Heves Megyei Hírlap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-21 / 17. szám
HÍRLAP, 1991. Január 21., hétfő HATVAN ÉS KÖRZETE 5. Az utolsó napokat töltik itt az asszonyok... Ismét egy munkahellyel kevesebb Lakat kerül a Kőporc üzemre A megyében újabb munkahelyre kerül lakat a napokban. A Porcelángyár Kőbányai Gyáregységének boldogi Kőporc üzemében tavaly december 21-én jelentették be hivatalosan, hogy bezár a 64, főként boldogi lakost alkalmazó munkahely. Révész Péter, az üzem vezetője tárgyilagosan, indulatoktól mentesen tálalja a tényeket: — Az előzőév januárjában jelentkeztek az első jelek. Az importliberalizáció, a megrendelések folyamatos csökkenése azt mutatták, hogy nem sokáig tudunk talpon maradni. Azt hiszem, mindennél beszédesebb adat, hogy a legnagyobb megrendelőnk a Videoton volt. Ev közben is egyre gyakrabban fordult elő, hogy csak részlegesen tudtunk munkát biztosítani az embereinknek. Megpróbálkoztunk az autóbiztosíték gyártásával is, de tudtuk, hogy a kereslet csekély, s hogy a terméket csak meglehetősen nagy ráfizetéssel állíthatjuk elő. Folyamatos munkát legfeljebb tíz embernek biztosíthatnánk, de ez megoldhatatlan, hiszen az üzem éves fenntartási költségei több millió forintra rúgnak. A helyzet tehát úgy fest, hogy az utolsó napokat töltik itt a dolgozók. — Próbálkoztak esetleg piackutatással? — Mi semmiféle önállóssággal nem rendelkezünk, hiszen csupán részmunkát végeztek az asszonyok. Az üzem idetelepítéséről is elsősorban az olcsó és szabad munkaerő miatt határoztak a központ vezetői. Egyszerű, de munkaigényes elemeket szereltek össze a dolgozóink. Ettől függetlenül bizakodtam, hiszen tudomásom szerint angol partnerekkel folytattak tárgyalásokat a vállalat képviselői. Sajnos, ezek a próbálkozások eredménytelenek maradtak, így decemberben világossá vált, hogy nincs több munka. — Mihez kezdenek az elbocsátottak? — Az emberek zöme nem marad munka nélkül, hiszen a legtöbben a háztáji gazdaságból szerezték eddig is jövedelmük nagy részét. Épp ezért elég higgadtan fogadták a bejelentést. Ez a munkahely főként a munkaviszony és az ezzel járó kedvezmények miatt volt fontos az itt élőknek. Az én helyzetem ennél némileg kedvezőtlenebb, hiszen ez volt az első munkahelyem, és 15 évet töltöttem itt különböző beosztásokban. Megkíséreltem már a környéken állás után nézni, de vegyész-üzemmérnöki diplomával nem nagyon tudok elhelyezkedni. Kultúrházból kocsma, azaz: Hogyan maradhat meg egy művelődési intézmény? Megszűnik a GAESZ Hatvanban a legutóbbi képviselő-testületi ülésen egyebek mellett arról is határoztak, hogy 1991. január elsejétől megszüntetik a GAESZ-t. A napirenddel kapcsolatban élénk vita bontakozott ki. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a polgármester által indítványozott javaslatot 8 szavazattal, hét tartózkodás mellett szavazták meg a képviselők. Ismét Nyugat Folytatódik a hatvani városi könytár és közösségi ház által szervezett Nyugat című előadói- est-sorozat. A legközelebb ma este 18 órakor váiják az irodalomkedvelőket a programra, melynek keretében Szabó Lőrinc, Márai Sándor, Erdélyi József, s Illyés Gyula alkotásaiból hallgathatnak meg egy összeállítást. A közreműködők ezúttal is a volt Egri Megyei Színpad tagjai. Többször megfordultam Pe- tőfibányán a hatalmas méretű, de mindig féltve óvott és remekül karbantartott Bányász Művelődési Otthonban. Ismerve a mef yei községi művelődési házak, ultúrotthonok helyzetét, ilyenkor újra és újra elcsodálkoztam, miként tudták megőrizni és becsben tartani a petőfibányaiak a közművelődés helyi „fellegvárát”. Vonatkozott ez arra az időszakra is, amikor a tulajdonos és fenntartó, a bánya már korántsem volt olyan rózsás helyzetben, mint esztendőkkel korábban. Néhány napja újra benyitottam az épületbe azzal a szándékkal, hogy néhány kulturális program iránt érdeklődjem. A látvány — ami fogadott — kis túlzással, megbénított. Szabályos, minden kocsmai kritériumnak megfelelő kép