Heves Megyei Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-09 / 107. szám
4 HORIZONT HÍRLAP, 1991. május 9., csütörtök Bábszínházi premier A csodatévő mogyorófaág Napjainkban is elkelne egy csodatévő mogyorófaág, amely- lyel életet lehet varázsolni a kősziklába — miként ez a játékban történik —, s szeretetet, megértést az emberek szívébe. Az a jó a mesében, hogy ott minden megtörténhet, győzedelmeskednek az igazak, elnyerik jutalmukat a jók, a gonoszok pedig elpusztulnak végül. Soha jobban nem vágyakoztunk a mesék feloldó erejére, ínint most: gyerekek, felnőttek, valameny- nyien. S azt hiszem, még a játszó színészek is. Nem igazán kultúrabarát környezetben — és anyagi gondok közepette — született az egri bábtársulat legújabb produkciója, Bánd Anna mesejátékának feldolgozása, A csodatévő mogyorófaág. Az előadás becsületesen megoldott, tiszta, átgondolt, jó. Most is, mint mindig, igen szépek a bábok (Lovassy László tervezte őket), s a szellemes szcenikai megoldás — a díszletet is színészek „játsszák” — mozgalmassá teszi a színpadi teret, meggyőzőbbé a játékot. Ilyen megoldásokat úgy választhat a rendező — Szilágyi Ágnes —, ha valóban minden fortélyát ismerik mesterségüknek a művészek. Az együttműködés is nagyon jó, s különösen szép — ha lehet ezt így mondani — lírai kettősök alakulnak a stilizált mozgások által. Például Hajnalpír (Béres-Deák Katalin} és az óriás jelenete (Kiss Árpád} ilyen. Bö- höncként Kiss Árpáa egyébként is az előadás egyik legkimunkáltabb alakításával örvendezteti meg közönségét. Ez a darab úgy látszik, a kettősöké: Tóth Erzsébet (Breki) és Fricu Viorel (Kva- ki) együttes játéka és karakteralakító képessége is lenyűgöző. Az, hogy ezúttal a színészek „látszanak”, nagyobb felelősséget is ró rájuk, s nyilván számos gondot okoz technikailag, ám előnyökkel is jár: Gubancsgu- bancs (Stuth Zsuzsa) és Pipiske (Golen Mária) kettőse remek karikatúrája az elkényeztetett gyermek és a „majomanya” örök párharcának. Tapasztalatokból építkeztek mindketten, s a toporzékoló Pipiske minden rossz tulajdonságával bizony szembesülhetnek a nézőtéren ülő hasonmásaik is. Van az alakításban egy csöppnyi humor és távolságtartás is. Manó apó szerepében Ha- vassy György saját humorát és öniróniáját csempészi be a kedves figurába, akinek mindig beakad a szakálla, Levente (Lázár Attila) pedig különösen a Pipiskével való jelenetben használ föl az életből ellesett magatartás- mintát. A május másodikai előadáson Molnár Évára hárult a mesélő tiszte, megnyerő egyéniségét elfogadták a gyerekek. (Más alkalommal ezt a feladatot Albu Erzsébet, a Marosvásárhelyről áttelepült színésznő látja el). Kátai László szerezte a zenét — a produkcióhoz illően —, muzsikája most is „belesimult” az összjátékba. Szilágyi Ágnes biztos kézzel vezette a színészeket. Megbízható előadás született. Most már csak az életben kellene egy kis könnyedség... (jámbor) Nemzetközi tanácskozás a nemzeti parkokról Szó lesz maid a visszaminősítésekről is Magyarországon a Kiskunsági Nemzeti Parkban rendezik meg az Európai Természeti és Nemzeti Parkok Szövetségének éves közgyűlését. A tanácskozás egyik központi témája az ifjúság természetvédelmi nevelése — tájékoztatták a sajtó képviselőit a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumban. A 21 országból érkező — a magyar résztvevőkkel együtt — 160 szakember a ma kezdődő többnapos program keretében felkeresi a nilöpházi természetvédelmi iskolát, a tanösvényeket, tanulmányozzák a homoki flórát és faunát. Ellátogatnak Bugac- pusztára is, ahol többek között megtekintik az ősborókást, mint a Bioszféra Rezervátum fontos területét. A tanácskozáson képviselteti magát a Nemzetközi Természet- védelmi Unió (IUCN) is. így jó alkalom kínálkozik arra, hogy személyes találkozókon a magyar és a nemzetközi szervezet szakemberei megvitassák: több más ország — így például Franciaország, Jugoszlávia, Ausztria — védett területeivel együtt miért minősítették vissza Magyar- ország négy nemzeti parkját a lies kategóriából — a tájvédelmi körzetnek megfelelő — V-ös kategóriába. Tardy János államtitkár-helyettes elmondta: tájékozódásuk szerint — mivel hivatalos értesítést nem kaptak erről — a természetvédelmi hatóságok nem megfelelő tulajdoni és kezelői arányán kívül a Bükki Nemzeti Parknál például az erdők tarvágásai és a vadászat, a Hortobágyi Nemzeti Parknál a legeltetés játszott szerepet az átminősítésnél. A Kiskunsági Nemzeti Parknál szintén a legeltetés és az apaj- pusztai környezetszennyezés kerülhetett szóba. Tóth Károly, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója elmondta: az alföldi nagy, füves részek a legeltetés nélkül elgazosodnak, majd bozótos, erdős területekké válnak, ezért az eredeti táj megőrzése érdekében nélkülözhetetlen a legeltetés, de természetesen csak az őshonos szarvasmarhával, birkával. Ezekről a kérdésekről alkalmuk nyílik majd véleményt cserélni az IUCN szakembereivel. HANG-KÉP A maradandóság titkai Közhely, de cáfolhatatlan, hogy azok a művek örökzöldek, amelyek nem kötődnek politikai áramlatokhoz, divatos, de tisza- viráglétű eszmékhez, amelyek sorsunk mélységeit taglalják. Mindenféle belemagyarázás, okoskodás nélkül. Ismételten meggyőzött erről a Rádiószínház április 30-i programja. Ekkor megismételték Szakonyi Károly 1970-ben készült hangjátékát, a Ki beszél?címűt. A bemutató óta majd 21 esztendő telt el, a produkció mégis aktuális, friss, érzelem- és gondolatgazdag. Ez nem véletlen, hiszen a szerző alapállását áthatja a hamisítatlan empátia, a párját ritkító át-, illetve beleérző készség. A történet főhőse az a hölgy — egyébként a zseniális Kiss Manyi jeleníti meg árnyaltan rajzolt figuráját —, aki egyre reménytelenebből birkózik törvényszerűen közelítő magányával. A játszmát mégsem adja fel, s csakazértis igyekszik színt, változatosságot vinni rideg, eseménytelen hétköznapjaiba. Tanulmányozza az apróhirdetéseket, s azt állítja magáról, hogy zongorát, kocsit óhajt vásárolni, vagy éppen lakáscserére vállalkozik. Mindez csak ürügy arra, hogy felidézze múltját, hogy fantáziádon, azaz lekösse túlontúl is sok szabadidejét. Ötletekben nem szűkölködik, s attól sem húzódozik, hogy a fordulatokat másoktól, például szomszédaitól lesse el. A mesékbe néha belekavarodik, de azért tovább szövi a szálakat. A végén aztán kiderül, hogy sosem volt férje, nem nevelt gyereket, nincsen se lánya, se veje, se unokája. Mégis sejtjük: nem lép vissza, hanem folytatja tovább ezt a könnyezve mosolyogtató, ártatlan, megrendítő füllentéssorozatot. így védekezve az ürességet teremtő, a sivársággal fojtogató önszembesülés ellen. A méltán neves