Heves Megyei Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-03 / 102. szám
4 TUDOMÁNY - PROGRAMAJÁNLAT HÍRLAP, 1991. május 3., péntek Az ember életritmusa a Nap látszólagos mozgásához igazodott és igazodik. Az emberiség történetében évezredek során a közös munka, az öntözőművek, a zsilipek rendben tartása, kezelése, a vetés, az aratás, a kereskedelem kifejlődése, a pénzforgalom egyre pontosabb időmeghatározást tett szükségessé. Kialakult a naptár, amit a Föld mozgásainak megfigyeléséből vezettek le. A naptárkészítés évezredes, bonyolult tudomány, szinte könyvtárnyi irodalom szól részleteiről. Az időmérést szolgáló órák is hosszú évszázadok tapasztalatainak felhasználásával alakultak ki, és máig nélkülözhetetlenek az emberiség napi életében. Szökőévben, február 29-ről is... Gyorsabb munkavégzéssel nagyobb haszonra lehet szert tenni Az idő mérésével született... Az-óra, a perc és a másodperc mérésének krónikája van, éppen úgy, mint az emberiség története más fejezeteinek. Az órával, illetve annak rendkívül érdekes technikai históriájával foglalkozunk ezúttal, de lássuk, hogyan is kezdődött. Tulajdonképpen évezredeken át a Nap szabályozta az emberek életét. A korai középkorban az idő múlását kizárólag a kolostori harangok szavaival mérték. A szerzetesek igencsak rugalmasan értelmezték, hogy meddig is tart egy-egy óra. A nappalt és az éjszakát az évszaktól függetlenül mindig 12-12 órára osztották, vagyis a nyári nappalok hosszabbak voltak, mint a téliek. A franciaországi Strasbourg katedrálisában csodálatosan érdekes, hatalmas óramű látható, amelyet megbámulnak a világ minden részéről odasereglő turisták. Története kész regény. 1352-ben a város püspöke megbízta Dasypodius órásmestert, készítsen olyan szerkezetet, amilyen sehol a világon nincsen. A mester Wolkenstein matematikussal közösen megtervezte azt, és alkatrészeit a helybeli kovácsok, lakatosok készítették el. A szerkezetet a katedrális belsejében helyezték el. Volt rajta örök- naptár, megmutatta a bolygók állását, az állatöv figuráit, a háromkirályok és apostolok alakjait. Ütötte az órákat, egy kakas kukorékolt, szárnyait csapkodta, és fejét mozgatta. Ez az óramű nem a mai helyén, hanem vele szemben, a dóm kereszthajójában volt, és nyomai ma is láthatók. A régi szerkezetből csupán a kakas maradt meg, a katedrális közelében levő Rohan múzeumban bárki megnézheti. A régi szerkezet lassan elkopott, a rozsda megette, és néhány évtizedig néma maradt. 1547- ben új órát rendeltek, amelyet Isaak Habrecht órásmester 1574-re el is készített. Utóbbi nevezetes alakja korának és a technikatörténetnek. Nála tanult például Jóst Bürgi híres mechanikus, automatakészítő, az első logaritmustábla kiszámítója. Habrecht műve a 19. századig járt, de akkorra úgy elkopott, hogy újat kellett építeni. Az új, ma is működő óraművet Babtist Sch wí/gwéstrasbour- gi mester tervezte és készítette. Ez is sokat tud, úgy, mint korábbi társai. December 31-én éjfélkor például zökkenés hallatszik belsejéből, ekkor vált az új esztendőre. Megmutatja a Hold járásához igazodó ünnepek napját, a szökőévekben pedig február 29-ről sem feledkezik meg! Legérdekesebb a sokféle auto- matikában az éggömb szerkezete. Ezen 5 ezer csillag helyét tüntette fel a készítő. A gömb 23 óra 56 perc — egy csillagnap — alatt fordul körbe, tengelye Strasbourg földrajzi szélességének megfelelően, 48 fokkal hajlik a vízszinteshez. A szerkezet első megindítása óta eltelt több mint 130 esztendő alatt a gömb helyzete alig változott, pedig látható, hogy a mozgás létezik. Áttételek útján ugyanis tíz éggömb hajtóműve egy kereket forgat, és ennek lassú forgása mutatja, hogy az egész szerkezet valóban él, működik. A technikatörténet lapjairól tudjuk, hogy a legrégibb időmérő eszköz a napóra volt. Amikor nem sütött, a szerzetesek vízórát használtak. Az időt a cserépkorsó fenekére vágott lyukon át kifolyó víz mérte. Pontos szerkezetekre először a csillagászoknak lett szükségük, hogy megalkossák a Nap és a bolygók mozgásának modelljét, a pontos időmérés