Heves Megyei Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-25 / 121. szám

HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP, 1991. május 25., szombat .......,t... H • ■ Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Tejfölös karfiol Hozzávalók: 1 kg karfiol, 2 dl tejföl, 6 dkg vaj, 1 tojássárgája, só. A karfiolt rózsáira szétszedve jpl megmossuk, és forró, sós víz­be feltéve, puhára főzzük, majd leszűrjük. Egy tűzálló tálat kiva­jazunk, és a karfiolt úgy helyez­zük bele, hogy rózsái felfelé állja­nak. A tojássárgájával elkever­jük a tejfölt, gyengén megsóz­zuk, és a karfiolra öntjük. A ma­radék vajdarabkákkal megszór­juk, és 10 percre forró sütőbe tesz- szük. Szép pirosra sütjük. Alufóliás burgonya A burgonyát nem hámozzuk meg, hanem kefével, váltott víz­ben alaposan letisztítjuk. Ezután a burgonyaszemeket egyenként alufóliába burkoljuk, és kb. egy óra hosszat sütjük. Közben elké­szítjük a hozzá való mártást: 1-2 kanálnyi sűrű majonézhez egy deci sűrű tejfölt adunk, belere­szelünk kevés vöröshagymát, 5 deka sajtot, és sóval meg egy cso­Ebéd Babgulyás Tejfölös karfiol Zöldborsóleves Leesés szelet Zellerkrémleves Paprikás burgonya Karalábéleves Ludaskása Paradicsomleves Hortobágyi palacsinta Zöldségleves Rántott szelet, zöldpetrezselymes újburgonyával Erőleves Brassói aprópecsenye Hideg gyümölcsrizs kor finomra vágott metélőhagy­mával ízesítjük. A kész burgo­nyákat az alufóliával együtt tete­jükön keresztalakban éles késsel bevágjuk, és a fóliába burkoltan rakjuk a tálra, hogy ki-ki a tá­nyérján a fóüát szétbonthassa, és a burgonyába vágott mélyedésbe rakhassa ízlése szerinti mennyi­ségben a mártást. Újburgonya zöldpetrezselyemmel Hozzávalók: 1 kg burgonya, 5 dkg vaj, zöldpetrezselyem, só. Az újburgonyát sós vízben mossuk meg, így a héja könnyeb­ben lejön. Az apróbbakat egész­ben hagyva, a nagyobbakat félbe vágva, forró zsiradékba tesszük, megsózzuk, és saját levében fedő alatt puhára pároljuk. Tálalás előtt frissen, finomra vágott pet­rezselyemmel hintjük meg. Salá­tával tálalva önálló fogás. Hideg gyümölcsrizs Hozzávalók: tejberizs, 3 dl tej­szín, 5 dkg cukor, 1/2 kg friss Vacsora Virslisaláta Alufóliás burgonya Szardínia Hagymás tojás Sajttál Melegszendvicsek Tejfölös túró gyümölcs és 25 dkg befőzött gyümölcs vegyesen, 1 csomag vaníliás cukor. A a tejberizst elkészítjük és le­hűtjük. A tejszínből habot ve­rünk, a cukorral megédesítjük, hozzáadunk egy csomag vaníliás cukrot, és felét elkeverjük a ki­hűlt tejberizzsel. Pudingformát, kuglófsütőt, mély porcelántálat vagy más megfelelő formát bevi­zezünk, és abba a rizst a gyümöl­csökkel rétegezve belerakjuk. Tetejére is hagyunk díszítésül. Egy-két órára hideg helyre (jég­re) állítjuk. Tálaláskor üvegtálra bontjuk. A megmaradt tejszín­habbal és gyümölccsel díszítjük. Ez lehet bármilyen idénygyü­mölcs, cseresznye, meggy, eper, barack kimagvalva, levétől le­csurgatva, kevés cukorral meg­hintve. Tejszín hiányában készíthet­jük úgy, mint a darahabot: 3 to­jásból 8 dkg cukorral habot ve­rünk, a forró tejberizzsel össze­vegyítjük, és a gyümölcsökkel összerakva formába tesszük. Hasznos tanácsok A friss tojás héja durva és meszes, a nem egészen friss tojás sima és fénylő. Ha a tojást hideg, sós vízbe tesszük, a friss tojás lesüllyed, amelyik a víz felszí­nén marad, nem friss. Ha nem akarjuk, hogy a tojás főzés közben kire­pedjen, a tompa végén szúrjuk meg egy tűvel. De repedt tojást is hibátlanra főzhetünk, ha a vízbe ke­vés ecetet teszünk. Még a tojásfehérje sem folyik ki. Ha tojáshabot keverünk a tésztába vagy krémbe, mindig lazán, könnyedén adjuk hozzá. A habverőt sem szabad a keverőtál vagy habüst széléhez ütve lerázni, mert ezáltal a habban levő levegő elillan. „önismeret” Lelki gondokkal küzdő kedves olvasóim közül mind többen