Heves Megyei Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-10 / 108. szám
HÍRLAP, 1991. május 10., péntek FÜZESABONY ÉS KÖRZETE ____________ J3. A z első „fecskék” már megérkeztek... Ébredő Tisza-part Géniusz-alapítvány Füzesabonyban Füzesabony város önkormányzata Géniusz névvel ifjúsági alapítványt hozott létre azzal a céllal, hogy a befolyt pénzösz- szegből anyagi támogatást nyújtson azoknak a kiemelkedő képességű fiataloknak, akik a városból felsőfokú oktatási intézményekben tanulnak tovább. Ebből az összegből támogatják a fiatalok kulturált szórakozásának elősegítését is. Az alapítványhoz csatlakozhatnak mindazok a belföldi és külföldi jogi és természetes személyek, társadalmi szervezetek, amelyek a megjelölt célt elfogadják, megvalósítását anyagilag is támogatják. Az alapítványt háromtagú kuratórium kezeli, mégpedig Szajlai Csaba, Hidvéginé Molnár Judit és Kocsis Csilla. Parabola Társaság Aldebrőn Megvalósult Aldebrő és Tófalu lakosainak több hónapja dédelgetett vágya: több mint 120 taggal létrehozták a Parabola Társaságot, amelyet a cégbíróság a minap bejegyzett. A társaság abból a célból jött létre, hogy a két községben lehetővé tegyék a műholdas tévéadások vételét, sőt saját, helyi műsort is készíthessenek. A munkálatokra a szerződést megkötötték, amelynek értelmében ez év szeptember 30-án már működni fognak a berendezések. A Parabola Társaság elnökének Hangrád Istvánt, a két község általános iskolájának igazgatóját választották meg. Zárás ma este Ezen a héten hétfőn nyílt, és ma, pénteken este 6 órakor zár Füzesabonyban, a városi könyvtárban az a képkiállítás és -vásár, amelyet a Talentum Alkotóközösség neves festőművészei zsűrizett képeiből rendeztek. A kiállítást sok érdeklődő kereste fel, de a 10-20-40 ezer forintos képekből a vártnál kevesebb talált gazdára. Tiszafüreden heves zápor verte a kocsiablakot, villámok cikáztak a Tisza-tó fölött, de Poroszlón ragyogóan sütött a nap. A Tisza-hid környékén — a heves zápor nyomán — traktorok húztak ki a pecások kocsijait az iszapos sárból. Mercik, Trabantok emlékeznek majd gazdáikkal együtt minden bizonnyal sokáig a májust köszöntő zivatarra. Poroszlón — szemben a halászcsárdával — nyúlfarknyi utca, annak a legutolsó, úgyszólván vízbe érő házában lakik a környék legismertebb és legidősebb halásza, Tóth János. Varsái az udvar eperfájához támaszkodva lustálkodnak, ő maga valamit főz a szolgafán csüngő bográcsban. — Halászlé? — Lebbencs... Hajdani nagy árvizek emlékeit idézzük, amikor maga a természet csinált akkora tavat, hogy apáról fiúra szállt annak emléke. — Ritka pusztítás, sűrű haszon volt. A felesége meséli el, hogy amikor aztán levonult az ár, bőséget és hétszeres áldást hozott maga után. A hatalmas szénaboglyák, mint a katonák sorakoztak a réteken, a krumpli- és a kukoricaföldek is nagy termést hoztak, de halban is valóságos Kánaán volt a Tisza-vidék. — Ötven esztendeje vagyok halász, és — látja — most alig van hal a Tiszában. Lebbencset főzök magunknak ebédre, halászlé helyett. — Mi az oka? — Fáradt a víz! Két-három méteres áradás kellene, hogy felfrissüljön valóságos vadvízzel a folyó. Fenn a gáton folytatom az utat Sarud fele. Víz, víz, ameddig a szem ellát, csupán apró szigetecskék, alulról haldokló füzek és égercseijék, fák, bokrok