Heves Megyei Hírlap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-26 / 22. szám
HÍRLAP, 1991. január 26., szombat HÉTVÉGI MAGAZIN 9. Farsangolás: vízkereszttől hamvazószerdáig Az új farsang beköszöntött, Vígan lakjuk a Vízöntőt. Dalra, táncra, maskarára, Legyél készen hamarjában. A farsang, a farsangolás eredete körül nagy viták bontakoztak ki az évszázadok során. A legvalószínűbbnek tűnik, hogy gyökereit az ókori népek tavaszünnepének, de főleg a római sza- turnáliáknak hagyományaiban lelték föl a kutatók. A germán Hold, és a szláv Perchta ünnepével is toldott szokás és hagyománykor csupán erősítette az európai népeknél — így hazánkban is —, az ősi kedvteléseket. A farsangot vizkereszttől hamvazószerdáig számítjuk, ám a szokásunkat Európa számos országában nem követik, ugyanis Velencében már decemberben Istvánkor, Spanyolországban Sebestyén napján (január 26), Rómában pedig mindössze á hamvazószerdát megelőző II napot mondják és tartják farsangnak. Nálunk a farsang hús- hagyókedden éri el a tetőpontját! A szokás legmélyebb gyökerei minden bizonnyal a pogány korba nyúlnak vissza, a tél és a tavasz szimbolikus harcára emlékeztetnek. Erdélyben különösen gazdag hagyományai vannak a farsangolásnak, így a téltemetés, a telet jelentő bábuk elégetése, eltme- tése számos székelyföldi községben, mostanság is szokás. Bizonyára sokan hallottak már Konc és Cibere vajda, vagyis a Farsang és a Böjt vetélkedéséről, amelyet a palócoknál a „kiszejárás” tart fönn. A Nyárád mellékének székely faluiban két báb, Csont király és Cibere vajda hívei folytatnak ilyenkor óriási küzdelmet. Húshagyó kedden a csángó fiatalok kimennek a mezőre, és bármilyen nagy is a hó, a szántóföldön perdülnek táncra. ősi szokás a hétfalusi csángók „borica” tánca, és a moldvai csángók „matabálák” játéka. A tavasz elóvarázsolását, az élet folytonosságát, az erdélyi „turka járás” idézi. Neves néprajzkutatóink nem véletlenül éppen Erdélyben bukkantak a legősibb népszokásokra, így Csíkban, Gyergyóban találkoztak bibliai eredetű játékokkal is. Domokos Pál Pétertől tudjuk, hogy Gyer- gyófaluban a „dúsgazdagozók” vízkereszt napján kezdenek ház- ról-házra járni, és végigjátsszák úgyszólván az egész farsangot. Bálint Vilmos székelyföldi plébános érdeme, hogy a népszokások gazdag tárházát írásban is ösz- szegyűjtötte és közreadta. A farsang számos megnevezését is megtaláljuk a korabeli kalendáriumokban. A Döbrentei Kódexben farsangvasámapnak, böjtelővasárnap a neve, egy 1572-es kalendárium Székelyföldön a csonkahét napjaira igencsak cifra megjelöléseket használ: zabáló, torkos, tobzódó csütörtök. Csíkménságon bizony gyakorta kirúgtak a hámból, mert a szigorú böjti tilalom ellenére kövér csütörtökön megették a húshagyó keddről megmaradt finomságokat, majd jót ittak, és tánra perdültek utána. Végezetül a derék székelyek megtartották a „zsidóvecser- nyét”! A farsangolás Erdély után hazánkban első helyen északi megyéinkben, a palócföldön terjedt el, így Nógrádban, Borsodban, Hevesben. A nógrádverőceiek farsangkor a hegytetőn óriási tüzet raktak, és azokat ugrálták át, rigmusok és vidám nóták kíséretében. Számos helyen a sok hús mellé a tormát kedvelték leginkább, ezért szentelt tormát fogyasztottak a farsangi zsíros eledelekhez, megkímélve önmagukat a gyomorrontástól, de még a torokfájástól is. A Bükk és a Mátra vidékén, de különösen a szlovákok lakta falvakban sok népi játék, szokás dívott, amelyekből nem hiányoztak a menyecskék, az asszonyok sem, hiszen ez az időszak a legények részére a párválasztás ideje is volt, és nyilván a vígságok boronálták egybe a szerelmespárokat. Említhetnénk a borotváló menyecskéket, akik a legényekkel együtt járták a házakat, kántáltak, kíváncsiskodtak, és ha egy-egy mamlasz házasulandó férfira akadtak, akinek nem volt bátorsága a lánykérésre, megborotválták. A borbély és a segédje volt a két női főszereplő! A borbély cifrán, gazdagon faragott faborotvájával borotvált, a segéd pedig habbal, liszttel, porcukorral bekente a legény arcát. És ha egy- egy lány farsang után is pártában maradt, akkor bizony palócföldön hamar megszületett a gúnyvers: „Húshagyó, itt maradt az eladó! Akinek van jánya, hajtsa a gulyára.” Sokan tévesen azt gondolják, hogy a farsang a régi időkben csakis a szegény emberek tiltott, később megtűrt népi ünnepe volt. A szigorú egyházi tiltás először külhonban tört meg, mert Velencében már a XIII. század végén hivatalos ünneppé nyilvánították a húshagyókeddet, amelyhez maszkos felvonulások és vígságok is tartoztak. Mátyás királyunk maga is nagy híve volt a vidám, fényes udvari mulatságoknak és innen kezdve — egészen Buda elestéig — számos főúri farsangi rendezvényről tudunk, amelyek természetesen mind külsejükben, mind tartalmukban erősen különböztek a szegény nép vigalmaitól. Mátyás idejében főleg az álarcos báloknak volt nagy keletjük. Zsig- mond lengyel herceg többször is megemlékezik a budai farsangokról. Az álarcokat illetően voltak: szakállas és szakáll nélküli, szaracén és agg álarcok, valamint spanyol módra borotvált álarcok is. A ferrarai levéltárban, I. Miksa császár udvari mulatságain használt álarcleírásokat és jelmezrajzokat is találunk. Nagy, híres farsangolások voltak II. Lajos udvarában is! Erre vall, hogy Szerémi György így búcsúztatta el a halott királyt: „Aztán márvány koporsóba helyezték, mert gyermekkorától kezdve rosszra szoktatták. Minden évben farsang utolján, húshagyókor a rossz szellemek fejedelmévé tették s feslettségbe rántották bele a nők...” A budai vár — bármily szegény is volt az ország—gazdag és vidám volt farsangok idején. Az 1519-es farsangról így ír Brandenburgi György: „... a király udvara szörnyen szegény, mégis hatalmasat farsangoltam vele. Hadd lássák az urak, hogy azok, akik a király körül vannak, még a talpukon tudnak állani...” A budai vár farsangjai még a mohácsi vész után is folytatódtak, 1538-ban Szerémni nagyjátékokról számol be húshagyón, ahol Gritti kormányzót tették nevetségessé olaszos modora miatt. Bizonyára csemegének számíthat az, amit Ludovico da Bagno mantuai olasz nemes írt 1518. február 21-én Egerről. „A lovagok sisak, és pajzs helyett homloktól övig egybekötött vas abroncsokkal voltak bontva, vánkos védte a hasukat a szúrások ellen, hosszú rúd végéhez erősített konyhakés képezte a farsangi lándzsát.” (sz. i.) Kamazok a Dakar-ralin December 27-én öt Kamaz gépkocsi rajtolt a Vörös térről, hogy részt vegyen a nagytekintélyű transzkontinentális Dakar-ralin, amely január 17-én indul Szenegál fővárosából. A szovjet autóknak ez lesz a második erőpróbája, tavaly egyiknek sem sikerült célba érni. A tehergépkocsik versenye nem tekinthető egyszerű sporteseménynek, hiszen elsősorban a műszaki paraméterek próbája egy ilyen verseny, s persze kiváló reklámlehetőség. Egy négyzetméternyi reklámfelület 20 ezer dollárba kerül. A Kamazok a tavalyi kudarc ellenére is elég jól vizsgáztak Európa és Afrika útjain, s ma már több országban futnak felhasználóik nagy megelégedésére. A dakari versenyt követően a szovjet tehergépkocsik részletesebben is bemutatkoznak a szenegáli fővárosban, éppen ezért nagyon hasznos lenne, ha eljutnának a finisig, hogy bizonyítsák műszaki színvonalukat és jó használhatóságukat különleges körülmények között. A dakari ralin a Kamazok kemény veseny- társai lesznek a Mercedesek, Iveco-k, Rena- ult-ok és Man-ok „személyében”. Csupasz kopasz Immár biztosra vehető, hogy az ír Sinéad O’Connor a 90-es évek egyik legnagyobb rockénekesnője. Világhírűvé lett dalából (Nothing Compares 2 U) 5 millió lemezt adtak el. Sinéad mellesleg nem megy a szomszédba a meghök- kentésért sem. Első szereplései alkalmával fiú- ingben és bakancsban lépett fel, a berlini Falkoncerten bő „bűnbánó” szőrcsuhában és mezítláb. Bár legutóbbi videoklipjében, amelyen egy Cole Porter-szerzeményt énekel, aranyszőke, félszemet takaró parókában igyekezett nőiesebbé varázsolni külsejét, úgy látszik, ez még nem elégítette ki. Most levetette lebernyegeit, és fellépései során szinte mindent megmutat a testéből. Átlátszó neccréklijében a szexbálvány Madonnát kopírozza. Mindazonáltal hangsúlyozza: nehogy bárki is mostantól erotikus színésznőnek nézze, csak nem szeretné, ha beskatulyáznák... Arról egyenlőre nem szól a fáma, milyen sikereket ért el „levetkőzésével”, csak annyit tudunk, hogy Amerikában kiérdemelte a legslamposabb nő címét. A listát összeállító divattervező Richard Blackwell ráadásul kopasz bantunak is titulálta az enyhén szólva extravagáns külsejű énekesnőt. (Z.) En is sorban állok... Ezzel a címmel jelent meg a Gorbacsov házaspár 33 éves lányának nyilatkozata a Megyi- cinszkaja Gazeta című lapban. Az interjúra nyilván azért került sor, mert olyan hírek terjedtek el, hogy Nyugatra emigrált. Irina elmondta, néhány napig Svájcban tartózkodott egy nemzetközi szemináriumon, amelyet az Egészségügyi Világszervezet rendezett. Ez volt a második külföldi útja, korábban csak egy turista- útón járt az ifjúsági utazási irodával. Arról is beszámolt, hogy a szovjetunióbeli halálozásról készített statisztikai munkájáért ezer svájci frankot kapott, de ezt nem használhatja fel, így átadta az egészségügyi minisztériumnak. Arra a kérdésre, szokott-e anyagi támogatást kérni szüleitől, a 11 éves Kszenyija és a három és féléves Anasztaszija anyja elmondta, hogy ez időnként előfordul. Havonta 400 rubelt keres, a félje, Ana- tolij, aki sebész csak 260-at. „Ugyanazokba az üzletekbe járunk, mint mindenki, ugyanúgy sorban állunk, mint a többbiek” — mondta Gorbacsov elnök lánya. tf¥étoé$i tKCKcfotinU Ellen Sievers Biztos szimat Az öreg emlékezőképessége már nem a régi. Régebben minden ismert arcot rögtön a helyére tudott tenni. Most viszont gyakran volt az az érzése, hogy ezt vagy azt az arcot már látta valahol. De hogy hol, milyen körülmények között, az nem mindig jutott az eszébe. Ahogy az se, hogy az illetőnek mi a neve. Az ember öregszik, gondolta Karl Mohntramp, és térdízületeiben érezte a gyorsvasút rázkódásait. Kint járt ma is a tónál, és most a szürke őszi esőben hazafelé tartott. A férfi — akiről Karinak ismét eszébe jutott a fe- ledékenysége — az imént szállt fel. Most hátul ült az utolsó pádon, baloldalt. „Egészen bizonyos, hog ismerem” — tűnődött Kari. A férfinak durva arca volt, a bal szeme alatt kis sebhely. Nem valami kellemes alak, és nem is olyan, akin érdemes a fejet tömi. Kari pillantása mégis mindig visszatért a durva vonásokra. „Ismeretségünk egyoldalúnak tűnik — gondolta Kari. — Vagy a pasas ugyanúgy nem tud engem hová tenni ahogyan én őt? De nekem eszembe fog jutni, ki fogom találni, hogy kicsoda. Nem is olyan fossz elfoglaltság ez egy magamfajta nyugdíjasnak.” A vonat befutott az állomásra. Az állomás előtt mindketten a 21-es buszra szálltak. Véletlen volna? Kari agyán átfutott a gondolat: szállhatott volna a 27-esre is... „A férfit követem?” A durva arcú a Téglagyár utcánál szállt le. Kari mehetett volna a következő megállóig, akkor pont a saját háza előtt szállhatna ki; mégis az ismeretlen után lépett. „Nem olyan nagy dolog a 15 perces gyalogút!” A férfi gyorsan ment. Kari sétabotjával alig tudta követni. Amikor a durva arcú befordult a Bemhey- mer útra, Karit villámcsapásként érte a felismerés. A férfi biztos a kis házhoz tart, ahol Selbrich lakik... Ha odamegy... Egy kombi parkolt a bejárat előtt — egy kombi friedbachi rendszámmal. Kari látta, amint a durva arcú becsenget Selbric- hez, és bemegy. Kari visszafordult. Az emlékezete itt megint csődöt mondott. Ennek ellenére elégedett volt. A következő délután azután, miközben feleségével, Elsával a frissen sütött szilváslepényt kóstolgatta, hirtelen felkiáltott: „Megvan!” — Mi van veled? — nézett rá döbbenten Elsa. Kari sietett föl a manzárdszobába, ahol a kartotékjait őrizte. 426 kartoték! Harminchat évi rendőrségi szolgálat emléke. Időrendben rakta össze, és most sokáig keresgélt köztük. Aztán az egyikről szembenézett vele a durva arcú. Elolvasta az adatait: Erich Axelrodt. Született 1937-ben. Annak idején — még 1974 nyarán — betörésért körözték, novemberben elfogták, és nyolc évre ítélték. Kari régi jó barátságban volt Pit Corneliussal, volt kollégájával. Pit se fiatal. Már várta a nyugdíjazását, az idegei már nem a régiek. — Mindenképpen ma kell ezzel jönnöd, Kari? Nyakig vagyok egy nyomozásban. Félórája kiraboltak egy pénzszállító kocsit a Landesbank mögött. Három álarcos férfi kétmillió márkát vitt magával. És az egyik őr életveszélyesen megsérült. Na, de mondd, mi az a rendszám? — Friedbach... — diktálta Kari a kombi rendszámát, amit Selbrich háza előtt látott. Pit nem sokkal később visszahívta. — A kocsi régi ismerősünké, Paul Kühnackeré. Büntetett előéletű, rablótámadás és tiltott fegyver- használat volt a számláján. Miért érdekel téged? * * * — Engedj be! — mondta Kari. — Beszélgetésünk nem tartozik idegen fülekre. — Micsoda? — Felismertelek titeket — blöffölt Kari. — Ott voltam a Landesbank előtt. Az álarc ellenére felismertelek titeket: téged, a volt autótolvajt, Küch- nackert, aki olan ügyesen bánik a pisztollyal, és Axelrodtöt, akinek a 74-beli letartóztatásánál én is ott voltam. — Hé, mit akarsz tulajdonképpen, és ki vagy te? — mordult fel Selbrich. — Egy nyugdíjas rendőr. De a nyugdíj nevetségesen kevés. Úgyhogy meg fogunk osztozni... A többiek Selbrich nappalijában voltak, éppen feltörték a pénzeskazettákat, és számolták a bankjegyeket. — Felismert minket — mondta Selbrich —, és most a részét akarja. Egy volt zsaru. — No, akkor gyerünk! — mondta Kari, látszólag csak úgy magának. Valójában azonban a kabátjába rejtett mikrofonnak szólt ez. Pit Cornélius és emberei bekerítették a házat, és készenlétben álltak... (Zahemszky László fordítása)
