Heves Megyei Hírlap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-08 / 33. szám

SPORT HÍRLAP, 1991. február 8., péntek 15. Elkezdődött a „Nagy számolgatás” Vasárnap rangadó a Tungsrammal Január tizennyolcadikén lát­hatta utoljára hazai pályán a kö­zönség az Eger SE NB I-es női röplabdacsapatát. Ezután há­rom idegenbeli találkozó követ­kezett, és a mai fordulóban is utaznia kell a csapatnak. Dél­után az A Iba Volánnal j átszanak az egri lányok, s minden bizony­nyal megszerzik a két pontot a tavalyi riválistól. Ezt nem csak azért mondjuk, mert a székesfe­hérváriak ez idáig mindössze há­romszor nyertek, és csak nyolca­dikok a tabellán, hanem mert a Volán alapos változáson ment át a legutóbbi bajnoksághoz képest — hátrányára. Négy fordulóval a „rendes” bajnokság befejezése előtt, már elkezdődött a „Nagy számolga­tás.” Ki hol végezhet, ki kivel kezdheti el a rájátszást, ki kit ke­rülne el legszívesebben. Ami az ESE-t illeti, ha a piros­kékek a négy meccsből legalább hármat megnyernek, és a szintén a legjobb négybe pályázó BSE valamint a Ganz Danubius is ha­sonlóképpen szerepel, akkor az Eger a negyedik helyről folytatja a bajnokságot. Ha netán a másik két együttes közül valamelyik négyszer győz — a sorsolást látva ennek nem sok az esélye, de bár­mi lehetséges — akkor még me­leg lehet az ESE helyzete. Amennyiben az egriek mind a négy meccsüket megnyernék — hátha —, akkor kis szerencsével még a harmadik helyre is felka­paszkodhatnak. S ha már a play off-nál tar­tunk, úne az időpontok. Az elő­döntőt március 15. 17. 19-én rendezik meg. A továbbjutáshoz két győzelem kell. A középdön­tőre 29. 31-én, április 2. 5. 7-én kerül sor. A döntőt — és a he­lyosztókat — április 19, 21, 23, 26, 28-án bonyolítják le. A kö­zépdöntőben és a fináléban már három győzelem kell a végső si­kerhez. S most lássuk a hét vége ran­gadóját, az Eger-Tungsrammér­kőzést. — Elégedett lennék, ha ugyanazt a játékot produkálnák a lányok, mint a hét eleji, BSE el­leni két edzőmérkőzésen — mondta Kosziba István edző. A csapat ismét egy minőségi ugrás előtt áll, hangsúlyozta a szakvezető, ami annyit jelent, hogy két hónap után jutottak el oda a lányok, hogy nagy bizton­sággal tudják bejátszani az elő­készítőnek a labdát. Ez pedig a kombinációs lehetőségeket is megteremti, nem beszélve arról, hogy a labdabiztonság visszaadja a játékosok önbizalmát. Ha szabad így fogalmazni, az egriek dolgát megkönnyíti, hogy a Tungsram feltehetően két kulcsjátékosa, Palotásné és Ben- kő nélkül kénytelen kiállni. S az sem elhanyagolható tény, hogy a lámpagyári együttes huszonnégy óra alatt két rangadót kell hogy játsszon, mivel előző nap a Va­sassal mérkőzik meg. Kurucz Mónikát a Sportkór­házban megnyugtatták, hogy új­ból edzhet, csak egyelőre még nem teljes intenzitással. Éppen ezért nem is lesz kezdőember a hét végén. A vasárnapi mérkőzés 15.30-kor kezdődik a körcsar­nokban. A bajnokság állása 1. Vasas 14 14­42­428 2. Tungsram 14 12 2 40-12 26 3. BVSC 14 10 4 36-19 24 4. Eger SE 14 8 6 31-19 22 5. Proton G. 14 7 7 25-26 21 6. BSE 14 7 7 23-27 21 7. Debrecen 14 6 7 24-31 20 8. Alba Volán 14 3 11 12-35 17 9. Kaposvár 14 2 12 12-38 16 10. Almásfüz. 