nyújtogatják ágaikat szinte segélykérőén. A partoldalakban a kocsik, motorok sokasága, fabrikált sté- ek, gumiabroncsok jelzik, hogy orgaszok töltik itt május elsejet, az első hétvégét. — Van-e kapás? Válasz helyett bánatos legyintés, bosszankodó belenyugvás. — Apróságok, törpeharcsák, szeméthalak vannak... Sirályok, bíbicek kísérnek egészen a gátőrházig, ahol az üde zöld partoldalban már tavaszi pompában ragyog a világ. — Lebontanak itt mindent, és új gátőrházat épít a vízügy. — Ivóvizük van-e? — Édes, mint a cukros lé. A faluba járunk be artézi vízért. A gat fordulójában sorompó, itt a sarudi öböl, a kapuit most bontogató sarudi strand. — Szabad strand! — olvasom. A kempingből festékszag árad, csinosítják, szépítik a környékét, néhány nap múlva sok-sok vendéget várnak. Sarudon új utcák, frissen kimért telkek új gazdáikkal készülnek a szezonra. — Lesz itt kérem minden, amire a vendég vágyik! Itt tiszta és kellemes a víz. Csónakok, vízibiciklik és egyéb sporteszközök kínálják magukat most a nyár legelején. Megint megdörren az ég, távolról villámok cikáznak, és sürgetnek, hogy induljak én is ki a műútra, Újlőrincfalva felé. Poroszlót elhagyva, Füzesabony irányában Merci defektjét szereli egy zöld sapkás úr. Hiába, baj kis és nagy autónál, drágánál és olcsónál egyaránt akad. Félig németül, félig magyarul érdeklődik: — Sarud? Mutatom az irányt, mire felderül az arca, lévén — mint mondja — ő is szenvedélyes horgász, a víz és a természet szerelmese. Ő is első „fecskének” számít... (-bogácsi-) (Fotó: Adamik Miklós) A jó szó — gyógyító erő... Giziké nővér Hol vannak már azok az idők, amikor egyetlen körzeti orvos személyzet nélkül látta el két-há- rom falu betegeit, s amikor kilométereket kellett utazni azért, hogy valaki útba ejthesse a patikát. Megfordultak az idők, de megváltoztak az emberek is! A fejlődéssel járó életmódváltozás, a zaklatott élet, a rohanó, lélegzetvételnyi pihenést sem biztosító hajsza, a megélhetésért folytatott idegtépő küzdelem, az alkohol új bajokat, új betegségeket szabadított a nyakunkba. Az emberek tíz- és százezrei ülnek az orvosi rendelők váróiban szív- és érrendszeri panaszokkal, magas vérnyomással, reumatikus fájdalmaktól meggyötörtén. E szomorú monológ korántsem bevezető egy tudósításhoz, sokkal inkább a valóság hű ábrázolása, amelyhez a bizonyítékokat — sajnos — önmagunk adjuk. És miközben elismerőleg szólhatunk az egészségügy sok gonddal küzdő fejlődéséről, a személyi és tárgyi feltételek javulásáról, megdöbbenve tapasztaljuk az emberek testi és lelki állapotának romlását. Felsőtárkány! Járművel néhány perc, egy „ugrás” Egertől, a szakrendelőktől, a kórháztól. A segélykérő alig ér haza a telefontól, már ott áll a háza előtt a mentő, aki indítja a beteget a gyógyítás útján. A faluban két orvosi körzet van; két orvos, két körzeti ápolónő, ugyanennyi asszisztens, egy védőnő és egy szociális gondozó. A gyógyszerláda hamarosan fölöslegessé válik, mert épül a gyógyszertár! Látszólag ideális körülmények, kitűnő az alapellátás, panaszra igazán nincs ok. És mégis! Tíz házba kopogtatok be, de csupán kettő akad, ahol valakinek ne lenne aggodalmat kiváltó, egészségre vonatkozó panasza. Bajzáth Lajosné az egyik körzeti ápolónő, megelőző kórházi gyakorlattal, nagy tapasztalattal. Ismerik