Heves Megyei Hírlap, 1991. március (2. évfolyam, 51-76. szám)

1991-03-02 / 52. szám

4. SZEMTŐL SZEMBE 1991. március 2., szombat „Ez a kormány a válság elmélyítésének a kormánya” Interjú Kis Jánossal, az SZDSZ elnökével (Fotó: Gál Gábor) A közelmúltban Egerben járt Kis János, a Szabad Demokra­ták Szövetségének elnöke; Az ország második legnagyobb pártjának vezetője az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola meghívására érkezett a megye- székhelyre, s ennek megfelelően elsőként természetesen a líce­umban tartott — filozófiai tárgyú — előadást. Ezt követően, persze már a helyi szabad demokraták invitálására, a Kispréposti palota pincéjében a néhány hete műkö­dő liberális klub közönsége előtt szólt az SZDSZ politikájáról, a múltról, a jelenről, s a lehetséges jövőről. Az estébe húzódó kötet­len beszélgetés után kértünk tőle interjút. „Az volt a kérdés: kimondjuk-e...” — Elnök Úr! Minden bizony­nyal általános véleményt fogal­mazok meg, amikor azt mon­dom: a társadalom nagyobbik része elégedetlen a kormánnyal. Ugyanakkor azt gondolom, leg­alább ennyien elégedetlenek vol­tak mindeddig az ellenzékkel is. Főként azért, mert az ellenzék és annak vezető pártja, az SZDSZ, nem mondta ki, hogy kész a kor­mányzásra, pontosabban, tudna jobban kormányozni, mint a je­lenlegi koalíció. A közelmúltban az SZDSZ küldöttgyűlésén ez végül is megtörtént, elhangzott, hogy a szabad demokraták vál­lalnák a kormányzati felelőssé­get. Miért csak most került sor er­re a bejelentésre, miért nem ko­rábban? — Tulajdonképpen nem az a kérdés, hogy a kormányzás fele­lősségét készek vagyunk-e vál­lalni, hanem az, hogy kimond­juk-e: nem tartjuk kívánatosnak, hogy a jelenlegi kormány négy évig kormányozzon. Nos, azt gondolom, nagyon nagy felelős­séget vesz magára az, aki ezt ki­mondja, hiszen valamennyien tudjuk, hogy Magyarországon a demokratikus politikai rendszer és a gazdaság nem stabil, és az volna a kívánatos, hogy stabilizá­lódjék. Tehát mindaddig, míg re­mélni lehet, hogy ez a kormány a stabilizáció tényezője, addig az én megítélésem szerint az ellen­zéknek kötelessége támogatni abban, hogy letöltse mandátu­mát. Az SZDSZ-t az a felismerés kényszerítette arra a — nem nagy örömmel kimondott — vélemé­nyére, mely szerint nem volna szerencsés, ha ez a kormány négy évig kormányozna, hogy sajnos ez a kormány nem a stabilitás, hanem a destabilizáció, nem a válság leküzdésének, hanem a válság elmélyítésének a kormánya. — A küldöttgyűlésen az SZDSZ úgy foglalt állást: a kor­mányt alkotmányos módon, par­lamentáris eszközökkel kell megbuktatni. Hogyan történhet ez, miképpen rendeződhetnek át a parlamenti erőviszonyok? Esetleg a kisgazdapárt „elcsábí­tása ”, netán új választások kiírá­sa a cél? — Úgy gondolom, akár lesz­nek előrehozott választások, akár nem, a választások előreho­zása csak akkor válhat aktuális­sá, ha a kormány a parlamentben már kisebbségbe kerül. Tehát az első lépés mindenképpen a kor­mánytöbbség leapadása. — Olyanformán, mint amire márvoltpélda, hogy a képviselők átülnek más frakcióba, elsősor­ban a függetlenek csoportjába? — Hogy ez pontosan milyen módon történik meg, azt nem le­het megjósolni, de látok egy na­gyon fontos tényt: egyre-másra kerülnek a parlament elé olyan, a kormány számára igen fontos törvényjavaslatok, amelyekkel a kormánykoalíció képviselői, magának az MDF-nek a képvi­selői nagyrészt nem értenek egyet. Hevesen támadják, és csak azért szavazzák végül is meg, mert a kérdés úgy vetődik fel, mint bizalmi kérdés. Nem lehet egy országot úgy kormányozni, hogy a költségvetés, a kárpótlás, a privatizáció, vagy akár az am­nesztia, vagy a fegyvereladási botrány kivizsgálása vagy ki nem vizsgálása ne érdeme szerint dől­jön el, hanem