14 1 13 6-40 15 Sakk Ki állítja meg Mózest? Az Unicornis Hotel szponzo­rálásával létrejött sakkversenyen a tizennyolc fős mezőny elérke- zettt az ötödik fordulóhoz. A Borsod Távhő román vendégjá­tékosa, Ervin Mózes százszáza­lékos teljesítményt nyújtott ed­dig, öt pontjával az élen áll. Mi­vel a riválisokkal már mérkőzött, a kérdés az, hogy ki állítja meg Mózest, vagy még pontosabban megállítja-e valaki. A második helyen a szovjet Khenkin áll, ne­ki és a Bp. Honvéd sakkozójá­nak, Orsó Miklósnak egyaránt 3,5-3,5 pontja van. Sajnos az eg­riek versenyzője Mészáros csak két pontot gyűjtött ez idáig, így a mezőny második felében talál­ható. Eredmények az ötödik fordulóból: Mózes — Khenkin 1-0 Németh — Orsó 0-1 ÓDonnell — Thormann 1-0 Oltean — Lyrberg 1-0 Dr. Darara — Mészáros 0-1 Káposztás — Brumen döntetlen // .............................................^ A z ICIKE- PICIKE éjjel-nappal nyitva tartó ABC-ben (Eger, Rákóczi út 46.) megkezdtük a 19 féle gyógynövény­kivonatból álló eredeti, német svédcsepp (1/2 liter 850 Ft) és a hozzá tartozó eredeti német körömvirág­balzsam árusítását is. Egészsége megőrzéséhez, illetve visszaállításához Önnek is szükséges a jól ismert és bevált eredeti svédcsepp! Felnémeten holland bálás­RUHA-VÁSÁR a kultúrházban 1991. február 16-án szombaton, február 17-én vasárnap délelőtt 10-től 17-ig. Minden kedves vásárlónkat szeretettel várjuk. Egerből megközelíthető v a 11 -es busszal. Megyeszékhelyen lakó könyvbizományost keresünk jutalékos rendszerben. Telefonnal rendelkező előnyben. Jelentkezés levélben 9002 Győr, Pf. 28. KISALFÖLD Kiadó Betéti Társaság. Telefon: 06-96/15-544 Koloszár Miklós. Telefax: 06-96/12-142. V Megnyílt a Dréherben EROTIC BÁR! Mindennap 23.00 — 05.00-ig EROTIC SHOW Cím: Eger, Mátyás k. 56. NSZK bálás ruha 380/kg/bála 150 Ft/kg áron viszonteladóknak eladó. 38/12-330. jr CASIÓ-BEMUTATÓ ÉS-VÁSÁR AZ ÁSZOKNÁL — Órák — Managerkalkulátorok — Elektromos gitárok — Billentyűs hangszerek és tartozékai Helye: Ifjúsági Ház, Eger Ideje: 1991. február 8. Nyitva: 10—16 óráig. V r NB-s eredmények A női asztalitenisz NB II-ben a veretlenül listavezető Afész VM hazed környezetben nem tudott felül­kerekedni a szegedieken, ám a döntetlen ellenére továbbra is vezeti a tabellát. Az egri tanárképző főiskola kosarasai közül a legutóbbi fordulóban a nők vágták ki a rezet, megleckéz­tetve a salgótarjániakat. A férfiak sajnos már kevésbé voltak eredményesek, ők két vereséget könyvelhet­tek el. A „tekefronton” újabb agriás siker következett, az egercsehiek viszont továbbra is gyengélkednek. Az Áfész VM — Szeged női asztalitenisz-mérkő­zésen kimagaslott dr. Sashalminé teljesítménye Sibelka Ágnes ezúttal csak egyszer győzött (Fotó: Gál Gábor) Asztalitenisz Áfész VM — Szeged 8-8 NB Il-es női csb-mérkőzés, Eger. Gy.: dr. Sashalminé 3, Patrik 2, Beniczky 2, Sibelka 1. A két élmezőnyhöz tartozó csapat mérkőzése végig küzdel­mes volt. Hat-hat után a szegedi­ek jutottak vezetéshez, majd az utolsó fordulóban drámai csata alakult ki dr. Sashalminé és Vi- kor között. A döntő játszmát 24- 22-re az egriek ping-pongozója nyerte, amely egyben a döntet­lent is jelentette az együttesnek. Az Áfész VM öt pont előnnyel áll a tabella élén. Lakszövadat — Olefin 8-8 NB Il-es női csb-mérkőzés. Eger. Gy.: Horváth 3, Rudlofné 2, Vágó 2, Inancsik Á. 1. A vendéglátó csapat végig egyenrangú ellenfele volt a jó ké­pességű tiszaújvárosi együttes­nek. Mindkét csapatnak volt esélye a győzelemre. A Lakszö- vadat-nál Horváth Csilla játéka emelkedett ki. Kosárlabda Egri TK-Saigótaiján 79-38 (50-13) NB Il-es női mérkőzés, Eger. V.: dr. Frizzi, Bemáth. ETK: NAGYPÁL 27, Szabó 18, Szálkái 10, Sárosi 7, Szarvas- né 4. Cs.: Czuder 4, Lénárt 4, Jedlicska 5. Edző: Kovács Gyula Az ellenfél nem késztette na­gyobb erőbedobásra a főiskolás lányokat. BMTE-Törley-Egri TK 110- 82 (48-37) NB Il-es férfi mérkőzés, Eger. V.: Sztrakovics, Tolnai. ETK: Bajári 13, Hevér 4, Szánki 16, Gulyás 8, Kiss 2. Cs.: Balogh 9, Kadlacsek 5, Gönczi 25. Edző: Cseh Kálmán A minden csapatrészükben többet nyújtó vendégek megér­demelten nyertek a gyenge napot kifogó főiskolások ellen. Salgótaiján-Egri TK 94-73 (49-31) NB Il-es férfi mérkőzés. Eger. V.: dr. Frizzi, Bemáth. ETK: Bajári 16, KADLA­CSEK 26, Balogh 15, Fazekas 10, Szánki 4. Cs.: Kiss, Gulyás 2. Mb. edző: Kovács Gyula. A sok eladott labda és a gyen­ge dobóteljesítmény miatt meg­szorítani sem sikerült a taijánia- kat. Teke Agria Bútorgyár-Nyíregyházi Taurus 6-2 (2519-2412) NB Il-es mérkőzés Eger. Agria: Mester 404, Zsíros 399, Kiss 418, Kádár 444, Tóth L. 424, Jéger 430 fa. A dobogós helyen álló vendé­geket jó játékkal győzték le a bú­torgyáriak. DMVSC-Egercsehi 6-2 (2408-2368) NB Il-es mérkőzés Egercsehi. Ld.: Utassy A. 442, Vincze 424, Tarczali 403 fa. A hazaiaktól ketten is formán kívül voltak, ezért maradt el a biztosnak ígérkező siker. Egri Zöldért-Sajóbábony 6-2 (2495-2333) NB III-as mérkőzés, Eger. Zöldért: Ipacs 401, Molnár Gy. 422, Molnár D. 434, Simon 397, Molnár A. 428, Révász 413 fa. Az egyre jobban belelendülő listavezető magabiztosan nyert az újonc csapat ellen. Petőfibányai Bányász-Béla- páttalva 5-3 (2363-2361) NB III-as mérkőzés, Petőfibá- nya. A legjobb dobók. Petőfibá- nya: Sarankó A. 407. Bélapát­falva: Molnár L. 401, Sütő 400 fa. Szoros küzdelemben nyerte a megyei rangadót a petőfibányai gárda. Mátranovák-Lőrinci 6-2 (2270-2137) NB III-as mérkőzés, Mátra- novák. Ld.: Deutsch 389, Sebák 377 fa. A tavaly még NB Il-es Mátra- novák otthonában kilátása sem volt a győzelemre a Lőrincinek. Nádtíjfalu-Egri VM 6-2 (2360-2278) NB III-as mérkőzés, Nádújfa­lu. Ld.: Gál 408, Bede 395 fa. A házigazdák jól hajrázva, biztosan nyerték a találkozót. Petőfibánya-Sajóbábony 5-3 (2167-2099) NB III-as mérkőzés, Sajóbá- bony. Ld.: Kovács K. 384, Sarankó A. 377 fa. A petőfibányaiak bravúros győzelmet arattak idegenben. Megszelídített oroszlánok A londoni Wembley-stadion- ban a dermesztő hideg ellenére is több mint 60 ezren voltak kíván­csiak a „szelídíthetetlen oroszlá­nok”, azaz kameruni labdarúgó- válogatott vendégszereplésére. Az érdeklődés nem volt véletlen, hiszen a két együttes tavaly júli­usban, Nápolyban hatalmas és látványos küzdelmet vívott az elődöntőbe jutásért, s akkor az angolok csak a hosszabbításban harcolták ki a továbbjutást. A szerdai találkozó másik ér­dekességének az ígérkezett, hogy korábban bejelentették: a Wembley-ben búcsúzik a kame­runi válogatottól Roger Milla, a 38 éves csatár, aki a vb-n nagy si­kert aratott azzal, hogy a fiata- labbakkal is felvette a versenyt. Nos, a csatár végül lemondta a szereplést, miután az angol szö­vetség nem volt hajlandó külön tiszteletdíjat felajánlani számára. Ami a két csapat összeállítását illeti, a legfőbb változás a Mon- dialéhoz képest az volt, hogy az angolok kapuját a nemzetközi színtérről visszavonult Shilton helyett Seaman őrizte, míg a ka­meruniaknál.iVKowo helyett Bell kapta az 1-es számú mezt. A hazaiak a 20. percben sze­reztek vezetést, miután Bell csak szabálytalanul tudta megakadá­lyozni Linekert a gólszerzésben, aki viszont a tizenegyest biztosan értékesítette (1:0). A játékra vé­gig az angolok fölénye volt jel­lemző, a második félidőre külö­nösen elfáradtak a didergő afri­kaiak. A 60. percben a kameruni csapatkapitány, Tataw csaknem saját kapujába talált fejesével, de a következő szögletből Lineker már nem hibázott (2:0). Bryan Robson angol csapat­kapitány véleménye szerint nem alakulhatott ki igazán élvezetes játék, mégpedig azért, mert az el­lenfél csak a nagyobb vereség el­kerülésére összpontosított. A mérkőzés hőse, a kétgólos Gary Linekerúgy vélekedett, hogy a kameruniak a barátságos mérkő­zés ellenére inkább csak a rom­bolásra törekedtek. A két csapat összeállítása: Anglia: David Seaman — Lee Dixon, Des Walker, Mark White, Stewart Pearce — Trevor Steven, Bryan Robson (Gary Pallister 71. p.), Paul Gascoigne (Steve Hodge 66.) — Ian Wright, Gary Lineker, John Barnes Kamerun: Joseph Antoine Bell — Stephen Tataw, Jules Onana, Emmanuel Kunde, Bertin Ebwelle — Emile M,bouh M,bough, Jean- Claude Pagal, Andre Kana Biyik (Thomas Libiih 44. p.), Louis-Paul Mfede — Eugene Ekeke (Guy Ta- poko 78.), Francois Omam Biyik. Döntetlen a not asztalitenisz-rangadón Leckéztetett az ETK

Next

/
Oldalképek
Tartalom