tárult elém, s mindez az épület nagy előcsarnokában. Félreértés ne essék, nem vagyok a kocsmák, ivók, resszók, ellensége, de ez az Ottón nevet viselő büfé valahogy nem nyerte el a tetszésemet. At- villant az agyamon az is, hogy ha én szülő lennék, bizony nem engedném a gyermekemet ebbe az intézménybe, bármennyire is szeretne például szakkörben tevékenykedni, netán a könyvtárban olvasgatni. Táj ti Zoltánnak, a ház vezetőjének kérdést se nagyon kell feltenni, úgy ad magyarázatot: — Nem tehettünk mást. Valahogy fenn kell tartani az intézményt, de támogatásra nem számíthatunk. Valamilyen módon bevételre kell szert tennünk. Ezért alakítottuk ki az Otthon kávéházat és a mellette lévő játéktermet is, ahol körülbelül 1,5-2 millió forint értékű automata áll. Természetesen ezeket béreljük. Az alagsorban berendeztünk egy kondi termet is, amiből szintén van egy kis pénz. — Nem tart attól, hogy a ház ily módon teljesen lezullik, és a végén egy nagy kocsma lesz belőle? — De igen, s ne szépítsük a dolgokat, hiszen a látvány magáért beszél. Ez már most kocsma. De akkor sem mondhatok mást, kénytelenek voltunk ezt a megoldást választani. Mindenesetre valamelyest változik a helyzet, ha az épület másik szárnyába helyezzük át a presszót. Ez a tervünk. A tavasszal pedig szeretnénk a helyi bányász sportkörrel közösen egy gazdasági társulást létrehozni, amelynek keretében kereskedelmi, vendéglátóipari és egyéb vállalkozásra nyílna lehetőség. Az alaptőke egy része a mostani bevételből szármázná. — Ilyen körülmények között milyen kulturális programot tudnak kínálni az itt élőknek? — Március végéig nem lesz ilyen jellegű program, kivéve a kiscsoportos foglalkozásokat és a mozit. Hiába szerveznénk színházat, vagy más előadást, ráfizetéses lenne. A műsoros rendezvényeket 70 százalékban mi finanszíroztuk már jó ideje. Ezt nem engedhetjük meg a jövőben. Különösen nem, ha azt vesszük alapul, hogy egy hónapra csak a fűtés 45 ezer forintba kerül. Negyedévenként mindenestre szervezünk egy-egy színvonalasabb műsort. Mit lehet ehhez hozzáfűzni? Nem sokat. Igazságot osztani nem a mi dolgunk. Nem újdonság, hogy nálunk jó ideje minden és mindenki kényszerpályán mozog. Hogy eközben mikent mennek tönkre értékeink, s mit veszítünk mi, és persze az utánunk jövők — úgy tűnik, mindegy. Mégis attól tartok: ezért valamikor, valaki benyújtja a számlát, de a tartozást akkor már senki és semmi nem tudja majd kiegyenlíteni. Ez már most kocsma... Keserű pirula helyett cukros-alapítvány! Avagy: mire tanít egy hatvani kezdeményezés ? Mint köztudott, a Mát- ravidéki Cukorgyárak Vállalat mindkét telephelyén különböző szociális, kulturális, jóléti és sport- létesítményeket tint fenn. Ezek összes vagyonértéke — tavalyi felmérés szerint — 166 millió forint, ami meglehetősen szép summa, de ugyanakkor gondot is jelent. Igen sokba kerül működtetésük, akárcsak vagyonállapotuk megőrzése! Nos, épp ezt igyekszik most megoldani az a nyitott alapítvány, amelynek cégbírósági bejegyzésére a közeli napokban kerül sor. Mi ennek a lényege? És kik az alapítvány kezelői? Dr. Kovács András vállalati igazgató így fogalmaz: — Az a véleményem, hogy újdonságként ható lépésünk, s az alapítvány kezelése végett létrehívott hattagú kuratórium, amelynek Horváth Vilmos szb-titkár lett az elnöke, jobban követni tudja majd az intézmények pénzgazdálkodását, továbbá biztosított lesz az eddiginél tartalmasabb működésük. Az ügyben egyébként két telephelyünk, Hatvan és Selyp érdekelt, s nagyon bízom benne, hogy mind a sport- telepiek, a művelődési hajlékok, a közel 200 szolgálati lakás, mind pedig üzemi konyháink, üdülőink kihasználtsága, jövedelmezősége rövid időn belül növekedni fog az új formációban. Horváth Vilmos már az apróbb részleteket is megvilágította előttünk a kuratórium ténykedése, a tőlük elvárható munka tekintetében, hangsúlyozva, hogy véleménye szerint úttörő és példaértékű szerepre vállalkoztak. — Kezdem művelődési házainkkal, amelyektől az eddiginél szélesebb, kul- túráltabb szolgáltatást várunk. Vagyis profiljukba a különböző műsorok, előadások szervezésén túl bátran beleférnek a családi, munkaközösségi események, de külső szervek rendezvényei is, amennyiben leróják a megállapodás szerinti bérleti dijat. Ami Mátraszentlászlón, Tihanyban és Gödön lévő üdülőinket illeti... Nos, a kuratórium már állást foglalt, hogy ezeket minden érdeklődő számára hozzáférhetővé tesszük azon időszakokban, amikor dolgozóink nem tartanak rájuk igényt. Az#alapítvány bevételi forrása lesz továbbá a leendő részvénytársaság osztaléka, de ugyanakkor bővítjük létesítményeink körét, anélkül, hogy költenénk rájuk. Arról van szó, hogy gyárépületeinkben — bérleti díj ellenében — újabb boltoknak biztosítunk helyet, vállalati tulajdonú lakásainkat pedig felajánljuk megvásárlásra a bennük lakóknak. A mi erőnkből ugyanis nem futja már a fenntartásukkal összefüggő többféle kiadás fedezésére... Ahogy a fentiekből kitűnik: a szükség, a pillanat szorítása nemcsak keserű pirula lehet, amit a betegnek le kell nyelniük. Táplálhat, sőt táplál is újszerű elgondolásokat, megvalósításra alkalmas ötleteket, amelyekbe érdemes belekapaszkodni. A hatvani, selypi „cukrosok” egy ilyen határeset szereplői, s vállalkozásuk mindenképpen érdemes arra, hogy odafigyeljünk, s példaként tárjuk a hasonló küszöbhöz érkezők elé. (m. gy.) Még az Öböl-háború előtt...! Új név, több tartalom a Hatvani Vegyesipari Célvállalatnál Hatvanban sokan jószerint azt sem tudják, hogy az egykori szociális foglalkoztató az elmúlt év során — szinte az önkormányzat alakulásával egyidőben — nevet változtatott, s ma már Hatvani Vegyesipari Célvállalatként működik. Hozott-e ez valamilyen változást a cég struktúrájában, termelő munkájában? — Már két esztendeje tudtuk, éreztük, hogy a réginél több tartalommal, uj és rugalmasabb szervezeti keretek között képzelhető csak el a stabilizálódás, cégünk fennmaradása, amitől háromszázötven család biztos megélhetése függ — mondja kérdésünk kapcsán Udvardy Béla igazgató. — Erre végül a társasági törvény biztosított jogszabályi lehetőséget, s ilyen keretek között végezzük szerteágazó munkánkat 1990 derekától. E tekintetben jelentősen kezünkre játszott a rendszerváltás utáni kormány Népjóléti Minisztériuma, amely felismerte elképzeléseink életrevalóságát, s ugyanezt mondhatom a Pénzügyminisztériumról! Vagyis most már eredeti célunkhoz illően, a rehabilitációra szorult munkásemberek köréből alkalmazzuk dolgozóinkat, s ugyancsak az új felállásnak köszönhető, hogy vállalatunknál mindmáig nem volt elbocsátás, sőt, időközben növelni tudtuk munkásaink létszámát. Miként látogatásunk során megtudtuk, a végbement változások eredményeként könyvelhető el, hogy a célvállalaton belül a felszámolt Kontakta üzem száz dolgozójának bevonásával egy új, Korszerű varrodát és faipari részleget is teremtettek a Bajcsy- Zsilinszky út végén, s ez a cég jelenlegi rentábilitásához nagy mértekben hozzájárult. — Ami pillanatnyilag gondjaink közé tartozik, az két fizetés- képtelen partnervállalat, mégpedig az Ikladi Ipari Műszergyar és a Budapesti Lemezárugyár. De azt sem tagadhatjuk: ők is ugyanabban a cipőben topognak, mint annyi más vállalát a mai gazdasági helyzetben. Tehát A könyvtár hétvégi passzió marad? Még tavaly hírt adtunk arról, hogy a boldogi termelőszövetkezet különvált a hatvaniaktól. A döntésnek egyik következménye, hogy a téesz visszakövetelte a jogos tulajdonát képező volt irodaházat, amely a korábbi egyesítést követően a művelődési otthonnak és a községi könyvtárnak adott helyet. Kérdés viszont bőven akad... , Tudnivaló ugyanis, hogy a boldogi könyvtár egyike a megye legjobban felszerelt és berendezett könyvtárainak. Éveken keresztül az egyetlen intézmény volt, ahová örömmel jártak — főként a gyerekek. Gyakran tartottak itt különböző tanórákat, az iskola után pedig sokan idejártak játszani, olvasgatni, beszélgetni. Most veszélyben az intézmény, még akkor is, ha ennek ellenkezőjéről próbált meggyőzni Lukács Dezső, az újjáalakult téesz elnöke. Mielőtt azonban érveinek helyet adnánk, hallgassuk meg az ügyben leginkább érintett könyvtárost, Füzér né Balogh Edinát, aki hat éve dolgozik itt: — Néhány hete tudtuk meg, hogy a művelődési házat és a könyvtárat összevonják, s hogy az inézmény csak a hét végén, szombaton és vasárnap lesz nyitva 3-3 óra időtartamra. A bejelentést követően felmondtak nekem és a művelődési ház vezetőjének is, azzal a magyarázattal, hogy egy hatvani pedagógus helyettesít majd bennünket a hétvégeken. A téesz vezetése az ön- kormányzattal egyetértve úgy határozott, hogy tavasszal leválasztják a jelenlegi könyvtár egy részét, és irodákat alakítanak ki. A könyvállományt így össze kell majd zsugorítani. Halálra van ítélve a könyvtár. Nem tudom, mi lesz a húszezer kötet könyvvel. Idáig 43 féle újság és folyónincs mit a szemükre vetnünk, jegyezte meg Udvardy Béla. — Végül is hogyan, milyen eredménnyel zárták az elmúlt esztendőt? — Jól, mondhatni a legjobb évet zártuk tavaly, amihez az is hozzásegített, hogy még az Öböl-haború előtt időben, pontosan sikerült kijuttatni az anyagot az iraki és török piacra megrendelt termékeinkhez, s csak ezzel bruttó százmillió forint termelési értéket produkáltunk. Sőt, időközben arra is gondolhattunk, hogy szélesítsük termékeink skáláját, illetve bővítsük a lakosság részére történő szolgáltatásainkat. — Ez alatt mit értsünk? — Belefogtunk például bútortiplik gyártásába, ajtó- és ablakszerelvények készítésébe, továbbá temetkezési vállalatoknak rendszeresen, nagy tételben szállítunk különböző kegyeleti kellékeket. Mindezzel párhuzamosan a helyi lakosságnak megfizethető áron végzünk építőipari munkát, ami iránt szintén van érdeklődés, még a mai, nagy inflálódás közepette is. E téren persze olcsónak kell lennünk, s nem válogathatunk a megrendelésekben... Az elhangzottakon kívül sok mindent megtudtunk még üzem- látogatásunk során, ami jól tükrözi az igazgató megszállottságát, sokirányú érdeklődését. A célvállalat további kezdeményezésekre is vállalkozik, amit szin- tén az új szervezeti felépítés tesz ''lehetővé. 1991 tavaszán megnyitnak egy temetkezési szaküzletet, az uj hatvani strandnál egy lapos pénztárcákhoz igazodó konfekció üzletet, a központi foglalkoztatót pedig akként bővítik, hogy a Bajcsy-Zsilinszky úton új, vasvázas üzemcsarnokot létestenek. Jó mindezt hallani, különösen akkor, ha azt is tudjuk, hogy ez a vállalat a múlt év végén azokra is gondolhatott pár ezer forint erejéig, akik az itt dolf ;ozók soraiból az ilyen segélyre eginkább rászorultak. Moldvay Győző irat járt, de ebben az évben erre már nem lesz keret, s gondolom, a könyvállomány fejlesztésére se jut több. Mire eljutottunk oda, hogy a gyerekek otthonosan mozognak itt, szeretik és tisztelik a könyveket, s szívesen töltik itt az idejüket, egyszeriben működés- képtelenné válik az intézmény. Vége a könyvtári óráknak, a szakköröknek. Azt is hallottam, hogy a polgármester úgy fogalmazott, a falunak nincs szüksége a könytárra, hiszen a felnőttek nem veszik igénybe. S még valami: az én fizetésem 6200 forint volt. A helyettesítő pedagógusnak a hétvégi ügyeletekért 3000 forint tiszteletdijat állapítottak meg... Lukács Dezső, téesz-elnök: — A vezetőség úgy határozott, hogy igényt tart jogos tulajdonára. Az önkormányzattal abban állapodtunk meg, hogy az elkövetkező négy évben a könytár maradhat, bérleti díj fizetése ellenében. Bárhogy is van, tulajdonjogot egy dekát sem tudunk átadni senkinek. Tavasszal az intézmény egy részében irodákat alakítunk ki, s a könyvtárat majd hét végeken kereshetik fel, akik akarják. Különben a faluban nincs igény a könyvtárra. A mi szövetkezetünket szétverték, most mindent újra kell kezdenünk... Sokadjára állapítjuk meg: Boldog gazdag falu, más településekhez képest mindenképp gazdagabb. Anyagi értelemben... A kérdés csupán az: csak a pénz kell a boldogiak boldogságához?