minden háznál, mert falubeli, itt született, idevalósi. Kíváncsiságom ötletszerű. — Lehet-e próféta valaki a maga falujában? A ház udvara, ahová bekopogtatok, tele van nyíló tulipánokkal, májust köszöntő nárciszokkal. — Ki a körzeti ápolónő? Az őszbe vegyülő hajú, középkorú asszony tűnődik, mintha nem értené, mit mondok, aztán elmosolyodik. — Gizikét kérdezi? Ha idegen faluban élne;'talán „nővérke” lenne, itthon Giziké... Sokak — egy fél falu — Gizi- kéje. Ő jár injekciót adni, vérnyomást mérni, a doktornő intenciója szerint a betegeket ellátni. — A munkám rendelői és területi tevékenységből áll. Naponta 5-6 helyre kell kimennem, ahol ellátom a betegeket. Ők többnyire idős, krónikus bajokban szenvedők, akik már várnak és szeretettel fogadnak. — Mennyi időt vesz igénybe a területi munka? Mosolya sok mindent elárul. — Az időt rá kell szánni! Ezek az emberek nem csupán a gyógyulásukat elősegítő „nővért” váiják, nekik általában sok kérdezni- és mondanivalójuk van. És nyilván, hogy a falubelihez — talán a rokonhoz — másképpen is szólnak, más és több az elvárás, a mondandó. — Hisz-e a szó erejében? — A jő szónak gyógyító ereje van! Az orvosság mellé a biztatás, a remény felébresztése ösvényt nyit a gyógyulás felé. A hegyek felől tiszta, egészséges levegő árad, az utcán gyerekek jönnek hazafelé az óvodából, iskolából. Ők talán már egy egészségesebb nemzedék boldogabb tagjai lesznek... (Sz. I.) Szeptembertől ismét 8 osztályos lesz az iskola Hogy Demjén megtartóereje növekedjék Folyik a munka a demjéni határban... Egyre többet hallat magáról Demjén község. Szép, takaros, kedves település, és ott van a határ mezsgyéjén a sűrűn látogatott gyógyvizű tó is. Már a külföldiek is szemet vetettek az Egerszaló- kig elhúzódó területre, így aztán az sem véletlen, hogy egyre több a telefonhívás a „szűk’'demjéni vonalakon. Egyszóval, most a tavasz legszebb hónapjában, májusban nemcsak a határ, de Demién is megszépült, megélénkült. Az ott lévők kétkezi munkáját dicséri, hogy az idegen tiszta szívvel és tiszta utcákon sétálhat végig a falun. Sok látnivaló akad a Petőfi és a Széchenyi utcában. Megszámolható például, hogy a helyi lányok közül mennyien kaptak májusi díszkosarat, kinek állítottak a kerítése mögé máj fát, stb. A jelekből ítélve a Széchenyi utcai nölgyek vezetnek, mert ott bizony legalább tizennégy ilyen díszes fara tud még ma is rámutatni az odalátogató. — Valóban, errefelé több lánypajtásom lakik — igazolja sejtesünket az egyik „szemrevaló teremtés.” Mosolyog is hozzá, de aztán — témát váltva — a félig- meddig szétszedett buszmegállóra, az immár rozsdásodó, omladozó, a templom mellett lévő keresztre és a községháza előtt álló, műemlék jellegű Szent An- tal-szoborra terelve a szót, abban egyetértünk a hölggyel: van mit tenni még a faluban... Utóbb a falu polgármesterét, Vályi Jánost és jegyzőjét, Szén Jánost keressük. Nos, az iskolában voltak. Iskolaügyről, anyagi, pénzügyi egyeztetésekről es hasonlókról volt szó az intézmény falai között. Amikor útközben szóvá tettük a fentebb leírtakat, tömören jegyzi meg a falu jegyzője. — Egyszerre nem futja mindenre a pénzből. Később megtudjuk, hogy a helyi önkormányzat kéthavonta tart ülést. Kivételt természetesen a rendkívüli esetek képezhetnek. Legutóbb május 2-án