alapját. Ehhez lassan, de egyenletesen forgó kerékre volt szükség, amely 24 óra alatt tesz meg egy kört. A vízórákat nem lehetett pontosan beállítani, ráadásul télen beléjük fagyott a víz. A krónikák szerint fordulópontot jelentett az első mechanikus óra elkészítése, amelyet Kínában jegyeztek fel az i. sz. 8. században. Sőt, még híresebb csillagászati órát szerkesztett Szu Szung 1092-ben. Bár vízi erővel működtek, ezek az órák nem vízórák voltak, hiszen már beléjük építették az úgynevezett gátszerkezetet, amely fékezte a hajtóerőt, és szabályozta az óra lassú, egyenletes járását. A mesterség Kínában mégsem teijedt el széles körben, miután a csillagászati eszközök készítését hétpecsétes titokként őrizték. Az első európai mechanikus órák energiájukat egy súlyból nyerték, amelynek húzóerejét az úgynevezett gátszerkezet fékezte. Ez a XIII. században jelent meg, és egy évszázaddal később már sok kolostornak, templomnak és városi harangtoronynak volt minden órában ütőmechanikus szerkezete. A XV. században elterjedt rugós órákból a gazdagoknak már kisméretű hordozható darabokat is gyártottak. Az emberek tevékenységét lassan az óránként megszólaló nyilvános szerkezet hangolta össze. Az idő mérésével született meg az időmegtakarítás gondolata, az a felismerés, hogy gyorsabb munkavégzéssel nagyobb haszonra lehet szert tenni. Ekkor vált szokássá, hogy a különböző dolgok végzését határidőhöz kötötték. így jött létre a modern, szabad versenyes világ. Az időmérés technikájáról legfontosabb tudnunk, hogy milyen hosszú a másodperc, hiszen óráink évszázadok óta másodpercenként „lépnek tovább”. A Nemzetközi Súly- és Mértékügyi Hivatal 1967-ben véglegesen rögzítette a másodperc hosszát. Kimondták, hogy ez az alapállapotú cézium-133 atom két úgynevezett hiperfinom energiaszintje közötti átmenetnek megfelelő sugárzás 9.192.631.770 periódusának időtartama. Ez az érték emberi számítás szerint az elkövetkező évmilliárdok alatt változatlan marad. A továbbiakban néhány, tech- nikatörténetileg különleges és az évszázadok során fennmaradt órát mutatunk be olvasóinknak. A londoni Westminster tornyában A nyugati világ legismertebb órája, amelyre sok ezer járókelő néz fel naponta, a londoni Westminster palota tornyában levő Big-Ben. Az épületet 1834-ben tűzvész pusztította, és így utána újratervezték. Az óra megkom- ponálására B. L. Vulliamyt bízták meg, aki kijelentette, hogy az óriási számlap, a mázsányi mutatók, a több tonnás súlyok miatt a kivitelezésre nem vállalkozik. Hosszas vita után, 1852-ben egy műkedvelő órást, E. B. Denisont bízták meg a tervek elkészítésével. Kitűnő munkát végzett, és lorddá ütötték. így vonult be az angol történelembe. Denison úgynevezett gravitációs gátlóművet dolgozott ki, amelynek egyes alkatrészei a nehézségi erő hatására mozdulnak el. Az ingát négy méter hosszúra tervezte. Arra is gondolt, hogy hónyomás, szél, rászálló madarak súlya alatt a mutatók ne mozdulhassanak el. A jelzőharangok öntését személyesen ellenőrizte, az egész órákat jelző harangot 16 tonna súlyúra öntötték, és 16 ló vontatta a Westminster elé, ahol közszemlére tették ki. Eközben a szakértők kalapácsütésekkel próbálták ellenőrizni a hangját. Ütögetés közben a harang megrepedt. Ezért újat öntöttek, amely 13 és fél tonna lett. Hajszálrepedést ugyan felfedeztek rajta, de az öntöde jótállt, és ezért felszerelték. A mutatókat először öntöttvasból készítették, de túlságosan nehéznek bizonyult, ezért ágyúfémből: bronzból újragyártották. Denison alapos ember volt, így az óraszerkezet modelljét is elkészítette, amely később egy kend toronyba került. A Big Ben szerkezete 6 méter hosszú, két méter széles. Öntöttvas kerekeit csupán ott csiszolták, ahol súrló- dó felületek vannak, pontosan jár és ütéseit manapság is rádió- hallgatók milliói figyelik. (mentusz) Minden kerek órában hangütésre kinyílik A csehszlovák főváros, Prága történelmi belvárosában sokan megcsodálják a városháza tornyának világhírű látványosságát, a középkori csillagászati óraművet. A kutatások szerint az Orlojt, ahogy nevezik, első alakjában a koppenhágai Miklós mester készítette 1410-ben. Nyolcvan év múlva Hamis órásmester átalakította, és végül 1552-72 között Jan Táborsky szerkesztett hozzá új gépezetet. Az órát később többször is javították, de eredeti formáján többé nem változtattak. Lényegében három önálló részből áll: a bábjátékból, az úgynevezett szférakörből és a naptárból. Kerete gótikus kődíszítmény. Az említett részek egymás alatt vannak. Legfelül látható a bábjáték. Minden kerek órában hangütésre kinyílik két kis ablak, és elősétálnak a bábok. A menetet a csontváz, az élet múlandóságának jelképe indítja el. Csengetésre az apostolok sora jön elő, majd az ablakfülkék fölött álló kakas kukorékolni kezd. Erre megcsendül a harang, és elüti az egész órát. Az óra immár több mint fél évezrede működik. Az alakok szobra időnként elpusztult, és újakat faragtak helyükbe. A bábjáték alatt két, nagyméretű óralap látható. A felső rész az úgynevezett szfératábla, amely a Nap és a Hold mozgását és az idő múlását mutatja. Körülötte az állatöv jegyei láthatók. Az alsó óralap az Orloj legfiatalabb része. Ez a kalendárium, amely a hónapokat és a napokat tartja számon. Az óralap díszítését Josef Mánes festőművész készítette 1866-ban. A tizenkét belső kép az állatkor csillagképeit ábrázolja, mindegyik egy-egy hónapot jelez. A tizenkét külsőn pedig a népéletből vett jelenetek láthatók, amelyek az egyes hónapokra jellemzők. A mozikban láthatják Isten hátrafelé megy Jancsó legújabb filmjében az utópia, az abszurd, a groteszk uralkodik. Fantáziáját a szovjet csapatok kivonulásának kezdete indította el. Mi lenne, ha Gorba- csovot megölnék, s a szovjet tábornokok vennék át a hatalmat? Mi lenne, ha visszajönnének „ideiglenesen” a Magyarországot éppen elhagyó szovjet katonák? A visszarendezés lehetőségének szituációja hatja át ezt a nagyon is elgondolkodtató „szellemi játékot”. A filmet a Prizma mozi mutatja be. Farkasokkal táncoló Egy hónapja hét Oscarban részesült ez a film, amely szuper- gyorsasággal máris eljutott a magyar mozikba. Kevin Cosnerszemélyes vállalkozása a filmeposz, tisztelet annak a sok százezer indiánnak, akik a kultúra nevében hódítók áldozatai lettek. Lenyűgözően tiszta, westem-szerű történet egy igaz emberrel, Dunbar hadnaggyal, aki megérti a sziú indiánokat... A csaknem háromórás történet izgalmas szellemi élményt nyújt nézőjének. A Farkasokkal táncolót az egri Uránia mozi mutatja be. Halálra jelölve Steven Seagal a keleti harcok mestereként hódította meg Amerikát. Utána azonban filmeket kezdtek egyéniségére építve készíteni. Az Ölve vagy halva volt az első, amely rögtön jó mozi lett. Ezután forgatták vele a Halálra jelölve címűt. Kezdetben — a most is nyomozó — felhagy eddigi tevékenységével. Próbál elmenekülni a magánéletbe, de a véletlen perce közbeszól. Újra nyomozni kezd alkalmi társával, s a maffiafőnök nyomába erednek. A helyzetet bonyolítja, hogy a maffiafőnöknek halálhírét költik. Megjelenik azonban a piacon ikertestvére, aki teljesen hasonmása „bátyjának”... A színvonalas akciófilmet az Uránia és a Prizma nézői tekinthetik még. Kiállítások, tárlatok A Megyei Művelődési Központ kisgalériájában Szécsi András erdélyi festőművész tárlata látható. + Gyöngyösön a Vachott Sándor Városi Könyvtár adott otthont a rozsnyói múzeum anyagának, a világszerte híres vert csipkéknek. A mátraalji városba látogatóknak ajánljuk még, hogy keressék fel a Richter Gyógyszertárat, ahol Selmeczi 1stván grafikáiban gyönyörködhetnek. A Berze Nagy János Gimnáziumban pedig Szabolcska Éva és tanítványai mutatkoznak be alkotásaikkal. + Az Egri Ifjúsági Ház „I” galériájában az egri diáknapok pályázatára beküldött alkotások tekinthetők meg. + Az egri Lenkey-kollégium diákgalériájában Erdei Anikó grafikus- és Zagyva László szobrászművész alkotásai láthatók. Szórakoztató programok A Megyei Művelődési Központban vasárnap délután 4 órakor kerül sor a városi diáknapok gálaműsorára, amelyen fellépnek a kulturális bemutatón helyezést elértek vers, próza, színpadi mű, szólóének, szólóhangszer, könnyűzene, modem tánc kategóriákban. + Egerben, az Ifjúsági Ház rendezésében szombaton „Kijátszik ilyet...” címmel hagyományőrző gyermekfoglalkozások lesznek a Játékmúzeumban. A májusi téma: papújátékok készítése. + Az egri Gárdonyi Géza Színház Harlekin Bábszínháza vasárnap délelőtt mutatja be Bánd Anna: A csodatévő mogyorófaág című mesejátékát. + Egerben, a Magyar Honvédség Helyőrségi Klubjában ma délután 3 órától a finnországi malmöi zeneiskola növendékei adnak koncertet.. K oszticsák Szilárd fotóművész állítja a címben szereplő idezetet mindarról, amit ő lencsevégre vett. Egyrészt azért, hogy bemutassa azt a kör-» képet, amit ő környezetéről, erről a kőből-betonból és fonnya- tag fákból összehozott világról keretbe rakott. A kövek és a cse- nevész földfelületek aránytalanul viszonyulnak egymáshoz. A kibetonozott, kövekkel kirakott utcák, terek, „kiegészülve” a geometriai alakzatokba tömörített lakóházakkal, a gyakran betonketreceknek titulált tömbökkel, kirajzolják nekünk azt a lehetőséget, azt a világot, amelyben élnünk adatik, itt, ebben a sokfajta izmust, felfogást, kiüresedést megélt században. Valamikor, a század első évtizedei táján, a Bauhaus kialakulása idején ugyan gondolta-e valaki, hogy az absztrakciók, a geometriai formák, a beton és mindaz, amit a betonból ki lehet hozni, majd ekkora szürkeséget, illúziótlanságot, a fogalmazások ekkora fantáziátlanságát zúdítják majd ránk? Ez az állapot itt, Egerben is annál szem- beszökőbb, mert ez a bükkaljai város akkor épült újjá a török kivonulása után romjaiból, amikor a barokk a maga teljes érettségében telehintette ezt a közép- európai térséget is csillogó ornamentikával, a valós és képzelt lelki gazdagság megannyi külsődleges jelével. És itt vannak a barokkon túli remeklések, a bazilika, az érseki rezidencia, vagy a már relatíve stílustalannak is minősíthető kisebb-nagyobb épületek, a szecesszión innen és túl, fel, egészen a hatvanas-hetvenes évek tömegépítkezéséig, a csak a mennyiségi termelésre figyelő „Szerintem ilyen a világ...” szemléletéig, amikor már csak a lakások négyzetmétere számított. El egeszen addig, hogy a lépcsők építésében is a gazdaságosság vezette a képzeletszegény szakemberek tervezői munkáját. Akik olykor még arról is meg tudtak feledkezni, hogy a nagyobb épülettömbhöz lepcsőhá- zat is tervezzenek. (Ez nem vicc, ez históriai tény, tessék utánakérdezni az egyik nagy dunántúli városunkban.) Mindezt unokáink is fogják látni, bár állítólag ezeket a kockaházakat pár évtizednyi szolgálatra termelték. Állítólag. A művész lelkiismeretére hallgat, amikor a múlt századból itt maradt kandeláber látványát belefotózza a sivár környezetbe, hogy valami mégis maradna, ami érzelmeket, hangulatokat ébresztene azokban, akik idetévednek, ebbe „az esztétikai sira- lomvölgvbe”. A kiállítás őszintesége és becsületes kritikai szempontjai hatottak ránk. Meg azok a szellemtelen, nyegle bejegyzések is, amiket nyilván tizenévesek véstek be az emlékkönyvbe. Azt eddig is tudhattuk, hogy esztétikai nevelésünk — a legtapintatosabb megítélés szerint is — holtponton nyugszik, de az alkalmasint az átlagpolgárt is felháborítja, ahogyan ezek a gyatra kezű-lelkű gyerekek bemocskolják a papírt azzal, ami az ő tartalmuk, illetve tartalmatlanságuk bizonyítéka. Csak óvatosan tesszük fel a kérdést: a látvány mennyire érdekelte őket? Felfogták-e, feldolgozták-e magukban azt, amiről nyilatkozni akartak? Vagy csak a svihák vagányság adta kezükbe a tollat, hogy neveletlen, illetlen „szövegeikkel” belegázoljanak abba a szférába, anol ilyesminek nem szabadna megtörténnie? Nem akarjuk vigasztalni a fotóst, máshol is olvastunk már illetlenségeket, esztétikai sületlenségeket, sajnos olyanoktól is, akik azért kapják fizetésüket, szerzik meg — papírjuk lévén — jövedelmüket a művészet neveben, okából, akik akkor használnak igazán az általuk támogatott műfajnak, ha egy szót sem szólnának, írnának. De ez az érem másik oldala már! A A A A k k As A Itt a tavasz, P rogrambörze