alkotó nagyszerű lehetőséget kínált a kiugróan tehetséges színészeknek, akik akarva-akaratlanul mindnyájan azt nyomatékolták, hogy az ember joggal sóvárogja a csillagsugaras jövőt, a kiteljesülést nyújtó magánszférát, amelyért megszenvedett, amely akkor is dukál neki, ha soha nem lesz jussa. Kívánjuk az effajta katarzist, azt a megtisztulást, amellyel az utóbbi időben aligha lepnek meg bennünket. Nagy kár... A bíboros Csak a hatvanasok és az ötve- nen túliak emlékeznek arra, hogy milyen poklot zúdított erre a régebben is sanyargatott országra a moszkovita Rákosi és gyükosságokban jeleskedő ávós pribékjeinek — jó néhányan közülük mostanság joviális nagyapák — diktatórikus tobzódása. Börtön, internálás, kivégzés járt az önálló véleményért, a természetünkből fakadó szókimondásért. Ezzel a rezsimmel került szembe Mindszenty József bíboros, hercegprímás, aki koncepciós per áldozata lett, akinek az 1956-os forradalom és szabadságharc idején tanúsított egyértelmű magatartását is félreértelmezték a Kádár-rendszer posztsztalinistái. Bizonyára nem örvendeztek hajdani barbár vallatói — többek között Péter Gábor és dr. Décsi Gyula —, amikor értesültek arról, hogy a főpap földi maradványai hazatérnek. Abba a honba, amely — jelenünk ezernyi ellentmondása ellenére is — szabaddá, s ha lassan is, de csak demokratikussá válik. A tévé május 4-én két és fél órán át közvetítette az esztergomi gyászszertartást. Nem kötődöm sem a tételes valláshoz, sem bármiféle ideológiához, mégis megrendített ez a kétségkívül látványosan megrendezett búcsú. Visszaperegtek a korábbi évtizedek, s az jutott eszembe, hogy elégtétellé lett ez az újratemetés. Mindazok számára, akik arculcsapattak, akik megaláztattak, akiknek kisem- mizéséért egyetlen vétkes sem kért bocsánatot. ' Megbizonyosodhattak arról, hogy a sötétség birodalma nem regnálhat itt többé, s világunk, ha nehezen is, de csak halad előre. Megbékélésünkre is. Pécsi István Magyarországi bemutató Egerben A csiga és a teknősbéka a forradalomban A házaspár különbözőségében azonosság: a félelem (Losonczy Ariel és Sziki Károly) (Fotó: Koncz János) Évtizedekkel ezelőtt Eugene Ionesco-t az egyik legnagyobb színházi felforgatónak tartották. Kritikusai szerint ő volt a „realizmus ellenségeinek messiása”. Kétségtelen, hogy különösen festettek alakjai és párbeszédei a színpadon, mert szakított a tradícióval. De az eltelt idő megváltoztatta a látószögünket: oly sok abszurd esemény történt ebben a században, hogy már nem meglepő Ionesco világa. Sőt, valósze- rűbbnek érezzük, mint néhány kifejezetten realista művet. De miből is származhat ez a változás? Erre a kérdésre is választ ad a Ketten félrebeszélnek című egri kamarabemutató, a darab első magyarországi színre- vitele. Ebben egyértelműen tükröződik Ionesco hitvallása, mely szerint a művész hivatása az, hogy „megtámadja az elavult nyelvet, hogy megpróbáljon csúfot űzni belőle, hogy megmutassa korlátáit, a gyengeségét, hogy megpróbálja szétrobbantani, hiszen minden nyelv elkopik, elme- szesedik, üressé válik; meg kell kísérelnie, hogy felújítsa, újra feltalálja, vagy egyszerűen csak ki- bővítse,... azzal megérinti a dolgok, az élő, mozgó valóság lelkét, amely egyszerre más és ugyanaz..." Kár lenne hosszasan értekezni erről, mivel a szerző ebben az idézetben szinte