Heves Megyei Hírlap, 1991. március (2. évfolyam, 51-76. szám)

1991-03-21 / 67. szám

HÍRLAP, 1991. március 21., csütörtök Lemondott a kormány Kuvaitban Három héttel Kuvait felszaba­dítása után az ország kormánya kedden benyújtotta lemondását — jelentette a MENA egyiptomi hírügynökség. Dzsábir el-Ah- med esz-Szabah kuvaiti emír is­mét az eddigi kormányfőt, Szaad el-Abdullah esz-Szabah herce­get, a trónörököst bízta meg az új kormány megalakításával. Kuvait vezetői az utóbbi idő­ben ígéretet tettek arra, hogy visz- szatérnek az 1962-ben elfoga­dott alkotmányhoz. Egy kor­mányszóvivő hétfőn közölte, hogy egy éven belül választáso­kat tartanak az országban. Vízummegállapodás lesz Dél-Koreával Jeszenszky Géza külügymi­niszter március 25-28. között hi­vatalos látogatást tesz a Koreai Köztársaságban — jelentette be szerdán a dél-koreai külügymi­nisztérium. Jeszenszky Géza Li Szang Ok dél-koreai külügyminiszter meg­hívásának tesz eleget, és a tervek szerint fogadja majd őt Ro Te Vu elnök is. Dél-koreai illetékesek szerint a két külügyminiszter megállapodást ír alá a két ország közötti teljes vízummentesség­ről. A kelet-európai országok közül Dél-Korea egyetlen or­szággal sem kötött még vízum­megállapodást. AIT-tanácskozás Budapesten A Magyar Autóklub szervezé­sében Budapesten tartja ez évi plenáris ülését az Autó- és Tou­ring Klubok Világszervezete (AIT). A rendezvény megnyitá­sa alkalmából Siklós Csaba köz­lekedési miniszter szerdán az au­tóklub székházában tartott elő­adást. Az 1898-ban alakult genfi székhelyű világszervezet 84 or­szág 122 autó- és touringklubját tömöríti, melyek együttesen 80 millió autós érdekeit képviselik. Az AIT konzultatív státusszal rendelkezik az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsában és az Európa Tanácsban, ezenkívül ajánlásokat juttat el más világ- szervezeteknek (WTO és a WHO) is az energiatakarékos­ság, a környezetvédelem, a kö­zúti biztonság és a turizmus kér­déseiben. Banglades: «j miniszterelnök Szerdán letette a hivatali esküt Haleda Zia asszony, a muzulmán többségű ország első női minisz­terelnöke, akit a februári válasz­tásokon győztes Bangladesi Na­cionalista Párt vezetőjeként ne­veztek ki erre a tisztségre. Vele együtt tették le az esküt kormá­nyának tagjai is. A Bangladesi Nacionalista Párt és személyesen Haleda Zia asszony a szabad piacgazdaság, a prezidenciális kormányforma és az iszlamizálás híve. ét V s Sóder, homok, termőföld szállítása! Eger, Ady u. 23. Telefon: 12-288 Brüsszeli fórum — államelnökökkel Göncz Árpád magyar, Václav Havel csehszlovák elnök és több más kelet-európai személyiség nyilvános fórumon vett részt kedden azután, hogy a brüsszeli egyetemen díszdoktorrá avatták őket. A Frans Andriessen, az Euró­pai Közösségek bizottságának külkapcsolatokért felelős tagja vezette eszmecserén a legtöbb kérdés az EK és az új demokráci­ák viszonyára vonatkozott. Göncz Árpád, Václav Havel és Bronislaw Geremek lengyel politikus egyaránt utalt országá­nak arra a törekvésére, hogy mi­nél előbb a közösség teljes jogú tagjává váljék, és a most folyó tárgyalások eredményeként le­hetőleg még január elseje előtt társulásra léphessen vele. Ami a tagság időpontját illeti, Václav Havel úgy fogalmazott, hogy or­szága 2000 előtt szeretné ezt el­érni, Göncz Árpád pedig azt hangsúlyozta, hogy olyan idő­pontban kíván Magyarország csatlakozni, amely mind a közös­ség, mind Magyarország számá­ra megfelelő. Göncz Árpádtól azt is meg­kérdezte a vitavezető, mit vár kulturális téren az Európához való közeledéstől. Az államfő azt felelte, hogy olyan utat kell ki­építeni, amely kétirányú, ide és oda is lehet rajta közlekedni. Távozó miniszterek Romániában A kormány szerdai ülésén le­mondott A nton Vatasescu keres­kedelmi és ipari államminiszter és Teodor Stolojan pénzügymi­niszter, mivel kitartottak állás­pontjaik mellett az árliberalizá­lás április elsején hatályba lépő második szakaszával kapcsolat­ban. A két miniszter ugyanis olyan radikális árfelszabadítást szorgalmazott, amelyben telje­sen felszámolják a szubvenció­kat, valamint a pazarláshoz és a hatékonyság fékezéséhez vezető torz árviszonyokat. A kormány azonban egy „puhább” változa­tot részesít előnyben, s így mind­ketten felmentésüket kérték, s benyújtották lemondásukat. Tá­vozik a kormányból Mihai Zisu erőforrásügyi és ipari miniszter is, aki egészségügyi okokra hi­vatkozva felmentését kérte kor­mánytisztsége alól. Nem precedens az engedmény A lengyel államfő amerikai látogatására Lech Walesa lengyel államfő washingtoni látogatása alkalmá­ból az amerikai kormány beje­lenti a lengyel adósságok nagy részének elengedését, és olyan közös nyilatkozatot ad ki, amely megkülönböztetett szerepet biz­tosít Lengyelországnak. Ameri­kai kormánykörökben egyúttal hangoztatják, hogy a Varsónak tett pénzügyi engedmény nem je­lent precedenst más közép-kelet- európai országok számára. Walesa kedden, közép-euró­pai idő szerint késő éjjel érkezett Washingtonba, és szerdán talál­kozik George Bush elnökkel. Mint a Fehér Ház közölte: a ta­lálkozó alkalmából hivatalosan is bejelentik, hogy az amerikai kormány elengedi a 2,9 milliárd dolláros lengyel adósság na­gyobbik részét. Lengyelország hitelezői megállapodtak, hogy az állami hiteleknek legalább a felét elengedik, és erre ösztönzik a Varsónak kölcsönt nyújtott ma­gánbankokat. A teljes lengyel adósság 48 milliárd dollár, ebből 33 milliárd állami hitel. (A ma­gyar adósságnak csak egytizedét teszik ki a kormánykölcsönök.) Az amerikai kormány mind a kétoldalú kapcsolatokban, mind nemzetközi fórumokon elvi ala­pon ellenzi az adósságelenge­dést. Ennek ellenére a közel­múltban Egyiptom 7 milliárd dolláros adósságát törölte, most pedig a lengyel hitelek nagy ré­szét. A hivatalos indokolás ma­gáévá tette a varsói álláspontot, miszerint az ország exportbevé­telének nagy részét felemészti az adósságszolgálat. Toka-titok: egy lehetséges megoldás? (Folytatás az 1. oldalról) — Nézze, a mi módszerünkkel ez valóban ilyen rövid határidőn belül megoldható. Ráadásul fel­ajánlottam, hogy a programter­vezetet teljesen ingyen a rendel­kezésükre bocsátom. A talaj, a talajvíz, az ivóvíz, a növényzet, a levegő és a tápláléklánc tekinte­tében pontos adatokat szerezhe­tünk ennek segítségével. Lénye­gében két kérdésre kell megtalál­ni a választ: mekkora körzetben található veszélyes mértékűszeny- nyezés, illetve az milyen régóta van a talajban. Ha például négy­száz évvel ezelőtti, akkor vi­szonylag gyorsan és olcsón reha­bilitálható a környék. Ha néhány évtizedes, akkor a valódi követ­kezmények csak most jönnek... — Ön erre az utóbbi eshető­ségre is tud valamiféle választ? — Van egy szabadalmunk, amit szintén ingyen átadnánk a gyöngyösieknek. Lényegében egy olyan vegyületről van szó, amely nem káros az emberi szer­vezetre, ugyanakkor a nehézfé­meket tartósan leköti a talajban, sem vízben, sem növényzetben nem oldódik fel. Ennek a telepí­tése nagyon olcsó, tizedannyiba kerül, mint hogyha teljes talaj­cserét végeznének. — Ezt a módszert kipróbálták már Magyarországon? — Még nem. Amerikában vi­szont egy hasonló vegyületet már kipróbáltak, van tehát valameny- nyi tapasztalatunk. — Mennyibe kerülne a talajja­vítás ezzel a módszerrel? — Nem tudok számokat mon­dani. De nem is akarok, először ugyanis a feltárást kellene meg­kezdeni, hogy bármilyen irány­ban továbbléphessünk. A vizs­gálat körülbelül egymillió forint­ba kerül. Úgy hallottam, Ko­menczi Bertalan országgyűlési képviselő már megpróbálta ezt az összeget előteremteni külön­féle forrásokból. — Ön szerint ki a felelős Toka­patak ügyben? — Jogilag nem tudom. Szak­mailag úgy látom, hogy minden­képpen egy olyan bánya, ame­lyik a környéken nemesfém ki­termelésével foglalkozott. Saj­nos, a jelenlegi alkotmány szerint nem jár alanyi jogon az egészsé­ges környezethez való jog. így a „törvényi” felelősség legfeljebb akkor deríthető ki, ha például az állampolgárok saját jogukon vagy közösségi alapon feljelen­tést tennének ismeretlen tettesek ellen. A polgári peres eljárás — ugye, nem kell mondanom — több évet is igénybe vehet, míg eldől: ki fizesse a költségeket... Doros Judit A 900 tonna élelmiszersegély ellenére Éhínség Irakban A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) kedden figyel­meztetett, hogy éhínség fenyeget Irakban, ha azonnal nem kezdik el alapvető élelmiszerek kiosztását a lakosságnak. A genfi központú szervezet közölte, hogy 900 tonna élelmiszert si­került Irakba juttatnia Jordániából és Iránból, elsősorban kórházak, árvaházak gondozottjai és egyéb különösen rászoruló rétegek számá­ra, de a lakosság egésze továbbra is súlyos élelmiszerhiánnyal kényte­len szembenézni. Olyan létfontosságú cikkek, mint például a liszt, megfizethetetlenül megdrágultak az átlagemberek számára. A Biztonsági Tanács Bagdad elleni embargója tiltja a kereskedelmi jellegű élelmiszer-szállításokat Iraknak, csak segélyszállítmányokat engedélyez. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szállítók csak egy nemzetközi segélyszervezeten keresztül juttathatják el rakományukat az országba, ahogy ez például Jemennel történt az elmúlt héten: 20.000 tonna lisztet küldött Irakba az ICRC közvetítésével. Diplomaták közlése szerint lépések történtek az élelmiszer-embar­gó feloldására a közeljövőben, részben azért is, hogy levegyék a terhet az ICRC válláról. Szovjet — amerikai csúcs? „Majd meglátjuk” A szovjet fél májusi csúcstalál­kozót javasolt az amerikaiaknak James Baker külügyminiszter múlt heti moszkvai látogatásán, de nem kapott határozott választ ajánlatára — mondta kedden egy amerikai kormánytisztviselő a brit Reuter hírügynökség tudósí­tójának. A nevének elhallgatását kérő nyilatkozó szerint az amerikai válasz mindössze ennyi volt: „Majd meglátjuk”. Eredetileg februárra tűzték ki a szovjet-amerikai csúcstalálko­zót, de a felek utóbb kölcsönös egyetértéssel elhalasztották — hivatalos indoklás szerint az Öböl-háború miatt, de diploma­ták jelezték, hogy egyéb okai is vannak a halasztásnak. Az egyik: Washington elégedetlen azzal a móddal, ahogyan Moszkva a balti kérdést kezeli. A másik: nincs haladás a két fél fegyver­zetkorlátozási tárgyalásain. A Felföldi Kft. saját gépkocsival rendelkező üzletkötőket alkalmaz papíripari termékek, édesség­áruk, ajándéktárgyak jutalékos rendszerben történő értékesítésére. Jelentkezés kizárólag személyesen. Debrecen, Diószegi út, Keleti Ipartelep 6. Hétfő—péntek: 8—16 óráig. Szombat: 8—12 óráig. / Lucemaszéna eladó. Érdeklődni lehet: Antal Ferenc üzemigazgatónál. Cím: Füzesabonyi Állami Gazdaság. Telefon: 39/41-322. „ \ -------------^ Tárnáméra Község Önkormányzata pályázatot hirdet a község területén közösségi műholdvevő berendezés telepítésére Bővebb információ a Polgármesteri Hivatalnál kapható. ^Határidő: 1991. április Jászárokszállás Nagyközség és Jászágó Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet körjegyzői állás betöltésére. Feltételek: büntetlen előélet, magyar állampolgárság, állam- és jog- tudományi egyetemi végzettség, legalább 2 ev államigazgatási gyakorlat. Fizetés a vonatkozó jogszabályok szerint. Szükség esetén lakás megoldható. A pályázat benyújtásának határideje: 1991. április 30. A pályázatot Jászárokszállás nagyközség polgármesteréhez kell benyújtani. Cím: 5123 Jászárokszállás, Árpád tér 1. r f Egy arany­f vagy ezüstgyííru, egy tánc, egy óra... Minden öltözékét, minden alkalommal „feldobja”! Húsvéti ajándékként is felülmúlhatatlan. Van, aki már tudja, hogy Gyöngyösön, a Mátyás K. u. 1. alatt, a Vaskapu ékszerbolt új shopjában mindig lesz mihói választania! Leinformálható vendéglátós szakembert keresünk kis panzió szerződéses üzemeltetésére. Jelentkezni az Alugrafikai és Filmnyomó Ipari Kisszövetkezetnél lehet Debrecen, Hámán Kató u. 27. alatt. Telefon: 52/15-644. Redőny, reluxa, harmonika- «ftó, zsalugáter kedvező' áron. Vidékre is és közületnek is. Tel.: 36/14-994. Gáz-, víz-, központi- fűtés­szerelés! Hruska János Eger, Ságvári út 10. Telefon: 10-047 J Önnek van már? Ha még nincs, keressen meg minket! Itt azonnal elkészítjük névjegykártyáját! ßdt&iexPnete a Centrum Áruház Dobó tér felőli bejáratánál. (Névjegyek, szórólapok, levélpapírok, borítékok, meghívók, öntapadós etikettek.) X /

Next

/
Oldalképek
Tartalom