jött össze a helyi „vezérkar”, mivel ezt megelőzően falugyűlést is tartottak. Ennek figyelembevételével hoztak több döntést a demjéni honatyák: ez év szeptember 1-jével például Kerecsendről visszahozzák az általános iskolások felső tagozatát. Ez négy osztályt és 32 gyereket érint. Az 5-6. osztályosok összevont tanrend, a 7-8. osztályosok pedig önálló osztályokként működnek. — A falugyűlés több mint 70 százaléka kívánja, hogy ezt a lépést megtegyük — mondja a polgármester. — Legalább egymillió-kétszázezer többletköltséget jelent majd valamennyiünknek. A falu népességmegtartó erejéről, a gyerekek Kíméléséről van alapvetően szó, amelyért a község vezetése már egyéb lépések megtételére is határozatot hozott. Még a mai napon — a tanárok véleményét kikérve — összeírtuk és elküldjük a megrendelést az új iskolapadok, szekrények, székek, berendezések elkészítésére; holnap jönnek a tervezők a belsőépítési munkálatok, átalakítások szervezésére. Több tanári állás pályázati meghirdetésére is sor kerül, amelyet majd a hivatalhoz kell benyújtani. — Szükségünk van tanárképző főiskolát végzett igazgatóra — folytatja némi gondolkodás után a nyugdíjas iskolaigazgató, polgármester. — Állast kínálunk magyar-történelem, magyar és idegen nyelv (angol és német), matematika, fizika, kémia, valamint földrajz, biológia és testnevelő képesítésű tanároknak. A többi szakokat a helybeliek jól be tudják tölteni. — Ügy hallottuk, hogy ez az elhatározás nem okozott osztatlan örömet a pedagógusok körében... — Ez igaz! Több munkára lesz szükség a jövőben, és olyan helyiségeket is ki akarunk használni, amelyeket ma még csak minimálisan. Vita van a túloradí- iak megállapításáról is. Felügyeleti szervként túlzottnak, szabálytalannak tartjuk azt az ösz- szeget. Én valóban iskolaigazgató voltam nyugdíjaztatásomig, így elég jól ismerem a szituációt. A felesleges bonyodalmak elkerülése végett a felsőbb szakmai szervektől kértünk vizsgálatot, segítséget a kérdés eldöntéséhez. Közben megcsörren a telefon. Egy hónapja, hogy megkapták a postától. A polgármestert hívják a készülékhez. A beszéd fonalát ezért ajegyző veszi át. Ő mondja el aztán, nogy sokat várnak a földtörvény megjelenésétől. Eddig majdnem százan nyújtották be igényüket üdülőtelkek, építési telkek vásárlására, de még van körülbelül ugyanennyi terület másoknak is, főleg a helybelieknek, meg az innét elköltözött fiataloknak. Szeretnék^ ha ezek az emberek visszakerülnének a faluba. Emiatt áldoznak a nyolc- osztályos iskola újbóli megnyitására is. — Az említett célt szolgálja a tervezett gázprogram megvalósítása is, tizenegy környékbeli település összefogásával — mondja Szén János a térképeket elővéve. — Négyéves beruházásról van szó, s ha sikerül, akkor 1993- ban megkezdődhetnek a gázbekötések a lakóházakba. Évente egy-egy milliót fordítunk a munkaiatokra. Az idén Egerben — a többiekkel közösen — a Szépasz- szony-völgyben gázfogadó állomást építünk. Kicseréljük a fővezetékeket, stb. Még szerencsénk is van, mert saját pénzünkből a faluig csupán 1650 méter vezetéket kell „behoznunk”. — Persze, amikor már így benne vagyunk a tervezgetések- ben, csak előjön a közvetlen, szinte napi teendők elvégzésének gondolata. Az már biztos, hogy megrendelték Lehó Antal besenyőtelki vállalkozótól egymillió forintért a Szépasszony- völgy út és a Bajcsy-Zsilinszky utca újjáépítését, s ez a vállalkozó készíti el a két buszmegállót is, kiemelt szegéllyel, kétszázezerért. Május 10-en indul, júniusban befejeződik a munka. Az egri ÉMÁSZ-nál megrendelték a közvilágítás tervezését, s annak kivitelezését. Ez azt jelenti, hogy minden második villanyoszlopra lámpaégő kerül, s így jo világításra számíthatnak a Széchenyi, a Petőfi, a Bajcsy-Zsilinszky, a Rózsa, a Szépasszony-völgy, a Dobó utca és a Kossuth tér lakói is. Tervekben hát nincs hiány. Reméljük, rövidesen ezek már a megvalósult elgondolások számát gyarapítják... Fazekas István Besenyőtelki híradás Tisztelgés a kiváló néprajztudós emléke előtt Berze Nagy János halálának 45. évfordulójára — mint nemrég előzetes híradásunkban beszámoltunk róla — emléknapot rendeztek Besenyőtelken. Közös munkája volt ez a nap az általános művelődési központ szinte minden dolgozójának, számos klubjának, szakkörének és a helyi önkormányzati képviselő-testületnek. Az összefogás szép ünnepnapot eredményezett, melyre eljöttek a helybéli és a közelben lakó Berze Nagy-leszármazottak, képviseltette magát a gyöngyösi dr. Berze Nagy János Gimnázium, a nagykopácsi asszonykórus, az egri Gárdonyi Géza Gimnázium és Szakközépiskola (itt diákoskodott Berze Nagy), és a községből itt voltak mindazok, akik tisztelegni kívántak a világhírű néprajztudós emléke előtt. Az ÁMK nagyterme egész napon át tele volt. Gazdag kiállítás mutatta be a község napjainkbeli díszítőművészetét, az iskolások rajz- szeretetét. E programok sok nézőt vonzottak. Ezeken kívül kis ízelítőt Délelőtt az iskola előtt (képünkön), délután pedig a nagy néprajzos szülőházánál koszorúztak az ünnepség résztvevői (Gyuráki Gyula felvétele) kaptak a látogatók a településen korábban összegyűjtött mezőgazdasági és régi háztartási eszközökből. Dr. Berze Nagy János munkáiból csak szerény kiállítást tudtak rendezni, mégpedig azokból az anyagokból, amelyeket még néhai ifi. dr. Berze Nagy János támogatásával kapott a néprajztudós nevét visejő iskola. Volt mesemondó verseny, nép- mese-megelevenítések a Berze- gyűjteményből, szórakoztatta a nagyérdeműt citeraegyüttes, s olyan népdalok is elhangzottak, amelyeket a falu híres szülötte Baranyában, illetve Besenyőtelken gyűjtött. Délután tudományos előadásokat hallgathattak a résztvevők, a fiatalabbak pedig az egri Gyermek-Szabadidőközpont kihelyezett játszóházában tölthették idejüket. A klubteremben a Nagyi-klub tagjai süteménnyel, kávéval kedveskedtek a betérőknek. „Az előkészítő szervezés, a jó felkészülés, az összehangolt munka és a szépre, jóra törekvés szép gyümölcsöt termett, méltóan emlékezett Besenyőtelek község lakossága nagyhírű szülöttjére. Besenyőtelken ez az emléknap az első lépés volt, mert ezután évente tisztelegni akarnak majd a világhírű néprajztudós munkássága előtt. Reménykedünk abban, hogy tovább folyik a keresés-kutatás dr. Berze Nagy János főműve, a Meseszótár után, amely az l. világháborúban elveszett. Továbbá szeretnénk, ha könyvtárunkban teljessé tudnánk tenni Berze Nagy-gyűjteményünket azoknak az intézményeknek és személyeknek a segítségével, akiknek ez módjában áll!” — fejeződik be az a Hírlaphoz küldött levél, amely e hagyományteremtőnek szánt ünnepségről adott hírt.
