Heves Megyei Hírlap, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-06 / 80. szám
SPORT 15 HÍRLAP, 1991. április 6., szombat Besenyőtelek—Tenk párharc — tavasszal is Ki kit üt ki? Félreértés ne essék, szó sincs itt valamiféle ádáz és kíméletlen ökölcsatáról. Bár — a dolog természetéből adódóan — ez esetben is egyetlen győztes lehetséges, még ha a végén többen is emelik diadalittasan, a sikertől mintegy megrészegedve az ég felé a karjukat. No de elég a füstfelhős rébuszokból, lássuk, hogy is áll valójában a helyzet. A heves — füzesabonyi körzeti labdarúgó-bajnokságban az ősszel magánszámot mutatott be a Besenyőtelek és a Tenk gárdája, a többiek jószerével csak a „párbajsegédek” szerepét töltötték be. Kettejük versenyfutásában — igaz, csupán orrhossznyival — a tavaszi idény előtt a besenyőtelkiek vezetnek. Fölényük nem annyira elsöprő, hogy már páholyban érezhetnék magukat és rágyújthatnának egy szivarra, hiszen — alig két pontnyira tőlük — ott liheg a nyomukban a nagy vetélytárs. Holnap már megszólal az újabb küzdelmekre hívó gong, és minden jel arra utal, hogy tavasszal is ennek a két együttesnek a „belügye” lesz a bajnoki cím eldöntésének dolga. A Boconádnak és a Tamamérá- nak ugyancsak meg kellene tál- tosodnia, hogy borsot törjenek az orruk alá. A pontvadászat csattanója minden bizonnyal a június 9-i Tenk — Besenyőtelek rangadó lesz, hacsak addig „nem lép banánhéjra” valamelyikük. A szurkoló kíváncsi természet, s addig is szeretne minél többet tudni kedvenceiről. Kérésünkre a besenyőtelki sportklub elnöke, Ádám Zoltán vállalkozott a mérlegkészítésre. — Bevallom, büszke vagyok a fiúkra, arra, hogy veretlenül zárták a bajnokság első félidejét. Mindennél többet elmond, hogy gólokkal voltak jobbak ellenfeleiknél, és a hálójuk is csak négyszer zörrent. — A siker nem pottyant az ölükbe, gondosan előkészítették a talajt a „ vetésre. ” — Már tavaly nyáron „összeesküvést forraltunk”, elhatároztuk, hogy megcélozzuk a megyeit. Szertet Bélapátfalváról, Do- mánszkit pedig Hevesről hoztuk el erősítésként. Két tehetséges kölcsönjátékosunk, Németh és Forgács visszajött az Eger SE- től. Már javában zajlott a pont- vadászat, amikor októberben megérkezett-hozzánk Bartuska József, aki tavaly a gólkirályi cím birtokosa volt a megyeiben. — Gondolom, a télen sem pihentek a fiúk a babérjaikon? — A húsz focistából álló keret február elején kezdte el a trénin- gezést Szakái Miklós edző irányításával. Később a Flexum- kupában Nógrád és Borsod megyei csapatokkal hadakozhattunk, ami jól szolgálta a felkészülést. — Futballtörténeti tény, hogy a Besenyőtelek már rémisztgette ellenfeleit a megyeiben. Úgy tűnik, most nem csupán néhány megszállott akarja a magasabb osztályba kerülést,, hanem minden erejét mozgósította a falu. Meglesz-e ennek a gyümölcse? — Sokat tettünk a cél érdekében, de biztosat csak a végén mondhatunk. Teljes mellszélességgel mögöttünk áll az önkormányzat és a téesz, de egyes magánvállalkozók sem szűkmarkúak. így például Balajti Géza és Leho Antal segít nagyobb ösz- szeggel, ám lehetőségeik arányában mások is kinyitották a pénztárcájukat. Enélkül aligha vásárolhattunk volna buszt, aligha húzhattuk volna föl a bírói öltöző falait. Már szerveződik a baráti kör, s amennyiben feljutunk, egy kisebb lelátót is építünk a közönségnek. A szomszédvár Tenken is „harci dalokat énekelnek”, nagyban folyik a készülődés. Nagy Lajos klubelnök tájékoztatott bennünket a csapat körüli dolgpkról. — Nagyon felbuzdult a falu, lelkes támogatóink akadtak. Az önkormányzaton és a téeszen kívül Bakos József, Kövesdi Tibor és Oszlánczi László kisiparosok is segítő kezet nyújtottak. — A háttér ugyan lényeges, de mégis a focistákon áll vagy bukik a feljutás. Helyettük senki nem lőhet gólokat... — Az ősszel j ó kis gárda ková- csolódott össze itt Tenken. A Füzesabonyból „importált” hármas, Jónás, Sas vári és Vincepap beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Igaz, Vincepap hetekig sérült volt, de a hajrára egész jól belerázódott a kerékvágásba. A kispadon is abonyi edző ül, Káló Mihály személyében. Mindenki elégedett vele, hiszen fel tudta tüzelni a lazsálásra hajlókat is, már senkit sem kell a munkára noszogatni. — Mit várnak a tavasztól? — Azért vagyunk a második helyen, mert balszerencsés vereséget szenvedtünk a Besenyőtelektől. Tavasszal fordulhat a kocka, még mi is átszakíthatjuk elsőként azt a bizonyos célszalagot. Kovács Imrét Hevesről igazoltuk le, vele a védelmet szeretnénk megerősíteni. A megyei másodosztálynál eddig még nem vitte többre a község csapata, de most nagyon bízunk abban, hogy megtörik a jég. — Hogy néz ki a pálya és a környéke? — Az öltözőt renoválják, és a pálya körüli korlát is hamarosan elkészül. Adunk a játékosok egységes megjelenésére, előnyös külsejére is. Nemrégiben varrattunk Jászapátiban három garnitúra Adidas szerelést, s nemsokára meglesznek a melegítők is. Még a felkészülés előtt vettünk húsz darab labdát, hogy ebből se legyen hiány. Mi mást is kívánhatnánk nekik a focicsaták kezdete előtt, mint hogy sportszerű küzdelemben győzzön a jobbik. Buttinger László Labdarúgó NB II. Rosszul áll a szénánk Két másodosztályú csapatunk elmúlt heti teljesítményét nagyító alá téve, úgy Egerben, mint Hatvanban kissé pesszimistán tekintenek a holnapi mérkőzések elé a szurkolók. Az ESE az elmúlt három forduló során egyetlenegy árva gólocskát sem szerzett, s ráadásul a legutóbbi két hazai meccsén vereséget szenvedett. Szégyenszemre még a DMTE-vel sem bírtak el az egri legények. Letargikus állapotról, kedve- szegett hangulatról, önbizalom- hiányról számolt be tegnapi telefonbeszélgetésünkkor Bánkúd László edző. Ilyen helyzetben viszont kétséges, hogy a román játékosokkal megerősödött Metri- pond ellen megrázza magát a csapat. Pedig ideje lenne, hiszen a nyitómeccsen mutatott játék, a négy gól a kudarcok árnyékában lassan feledésbe merül. Lászlót a héten megműtötték, félő, hogy ez az operáció végleg megpecsételi a csatár pályafutását. Jávorszky is kidőlt a sorból, ő az egyik edzésen szenvedett részleges bokaszalag-szakadást. A többiek, ha nem is hurráhangulatban, de egészségesen váiják a vasárnapi, idegenbeli összecsapást — tegyük hozzá, a sereghajtó ellen. Szándékunk szerint a jövő héten interjút készítünk Bánkuti edzővel. Szeretnénk, ha a szurkolók is kérdeznének a szakvezetőtől. Kérdéseiket telefonon vagy levélben szerdáig várjuk a sportrovatra. A Hatvan-Deko elrugaszkodása a holtpontról mind ez idáig nem sikeredett. Talán az ő szemszögükből nézve a legbosszantóbb az, hogy egymás után minimális arányú vereséget szenvedtek a fővárosban. Bár az is igaz, hogy nekik elsősorban nem a BVSC-t vagy a Csepelt kellett volna legyőzniük. Illő lenne viszont hazai környezetben „legyűrni” a Baját, még ha a vendégek jóval előrébb állnak is a tabellán, és pontosan dupla annyi pontot gyűjtöttek, mint a hatvaniak. Tóth Dénes edző tömören fogalmazott: — Nyerni kell! Ennek megfelelően három csatárral veszik fel a küzdelmet, s mindent elkövetnek a győzelemért. Még ha a sérülések meg is tizedelték a csapatot. Labdarúgó NB III. Újabb győzelmekre számítunk Az NB Ill-ban most is két megyei csapatunk szerepel idegenben, kettő pedig pályaválasztóként fogadhatja ellenfelét. Az utazók közül ezúttal az Apc háza táján érdeklődtünk Rezsnyák László edzőtől. A szakvezető többek között elmondta, hogy némi szerencsével szerezhettek volna több pontot is az eddigi tavaszi mérkőzéseken, de ezzel együtt elégedett „fiai” teljesítményével. Jó hangulatban készültek a Balassagyarmat elleni találkozóra, és olyannyira bizakodóak, hogy kifejezetten kudarcnak vennék, ha legalább egy pontot nem szereznének a határ menti városban. Várható, hogy a legutóbbi összeállításban több helyen is változás lesz,"részben kényszerű, másrészt taktikai okok miatt. A H. Gáspár SE gárdája is idegenben próbálkozik ebben a fordulóban. Most a Dányhoz utaznak. Bizonyára az is eredménynek számítana ezúttal, ha az ösz- szeszokottság tekintetében előbbre lépnének újjászervezett csapatukkal. A Gyöngyös-Pász- tó mérkőzésen a hazai csapat jóval esélyesebb, de ez a mai labdarúgásban kevés garanciát jelent a pályaválasztónak. Saját tapasztalataik alapján jól tudják ezt Bélapátfalván is, ahol az Építők most Borsodnádasdot fogadja. Úgy lenne igazán értékes a legutóbbi fordulóban idegen pályán elért győzelmük, ha ezúttal is „bezsebelnék” a két pontot Hor- váthék. Idegenben a SeM-KSE Rövid pihenő után a hét végén folytatódik az NB I-es asztalitenisz-bajnokság. A nehéz helyzetben lévő SeM-KSE az elkövetkező két fordulóban sorsdöntő mérkőzéseket vív. A két mérkőzésen a szakosztályvezetés négy pontra számít, hiszen kedvező esetben akkor lesz esély a bentmaradásra. Ma délelőtt az egri férficsapat a Szolnoki Tisza Honvédhez látogat. A nemrégiben leigazolt kétjátékos — Be- nyovszki, Bárány — mellett Wei Csin Siu, Pálos és Rubi áll asztalhoz. J~------------^ o utókomplex öl tehetőség! AUTÓVÁSÁR EGERBEN az Autókomplex Vállalat Eger, Külsősor út 12. sz. alatti telepén. MINDEN VASÁRNAP 6-14 óráig. Ha Önnek nem sikerült eladni vagy vásárolni, keresse Csernyi László autókereskedőt! V...—....r S zomszédvárak rangadója A megyei labdarúgó-bajnokság 22. fordulójára kerül sor a hét végén. A kilenc mérkőzés közül a Sírok — Recsk rangadó tart számot a legnagyobb érdeklődésre, amely — mint szomszédvárak ütközete — várhatóan presztízscsata is lesz. Erdélyi István szakosztályvezetőtől megtudtuk, hogy a krónikus létszámgondokkal küszködő sirokiak- nak lelkileg jól jött a Novajon kiszenvedett döntetlen, amellyel vezetik a mezőnyt. Az ősszel Recsken szenvedték el a legcsúfosabb vereségüket, s most nagyon készülnek a visszavágásra. A tavasszal első ízben a füves pályájukon játszanak. Játékosállományban a recskiek sem állnak jobban a házigazdáknál. Reményt az adhat nekik, hogy a csapat feljövőben van, legutóbb biztosan verték a Kompoltot. Vélhetően egyik pontot sem adják majd olcsón a házigazdáknak. Sportműsor Limassolban, a szálloda halijában: a jobbról látható gólszerző, Kiprich mellett az egri Lininger István Szombat Birkózás: Dobó István-kupa, nemzetközi junior kötöttfogású emlékverseny, Eger, Kemény Ferenc Körcsarnok, 9. Sakk: Gyöngyös és körzete férfi egyéni bajnoksága, Gyöngyös, városi sporttelep tanácsterme, 9. Teke: Egercsehi — Kecskeméti MÁV, NB Il-es mérkőzés, Egercsehi, 10. Vízilabda: Eger SE — Bp. Spartacus, OB I-es férfimérkőzés, Eger, sportuszoda, 16. Erdős, Kiss G. Egri Vízmű—Bánki Donát Főiskola, OB I/B-s férfimérkőzés, 11. Eger SE — UTE, ifjúsági, serdülő és juniormérkőzések, 12.15, 13.45, ill. 14.45. Labdarúgás: NB III. Mátra- csoport: Bélapátfalva — Borsod - nádasd, 15.30, Kiss Gy. Megyei bajnokság (15.30): Füzesabony — Makiár, Tóth B., Sírok — Recsk, Borsod m. jv., Selyp — Petőfibánya, Kóródi, Heves — Gyöngyöshalász, Szolnok m. jv. Eger SE — Metripond, NB Il-es serdülő és ifjúsági mérkőzések, Eger, északi sporttelep, 10, ill. 12. Vasárnap Birkózás: Dobó István-kupa, nemzetközi junior kötöttfogású emlékverseny, Eger, Kemény Ferenc Körcsarnok, 9. Vívás: Körzeti újonc női és férfi tőr-, ill. kardverseny, Eger, dr. Münnich F. úti edzőterem 10. Vízilabda: Eger SE — Szolnok, OB I-Cs férfimérkőzés, Eger, sportuszoda, 16. dr. Kon- rád, Vindisch. Labdarúgás: Hatvan Deko — Baja, NB Il-es mérkőzés, HKVSC-pálya, 16.30, Sóthy (Herbály, Komáromi). Gyöngyös — Pásztó, NB III-as mérkőzés, 15.30, Tóth S. Megyei bajnokság (15.30): Tarnalelesz — Tamaörs, Safranka, Atkár — Átány, Dévai, Poroszló — Nagy- réde, Szabó S., Kompolt — ESE II., Pest m. jv., Domoszló — No- vaj, Szabad. Eger körzet I. osztály (15.30): Balaton — Andor- naktálya, Szilvásvárad — Kisná- na, Mátraderecske — Apella ISZE, Felsőtárkány — Egercsehi, Párád — Egerbakta, Pétervá- sára I. — Egerszólát. II. osztály (15.30): Márkáz — Bodony, Hevesaranyos — Mátraballa, Vécs — MCKSZ Kerecsend, Eger- bocs — Noszvaj, Pétervására II. — Bükkszék, Szajla — Nagyvis- nyó. Gyöngyös körzet (15.30): Gyöngyöspata — Heréd, Adács — Karácsond, Abasár — Visznek, Gyöngyöstaiján — Gyöngy ösoroszi, Gyöngyössolymos — Vámosgyörk, Nagyfüged — Ecséd, Szűcsi — Boldog. Heves — füzesabonyi körzet (15.30): Pély — Kisköre, Tenk — Kömlő, Erdőtelek — Tárnáméra, Tisza- nána — Besenyőtelek, Kápolna — Sarud, Boconád - Szihalom. Vízilabda OB I. Ismét négy pont? A hét végén kéthetes szünet után folytatódik a vízilabda első osztály küzdelemsorozata. Jóllehet, már beköszöntött a tavasz, egyelőre még nem a tavaszi szezon meccseit láthatja a közönség. Az őszről elmaradt öt mérkőzésből még csak kettőt játszottak le, s az egriek igazán nem panaszkodhatnak. Idegenben is remekeltek, megverték a Tatabányát és az OSC-t, vagyis több pontot könyvelhettek el, mint az őszi hat mérkőzésen. Ma és holnap újra vízbe szállnak, és mindkétszer hazai környezetben, 16 órai kezdettel veszik fel a küzdelmet. A szombati ellenfél a Bp. Spartacus gárdája lesz, amellyel a Magyar Kupában vívtak emlékezetes csatát. Gyulavári Zoltán, aki másodállásban dirigálja az együttest, felidézte, hogy — bár mindkétszer a fővárosban mérkőztek — csupán a hosszabbításban maradtak alul. Most mindenképpen győzelmet vár a fiúktól. A holnapi, Szolnok elleni találkozó már nehezebbnek ígérkezik, itt a döntetlen sem látszik kizártnak. A Tisza-parti városból visszaigazolt kapus, Kiss Péter szereplése még kérdéses ezen a hétvégén. Tóth Kálmán, a csapat centere így látta az esélyeket: — Optimista vagyok, biztosan nyerünk ma is, holnap is. Mónos-mez Ciprusról Nem mindennapi élményben volt része hét közben az egri Lininger Istvánnak. A labdarúgást figyelemmel kísérő „vájtfülűek- nek” nem ismeretlen a neve, hiszen a megyei baj nokság góllövői között korábban hol Füzesabony, Pétervására, majd Novaj színeiben jegyeztük. A futball „rabjának” Fortuna kedvezett: egy hetilap akciójának nyerteseként együtt utazhatott a Mé- szöly-csapattal, s testközelben lehetett tanúja a szerdai 2-0-ás magyar győzelmet hozó ciprusi EB-selejtező mérkőzésnek. Ereklyeként őrzi azt a 2-es számú, koronás-címeres mezt, amelyet a mindkét gólt előkészítőjobbhátvéd, Mónos Tamás viselt Limassolban. — Még a háromórás repülőút alatt, odafelé barátkoztam össze a volt veszprémi játékossal — meséli —, kértem, hogy ha lehet, adja nekem. ígéretét betartotta, s amikor a stadionban a meccs után felszállt a buszra, már nyújtotta is a szerelését, még a sportszár is az ajándékok közé került. Hogy a futballisták egy nyelven beszélnek, bizonyság az a néhány adalék, amit kíváncsiságára Pistával megosztottak a válogatottak. — Mónos nem kezdő a belga Ekerenben, de emiatt nem bánkódik különösképp. Elmondta, neki olyan jó a szerződése, hogy a pénzt akkor is megkapja, ha nem játszik. Emiatt biztosan marad, nem foglalkozik a klubcsere gondolatával. Annál inkább ez jár a fejében Kiprichnek. A Feyenoor- dot gyenge együttesnek tartja, amelynek stílusa is idegen tőle, azaz„üsd-rúgd”foci. Neki, mint jobbszélsőnek, például kikötötték, hogy 10 méternél messzebb nem távolodhat el az oldalvonaltól. A ciprusi élményeket sok képpel örökítette meg. Egyiken a fradista kedvenccel, Fischerrel látható. Ennek a fotónak utóélete is lesz: — Beszálltam egy üzletbe — így Lininger István —, amely a jövő héten nyit a megyeszékhelyen, a Párkányi Béla utcában. A Steffl-söröző első vendégei között váróm az FTC válogatott trióját, Fischer, Limperger és Pintér ugyanis elfogadták az Egerbe szóló invitálást. A vendéglátás kapcsán szóba hozta a sziget gyönyörű tengerpartját, ám a 30 fokos tavaszi meleghez drágáiba a dobozos sört. Egy háromdecis 1 ciprusi font, amelyet 4 német márkával váltottak. Napozni különben tilos volt, csak Mészöly tett kivételt önmagával. A fiúkat kárpótolta némiképp az a hűvösből is jóleső látvány — ahogy a szemtanú állítja —, amit a szálloda medencéjének partján 12 csinos hölgy topless napfürdőzése jelentett. A tétmérkőzés első félidejét még a sajtópáholyból nézte, szünet után lement a ciprusi kapu mögé. A találkozó után pedig, mint igazi bennfentes, a magyar öltözőben kaphatta lencsevégre — egyebek között —, amint a szövetségi kapitány pezsgővel hörpintett a sikerre. (budavári)