ve­tik fel az „önmegismerés” szük­ségességét, és az iránt érdeklőd­nek, hogy milyen módon, milyen segítséggel deríthetnék fel ön­magukat? Sajnos, a legtöbb em­ber nem ismeri önmagát, és így a legtöbbször a felszíni jelenségek­ből ítél. A „milyen is vagyok” kérdésre efféle válaszokat hal­lok: hirtelen haragú, akaratos, ideges, féltékeny, segítőkész, stb. Ez bizony édeskevés! A napok­ban kaptam egy levelet, amely­ben a kedves Olvasó arról ír, hogy Amerikában mind több embernek van „analitikusa”, aki a megismerés alapján szinte lelki fényképet tart a páciensei elé. Azt kérdezi: van-e nálunk erre lehetőség? A rövid válasz: van! Tekintettel azonban arra, hogy itt rendszeresen végzett tudomá­nyos munkáról van szó, így a „foglalkozásokért” honoráriu­mot számítanak fel. Kérem azo­kat, akik érdeklődnek a téma iránt, akik számára fontos önma­guk megismerése, énjük feltárá­sa — és erre idejük, pénzük is van —, levélben juttassák el érdeklő­dő soraikat. „Titok” Szép, hosszú, és érdekes levél. Drámai hatású! Néhány mondat ízelítőnek a megérthetőség mi­att: — Életem első nagy csalódá­sa az volt, amikor megtudtam, hogy nem a Jézuska hozza a ka­rácsonyfát. A második az, ami­kor rádöbbentem, hogy az a le­ány, akinek oly hévvel udvarol­tam, és akit imádtam, egy rongy, egy ócska... És most! Igen, most, a tulajdon édesapámban kellett csalódnom. Megtudtam, hogy korrupt, csaló, és a szeretőinek se szeri, se száma. Kérem, mond­ja meg: ebben a világban minden másképpen van, mint aminek látszik, és mindenki más, aminek mutatja magát? Ebbe én bele­őrülök... Mit is mondhatnék? Szeret­ném először is, ha kettéválaszta­ná a „konkrét” ügyeket az által- nosoktól. Az sem ártana, ha az Önre zúdult „igazságok” forrá­sait gondosan leellenőrizné. Le­velében túl sok a bizonytalanság: s azt mondják, úgy hallottam! Es most — ha meg nem sértem — bátorkodnék megkérdezni: Ön hogyan áll önmagával? Igen! A szálka és gerenda példabeszédre gondolok. A világ persze olyan, amilyen! Leveléből ítélve — és kritikai megjegyzéseiből különö­sen — feltételezem, hogy nem most tanulja az élet ábc-jét! Csa­lódások persze vannak bölcs, öreg korban is, de azért a fürdő­vízzel együtt nem öntjük ki a gye­reket, és nem bontjuk fel az egész fürdőkádat. Javaslom, hogy higgadjon le, és erkölcsileg ne parentáljon el olyanokat is, akiknek jót köszönhet. Az édes­apjával pedig beszélgessen el, mondja el Neki, hogy miket hal­lott. Hátha neki is lesz némi hoz­zátennivalója. És ha netán bo­csánatkérésre kényszerülne, azt is úja meg nekem... „Ejnye-bejnye” Többet is mondhatnék ettől, de ezúttal finom vagyok! De mi is történt valójában? A kedves Ne­je írt nekem egy levelet hat-hét hónapja. Tanácsomra kibékül­tek, és „mindent” elmondtak egymásnak. Most újra össze­vesztek, és a Félj Uram előruk­kolt a korábban már megbocsá­tott dolgokkal, meghivatkozva a felesége levelében foglaltakat is. Most az új „játszmában” adu­ként — Ön, kedves Uram — sze­retné felhsználni a Felesége ko­rábban hozzám írt levelét, és ké­ri, hogy küldjem el! Remélem, ezt nem gondolja komolyan, kü­lönösen azután nem, hogy újabb levélben köszönték meg a jó ta­nácsokat, amelyek a kibékülés­hez vezettek. Most én veszítsem össze Önöket? Különben is: magánlevelet nem szoktunk visszaküldözgetni egymásnak, kiváltképpen nem, ha azt nem is az írója kéri. Erről ennyit! A jeligét én találtam ki, de bízom benne, hogy felismerik önmagukat, és újra kibékülnek, elvégre szeretik egymást... „Gyereket szeretnék” De nem lehet! Ez már bizo­nyos, méghozzá miattam. Most arra gondoltam, hogy fogadni kellene egy vagy két apróságot, hogy ne legyünk olyan magányo­sak. Ezt a szándékomat azonban nem merem a féijemmel közölni, ugyanis ez az egyetlen olyan té­ma, amelynek hallatán iszonya­tosan feldühödik. Mit tegyek? Ne