Heves Megyei Hírlap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-14 / 11. szám
HÍRLAP, 1991. január 14., hétfő PÉTERVÁSÁRA ÉS KÖRZETE 5. Sírok önkormányzati testületé a múlt hét végén, pénteken tartotta ez évi első ülését, amelynek fő napirendi pontja az idei költségvetés első fordulós tárgyalása volt. Az elképzelések szerint a si- roki elöljáróság nem vezeti be a helyi adókat, csak a régiek maradnának, mégpedig a korábban megállapított mértékben. Az alaptőke: 920 ezer forint Nemrég számoltunk be arról, hogy Recsken egy alapítvány létrehozását kezdeményezték elsősorban a tehetséges, de rossz anyagi körülmények között élő diákok támogatására. Az alapítvány — melynek neve: „Recski diákokért” — bírósági bejegyzése jelenleg folyamatban van. Csatlakozott hozzá a Recski Ércbánya Vállalat 400 ezer, a szintén helyi Hungamcopper Rt. ugyancsak 400 ezer, a recski ön- kormányzat 100 ezer, s mint magánszemély, dr. Gagyi Pálffy András, az ércbánya vállalat igazgatója 20 ezer forinttal. Az így 920 ezer forintos alaptőke gyarapítására az önkormányzat a múlt héten megkereste a környékbeli gazdasági egységeket. A válaszaikat a napokban várják. Vezetékes ivóvíz — közös erőből Kisfüzes, Szajla és Terpes a múlt évben együtt kezdte meg a vezetékes ivóvízhálózat kiépítését, s a huszonhatmillió forintos beruházás befejezését 1992 júniusára tervezik. A három község családjainak tíz év alatt 25 ezer forintot kell fizetniük a vezetékes ivóvíz fejében. Mátraderecskei bemutatkozás Az ökölvívás és a birkózás nagy nevei ( Tudósítónktól) Nem mindennapi élményben volt része a múlt hét szerdáján Mát- raderecske lakosságának, de elsősorban a sportrajongó fiataloknak. A község új büszkeségét, a nemrég átadott tornacsarnokot nem kisebb hírességek tisztelték meg, mint Papp László háromszoros olimpiai bajnok, a magyar ökölvívó-válogatott szövetségi kapitánya, Sző- nyi János, a birkózóválogatott szövetségi kapitánya, Rácz Lajos sokszoros olimpiai és világbajnoki dobogós edző, valamint a válogatott sportolói. A jelenlévők az élsportolók között köszönthették Heves megye szülöttét, Sike András olimpiai bajnokot is. A mátraházai edzőtáborban felkészülő neves sportolók szívesen tettek eleget a községbeliek meghívásának. A szövetségi kapitányok irányításával szabadfogású, majd kötöttfogású birkózó-, illetve ökölvívó-bemutatót tartottak, s fegyelmezett és látványos fellépésükkel méltán arattak fergeteges sikert. A találkozón emellett Papp László szövetségi kapitány és Sike András olimpiai bajnok egyéni bemutatkozását, rövid élménybeszámolóját is meghallgathatták az érdeklődő derecskeiek egy kötetlen beszélgetés keretében. A sportolókat a mátraházai edzőtábor vezetője, Halmai Levente kísérte el, aki szándéka szerint a jövőben is partner kíván lenni az új mátraderecskei tornacsarnok hasznosításában. Fekete Jánosné Új emlékmű készül ' Recsk község I. világháborús áldozatainak emlékműve, tetején egy bronz turulmadárral, egykoron a falu főutcáján, a parkban állt. A kommunizmus kezdetével a turulmadárnak nyoma veszett, az emlékművet pedig áthelyezték egy szűkebb helyre, szemközt a községi tanáccsal, ma polgármesteri hivatallal. A közelmúltban nem egy recski fordult az új önkormányzathoz: helyezzék vissza eredeti helyére az alkotást. Erre az elöljáróságnak egyelőre nincs pénze, viszont az SZDSZ helyi szervezete vállalta egy másik, új II. világháborús emlékmű létesítését, amely a parkba kerül. Persze, a jövőben ide, emellé állítják majd az I. világháborús emlékművet is — amint az önkormányzat anyagi helyzete ezt lehetővé teszi. vetítés hetente háromszor Bérbe adták Az egyik tavalyi összeállításunkban írtunk arról, hogy a si- roki önkormányzat bérbe kívánja adni a helyi mozit, mivel a megyei moziüzemi vállalat a veszteségesség miatt nem vállalja tovább az üzemeltetést. Ahogy Sírok polgármesterétől, Lakatos Istvántól a minap megtudtuk, siI siroki mozit került az „üzlet”: egy helybéli vállalkozó, aki egyúttal az ön- kormányzati testület tagja is, bérbe vette és működteti a mozit. Filmvetítés hetente három alkalommal van, s az új gazda, Tuza Gábor a „mozgó” mellett egy kis háztartási bolt, valamint egy söröző létesítését is tervezi. A falu legszebb háza — Egerbaktán Ha rosszul választottunk volna, most nyugodtan ráfoghatjuk a mindent beborító ködre, mindenesetre nekünk Egerbaktán Beretka Jánosék családi háza tetszett a legjobban. Az Egri úti épület követi a mai divatot (fehér falak, barna ajtó- és ablakkeretek, barna tetőcserép), ugyanakkor mentes a hivalkodástól, a túlzott méretek felesleges hajszolásától, amire — sajnos — egyre több példa akad. Egyszóval: kényelmes otthon egy négytagú családnak, lagsorral és tetőtérrel. A földszinten egyetlen (barátságos) teret alkot a konyha, az étkező és a nappali, ugyancsak fehér falakkal. Az emeleten található a háló-, a gyerekszoba és a földszinti fürdőszobát kiegészítő tusoló. A körülbelül 130 négyzetméteres házbém 1989 vége óta laknak Beretkáék, de még mindig találnak rajta igazítani- és szépítenivalót: ottjártunkkor például az étkező falát lambériázta a családfő... Terpes és Szajla is „elvált”... A vagyonmegosztásról még nincs döntés Közös tanács irányította 1973-tól Terpest és Szajlát. Annak ellenére, hogy a két község gyakorlatilag egybeépült (Ter- pesen egyébként körülbelül 260-an, Szajlán mintegy 700-an élnek), közöttük mindig is sok volt a vitás ügy. A tavaly szeptemberben megtartott helyhatósági választások végül megteremtették a lehetőséget a szétválásra. A két falu új képviselő-tes- tületei még 1990 őszén döntöttek az önállóságról — a lakosok igényeinek megfelelően. A volt tanácsi, immár polgármesteri hivatal már akkor különvált, a vű- gyonmegosztás ügyében azonban mindmáig nem született döntés az önkormányzati testületek között. Vannak ugyanis bizonyos „vitatott” épületek: az orvosi rendelő, a tűzoltószertár és az óvoda. A terpesiek és a szajla- iak természetesen szeretnének mielőbb megegyezésre jutni az ügyben... Szomorú recski mese A bárók meghaltak, a kastély (még) áll Jó hónappal ezelőtt közöltünk egy rövid írást a Recsken található Barkóczy-kastélyról, amely új gazdára vár. Nos, cikkünk nyomán nemrég kaptunk a faluból egy levelet, melyben Lakatos János bácsi invitált bennünket szíves szóval: ha érdekel a bárócsalád sorsa, élete, keressük meg, ha arra járunk. A meghívásnak nem tudtunk ellenállni, és házigazdánk valóban örömmel fogadott, szinte kérdezni sem kellett, egy szuszra mondta el a személyes élményeivel tűzdelt „családregényt”. E történetben benne van az egész évszázad, ezek az események csak itt történhettek, e sarkából régóta kifordított Közép-Európában, s bizony több bennük a szomorúság és a gyász, mint a vidámság. íme, a múltunk, tessék csak figyelni...! * * * „Hát kérem, az én apám az öreg Barkóczy báró szolgálatában állt, így elég jól ismertük a családot. Nagyon jószívű, szociális érzékenységgel megáldott ember volta báró. Nemcsak munkaerőnek tekintette az embereit, törődött is velük. A húszas évek elején már egyszoba-konyhás lakást kapott tőle minden cselédje, és amikor kijött a birtokra, gyakran leült a munkásai közé beszélgetni. Három lánya volt, meg egy fia. A fiút is Sándornak hívták, akár az apját. Büszke, jóvágású fiatalember volt, szerette az életet, a mutatást. Az első világháborúba a saját lován ment el, a birtokon pedig lókórházat rendeztek be a harcokban megsérült állatoknak. A három lány közül a Margit volt a legidősebb, rátarti, kevély lány, aki magasan hordta az orrát, parancsolgatott, nem szerették a cselédek. Bezzeg, Erzsébet és Magdolna nem voltak ilyen fennhéjázók, szinte a cselédgyerekekkel nőttek fel. Sokat játszottunk együtt, még azt is megengedték, hogy a család díszes hintájába beüljünk. Visszatérve a fiatal Sándorra: a háború után is folytatta költekező életmódját, autón járt már akkor, mikor sokan még csak hírből ism érték a benzinparipát. Az lett a veszte, hogy Pesten belehabarodott valami színésznőbe, aki egyre több és több pénzt akart. A Sándor az anyjától kért volna, hanem az nem adott. Erre a fiatal gróf öngyilkos lett, és ez úgy lesújtotta az apját, hogy bánatában utánahalt maga is. Innen kezdődik a család hanyatlása, széthullása, a birtok is lezüllött. Az egyik lány a pétervásárai grófhoz ment feleségül, akit később a kommunisták kondásnak alkalmaztak, a másik két lánnyal nem tudom, mi lett. A birtokot a kastéllyal együtt az ir- galmasnővérek vásárolták meg, akik élelmiszert termeltek a kórházuknak. Őket 1950. augusztus 21-én éjjel autóra pakolták és elvitték az ávósok, a jószágaikat szétosztották. Az ávósok be is költöztek a kastélyba, és pár nap múlva dermedten láttuk, hogy a családi kápolnából kidobálták a koporsókat az udvarra, kiborogatták belőlük a hét holttestet, és napokig ott hagyták a szabad ég alatt. Ami értéket, ékszert találtak, magukhoz vették, az értékes bronzkoporsókat meg eladták a MÉH-telepen. A maradványokat a temető szélén hántolták el végül egy jeltelen sírba, de vannak még, akik emlékeznek a pontos helyére. Később a szép kis kápolnát is lebontották, széthordták az utolsó kőig. Nemcsak az élőket háborgatták azokban a véres időkben, de látják, nem tisztelték azok a holtak nyugalmát sem. Aztán, amikor a kőbányában felszámolták a koncentrációs tábort, ezek a szemét emberek is elmentek a kastélyból, ez utána a gyerekek napközi otthona volt sokáig. Most, ahogy maguk is írták, üresen áll, de jó volna, ha nem menne tönkre. Mondtam is a községházán, hogy lakatolják le legalább a nagykaput, ne mászkáljanak ki-be mindenféle emberek. (Ez meg is történt — A szerk.) Jó lenne, ha megmaradna az épület, nem kerülne ebek harmincadj ára, mert a mi életünk egy darabja is be- leívódott már azokba a falakba, kérem. Igazam van-e?” * * * Eddig a történet, a mi huszadik századi véres mesénk, ahogy Lakatos bácsitól hallottuk. S a kastély továbbra is gazdára vár...