azon az alapon, hogy a miniszterelnök bizalmi kérdést csinál belőle. Itt előbb- utóbb véleményem szerint be kell következzen a kormány- többség szétrepedezése, s majd ha bekövetkezett, látni fogjuk, hogy milyen tartósabb vagy talán inkább csak átmeneti kormánya konstrukció jöhet létre. Ez után esetleg majd felvethető a válasz­tások előrehozatalának problé­mája is. Árnyékkormány és Kalasnyikov — Ismét a küldöttgyűléshez kanyarodnék vissza: ott az is el­hangzott, hogy az SZDSZ-nek nincs olyan programja, amely al­kalmas lenne kormányprogram­nak. Nos, bár azóta kiderült, hogy ez a program áprilisra elké­szül, az azonban továbbra is kér­déses, hogy a szabad demokra­táknak megvan-e a képességük a kormányzásra. Létezik már az úgynevezett „ árnyékkormány ”? — Talán árnyékkormány nin­csen, már csak azért sem, mert mi nem gondoljuk azt, hogy az SZDSZ vagy bármely párt egy­magában akár a jelenlegi parla­menten belül, akár egy esetleges következő parlamentben kor­mányozni tudna. Vagyis nem volna célszerű kiállítani egy SZDSZ-árnyékkormányt, hi­szen ez a koalíció lehetőségét ki­zárná. De persze több olyan po­litikusunk van, akik valószínűleg tagjai lesznek a következő kor­mánynak. így hamarjában Tar- dos Márton, Szent-Iványi István, Wekler Ferenc, Soós Károly Atti­la neve jut eszembe — persze ez­zel a magánvéleményemet mon­dottam. Úgy gondolom tehát, hogy nem hiányoznak a minisz­ter-képes személyek. — A névsor azt sejteti, hogy az esetleges SZDSZ-kormány in­kább szakértőkből áll majd, mintsem a szabad demokraták közismert politikusaiból. — Én nem gondolnám, hiszen Tardos Márton tagja az SZDSZ frakcióvezetőségének, és na­f yon nagy súllyal vesz részt az ZDSZ parlamenti és parlamen­ten kívüli politikájának kialakí­tásában, Soós Károly Attila és Wekler Ferenc pedig ügyvivők, egyszóval politikai vezetői is a Szabad Demokraták Szövetsé­gének. Szent-Iványi István is frakcióvezetőségi tag. — A nemrég lezajlott fegyve­reladási botrány kapcsán arról érdeklődnék, Ön szerint a kiala­kulthelyzetben mi lett volna a he­lyes magatartás a kormány részé­ről — mit tett volna az SZDSZ, ha esetleg ilyen helyzetbe kerül? — Minden demokratikus or­szágban a kormány ilyenkor két dolgot tesz. Egyrészt azonnal le­mondatják azokat a minisztere­ket, akikről máris megállapítha­tó, hogy felelősek a botrányos ügyért. Másrészt kezdeményezik vagy támogatják parlamenti vizsgálóbizottság felállítását an­nak érdekében, hogy az ügyet a lehető legrövidebb időn belül megnyugtatóan le lehessen zár­ni. Mi erre tettünk javaslatot. Ugyanezt tennénk akkor is, ha mi fennénk kormányon, bár hoz­záteszem, nagyon bízom benne, nem a levegőbe beszélek, amikor azt mondom, hogy egy ilyen bot­rányba az SZDSZ-kormány nem keveredne bele. „Aki ilyet tesz, az becsapja a választóit” — Az Országos Tanács szá­mára írt feljegyzésében, mely az SZDSZ politikájáról szól, ki­emeli, hogy a párt számára kulcs­kérdés, hogy mire lesznek képe­sek a szabad demokrata önkor­mányzatok. Itt ugyanis az SZDSZ „kicsiben” bizonyíthat­ja, hogy képes a kormányzásra. A magam részéről ehhez annyit fűznék hozzá, számomra úgy tű­nik, lehet, hogy nem lesz könnyű ez a bizonyítás, mivel egyre több az olyan eset, amikor az általá­ban nem párttag, de valamely párt támogatásával bejutott ön- kormányzati képviselők kivál­nak pártfrakciójukból. Egerben például nyolcán hagyták ott a ta­valyi önkormányzati választáso­kon egyébként győztes SZDSZ frakcióját, s hozták létre a lokál- patrióta képviselők csoportját. A közeli Mezőkövesden is hasonló dolog történt, ámbár ott a kor­mánypártok által támogatott né­hány képviselő volt „hűtlen”. Mi­képp vélekedik erről? Lehet va­lamilyen módon kezelni vagy el­kerülni ezt a jelenséget? — Mindenekelőtt szeretném