Heves Megyei Hírlap, 1991. március (2. évfolyam, 51-76. szám)
1991-03-20 / 66. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1991. március 20., szerda Március 15. után „Szétment a magyarság nyugatra, keletre...” A címben szereplő verssort nem mai szerzőtől, nem a mai, vagy a'45 utáni állapotok ábrázolásaképpen idézem, hanem Petőfi Sándortól, aki 1848 február-márciusában kezdte meg írni a Lehel vezér címet viselő epikáját. El is jutott a második ének ötödik strófájáig, de ott meg kellett állnia, mert a történelem más műfajra, más, drámaibb hangra, hangvételre, témára kényszerítette őt. így az alig ötödfélszáz sor csak sejtetni engedi, miként és hogyan szólhatott volna a plebejus hangon, megcélzottan a köznépnek, a gubásoknak elképzelt versezet. Amit az énekmondók is betanulhattak volna akár. Ennek az epikának a közvetlen időrendi szomszédságában, de utána keletkezett a Nemzeti dal, a 15-dik Március, 1848., a Szabadsághoz, a Bordal, a Föltámadott a tenger, előtte meg a Baurepaire, azaz a versben elbeszélt költői áldozat, ahogyan a francia forradalom kapitánya végez magával, mert nem adja életét a zsarnokságnak. Ennyire mélyre, messzire az időben és Petőfi verseiben nem kalandoztam volna el, ha az ünnep előestéjén, a Szemináriumban, az egri kispapok Irodalmi Iskolájának kedves társaságában nem hallom Mikolai Vincétől, a szónoktól gondolatsorát és azt a néhány idézetet, amelyben a forradalom körül, a forradalom sorsa miatt aggódó költő összegezte kételyeit, lelkiállapotát, reményeit. „Tettre, ifjak, tettre végre/, Vetjük le a lakatot,/ Mit sajtónkra, a szentségre,/ Istentelen kéz rakott.” S mintha Petőfi a jövőbe látott volna, nekünk is ezt az istentelen kezet kellett eltessékelnünk nem is oly régen. A szónok nem állt meg a veretes szavaknál, azok tartalmára, erkölcsi erejére összpontosított. „Talpra magyar, hí a haza!” Milyen haza hív bennünket? Ki hallja meg, hogyan érti, érzi a hívást, és ha hallja, mi mozdul meg benne? A haza csak a közösen birtokolt föld, a nyelv, a múlt, ezer évre visszapörgethető népszokásaink, dátumaink, adataink, múzeumaink emléktárgyai, vesztett csatáink, vagy a közösség elsősorban, a mai nemzedékek sora? Ki és mi adhat itt derék, okos egyensúlyt, értelmet, jövőt biztosító feleletet egyáltalán arra, mi a magyar, ki a magyar, hogyan magyar ma a magyar? Hogyan kell gondolkodnia, hogyan kell értenie, s főként miként kell cselekednie? Hány- felé hasadtan vagyunk mi, itt magyarul és nem magyarul beszélők, ebben a 93 ezer négyzetkilométernyi országban, Közép-Eu- rópába beágyazva és túl a kegyetlenül ránk szabott határokon, szerteszét a világban, mert „szétment a magyarság nyugatra, keletre?” Hány értelmezése támadt mára a magyarságnak, bennünk és azokban, akik alig ismernek minket? Vagy még inkább azokban, akik ellenségesen, félreértve, tudatosan félreismerve minket — akár a közelünkben is —, a megsemmisítés jóslatát dörgik a fülünkbe? És mintha az ünnepből is jön- ne-kikerekedne a válasz. A magyarság nem akar meghalni. A magyarság — sorsával együtt is — élni akar. Ahogy tud, ahogy lehet. És ezt a parancsot nemcsak Illyés verse szabja nekünk, hanem a jelen patétikusnak nem nevezhető kényszere is. Mi is a szabadság? Ha azt mondom, szabad a sajtó és nincs cenzúra, azt jelenti, hogy mondhatom a magamét, gondolhatom a magamét. Az is szabadság minden bizonnyal, ha azt tehetem a jog és lehetőség keretei között, ami a közösség és az én érdekem — együtt. De ez csak a külső kerete a szabadságnak, a mozgást, teret, irányt felölelő lehetőség a jóra, a jobbra, a nemesebbre, a tágabb és eszményibb értelemben vett keresztény európaiság megvalósítására. Az igazi szabadság belsőbb, legtermészetesebb magja, leglényegesebb szférája azonban bennünk van. Amikor