Heves Megyei Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-16 / 113. szám

HÍRLAP, 1991. májas 16., csütörtök FÜZESABONY ÉS KÖRNYÉKE 5. Harminc éve egy munkahelyen Bankos Póli Van-e, akié nevet nem ismeri? — lehetne kérdezni a költő után szabadon, Besenyőtelken. A fel­nőttek biztosan tudják, kit illet ez a becenév, hiszen ok adták neki, Apollóniának, egész pontosan Szalmási Istvánnénak. Nem ha­ragszik érte, sőt, ő maga dicsek­szik el vele, amikor gratulálunk neki abból az alkalomból, hogy minap a cégétől, a Füzesabony és Vidéke Takarékszövetkezettől átvehette a törzsgárdajelvényt 30 év után, a Kiváló Dolgozó jel­vényt és azt a serleget, amelyet az „Év legjobb egysege” kapott az elmúlt évi tevékenységet értéke­lő munkaértekezleten. Három szép elismerés. Siker­halmozás. S mindegyiknek meg­van az alapja. A kétgyermekes édesanya helybéli, besenyőtelki, s 30 éve dolgozik — ahogy elvé­gezte a közgazdasági teciíhiku- mot — egy helyen, a „falusi bank” kirendeltségén, s 30 éve vezetőként. — Ez az első munkahelyem, és remélem, az utolsó is, hiszen két évem van a nyugdíjig — mondja vidáman, kissé pajkos hangon. Messziről sugárzik róla, hogy alaptermészete barátságos, gyorsan szót tud érteni minden­kivel. Nem lehet haragosa a cég­nél, munkatársai között, de a fa­luban sem. Akkor aligha válasz­tották volna meg a községi ön- kormányzat tagjának. — Betétállományunk mindig kimagasló volt. Az nem fordul-' hatott elő, hogy a pénztárunkban ne legyen pénz. Eddig a legjob­bak között emlegettek bennünket — indokolja a mostani kollektív sikerüket. — Takarékos a mi községünk népe, nem is volna számunkra baj, ha valamivel több kölcsönt kérnének, tőlünk, ha kivitelünk is nőne. Betétállo­mányunk ugyanis 70 millió fo­rint, a kölcsön pedig 25 millió. Ezek a számok is azt bizonyítják, hogy hála istennek, olyan embe­rek laknak a településen, akik ritkán szorulnak hitelre. Én lá­tom, érzékelem, mert legtöbb­ször a posta helyett is hozzánk jönnek. — Mi lehet szép ebben a mun­kában? Számok elöl-hátul, jobbról-balról. Összeadás, kivo­nás, szorzás, osztás. Talán a női ösztön, a pénz közelsége, varázsa? — Érről szó sincs — utasítja el a feltételezésünket Pólika. — Sok ember megfordul nálunk, gyakran kiteregetik gondjaikat, bajaikat, terveiket. Jólesik segí­teni rajtuk, olykor ha tudunk, még tanácsokat is nyújtunk. Szinte első kézből értesülünk a község, s nem utolsósorban la­kóinak ügyes-bajos dolgairól. Szeretem szülőfalumat, s úgy ér­zem: ők is szeretnek engem. Nagyon őszintén mondja a fentieket. Kételkedni aligha le­hetne benne, hiszen akkor tény­leg nem választották volna be az önkormányzatba. Hogyan búja mindezt? Ott a család, a munka­hely és még a társadalmi elfog­laltság is. — Lányom férjnél van, fiam remélhetően hamarosan megnő­sül. Férjem nyugdíjas, gazdálko­dik, van tehene, lova. A munká­mat nagy élvezettel végzem, és szeretnek valamit tenni a falu­mért is — mondja ő, meg a követ­kezőket is: — Mintafalu lesz Besenyőte­lek. Piaccsarnokot építünk, új üzletsorokat. Autószalonunk is lesz, osztrák-olasz céggel tárgya­lunk. Van már országos szinten is megfelelő holland virágüzle­tünk. Jön a gáz is. Egyszóval ér­demes ezekért a tervekért, a köz­ségért fáradozni... (fazekas) Áfész-támogatás A közelmúltban tartotta kül­döttgyűlését a Füzesabony és Vi­déke Áfész, ahol többek között olyan döntés született, hogy a működési területükön lévő ön- kormányzatok mellett tevékeny­kedő polgárőrségek és önvédel­mi csoportok támogatására 350 ezer forintot adnak. Ezt az össze­get, amelyet már át is utaltak az önkormányzatoknak, a tagság­nak járó részjegy utáni osztalék­ból fizették ki. Ilyen támogatás­ban részesült Szihalom, Mező- szemere, Egerfarmos, Mezőtár- kány, Dormánd, Besenyőtelek, Poroszló, Sarud és Újlőrincfalva. Naponta 20 mázsa szalmabrikett Újabb lehetőséget, ötletet ta­láltak a szalma feldolgozására, értékesítésére a sarudi Tisza- mente Termelőszövetkezetben. Elhatározták, hogy a gazdaság egyik épületét szalmabrikett- gyártó géppel rendezik be, és na­ponta 20 mázsa, évente ötezer tonna ilyen tüzelőnek valót ké­szítenek, amelynek körülbelül négyezer kalória a fűtőértéke. A beruházás 20 millió forintba ke­rül. A német gyártó cég július el­ső hetében szállítja le és szereli össze a „masinát”, augusztus 1-jétől pedig megkezdődhet a termelés is. Májusi hangverseny A jövő héten, pontosabban május 24-én, pénteken 18 órai kezdettel Füzesabonyban, a vá­rosi művelődési központban nagyszabású, jelentős kulturális eseményre kerül sor, amelynek címéül a „Májusi hangversenyt” adták a rendezők. Kórusok, énekkarok működnek közre az eseményen, ahol színpadra és közönség elé lép a helyi 1 ^es Szá­mú Általános Iskola énekkara, a káli Bartók Béla Férfikar, a kom- polti MEDOSZ Hámán Kató Leánykar, a füzesabonyi Remé­nyik Zsigmond Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola énekkara, a zeneiskola tanárai és a Tinódi Férfi Kamarakórus is. Visszhang Jó két hete, a május 4-i lapunkban adtunk tudósítást „Polgár(mes- ter)-háború Andornaktályán” címmel az ott megrendezett falugyű­lésről. Az írás, mint maga az esemény is, még mindig téma a község­ben, nem véletlen, hogy sok jelzést kapott szerkesztőségünk a történ­tekről. Ebből kettőt azért közlünk, mert nemcsak a szűk köröket, ha­nem az egész faluközösséget érinti. Dr. Szalók Gábor, Makiár fogorvosa mondotta el: — Olvastam a Hírlapban az andomaktályai falugyűlésről szóló cikket, amelyben meglepetéssel vettem észre, hogy szóba került a makiári fogorvos is, akiről az egyik felszólaló többes számban kije­lentette, mint maszek fogorvos, nem kell a községnek. A fogorvos én vagyok, s az említett sorokból arra is lehet következtetni, hogy mind szakmai, mind emberi vonatkozásban gondjai lennének a község la­kosságának velem... Ezt követően felkerestem a helyi polgármestert és a felszólalót, akik elmondták: nem erről van szó, hanem arról, hogy önálló fogászatot akar létesíteni a község. Megnyugtatásul sze­retném tájékoztatni a település lakosságát, hogy 1991 márciusától Demjén községben vagyok magánfogorvos... A másik levél szerzője Pócs János, a helyi önkormányzat tagja. Az ő megjegyzései is sok embert érintenek. íme: „Nem egységes falu­szemlélet tükröződött a felszólalók mondanivalójából. Sajnos, ismét napvilágot láttak a régi rendszerből táplálkozó soviniszta nézetek „Andomak-Kistálya” vonatkozásában. Az eddigi önkormányzati munka egyetlen pozitívuma volt, hogy ezek a nézetek az üléseken fel sem merültek. Nagyon sajnálatosnak tartom, hogy bizonyos körök a felszínre hozott konkrét problémákról az emberek figyelmét tudato­san a két falurész ellentétének szításával terelték el, és ennek eredmé­nyeként a két falurészt sikerült összeugrasztaniuk. Úgy érzem, hiba lenne, ha most úgy politizálna az önkormányzat, hogy az alsórész ér­dekeit helyezné előtérbe annak ellenére, hogy a régi rendszerben va­lóban ez a falurész háttérbe szorult — mert akkor a későbbiekben a felsőrész elégedetlenkedne, ennek sohasem lenne vége. Ami személyemet illeti: az a pletyka járja, hogy én akarok lenni a polgármester. Szeretném tisztázni, hogy nem én akarok lenni; hanem engem akarnak azok, akik az önkormányzati ülést látogatják. A véle­ményem: csaknem tíz évet tanultam felsőfokú intézményekben. Eza­latt két villamosmérnöki diplomát és egy középiskolai tanári diplo­mát szereztem, nem beszélve egyéb szakvizsgákról és nyelvvizsgáról. Úgy érzem: magammal és az állammal szemben is etikátlan lennék, ha a műszaki pályát feladnám ezért a tisztségért.” Merre száll a fecske? — Szombati ovi az irodában — Ingyen szállítások Szolgáltatás­bővítés a füzesabonyi nr« r rm Tuzepnel Vallomással kezdem: tudtam, Füzesabonyban több Tüzép-te- lep van, de hogy hol van például az észak-magyarországi 316. számú kirendeltség — nem! Ne­kem ugyanis a Tüzép-telepről gyermek-, ifjú- és felnőttélmé­nyeim csúnya képeket vetítenek elém: káromkodások, ostorpat- togtatások, sár és szénporüledé­kek, vagonkirakodások, zsáko­lások, vesztegetések, meg ilyes­mik... Szóval, nem találtam volna oda, ahová igyekeztem, ha nem jön elém kérésemre Petővári Jó­zsef, az abonyi telep vezetője. Mert ilyen jellegzetességei az it­teni telepnek nincsenek. A főút­vonal mellett — Dormánd felé haladva — jobbról két zászló, nyitott kapu, tisztaság, ízléses kerítéssel körülvett terület, szin­te katonásan lerakott gerenda-, deszka- és szénhalmok, mű­anyaggal bontott tégla- és cse- répkötegek, valamint az egyen­ruhába öltözött személyzet — ez az a telep! Amikor korábbi „aggodalma­imat” elmondom a főnöknek, s amint körbejárjuk a külsőségé­ben, anyagbőségében is gazdag területet, roppant egyszerű ma­gyarázatot kapok a változások­ról: — Öt éve természetes már, hogy tisztaság és rend van. Áru­inkat be kell mutatni a leendő ve- vőinknek, és a lehető legudvaria­sabb módon kiszolgálni a vásár­lókat. Bevallom, nem könnyű .dolog ezt megcsinálni. Velem együtt tízen dolgozunk itt, s na­ponta 200-250 vevő igényeinek, elvárásainak kell megfelelnünk. Ráadásul az áfészeknek, a magá­nosoknak is vannak telepeik. A különbséget valami módon je­lezni kell közöttünk. Új jelvényt, a fecskét választottuk médium­ként tavaly januárjától, meg egy mondatot: „Ahol a fecske száll — ránk talál!” Később kiderül, hogy az emlí­tett rendteremtést, „profilvál­tást”, korszerűsítést éppen ők in­dították el a vállalatnál. A mis­kolci igazgató, Dudás Emil part­nernek bizonyult, s ma már a vál­lalat hatáskörébe tartozó telepe­ken mindenütt hasonló kép fo­gadja a vevőket. — Nos, ezek azért csak külső­ségek. Mit takar a forma? Ho­gyan tudják kielégíteni az igénye­ket, amikor Magyarországon például szénmizéria van, ugyan­akkor az építőanyag-piacon pan - gás mutatkozik. Egy kis túlzással azt lehet mondani: örülni kell an - nak, ha az emberfia vesz annyi deszkát, hogy abból a kutyájá­nak egy ólat össze tudjon „ ütni"... — Valóban ilyen a helyzet... — mondja a telepvezető, aki nyolc éve áll itt a posztján. — Ta­valy ötmillió 300 ezer forint volt a nyereségünk. Az idei év első négy hónapjának forgalma az infláció ellenére nem csökkent, hanem emelkedett. Tavaly ilyen­kor 26 millió forint volt, most 39 millió ez az érték. Közrejátszott a tüzelőnél a jelentős felvásárlási láz. Novembertől nagy a feszült­ség, s nem csökken a sorban állás napjainkban sem. A tüzelő nagy készletben áll nálunk, de impor­táru és drága, 400-600 forint mázsája. A lakosság viszont az olcsóbb, a hazai szenet keresi. Ebből hiány van. Nem tudom megmondani, mi lesz akkor, ha azt is megemeli az állam... Egy­szóval, ez a feszültség nálunk csapódik le. A vevő itt tölti ki a mérgét, pedig legkevésbé mi va­gyunk a hibásak a hiányért, az ár­emelésekért. A lakosság többlet- kiadása nem aTüzépé, hanem az államé. Nekünk nincs jogunk a tüzelő árának módosítására. El­nézést kérünk a vásárlóktól, ha olykor idegesebben reagálnak dolgozóink is az eseményekre. November óta vannak ilyen „tűz” alatt. Mi például még sza­bad szombatot sem tartunk... — Aligha nagy a tolongás itt is az építőanyagokért. — Tavaly novemberben-de- cemberben a várható áremelke­dések miatt jelentős felvásárlás történt. Emiatt, meg az infláció miatt ezekben a hónapokban csökkenő forgalmunk van ezen a területen. Bízunk azonban ab­ban, hogy az infláció csökken, és a hitelfeltételeken is könnyíte- nek. Főleg a fiatalok „fészekra­kására” számítunk, mert elvégre nekik is lakniuk kell valahol. — Úgy vélem, ennél többet is szükséges tenni... — Persze. Kereskedelmi munkánk színvonalának emelé­sével, a szolgáltatások bővítésé­vel igyekszünk gondjainkon eny­híteni. Ehhez segítségül hívtuk a gazdaságos és hatékony reklám- tevékenységet is. Éppen a Hír­lappal vagyunk ilyen szerződés­ben. Érezhető a hatása. Leg­utóbb például árengedményes cementárusítási akciót hirdet­tünk, és Hajdúból is jöttek a vá­sárlók... Hogy tovább folytas­sam: tavaly július elsejétől min­den héten hat napon át állunk a vásárlók rendelkezésére. A dol­gozókat ez terheli, de a forgalom növelése, s az, hogy ne kelljen létszámot csökkenteni, megkí­vánta ezt a lépést. Dolgozóink között sok a fiatal, s a gyerekek szombati elhelyezése is gondot jelentett. A vállalat igazgatója segúséget nyújtott, küldött egy tévét meg egy videót, s itt az iro­dámban ilyenkor egy „kis óvo­da” működik. — Követésre méltó kezdemé­nyezés. — Igazodni kell a mindennapi élethez. Kereskedelmi munkán­kat is át kell értékelni. A jelenlegi létszámkereten belül ügynöki hálózatot létesítünk. Dolgozóink személyesen keresik fel az épít­kezőket, építkezési vállalkozó­kat áruink kínálatával. Azt kí­vánjuk megvalósítani, hogy a te­lepen megvett, kiválasztott árut a gyártótól az építkezés színhelyé­re ingyen leszállítjuk. Mintater­münk mindenki rendelkezésére áll, pillanatnyilag 20 százalékos engedménnyel árusítjuk a rom- hányi padlóburkolatot. — Ä Tüzép állami tulajdon, s itt a privatizáció. Hogyan érinti ez önöket? — Nem tudjuk, mi lesz,, elég bizonytalanságban vagyunk. Önállóságunk van az árubeszer­zésben, az árkialakításban és fu- varoztatásban, de mégsem látjuk tisztán a jövőnket. Igyekszünk a bizonytalanságon túltenni ma­gunkat, a munkánkra és a vásár­lóinkra koncentrálni. A vevők biztosítják ugyanis számunkra a jövőt. Fazekas István Békaszerenád, avagy a falusi turizmus buktatói Síkfőkúton a nyáron már csónakázhatunk A látvány önmagáért beszél. Egerből jövet, a síkfőkúti elága­zótól a falu végéig új utcasorok, városba illő villák, házak. A leg­utóbbi években két magánpan­zió, számos üzlet, presszó épült, sokan vállalkoznak,.próbálkoz­nak az életindulással. Ez, kérem, már nem a régi Noszvaj, a több évtizedes útikalauzokban kan­osaiul lefestett, magára hagyott