megmondani, ha engem az SZDSZ listáján, vagy az SZDSZ jelöltjeként egyéni választókerü­letben megválasztanának, még ha nem lennék is SZDSZ-tag, nem tartanám erkölcsösnek, hogy elhagyjam az SZDSZ frak­cióját — és itt mellékes, hogy ép­pen SZDSZ-t mondok, mert ez bármilyen más pártra vonatko­zik. Úgy vélem, aki ilyet tesz, az becsapja a választóit. Ennek el­lenére természetesen egyetlen pártnak sem áll hatalmában azo­kat az embereket visszakénysze- ríteni a saját frakciójukba, akik onnan kiléptek. Ez nem is volna kívánatos. A tanulságokat azon­ban le kell vonni. A legfontosabb tanulság az, hogy egyelőre Ma­gyarországon a politikai pártok nem eléggé megszervezettek ah­hoz, hogy annyi helyi képviselőt képesek lennének kiállítani ‘és egyszersmind a saját befolyási körükben megtartani, amennyi­re szükségük van. — Ez talán még az országgyű- 'lési választásokra is vonatkozik, a parlamenti képviselőkre... — Igen. Országosan van ki- lencvenkét képviselője a Szabad Demokraták Szövetségének, helyben azonban ezernél is több, nem is tudom a számot ponto­san. Ezek közül óhatatlanul sok az olyan, aki korábban nem volt a párt tagja, és olyan is van, aki nem is volt a párttal kapcsolat­ban, csak amikor megkeresték, akkor derült ki, hogy örülne, ha az SZDSZ támogatná. Azt hi­szem, hogy a hosszabb távú ta­nulságokat kell ebből az esetből inkább levonni, semmint valami­lyen állóháborúra berendezked­ni. — A sajtóban olvasható egyes vélemények szerint 1991 máso­dikfél évére anyagilag egyszerű­en lehetetlenné válnak az önkor­mányzatok. Hogyan látja ezt a kérdéstannak a pártnak a vezető­je, amely párt egyik győztese volt a helyhatósági választásoknak? — Nem tudom, hogy ez vala­mennyi önkormányzatra igaz-e, de több önkormányzatról tu­dom, hogy így van. Minthogy az SZDSZ sok önkormányzatban jutott vezető szerephez, termé­szetesen bennünket nap mint nap keresnek meg az önkor­mányzati vezetők az ilyen termé­szetű gondjaikkal és panaszaik­kal, úgyhogy biztos, hogy ez a probléma valóban létezik. Azt hiszem, az önkormányzatok könnyen áldozatául eshetnek a kormány inkompetenciájának, törvényhozási lassúságának, va­lamint annak a kifejezett törek­vésnek, hogy a költségvetési hi­ányból adódó terheket az önkor­mányzatok vállára hárítsák át. Vagyonjegyet mindenkinek? — Közismert az SZDSZ ter­vezete a kárpótlásról, amely min­denkinek körülbelül húszezer fo­rint értékű vagyonjegyet juttatna, úgymond az elmúlt negyven év sérelmeiért. Valóban hasznos lenne, ha ez az elképzelés megva­lósulna? Egyáltalán, miért szor­galmazza az SZDSZ a kárpótlás ezen formáját? — Itt több kérdés is felmerül. Felmerülhet nyilván az igazsá­gosság kérdése is, ebbe nem na­gyon bocsátkoznék, de jelzem, mi úgy gondoljuk, az semmikép­pen sem volna igazságos, hogy az előző rendszer azon kárvallottja­it, akiket a tulajdonukban, tulaj­donjogukban sértettek meg, kár­pótolják, de akiket más módon, azokat ne. Természetesen nem­csak erkölcsi és igazságossági, hanem közgazdasági kérdésről is szó van. A dolog lényege az, hogy megítélésünk szerint a kár­pótlás és a privatizáció nem vá­lasztható el egymástól. Ha a pri­vatizáció annyira lassan halad, mint jelenleg, akkor még az a kö­rülbelül 70-80 milliárd forintra becsült kárpótlási célú összeg sem juttatható a kárvallottak­nak, amelyet a kormány adni akar. Ugyanakkor az a vélemé­nyünk, hogy ha a privatizáció meggyorsul, akkor ennél jóval többet is lehet juttatni, hiszen ak­kor egy nagy privatizációs kíná­lat áll majd szemben egy növek­vő privatizációs kereslettel. A mi megközelítésünkben az alapkér­dés az, hogy a gyors privatizáció­hoz egyszerre kell privatizációs kínálat és kereslet, s minthogy az országon belül az utóbbi nem elég nagy, ezért a privatizáció meggyorsítása feltételezi az ilyen és ehhez hasonló megoldásokat. Ezért gondoljuk úgy, hogy ez a do­log nem lehetetlen, sőt szükséges. — Köszönjük a beszélgetést. Rénes Marcell Elkerülni a koldusország-besorolást Meddig ábránd a Közös Piachoz való csatlakozás? Egy igazi világpolgár. így le­hetne jellemezni Stefan A. Mus- to professzort, aki a németorszá­gi Neumann-alapítvány megbí­zásából tartózkodik hazánkban. Musto professzor egyébként Magyarországon született, a má­sodik világháború végén került Németországba, ott is érettségi­zett. Ezután egy spanyolországi egyetem következett, majd ta­pasztalatszerzés a ^világban: Nagy-Britanniában, Észak- és Dél-Amerikában, majd ismét Németországban, ahol már várta a nyugat-berlini egyetem köz- gazdasági tanszéke. Szakterülete az európai fejlesztés, amin ter­mészetesen azt kell értenünk, hogy a professzor úr mindeddig a kontinens nyugati felének gaz­dasági-politikai kérdéseivel fog­lalkozott. Figyelme az utóbbi időszakban — a villámcsapás­ként bekövetkező változások után — fordult Kelet-Európa felé. — A világ az itteni esemé­nyekre mindeddig még képtelen volt megfelelően reagálni — vé­lekedett Stefan A. Musto. — Pél­daként vessünk egy pillantást a német helyzetre. A nyugati or­szágrész teljesen el van foglalva azzal, hogy miként integrálja a keleti oldal merőben eltérő gaz­dasági és jogrendjét. — Mennyiben hátrányos ha­zánk számára az, hogy a németek egyelőre jórészt a saját ügyeikkel törődnek? — Hátránynak azt tartom, hogy Magyarország elvesztette a volt NDK-piacot, s ez több milli­árdos veszteséget jelent a gazda­ságnak. Ugyanakkor a két német állam egyesülésével egy, a koráb­binál sokkal nagyobb piac alakul ki, s ez ösztönző lehet a verseny- képes magyar termékek számá­ra. Az egyesült Németország igen fontos támogatója lehet a magyar érdekeknek is, az euró­pai Közösséghez való közeledés, illetve a későbbi csatlakozás kér­désében. — Néhány felelős hazai politi­kus szerint a Közös Piachoz való csatlakozás a nem is olyan távoli jövőben már megvalósulhat... — Azt hiszem, hogy ez illúzió, sokkal óvatosabban kellene kezel­ni ezt a kérdést. Ha Magyarország ebben a pillanatban belépne — persze, ez lehetetlenség, mert nem felel meg számos feltételnek —, akkor ez az ország számára való­színűleg több hátránnyal járna, mint előnnyel. A spanyolok és a portugálok is több mint nyolc és fél évig tárgyaltak-az európai kö­zösséggel. Közben pontosan fel­készültek gazdaságilag is arra, hogy átvegyék annak a Közös Pi­acnak a játékszabályait, amelyik magasan fejlett ipari országokból áll, s ahol egyetlen kritérium a ver­senyképesség. — Mégis, mikorra tenné a csatlakozás lehetséges időpont- ját? — Evszámokat nem tudok mondani, de az nyilvánvaló, hogy az évezred vége előtt a tel­jes jogú tagság nem valósulhat meg. Érre szerintem csak a két­ezres évek elején, komoly, hosz- szú tárgyalásokat követően van remény, ekkor léphet be Ma­gyarország abba az Egyesült Eu­rópába, amelyik ebben a pilla­natban integrálódik, és gazdasá­gi világhatalommá kezd válni. — Professzor úr, nemrég fel­röppent a híre annak, hogy a nyu­gati bankok elengedik Lengyel- ország adósságainak egy részét. Hazánk nem követhetné a len­gyelpéldát? > — Nos, én nem hiszem azt, hogy a bankoknak megesne a szive a lengyeleken, és lemonda­nának a tartozás egy részéről: ilyesmi még nem fordult elő a vi­lágtörténelemben, jóllehet, lé­teznek összehasonlíthatatlanul szegényebb államok, mint Len­gyelország. Politikailag igen fon­tos NATO-tagáljamok — mint például Törökország — képtele­nek elérni az adósság elengedé­sét. Tehát én ezt a mresztelést nem veszem komolyan. Ha vala­hol viszont csődöt jelentenek be, ahogyan az Mexikóban és Bolí­viában történt, akkor abban a pillanatban le lehet mondani az életbevágóan szükséges újabb kölcsönokről. Tehát máris meg­szűnik a beruházás, a termeles szerkezetének az átalakítása, s ez katasztrofális következmények­kel járhat. Ha Magyarország esetleg ezt tenné, abban a pilla­natban koldusországnak tekinte­nék, amellyel nem erdemes gaz­dasági kapcsolatokat fenntarta­ni. — A magyar ember lelemé­nyességéről kisebbfajta legendák keringenek. Elég lesz ez a tulaj­donság a gazdasági felemelke­déshez? — Kérem, én több mint negy­ven éve élek külföldön, s ahol csak találkoztam magyarokkal, mindenütt azt tapasztaltam, hogy mindenütt megállják a he­lyüket. Hogy ide jutott ez az or­szág, az nem a lakosság hibája, annak politikai-történelmi hát­tere van, s a felelősségetnemcsak a magyarok viselik. A feltételek viszont még jelen pillanattban is olyanok, hogy reményekre jogo­sító gazdasági kezdeményezese- ket nehéz tenni. Az első számú feladat tehát olyan keretfeltéte­lek megteremtése lenne, ame­lyek ösztönzik az embereket ar­ra, hogy saját tehetségüket mara- déktalanuf kifejthessek, hozzájá­rulva ezáltal az általános gazda­sági fellendüléshez. Szeri Árpád • • __ Ö nvallomás az 1974-es politikai sajtóról Úgy hiszem, hogy elérkezett az ideje annak, hogy sajtócsemege- gyűjteményemből közreadjak egy őszinte önvallomást a magyar poli­tikai sajtóról. Nem kisebb személy írta az alábbi sorokat, mint Hajdú János, a Rádió és Televízió Újság 1974. 48. számában. Az írás címe: ”Jó estét, kedves Felnőttek! ” íme a nemes veretű ön vallomás: ”... kizá­rólag olyan kollégákról beszélek, akik — velem együtt — saját szöve­f eiket mondják politikai adásokban. Mármost némelyikünknek oly- or nincs mondanivalója. Vagy azért, mert hír helyett álhírt; félhírt, műhírt közlünk, vagy azért, mert kommentálás helyett a locsogás mű­fajában gyakoroljuk magunkat. Azt hiszem, hogy ilyenkor hallgató­ink és nézőink humorérzékkel megáldott része ugyanúgy reagál, mint ahogy abszurd viccekre szokott. Mindamellett ez a jobbik eset. A rosz- szaobik — s gyanítom, hogy ez a gyakoribb — a dühös elutasítás. ... Van „ belpolitikai ’’példám is: „ Felsőtelepen a Jóreménység Áfész sütödéjében hétfőtől kezdve tizenhét féle péksüteménnyel várják a kedves vásárlókat. A pékség dolgozói egy hónap alatt ötször annyi duplanullás lisztet dolgoztakfel, mint amennyit a járás malmai 1938- ban összesen megőröltek.” Mármost, ha ezt az újságot valaki éppen akkor hallgatja tranziszto­ros rádióján, amikor szombat délelőtt sorba áll a Retek utcai pékség előtt fehérkenyérért, mert a környék közértjeiben csak keletien vacak kapható, akkor esetleg a kisrádió is kárát vallja hírlapírói teljesítmé­nyünknek. A jobbik-rosszabbik ja nem kívánt jelző törlendő) eset az, hogy a hallgató vagy a híradónező legyint. A tömegkommunikáció törvényszerűségeivel nem foglalkozó műsorfogyasztó ugyanis nem köteles feltenni magának azt az alapvető kérdést, hogy egy helyiérde­kű tényt miért publikálunk 2,5 millió példányban, potenciálisan még határainkon túlra is. Ő azzal nenffoglalkozik, hogy egy önmagában véve igaz tényből a mi sokszorosításunk révén miért lesz kommuni­katív hatásában — valótlanság. Mindezzel egyébként csak azt szerettem volna jelezni, hogy érez­zük, egyszer talán meg is tanuljuk: a saját hitelünk érdekében, tehát korántsem önzetlenül(!) Önöket felnőtt, szellemileg alkalmasint jó­magunknál is felnőttebb emberekként illik kezelni. Mert olyan időket élünk, amikor a tények önmagukban véve egyáltalában nem biztos, hogy tények.” Ez félre nem érthető, nyílt beszéd volt 15 hosszú esztendővel ez­előtt. Vajon e sorok elolvasása után hittek-e a televízió nézői politikai vezérkommentátoruknak?... > ■ (sugár)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom