Heves Megyei Hírlap, 1991. március (2. évfolyam, 51-76. szám)
1991-03-04 / 53. szám
7 HlíítLAkE^ 199 1«* március 4«^ fedi© A lőrinci preparátor Érdekes riportalanyra bukkantunk Lőrinciben. Ország Zoltán tanult szakmája víz- és gázvezetékszerelő. Az agilis fiatalember azonban néhány éve határozott, szakít mesterségével, és egy olyan tevékenységgel, próbálja megkeresni kenyerét, amely gyerekkora óta hobbija, azaz a preparátor- sággal. Az elhatározást tettek követték. Megszerezte a szükséges szakismereteket, elvégezte az új munkához elengedhetetlen méregkezelői tanfolyamot, majd családi segítséggel kialakította a csaknem 100 négyzetméter alapterületű műhelyt is, amelyben hozzáláthatott a nemes vadak kikészítéséhez, preparálásához. — Hogyan került e szakma vonzásába? — Zalában nevelkedtem. Nagyapám szenvedélyes vadász volt, s én magam is sokszor jártam vele az erdőt. 13 éves koromban „arra vetemedtem”, hogy elemeltem a papa puskáját, és lelőttem egy ölyvet. Amikor hazavittem a zsákmányt, a papa kérdőre vont, hogy mi a szándékom vele. Amikor azt feleltem, hogy kitömöm, nem hitte senki. De megcsináltam. Az volt az első munkám. Később is rendszeresen foglalkoztam kikészítéssel, de csak kedvtelésből. — Hogyan került Zalából Heves megyébe? — Ide nősültem. Egy ideig Hatvanban éltünk, aztán megvettük ezt a házat itt, Lőrinciben. Négy évvel ezelőtt úgy döntöttem, megépítem a műhelyt, kiváltom a preparátori ipart, és csak ezzel foglalkozom. — Kik a megrendelői? — Elsősorban egyéni megrendelésre dolgozom, és néha a Mavadtól vásárolok bőröket. — Meg lehet ebből a szakmából élni? — Igaz, ami igaz, ez szezonális tevékenység. Decembertől április közepéig mindig akad munka, a nyári hónapokban azonban „kényszerpihenőn” vagyok. Ekkor főként vásárokba járok. Ilyenkor adom el a kész árut. — Van ennek a mesterségnek jövője? — Bár az embereknek egyre kevesebb a pénze, úgy hiszem, vevőm mindig lesz. Én egyébként nem vagyok a gyors meggazdagodás híve, de bízom benne, hogy idővel beérik a munkám gyümölcse. S még valamit! Fontosnak tartom elmondani, hogy szigorú előírások szabályozzák a tevékenységünket, így a védett állatok nem lehetnek a preparátor áldozatai sem. Nagygombosi kis negyed Hátha még a vizet bevezetnék...” N agygombos határában, a Lőrinci felé vezető út mentén 10 egyforma, fehérre meszelt ház sorakozik. Az idegennek olyasforma benyomása támad, hogy ez a házsor — legalábbis közigazgatási értelemben — nem tartozik sehová, hiszen két település határán található. Az elszigeteltség azonban csak látszólagos. Az itt élő emberek is erről győztek meg bennünket. Tőlük tudtuk meg, hogy ezek az épületek a Nagygombosi Állami Gazdaság tulajdonában vannak, s hajdanán szolgálati lakásoknak épültek. Peti Ferenc a gazdaság tejtermelő részlegében dolgozik, de jelenleg betegállományban van: — 1964 óta élek itt. Szeretem ezt a helyet, hiszen a közelben egy szép kis erdő található, jó a levegő, s távol vagyunk a város zajától. Szomorúan látom azonban, hogy jó ideje ide hordják a környékről a szemetet, s mi ez ellen nem sokat tehetünk. Ráférne egy kis felújítás is a telepre. Hosz- szú ideje kérjük, hogy javítsák meg a az itteni víztározót, ahonnan az ivóvizet kapjuk, de eddig nem történt semmi. Nagy Józsefnének több észrevétele is van. Érthetően, hiszen fiatalasszony, aki szeretne komfortosabb körülmények között élni családjával. — Nagyon jó lenne, ha bevezethetnénk a vizet a lakásokba. Megvan a fürdőszobák helye is. Én jelenleg gyesen vagyok, és eléggé fárasztó naponta többször is a kútra járni. Az utat is rendbe kellene tenni, mert latyakos időben bokáig járunk a sárban. Az az igazság, hogy ezzel a házsorral nem nagyon foglalkozik senki, elhanyagolt terület. Pedig rendes emberek laknak itt, a házakban igyekszik mindenki rendet tartani. Elkelne itt a közelben egy kisebb élelmiszerbolt is, hiszen Hatvanban vagy Lőrinciben tudunk csak vásárolni. A gyerekek is odajárnak iskolába. Igaz, nem érdemes panaszkodni. Manapság az ember annak is örül, ha van hol laknia. Az itt élők kéréseit a magunk módján már csak azért is tolmácsoljuk a gazdaságnak, mert úgy véljük, a már meglévő értékekre érdemes egy kicsit többet áldozni, különösen, ha olyan szép környezetben épült házakról van szó, mint a nagygombosi „kis negyed”. HATVAN ÉS KÖRZETE Lambadától a biogazdálkodásig Széles körű ismeretterjesztés a hatvani művelődési központban A Grassalkovics-kastély szárnyépülete, a helyi művelődési központ az utóbbi években igen sok, gyakorlati szempontból hasznosítható tanfolyamot, továbbképzést szervezett a város lakossága részére. Volt ezek közt olyan is, amely megfelelő jogosítványhoz, állami bizonyítványa hoz juttatta a vállalkozó szellemű polgárokat. Nos, mint ismeretes, dr. Kasza Sándor, mindezen hálózat kiépítője megvált igazgatói tisztétől, s félő volt, hogy nem lesz tovább gazdája a széles körű mozgalomnak. Matiszlovicsné Horváth É va, aki — gyedről visz- szatérve — ismét elfoglalta helyét az intézmény élén, rácáfolt a balhiedelmekre, szívesen nyújtva tájékoztatást a művelődési központ fentiekben jellemzett vállalkozásairól. — Ami jó és hasznos, miért dobná el az ember? Természetesen munkatársaimmal folytatni kívánom a jól bevált tanfolyamokat, sőt, ezek hálózatát szélesítjük a lakossági igények arányában — szögezte le elöljáróban. — Ennek megfelelően március során indul 32 órás, heti két alkalommal tartandó szabás- varrás tanfolyamunk, minden kedden esete a Miklós Ervin vezette jógaoktatásnak biztosítunk helyet idősnek, fiatalnak egyaránt, de ugyancsak szorgalmazzuk a klasszikus és modem tánc- tanfolyamokat, amelyek leginkább az ifjúságra számítanak. Ami a gyakorlatiasabb, szakmai képzést nyújtó vállalkozásokat illeti, az igazgatónő szerint elsősorban a 30 órás szemfelszedő, cipőjavító, s az ugyancsak megélhetési lehetőséget teremtő virágkötészeti, illetve a biokulturális ismereteket nyújtó foglalkozásokhoz fűz szép reményeket Matiszlovicsné Horváth Éva. Mint kiegészítésként elmondotta, ezek a vállalkozások már időigényesebbek, hiszen az áprilisban induló, állami bizonyítványt adó virágkötészetet 300 órán át sajátíthatják el az érdeklődők, ennek magasabb lesz a részvételi dija is, ami pedig a biokultúra témakörét illeti: a biogazdálkodók, környezetkímélők és egészségvédők közreműködésével induló sorozat beindítását a téma iránt érdeklődők számától teszik függővé. Eközben nem mondanak le a felnőtteknek szánt „fo- gyi-tomáról”, vagy a korábban is népszerű felnőtt és gyermek művészi torna oktatásáról sem, amelyeket szintén még e hónapban beindítanak, miként a Gordon-módszer népszerűsítése is szerepel elképzeléseik között. — Természetesen mind e szakmai képzés sok kiadást, anyagi terhet jelent a művelődési központnak — mondotta befejezésként az igazgatónő. — Különös gond számunkra, hogy anyagi feltételeink mindmáig ismeretlenek, önkormányzati döntésre várnak, éppen ezért az érdeklődőknek számolniuk kell azzal, hogy a különböző oktatási formát igénylők meghatározott részvételi díj előzetes befizetésével kapcsolódhatnak be a képzésbe. Ennek részleteiről intézményünk munkatársai akár telefonon — 12-383 —, akár személyesen szívesen nyújtanak tájékoztatást az érdeklődőknek. (m. gy.) Lőrinciben a Magvető Könyvtárban március 14-én délután 3 órára író-olvasó találkozóra várják a 10-14 éves fiatalokat. A rendezvényen Nemere István író lesz a vendég. Este hat órától a felnőtt olvasók tehetik fel kérdéseiket a szerzőnek, aki a helyszínen dedikálja könyveit is. Könyvpremier A Ratkó József Közművelődési Egyesület és a TIT Hatvani Egyesületének szervezésében Hermann Imre Aüt antiszemitizmus lélektana című művének könyvpremieijére kerül sor március 7-én este hat órától az Ady Endre Városi Könyvtár és Közösségi Házban. A kötetet Békés Tamás, a Cserépfalvi Kiadó munkatársa, Erős Ferenc szociálpszichológus és Braun József történész mutatják be. Az Erdélyi Helikon története Ma este hat órakor ősbemutatót tartanak a hatvani könyvtárban Czigány Zoltán és Vécsi (Nagy) Zoltán Nagycsütörtök című natvanperces tv-filmjéből. Az alkotás az Erdélyi Helikon irodalmi társaság történetét mutatja be dokumentumok, irodalmi művek és helyszíni felvételek segítségével. Horton békességet akarnak Üjabb három tábla föld az igénylőknek Mint az ország számos településén, Horton is jó ideje nyitott a kérdés: miként juthatnak földhöz az igénylők. Köztudott, hogy a faluban jó néhány dinnyésgazda van, akik már tavaly is fontolóra vették, hogy érdemes-e a sok munkát és egyre kevesebb bevételt jelentő gyümölcs termesztésével foglalkozni. Ezek a gazdák soha nem voltak a termelőszövetkezet tagjai, igyekeztek a maguk erejéből gazdálkodni a bérelt földeken. Most többen úgy gondolják, itt az idő visszakérni az egykori jogos tulajdont. Egy héttel ezelőtt azonban Cs. A. és H. B. egyéni gazdálkodók azt panaszolták, hogy kérésük süket fülekre talál, mivel a megyei földhivatalnál azt tanácsolták, forduljanak a helyi termelőszövetkezethez, a téesz viszont ez idáig nem foglalkozott érdemben ügyükkel. Mondták, mihamarabb szeretnék visz- szakapni földjüket, mivel ideje elkezdeni a tavaszi munkálatokat. A beszélgetést követően a téeszelnököt is megkerestük, mondana valami biztatót a panaszosoknak. Kiderült, minden bizonnyal valami félreértésről lehet szó, mivel a szövetkezet vezetéséhez 10 kérvény érkezett be. Ez alapján összesen 28 hektár, 600 aranykorona-értékű földre tartanak igényt, amit a termelőszövetkezet mihamarabb a gazdák rendelkezésére bocsát. Az elnöktől azt is megtudtuk, hogy a legutóbbi falugyűlésen többen fölvetették, hogy szeretnék, ha az eredetileg kijelölt földek mellett a faluhoz közelebb eső részekhez is hozzájuthatnának. Ezt a kérést méltányolva, a vezetés újabb három hektár földet jelölt ki a kíyánt területen. Az elnök elmondása szerint az igénylőkkel szeretnének korrekt, jó kapcsolatot kialakítani és fenntartani. Ezen írás megjelenésekor már minden bizonnyal megköttetett a mindenki számára elfogadható megállapodás, hiszen néhány nappal ezelőtt ültek tárgyaló- asztalhoz az érintett felek. Az elnök mindenesetre úgy fogalmazott: nincs akadálya a földek elosztásának. Ettől még nem laknak jól a gyerekek Válasz, amely a tényeken nem változtat Lapunk február 18-i számában egy írás jelent meg „De mit esznek majd a gyerekeim?” címmel, amelyben egy munka nélkül maradt ember fogalmazta meg aggályait. Ezzel kapcsolatban választ kaptunk az Erőmű Javító és Karbantartó Vállalat Mátrai Telepének vezetőjétől, Stock Bélától íme, az írásból kiragadott fontosabb részletek: „Sajnálatos tény, hogy vállala- tunk a kialakult gazdasági helyzetben ugyanolyan gazdálkodási gondokkal küszködik, mint hasonló vállalatok az országban. Éppen ezért keresnie kellett mindazokat a lehetőségeket, amelyek a vállalat egészét (amely a budapesti központhoz tartozóan több telephellyel rendelkezik) gazdaságosabbá tehetik. Egyik ilyen lehetőség — a gyártási kapacitások koncentrálása, az eszközkihasználás növelése és ezzel párhuzamosan a nem termelő létszám csökkentése. Az Erőkar szervezeti átalakulásával kapcsolatos vizsgálatok eredményeként ezért a vállalat vezetősége úgy határozott, hogy a Mátrai Erőműben folytatott tevékenységet a jelen formájában megszünteti, és két speciális gyártási profil kivételével a budapesti központba átszervezi. A lőrinci telépen foglalkoztatott közel 200 embert valóban érzékenyen érintette az átszervezés, vállalatunk azonban kereste az adott helyzetben legkedvezőbb megoldást. Azoknak, akik vállalták a Budapestre való „feljárást”, munkahelyet ajánlott fel. így 98 dolgozót foglalkoztat a budapesti központban, és utaztatásukat saját munkásjáratával biztosítja. Huszonöt idős dolgozót korengedményesen nyugdíjazunk, 65 munkásnak pedig kénytelenek vagyunk felmondással a munka- viszonyát megszüntetni. Azt is el kell mondani, hogy a felmondási idő mellett — a villa- mosenergia-iparágban eltöltött munkaviszonytól függően — az eltávozó dolgozóknak 3-9 hónapig terjedő végkielégítést fizet vállalatunk. Végezetül meg kell jegyeznem, hogy a cikkben meginterjúvolt dolgozó azok közé tartozik, akik a felmérések alapján a budapesti munkahelyet nem vállalták.” * * * A kiegészítő információkat köszönettel vesszük, ám ettől még a tény nem változik, miszerint riportunk alanya tanácstalan abban a kérdésben, hogy hosszú távon miből fedezi kiskorú gyermekeinek eltartását. A Budapesten felkínált munkalehetőség elutasítására minden bizonnyal alapos indoka volt beszélgető- társunknak. Ennek megítélése nem a mi feladatunk. Ettől függetlenül mi is tisztában vagyunk azzal, hogy a térségben elkerülhetetlen jó néhány munkahelyen a létszámleépítés. A hivatkozási alapul szolgáló cikkben a kényszerű lépés fájdalmas következményeire szerettük volna felhívni a figyelmet.