minden lényegeset elmondott. Az alaphelyzet egyszerű, s csak annyira abszurd, mint maga a világ: egy házaspár meddő és megtartó vitáit folytatja, miközben szobájukon kívül forradalom dúl. Mai élethelyzetünk ez, ezért könnyen azonosulni tudunk a szereplőkkel. S néha nem is abszurdnak, talán csak karikíro- zottnak tűnik beszélgetésük, melynek egyik alaptémája: azo- nos-e vagy különbözik a csiga és a teknősbéka? A házaspárt két eltérő színészegyéniség alakítja: a Nőt Losonczy Ariel, a Férfit Sziki Károly. Különböző alkatuk, mások színészi eszközeik, mégis egységessé válik a darab. S ezt a rendező, Gáli Lászlóértelmezése tette lehetővé. Ugyanis tág játékteret adott a szereplőknek, amelyben szabadon élhetik ki indulataikat, akárcsak a mű hősei. Egyetlen közös pontot jelölt ki, amelyben szinte eggyé válnak: a félelmet. S mivel ez a mindig visszatérő érzés tagolja, formálja, viszi tovább a cselekményt, megszületik az ellentét és az egység harmóniája: maga a színház. Mint a Ionesco-darabok általában, ez is nyelvellenes: azokkal a megrögzöttségeinkkel kíván leszámolni, amelyek egyszerre elviselhetetlenné és lakályossá teszik az életet. Ezért különös helyzetben van a színész, nem támaszkodhat teljes egészében a szövegre, lévén, hogy az kiüresedett. Pusztán arra szolgál, mint hétköznapjainkban is oly gyakran: védekezésre a fenyegető csend ellen. Ebből az következik, hogy Ionesco-nál a szavakon túl kell eljátszani, megjeleníteni egy teljes életet, egy létformát. Ennek a kétszemélyes játéknak (az életnek is?) igazi hőse a Nő. Az, aki látszólag kiszolgáltatott, hiú, buja, de valójában teljes mértékig azonos önmagával és helyzetével. Nem érdeklik a buta elvonatkoztatások, mert mindenkori otthonát igyekszik biztonságossá, lakhatóvá, legalábbis elviselhetővé tenni. Ehhez latba veti a csábítás, a zsarolás, a vádaskodás minden eszközét. Mindezt azért, hogy főszereplőjévé válhasson az általa rendezett és írt színjátéknak: saját életének. Losonczy Ariel minden idegszálával érti és érzi ezt a figurát. Olyannyira, hogy a néző néhányszor már azon kapja magát, hogy szégyelli a leselkedést. Mert nem is színjáték, ami itt zajlik, hanem egy darab valóság. Ezt a benyomásunkat megerősíti a közelség: a Gárdonyi Géza Színház stúdiószínpadán karnyújtásnyi távolságra „ölik” egymást a szereplők. Ennek ellenére nem változik naturálissá és durvává az előadás, még a szeretkezésijelenet is kulturált. S ebből is kiviláglik, hogy mennyire feminin a ionesco-i világ: a Nő vergődése, extázisa látható csupán, amely egyfajta beteljesülés, az önkifejezés csúcsa. Persze, így nem nélkülözhet Losonczy Ariel alakítása bizonyos teátralitást, amelyet Sziki Károly viszonylag szikár és visz- szafogott játéka ellensúlyoz, ő a „gaz csábító”, aki valójában — jövünk rá — sokkal inkább elcsábított. Kiszolgáltatottja a helyzetnek és a Nőnek, s közben sodródik az eseményekben. Néha tüntetőén bekapcsolja korunk egyik kábítószerét, a televíziót. S a külső és belső viharok között teszi, amit lehet, igyekszik megőrizni józan eszét. Ez a mintegy egyórás produkció mellbe vágja a nézőt. A rendező erőteljes eszközökkel él, a darab végére romokban hever a szoba. Olyan nyílt színi trükköket alkalmaz, amelyek akár el is nyomhatnák a színészek játékát. Robbantások, a behulló tárgyak kísértetiessé teszik ezt a miliőt, bár még így sem érezzük abszurdnak. Lehet, hogy az abszurditás már olyan mélyen ivódott korunk emberébe, hogy természetesnek érzi ezeket is? Lehet, hogy így van. Ionesco ilyen értelemben realista szerző, mert „nyelvi forradalma” már valamennyiünk számára elfogadható. A turistaszótárrá seké- lyesedő mindennapi szókincsünkkel már képtelenek vagyunk elmondani félelmeinket, a Ketten félrebeszélnek pedig játszani tarnt. Talán a játékot nem olyan egyszerű közhellyé silányítani... Gábor László Több pénzt a tudománynak! Több pénzt a tudománynak. Ezúttal nem a kutatók mondták ezt, hanem az ország más-más részében élő egyszerű polgárok. A Magyar Közvélemény-kutató Intézet munkatársai tették fel nekik a kérdést: miként ítélik meg a hazai kutatást, a tudományos kutatók szerepét. Valkó Emőke tudományos kutató, aki Tamás Pállal együtt a reprezentatív vizsgálatot vezette, az MTI munkatársának adott tájékoztatójában kiemelte: a legkülönbözőbb iskolai végzettségű és foglalkozású megkérdezettek többségének az volt a véleménye: a tudomány jelentős mértékben segítheti a kilábalást a gazdasági válságból, hazánk felzárkózását a nyugat-európai országokhoz. Főleg a műszaki, a természettudományok, az orvostudomány, a gyógyszerkutatás járulhat hozzá az ország fejlődéséhez. Lám, a fejlett országok eredményeinek elérésében is döntő része volt a tudománynak — vélekedtek az emberek. A megkérdezettek zöme annak ellenére, hogy azt válaszolta, a magyar tudomány színvonala elmarad a nyugat-európai országokétól, egyetértett azzal, hogy iparunk a hazai kutatási eredmények hasznosításával is álh'thatna elő világpiacon is versenyképes termékeket, növekedhet a lakosság életszínvonalai A tudományos kutatók sokat tehetnek a fiatalok felsőfokú képzéséért. A tudósok politikai szerepét azonban korántsem becsülték ilyen nagyra. A válaszolóknak csupán 31,6 százaléka vélte azt, hogy a tudósok megmondhatják a képviselőknek, a minisztereknek, a pártok és ön- kormányzatok vezetőinek: hogyan lehetne jobban irányítani az országot. Nemmel a megkérdezettek 37,4 százaléka válaszolt érré a kérdésre, 24 százaléka pedig azt felelte: „attól függ”. A tudósok társadalmi megbecsülését jelzi, hogy a szakmák rendjében a tudományos kutatót a második helyre, a professzor mögé sorolták, nekik adnák a legtöbb fizetést. Utánuk következne a tanár, a bíró, a képviselő, a gazda, a pap, a lakatos, a kereskedő, a műszerész és így tovább. Amikor arra kérték az embereket, hogy nevezzenek meg egy jelentős magyar tudóst, a legtöbben Szent-Györgyi Albert, Teller Ede, Semmelweis Ignác, Jedlik Ányos, Szentágothai János, Eötvös Loránd nevét említették. A közvélemény az eddigieknél több tudományos információt kíván hallani — mondotta a kutató. Szeretnék megismerni a legújabb felfedezéseket, a Magyar Tudományos Akadémia tevékenységét, a hazai természet- és társadalomtudományi kutatások eredményeit, a magyar tudósok külföldi sikereit. A többség elsősorban a televízió adásaiból, az újságból, a folyóiratokból, a rádióból, a könyvekből és a munkahelyen értesül a tudományos hírekről. Az iskolában, ismeretterjesztő előadásokon, a múzeumi kiállításokon kevesebben szereznek ilyen ismereteket. A részletes elemzést tartalmazó tanulmányt a következő hónapokban teszik közzé — mondotta Valkó Emőke.
