Heves Megyei Hírlap, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-30 / 100. szám
6 SPORT HÍRLAP, 1991. április 30., kedd Röplabda Bravúr kellCene)! A döntőért vívott csatát kétszer vesztette el ez idáig az Eger SE női röplabdacsapata. Vasárnap elmaradt az örömünnep, de hisz ki gondolt volna arra, hogy a fővárosi 3-0-ás győzelem után hazai közönség előtt megtorpan az ESE. Megtorpant, és nem bukott el. Hiszen ma délután még kapnak egy utolsó esélyt a lányok, hogy megpróbálják... No, nem a lehetetlent, mert alig négy napja egyszer már bebizonyították, hogy képesek nyerni a Vasas otthonában. Persze ehhez most óriási bravúrra lenne szükség, de méginkább arra, hogy a csapat megrázza magát, és ha kell összeszorított foggal küzdjön. Egyszerűen képtelenség, hogy még egyszer olyan rossz napot fogjon ki az ESE, mint vasárnap. Dr. Sikénének és Fésűs Zsókának ki kell kászálódnia a kátyúból, és a többieknek is teljes hőfokon kell izzaniuk a mai, végső ütközetben. Ha legutóbb nem is bírták elviselni az esélyesség nyomasztó súlyát, ma, ha nem is tét nélkül, de felszabadultabban játszhatnak. A szurkolókat szállító különbusz délután negyed háromkor indul a stadion elől. Továbbra is az NB l-ben Bravó, SeM-KSE! Az utolsó két fordulót rendezték meg a hét végén az asztalitenisz NB I-ben. A SeM-KSE a bentmaradás szempontjából lét- fontosságú mérkőzéseket játszott, s hogy ne kelljen búcsúzniuk az első osztálytól, a két meccs közül legalább egyet feltétlenül meg kellett nyerniük. Az első napon a KSI-hez látogattak. KSI - SeM-KSE 14-11 Balszerencsésen kezdődött a találkozó, hiszen Benyovszki kikapott a tőle gyengébb képességű ellenféltől, s később a kínai fiú is vereséget szenvedett. A befejezésre ugyan felzárkózott az egri csapat, de a hátrányt képtelen volt ledolgozni. Másnap Békéscsaba volt az úticél. SeM-KSE — Békéscsabai Konzerv 14-11 Az éllovas otthonában óriási meglepetés született. A volt válogatott Kreinhardttal)átszó csabaiak ellen remek teljesítménynyel kiharcolta a bentmaradást jelentő győzelmet a vendégegyüttes. Pedig itt is rosszul indult a mérkőzés, 5-2-re a házigazdák vezettek, majd 8-7-nél átvette a vezetést az egri gárda. A mécsesén döntőnek bizonyult, hogy Wei Csín Siu valamennyi mérkőzését megnyerte Rubi pedig élete egyik legjobb játékát nyújtotta. A meccs végén a csapat tagjai és vezetői határtalan örömmel ünnepelték a bentmaradást. Május 1-jén Repülős majális a Pipis-hegyen Utánpótláslabdarúgás Az ifiknél a Gyöngyöshalász a favorit Huszonnégy fordulót követően így fest a megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokság: 1. Gy.halász 24 20 2 2 75-24 42 2. Eger SE 11.24 16 2 6 65-31 34 3. P.bánya 2414 5 5 62-32 33 4. Heves 2414 4 6 50-33 32 5. F.abony 2413 2 9 47-27 28 6. Nagyréde 24 11 6 7 58-41 27 7. Sírok 24131 10 71-44 27 8. Kompott 23 10 5 8 59-38 25 9. Selyp 2410 3 11 66-40 23 10. Recsk 2411 1 12 52-54 23 11. T.lelesz 2410 2 12 51-47 22 12. Makiár 2410 2 12 42-54 22 13. Domoszló 24 9 3 12 62-88 21 14. Novaj 24 7 6 11 39-66 20 15. Atkár 24 6 4 14 44-51 16 16. Poroszló 23 5 5 13 29-56 15 17. Tarnaörs 24 3 5 16 35-96 11 18. Átány 24 3 2 19 19-104 8 Megjegyzés: A Kompolt — Poroszló mérkőzést egy későbbi időpontban újra játsszák. Serdülő-bajnokság Keleticsoport: 1. B.falva 15 14 1 ■ 123-9 29 2. P. vására 15 11 3 1 81-19 25 3. Eger SE 11.15 10 2 3 66-21 22 4. Sírok 15 105 57-37 20 5. F.abony* 15 10 1 4 74-28 19 6. T.lelesz 15 7 2 6 45-26 16 7. Poroszló 15 7 1 7 25-44 15 8. Recsk 15 4 • 11 22-68 8 9. Makiár 15 3 1 11 22-66 7 10. Novaj 15 3 1 11 12-100 7 11. Kompolt 15 3 • 12 36-82 6 12. Átány 15 2 13 19-82 4 Megjegyzés: A Füzesabonytól 2 büntetőpont levonva. Nyugati-csoport: 1. uYSc!. 14 Í3 - í 117-8 28 2. Apc 14 11 1 2 98-12 23 3. Heves 13 9 3 1 73-11 21 4. Gy.halász 14 9 2 3 72-16 20 5. Nagyréde 14 9 1 4 100-28 19 6. GYSE 11.13 5 2 6 56-57 12 7. Tamaörs 13 5 1 7 32-59 11 8. Domoszló 134 - 9 40-76 8 9. Selyp 14 2 - 12 16-77 4 10. Atkér 14 2 - 1216-1014 11. P. bánya 141 - 13 9-184 ’ A nagyrédei Sámson Kft. amikor megvette a Pipis-hegyi repülőteret, már akkor elhatározták, hogy felidézve a repülés több évtizedes hagyományait, a majális hangulatát, repülősnapot rendeznek a Gyöngyöshöz közeli területen. A szervezők nem titkolt célja, hogy hagyományt teremtsenek a repülős majálissal, s abban bíznak, hogy a holnapi egész napos rendezvény újra életet varázsol a repülőtéren. A műsor reggel 9 órakor őrzővédő kutyabemutatóval, néptáncosok, könnyűzenei együttesek fellépésével indul. Tizenegy órától lesz érdemes az égre figyelni, hiszen ettől kezdve délután egyig Harmadízben rendezik meg május 1-jén a hevesi sportpályán a Marós-kupa elnevezésű labdarúgótornát. A sportesemény Szombati László emlékét őrzi, aki igen fiatalon, 30 évesen autóbaleset következtében távozott az élők sorából. Marós szakmunkásvizsgát tett, majd a hevesi Mezőgép művezetője lett. Munkatársai nagyra becsülték őt Vasárnap hazatért családjához a kábítószer-fogyasztás miatt letartóztatott argentin világbajnok-labdarúgó, Diego Maradona. A vádlott tekintélyes ösz- szegű, 20 ezer dolláros óvadék ellenében nyerte vissza ideiglenes szabadságát. A legújabb hírek szerint Maradona a szombati kihallgatás során elismerte., hogy időnként fogy-iszí drogokat. Várható bün- I telesének mértékéről még ügyegymást érik a különféle produkciók. Műrepülők, helikopterek, vitorlázó repülők, ejtőernyősök, hőlégballonosok és modellezők szerepelnek a programban. S ha valaki fentről kíváncsi a Mátrára, semmi akadálya annak, hogy madártávlatból is gyönyörködjön a tájban. Egész délután indítják a sétarepüléseket. A nap zárásaként koncert-show váija az érdeklődőket. Bemutatkozik a Lépcsőház rock and roll banda, majd öttől hétig a Hobo Blues Band, majd este kilencig a Moho Sapiens szórakoztatja a fiatalokat. Ha az időjárás esősre fordul május 4-én, szombaton rendezik meg a repülősnapot. sportszereidéért, sajátos humoráért, ezért rendezik meg a tiszteletére évről-évre ezt a tornát. A kupa eddigi védői: a Heves Berva, és a Hatvan Lendület. Rajtuk kívül részt vesz még az idei összecsapásokon a Füzesabony, a Metalloglobus és a hevesi Mezőgép gárdája. A mérkőzések 8 órakor kezdődnek. védje. Pablo Rabpy t™ mert jóslásokba bocsátkozni. Egy azonban bizonyos; egy újabb bálvány dőlt le. Maradona menedzsere, Franchi így vélekedett az egykori sztár újabb „botlásáról”. — Ez a mostani egy új Maradona. Diego, sajnos, elvesztette realitásérzékét, azt hiszem, meg van zavarodva, érzelmi sokk alá került. Kosárlabda Tanép-győzelem Tanép-Gépszolg — Kandó 98-92 (52-47) NB Il-es férfi kosárlabda-mérkőzés a rájátszásban az I-IV.helyért, Budapest, 100 néző. V: Gidófalvi, Nagy. Tanép: Káló 3, NÁDAI26, Feledi 9, Széphegyi 12, SIPEKI26. Cs: Molnár 15, Ringer 7, Kréti. Edző: Komenczi Lajos. Az egri együttes a rájátszás második mérkőzésén idegenben szerezte meg a győzelmet egy közepes színvonalú találkozón a keményen védekező főiskolások ellen. A Tanép holnap délután 5 órakor a városi körcsarnokban a CSŐSZERT fogadja, a mérkőzést az általános iskolások ingyen tekinthetik meg. Marós-kupa Hevesen Maradona hazatért Megyei labdarúgó-bajnokság Visszavette a vezetést a Sírok A megyei labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában a listavezető Tamalelesz Domoszlón pont- osztozkodásra kényszerült, ugyanakkor az őt üldöző Sírok simán legyőzte az atkáriakat. Ezzel a sirokiak újra beérték az éllovast, sőt jobb gólkülönbségük révén, már vezetik is a mezőnyt. Mögöttük ott áll ugrásra készen a Gyöngyöshalász, amely még nem adta fel, hogy beleszóljon a bajnoki cím sorsába. Az idegenben pályára lépők közül egyedül a Füzesabony hozta el a két pontot a sereghajtó Petőfibányától. A mérkőzésekről a következő tudósításokat kaptuk: Gyöngyöshalász — Kompolt 5-2 (2-2) Gyöngyöshalász, 350 néző. V.: Gyurkovics. Gyöngyöshalász: Horváth — Huszár, Veres, Gábor, Szabó B., Jerem (Varga), Komjáti, Szabó L., Asztalos, Antal, Mészáros (Nagy Z.). Edző: Szabó Gyula és dr. Ördög István. Kompolt: Ancsán — Klein Z., Parádi, Klein F., Báder F., Báder J., Kóródi, Grabezc, Ürmös (Antal V), Farkas, Fehér. Edző: Klein Ferenc. Nagyiramú játékot és gólokat hozott az első félidő, de egyik csapat sem tudott a másik fölébe kerekedni. A fordulás után a hazaiak átvették a játék irányítását és megérdemelten győztek a hajrára elfáradó Kompolt ellen. G.: Antal 2, Szabó L., Mészáros, Nagy Z. ill. Kóródi, Farkas (11- esből). Jók: Antal (a mezőny legjobbja), Komjáti, Gábor, Szabó L. ill. Parádi F., Kóródi, Ürmös. Ifik: Gyöngyöshalász — Kompolt 7-2. Tóth József Novaj — Selyp 3-2 (1-1) Novaj, 150 néző. V: Márton. Novaj: Dobó — Vályi A., Bata, Szűcs, Toókos, Hegyi, Bóta, Csizmadia, Bartók Zs., Mógor (Lininger), Szabó A. Edző: Bar- ta János. Selyp: Pálinkás — Makaria, Kurucz, Pásztor, Baranyi J., Pádár, Králik, Molcsány (Smid), Szabalics, Baranyi G., Szabó (Kerepesi). Edző: Varga József. Az első félidőben kiegyenlített játékot láthatott a közönség. A mérleg nyelve a szünet után billent a győzelmet jobban akaró novajiak felé, akik parádés gólokkal, megérdemelten nyerték a találkozót. Kiállítva: Kurucz (durvaságért). G.: Bata, Lininger, Hegyi ill. Pádár, Kerekesi. Jók: Hegyi (a mezőny legjobbja), Bata, Lininger, Szabó A. ill. Kurucz. Ifik: 1-1. Gál János Sírok — Atkár 3-0 (0-0) Sírok, 200 néző. V: Kalicz. Sírok: Horváth — Takács, Szántai, Erdélyi B., Sajbán, Bu- jáki, Szabó, Sípos, Hangonyi (dr. Jacsmanik), Útassy, Erdélyi F. Edző: Csáki Béla. Atkár: Nagy L. — Horváth, Bella, Oravecz, Nagy J., Kábási, Soltész, Brandi, Májer (Fülöp), László, Kiss (Hasznosi). Edző: Csordás László. A végig nagy fölényben lévő piros-kékek helyzeteik alapján akár nagyobb különbséggel is nyerhettek volna. A gólokon kívül két ízben, is a kapufát találták el, és több nagy helyzetet elpuskáztak. G.: Hangonyi, Erdélyi R, dr. Jacsmanik. Jók: Sajbán, Bujáki, Szabó, Erdélyi F. ill. Nagy L., Bella. Ifik: Atkár — Sírok 3-2 Varga Tibor Domoszló — Tamalelesz 0-0 Domoszló, 300 néző. V: Lovász. Domoszló: Schrüffer — Nagy, Juhász, Kalafut (Horváth), Szől- lősi, Farkas, Paulenka, Safranka (Szabó), Vágó, Kovics, Kiss. Edző: Skoda László. Tamalelesz: Ferencsák — Nagy G., Ivády, Suha, Danó, Síké, Orosz G., Utassy, Sztasák, Bukrán, Berki. Edző: Kovács A. Béla. Végig küzdelmes, jó iramú mérkőzésen mindkét csapat előtt adódtak gólszerzési lehetőségek, ám ezekkel nem tudtak élni. A döntetlen igazságos. Jók: Schrüffer, Juhász, Szőllősi ill. Nagy G., Ivády. Ifik: Tamalelesz — Domoszló 2-0. Fehér István Füzesabony — Petőfi bánva 3-1 (2-0) Petőfibánya, 200 néző. V: Várallyay. Füzesabony: Szilágyi — Polgár, Csóka, Pelyhe, Gál, Novák Z., Tamasi, Nagy P., Fehér, Bocsi, Baranyai. Edző: Pázmándi Gáspár. Petőfibánya: Rozmaring — Dévai (Szabó J.), Molnár, Lé- nárt, Illés, Ábrahám, Nagy G., Kovács, Kerekes (Visi), Srej, Jancsó. Edző: Osztafi András. Kitűnő játékvezetés mellett, a minden csapatrészében jobb Füzesabony, megérdemelten vitte el a két pontot, a fáradt csapat benyomását keltő sereghajtótól. G.: Nagy P 2, Fehér ill. Nagy G. Jók: Csóka, Nagy P., Fehér, Bocsi, ill. Lénárt, Illés, Srej. Ifik: Füzesabony — Petőfibánya 1-0. Verebélyi István Recsk - Makiár 4-2 (2-0) Recsk, 100 néző. V: Bartos. Recsk: Hegyi — Szatmári, Kolozsvári, Taijányi, Szabó A., Szabó L., Maruzs, Bencsik, Béres, Csomós (Janosik), Kozma (Lucza). Edző: Megyesi Ferenc. Makiár: Veres — Szamolvöl- gyi, Sumi, Tóth Z., Antal, Kása, Szigetvári, Kővári, Tyukodi, Nyeste, Parádi (Misz). Edző: Misz György. A hazaiak a 2-0-ás vezetés birtokában kiengedtek, ennek következtében egyenlített a Makiár. A folytatásban viszont akár több góllal is nyerhetett volna a recski gárda. G.: Maruzs, Bencsik, Béres, Csomós ill. Kása, Szigetvári. Jók: Taijányi, Bencsik ill. Sumi, Kása. Ifik: Makiár — Recsk 4-1. Megyesi Ferenc Átány — Poroszló 1-1 (1-1) Átány, 200 néző. V: Tóth B. Átány: Szarka — Kovács, Maksó, Apostol, Gömöri (Varga I.), Varga J., Csontos, Pásztor, Nagy Gy., Apró, Pusoma L. Edző: Baráth György. Poroszló: Szepesi — Eszenyi, Nyikes (Kiss Z.), Görbe, Lengyel, Csirmaz (Nagy L.), Birinyi, Habóczki, Nagy I., Nagy S. A csapatnak edzője nincs. Kitűnő játékvezetés mellett, alacsony színvonalú mérkőzésen igazságos döntetlen született. G.: Pásztor ill. Nagy I. Jók: Maksó, Apostok, Pásztor ill. Szepesi, Habóczki, Nagy I. Ifik: Átány — Poroszló 4-3. Sárándi Zoltán Tarnaörs — Heves 2-1 (1-1) Tamaörs, 200 néző. V: Mezei. Tarnaörs: Sütő — Peredi, Király (Mága J.), Csömör, Esvégh, Lőcsei, Agócs, Mága L., Bodo- nyi, Kerek, Varga (Tari). Edző: Meleghegyi Béla. Heves: Farkas — Szatmári, Réti, Sági, Tóth T., Molnár, Dudás, Szabó Cs., Tóth J., Szabó Z., Vona (Balogh). Edző: Varga István. Színvonalas mérkőzést láthatott a nézősereg. Az örsiek számos gólhelyzetet teremtettek a vendégek kapuja előtt, akik a nagyobb arányú vereség elkerülését csak remekül védő kapusuknak Farkasnak köszönhetik. G.: Agócs, Esvégh ill. Tóth J. Jók: Esvégh, Lőcsei, Mága L., Varga ill. Farkas, Tóth T., Dudás. Ifik: Heves — Tamaörs 5-0. Kovács István A bajnokság állása: 1. Sírok 2416 4 4 67-23 36 2. T.-lelesz 2315 6 2 49-27 36 3. Gy.-haiász 24 14 6 4 53-20 34 4. Recsk 2412 6 6 43-25 30 5. F.-abony 23 12 4 7 37-28 28 6. Novaj 2411 4 9 36-34 26 7. Selyp 2310 5 8 43-25 25 8. Heves 23 9 4 10 24-27 22 9. ESE II .23 8 5 10 28-33 21 10. Domoszló 24 6 8 10 35-41 20 11. Kompolt 23 10 13 29-35 20 12. Poroszló 23 9 2 12 33-42 20 13. Tamaörs 24 9 2 13 30-43 20 14. Makiár 24 7 5 12 23-41 19 15. Átány 24 7 3 14 39-58 17 16. Atkár 23 4 6 13 16-48 14 17. P.-bánya 24 4 4 16 16-51 12 A N agyrédi vissz alépett Tudósítóink figyelmébe! Kéijük tudósítóinkat, hogy az NB III-as mérkőzésekről még aznap, tehát szerdán adják le tudósításaikat a 13-644-es telefonon. A megyei bajnokság találkozóiról szóló beszámolókat május 2-án, csütörtökön délelőtt váijuk. Ünnepi sportműsor Szerda Kosárlabda: Tanép-Gépszolg. — CSŐSZER NB Il-es férfi mérkőzés rájátszásban az I-IV. helyért, Eger, Körcsarnok, 17. Tenisz: Gyöngyösi SE — BE- AC, OB I-es férfi csapatmérkőzés, Batthyány téri sporttelep, 9. Tömegsport: Városi minimaratoni Eger, rajt-cél a sportcsarnok előtt, 10. Labdarúgás: NB III. Mátra- CSGpOu í io.ju): iNagyredei tsz. HSE — St. Öblösüveg, Gyöngyös — Szolnoki Cukorgyár. Megyei bajnokság (16.30): Selyp — Sírok, Márta, Füzesabony — Átány, Nagy S., Heves — Novaj, Birin- csik, Tamalelesz — Recsk, Márton, Poroszló — Tamaörs, Molnár L., Kompolt — Petőfibánya, Jenei, Eger SE I. — Gyöngyöshalász, Mester, Atkár — Domoszló, Pest m. jv. Lendület — Debrecen országos női mérkőzés Eger, Északisportpálya, Várallyay, 11. HANNOVER A vár bejáratánál Hatvan — Szarvas A beküldő neve: Címe: A lapból kivágott szelvényeket pénteken délig kéijük a Hírlap címére (Eger, Bar- kóczy u. 7.) eljuttatni. A végeredményre helyesen tippelők között az egri Gilde söröző 3 darab 300 forintos nyereményszelvényét sorsoljuk ki, amelyet ételre-italra válthatnak be a helyszínen. Elmúlt heti nyertesünk: Mikó Károly Bélapátfalva, Józsaf A. 15. Gratulálunk, ne feledje magával vinni a személyi igazolványát!