Heves Megyei Hírlap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-02 / 28. szám

HÍRLAP, 1991. február 2., szombat HÉTVÉGI MAGAZIN Növekvő kábítószer-fogyasztás Egyre többen válnak áldozattá A Szovjetuniót még nem ön­tötte el a kábítószer-fogyasztás olyan hulláma, mint a Nyugatot, de az áldozatok száma egyre nö­vekszik. Az országban óriási ká­bítószer-alapanyag termelési le­hetőségek vannak. Azok, akik minden veszélyt vállalva a kábí­tószerüzleten akarnak meggaz­dagodni, 80 százalékban az or­szágon belüli alapanyagokat használják a drogok előállításá­ra. A KGB, a belügyminisztérium és az egészségügyi minisztérium már hosszú ideje küzd a kábító­szer-fogyasztás ellen. A szocio­lógusok és a bűnüldöző szervek szerint azonban minden eddigi intézkedés ellenére a Szovjetuni­óban is kialakult és tevékenyke­dik egy szigorúan szervezett, nagykiteijedesű kábítószer-maf­fia. Jövedelme a legszerényebb számítások szerint is eléri a 2 mil­liárd rubelt, de egyesek szerint ennek a kétszeresét is. A maffia tevékenysége egyre nagyobb területekre teljed ki, ezert a bűnüldöző szervek min­denekelőtt a nyersanyagforrások felkutatásán dolgoznak. A kábí­tószerek 80 százaléka ugyanis növényi alapanyagú. A titkos ültetvények felszá­molása, a sorozatos letartóztatá­sok megváltoztatták a feketepiac árait. Néhány évvel ezelőtt a napi kábítószeradag közel 10 rubel volt. Jelenleg 50 és 120 rubel kö­zött mozog. A kábítószer meg­szerzése érdekében a beteg em­ber mindenre képes, gyakran bűncselekményeket követ el, lop, rabol. A belügyminisztérium 1986 óta foglalkozik rendszeresen az illegális ültetvények felkutatásá­val és megsemmisítésével. Közel 10 ezer rendőrrel, 17 ezer önkén­tessel dolgoznak, ezenkívül 12 polgári, illetve katonai helikop­ter is részt vesz a munkában. A kábítószerek 20 százaléka jelenleg külföldről kerül az or­szágba. A nemzetközi kábító­szer-maffia a rubel konvertibilis­sé tételét arra kívánja felhasznál­ni, hogy kábítószerrel próbálja elárasztani a hatalmas szovjet pi­acot. így a szovjet bűnüldöző szerveknek is be kell kapcsolód­niuk a kábítószer-ellenes nem­zetközi harcba. Súlyos gondról van itt szó, hiszen például a rend­szeresen kábítószert fogyasztók­nak több mint fele nem éri meg a 30 évet. Idén megalakult a gyerekek és serdülők kábítószer-fogyasztása ellen küzdő országos társaság. A független szervezetet a XXI. szá­zad nemzetközi szövetsége mel­lett működő szovjet társadalmi alap hozta létre. A társaság névtelen konzultá­ciót biztosító telefonos „biza­lomvonalat” működtet rászoru­lóknak, rehabilitációs központo­kat szervez a betegeknek és azoknak, akik önként kívánnak lemondani káros szenvedélyük­ről. Tudományos kutatásokat, széleskörű sajtó-, rádió- és vi- deo-propagandát folytat a kábí­tószer-fogyasztás ellen. Tevé­kenységének fontos területe lesz a gyerekekkel és serdülőkkel foglalkozó szakemberek felké­szítése. A kiképzési programot az Egyesült Államok „A gyer­mekek különleges lények” elne­vezésű jótékony alapítványától kapták. A közemberkirály Még az ingyen-villamosjegyet sem fogadta el Amint lapunkban már arról hírt adtunk, a közelmúltban el­hunyt V. Olav norvég uralkodó. Nos, nézzük csak, ki is volt ez a király, aki életében is valóságos legenda volt. V. Olav uralkodása — 1957- 1991 — alatt Norvégiából, az el­szegényedésnek indult halász­nemzetből az olaj révén gazdag ország lett. Ez ugyan nem Olav érdeme, ám egy uralkodót, ha mégoly közvetve is, de óhatatla­nul összekapcsol népe az élet­színvonal alakulásával. Olav népszerűségét egyébként már a német megszállás ideién megala­pozta, akciófilmbe illő körülmé­nyek közepette menekült 1940- ben — meg trónörökösként — atyjával a nemetek elől a hegyek­be. A kalandos út közben egy bombatámadás elől behúzódtak az erdőbe, s a fa, amely alatt el­rejtőztek, idővel nemzeti jelkép­pé magasztosult. Olav dán születésű, ám az angliai Norfolkban, a brit királyi család sandringhami birtokán látta meg a napvilágot 1903 júli­us 2-án. A helyhez vér szerint is köze volt, hiszen Olav a britek le­gendás királynőjének, Viktóriá­nak a dédunokája. Kétéves korá­ban tipegett először norvég föl­dön, miután atyjának felajánlot­ta a skandináv ország a koronát. Norvégiának nem volt akkori­ban már arisztokráciája, s a kis Olav „adoptált” nemzete kebe­lén a hagyományos egyenlőség elvet vallon cseperedett fel. Ez volt népszerűségének legfőbb titka. Érett fejjel egyszer úgy nyi­latkozott, hogy nagyon hálás szüleinek, amiért köziskolába já­ratták, s kerülték a magáncécót. Jellemző anekdota életéből a villamosjegy-történet. 1974-ben az olajválság miatt a norvég kor­mány megtiltotta a magánautók hétvégi használatát. Olav termé­szetesen villamosra pattant, de csak nagy nehézségek árán tudta meggyőzni a kalauzt, hogy kirá­lyi volta ide vagy oda, nem illeti „jegykegyelem*. Humora öregkoráig hű ma­radt hozzá. Alig egy éve Oslóban megnyitott egy uj közlekedési alagutat, s amikor gépkocsijával behajtott, így szólt: remélem, a másik oldalon is van lyuk... S hogy mennyire volt népsze­rű V. Olav, és semleges irányvo­nala politikailag? Amikor tavaly májusban a norvég szocialista párt felmelegítette azt a tervet, nogy eltöröljék Norvégiában a királyságot, a parlament 165 tag­ja közül, csak 19-en szavaztak a változtatás mellett. Mire költi Gorbacsov... ...a Nobel-diját? Mint a Komszomolszkaja Pravda beszámol róla, a korábban Olaszországban kapott díjjal együtt az összeg egymillió 167 ezer dollárt tesz ki. Gorbacsov elmondta azt is, hogy a szovjet pereszt­rojkáról írott könyvei különféle külföldi kiadásaiért járó bevétel egy­millió 850 ezer dollár. Mindezeket az összegeket — egy kis részüknek a pártkasszába tör­ténő befizetése után — a szovjet betegellátás javítására fordítják.' UFO-lesen Századunk legnagyobb „kacsája” A fantasztikus könyvekből: az interszelláris űrhajó lakórészlegé- • * ben a Föld képeit féltve őrzik majd évezredeken át Az „űrvilág" vázlatos ábrázolása (léptékre való tekintet nélkül) Különös hír látott napvilágot a magyar sajtóban — egy szovjet újság nyomán —, miszerint há­rom űrhajós 47 év után ismét visz- szatért a Földre. Ezúttal nem ez az utóbbi hír a meglepő, hanem az, hogy a legénység a hitleri Né­metország kiválasztottjai közül került ki. A fiatal asztronautákat a Németország északi részén le­vő Peenemünde titkos légitá­maszpontról bocsátották útra, hogy teljesítsék halálos küldeté­süket. Á cikk szerint senki sem várhatta, hogy túlélik a külde­tést, de azt főleg nem, hogy 47 év után az űrhajósok egy cseppet sem öregednek. Egy amerikai hadihajó fedezte fel kozmikus kapszulájukat az óceán felszí­nén, ahol nem találtak sem vizet, sem élelmet. így aztán teljesen érthetetlen, mivel is táplálkozott ott a legénység több évtized alatt. Vannak olyan fontolgatások, amelyek szerint a legénység talán anabiózisnak nevezett, mély álomszerű állapotban lehetett, amikor minimális a szervezet energiafelhasználása. Ez meg­magyarázná fiatalságukat, hi­szen úgy néznek ki, mintha csak most indultak volna az űrbe. Hogy ha a három űrhajós hihe­tetlen története igaz, akkor van még egy lehetőség, ami megma­gyarázná a fiatalságuk titkát. Persze, ez a lehetőség is megle­hetősen bizarrul hangzik: tálán a hitleri Németország képes volt egy, a fénysebességet megközelí­tő sebességgel száguldó űrhajót megtervezni és megépíteni, ahol az időlelassulás hatásai jelentő­sek. Itt rögtön emeljük ki, hogy a fénysebességet semmi sem lep­heti túl, mert a fénysebesség nem közönséges sebesség, hanem ha­tárérték. Tehát ez a legnagyobb sebesség. Hogy a témát jobban megvizsgálhassuk, először néz­zük meg, melyek napjaink és a jövő érdekesebb repülési lehető­ségei és nehézségei. 1939-ben egy tudós csoport, amely Brit Bolygóközi Társaság­nak nevezte magát, elhatározta, hogy Holdra repülő hajót épít. Ma már terveik vannak olyan űr­hajókról, amelyekkel távoli csil­lagokra visznek majd bennün­ket. Ezek a Föld körüli pályán épülnek majd, és onnan indul­nak küldetésükre. Az egyik, az Orion-program, nukleáris rob­banóanyagot használ, amelynek robbanása adja a fölgyorsításhoz szükséges lökőerőt. Nem más ez, mint egy hatalmas nukleáris „erőmű”. Ez az elképzelés már régebben is kivitelezhetőnek tűnt, és már fejlesztés alatt állt az Egyesült Államokban, amíg alá nem írták azt a nemzetközi szer­ződést, ami a világűrben eltiltot­ta a nukleáris robbantásokat. A Daedalus-program — a Brit Bolygóközi Társaság közelmúlt­beli tervezete — energiaforrás­ként termonukleáris fúziós reak­tort használ, ami sokkal bizton­ságosabb és hatékonyabb, mint a év után, ez annyira sületlenség, hogy szinte már nem is érdemes vele foglalkozni. Kiderül majd előbb-utóbb, hogy egy óriási, külföldről jött hírlapi kacsa áldo­zatai vagyunk. Annak megítélé­se, hogy egy ilyen képtelen „hír” mi moaon láthatott napvilágot, nem az én feladatom. De ha mégis egy kisebb elmélkedésbe bocsátkoznék, meg kellene emlí­teni a hibemációt, amellyel az emberi test hosszú éveken át el­tartható. A kutatók rájöttek ar­ra, hogy a test és az agy szöveteit különböző hőmérsékletűre kell lehűteni, és ez olyan bonyolult faladat, amit ma sem tudunk még megoldani. A második na­gyon lenyeges momentum — amiről elfelejtkezni nem szabad —, hogy a fasiszta Németország­nak mnyen fantasztikus világké­pé volt. A Hörbiger-féle vuág- lcépelmélet szerint a Föld nem gömb, amelyen élünk, hanem gömb alakú üreg a végtelen világűrben, egyszóval valami olyasféle, mint az ementáli sajt­ban a lyuk. Belső felületén az ember úgy mozog, mint a légy, amely véletlenül jutott be a lám­pa üvegbúrájába. Az elmélet szerint a csillagokat csak egy sze­rencsés véletlen folytán tudjuk megfigyelni, de azok valójában nem is léteznek. Csak a Nap és a Hold létezik, ám a valóságban azok sokkal kisebbek, mint ahogy a csillagászok gondolják. Az urvilágelmélet a Föld dom­ború voltának illúzióját azzal próbálta magyarázni, hogy el­hajlanak a fénysugarak. Állító­lag Németország fontos szemé­lyiségei hitték — közöttük Hitler is —, hogy homorú világban él­nek. A fenti ismeretek birtoká­ban megkérdőjeleződik a do­log... Vagyis: gondolhatott-e ar­ra a hitleri Németország, hogy űrhajót küld a világűrbe. Véle­ményem szerint ezt a lehetőséget teljes biztonsággal kizárhatjuk. Vasné Tana Judit meglevő maghasadáson alapuló nukleáris erőművek. Ma még a földön nincsenek fúziós reakto­raink, de még lehetnek. Jelenleg csak a természetben lehetséges a szabályzott atommagfúzió, még­pedig a csillagok belsejében, ahol hidrogén magok alakulnak át hélium magokká. Az Orion és a Daedalus-űrhajók a fénysebes­ség tíz százalékával haladhatnak. Ezek a hajók nem tudnának any- nyira közel kerülni a fénysebes­ségéhez, hogy az einsteini speci­ális relativitás elmélet időlassítá­si hatásai jelentősek legyenek. (Az elmélet kimondja, ha a repü­lőszerkezet sebessége eléggé megközelíti a fény sebességét, a jármű utasai számára az idő ész­revehetően lassabban múlik, mint az általuk elhagyott boly­gón.) És nem valószínű az, hogy ilyen gyors hajók épüljenek a XXI. század közepe előtt. A fénysebességhez közeli csillag­közi utazás sokkal bonyolultabb, amelynek megvalósítása — tu­dósaink szerint — talán ezer éve­ket is igénybe vehet. Ez a jármű egyfajta csillagközi sugárhajtású repülőgép lenne, ami menetközben felszívja az űr­ben lebegő hidrogénatomokat, hajtóművében felgyorsítja és az űrbe lövi ki azokat. Csakhogy a csillagközi térben csak tíz köb- centiméterenként találunk egy- egy hidrogénatomot, ezért a ter­vezett sugárhajtómű csak akkor lenne hatékony, ha beömlő töl­csére több száz kilométer átmé­rőjű lenne. Egy ilyen szerkezettel már jelentősen megközelíthet­nénk a fénysebességet, így az idő jelentősen lelassulna. A Tejút­rendszer középpontját — ami 30 ezer fényévnyire van tőlünk — mindössze 21 év alatt, az Andro- méda galaxist 28 év alatt érnénk el. Természetesen a Földön ma­radtak egészen más időtartamot mérnének: a Tejútrendszer kö­zéppontjának eléréséig 30 ezer év telne el bolygónkon. Egy ilyen relativisztikus űrhajóval egyre A rakéta sebességének növelé­sével (a fénysebesség megköze­lítésével!) elvileg tetszőlegesen megrövidíthetjük az időt, ami akármelyik távoli csillag eléré­séhez szükséges A Daedalus űrhajó. A ter­vek szerint ez az űrhajó a fénysebesség tíz százalékát érné el. így egy 4 fényév távolságra lé­vő csillaghoz oda-vissza 50 évig tartana az utazás jobban megközelítve a fényse­bességet — 56 hajóbeli év alatt — elvben az egész, a számunkra lát­ható világmindenséget körbe­utazhatnánk. A Földön persze ezalatt több tízmilliárd év is eltel­ne!! Vajon a hitleri Németország elérhetett ilyen eredményeket? Szinte biztos, hogy nem, mert a kikísérletezet V-1 és V-2 rakéták kémiai hajtóanyagúak voltak. Ezeknél a szerkezeteknél a forró égéstermék kiáramlási sebessége korlátozott, ami meghatározza az elérhető legnagyobb sebessé­get: ez nem lehet nagyobb a gáz­sugár sebességének néhányszo- rosánál. Az eddig elért legna­gyobb rakétasebesség értéke 14,4 kilométer másodpercen­ként, amit a Pioner-10 űrszonda ért el 1972-ben. Ennél sokkal nagyobb sebesség nemigen vár­ható el a kémiai rakétáktól. Ah­hoz, hogy a III. Birodalom tudó­sai legalább a fénysebesség tíz százalékát elérő sebességű raké­tát konstruáljanak, már ismerni kellett volna a maghasadás gya­korlati alkalmazását. De még így is igen kis esélye lett volna annak, hogy az atom­maghasadás elvén működő űr­hajót építsenek, ugyanis még a mai napig is rengeteg technikai akadály all a megvalósítás útjá­ba. Bár köztudott, hogy a néme­tek is folytattak kutatásokat az atomban rejlő energia felszaba­dítása és felhasználása érdeké­ben, az emberiség szerencséjére azonban ezen kutatások nem ve­zettek el a végcélhoz, az atom­bomba megalkotásához. Nem lenne teljes a kép, ha nem kérdeztem volna meg a sza­kembert a témával kapcsola­tosan. Gesztesi Albert, a buda­pesti Planetárium tudományos munkatársa így vélekedik: — Nézze, az, hogy a III. Biro­dalom űrhajósai visszatértek 45

Next

/
Oldalképek
Tartalom