siesse el a dolgot, először tájékozódjon, ugyanis az örök- befogadás nem is annyira egy­szerű ügy. Ha minden sínen van, akkor a kellő pillanatban mégiscsak ruk­koljon elő... (Uránus) Tíz év az Élysée-palotában 1995-re négy hatalmas üveg­torony emelkedik majd Párizs keleti végén, ott, ahol a Szajna belép a város területére. Az új francia nemzeti könyvtár épüle­tének akkorra kell elkészülnie, amikor véget ér Francois Mitter­rand köztársasági elnök második hétéves mandátuma. Az első mandátum lejártakor már javá­ban magasodott a város észak- nyugati peremén a Nagy Diadal­ív, a — formailag már Párizs ha­tárán kívül eső, ám tulajdonkép­pen a főváros részét képező — Défense negyedben a híres dia­dalív „felnagyított”, a XX. szá­zad végébe illő mása. A két épü­letóriás mintegy látványos keret­be foglalja majd azt az időszakot, amelyet Mitterrand elnöksége jelent. Ez a korszak nemrégiben év­fordulónál tartott: május 10-én volt egy évtizede annak, hogy a francia szocialisták akkori veze­tője győztesen került ki a válasz­tásból Valery Giscard dEstaing hivatalban lévő elnökkel szem­ben, aki hét évvel korábban Mit­terrand elnöki ambícióit meg­buktatta. Miterrand számára az az év is évforduló volt: tíz évvel korábban a Szocialista Párt Epi- nayban megtartott kongresszu­sán került az újjászervezett párt élére — már veterán politikus­ként, hiszen már a negyvenes években, közvetlenül Franciaor­szág felszabadulása után fontos kormányzati tisztségeket töltött be: volt miniszter és képviselő, polgármester és szenátor. De az egykori vidéki diák, a vasúti tisztviselőből lett ecetgyáros fia már akkor is az Elysée palota meghódítását vette célba. Az elmúlt tíz év mérlegét nyil­ván mindenki saját politikai vé­leménye alapján vonja meg. Ab­ban viszont egyetértenek az elemzők, hogy ha ezek az évek sokszor viharosak is voltak, ne­hezek politikailag és gazdasági­lag, mégis, ebben az évtizedben nagyot változott Franciaország; minden gondja ellenére meg­őrizte stabilitását az országon be­lül, nemzetközi szerepét a világ- politikában. Tíz év után is — egy most közzétett közvélemény-ku­tatás adatai szerint — csaknem minden második franciának az a véleménye, hogy jól választot­tak, megfelelő ember került az állam élére. Egy olyan ország­ban, ahol elnöki kormányzás van, s ahol így az államfő szinte közvetlenül felelős mindazért, ami történik, egy évtized ilyen mérlege nagy siker. Az évtized a baloldali egység jegyében kezdődött. Mitterrand a baloldal közös programjával — és a kommunisták támogatásával — került hatalomra, az első általa kinevezett, Pierre Mauroy vezet­te kormánynak négy kommunis­ta tagja is volt. E kormánynak kellett megvalósítania a közös program fő előírásait, de nem mellőzhette a válságkezelést sem, hiszen a francia gazdaság súlyos helyzetben volt. Az első szakaszban a cél az ígért „nagy reformok” megvalósítása volt. Ennek jegyében csökkentet­ték a nyugdíjkorhatárt hatvan évre, bevezették a 39 órás mun­kahetet, felemelték a fizetett sza­badság tartamát, fokozták az al­kalmazottak beleszólási jogát a vállalatok irányításába. A balol­dali egységkormány öt nagy ipari csoportot, 36 bankot és két nagy pénzügyi csoportot államosított, megkezdte az államigazgatás de­centralizálását, s az új elnök — akár jelképesnek is tekinthetőén — egyik első intézkedésével eltö­rölte a halálbüntetést, hatályon kívül helyezett számos jogkorlá­tozó intézkedést. Mitterrand programja ekkor sem a társadalmi szerkezet erő­szakos megváltoztatása volt, ha­nem az adott társadalmon belül szociális reformok végrehajtásá­val kívánta az általa elgondolt és Nyugat-Európában a kommu­nista programokkal szemben ál­talánosan elfogadott „szocialista modell” megvalósítását. Politi­kájának mai értékelői jórészt úgy látják, hogy ez menet közben to­vább módosult, s ma szociálde­mokrata irányt követ, részben azért, mert a baloldal erőviszo­nyai is megváltoztak, a kommu­nisták tömegbefolyása összezsu­gorodott, de a Szocialista Párt mögött sem áll a választók több­sége. Ha a szociális program megvalósítását, a szociális biz­tonság megnövelésének prog­ramját azóta is folytatják, ma már a múlté például a nagysza­bású államosítási program — amelynek egy részét közben az „együttélés , a szocialista párti elnök és a jobboldali kormány együttes fennállásának két évé­ben vissza is csinálták —, sőt, a még állami tulajdonban lévő vál­lalatok is igyekeznek a magántő­ke bevonására. A mai francia kormány politikája igencsak ha­sonlít ahhoz, amit „szociális pi­acgazdaság” néven ismernek, s megvalósítása során sokak sze­rint Margaret Thatchernél is „thatcheristább” megoldásokat követtek. Ennek érdekében kellett Mit­terrand kormányzatának már az első években a gazdaság fejlesz­tésére összpontosítania. Az 1982-ben kezdett megszorító politika révén sikerült megfékez­ni a tíz százalék feletti inflációt, de nem tudták visszaszorítani, sőt megállítani sem a munkanél­küliséget, amely ma csaknem tíz százalék, s Franciaország egyik legsúlyosabb társadalmi problé­mája. Az évtized a politikai hullám­zásoktól sem volt mentes. Az erőviszonyok a baloldal és a job­boldal között nem kiegyensúlyo­zottak; emiatt — igaz, csak két évre — a szocialista elnök kény­telen volt együttélni az egyesült jobbközép kormányával. Az sem kizárt, hogy második hétéves el­nöki periódusának végére ismét ezzel kell számolnia. A tíz év alatt olyan politikai válságokkal kellett szembenéz­nie, mint 1984-ben a híres „isko­laháború” — amely a Mauroy- kormány távozásával végződött —, a jobboldal sikere 1986-ban a parlamenti választásokon, a ba­lul sikerült és később visszacsi­nált választási reform, amely az arányos képviselet bevezetésével azonnal megmutatta, hogy mi­lyenjelentős a szélsőjobboldal, a Le Pen vezette Nemzeti Front befolyása Franciaországban, a bevándorlás problémája körüli harcok, vagy akár saját — egyko­ri, mivel az elnök hivatalból „pártok felett” áll — pártja, a Szocialista Párt tartósuló belső válsága, befolyásának csökkené­se. Mitterrand mindezek ellenére másodszor is nyerni tudott 1988- ban, s tekintélye, befolyása a po­litikacsinálásra ma is nagyobb, mint De Gaulle óta bármely más elnöknek, ami azt tanúsítja, hogy mestere „szakmájának”. Hozzá­járul ehhez külpolitikája is, amely megszilárdította Francia- ország nemzetközi tekintélyét. Tíz évvel ezelőtt még javában a szuperhatalmak vitája uralko­dott a nemzetközi életben, a francia politikában a De Gaulle-i koncepció határozta meg a tá­volságtartást Washingtontól, Franciaország különállását a NATO együttműködése keretei között, Európában Jalta öröksé­ge szilárdnak látszott. Párizs ugyanakkor tudatosan vállalta azt a szerepet, hogy az Európai Közösség együttműkö­dése fejlesztésének és elmélyíté­sének „motorja” lesz, mégpedig úgy, hogy megtartsa ebben a De Gaulle óta kialakult hagyomá­nyos francia — német együttmű­ködést. Emellett a problémák el­lenére megtartotta befolyását Afrika franciául beszélő orszá­gaiban, ahol, ha kellett, akár ka­tonai erővel is beleszólt az ese­mények alakulásába. Az Öböl­háborúban tanúsított magatartá­sával biztosította azt is, hogy ne maradjon ki a Közel-Kelet jövő­jét alakító megbeszélésekből sem. Ha a világpolitika alakítása nem is Párizsban történik, elle­nében nehezen lehet bármilyen nagyobb lépést tenni, s az elnök személyes tekintélyét minden partnere elismeri. Egy évtized a francia politika alakításának főszerepében már korszakos jelentőségű. Francois Mitterrand ezt a szerepet még to­vábbi négy évig játszhatja. Mindennap bekopogunk Önhöz!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom