel vette bele könyvébe, hogy „hagyomány után él a nép száján”, de arról nem nyilatkozott, hogy ő elfogadja-e. Érdekesek, sőt nem egyszer tetszetósek is az ilyen népi szófejtések, amelyekben határtalanul szárnyal a képzelet, de tudományos alapjuk rendszerint nincs. A mai mesés találgatásoknál sokkal többet érnek a régi oklevelek írásos adatai. Ma a névtudomány elsősorban ezeket fogadja el bizonyító értékűnek. Dr. Pásztor Emil Profán zsolozsma Hevér Zoltán verseskötetének margójára