megszabadulva külső kényszereinktől kezdjük, akarjuk ránevelni magunkat az igazságra. Amely szavakkal kifejezhető kategória, jogi nyelven is, a tudomány más ágazataiban is használatos fogalmakkal; a filozófia, a pszichológia is keresi — felfedezni véli a meghatározását, mióta az ember él a Föld hátán. De legtisztább formájában magunkhoz mérve az igazság mégiscsak erkölcsi tartalom, az a cél, hogy az ember önmagával összhangban bűntudat, a mulasztás, a hamis tettek korlátái nélkül meije- akaija-igyekezzék átélni azt az időben kurta, elmélkedéssel azonban messzire tágítható életet, amelyben rend és fegyelem uralkodhatik, amikor a mindennapi élet salaíkjától megtisztulva vagyunk érteni képesek a közös és egyéni sors zárótételét: nemcsak azért születtünk, hogy leéljük ezt a rövid földi zarándoklatot, hanem azért is, elsősorban azért, hogy minden idegszálammal törekedjek a jóra, amely átsegít kétségeimen. És a hűséghez ragaszkodjam, ahogy Dsida Psalmus Hungaricusában zengi: „Mérges kígyó legyen eledelünk,/ ha téged elfeledünk, ó, Jeruzsálem! Nyelvünkön izzó vasszeget/ verjenek át, / amikor nem téged emleget/ ó, Jeruzsálem!/ Rothadjon el lábunk, kezünk, mikoron hozzád hűtlenek leszünk, ó, Jeruzsálem, Jeruzsálem.” És itt a közösséghez kiált átkaival a költő, és ez a közösség a földi hazán túl is kötelező törvényeket tisztel. Még hallom is hozzá Szokolay Oratóriumának magával ragadó kórusát. Ennyit márciusról és egy ünnepségről, amelyet a Szeminárium és a Hírlap szerkesztősége gondolt el, a lélek mai sodrására is figyelve. (farkas) AZ EXPRESSZ UTAZÁSI IRODA HEVES MEGYEI KIRENDELTSÉGÉNEK ÚJ VEZETŐJE PÁLYÁZAT ÚTJÁN: Nagy József Számomra megtiszteltetés, nem kis kihívás, s nem utolsó sorban rendkívül érdekes az új beosztásommal járó feladat. Az idegenforgalmat gazdasági szorításunkból való előremenekülésünk nagy lehetőségének tartom. Mivel ez a szakma nekem is új, így mindenképpen az Expressz Utazási Iroda hagyományainak elmélyítésére törekszem, igénybe véve kollégáim támogatását úgy az egri, mint a hatvani fiókirodánkban. Szeretnék megfelelni annak a követelménynek, amely Heves megye idegenforgalmi jellegéből fakad: az ország harmadik leglátogatottabb területe. Meg kívánom nyerni a hagyományos turizmuson túl a szakmai utakban, nemzetközi vásárokban, konferenciákban érdekelt vállalatokat, szövetkezeteket, vállalkozókat, gazdasági társaságokat. Életre kívámon hívni a ma már senki által nem támogatott ifjúsági-, és diákturizmust, valamint a gyermeküdültetést. A konkurrenciával maximális szem. Nős vagyok, 38 éves, két gyermekem van. Ezt megelőzően a szövetkezeti mozgalomban dolgoztam. együttműködésre törekSajtó és törvény Sajtó és törvény; szabadság, felelősség, erkölcs és monopólium címmel, a Sajtófesztivál keretében vitafórumot rendezett a Magyar Újságírók Országos Szövetsége. A MUOSZ képviseletében Szegő Tamás tartott rövid bevezetőt. Elmondta, hogy jelenleg három, a sajtót érintő törvény előkészítése folyik. A sajtószabadságról szóló törvény megítélésekor a szakmában két irányzat figyelhető meg, sokak álláspontja szerint ugyanis erre nem kell külön törvény, hanem a sajtószabadságot mint alapvetőjogot, az Alkotmány alapján, a jogrendszer különböző részeinek kell tartalmaznia. Ugyanakkor mások az állampolgárok személyiségi jogaira és a sajtószabadság törvényi biztosítására hivatkozva feltétlenül szükségesnek tartják e törvény megalkotását. Igaz, az utóbbi táborban is vannak, akik tartanak a túlszabályozástól és az esetleges korlátozásoktól. Az Igazságügyi Minisztérium képviseletében Fluckné Papácsy Edit helyettes államtitkár elmondta: a sajtóra vonatkozó törvények közül a sajtószabadságról szóló törvénytervezet van a legelőrehaladottabb állapotban. Ez a törvény, a sajtószabadságnak, mint alapvető szabadság- jognak a lehetőségeiről és korlátáiról szól, s azt hivatott szabályozni, hogy a személyi szabadságjog és a sajtószabadságjog ütközése esetén melyik élvez elsőbbséget. Ennek eldöntése várhatóan nagy vitákat fog kiváltani. A sajtószabadságról szóló törvény mellett, a televízió és a rádió speciális helyzete miatt szükség van egy önálló tv- és rádiótörvényre, valamint a közérdekű információk kiszolgáltatásáról szóló adatvédelmi törvényre is. A Magyar Televíziónál nemrégiben elkészült egy olyan koncepció, amely törvényi szabályozás alapját képezheti, az adatvédelemről pedig a KSH készített alapanyagot, amely már átkerült az Igazságügyi Minisztériumba. Ez a tervezet minden nem személyes és nyilvántartott adatról úgy rendelkezik, hogy az közérdekű adat. Ha valamely szervezet ilyen adatok kiszolgáltatását megtagadja, az ellen az újságíró bírósághoz fordulhat. Balázsi Tibor, az Országgyűlés Sajtó Albizottságának elnöke szerint a sajtót nem három, hanem négy törvény érinti, hiszen ide kell sorolni a frekvenciagazdálkodási törvényt is. Jakab Zoltán, a tv- és rádiótörvény koncepciójának egyik kidolgozója kijelentette: nagy gondot okoz, hogy Magyarországon sem a kormánynak, sem a parlamenti pártoknak nincs kommunikációs politikája. Mint mondotta: a sietség rossz törvényt szül, tehát megfontolandó, hogy nem érne-e meg további 1-2 hónapot a sajtóval kapcsolatos törvények pontosabb kidolgozása. Az idealisták többsége úgy tartja, hogy a halál után kettéválik az út, az egyik a pokolba, a másik a mennyországba vezet. A döntés persze nem önkéntes: földi életével érdemli ki az ember egyiket vagy a másikat. A Joel Schumacher rendezte Egyenesen át című film keveréke egyfajta idealizmusnak és materializmusnak. Mert a fémesen csillogó orvosi műszereket, a pillanatot megörökítő videomagnót, sőt, a szív leállását, az exitust jelző egyenes vonalat semmiképp sem lehet a „megfoghatatlan” kategóriájába sorolni. Ezek a tárgyak léteznek, mint ahogyan a hús-vér orvostanhallgatók is. Az ő megszállottságuk viszont valahol már „súrolja” a fantasztikum, az álom, a tudás és a filozófia síkjait. Innentől kezdve bennünket, nézőket is valami megfoghatatlan izgalom ragad magával, legyünk bár vallásosak vagy ateisták. A történet rólunk, a mi esélyeinkről szól. Arról, ami közös bennünk; hogy születtünk, és egyszer meghalunk. S tagadhatjuk ugyan, de minek, hogy érdekel bennünket, mi történik azután, hogy „milyen helyre kerülünk”, hogy vigyáznak-e ránk amott, hogy találkozunk-e azokkal, akiket szerettünk. Vagy csak egészen egyszerűen: anyag mivoltunkban érezhetünk-e valamit, fájdalmat vagy boldogságot. A kérdés örök: bizonyítható-e a tudomány eszközeivel, hogy azon túl csak az anyag és a természetes rothadás létezik, bizonyítható-e akkor, ha soha nem tapasztalta még senki, vagy ha igen, már nem volt módja rá, hogy élményeiről beszámoljon. Öt orvostanhallgató Istent kísért, amikor fura vállalkozásba fog. Egymást segítik a ldinikai halál állapotába (ez náluk egyszerűen any- nyi, hogy nagyfeszültségű elektromos impulzussal megállítják a szívverést, miközben a testet 30 fokra hűtik), majd egymást hozzák vissza onnét. Maga a művelet is kellőképpen izgalmas, hisz soha nem tudhatjuk, sikerül-e a visszatérés, ám jóval érdekfeszítőbb: ki mit érez, lát és hall az alatt az idő alatt, amíg „odaát” tartózkodik. Vannak persze sablonok, amit a klinikai halálból visszatérők már elmeséltek az emberiségnek, hogy van zuhanás, van egy hosszú, sötét alagút, és van valami fény. De arról még nem írtak a könyvek, vagy legalábbis nem tálalták ilyen látványosan, hogy odaát van még valami... A BŰN, amelyet életünkben valaha elkövettünk, s amelyért nem vezekeltünk. A bűn persze a miénk, s mert nem vagyunk egyformák, a saját lelkiismeretünk dönt: mit raktároz olyan mélyre, hogy a mindennapi életünkben még csak elő se jöjjön a szorongató rossz érzés. Ezt, mint a filmbeli példák mutatják, okozhatja egy gyermekkori szerencsétlen emlékű csúfolódás, de lehet sokkal több: szintén gyermekkorban akaratlanul elkövetett gyilkosság, amit az idő egyre lejjebb ás a tudatalattiba. Ám mégis létezik, és adott pillanatban — mondjuk, a halál első néhány percében — előjön, és hat, és a visszatérés után sem hagy nyugodni. Ézt most magyarázhatjuk Isten büntetéseként, mert birodalmába, az értelmen túli világba hatoltunk, de felfoghatjuk egyszerű pszichikai tényként: mindenfajta lefojtottságnak és szorongásnak van valahol egy eredője, egy kiváltó oka. Hogy mi ez — a bűn szempontjából szinte mindegy. A vezeklés oldaláról már semmiképp, s épp ez a „vonal” a filmben az igazán nagy. Mert a vezeklés mikéntje már túllép a kigondolhatón és a befolyásolhatón. Mert nem róhatunk ki magunk számára kényelmes penitenciákat: csak akkor oldódik fel a gyötrő lelkiismeret-furdalás, ha újból végigéljük az okozott bűnt, és ezt nem lehet kényelmes kívülállóként megtenni: bizony lelkűnkből kell fizetnünk a megtisztulásért... Michael Douglas a film egyik producere, s ha belegondolunk, hogy a „Száll a kakukk fészkére” című filmnek is ő volt, kedvünk támad megköszönni neki, hogy igényes alkotásokba öli a pénzét. A főszereplők közül két név ismertebb: Julia Robertsé, aki vitathatatlanul sztár lett a maga érzékeny-érzékiségével, és Kiefer Sutherlandé, akinek eddig inkább apját, Donald Sutherlandet jegyeztük színészként. A „fiú” mindenféle utánérzés nélkül eredeti, és szinte már profi. Á film pedig — a történetnek, a kivitelezésnek, ä rendezésnek és a színészeknek hála — nagyon jó... ^ j A budapesti Szent István-bazilikában áldotta meg Paskai László bíboros, prímás esztergomi érsek a Szent Benedek-lángot, amellyel olasz fiatal atléták futnak Norciába, Szent Benedek, Európa védőszentjének városába, ahová a szent ünnepére, március 21-ére érkeznek meg. A staféta lángjának meggyújtása alkalmából II. János Pál pápa magyar nyelvű levelet intézett Paskai László bíboroshoz. A szentmisén részt vett Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke, az Olasz Állam magyarországi nagykövete és számos más jeles kiemelkedő olasz személyiség. A lángot minden esztendőben másmás európai fővárosban gyújtják meg, és így ez a staféta Európa egységét van hivatott szimbolizálni, emlékeztetve arra a keresztény kultúrára, amelybe Európa gyökerei visszanyúlnak. A pápa levele: „Szívből köszöntőm Eminenciádat a budapesti Székesegyházban, a„NorciaiLáng”megáldása céljából tartandó ünnepélyes szertartás alkalmából. Ez a láng „Egy Európáért”, amely kontinensünk egységének jelképe, s amely évről évre bejárja Európa útjainak egy-egy szakaszát, fel akarja kelteni korunk emberében Európa védőszentjének, Szent Benedeknek hitbeli tanúságtételét, elvezetve őt a keresztény szellemiség és a kulturális hagyományok azon gyökeréhez, amely a történelem folyamán az európai népeket éltette. Szívből kívánom, hogy minden — Budapest és Norcia között fekvő — városban és helységben, ahova fiatal atléták viszik ezt a lángot, felébredjen a testvériesség, a barátság és a béke érzelme, és mindkét fiatalságot — olasz és magyar részről — erősítse ez a jelkép abban a törekvésben, hogy tol- mácsolója lehessen az európai népek közötti ösz- szetartásnak és egységnek. Ezen gondolatokkal és érzelmekkel kérem Emi- nenciádnak, a Magyar Köztársaság Elnökének, a magyar és olasz kormány hivatalos küldötteinek, valamint a nemes magyar és olasz népnek Isten különös segítségét és áldását”. •' ... : . ■ ' : :• ' II. János Pál levele Láng, amely Európa egységéért lobbant Egyenesen át
