Heves Megyei Hírlap, 1991. március (2. évfolyam, 51-76. szám)
1991-03-15 / 63. szám
HÍRLAP, 1991. március 15., péntek HÉTVÉGI MAGAZIN UFO-lesen Meddig marad az „ARC”? Mi lesz, ha világútlevelet kap a szovjet polgár? Ahol pogrom és éhínség fenyeget... Sorok. Hosszúak, tömöttek, idegesek. Némelyik hónapok óta szinte csak növekszik. A végére álló nem kérdezi, mivégre e tömeg. Úgyis tudja: nem élelmet, hanem „dokumentet” osztanak. Ára is van ennek a papírnak, pedig lehet, hogy kidobott pénz az a néhány rubel. Sebaj, legalább megpróbálja: legfeljebb itthon marad. A sorok hosszan feketéllenek. Szinté minden nyugati diplomáciai képviselet előtt, újabban a lengyelnél is. Tavaly több mint fél millióan sikerrel vették az akadályt. Bejutottak, kitöltötték, megkapták, utazhattak. Legtöbben Izraelbe — többnyire Budapesten keresztül —, több mint 200 ezren. Németország 140 ezer német származású szovjet állampolgárt, míg Görögország 22 ezer görögöt fogadott be. Az Egyesült Államok 62 ezer embernek adott beutazási engedélyt. A nagy „bevándorló” országok, mint az USA, Kanada, Brazília, Ausztrália azonban fékezni szeretnék ezt az óriási hullámot. Óvatos becslések szerint ugyanis legalább 15 millióan akarják végleg elhagyni a hatalmas országot. Kivált Németország tart az újabb szovjet bevonulástól. Kutyaszorítóba került a bonni kormány: némileg csökkentette ugyan a korábban beígért segítségét, hogy jelezze: szigorúbb felételeket támaszt a várható áradattal szemben, ám ez aligha csökkenti a kérelmezők számát. Moszkva közben azzal vágott vissza: csak nem újabb falépítésbe kezdtek a németek? Nemcsak Németország került „szovjet ártérbe”. A legtöbb nyugat-európai állam azon saj- nálkozik:_mi lesz, ha ä szovjetek kezükbe vehetik a világútlevelet. Azt persze, nem teszik hozzá, hiszen lehet, hogy nem is tudják: a passzus mellé évi 30 dollárnak megfelelő konvertibilis valuta jár, s ezzel aligha lehet „Gorenje- túrákra” indulni a szabad világ- ba. A tavalyi mintegy félmillió szovjet állampolgár szinte kivétel nélkül rokonokhoz költözött. A kivándorolni szándékozók zöme azonban úgynevezett gazdasági menekült, vagyis olyan, aki a hazai nyomorúságos életkörülmények miatt, jobban fizető állás reményében int búcsút a Rogyina Maty-nak. Munkaközvetítő cégek tucatjai alakultak az elmúlt hónapokban — jobbára nyugati támogatással —, hogy így „segítsék” az elvándorlókat. Ám jogállásuk mind a mai napig tisztázatlan. A munkaügyi miniszter egy sajtóértekezleten a minap azon kesergett, hogy kétoldalú államközi megállapodások híján százezreket csapnak be, hoznak bizonytalan helyzetbe. Á miniszter egyébként hozzátette: a jövőben maga a főhatóság lép elő közvetítővé, hogy „biztosítsák a külföldön munkát vállalók szerződési feltételeit”. Egyelőre csupán néhány ezer szovjet kérelmező tudott érvényes szerződéshez jutni. A szovjet hatóságok ugyanis nagyon alaposak, és nem dőlnek be mindenféle álszerződésnek, meghívólevélnek. Azt mondják: ilyet bárki vehet (egyébként vesz is). Valójában azonban keserű beismerés van e „körülményesség” mögött. Maga a munkaügyi miniszter is elismerte: egyre riasztóbb az agyelszívás, az elitértelmiséget semmi sem tarthatja itthon. Ideje lenne már legalább a nyugatihoz megközelítő munka- körülményeket biztosítani. Vannak persze, politikai motívumok is. A „bárhol, csak itt nem” végső elkeseredettséget mutat. Malika Rudkovszkij csecsen származású nő tavaly decemberben érkezett Tel Avivba zsidó féijével és családjával. Állásuk, lakásuk nincs, élelmük is alig. Tökéletes bizonytalanságban élnek. „Tudom, hogy bármikor ide is átterjedhet a háború, de még mindig jobb, mint ott, ahol diktatúra, pogrom és éhínség fenyeget” — zokogta egy amerikai újságírónak. Egy taskenti magántaxis az Egyesült Államokba szeretne menni. Vlagyimir Vodo fiatal moszkvai pincér pedig Litvániába készül. Arra számít, hogy azonnal elnyeri a litván állam- polgárságot, így végre kiutazhat vágyai országába, a Dél-Afrikai Köztársaságba. „Ott sok fekete és kevés fehér ember él. A fehérek mégiscsak szívesebben veszik, ha egy fehér szolgálójuk van” — vélekedett a minap. Vlagyimirnak később mégiscsak csalódnia kellett. A dél-afrikai bevándorlási hivatal ugyanis megküldte a tavalyi kérelmek elbírálásáról szóló dokumentumot, s a hat(!) név közül egyik sem volt az övé. Lehet, hogy mégiscsak jobb a fekete, mint a fehér? A negyedik dinasztia idejéből Piramisépítők sírjaira bukkantak a homok alatt Piramisépítők újabb sírjaira bukkantak a gizai piramisokat övező sivatag homokja alatt. A leletben Dr. Zahi Havvasz, a gizai régészeti hivatal főigazgatója újabb biztonyítékát látja annak, hogy a fáraók temetkezési helyét nem rabszolgák, és nem más országok fiai, hanem szabad egyiptomiak építették. Kheopsz, Khephrén és Mükerinosz Kairó szélén álló világhírű piramisának körzetében — a Szfinxtől mintegy két kilométerrel délre — nyolc méteres mélységben találták meg a tíz sírt, amelyek a kamrákban fellelt agyagedényekből ítélve a negyedik dinasztia idejéből valók. A tavaly kezdődött ásatások eddigi eredméiíye a „munkásfalu” immár negyven sírjának feltárása. — Az újabb temetkezési helyek építészetileg eltérnek minden eddig ismerttől — mondja a kairói lapok által megszólaltatott vezető régész. — Három építésvezető sírja is van közöttük, s ezeket a többitől színes falrajzok, feliratok különböztetik meg. Az építési anyagot (mészkövet, agyagot, bazaltot és gránitot) a királyi sírok felállítása után rendelkezésre álló maradék szolgáltatta. A bőségesen díszített, berendezett sírkamrák éppúgy a földöntúli életre készültek, mint az uralkodók és magas rangú hivatalnokok temetkezési helyei, még ha az előbbieket nem is ékesíthették arcképek és olyan jelenetek, mint emezeket. A Mars közel másfél évszázada izgatja az emberek fantáziáját. Régi korok és napjaink tudósai egyaránt részesei lehetnek mesterségesnek látszó alakzatok és építmények felfedezésének ezen égitest felszínén. A Mars rejtélyei kutatásának klasszikus korszaka 1877-ben kezdődött, amikor a hírneves olasz csillagász, Schiaparelli először észlelte bolygószomszédunk felszínén az egyenes vonalú, csatomaszerű képződményeket. A tudós bejelentése nagy feltűnést keltett, amit még izgalmasabbá tettek a hozzájuk fűzött fantasztikus következtetések. Hamarosan elterjedt az a feltevés, hogy e csatornaszerű képződmények a vízben szegény Mars vízelosztó létesítményei, amelyeket csak fejlett technikával rendelkező, értelmes lények építhettek. Ezek szerint a csatornák arra szolgáltak, hogy a sarki pólusok, a jégsapkák vidékéről vizet szállítsanak a déli, száraz és aszályos területekre. Tehát a kultúra magas fokán álló, eszes lény megoldhatta a Mars vízellátásának fogas kérdését. A csatornák feltűnően nagy szélességét azzal magyarázták, hogy a távcsövön látható vonalak tulajdonképpen a növények által alkotott vegetációs övék, amelyek közepén láthatatlanul ott húzódik a keskeny vízszállító csatorna. A fantáziával együtt elindult a marsbeli élet tudományos kutatása is. A diplomatából lett csillagász, Percipal Lowell Arizonában a Mars kutatására építtetett csillagvizsgálót, ahonnan a bolygó földközelsége alkalmával több száz csatorna rajzát készítette el. Az arizonai Flagstaff rendkívül jó megfigyelőhelynek bizonyult. Az észleléseket itt nem zavarták a felhők, vagy a városi fények. Lowell — olasz tudóstársához hasonlóan — vázlatot készített a Mars felszínijellemzőiről, külnösen az őt annyira elbűvölő csatornákról. Személyes feljegyzéseiben így ír a látottakról: „Fényes és sötét területek, leheletfinom sarki hósapkák és csatornák, sok-sok csatorna.” Lowell is úgy vélte, hogy hatalmas öntözőcsatoma-rend- szert lát, ami az olvadó sarki jégtakaró vizét viszi el az egyenlítő- menti városokhoz. Hitt abban, hogy a bolygót nálunk idősebb és értelmesebb faj lakja. Ő dolgozta ki a marsi életre vonatkozó legrészletesebb megfigyeléseket, s a Marsnak egy életre szerelmese lett. Kutatásai nyilvánosságra hozatala után valóságos „Marsmánia” söpört végig Amerikán és Európán. A Lowell eszméivel kapcsolatos legélesebb kritika egészen váratlanul jött, ugyanis Alfred Russel biológus azt állította, hogy a Mars légköreJúl hideg és ritka ahhoz, hogy a bolygó felszínén víz létezhessen, s mindebből azt a következtetést vonta le: csak egy őrültekből álló faj építene csatornát ilyen körülmények között. Több mint száz évet kellett arra várni, hogy — a távcsövek tökéletesedésével és az asztrofotó- zás elterjedésével — kimutathasAz ARC. Méretei mellett még a piramisok is eltörpülnek sák: a marsi csatornák csak optikai csalódások „termékei”. A Viking-I és a Viking-II szondák 1976. nyarán álltak Mars körüli pályára, és megkezdték a bolygó fényképezését. A szondák képei egyértelműen mutatják, hogy mesterséges, csatornaszerű képződmények nincsenek a bolygó felszínén. Ugyanakkor a Mars Cydonia nevű térségéről készült felvételeken valami újszerű — mesterségesnek látszó — képződményre bukkantak. A furcsa alakzat — amely az északi szélesség 40 és a nyugati hosszúság 10 fokán fekszik — egy emberi fejre emlékeztet. Mindez a sima térszínből emelkedik ki, s méretei megdöbbentőek: az arc magassága másfél kilométer, szélessége körülbelül egy kilométer. A felfedezés dr. Tobias Owen nevéhez fűződik, aki már — röviddel a felfedezést követően — számítógépes program segítségével igyekezett e képződmény mesterséges voltát igazolni. Vizsgálatai közben egyre több emberi archoz hasonlatos alakzatot fedezett fel, amelyek csak egyes felszíni részletek megerősítésével váltak láthatóvá. Azóta is több tudományos vizsgálatnak vetették alá ezt az arcot. A kutatásokat segítették a modem technikai eljárások, s utóbbiak közül is legérdekesebb az úgynevezett képanalízis módin A 13KÉA ítSSSHis ?9A 13 se mmimt 3SAWKIA «ftWIiÁSHÁSÁVAL 35 A n KÉP smmw Az ARC háromdimenziós voltának bizonyítása. A 35 A 72 számú kép feketedési értékeiből készítettek egy háromdimenziós számítógépi modellt (A), majd ebből a számítógép egy képet produkált (B). Az eredményt összehasonlították az eredeti (C) képpel. A két kép teljes hasonlósága háromdimenziós alakzat létezésére utal (B, C). Számítógéppel előállított kép, amely különleges nézőpontból ábrázolja az arcot. szere. Ennek lényege az, hogy az ember alkotta mesterséges építmények szerkezete, térbeli elrendeződése eltér a környezetétől. Ilyen létesítmények lehetnek az épületek, a jármüvek, a vasút- és útvonalak, a repülőterek. Mindezekre jellemző a sima, egyenletes felszín, a határozott, éles határvonalak, valamint a környezettől jól elváló színek. Az eljárás során ezeknek a részleteknek a jelenlétét keresik az említett Cydonia nevű területen. A vizsgálat során az arc mesterséges eredetűnek bizonyult, de ugyanilyen minősítést kaptak a már régebben felfedezett „város romjai” és a szabályos, ötszögle- tű „piramisok” is. Ennek ellenére a csillagászok erős kételkedéssel fogadják a képződmény mesterséges eredetét bizonygató állításokat, pedig vannak más tények is, amelyek az előbbi mellett szólnak. Az arcot a Vikingszonda mindig azonos szögből, a felszínre merőleges optikai tengelyű kamerával fényképezte, de más és más Napállás mellett. Ez esetben viszont teljesen kizárható, hogy a fények és az árnyékok játékának áldozatai vagyunk. A más és más megvilágításban készült képek birtokában a kutatók ki tudták mutatni, hogy az arc nem csupán két dimenzióban létezik, hanem háromdimenziós képződmény. A feltételeket — digitális jelekké alakítva — számítógépbe táplálták, majd minden képpontról megvizsgálták az arcról visszavert fény erősségét. Mindebből az adott felszíni részletre és a megfigyelő optika által bezárt szögre következtettek. így sikerült megkapni az alakzat háromdimenziós képét (modelljét). Számítógépes módszerek segítségével sikerült még előállítani az alakzat különböző vetüle- teit is. A marsbéli arcról véleményt nyilvánítóknak két táborát különböztethetjük meg. Vannak olyan kutatók, akik a fentebb leírt számítógépes vizsgálatokat meggyőző bizonyítéknak tekintik, s vannak olyanok, akik ezt nem fogadják el. Számukra csupán a puszta tény marad: bolygószomszédunk felszínén létezik egy emberi arcra emlékeztető képződmény. A megoldást az 1992-ben induló Mars Observer nevű szondák képeitől váiják. Talán ha nagyobb felbontásban vizsgálják a felszínt, akkor eltűnik az „arc” — mint ahogyan Schiaparelli és Lowell csatornái —, s a felvételek nem mutatnak semmi egyebet, mint finom marsi homokból összeálló szelíd lankákat. De az is lehet, hogy a felettébb izgalmas kérdésre a választ majd csak a bolygóra leszálló első űrhajósok adhatják meg. A legizgatóbb kérdés egyelőre az: meddig marad az „ARC”? Az is lehet, hogy örökre... Vasné Tana Judit