bükki palóc falucska, ahol szil­ván és gombán kívül legfeljebb fakanalat és nyírágseprőt árul­tak. Tévedés ne essék: korántsem fenékig tejföl itt minden, mert az Egertől mindössze kilenc kilo­méterre fekvő kedvenc kirándu­lóhelyen még mindig csak re­mény a crossbar-telefon, hiányos az „infrastruktúra”, a családi fi­zetővendéglátó szolgálat meg­szervezését is most latolgatják, a sokat emlegetett Síkfőkút is ép- penhogy ébredezik. Az iparkodó lakosság, a falu vezetői nem tét­lenkednek, de mindaz, ami van, még csupán a kezdet. A „Bükk” magánpanziónál jóval nagyobb a „Pepsi,” és ha most májusban még ritka madár is a vendég, de a nyári kilátások biztatóak. A „Bükk” két éve épült, illetve épülőben van, mert a padlástéren az öt kétágyas, zu­hanyozós szobán kívül még hét vendéglátó helyiség alakítható ki. Csufor Andrásné, a tulajdo­nos a nyarat illetően szintén biza­kodó. — Nyaranta inkább a külföl­diek jönnek. Németek, franciák, olaszok, de még izraeliek is. A legnagyobb örömünkre már van­nak visszajárok, akik egyszer jól érezték itt magukat, tetszett a vi­dék, a tiszta erdei levegő, és nem felejtettek el minket. Manapság gyakran hallani a panaszt: magasak a költségek, az adók, bajos megélni a vendéglá­tásból. Csúfoménak más a véle­ménye: — Személyzet nincs, magam vagyok. Tavaly még a Patyolat­ban mosattam, most idehaza zümmög a mosógép, mert így ol­csóbb, mindemellett» vendéget is ide kell szoktatni. Fáradtan is mosolyogni kell, mert ugyebár, a kedves vendégnek mindig igaza van. így sok-sok munkával, de ki lehet jönni... — Síkfőkúton még nincs ven­dég, vagy alig indult be a szezon. — Nálunk 700 forint egy két­ágyas szoba, éppen fele, mint ott a csillagos szállóban... Május van, szombat délelőtt, a síkfőkúti szálló előtt két-három autó, mozgás éppenhogy, és — talán vendégcsalogatónak — a tisztuló vizű tóból messzire hangzó békaszerenád hallatszik. — Romantikus. — Tavaly a békák miatt ha­gyott itt bennünket egy német vendég — morcosodik el a tulaj felesége, aki egy csöppet sem látja megnyugtatónak a síkfőkúti helyzetet, és saját kezével kap­csolja ki a riportermagnót. — Van valami titok? — Az nincs, de kérdezze a fér­jemet. Csakhogy ő éppen nincs idehaza... Két idősebb hölgy nyomába szegődöm. Orosházáról jöttek, érdeklődnek, miért nincs nyitva az ajándékbolt? A vegyesbolt új, fiatal vezetőnője, Bakóné Veress Ágnes, aki most nyerte el az ön­kormányzattól versenytárgyalá­son az üzletet, és a csónakáztatás jogát, megmutatja a két tóparti bérleményét. Az egyikben a fér­jével már rendet csináltak, de még nem nyitottak ki. A polco­kon tojás, kávé, csokoládé, szov­jet pezsgő. Pultnak támaszkodva szür- csöljük a frissen főtt kávét, mi­közben a „tóőr” tudatja velünk, hogy a polgármester úr szemé­lyesen intézte, hogy hat mázsa halat hozzanak a síkfői tóba. — Amur? Az őr a fejét rázza, és sajnál­kozva bizonygatja: pedig a sok növényzet miatt az kellett volna! Valami mindenesetre megmoz­dult már Síkfőkúton is, Bakó úr tanulmányterv-készítésről be­szél, és dacos fiatal hévvel, biza­kodva várja a jövőt. A nyarat! Az erdő elbújtatja a síkfőkúti kolóniát, a villákat, a táborhelye­ket, az itt élő embereket. Egy úr véleményét azért sikerül haza­hozni: debreceni állandó lakos,- de a szíve ide húzza. — Mi a vonzereje ennek a táj­nak? — A tiszta levegője. Ez az, ami megfizethétet'len... (Sz. I.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom